NOL Fórum

Alap kategória => Kultúra => A témát indította: freechess - 2002. Július. 29, 19:39:45



Cím: Szalon
Írta: freechess - 2002. Július. 29, 19:39:45
Kedves Topikolók!

Egy László Gyula interjúban hallottam Tőle, hogy Kolozsvárott az egyetemi oktatók - más szórakozás nem lévén - összegyűltek egyiküknél-másikuknál esténként, tea és kávé (vélhetően pót, mivel háborús idők jártak) meg némi aprósütemény mellett hallgatták egymás kutatási területeinek eredményeiről a legfrisebb híreket. Azt mondta, hogy ezek az interdiszciplináris eszmecserék jelentősen befolyásolták, formálták nézeteit.

Szeretném, ha itt egy hasonló - politikamentes - szalont alakítanánk ki. Hátha (nem le) épülünk.


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2002. Július. 29, 22:16:07
Node össze-vissza. Plagizátor? A forrás megadatott...


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2002. Július. 29, 22:17:41
Az odasz@runk a szoba közepére a betörők egy részének babonából elkövetett cselekedete. Azt hiszik, így nem kapják le őket....


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2002. Július. 29, 22:19:19
Biztosan értitek egymást, de én ezt nem értem. Valszeg túlteng bennetek valami, amitől nem tudtok békésen, oldalaktól elvonatkoztatva beszélgetni. Na mindegy.


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2002. Július. 29, 22:19:47
Ismerd meg önmagad...


Cím: Szalon
Írta: szkeptikus - 2002. Július. 30, 08:52:32
Legnagyobb baj az, hogy háborús idõk egyre több helyen járnak.


Cím: Szalon
Írta: matter - 2002. Július. 30, 12:59:25
Vagy pediglen baráccságosan évődünk Veled. Én szeretek évődni, ez nem azonos sem a gúnyolodással, sem az élcelődéssel. Ha Te mégis annak tartottad, elnézést.


Cím: Szalon
Írta: barika - 2002. Július. 30, 13:15:32
Nagy embernek nagy lelke van.
Fricsi Te meg ertds a viccet. Meg ha teljesen el is vagy csigazva.


Cím: Szalon
Írta: barika - 2002. Július. 30, 13:22:16
A baloldali jobb szervezettsegenek tegnap ujabb peldaja volt itt a NOL-on.
En reggel 4-tol (akarcsak ma) energikus, szellemes hozzaszolasok ozonet produkaltam es kozben a munka frontjan sem buktam le. Megbizoim valtozatlanul a produktiv, hasznalhato ember kategoriajaba sorolnak (legalabbis ilyen illuziot taplalnak).

Erre delutan bejon az elcsigazott freechess sulyos vizveszteseg utan, kialvatlanul es azt mondja, hogy faradt vagyok.

Hangsulyozom! Nem egy jobboldali mondta joszandekuan, hogy kimerultnek latszom. Egy elet altal megtiport balos.

Ez meg semmi. De mintegy varazsutesre megjelenik mihalyd, aki hangot ad hasonlo meggyozodesenek.

Ismeritek azt a trukkot, amikor az eloadonak az elso sorbol osszebeszelve oten elkezdik a sliccet bamulni mereven. Az urge zavarba jon, belegabalyodik, majd kirohan ellenorizni es tapasztalja, hogy nem is volt nyitva.

Sok tanulni valonk van meg ezektol a fiuktol.


Cím: Szalon
Írta: kecske - 2002. Július. 30, 13:25:03
En ude vagyok, friss es kivanatos.
Terits meg ! ( miutan ennek ekezet nelkul is van ertelme, hozzairom: a "terits" szoban az e-n van egy vesszo )


Cím: Szalon
Írta: barika - 2002. Július. 30, 13:36:47
Mielott a szamomra kivanatos mivoltodat megitelnem sajnos meg kell erdeklodnom, hogy milyen nemu kecske vagy?
A felvilagosult SZDSZ-es korokben ez a kerdes illetlen, tudalekoskodo es lenyegtelen, en azonban, mint neoliberalis oskonzervativ jobboldali kovulet a szexualisan egyenesek elmaradott es egyre csokkeno taboraba tartozom (kulonosebb eloiteletek nelkul).

A tobbi O.K.


Cím: Szalon
Írta: kecske - 2002. Július. 30, 13:42:43
Bakkecske vagyok ( sot horoszkopilag is BAK ).
Egyebkent az SZDSZ-rol es a homokosok a kovetkezo jutott eszembe. Egy meleg forumon megkerdezte valaki Kuncze Gabort ( azt hiszem, akkor belugyminiszter volt ) : "Lehetseges lesz-e valamikor egy masik ferfival hazassogot kotni ?".
Anz valaszolta: "Velem soha"


Cím: Szalon
Írta: barika - 2002. Július. 30, 14:36:04
En pedig merleg. Ugyhogy merlegelve a kapott informaciokat a romancbol nem kerek. De a teritest folytatom. (Hatha jo ebed lesz).


Cím: Szalon
Írta: matter - 2002. Július. 30, 15:08:26
Nem is kommendált senkit ?


Cím: Szalon
Írta: barika - 2002. Július. 30, 15:12:30
Szerintem igazat mondott, mert mar hazassagban elt. Parjanak leanykori neve Fodor Gabriella.


Cím: Szalon
Írta: barika - 2002. Július. 30, 15:13:55
(Bocsanat, ez szalonkeptelen volt. Majd jon Fricsi azzal, hogy faradt vagyok, vagy budos a labam.)


Cím: Szalon
Írta: aranka - 2002. Augusztus. 07, 14:51:10
Barika, moss lábat.

Csak a fene tudja, hogy miért buzizzátok az Szdsz-t.

Fodor Gábor teljesen normális ember, meg a többi is, annyi közük van a melegekhez, hogy nem utálják őket hivatalból. Mindössze elismerik, hogy nekik is van joguk jól érezni magukat ezen a világon, nem kell csesztetni őket a normálistól eltérő szexuális világuk miatt.
De ugyan kedves jobbosok, hogy a fenébe következik ebből, hogy ők is "olyanok" lennének?

Elismerem, hogy a hottentottáknak, ebtenyésztőknek, triatlonosoknak és talán még a zsidóknak is joguk van normálisan élni az életüket, de attól még nem vagyok hottentotta, eb... stb. stb! Legalábbis egyszerre biztosan nem.

Erről ennyit, Barika nem is büdös a lábad.

Ezt a László Gyula mesét magam is hallottam tőle, itt csak az a baj, hogy a kolozsvári egyetemen akkor olyan tudósok voltak, mint Roska, Koltay-Kastner, ha jól emlékszem Horger is visszament Szegedről, szóval nem az itteni stílus.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Február. 22, 15:22:35
Kedveseim,
Mostanaban elofordul, hogy matematikusokrol irok az Elfelejtett topicban. Idokozben egy Logikai jatekok topic is nyilt, ahol szinten ki vagyunk teve a kisertesnek, hogy valami matematikat csempesszunk hetkoznapjaink unalmaba.

Mivel kozottunk van nehany nem-matematikus is, meg talan az olvasok kozott is akad ilyen, az o kedvukert aldoznek nehany szot arra, hogy miert szep a matematika, es ebbol kovetkezoen miert kivanna valaki (ifju koraban, ep elme birtokaban) matematikus lenni?
(Ez a topic ajanlkozik erre, mivel ennek temaja esik legkevesbe tavol mondanovalomtol.)

Erdos irja: “Miert szepek a szamok? Ez olyan kerdes, mint az, hogy miert szep Beethoven IX. Szimfoniaja? Ha nem erzed, miert, mas nem tudja neked megmagyarazni. En TUDOM, hogy a szamok gyonyoruek. Ha a szamok nem gyonyoruek, akkor mas sem.”
Ez a szepseg gyokeret fogja meg, am nem magyarazza azt, ezert inkabb axioma jellegu.

Az en megkozelitesem mashonnan indul, igaz, nem az epitokovekkel, hanem a nagyobb egysegekkel foglalkozik – a marvany anyaga helyett az oszlopcsarnok arányait nezi.
Az ember, akarcsak mas eloleny, anyagfeldolgozo biologiai masina voltat informaciofeldolgozassal egesziti ki. Ahogy elelemre ehezunk, ugy ehezunk informaciora is. Az informacio pedig az esemenyek valoszinusegevel fugg ossze. Ha azt mondom februar kozepen, hogy Budapesten havazott, akkor ennek csekely informaciotartalma van, hiszen ez varhato volt, ennek nagy volt a valoszinusege, be is kovetkezett. Ha azonban ugyanezt agusztusban mondom, akkor ez oriasi meglepetest kelt, mert nagyon csekely a valoszinusege. Igy azutan az informaciotartalma magas.

A matematika allitasai, a tetelek, legtobbszor, vagy talan mindig, tomeny informaciot tartalmaznak. Nemvart dolgot allitanak, eddig fedett osszefuggesekre deritenek fenyt, latszolag tavoleso teruleteket kapcsolnak ossze. A tomeny informacio pedig kielegiti az erre ehes embert, ahogy egy finom pecsenye es egy jo pohar bor teszi ezt az anyagi oldalon.

Had hozzak par peldat! A geometria osidok ota gyonyorkodteti az embert. Itt van ez: A haromszog magassagvonalai egy ponton mennek keresztul, lattak be a regi gorogok, de talan meg korabban is ismert volt ez. Nos, KET (nem parhuzamos) egyenes valahol metszi egymast, ez trivialis! De a harmadik magassagvonal mehetne akarhol. Annak a “valoszinusege” hogy az is ugyanezen a metszesponton menjen keresztul, zerus, hiszen rengeteg mas pont is van arrafele. A kicsiny valoszinuseg ellenere megis mindig ott megy keresztul a harmadik egyenes is. Ezert az allitas informacio-tartalma oriasi. Kovetkezeskeppen annak, aki ezzel eloszor talalkozik (mert csak akkor informacio), nagy szepseget jelent a tetel, informacio-ehseget jo adaggal csokkenti.

Egy masik, komplikaltabb pelda: Renyi az egyik eloadasat egy feladattal kezdte. Szaz budapesti matematikus osszejon egy konferenciara. A zaro banketten, szokas szerint eszmeletlen reszegre isszak magukat. Erre felkeszulve, erkezesukkor mindegyikuk a portasnak adja nevjegyet es penzt, hogy hajnalban hivjon taxit es erre a cimre kuldje ot haza. A portas hajnalban hivja a taxikat, zsebebol veletlenszeruen egy nevjegyet ad at, kihuzgal egy-egy pasast az asztal alol, es ilymodon mindet utjara engedi.
Kerdes, mi a valoszinusege annak, hogy lesz olyan matematikus, aki a sajat ágyában ebred fel? (Matematikus-felesegek altalaban tekintettel vannak mas reszeg matematikusok allapotara es agybadugjak oket ahelyett, hogy kidobnak…)
Mi, okosok, ket taborra osztodtunk. Az egyik tabor szerint ez a valoszinuseg elenyeszo. A masik tabor szerint szinte egeszen biztos. Mielott osszeverekedhettunk volna, jott a levezetes es a meglepo eredmeny: 63.2% ( = 1 – 1/e ).
Hol itt a szepseg? Mindket tabor merget vett volna a maga 0 vagy 1 erteku eredmenyere, ezt VARTA! A nemvart eredmenyt nagyon valoszinutlennek tekintettek. Az eredmeny ezert oriasi mennyisegu informaciot hordozott. Kovetkezeskeppen nagyon kielegito volt intellektualis kivancsisagunk szamara. Boldogsagot okozott, szepnek talaltuk.

Ha nincs ellenvelemeny, akkor majd maskor folytatom…


Cím: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Február. 22, 19:25:48
Szép volt MethuS!! Szép volt MethuS!! Vissza!! Vissza!!

Az egyetemeken ma sem ritkák ezek a teadélutánok.
Tudok olyan tanszéket, ahol a doktorandusz hallgatóknak nem kötelező bejárni az órákra, csak a "tea délután"-ra.
Gyakori a Methus stílusú előadás, de nekem az a hannoveri tanszék is nagyon tetszett, ahol megállapodtak, hogy a szerdai teázáson senkinek nincs joga megsértődni. És tényleg. Ott is szakmáról volt szó, csak nem kellett minden szóra vigyázni.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Február. 22, 22:44:48
Nagyon szerettem a matematikát. A két Bólyait, ill. inkább Jánost. Teljesen elbűvölt a görbült terek geometriája. De aztán nem jutottam tovább, sőt azt is elfelejtettem, amit annak idején tudtam. A trigonometriát is szerettem és a függvénytáblázatot, de ma már azt sem tudom kitalálni, hogy ki lakik Hülyefalván:-(


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Február. 23, 12:01:16
Piroska, a teadelutant illetoen:
Tudomasom szerint Cambridge es Oxford kolleguimai nem irjak elo az orak latogatasat, sot, semmifele formalis esemenyere sem koteleznek, kiveve a kozos etkezest. Itt szigoru rendje van a rangsor szerinti asztaloknak es azon belul az ulesrendnek, akarcsak a Lenin mauzoleuman valo pozicionak disszemlek alkalmaval :-). Aki az oportos uveget rossz iranyba adja tovabb, azt a helyszinen ritualisan felnegyelik.
Mindezek ellenere sokmindent lehet ott tanulni...


Cím: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Február. 25, 21:17:45
A valószínűségről és a végtelenről folytatott értekezéseim talán inkább valók ide, mint a logikai játékok közé.

Mérő Andrásnak (talán ismeritek az Észjátékok c. nagyszerű könyvét) nagy ötlete támadt. A MU színház táncosaival (http://mu.mentha.hu) ismeretterjesztő táncjátékot csinálnak.
A címe: "Valószínűség". Nagyon jó. Ebből mesélek egy picit (a többit nézzétek meg!).

Newton azok közé tartozott, akik azt vallották, hogy a természet teljesen kiszámítható. Ha valamit mégsem tudunk előre kiszámítani, az azért van, mert még nem vagyunk elég okosak.
Egy szép napon mégis egy vagyont (szó szerint) veszített a tőzsdén.
Így reágált rá: Mindent ki tudok számítani. Kivéve az emberi hülyeséget.


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Február. 25, 22:18:32
Piroska, a Te sztorid sokkal jobb, én viszont ma délután láttam a Hírkeresőn, és most a hírt is megkerestem:

Newton szerint 57 év múlva itt a világvége

február 25. 16:48
[Reuters]

Sir Isaac Newton 17. századi tudós és teológus számításai alapján már csupán 57 éve van hátra a világnak. A modern fizika atyja a Biblia kódjának megfejtésével próbálta meghatározni a világvége pontos időpontját. Newton ötven év alatt négy és fél ezer oldalt jegyzetelt tele számításaival, ezek vizsgálata során nemrégiben fedezték fel a kutatók, hogy a tudós végleges eredményre is jutott. A kéziratokra - melyeket az 1930-as években egy gyűjtő vásárolt meg - egy jeruzsálemi könyvtárban találtak rá nemrégiben.
(index.hu)


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Február. 25, 23:31:08
Illusztracioja sajat tezisenek: Mindent ki tudok számítani. Kivéve az emberi hülyeséget.


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Február. 26, 05:32:57
:))


Cím: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Március. 10, 20:33:52
A mostani logikai feladat megoldása pont úgy kezdődik, mint az alábbi hótt unalmas áltsulis példáé.
Emlékeztetőül oldom meg Nektek.

Egy anya háromszor olyan idős mint a fia. 10 év múlva az anya pont kétszer lesz idősebb a fiánál. Hány évesek?

Jelöljük a mama éveinek számát ’x’-el, a fiuét ’y’-al.

Mivel a mama háromszor idősebb a fiánál:

 3*y = x (1.egyenlet)

(Olvasd: háromszor a fiú éveinek száma egyenlő a mama éveinek számával)

10 év múlva a mama x+10, a fiú y+10 éves lesz. Mivel ekkor a mama életkora a fiú életkorának a kétszerese lesz:
 
 2*(y+10) = x+10 (2.egyenlet)

A két egyenletet megoldva : x = 30; y = 10;

A mama tehát most 30, a fia pedig 30/3 = 10 éves,
10 év múlva a mama 40, a fia pedig 20 éves lesz. És tényleg: 2*20 = 40.
A logikai feladat furfangja az eredmény értékelésében lesz.

SÚLYOS FENYEGETÉS
AvenarT! Ha nem küldesz megoldást, azt is leírom, hogyan kell megoldani az egyenletrendszert!


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 10, 21:25:07
Ne vedd kötekedésnek, de õt Mérõ Lászlónak hívják.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 10, 21:32:51
Bocs, még egyszer. M.L. idézett könyvének címe: Észjárások. Van egy másik is: Mindenki másképp egyforma.

Most jövök rá, lehet, hogy hülyét csinálok magamból. Van p>0 valószínûsége, hogy létezik egy Mérõ András, aki írt egy Észjátékok címû könyvet. Csak én nem ismerem. Ha így van, duplán bocs.


Cím: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Március. 11, 13:18:19
Köszönöm a kiigazítást. Valószínűleg elfelejtettem bevenni a Cavintonomat mikor írtam, így összeszerkesztettem Mérő László nevét Joó Andráséval. A maradék így Joó László lehetne, ami nem egy rossz név, csak lehet hogy nincs.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 15, 11:02:18
Banach professzor gyufai.

Tegnap valahol belebotlottam. Matematikusok elott ismert a problema, laikusoknak meg esetleg erdekes. Ezert irok rola.

Banach professzor szenvedelyes dohanyos volt, ezert mindket kabatzsebeben hordott egy-egy doboz gyufat. Ha feltetelezzuk, hogy kezdetben mindket dobozban egyforman 100 szal gyufa volt, es a professzor veletlenszeruen valasztott zsebet, akkor kb hany gyufat talalt az egyik dobozban, amikor a masik meguresedett?

Este kenytelen voltam szamolgatni, mert a megoldasra nem emlekeztem.
A valaszt majd legkozelebb megirom, mert kulonben nem hagynek idot toprengesre, es - remelem - csodalkozasra.


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 15, 11:59:35
Ajaj, pedig ezzel egyszer már megküzdöttem, igaz, úgy rémlik, akkor az volt a kérdés, mi annak a valószínűsége, hogy az egyik dobozt üresen találja, és a másikban még van gyufa.
Sajnos, nagyon rég volt. És az is sajnos, hogy az ember elfelejti azt a megszerzett tudást, amit nem használ.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 15, 16:48:28
Valószínűleg a másik is üres vagy egy-két gyufa van benne. Nem?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 15, 19:39:10
Mi az a széteső formaegyenlet? Szeretném alkalmazni!


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 16, 23:18:29
Banach prof gyufai szepen illusztraljak a "meglepetest", azaz a tomeny informaciot, amirol mar korabban irtam.

Ha nem hibaztam a szamitasoknal, akkor 5-6 gyufat talal a prof a nem-ures dobozban a "legvaloszinubben". A varhato (legvaloszinubb) ertek ugyanis negyzetgyok(n/pi) tajan van, ami n=100 gyufa eseten kb 5.6
n=400 eseten ennek a duplaja, azaz kb 11.

A meglepetes termeszetesen a pi fellepese.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 16, 23:29:21
Széchenyi díjat kapott egy debreceni matematika prof. Valami széteső formaegyenlet meg ilyesmikért.
Mit tudtok erről?
Már az elnevezéseket sem értettem.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 16, 23:31:24
Miért? Mi a levezetés? Vagy, hogyan bizonyítható ez az egyenlet? És miért pont pí van benne? (Jó a négyzetgyököt sem értem:-(()


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 13:14:11
Kedves AvenárT,

Mindenekelött köszönöm az érdeklödést!
Meg kell mondjam, hogy nem célom matematikát (vagy bármi egyebet) tanítani, sem itt, sem másutt. Amit megcéloztam beírásaimmal, az egy sajátos szemlélet gyakorlati alkalmazása, nevezetesen az, hogy a matematika tele van gyönyörüségekkel és a laikusok szemét elsösorban ezekre kell felnyitni, nem pedig az eredmények elérésének technikájára. Az iskola módszere éppen ellenkezö. Olyan abszurdum ez, mintha elöször egy hangszer technikáját el kellene sajátítanunk, mielött zenét egyáltalán hallgathatnánk.

Olvastam, hogy mindannyian csaknem egyformán kezdjük az életet (a "csaknem" szó a tehetségek kissé egyenetlen elosztására utal). Az elemi iskola alsó tagozatában még minden gyerek egészséges intellektuális kívancsiságot tanusít. Ez kb 10-12 éves korban "gyilkolódik" ki belölük. Akinek szerencséje van, mert vagy a család hatására, vagy a jó iskola (kitünö tanárai) által, vagy pedig saját átlagon felüli képességei következtében ezt az intellektuális kíváncsiságot megörzi, abból jó mérnök, kiváló kutató, neves tudós, stb lehet. Enélkül pedig nem.

Az én célom a Szalon felélesztésével az volt, hogy ébren tartsam ezt az intellektuális kíváncsiságot matematikai mazsolák adagolásával. A Te válaszod az én sikerem egyik jele!

Amennyiben tényleg érdekel a részletes levezetés, akkor azt inkább privát mélben írnam le, mert a formulákat a NOL nem szívleli. Ismétlem, nem oktatás volt a célom, ezért nem is számítottam arra, hogy valaki a részleteket majd számonkéri rajtam. Ennek ellenére nem bátortalanodom el az eddigieknél "rázósabb" dolgokról is írni.

Elég. Ha az einsteini híres tömeg - energia ekvivalenciára gondolsz, az milyen meglepö!
Szépsége is ebböl fakad…


Cím: Szalon
Írta: aranka - 2003. Március. 17, 14:05:19
Tudjátok, sohasem volt kenyerem a matematika, régész vagyok. Hanem lányom valamikor régen, még gimnazista korában elnyert egy díjat, szép nagy országos díjátadó volt Budán, mi szülők meg természetesen elmentünk büszkélkedni. Ott azután a táblánál valami főmatematikus levezette a példákat, hat táblát írt tele úgy, hogy én már a második sornál tökéletesen elvesztettem a ... még a látásomat is.
Lányom meg feszült figyelemmel nézte, és valamikor a hatodik tábla közepén felsóhajtott:

- de gyönyörű!

Azóta elhiszem.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 15:12:03
Györy Kálmánról nagyon keveset tudok.
A "szétesö formaegyenlet" amiröl Te irsz, valószinüleg a "decomposable forms" szerencsétlen fordításából származik.
Ezek pedig tudtommal olyan többváltozós kifejezések, amik szétbonthatóak (decomposable) kisebb, egyszerübb komponensek szorzataira.

Otthon megnézem, mit mond erröl ö maga a Staar Gyulával folytatott beszélgetésben. (Staar Gyula: Matematikusok és teremtett világuk. Vince kiadó, 2002 vagy 2003)


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 15:31:40
Győry Kálmánnak, az MTA rendes tagjának, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Matematikai és Informatikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárának, rektorhelyettesének magas színvonalú oktató tevékenységéért, a nemzetközileg is elismert debreceni számelméleti iskola megteremtéséért, a diofantikus és algebrai számelméletben elért, valamint a széteső forma egyenletekkel, egységegyenletekkel és alkalmazásaival kapcsolatos úttörő jellegű eredményeiért;

Ez a hivatalos szöveg a díjátadás alkalmából.
Nagyon új dolognak tűnt, és nem találtam a keresőprogramon sem sokat, ill. félek, hogy meg sem értenék egy korrekt tudományos magyarázatot.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 15:36:23
Én köszönöm, hogy válaszolsz. Annyira régen tanultam matematikát, hogy most a Makka logikai feladatainál jövök rá, hogy egyszerű képletekre sem emlékszem.
A matematika oktatásáról azonos a véleményem a Tiéddel.
Nekm fantasztikus tanárnőm volt. Imádtam a matekot. Még matekversenyt is nyertem volna, ha nem viszi el szegényt a rendőrség.

A görbült terek matematikájáig (Bólyai János) jutrottam, ezen a téren is inkább a csodálatáig.
Ha nincs a Makka, észre sem veszem, hogy mennyire nem megy még a számolás sem.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 15:39:12
Ha nincs időd, kedved , természetesen nem várok levezetést, magyarázatot.
Írd meg, hol olvashatom a feladat magyarázatát (magyarul:-(), és nagyon köszönöm a fáradságod.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 15:43:39
Én sem vagyok matematikus, gondolom kiderült:-( Az ELTE magyar irodalom/világirodalom tanszékén tanított régebben egy Zemplényi nevű sötéthajú tanár , tudsz róla valamit. Furcsa hírt hallottam.
Egyébként rendkívül rossz középiskolai irodalomkönyveket írt.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 15:51:29
görbült terek geometriája!?


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 15:56:47
Továbbra is tartom, hogy a "szétesö forma egyenletek" igen szerencsétlen fogalmazás, se füle, se farka! Ha nagyon szorongatnak, akkor szétesö helyett szétválaszthatót, vagy szétbonthatót írnék. A szétesö olyasmit jelent, ami magától teszi ezt, legfeljebb a gravitációt használja segítségként. Az általam javasoltak pedig valaki által végrehajtott operáció lehetöségére utalnak.

Ha jól emlékszem, a prof a bonyolult formák (algebrai alakzatok, de nem feltétlenül egyenletek) kezelhetetlenségéröl beszélt. Egyszerübb alakzatok szorzatára való bontásával az eredeti bonyolultság rohamosan csökken és a részek kezelhetövé tételével az eredeti forma is kezelhetövé válik.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 15:59:32
Az ELTE magyar irodalom/világirodalom tanszéke nejem territóriuma, öt kell megkérdeznem erröl.
 
Idézet
Idézet
tanított régebben<<

Melyik századra gondolsz?

Idézet
Idézet
Furcsa hírt hallottam.<<

Nocsak!


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 18:20:40
OK, AvenárT (és tesuji)!

2*n db gyufával indulunk. K szál gyufa van a nem-üres dobozban. Összesen 2n-k húzást végeztünk a két dobozból, ezt 2^(2n-k) -féleképpen tehetjük meg (a ^ hatványozást jelent). Ez tehát az összes esetek száma.
A kedvezö esetek száma pedig az, ahányféleképpen az egyik doboz kiürülhet, azaz ahányféleképpen tudunk n gyufát kiválasztani a 2n-k darabból. Ezt a 2n-k "alatt" az n binomiális együttható adja meg.
A kedvezö- és az összes esetek számainak hányadosa lesz aannak a valószínüsége, hogy k szál gyufát találunk a nem-üres dobozban.

Hogy ez valószínüség-eloszlást alkot, az belátható a tört összegzésével, ahol k fut 1-töl n-ig. Ez az összeg 1-et ad, a teljes valószínüséget. Az összegzés egy komoly testgyakorlat másodéves matematikus-szakos hallgatóknak.

A keresett várható (azaz legvalószínübb) érték, M, az események hozzájuk tartozó valószínüségekkel súlyozott számtani közepe. Az esemény itt a pontosan k darab gyufaszál, az ehhez tartozó valószínüség pedig a fentemlített tört. Tehát a k*(2n-k alatt az n)/2^(2n-k) kifejezés összegezendö k=1-töl n-ig.
Ez egy mégrázósabb testgyakorlat, ha igazán érdekel, megküldhetem mélben.

Én azt kaptam, hogy M=(n+1/2)*(2n alatt az n)/2^2n - 1/2. Elvileg készen volnánk, azonban gyakorlati használatra illik ezt egyszerüsíteni.

A (2n alatt az n)/2^2n a binomiális együtthatók Pascal-háromszögében a 2n-ik sor középsö eleme osztva a sor összegével. Ismert, hogy ez "közelítöleg" gyök(n*pi) reciproka. Ez ugyanis a faktoriálisokra vonatkozó Stirling-formulából jön, amiben a konstans együtthatót a Wallis-formula adja. Azt pedig az analízisböl kapjuk, trigonometrikus függvények hatványainak integrálásakor fellépö rekurziós egyenletek megoldásakent.

Elérkeztünk az M=(n+1/2)/gyök(n*pi)-1/2 egyszerüsitett formulához, ahol nagy n-ek esetén mindkét 1/2 tagot elhanyagolhatjuk, és így az M=gyök(n/pi) jó közelítést kapjuk.

Remélem, meg vagy(tok) elégedve!


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 19:06:09
Azt hiszem, valahol egy kis hibat csináltam!
Felütöttem Rényi könyvét, ahol a Banach-gyufák említése nélkül a (2n-k alatt az n)/2^(2n-k) eloszlás elöfordul bizonyos bolyongási problémákkal kapcsolatban.
Rényi levezetés nélkül közli a (számára triviális) várható értéket M= gyök(2n/pi).
Szóval egy kettes faktort tévedtem. Lesz munkám ma estére, pedig a Polanski filmet szerettem volna megnézni...


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 19:20:10
Felütöttem Prékopa könyvét is. Ö már név szerint említí Banach professzort a gyufáival.
A számítás részletein ö is elegánsan átsiklik, majd hoz egy formulát:
M = (2n+1 alatt az n)*(n+1)/2^2n - 1

A margón a saját irásom ceruzával, sok-sok évvel ezelöttröl:
M = (2n alatt az n)*(2n+1)/2^2n - 1

Prékopa folytatja az eredménnyel: M = 2 * gyök(n/pi).

Igy állunk este fél hétkor. Három különbözö eredmény ugyanarra a problémára.
Egy Rényitöl, egy Prékopától, egy tölem.

Piroska, hol vagy !?!?


Cím: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Március. 17, 19:43:07
Szervusztok!
Itt vagyok, de reggel néztem be utoljára a szalonba. Azóta látom rendesen elharapodztatok! :-). Sajna most olyasmin kell törnöm a fejem, amiért fizetnek is, de megígérem: ha lélegzethez jutok, jól utánatok számolok!

Addig is: a gyufás feladattal egy tőröl fakad az a mutatvány, amivel hajdanában egy gyakorlatvezetőnk kápráztatott el:
Kiment a teremből (gondolom dolga is volt). Arra kért bennünket, hogy amíg kint van végezzünk 100 dobásból álló pénzfeldobási kísérleteket. A kísérletezők írják fel egy cetlire az eredményt valahogy így: ffiffiiff... (fej,fej,írás...).
Legyen azonban a csoportnak néhány lusta tagja, aki nem végez igazán kísérletet, hanem csak a hasára ütve írogatja a betűket, de úgy hogy le ne bukjon!

Visszatérve pontosan megmondta, hogy kinek a cédulája mögött van igazi kísérlet.
Kicsit később (ha Methus nem teszi meg addig), leírom hogy honnan tudta.


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2003. Március. 17, 21:51:43
Te vitted el a Prékopa könyvemet?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 22:36:19
70-es évek idején még fiatal volt, kb. 30-as. Nagyreményű igen okos tanár. Aztán nem lett belőle különösebb. Állítólag alkoholistaként halt meg. Sajnálom.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 22:42:04
Ha javasolhatom, nyugodtan nézd meg a Polanski filmet.
Nekem az, amit beírtál életem végéig elég lesz:-((


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 22:46:37
Ha előkészítek két doboz gyufát, és teljesen véletlenszerűen használom azokat, ugyanezt az eredményt fogom kapni?
Azonos doboz, címke mellett?
Vagy számít az elhelyezkedésük, elvégre nem esik kézre egyformán mindkettő.
Vagy ez teljesen elhanyagolható?

Ez a triviális kifejezés, meg az egzakt mindig iszonyúan tetszett:-) Tipikus matematikus szöveg.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 23:09:43
Nem en vittem el. Ha akarod, kerek Prekopatol egy Neked dedikalt peldanyt.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 17, 23:24:40
Ujraszamoltam mindent. Polanski raer...
A Prekopa konyv formulajaban apro hiba van. Ez indokolja sok ev elotti javitasomat a margon.
Ma este talaltam egy egyszeru es rovid levezetest, ez is az en regi eredmenyemet hozza, ami M = (2n+1)*(2n alatt az n)/2^2n - 1
Az apro hiba ellenere Prekopa formulaja es az enyem ugyanazt a kozelito erteket adja, nevezetesen a 2*gyok(n/pi) - 1 eredmenyt.
Ezek szerint Renyi is hibazott.
Az en korabbi eredmenyem DUPLAJAT kell venni, tehat 100 kezdo gyufaval dobozonkent a nem-ures dobozban kb 10 darabot fogunk talalni mert 2 * gyok (100/pi) - 1 = 10.2
Magasabb kezdoertek mellett a -1 tag elhanyagolhato, de itt meg erosen szamitasba kell venni.
Az vesse az elso kovet, aki meg sohasem vesztett el egy kettes faktort, ami Lepsenynel meg megvolt...


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 23:41:29
Ez a valószínűségszámítás gyanúsan hasonlít az eleve elrendelés/determináció nézetére.
Ugyanakkor némi rést hagy a valószínűségnek/szabad akaratnak.

Vagy rosszul látom?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 17, 23:44:46
Már farkam behúzva csendesen el kellett volna oldalognom, de ha már nem értek semmit, akkor legalább bátran legyek hülye.

A fraktálok hogyan működnek?
Úgy mondd, mintha - nem az óvodás unokádnak mondanád, mert tartok tőle, hogy jobban értené:-(( - egy nagyon buta óvodásnak magyaráznád!
Azért azt nem fogadom el, hogy "mert elvitte a cica":-))


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 18, 00:19:37
Köszönöm, magamtól biztosan nem jöttem volna rá. S?t, ezután sem tudnék egy hasonló bonyolultságú valószín?ségszámítási feladatot megoldani. Ez utóbbi állításom valószín?sége soha nem volt 0.9-nél kisebb, az id?vel pedig csak n?. Jelenleg úgy 0.98 körül tartok.


Cím: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Március. 18, 00:37:36

 Nem értem...
 Milyen marha művelt vagy Te b@zdmeg...
 Szabad ilyet mondani a Szalonban?


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2003. Március. 18, 00:42:03
1. Csak viccöltem. Unokabátyám kérte kölcsön egy kis időre 17 évvel ezelőtt...
2. Nagyon örülnék neki, mert én abból tanultam a Műegyetemen, és - akkor - még értettem is....


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 18, 15:33:26
A fraktalokrol.

Elso pelda. Vegyel egy egyenlooldalu haromszoget. Ez egy folytonos, zart "gorbe". Harmadold meg mindegyik oldalat. A kozepso harmadokra, mint alapokra, rajzolj kifele egyenlo oldalu haromszogeket. Torold ki ezeket az alapokat, igy egy ujabb, nagyobb folytonos, zart gorbet kapsz. (Tekintheted ezt az egyik kis-egyhaz szimbolumanak is). Ennek a kerulete az elozo kerulet 4/3-a, hiszen minden oldal 3 harmada helyett ott most 4 ilyen "harmad" van. Ismeteld ezt el mind a 12 oldalacskara, tehat harmadold meg oket, rajzolj kifele egyenlo oldalu haromszogecskeket, majd pedig "torold ki az alapodat!" :-)
Folytasd ezt a vegtelensegig!
Mindig egy folytonos, zart gorbevel dolgozol, amely korlatos is, abban az ertelemben, hogy pl az eredeti haromszoget lefedo kor ezt a gorbet is lefedi. A gorbe hossza minden hataron tul no, tehat vegtelen lesz, hiszen minden lepesben 4/3-dal szorzodik.

Masodik pelda. Vegyel egy kockat. Oszd a lapjait 3 x 3 = 9 kis negyzetre. Vagd ki a kockabol a kozepso negyzetnek megfelelo hasabot, azaz terfogatanak 1/9-et. Tedd meg ezt a szomszedos lapokkal is. Egy olyan kockat kaptal, amelybol a hat lap kozeperol hianyzik egy kis kocka es a test kozepebol is hianyzik egy ugyanilyen kis kocka. A 3 x 3 x 3 = 27 eredeti kis kockabol, ami a nagy kockat alkotta, most 7 hianyzik. Ismeteld meg ezt a trancsirozast a maradek 20 kockaddal is, kivagva a piciny hasabokat. Folytasd a processzust a vegtelensegig.
A kapott alakzat egy "szivacs", amelynek ZERUS a terfogata! Hiszen az eredeti kocka terfogata az elso lepes utan 20/27-e lett, a kovetkezo lepesben ugyanezzel a faktorral csokkent es nyilvanvalo, hogy a vegtelensegig folytatva ez zerust eredmenyez. Ha kicsit gondolkodsz, azt is belathatod, hogy az eredeti kocka felszine minden lepesben 4/3-ara novekszik, es mint az elozo pelda is mutatja, ez vegtelen nagy lesz a folyamat soran. Tehat kaptunk egy zerus kobtartalmu, vegtelen nagy feluletu "testet".

A fenti ket peldaban a kozos vonas az, hogy egy processzust, amely a gorbet vagy testet valamikepp megvaltoztatja, ONMAGAHOZ HASONLO MODON ISMETELVE vegtelen sok lepes utan jutunk el egy alakzathoz, amely minosegileg maskent viselkedik, nez ki, mint a kezdeti alakzat. A kulcsszavak a fraktalok tanulmanyozasanal az onmagara valo hasonlatossag (self-similarity) es az ismetles.

Messze vezetne, ezert csak futolag emlitem, hogy a fraktalok ertelmezesenel ezekhez az alakzatokhoz dimenziokat rendelnek, amelyek altalban nem egesz szamok. Az egyenes, vagy a gorbe VONAL dimenzioja 1, azonban az elso pelda eseteben a vegeredmeny-alkzat dimenzioja 1-nel nagyobb tort szam, de persze a 2 alatt marad. (Azt hiszem, ennek az alakzatnak a neve Koch-gorbe).
A szivacs dimenzioja pedig (az eredeti veges terfogatu 3 dimenzios testtel szemben) valahol 2 es 3 kozotti tort. Azt hiszem, ennek is van neve, talan Sierpinsky-szivacs. Otthon megnezhetem a pontos adatokat, beleertve a dimenzio-szamokat is.

Eleg ennyi?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 18, 15:40:05
Köszönöm, így egészen egyszerűnek tűnik. Nagyon érdekes!
Valahol olvastam, hogy pl. egy fát is le lehet írni matematikailag. Az is a fraktál módszerét alkalmazza? Vagy az megint más?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 18, 15:44:58
Újabban a pedagógiában alkalmazzák a hálóelméletet, pl. a Galois-gráfokat. Teljesen érthető a pedagógiai alkalmazás. De az eredetét ennek sem ismerem.Mire használták először a hálóelméletet?
Annyira izgalmasak az új matek, fizikai irányzatok, de sokszor nem tudom, hogyan lehet a gyakorlatban alkalmazni.
Pl. ez a szivacs a végtelen felülettel, és a nullához közelítő térfogattal úgy hallottam a bolygók felszínének számításakor alkalmazható.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 18, 15:49:21
Már egészen kicsiny koromban rajzoltam ilyen háromszögeket a tankönyvem szélére:-)) A tanító néni azonban megszidott miatta. Csírájában fojtotta el bennem a jövendő zseniális matematikust:-))))


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 18, 16:34:59
Draga AvenarT, nekunk ossze kellett volna hazasodnunk, hogy eleg idot tolthessek veled (bar a behuzott farkad kisse elriaszt...).
Sajnos, a napomat egyeb tevekenysegek is kitoltik, ezert esetleg egy nap csak egy kerdesedre jut idom. Aranylag konnyu egy - esetleg tobb - kerdest feltenni masfel sorban. Feloldalas valaszt produkalno pedig nehez, elsosorban azert, mert valogatni kell, hogy az ember mit hagyjon ki az 50 oldalas valaszbol.

Ezert a Galois-grafokrol, a fak matematikai leirasarol, a bolygok felszinerol es millio egyeb temarol majd maskor.
Viszont iszonyatosan nagyra ertekelem az intellektualis kivancsisagot, amiben - a jelek szerint - itt Te viszed a palmat!


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 21, 22:55:09
Na végre!

Ez egy jó topicnak néz ki! Ha jobban kinézne, ki is esne! (Majdnem) Minden régi régi jó ember itt kolbászol! Lehet, hogy benézek még! Főként azért, mert fraktálokkal paktáltok! Vagy menjek a sunyiba?

tallsnake


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 21, 23:12:12
Reg lattunk, tollaskigyo!
Jo, hogy visszajottel!
Ebben a topicban nics anyazas (egyelore), sem nyiltan, sem burkoltan.
Bar az ilyesmi ellen a NOLon nincs garancia...

Keszulok irni valamit a bolyongasokrol. Celom, mint korabban jeleztem, matematikai mazsolakat hozni, nehez technikai reszletek nelkul. Ha valakit erdekelne az is, akkor vagy maganlevelben, vagy pointerek altal segithetem tovabb.

Jelszo: Intellektualis kivancsisag.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 21, 23:13:16
Furcsa elképzeléseid vannak a házasságról. Bár érdekházasságnak esetleg megfelelt volna. Házastársi kötelességként minden nap el kellett volna magyaráznod egy-egy matematikai problémát:-)) (Aztán panaszkodhattál volna , hogy mennyire frigíd azaz matematikailag nem művelt feleséged van.

Látom, a pedagógus pálya nem vonz:-( Pedig végre érthetően magyarázott valaki ezekről a témákról.

Ne legyen lelkiismeretfurdalásod, nekem is rengeteg a munkám. Másrészt későn érő típus vagyok, most jutottam el a miért korszakba.


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 21, 23:25:15
Halihó, Methus!

Engem érdekel, de vigyázzunk, egy-két jó topic lerohadt, mert riasztóan szakamivá vált!

Nagy dolgok vannak készülőben a tudományokban-matematikákban-stb. Most volt Einstein szülinapja is. Happy birthday! Remélem olvassa az égi fórumokat!

Előbb talán végigolvasom a topicot, aztán szerényen belevágunk!

Ave!


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 23, 21:42:59
Lassan olvasol:-))


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 23, 22:46:45
Einstein.

Szazhuszonnegy evvel ezelott szuletett (marcius 14-en).
Sokan irtak rola, es sokat. Neha rosszat is, kezdve a 30-as evek akademiai koreitol az akkori Nemetorszagban ("zsido" fizikat muvelt), egeszen napjainkig, amikor csaladi eletenek nem tul szerencses mozzanataiban vajkalnak a publicitasra vagyo senkik.

Einstein nekem nem csak eredmenyeiert tunik messze a legnagyobbnak, hanem azert a hallatlanul ritka kepessegeert, amivel a klasszikus dolgokat szemlelte, elodei ballasztja nelkul, frissen, racsodalkozva a vilagra.

Dolgozoszobam falarol eletnagysagu mellkepe nez ram. Egy foto, amely azokban a napokban keszult, amikor szulettem.
Fizikai, matematikai munkassagat jol ismerem. Ez lezart. Viszont az ember, aki volt, minden nap ujabb gazdagsagokat tar fel nekem, kimerithetetlenul.

1955 aprilis 18-an halt meg. Egesz nap a Moszkva-teren jarkaltam, nem voltam kepes magam osszeszedni semmire.


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 23, 23:07:14
J


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 24, 00:25:07
A kedvedert:

"This topic brings me to that worst outcrop of herd life, the military system, which I abhor... This plague-spot of civilization ought to be abolished with all possible speed. Heroism on command, senseless violence, and all the loathsome nonsense that goes by the name of patriotism -- how passionately I hate them! "
(Einstein)


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 24, 00:58:36
Ez az Methusom. Ne egymásra haragudjunk. Hozd a többit is a tudományból. Szilárd Leót, Neumann Jánost és a többieket.

Ugrattalak egyszer (jó vagyok benne) amikor azzal tréfáltál, hogy Neumannal egy iskolába jártál. Tudom, hogy nagyon öreg vagy, de ennyire nem lehetsz. Kérdeztem, hogy és a Szilassy? Nem értetted, mert vagy az van, hogy még Te sem értessz mindent, vagy már annyira utáltál akkor, hogy nem süllyedhettél odáig.

Nos ez a Szilassy (Sándor) a Párisi utcában lakott és a családunk jóbarátja volt. Gyerek voltam még, de emlékszem rá, hogy tőle hallottam először Neumann-ról. Ki tudja, talán ez vitt később a számitástechnika rögös utjára. Természeresen Neumann-ról, a zseniről, de nem kis mértékben Neumann-ról az emberről. Sok könyvét olvastam kezdő koromban és idekint is nyomoztam utánna. Szinte biztos vagyok, hogy hol állna ebben a mai kérdésben.

És béküljünk már meg egymással baszd meg. Nem igérem, hogy nem zrikállak többet, ha nemzethalálról beszélsz, mert ez nálam halálosan komoly. Tényleg ugy érzem, hogy nem szabad az emberi közösség semmilyen fajtáját sem veszni hagyni a családok keresztül a nemzeten át a földrészközösségekig. Éppen azért, mert az ilyen dolgoktól mint ez a mostani csak az összetartozás érzése, kölönböző formái szabadithatnak meg. Persze nem minden jó ahogy van és szüntelen javitani kell, de most nem szabad a felszámolásról beszélni mert soha nem volt annyira szükségünk rá, mint most.

Minél több formája van egészséges hierarchiában a közösségben tartozásnak annál emberebb az ember.

Köpjél le ezért, vagy akármi, de ne rohanj el megsértve. Van akit nem hivnék innen vissza, de te értelmes ember vagy. Nagy szükség van rád.

Csak hallgass néha a nálad is okosabbra :-)))


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 24, 01:00:04
Ja, a nagy felindulásban kihagytam a lényeget.
Szilassy és Neumann tényleg osztálytársak voltak.


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 24, 12:36:07
Tényleg. Mostanában idegesítően megszaporodott a dolgom, nehezen viselem. Ritkán jutok a chat közelébe, még otthon is.

De még mindig jobb, mint a szomszédomnak, akinek nemrég volt egy strokeja. Na, ő aztán lassan olvas. Nulla betű per secundum. Beszélni meg még lassabban tud. Lehet, hogy ő járt jobban?

Barinak: Én például abba a gimibe jártam, amibe régen a Somsich(?) gróf, vagy mi, Kaposvárott! Legalább is megint róla nevezték el a régi Táncsicsot. Nem kell ahhoz kortársnak lenni. Állítólag a szellem a falakból árad! Igaz, hogy a Rózsa Gyuri is abba járt.

Einstein rendkívüli germinátor volt (nem terminátor!). Még ma is belőle él mindenki. Egyik részük róla ír, a másik ellene. Előtte talán Newton volt ilyen tiszta fejjel megáldva. Hawking , vagy Penrose, meg a többi, nem haladtak igazából semmit hozzá képest. Amikor a káosz mélyül a fizikában, mindig felszínre vetődik egy igazi zseni. Ezt most találtam ki. Unom is, meg egyébként is vissza a gályára!


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 24, 12:50:59
Szia. Rég láttunk. Welcome back!

Olyan régen, hogy AvenáT talán nem is ismer.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 12:57:11
Methus imádja, ha könyörögnek neki! Még százszor megtéped a ruhád, fejedre hamut hintesz, és akkor talán...

Egy darabig Agáta nővér karjaiban fog agonizálni, hogy ne kelljen válaszolnia, majd remegő kezekkel a kacsáját kéri. Közben persze élvezi a helyzetet, és titokban kimegy a kamrába befalni egy kis sólettot. Majd agonizál tovább:-))
Ravasz, okos, imádom!
Az, hogy elfogult, az teszi emberré.

Na most mondd, hogy kussoljak, és fald fel előlem a tenger minden halát:-((


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 12:58:00
Nem ismerem. Egyik oldalon bekúszott, másikon ki...


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 24, 13:00:33
Vissza fog jönni. Nálam van a füle...


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 24, 13:01:15
De leverte a szemöldökfát...


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 13:03:06
És az a baj Methussal, hogy nem akar matematikát tanítani, aztán meg beír egy halom képletet, amitől szikrázik a szemed.
Ráadásul csak a kedvenc témáiról hajlandó lelkesedni. De kivárom, amíg eljut a gráfokig, ha addig élek is.:-((

(Igen beteg vagyok, az orvos szerint már csak napjaim!!!:-((()


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 13:05:23
Akkor nem ő a sárgahasú kis-kis kígyó?!


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 13:06:21
Füle? Mesélj!:-))))


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 24, 17:00:34
Einstein

Megrögzött szokásom, hogy igazgatói tanácsok fényes irodáiban - ha valamely véletlen következtében oda sikerül belopódznom - valami marhaságot írok a táblára (ami ott általában white-board). Ez legtöbbször az E=m^2*c, vagy az E^2=m*c, esetleg az E=m/c^2 formula. Értelme ugyan nincs, de feltételezem, hogy irritálja a fö-üzletembereket. Én meg jólesö fölényt érzek a tudományosan analfabéta Armani-öltönyösökkel szemben, akik valószínüleg zavartan nézik a képletet, ha ugyan esetleg valamikor láttak már ilyesmit, de másként.

Nehány évvel ezelött Princetonban, az Institute of Advanced Studies épületeiben jártam. Az egyik teremben közönséges, kétrészes fekete táblát láttam, mellette kosárban hagyományos fehér mész-kréták vártak használatra. Barátom, aki az ottani egyetem matematika professzora, látván mozdulatomat a kréta felé, biztatott, hogy írjak valamit a táblára. Már lendültem is a szokásos marhaságot felfirkantani, amikor hozzátette, hogy Einstein használta ezt a termet, itt dolgozott és tartotta szemináriumait. Karom lehanyatlott, és a táblát üresen hagyva kioldalogtam.
 
Újabb lecke a relativitásról!


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 24, 17:07:26
Neumann Janos.

Egyszer, Neumann egyik eloadasa befejezesekor egy hallgato felszolalt, hogy nem teljesen ÉRTI az utolso lepest.
Neumann igy valaszolt: "Fiatalember, a matematikaban az ember nem ÉRTI a dolgokat, hanem MEGSZOKJA azokat!"

Egy masik anekdota:
Egyszer egy feladatot adtak Neumannak, amit az itteni Logikai Jatekokba is beirhatnank.
Ket biciklista indul egymas fele, 20 km tavolsagbol es egyenletes 10 km/h sebesseggel taposnak. Egy légy is indul az egyik biciklista orrarol a masikhoz, egyenletes 15 km/h sebesseggel, majd azt elerve visszafordul az elso orrhoz, es igy tovabb, cikk-cakkban, amig a ket biciklista talakozik. Milyen hosszu utat repult a légy?
Neumann, az ordongosen gyors szamolo, azonnal ravagta a helyes valaszt. A kerdezo csalodottan jegyezte meg: "Persze, ismerted a trukkot!"
- Mifele trukkot? - kerdezte Neumann - Csak osszegeztem a vegtelen sort!


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 24, 17:16:03
Rosszul tudom, hogy a ház-dohány-ital-állat valamint brit, német stb. úriemberekkel kapcsolatos feladat pedig, amit AvenárT hozott a Makkába, valamiképpen Einsteinhez kötődik?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 20:38:42
Állítólag ő találta ki.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 24, 20:41:47
A relativitásról jutott eszembe, pedig nem igazán van hozzá köze:
Ady E. tanítványa volt Kun Béla.
Adyt nem tudom hibáztatni, bááár?!


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 24, 21:26:00
Két kérdés?
A speciálisról, vagy az általánosról?
Mi volt a tantárgy?


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 25, 08:25:30
Ki vagyok itten figurázva? Füle a kutyának van, a kígyónak is van valami hallószerve, de inkább a föld rezgéseit érzékeli. Foga viszont soknak van, de az is inkább fang mint tooth. Afrikai házam körül agyonvertem egy tucatot.

Megfeledkezni látszódunk Crickékről, bár a DNS-nek is most van az 50. évfordulója. Vagy itten csak a fizika meg a matek?

A DNS örökíti át a teljes információt. Nekem elég lenne egy 50 milliós örökség is most, pont kihúzna a szarból, de sehol egy Joe néni akitől lehetne.


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 25, 08:55:35
Kedvenc házitudósom,
Mond már meg mi a rosseb ez.
Mint egyik rajongómnak is megirtam a minap, keresem az immunitást a háborúval szemben. Már közel egy hete a TV-t csak videofilmekre használom. Kocsimba a kazettákat, CD-ket tettem, hogy ne halljam a rádión a hireket.
Ezzel együtt, mint valami kozmoikus háttérsugárzás itt zümmög körülöttem. Látom mások arcán, a kutyáimon érzem a napsugáron.

Hogy vagy ezzel mostanság?


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 25, 09:43:08
Aki a példát nem ismeri, talán nem jön rá azonnal, de egy algebrai huszárvágással (nem írom ide, nem vagyok poéngyilkos) nagyon egyszerûen jutunk a végeredményhez, ha nem is olyan gyorsan mint N.J.

Számomra az anekdotának van egy másik olvasata is: a logikai feladatok szellemes ötlete nem mindig ugrik be a legnagyobb matematikusoknak sem. És annál nagyobb öröm a hozzám hasonló csekélyértelmû medvebocsoknak, ha sikerûl egyet-egyet elcsípnünk. Szaladok is vissza a Logi-Makkába.

Csak még egy kis adalék Neumannról: mindenki tudja, hogy külföldön a von Neumann nevet használta, de talán kevesebben, hogy miért. Ellentétben sok idegenbe szakadt hazánkfiával aki a "messzirõl jött ember azt mond amit akar" elve alapján megajándékozza magát elõkelõ õsökkel, N.J jogosan viselte a "von"-t. Apját, a jómódú bankárt Ferenc József ajándékozta meg a nemesi címmel, mely örökölhetõ volt. N.J. "hivatalosan" Margittai Neumann János névre hallgatott. Érdekes egy ilyen éteri magasságokban fölöttünk lebegõ személyiségnél - tudománytörténészek, sõt a legjobb matematikusok között is elfogadott nézet, hogy Neumann a század legnagyobb matematikai lángelméje volt - tettenérni a mosolyogtató polgári hiúságot. Ettõl igazán emberi.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 25, 09:50:30
Ma olvasom a helyi lapban, hogy ma van Bartók Béla születésnapja (a 122-ik). A hírben - az évfordulón túl - az a figyelemreméltó, hogy a lapot Budapesttõl 1400 km-re, egy kisvárosban nyomják és olvassák. Lõrinczével szólva: megnõl az ember szíve.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 25, 09:54:10
Majd delutan, Barika!
Most nejemet transzportalom a repterre...


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 25, 10:11:18
Nem tudom, miért lehetne/kellene Adyt (vagy akár Kun Bélát) hibáztatni a történelmi véletlenért. Nem tisztem, nem is szándékom megvédeni Kun Bélát a csak feketén/fehéren látók ellen, de ha már a relativitásnál tartunk, idekivánkozik egy példa:

Sztálin ma már meglehetõs történelmi távolságban, viszonylag pontosan megitélhetõ, és a világ nem is késlekedik - teljes joggal - ráhúzni a vizes lepedõt. De azt sem árt elfelejteni, hogy Grúziában Dzsugasvilit mint nemzeti hõst tisztelik, szobrait láthatod mindenfelé. Ja, és ez nem újkeletû, akkor is így volt, amikor kitették a mauzóleumból.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 25, 13:15:58
Strucc!


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 25, 13:19:05
Methus úgy látom, rendszeresen elröpíti nejét, aztán szalmaözvegyként tobzódik a NOL-on:-))


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 25, 13:23:03
Szerintem nincs történelmi véletlen.
Mindenesetre Kun Bélának is voltak jó oldalai, csak kevésbé ismerjük azokat.
József Attilát is jól elintézték azzal a "proletár költő" skatulyával, miközben zseniális volt, és sem igazán proletár költő, sem igazán proletár nem volt egész életében. Az anarchista korszak egyik verse pl. gyönyörű.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 25, 13:29:04
Irigykedsz?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 25, 14:16:08
Te nem?:-))


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 25, 14:32:13
Bevallom, nem. Nagyon el lennék anyátlanodva. nekem kéne a gyerekkel, a kutyával meg rosszmagammal is törödnöm. Tuti, hogy nem lenne idöm topikolni.
Jut eszembe: Újra járnak a Maév közel-keleti járatai.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 25, 15:59:04
A haboru borzalmai a kulso szemlelot nem nagyon erik el. Leginkabb csak a vegtelen unalma. Mindkettorol a media gondoskodik. A borzalmakat gondosan kiszuri az alkalmazott pszichologus (havi $15K-ert), az unalom pedig a kepanyag vegtelen ismetlesebol szarmazik. Tegnap lattam ket porban hasalo katonat az ernyon. MINDEN csatorna ezt hozta, merthogy elo adas!!! Felora mulva visszakukkantottam az ernyore, meg mindig ott hasaltak. Egyikuk neha megemelte a latcsovet. Sokkal kesobb a szpiker megerositette, hogy ezt a helyszint adjak masfel oraja, mert hatha tortenik valami.

Az emberek aggodnak, osztonosen a mediahoz fordulnak tajekoztatasert. Ezt a TV-csatornak tudjak, es ezert megengedhetik maguknak a merhetetlenul alacsony szinvonalat. Dol a penz a hirdetesekbol. Ennel is rosszabb a radio. Szoval a paradox az, hogy egyik oldalrol egy hatalmas ehseget kellene kielegiteni, mig a masik oldalrol nincs mivel. Bekeidoben regi, 50 evvel ezelotti filmeket jatszanak es ismetelgetnek, mert a musoridot kitolti, a royalty-t meg mar nem kell fizetni, mert lejart. Ismert arab kozmondassal sok az eszkimo, keves a foka.

Ami Neked van, az egyfajta frustracio. Magam is azt hittem, hogy vegul a haboru nem fog beindulni most, hanem elnapolodik oktober-november tajara. Nyar Tabornok Szaddam egyik leghőségesebb generalisa :-) En is csalodtam, de Te meginkabb, mert nagyon biztal abban, hogy egyaltalan nem lesz "esemeny". Ezert ami Neked most van, azt a pszichologusok ugyhivjak, hogy denial. Ez nem azonos a nagy egyiptomi folyoval, csak hasonloan hangzik. Kezdeti etvagytalansag es letargia utan aranylag hamar gyogyul. On-kezelese abbol all, hogy durcas elutasitas helyett el kell fogadni az adott helyzetet. Ez persze kenyelmetlen, hiszen az ember szembekerul sajat tehetetlensegevel, azzal, hogy hiaba tuntettunk, hiaba vetoztak, hiaba szakadt a Nato, az EU, hiaba az ellenorok (tobbertelmu) jelentese, hiaba Papa, hiaba az ellenzek a Szenatusban, hiaba minden, ezek akkor is bementek. Szoval abbol kell kiindulni, hogy tetszik-nemtetszik, mar benn vannak. Tehat hogyan tovabb?

Nos, ez a hogyan tovabb az erdekes tema. Errol kellene vitatkoznunk a 47 kulonbozo irak-topicban. A mikent jutottunk idaig sem elhanyagolhato kerdes, de ezt nehezebb kezelni, mivel itt tenyanyagot lehet felsorakoztatni, gondosan szurve, rendezve, kihagyva, atkoltve, interpretalva. Tehat sok a manipulalasi lehetoseg. A hogyan tovabb, a merrefele, nem ad ilyesmire olyan bo lehetoseget.

Magam jelenleg kisse le vagyok kotve foldhozragadt egzisztencialis problemakkal. Ugy szamolom, hogy meg negy munkanapom van a semmiig. Persze, a remeny fogy el utoljara. Barmely pillanatban johet egy level, amelyben valamelyik kormany felker iraki rendezesi tanacsadonak, vagy uj vilagrend architektnek. Mondom, meg negy napnyi ideje van a nemzertkozi politikusoknak.

Neked meg jobbulast kivanok!


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 25, 17:05:21
Kedves Methus,
Nagyon elgondolkodtató amit irsz és többféle megközelitésben is szeretnék válaszolni. Sajnos nagyon szorit az idő és az is gond, hogy beugrani és beirni valakinek egy cifrát az nem nagy gond, de ha gondolkodni is kell a hozzászólás előtt az tovább tart.
Egyébként ami nálad reggel, az nálam az éjszakai NOL-ozás.
Sajnálattal veszem ki szavaidból a megélhetési gondokat ami gondolom állásod terminálását jelenti. Én még szerencsés vagyok, sőt. A konzulens olyan állat, akire a kirugottak munkáját is ráterhelik. Nem tudnál ilyesmivel próbálkozni? Recesszió idején ugy mondják a legjobb üzlet.

Jut eszembe. Odaát mennyire gyakori és elfogadott ez a szabadúszó konzulensség amit én csinálok itt?

Mindenesetre a problémáddal manapság állandóan találkozom errefelé. Barátaimat, ismerőseimet teszik utcára nap mint nap és a munkaerőpőiac teljesen leülte magát. Ugyhogy ha nem is nagy vigasz, de fogadd együttérzésemet.

Itt dolgozott velem egy Alex nevű fiatal srác aki orosz eredetű és gyakorta használtam szótárnak. Ma csak e-mailokat kapot tőle. A legutóbb azt irta, hogy feladta a keresést...


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 25, 17:44:22
Mielott ide bealltam volna, negy evig konzulens voltam. Ketszer, neha haromszor ennyit kerestem, pedig a mai sem keves (ezert is menesztenek). A konzulens multamra faragok most ra, mert ez nem tekintheto "munkaviszonynak", igy az allami tamogatastol elesek. De azert az adot beszedtek... Az ennel a cegnel eltoltott kicsivel tobb, mint harom evem nem elegendo semmire. Negy kell... Szoval ezert vesztegetem a draga idom jogaszok tarsasagaban, ahelyett, hogy topicolnek, mint regen.

Viszzavedleni konzulensnek nem konnyu. Hasam, hájam, kek nadragom ugyan mind megvan, csak a piac valtozott meg idokozben. Nagy kereslet szukseges ahhoz, hogy egy ven sz@rost felfogadjanak. Es most eppen kis kereslet sincs.

Valoszinuleg egy Rolls-t majd kenytelen leszek eladni. Marad meg harom. A nehany millio General Electric reszvenyt tartom meg, mert az megy egyre feljebb. A katonai szolgaltatasok szallitoi mind emelkedtek...


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 25, 18:34:48
Ez is ismerős. Nálunk 3.99999-nél szokták kitenni a pácienst.

Először a legmagasabb filozófiai szinten akartam válaszolni és másodszor csak a személyemre vonatkozó diagnózisodra. De ha már igy összefutottunk, néhány olyan megjegyzést tennék amit ténykiegészitésnek nevezek, melyek mint peremfeltételek ismereteim szerint fontosak a diagnosztizálásnál. Lehet, hogy elhanyagolhatók, de esetleg kisebb korrekciókra késztetnek.

Az első és legfontosabb, hogy nem tapasztaltam magamnál étvágyvisszaesést. Ellenkezőleg. Kb egy hónapja, vagy tán még több, hogy lent jártam NYC-ben amikor is egy nagyon rohadt kórsággal küszködtem. Elsősorban gyomorfájás, de egyéb kellemetlen tünetek is. Fura, de étvágyam akkor is volt, de az evésnek beláthatatlan következményei voltak (jobbanmondva beláthatóak).
Onnan emlékszem az időpontra ilyen jól, mert egy igen előkelő helyen vacsoráztam volna J-vel és egy házaspárral és én inkább a szállodában maradtam, mintsem hogy éhesen sóvárogva bámuljam mig mások falatoznak. Csak a Metropolitan-ban csatlakoztam a társasághoz. Az Il Trovatore cimű trubadurral dúsitott történetet láttuk.
Visszatérve a bázisra orvoshoz fordultam. Csak olyan közönségeshez, nem szipológushoz. A Dr Med Univ szinte meg sem vizsgált, mert a tünetek leirása után legyintve közölte, hogy egy igen gyakran előforduló virus, vagy baci lakik bennem. Kutyás Rody is éppen ilyesmiben szenvedett ugyhogy nem kételkedtem a szavában. Tizennégy napos ántibiotikum kúrára itélt, minden reggel és este négy-négy tabletta. Az első nap után tünetmentes lettem és étvágyam magasra szökött. Ez az állapot azóta is állandó. Sajnos a kilóimon is meglátszik.

A másik, talán lényegtelenebb. Azt hiszem a NOL-on dokumentált, hogy én szinte bizonyosra vettem a háborút már jó régen, de legalább decembertől. Magam nyugtatgattam a valóban kissé néha frusztráltnak tűnő Bartos barátomat akit sajnáltam volna ha netán tévedésen kapja a közösség.
A logikámra is emlékszem (még). Azon alapult, hogy egy pillanarta sem hittem, hogy az angolszászok az esetleges békére vezető diplomáciai játszadozást komolyan veszik. Ugyancsak kétségeim voltak a hirdetett célok felől. Az amerikaiak praktikus emberek. Egy demokráciateremtést könnyű szerrel elodáznak akár évtizedekkel is, de egy olajkutakkal telt ország gazdasági célú megkaparintását soha.
A kezdeti időpontra csak felső határbecslésem volt, melyet a környék időjárási viszonyaira vonatkozó számomra friss adatokra alapoztam.
Igy az az érzésem tévedsz, amikor azt mondod, hogy engem meglepetés ért. Nagyobb ért volna, ha elmarad. Váncsáról és Symmachus-ről olvasgathatsz a Beszélgetésekben, akik közeli rokonaim.
Néha lehet, hogy ugy tünt, mintha ábrándoznék, reménykednék, de hát én sem mentes vagyok az effajta merjünk nagyot álmodni tipusu gyarlóságoktól. De tudod, hogy mérnök vagyok a darabos, szigorú gondolkodásmóddal és a realitás mindenekfeletti szem előtt tartásával..

Folytatás a filozófia sikján...


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 26, 00:25:40
Erdős Pál ma lenne 90 eves.

Eletmuvet vegigkiserte a “rend es kaosz” kulonos kapcsolata. Ez leginkabb a Ramsey-tetellel kapcsolatban ertheto meg, amellyel Erdős sokat foglalkozott. Ez egy grafelmeleti problema. A dolog lenyege az, hogy nagyszamu elem nem lehet akarmennyire “rendezetlen”. Az ejszakai egre tekintve sokfele alakzatot velunk felfedezni, mert a rengeteg csillag kozott akadnak olyan csoportok, amelyek egyenes vonalat alkotnak, vagy otszoget kepeznek, vagy barmi mast. A Ramsey-tetel arrol szol, hogy akarhogy is igyekszunk ezeket elkerulni (Erdős kedvelt kifejezesevel: az ordogre bizzuk, hogy rendezze ő el a dolgokat – azaz szandekosan es lelemenyesen a legkedvezotlenebb helyzetet teremtse), akkor is szuksegszeruen bizonyos rendezetteseg jelentkezik a sokasagban. Nem letezhet teljes kaosz!

Nekem a Heisenberg-fele bizonytalansagi relacio jut eszembe analogiakent. Heisenberg szerint egy elemi reszecske helyzetenek es sebessegenek egyideju meghatarozasa olyan hibakkal tortenhet, amelyek szorzata egy pozitiv konstansnal nagyobb. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik adatot nagyon pontosan sikerul meghatarozni, azaz nagyon kis hibaval, akkor a masik adat eleg bizonytalan lesz, mert a ket hiba szorzata nem lehet kisebb egy konstansnal.
A Ramsey-tetel ilyen szemmel nezve ugy is fogalmazhato, hogy a rendezetlenseg nem lehet akarmilyen nagy. Annak, a kijelentesnek, hogy egy halmaz teljesen rendezetlen, ilyenmodon nincs ertelme, legalabbis csekely igazsag-tartalma van.

Ennek azutan sok erdekes kovetkezmenye van. A trivialis – gyakran emlegetett - peldak kozul alljon itt ketto: A Marsrol keszult fotok egyikerol egy emberi arc nez rank. Ez persze nem a veletlen jateka, hanem a Ramsey-tetel eredmenye, mert a sok szikla, krater, es egyeb kepzodmeny feny- es arnyekviszonyai szuksegszeruen barmifele alakzatot is produkalnak, ha akarjuk, akkor Nelson hajojat, vagy Napoleon lovat is (felteve, hogy elegendoen nagy a sziklak, kraterek szama).

Masik ismert pelda a Bibliaban rejtett joslatokkal kapcsolatos: egy bizonyos ponttol kezdve a betuket ugy olvasva, hogy minden hetediket valasztjuk, a KENNEDY szo bukkan fel, mashonnan kezdve pedig minden otodik betu a DALLAS szot adja, stb. Megtalaltak mar az utalast az Obol-haborura is, es – mint tudjuk a Ramsey-tetel miatt – csaknem barmi masra. (Egy igen muvelt baratom par evvel ezelott megmutatta nekem, mikent jon ki a Csernobil szo. Azota neheztel ram, mert nem amultam el elegge.) Persze, a Biblia azert jo forras, mert az Oszovetseg tobb, mint 300.000 betut tartalmaz, tehat mennyiseget tekintve is gazdag lelohely, es ez a Ramsey-tetel mukodesehez szukseges. Nyilvan vehetnenk a Haboru es beket is, mert az is vastag konyv. Erdekes megfigyelni azt is, hogy akarmint valasztjuk is a kezdopontot es akarmilyen kozokkel olvassuk is a betuket, a jovore valo utalast valahogy nem nagyon kapunk…

Es egy harmadik, ami valoban nagyon fontos!
Erdős es Rényi a veletlen grafokat vizsgalva – a matematika ezen agat ők teremtettek 1959 tajan – azt a meglepo tenyt konstataltak, hogy a nagyszamu ponthalmaz ket-ket elemet osszekoto szakaszokat veletlenul valasztva sokaig csak elszigetelt kapcsolatok lesznek, illetve kulon reszhalmazokat alkotnak az egymassal osszekotott pont-halozatok, aztan hirtelenul csaknem az egesz pontrendszer osszekapcsolodik. Ez a fazis-atmenet csak nehany (meg mindig veletlenszeruen valasztott) osszekottetes segitsegevel jon letre “egy pillanat alatt”.
Egy Stuart Kaufmann nevu biokemikus ezt a veletlen graf-modellt kemiai strukturakra alkalmazta, egyszeru molekulakra, amelyekbol lassan felepulnek bonyolultabbak az osszekottetesek/kapcsolodasok soran. Azutan pedig egy bizonyos ponton hirtelen bekovetkezik ez a fazis-atmenet, es a hosszu lancok zart rendszerre alakulnak, azaz szerves ELO anyagga.

Szuksegszeruen!


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 26, 10:54:06
Kedves Methus,
Nagyjáből és is ismertem ezeket a dolgokat a küszübszinnél bekövetkező rendeződésről.
Két éve elég intenziven foglalkoztam neuronhálózatokkal. A szakma megitélésével egyetértésben magam is úgy vélem, hogy ezeket a kis műszaki kreációkat gyermeteg dolog lenne az emberi gondolkodás gyakorlati modeljének tekinteni. De két érdekességre emlékszem, ami ide kapcsolódik.
Az UNH (University of New Hapshire)-en egy Tom Miller és csoportja viszgálta, hogy egy adott alkalmazás (tipikusan vezérléstechnikai) hatékonysága hogyan függ a hálózatba épitett neuronok számától. Az eredmény erősen emlékeztet arra amit leirtál. A hatékonyság egy küszöbértéknél ugrik fel és onnan viszonylag lankásan növekedik tovább.

Egyszer repülőn utazva egy kaliforniai matematika professzor utazott mellettem akivel szóba került a neuronhálózatok témaköre. Gyakorlatilag sarlatánságnak nevezte és azt tanácsolta ne foglalkozzak vele tovább. Te hogy gondolod ezt a dolgot?

Mostanában csak az irodalmat figyelem, egyenlőre gyakorlati munkám nincs a területen Az a megfigyelésem, hogy ujabban az elemek közötti flexibilis kapcsolatteremtést próbálják kifejleszteni. A klasszikus hálózatokban adott számu elemi adaptiv áramköröcske mereven volt összekötve. Az MIT-n egyre erősebben foglalkoznak olyan parallel processing kifejlesztésével ahol az elemek közötti kapcsolat flexibilis és a feladatmegoldás fázisaiban a követelményeknek megfelelően átrendeződik. Nincs most nálam az irodalmam, hogy konkrétumokat idézzek, de van erről egy csokor cikkem.

Amikor még volt időm Neumann-t olvasgatni az volt a benyomásom, hogy ez a terület őt is erősen foglalkoztatta.

Szerinted milyen relációban van a mai számitástechnika az emberi gondolkodással? Ezt a kérdést minden szemeszterben fel szoktam tenni a diákjaimnak és szép csokorra valüm van a rendszerint érdekes viták eredményiből.

In concreto pl az a tény, hogy az IBM hosszu évek munkájával ki tudta fejleszteni a Blue Machine-t amely képes volt a sakkvilágbajnokot megverni értelmezhető-e ugy, hogy a gépek közelednek a gondolkodó gépekhez a szó emberi értelmében?


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 26, 11:02:37
Visszatérve a mindennapi ügyekre természetesen azt nem tudom megitélni, hogy konkrétan ami velem van azt egy orvos is ugy diagnosztizálná ahogy Te. Az nem kétséges, hogy nem ugy élem napjaimat mint mondjuk három éve ugyenilyenkor. De ha körülnézek igen népes társaságban vagyok ilyen szempontból.

Szeptember 11-et mint tudod itt éltem meg. Bostonban nem robbant fel semmi. A kocsik ugyanugy álltak a parkolóban a munkahelyek előtt, mint előző nap, a nap is ugyanugy sütött, vagy éppen nem. Ennek ellenére egyetlen fertály óra alatt az élet megváltozott és ez szinte mindenki igy vélte körülöttem. Valahogy ugy éreztük, hogy ami 24 órával ezelőtt volt az nem állitható többet vissza annak ellenére, hogy napi szokásainkban és viselkedésünkben nem hiszem, hogy történt megfigyelhető változás.

Attól tartok, hogy most is egy ilyen periódusban élünk csak ez nem egy óra alatt zajló változás.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 26, 11:22:34
Csak ropteben:
Egy konyvet ajanlok, ami nem tartozik szorosan a temahoz, dehat a tema maga is olyan, hogy resz-topicok laza, dinamikus kapcsolatabol, halozatabol all :-)
Kevin Warvick: March of the machines. Century, London, 1997, ISBN 0 - 7 126 7- 7 56 - 9
Ez a ficko a readingi egyetem professzora vagy tiz eve. O az elso, aki aktiv elektronikus komponenseket ultetett (operaltatott) be a sajat testebe. Ennek ellenere nagyon normalis, a konyve olvasmanyos es a laikus szamara is elvezheto (ezt a tobbi topicolo kedveert irtam ide). Az elso fejezet nem a gyenge idegzetuek szamara keszult, mert ijeszto joslatot tartalmaz: 2050-re a robotok veszik at az uralmat es mi csak rovideletu rabszolgak leszunk. Erdemes elolvasni, vagy beleolvasni, azoknak, akik szeretik sajat rogeszmeiket megmeretni masokeival. Meg azoknak, akik fantaziaja hajlamos a mindennapi gyakorlati dolgoknal leragadni.
A napi tizperces fantazia-szárnyalás olyan, mint a reggeli torna - szoktam mondani...


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 26, 11:49:28
Erre is csak futtaban:
Probald elkepzelni, hogy a fuggvenynek eppen most valtozott meredekre az eddig lankas menete. Ne adj Isten, szakadasa van...
Jatsz el azzal a gondolattal, amit itt en papolok egy ideje, hogy itt es most van az a bizonyos fazis-eltolodas. Hogy egy profeta szavait idezzem: A jovo elkezdodott!
Nem szeretem az ilyen gondolatokat, mert a millenistak vilagvege-elmeleteire rimel. Mindig voltak olyanok, akik vilagveget josoltak, es furcsa modon nem a kovetkezo evszazadra, hanem eppen arra az evre, vagy egy-kettovel elorebb.
Szivesen valtanek "komoly" eszmecseret errol a temarol, de felo, hogy kemeny igazsagokat es nehez joslatokat tartalmazna egy ilyen vita, akkor pedig nehez az indulatokat fekentartani.
Az Neked is, meg masoknak is teljesen nyilvanvalo, hogy valami tortent szept 11-en, meg a kozelmult honapokban, ami megvaltoztatott sokmindent. Ami nem vilagos, az a valtozas merteke, iranya, es az, hogy mikent kell berendezkednunk erre az ismeretlen ujra?
Annak is orulnek, ha a rovid gondolkodas utan visszaternel hetkoznapjaidba, hiszen egy rovid elmelkedes ebben az iranyban mar maga is hasznos lehet.
Persze akkor orulnek leginkabb, ha az USA-aggresszio feszegetese helyett (mellett?) kicsit vakargatnank a mi jon ezutan? kerdeset. Ha a halottszamlalas helyett (mellett?) realisan vizsgalnank a szembenallo tomboket, ezek valos lehetosegeit, vagy azok hianyat. Ha a vilagon ma szorongo milliard Barika szamara vazolnank valami (esetleg irtozatos) jovokepet. Ami ma mar tulajdonkeppen irtozatos jelen. Ugyanis legtobbunk, koztunk Te is, visszaretten az ismeretlentol, nem mer elore nezni, mert erre vagy keptelen, vagy elretten a latvany hatasatol.

"a nemismert tartomany, melybol nem ter meg utazo
le nem lohasztja kedvunk inkabb turni a jelen gonoszt,
mint ismeretlenek fele sietni"


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 26, 13:40:21
Én is csak átsuhanóban. Ismerem a könyvet, nagyon jó, bár nem az egészet olvastam.
Volt szerencsém találkozni Widrow professzorral a Georgiatech-ről. Egyszer meg is hivott látogatóba egy pár napra. Ö az adaptiv rendszerek élő klasszikusa (bocsánat, de az élőben nem vagyok biztos, mert néhány éve nem láttam). Még 80-ban összeütöttem egy adaptiv szűrőt otthon az ő áltata prublikált elvek alapján jel és zaj szétválasztására.
Widrow nevéhez fóződik a "legnépszerűbb" elektronikus neuron, az Adaline. Ez tulajdonképpen az adaptiv szűrő egyszerüsitett változata. Utólag az elv nem tűnik nagy dolognak (a kimeneti energia minimalizásála LMS algoritmussal) de hát a kerék is triviális, mégis az első gépkocsik kockákon futottak.
Mikor utoljára láttam az öreget olyan neuronhálózatokon törte a fejét, melyek testbe épitve sérült idegek funkcióit helyettesitik...


Cím: Szalon
Írta: barika - 2003. Március. 26, 14:00:36
Most tényleg mennem kell és nem tudom elkezdeni. De ha visszajöttem szivesen.

Ne haragudj, de azt hiszem téves rólam a virtuális képed. Élem a hétköznapjaimat. Most is azok szólitanak el. Mellesleg tudnálak használni, mert az előttem álló rövid határidejű feladat meglehetősen próbára teszi korlátozott matek képességeimet. Szerencsére a Wolfram programok, a Mathcad, a Simulink és a Vissim sokat pótolnak belőle itt a masinámon.

A másik megállapitásod sem helytálló, ha nem haragszol. Bizonyára az téveszt meg, hogy néha látsz beugrani az Irak témába ahol odalövök egy kettőt Bartosnak. De ebben azért beláthatod hogy lankadok, mert a ma reggeli Demo Bartos csörtét már elolvasni sem tudtam, nemhogy belekotyogni.
A halottak az egy más kérdés. De azon a részleteken, hogy melyik sajtóforrás mit füllentett nincs nagy kedvem hadbaszállni. Pontosan azért, mert már inkább az foglalkoztat, hogy mi lesz utánna, hogyan tovább. Nem csak most, hanem elég régóta, mert számomra nem volt kétséges a háború bekövetkezése tehát már igen igen régóta azon töröm a fejem, hogy merre változik a világ ezéltal.

Most elég speciális a helyzet, mert a mindennapokat akkor is áthatja a háboru, ha valaki egyébként olyan keményen tartja magát, mint (ha nem haragszol) jómagam. Nem lehet elmenekülni, mert hiába nem nézek TV-t és csavarom zenére a rádiót, teljesen nem izolálhatom magam. Elég bemenni reggel a kávézóba és az arcokra nézni, vagy a mellettem sorbanállók beszélgetését áthallani.

És azt is fenntartom, hogy a háború elég nagy akadály az extrapolációk utjában. Ahhoz, hogy reálisan töprengjünk arról, hogy mi lesz utánna meg kell várnunk azt, hogy milyen formában ér véget. Ebben pedig van néhány olyan variáns amelyről inkább nem is gondolkodom.

Mindenesetre azzal együtt, hogy nem kételkedem Seres őszinteségébe, azt a nézetet, hogy ennek a háborunak azért kellett kitörni, hogy a mi civilizációnkat megmentsük a pusztulástól, ha nem haragszol meg érte én a szélsőségek kategóriájába sorolom. Persze ezt is szabad mondani, akár hinni is lehet benne, de ha higgadtan és értelmesen beszélgetünk akkor ilyenből az én véleményem szerint nem lehet kiindulni...

Elbucsuztam néhány napra. Lehet, hogy leszek szórványosan, de nem valószinü. NOL elvonókura mindig jót tesz az idegeknek. Mindenesetre remélem folytatjuk, ha visszajöttem...


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 26, 19:51:24
Még mindíg Erdős.

Erdősnek - nyilván iszonyatos tudása folytán - megbízható érzéke volt arról, hogy hogyan viselkednek a számok, mit lehet és mit nem lehet elvárni tőlük. Ez a bennsőséges kapcsolat úgyszólván kizárta a nagy meglepetéseket: Erdős TUDTA, hogy mi lesz az eredmény. Gyakran adott pofonegyszerű elemi megoldást olyan problémákra, melyeket elődei vért izzadva nyögtek ki két kötetben a legmagasabb segédeszközök igénybevételével.
Első nagy eredménye is ilyen volt, nem újdonság, hanem döbbenetesen egyszerű megoldása a régebbi problémának. Bertrand állitotta, majd pár évre rá Csebisev be is bizonyította (1850), hogy minden 1-nél nagyobb egész szám és a duplája között talalható prímszám. Pl. 5 és 10 között ott a 7. Csebisev nehéz analitikai tüzérséget vonultatott fel, bonyolult eseteket vizsgált, sok számítást is végzett. A szép, egyszerű problémára egy nehézkes és az eleganciát nélkülöző, magas segédeszközöket igénylő megoldást adott.
Uraim, az eleganciát hagyjuk a szabókra és cipészekre! - mondta állítólag Boltzmann. Igy igaz, az eredmény elérése a legfontosabb, ha nincs ilyen! De ha van, akkor az lehetőleg legyen szép!
A fizikus Dirac ennél is tovább ment: szerinte az egyenletek szépsége fontosabb a tapasztalattal való megegyezésnél!

Nos, Erdős szép, egyszerű problémákra - tulajdonképpen bármilyen problémára - szép, egyszerű megoldásokat adott. Van közöttük sok olyan, amit a laikus nem tud követni, jónéhány a szakembernek is fejtörést okoz, időt igényel, azonban ritka az olyan eset, amikor Erdős megoldásánál egyszerűbbet, szebbet konstruált valaki. Természetesen ez nem kizárt, tekintettel a kolosszális életműre.
Csebisev bizonyítása helyett Erdős 18 éves korában pár oldalon teljesen elemi eszközökkel brilliáns megoldást adott a Bertrand posztulátumra. Hiressé is vált ezáltal.

Aki ilyen érzékkel nyúl a számelméleti problémákhoz, az előre tudja, mi az igaz, mi a hamis. A többi csak technika. Sejtéseket fogalmazni, ezeket cáfolni vagy bizonyítani - lényegében ebből áll az eletmű.

Arról akartam írni, hogy ez a végtelen biztonság a számok intím viszonyai között egyszer-egyszer mégis elhagyta Erdőst is.
Erdős sokat foglalkozott a prímszámok számát leíró függvénnyel. Ha P(x) jelöli a prímszámok számát egy x határig (tehát P(10) = 4, ugyanis a 2, 3, 5 és 7 a tiz alatti prímszámok), akkor P(x) durván x/logx nagyságú (mi a "természetes", azaz e-alapú logaritmust használjuk, a tizes alapú logaritmust a Duna túloldalán a mérnökök kedvelik...). Ez, a Prímszám-tétel néven ismert összefüggés már Gauss számára is világos volt, de bizonyítása csak 1898-ban sikerült Hadamardnak és de la Vallée-Poussinnak, egyidejűleg, de egymástól függetlenül. Az a tény, hogy az x egy növekvő függvénnyel van osztva, azt jelenti, hogy a P(x) növekszik ugyan, de egyre lassabban. Messziről nézve a helyi egyenetlenségek elsímulnak és a görbe egy alulról konkáv ívhez hasonlít. Ez sugalhatta a híres háromszög-egyenlőtlenség sejtést: P(x+y) kisebb, vagy egyenlő P(x) + P(y) -nál. A háromszög oldalaira igaz ez, bármely két oldal hosszának összege nagyobb (vagy egyenlő), mint a harmadik oldal hossza. Vektorokkal írva fel, a harmadik oldal valóban a másik két oldal összege (ha megfelelően irányítjuk az oldal-vektorokat), hosszukra pedig érvényes az egyenlőtlenség, szóval innen az elnevezés. Bár a geometriához, vagy a vektorokhoz nincs köze, az alaki azonosság ragasztotta rá a nevet, akárcsak a biológiai reflexre az optikai tükröződés.
A formulát mindenki igaznak vélte és ki is próbálták sok százmillióig, ellentmondásra azonban sehol sem bukkantak. Bizonyítani pedig mindmáig nem sikerült.
Erdős egy tucat dolgozatot írt a témáról és fontos eredményeket publikált ezekben a cikkekben.

Egy másik nagyon régi rejtély, amit már talán 2500 éve feszegetnek a matematikusok, az az iker-prím probléma. 3 és 5; 5 és 7; 11 és 13; 17 és 19, stb. szomszédos prímszámok, a lehető legkissebb különbséggel. Ezeket hívjuk iker-prímeknek. Tudjuk, hogy végtelen sok prímszám van, de vajon van-e végtelen sok ikerpár közöttük? Nyomós érveink vannak arra, hogy a válasz igenlő! Billiós számok között is találtak ikerprímeket. A bizonyítás azonban elég reménytelennek látszik.

Kezemben egy publikáció különlenyomata 1973-ból, amelyben két társszerző röpke négy oldalon azt bizonyítja, hogy a fenti két állítás (prímszámok számára vonatkozó háromszög-egyenlőtlenség és az ikerprímszámok számának végtelensége) egymásnak ELLENTMOND!!! Nem lehet mind a kettő igaz, csak legfeljebb az egyik!
Erdőst megrázta ez a négy oldal. You can’t have your cake and eat it, too!

A fizikában az ilyesmi gyakoribb. Új elmélet jön a pontosabb megfigyelések jobb értelmezésére. Ez az új elmélet kedvenc elveink valamelyikének feladására kényszerít bennünket. Sophie’s choice… Melyiket tartsam meg, melyiket áldozzam fel? Borzasztó dilemma!
Megsúgom, hogy a fenti választásnál a matematikus-közösség arra hajlik, hogy az ikerprímek végtelenségében hisz inkább, és kénytelen-kelletlen megtagadja a haromszög-egyenlőtlenséget…


Cím: Szalon
Írta: freechess - 2003. Március. 26, 21:42:53
Az utóbbi időben már élvezem a topikot.

Pikírt megjegyzésedre válaszként: nem kedveljük, de használjuk a logaritmusokat. Az e alapút is, jele: ln, és nem log.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 26, 21:53:21
Mi csak egyfelet hasznalunk, es annak a jele log. Nem tizes alapu. Ha neha mas is elofordulna, pl informacio-elmeletben a kettes alapu, akkor az alap jelet kitesszuk.
Kerdezd Piroskat, ő Profi! (En meg Methus vagyok, aMatőr!)


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 26, 22:07:02
Hamlet és számelmélet - kezd az agyam kavarogni. Nekem a bal agyféltekémben és a jobban külön dobozban van a matek és külön a művészet.
Ne csináljátok! Agyhányingerem lesz, vagy agymenésem:-((


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 26, 22:10:00
Irigy vagy és kirekesztő.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 00:07:44
A Te topicod!
Nekem lellett feleleszteni!
Meg a logaritmust se tudod rendesen irni!
Szegyeld magad!


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 27, 09:10:00
Gyönyörű dolgok ezek és tulképpen érdekesek. Nekem egyszerű agyam van -ha van- és számomra a matematika annyit ér, amennyit nekem (mérnöknek) segít a közönséges, napi problémáim megoldásában. Ez nagyon földhözragadtnak hangzik és az is. Azt hiszem, el kell fogadni azt, hogy a matematika elsősorban valami olyan, mint a művészetek. Az csak egy mellékhozadéka, hogy még használható is közönséges problémák megoldására.

Azt azért megmondhatnád, hogy a prímszámokkal, eloszlásukkal, stb., kapcsolatos felhajtás jár-e matematikán kívüli haszonnal.

Számomra az is gondot okoz, hogy a műszaki problémákat leíró differenciál egyenletek túlnyomó része már nem oldhatók meg zárt alakban. Ha nem lennének számítógépeink, akkor a közelítő számítások reménytelenül hosszú időt vennének igénybe. Hová tűnik ilyenkor az elegancia? Vagy ez legyen a mérnök gondja? Mondják, hogy diffegyenletet felírni könnyű! Megoldani?

Carl Sagannak van egy scifije, azt hiszem Kapcsolat a címe. Film is készült belőle. Írott változatának a végén van egy érdekes dolog, ami a pi-vel kapcsolatos. Mint tudjuk, pi egy végtelen tizedes tört és akármennyi tizedes jegyre kiszámítható. Számítógépekkel számolják a regényben és valahol a tíz az ezredik elemtől elkezd szabályossá válni. Rájönnek, hogy dekódolható üzenet van benne, amit Isten küldött nekünk.

Ez egy jó nagy marhaság, de érdekes kitaláció. Nem rémisztő Nektek a világ ilyenféle végtelensége?


Cím: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Március. 27, 09:42:05
„Azt azért megmondhatnád, hogy a prímszámokkal, eloszlásukkal, stb., kapcsolatos felhajtás jár-e matematikán kívüli haszonnal.”

Ha jól tudom, titkosításnál, kódolásoknál ennek nagy jelentősége van, és ez a mai világban egy igen fontos terület.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 27, 10:18:28
Methus, nagyon élvezem a mat.történeti eszmefuttatásaidat. Ne hagyd magad kisstílû közbeszólásokkal eltéríteni.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 27, 10:19:39
Még Erdõsrõl,
ha jól emlékszem, nem az életrajzi könyvében olvastam, ezért írom ide:

Nagyon könnyen tudott mindenki problémájára ráhangolódni és szívesen dolgozott együtt akár kezdõ kollégákkal is, pedig lett volna mire felvágnia. A kortárs matematikusok félig (de csak félig) viccbõl definiáltak az Élõ pontszám mintájára egy ún. Erdõs pontszámot. Erdõs saját pontszáma 0. 1 a pontszáma mindazoknak akiknek van közös cikke Erdõssel, 2 azoké, akiknek van közös cikke valakivel, akinek az Erdõs pontszáma 1, és így tovább.
Állítólag az utóbbi pár száz év legjobb matematikusainak alacsony az Erdõs pontszáma!

Érdekesek az ilyen intellektuális félistenek emberi tulajdonságai, életvitelük, jellemük, stb. Örömmel konstatáltam, hogy Erdõs szeretett bridzselni, gózni és nagyokat kirándulni.


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 27, 10:33:30
Tesuji, Tesuji, nem jártál az Elfeledett magyarokban...


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 10:37:03
Fricsi a lelkem egyik gyermeke. Csak evodunk egymassal!


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 10:43:46
Az Erdos-szamnak tort-erteke is van, igy rangsoroljak azokat, akik Erdossel kozos dolgozatot jelentettek meg, ezert Erdos-szamuk 1 lenne. Ha ezt a kozos cikkek szamaval elsztjuk, a tort tartalmazni fog valami utalast az egyuttmukodes intenzitasara. Ez persze bizonyos fokig felrevezeto, mint ahogy az Erdos-szam egesz erteke is az: Ha valaki egyetlen, de nagylelekzetu, igen fontos kozos munkat irt Erdossel, annak illene elokelobb helyezest adni, mint annak, aki ket kis aprosaggal mukodott kozre. De hat eljen a demokracia!

Szoval a legeslegalacsonyabb Erdos-szama Sarkozi Bandi baratomnak van.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 27, 11:11:56
Lebuktam. Ha valamit enyhít a vétken, most rögtön odarohantam és csak ámultam.
Gratulálok, KapitányG!


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 27, 11:19:48
Én meg egyszerűen imádom Methust:-))
(Főleg, amikor képleteket ír:-(()


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 11:25:49
Valamelyik nagy francia, talan Liouville, vagy Legendre, egy uj elmeletet mutatta be Napoleonnak. A csaszar azt kerdezte, hogy ennek mi haszna van?
- Mi haszna van egy maszuletett csecsemonek, Felseg? - kerdezte vissza a matematikus.

Persze a primszamok tanulmanyozasa nem uj, az erre vonatkozo felfedezesek kozott is van tobbezer eves. Az emlitett titkositasi feladatnal valoban alkalmazasra talaltak a primszamok, de nem az elmelet lenyege. Az encryption temakor egy paranyi morzsa. Azt hasznalja fel, hogy nagyon egyszeru es gyors muvelet ket irtozatosan nagy, pl szazjegyu szamot osszeszorozni, azonban hallatlanul nehez es idoigenyes egy oriasi, pl 200 jegyu egeszszamot tenyezoire bontani. Ha a titkositott szoveghez a kulcs egy ilyen nagy szam egyik tenyezoje, akkor olyan sokaig tart - a legnagyobb teljesitmenyu szamitogepekkel is - ennek megtalalasa, hogy a megfejtes, az uzenet aktualitasat veszti az eltelt evszazadok alatt.

A primszamok tanulmanyozasanak miertje hasonlit a hegymaszo valaszara. Mert ott van! Valoban egyike a muveszeteknek, csak sokkal tobb gyonyor forrasa, mint a tobbi.

Ami pedig a hasznossagot illeti, ugy altalaban, arrol csak ajanlani tudom G.H. Hardy hires kis konyvet: A Mathematician’s Apology. Tudtommal letezik magyarul is. Hardy a mult szazad legnagyobb angol matematikusa volt, korszakalkoto eredmenyeket ert el az analitikus szamelmeletben. Idemasolnam a konyv utolso mondatait, erdemes ragodni rajtuk! Nezeteit szaz szazalekban osztom, en, a liberalis. Aki az alabbi szoveget olvassa, gondoljon a neo-liberalizmussal valo osszeegyeztethetetlensegre is! (Gyonyorkodjunk a nyelvben, es hasonlitsuk a mai amerikai makogashoz!)

I have never done anything “useful”. No discovery of mine has made, or is likely to make, directly or indirectly, for good or ill, the least difference to the amenity of the world. I have helped to train other mathematicians, but mathematicians of the same kind as myself, and their work has been, so far at any rate as I helped them to it, as useless as my own. Judged by all practical standards, the value of my mathematical life is nil; and outside mathematics it is trivial anyhow. I have just one chance of escaping a verdict of complete triviality, that I may be judged to have created something worth creating. And that I have created something is undeniable: the question is about its value.
The case for my life, then, or for that of anyone else who has been a mathematician in the same sense in which I have been one, is this: that I have added something to knowledge, and helped others to add more; and that these somethings have a value which differs in degree only, and not in kind, from that of the creations of the great mathematicians, or of any of the other artists, great or small, who have left some kind of memorial behind them.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 11:43:10
Sagannak ezt a muvet nem olvastam.
Viszont a peda beleillene a Ramsey-tetelrol irott kis szosszenetembe. A valosagban annal sokkal egyszerubb dologrol van szo.

A pi egy transzcendens szam. Aki ezzel a fogalommal meg nem talalkozott, annak legyen itt eleg annyi, hogy semmifele egesz-egyutthatos polinomnak nem lehet gyoke. Ezt Lindemann bizonyitotta 1882-ben. Mint minden irracionalis szam, ez is vegtelen tizedestort alakjaban (is) irhato, ahol SEMMIFELE periodicitas nem lehetseges. Ezen tulmenoen AKARMILYEN szamrendszerben is ugyanigy nem-periodikus a feliras szamjegy-sorozata. Tehat a tizes helyett az 1798-as szamrendszert, vagy egy sokbillios alaput is hasznalhatnank. Megtovabb, a szamjegyek minden rendszerben statisztikusan egyenletes eloszlasuak, azonos frekvenciaval fordulnak elo. Tehat a pi berhonnan kivagott tizmillio egymasutani szamjegye kozott kb egymillio 7-es szamjegy van, stb. Ez igaz barmely szamrendszerre, vagy a szamjegyek barmely csoportjara, tehat a 65 kb szazezerszer fordul elo a fenti tizmillio jegyu sorozatban es ugyanennyiszer a 49 is.

Vegyunk egy Isteni uzenetet. Ez nyilvan veges sok szamjeggyel kodolhato. Ezt a kodsorozatot biztosan megtalaljuk a pi jegyei kozott, hiszen ott minden sorozat elofordul, sot, vegtelen sokszor.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 27, 14:00:35
..semmiféle egesz-egyutthatós polinomnak nem lehet gyöke. Ezt Lindemann bizonyitotta 1882-ben. Mint minden irracionalis szam, ez is vegtelen ...

Nekem ez elég:-((


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 27, 14:04:18
Természetesen igazad van, nem is gondoltam egy pillanatig sem komolyan.

A matematika tényleg tele van önmagáért való dolgokkal, már-már szentségtörésnek tűnhet az, hogy némely területének köze van alpári dolgokhoz.

A Hardy idézet tényleg szép, egy ilyen műszaki, mint én nem nagyon ismerheti. Azért az "I have never done anything useful",


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 27, 14:14:10
Csakazért is befejezem a véletlenül elküldött szöveget. Szóval, nekem az "I have added something to knowledge" eléggé usefulnak tünik. Ez nem sok embernek sikerül.

Kérdeznék valamit Tőled: ahogyan a fizikában, értsd bele a kozmológiát is, rohamosan évülnek és avulnak el ismeretek, nem fordulhat-e ez elő a matematikával? Mennyire örök a matematikai tudás? Most nem arra gondolok, hogy lesznek új felfedezések, mert az természetes. Hanem hogy a mai ismeret hamisnak bizonyulhat-e?


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 16:16:26
AvenarT, ugylatom Teged korrepetalnom kell! Maradj itt ora utan! :-)

Kezdetben valanak a pozitiv egesz szamok (1 boleny, 2 boleny, csorda)
Aztan lett a 0 (ehinseg). Es látá az ember hogy ez jól van igy.
Aztan meg akarta oldani az x + a = b egyenletet, de nemcsak kedvezo a es b egesz szamokkal, hanem barmilyen egesz szammal! Igy kerult sor a negativ egeszek bevezetesere. Illusztracio: a hollandoknal a wc olyan kicsi, hogy ha egy ember be akar menni, kettonek ki kell jonnie. Ne kerdezd, hogy mit keresett ott az a ketto!

A negativ szamok hasznosak voltak, de nem segitettek az ax = b egyenlet megoldasanal, amely neha sikerult, neha nem. Be kellett vezetni a torteket! Igy mar mindig sikerult! A torteket racionalis szamoknak nevezzuk. A racionalis szamok nyilvanvaloan magukba foglaljak az egesz szamokat is.
Az okori egyiptomiak a tortekkel valo szamolast mesteri tokelyre vittek. Ma tudjuk, hogy a racionalis szamok a szamegyenesen "mindenutt surun" helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy barhova mutatsz egy tuvel, annak a pontnak akarmilyen kis kornyezeteben is lesz (vegtelen sok) racionalis pont. Szoval eleg suru! Akkorhat az elsofoku polinomokkal meg is volnank.

A gorogok kerultek eloszor bajba a racionalis szamokkal, ok a negyzet atlojat akartak pontosan meghatarozni. Ez nem ment, a torteknek nem volt eleg hatalmuk erre. Az egysegnegyzet atloja ugyanis gyok 2, ami nem fejezheto ki ket egesz szam hanyadosakent, azaz, nincs olyan racionalis szam, ami ennek megfelelne. Az x^2 = a, vagy altalanosabban ax^2=b egyenletet nem tudtak megoldani, csak kozelitoleg. De tudtak, hogy van megoldas, es azt is hogy ez nem racionalis. Igy kerult bevezetesre az irracionalis szam. Ma mar tudjuk, hogy csaknem minden szam irracionalis. Ezt a csaknemet ugy kell erteni, hogy ha a szamegyenes minden (vegtelen sok) racionalis pontjat egymasmelle helyeznenk, annak az intervallumnak 0 lenne a hossza! Nehez ezt elkepzelni, ezert gondolj inkabb a forditottjara: ha a racionalis szamokat mind kitorolnenk, ez meg sem latszana, mert az irracionalis szamok olyan sokan vannak!
Az irracionalis szamok es a racionalis szamok egyuttesen mar minden szamot megadnak. Ezeket ezert valos szamoknak hivjuk.

Az altalanos ax^2 + bx + c = 0 egyenlet (vigyazat! ez mar kozepiskola!) altalanos megoldasahoz meg ez sem volt eleg. Az x^2= -1 sem oldhato meg a valos szamok koreben. Ennek az egyenletnek a megoldasat csak elenk fantaziaju matematikusok tudtak elkepzelni, ezert ezt kepzetes szamnak, imaginarius szamnak nevezzuk. Az altalanos egyenlet valos es kepzetes szamok kombinaciojakent all elo. Ezert ezeket komplex szamoknak hivjuk. A kepzetes szamok nem adnak uj elemeket a valos szamokhoz, hiszen a szamegyenes azokkal mar betelt, hanem egy masik dimenziot nyitnak, igy a komplex szamok nem a szamegyenesen, hanem a sikon jelolnek ki egy pontot. Ehhez a ponthoz egy valos es egy kepzetes koordinata tartozik, melyek egyuttese a komplex szam.

Kiderult, hogy a harmadfoku, tizenkilencedfoku, ezerharomszazhetvenotodfoku egyenletek megoldasahoz nincs szukseg ujabb szamfogalomra, tovabbi bovitesre, extra dimenziokra, mert a komplex szamok mar minden ilyesmire alkalmasak, minden algebrai egyenletet ezekkel elvileg meg lehet oldani. A gyakorlati megoldas nem erdekli a matematikusokat, azzal csak bajlodjanak a mernokok…!
Akkorhat a magasabbfoku polinomokkal is megvolnank!

Aztan vizsgaltak azt is, hogy egynehany ismert szam, peldaul a pi, vagy a trigonometrikus fuggvenyek ertekei (sinus 22), vagy a logaritmus-tabla ertekei (log 2), stb. milyen polinom gyokei, azaz milyen algebrai egyenlet megoldasai. Az a meglepo teny derult ki, hogy semilyennek sem! Nincs olyan komplex egyutthatos polinom, akarmilyen magas foku is, amelynek a pi gyoke lenne. Furcsa helyzet! Altalaban van egy egyenletunk, es izzadunk, hogy megtalaljuk a megoldasat. Itt meg van egy megoldasunk (a pi), es nem talaljuk az egyenletet hozza!

Ezeket a szamokat, amelyek nem gyokei egyetlen polinomnak sem, transzcendens szamoknak nevezzuk. Kiderult, hogy majdnem minden szam transzcendens. Tehat ha a racionalisokat elhagyjuk, az nem latszik meg, ha meg minden olyan irracionalis szamot is elhagyunk, amely egy polinom gyoke, akkor ez meg mindig nem hagy nyomot!

Ennek ellenere egy adott szamrol eldonteni, hogy ez a nagy tobbseghez tartozik-e (transzcendens), vagy pedig a vegtelen, de megis elenyeszo kivetelekhez, rettenetesen nehez. Lindemann erdeme, hogy a pi transzcendenciajat sikerult kimutatnia. Nagyon komplikalt bizonyitas, matematika tanarok kepzesenek tudtommal nem is anyaga, esetleg specialis szeminariumon talakoznak vele.

Kicsongettek!


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 18:49:14
A kerdesre csak ugy tudok valaszolni, ha kicsit atfogalmazom.

Idézet
Idézet
ahogyan a fizikában, értsd bele a kozmológiát is, rohamosan évülnek és avulnak el ismeretek<<

Szerintem az ismeretek megmaradnak. Esetleg a tokeletesebb muszerek pontosabb adatokat szolgaltatnak. Ezek a pontosabb adatok esetleg szignifikans elterest mutatnak az elmelettol. Ekkor uj elmeletet kell keresni, pontosabban uj modelt kesziteni, ami a tapasztalatnak jobban megfelel. Pl a Merkur mozgasa elter attol, amit a newtoni mechanika eloirna, es a kulonbseget a klasszikus fizika keretein belul nem tudjuk megmagyarazni. Viszont a Relativitas-elmelet szepen es pontosan magyarazza ezt.
Szoval az ismeretek nem evulnek es avulnak, hanem bovulnek. Modell-tarunk meg gazdagodik uj elmeletekkel.

Idézet
Idézet
nem fordulhat-e ez elő a matematikával? Mennyire örök a matematikai tudás? Most nem arra gondolok, hogy lesznek új felfedezések, mert az természetes. Hanem hogy a mai ismeret hamisnak bizonyulhat-e?<<


A matematika a sajat anyagaval (szamok, alakzatok) es sajat szabalyaival (axiomak) dolgozik. Modszere lenyegeben az univerzalis logika.
A szamok, alakzatok (pl egyenes, szog, stb) absztrakt kepzodmenyek. Ezek tehat idoallo dolgok. Erdekes kerdes, de egy nagyon mas vitat igenyel, hogy miert ertunk ugyanazt ezeken az absztrakt alakzatokon, mikent epul ez belenk tanulas nelkul is?
Az axiomak bizonyos fokig "önkenyesen valasztott" alapszabalyok, amikben megegyezunk. Ezek a geometriaban jol megalapozodtak az okorban, termeszetesen a megfigyeles, a tapasztalat segitett az osszeallitasnal, de azert lenyegeben ezek is leginkabb logikai kiindulopontok. Gondolj csak a ket ponton at fektetett egyenesre. Ez mindig lehetseges es csak egy ilyen egyenes van. Az axioma ez, mindannyian elfogadjuk, bizonyitast nem igenyel, de nem is lehetseges bizonyitani, annyira az alapon van. Mennyi ebben a tapasztalat es mennyi a logika?

Az axiomak bizonyos fokig "önkenyesen valasztott" alapszabalyok, es itt az onkenyes azt jelenti, hogy elhagyhato egyik-masik, illetve lecserelheto valami masra, ujabbra. Ekkor mas matematikat kapunk. A "bizonyos fokig" azt jelenti, hogy azert megkivanunk a mindenkori rendszertol bizonyos, eleg altalanos tulajdonsagokat, pl azt, hogy ellentmondas-mentes legyen, vagy hogy "teljes" legyen, stb. Ezek is, ha ugy tetszik, "hibrid" kovetelmenyek, hiszen gyakorlatilag is fontos az ellentmondas-mentesseg, meg elvileg, logikailag is. Bolyai lecserelte az egyik axiomat valami massal, ugyelve a fenti kovetelmeny betartasara, es egy mas, nem-euklideszi geometriat kapott. Ma ennek gyakorlati alkalmazasa latszik a kozmikus gorbult terek fizikajaban, de nem ez volt a kerdes.

Vegul a modszer: a logika. Amennyiben ez gyokeresen valtozik, a matematika is ki lesz teve a valtozas hatasanak. A logika egyelore eleg szilardnak bizonyult es idoallosagaval sem latszik problema.

A fizika - matematika osszehasonlitasnal a kulcsfogalmak egyreszrol a realis vilag, amely tolunk fuggetlenul, objektive letezik es amelyet egyre tökeletesedo muszereinkkel egyre jobban megismerunk, am ennek a megismeresnek hatarai latszanak (pl Heisenberg-relacio); masreszt az absztrakt vilag, amelyben tökeletlen méroeszkozeink nem jatszanak szerepet (bottal homokba rajzolt körök) es ahol a logikai kovetkeztetes abszolut pontos, megfellebezhetetlen (hiszen ez on-ellentmondashoz vezetne), ezert igaz.

Tulajdonkeppen e hosszu fecseges helyett irhattam volna ezt is: A matematika nem operal a fizika fogalmaival, ezert ami itt igaz, az a ter egy mas csucskeben is az (a haromszog magassagvonalai a Marson is egy ponton mennek keresztul), es ami most igaz, az az ido egy masik pontjaban is igaz, tehat milliard evvel ezelott is (amikor meg nem volt ember) es milliard ev mulva is (amikor meg mar nem lesz ember).


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 27, 18:53:06
A Tanár Úr vállal maszek tanítványt is?


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 27, 20:13:07
Igen. Olyanokat, akik ugyesen kerdeznek, hogy a valaszt ket sorral megusszam.
Kulonben sohasem erem el a 2000 hozzaszolast.
Nem is kellene tornom magam, mert polot az elso ezer utan sem kaptam...
(Mellesleg itt mindenki maszek)


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 27, 20:56:04
Igenis, tanár bácsi!
Értem ,tanár bácsi.
Legközelebb készülök, tanár bácsi!
(Miért nem így kezdted! Így egészen egyszerű!)

Kezit csóóókolom, tanár bácsi!


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 27, 21:55:23
vitatkoznék Veled, ha nem veszed sértésnek. Pédául a demokritoszi atomelmélet és a mai tudás között van szakadék. Mondhatnánk, azért, mert az ismeretek bővültek, de ez ugyanaz, mint ha azt mondjuk, hogy a régi filozófiák elavultak, mert vannak újabbak, jobbak. Ez nem értékitélet a régi dolgokról, egyszerűen így halad a világ.

A klasszikus matematika formális logikáját is régen és sokszor meghaladta az idő. Te is mondtad Bolyait. Én ezt talán értem is. El is fogadom. Másként kérdezek: a fizikai valóság lehet-e hatással a matematikára? Például a Világegyetem keletkezésekor a matematika lehetett-e ugyanaz, mint most? Ez után még sok kérdést tudnék kérdezni, és őszintén szólva, ezt a valóság vs matematika dolgot később akartam Tőled kérdezni, de elébe mentél a dolognak. Ennyi egyelőre.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 27, 22:07:38
Oh Methus,
Beszélj nekünk Gödelröl is, meg az ö tételéröl, mert amit eddig mondtál, azt értjük.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 27, 22:08:21
Hess!:-(


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 28, 00:51:05
Idézet
Idézet
a fizikai valóság lehet-e hatással a matematikára? Például a Világegyetem keletkezésekor a matematika lehetett-e ugyanaz, mint most?<<


A fizikai valosag a matematika MUVELOIRE van nagy hatassal.
-Ne zavard koreimet! - modta Archimedesz a romai katonanak, aki erre ledofte ot. Ez fizikai valosag.
Manapsag inkabb megelhetesi problemak formajaban jelentkezik ez a fizikai rahatas.

A matematika igazsagai idon (teren, gravitacios mezon, gamma sugar kitoresen, szupernova-robbanason, stb) kivuliek. Nincs kozuk a fizikai valosaghoz. Mar olyan egyszeru dolog, mint egy egyenes, sem letezik a fizikai vilagban, a pontrol nem is beszelve. Ezek absztrakciok csupan. A szamfogalom is absztrakcio. A harom az nem egy letezo valami, nem fizikai valosag. Harom bivaly igen, harom teknosbeka szinten. A szamok sorrendje is ilyen absztrakcio. A kilenc utan jon a tiz. Ez egy matematikai fikcio. Kilenc gazella utan nem tiz gazella jon, hanem ket krokodil.

Meg kell mondanom, hogy ebben a fizikan kivulisegben talan egyetertes van, de ezt leginkabb a platonista matematikusok valljak (mint gondolhattad, en is). Szerintuk a matematika igazsagai olyanok, mint irtam. Leteznek a fizikan kivul, es igy rajtunk kivul is. Plato szerint ismerunk geometriai igazsagokat, amelyeket sohasem tanultunk, sem oktatas, sem tapasztalat reven. Ezeket a valtozatlan orok igazsagokat megerezzuk, felismerjuk. Ezert kell letezzen valami abszolut igazsag, ami a forrasa es alapja Isten-hitunknek is.
A modernebb fogalmazas szerint a matematikus "felfedezi", "leleplezi" ezeket az orok igazsagokat. Felnyitja a szemunk.
Nincs ketseg – irta Kepler – az igazi (matematikai) alakzatok a Teremto Isten gondolataiban leteznek, es osztoznak az ő orokkevalosagaban.
A “kemeny” platonistak szerint (pl. Gödel) a matematika igazsagai objektiv valosagok, tolunk fuggetlenul leteznek. Matematikai objektumokra vonatkozo ertelmes kerdesekre letezik definitiv valasz, fuggetlenul attol, hogy ezt tudjuk-e, vagy sem, sőt, hogy valaha is tudni fogjuk-e. A matematikus, akarcsak a geologus, nem talal fel semmit, mert minden eleve adva van, hanem felfedez, kias.

De van egy olyan filozofiai iranyzat is, (pozitivizmus) amely szerint a matematikat mi "csinaljuk". A matematikaban ez a pozitivista iranyzat formalizmuskent ismert.
Kronecker szerint a termeszetes szamokat Isten teremtette, minden mas az ember munkaja.
(Van egy harmadik, konstruktivizmusnak nevezett iranyzat is, de erre nem vesztegetek idot)
A formalista szerint a matematikai objektumok nem leteznek. Minden csak szimbolumok lancolata. Fogalmaink pontrol, egyenesrol ertelmetlenek es szuksegtelenek. Mondhatjuk azt is, hogy ket brkuffen keresztul mindig huzhato egy es csak egy pwaagmee.
Ha a matematika teteleit a fizika vilagara alkalmazzuk, akkor a fizikai interpretacio altal ezek jelentesre tesznek szert es vagy igazak lesznek, vagy hamisak. Hangsulyozom, a fizikai interpretacio kolcsonoz nekik igazsagtartalmat. Mint tiszta matematikai formulak, sem jelentesuk nincs, sem igazsagtartalmuk.

A platonista valasz a kerdesedre: a matematika igazsagai letezoek es orokkevaloak. A teremtes hajnalan, mas fizikai torvenyeknek engedelmeskedo univerzumban is ugyanez a matematika mukodott, ugyanigy.

A formalista valasz: Sem akkor, sem most, sem maskor nem beszelhetunk matematikai valosagrol. Ilyen objektumok nem letezhetnek, igazsagtartalmuk nincs. A fizikara vonatkoztatni csak akkor lehet ezeket, ha valaki elvegzi ezt a vonatkoztatast.
Eszerint a matematika tetelei nem leteztek felfedezesuk elott. Igyhat az ember letezese elott biztosan nem volt matematika. A Big Bang utan nehany million evvel a matematika igazsagai, sot, fogalmai sem leteztek. A fizika tehat erosen hat a matematikara.

Megjegyzem, hogy van egy “gyengen” formalista iranyzat is ezen belul, mint egy hid a platonistak fele. Eszerint a matematikai igazsagok nem eleve adottak, hanem mi krealjuk oket (a formalizmus hagyomanya ez), azonban az igazsagok, amiket csinaltunk objektive leteznek (kozeledes a platonizmus fele).
Ezzel az a baj, hogy a nagyonreg multban nem volt matematika, hiszen nem volt ember, aki csinalja. Az idotengely masik iranyaban van a gubanc. A most vagy ezelott felfedezett tetelek, matematikai igazsagok (objektive) leteznek es el nem pusztithatoak. Ha az ember majd eltunik, akkor nem lesz aki ujabb teteleket fedezzen fel es bizonyitson, de a regiek, a mar felfedezettek azert megmaradnak. Vagy nem? Ki torli ezeket el? Mikent szunik meg igazsag-voltuk?

Megnyugtatlak, hogy a matematikusok nagy tobbsege platonistanak vallja magat. Maramennyire egy ilyen filozofiai problema nepszavazas-jellegu dontese megnyugtatonak nevezheto…


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 28, 09:26:29
Köszönöm a választ! A matematika filozófiai problémái nem igazán érdekeltek, de ez amit írtál nagyon érdekes volt! Magamtól lehet, hogy soha nem vettem volna a strapát.

A formalizmus kicsit idegesít, a pozitivista felfogás pedig oda vezet, hogy a valóság csak akkor létezik, ha létezik egy megfigyelő is (aki csinálja). Már persze akkor, ha a matematika ugyanolyan valóság, mint a tér, idő, anyag. Ez érdekes! Van-e pl a matematikai objektumoknak belső energiája, entrópiája, hőmérséklete, stb. Ezt az utolsó mondatot ne vedd túl szigorúan tőlem!

A formalizmus a matematikát Istennel teszi egy szintre. Isten az, aki indok és előzmény nélkül -öröktől fogva- létezik és minden egyéb tőle ered. Csak a matematika nem?


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 28, 11:10:38
Idézet
Idézet
Isten az, aki indok és előzmény nélkül -öröktől fogva- létezik és minden egyéb tőle ered. Csak a matematika nem?<<


Irtam errol regebben, de keptelen vagyok megtalalni, pedig atlapoztam a Harc a tudomanyert topicot is. Tenyleg nagyon kellene egy kereso, alljunk Kapitany zaszlaja ala ebben a harcban - nem Szerki ellen, hanem ot tamogatva.

Kulcsszavak: Philo Judaeus of Alexandria, Spinoza, Wolfson.

Nem megyek bele ujra, mert biztosan meg lehet talalni. Ha valaki rabukkanna, kerem, irja ide a pointert! A lenyeg: Isten es a matematika bizonyos szempontbol felcserelheto fogalmak.


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 28, 17:43:04
Nézz el a Teremtés és evolúció c. topicba (Kultúra), mondjuk a 410-450 közé, mondjuk a 15-20. oldal tájára. De nem vagyok biztos benne, hogy erre gondolsz. .


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 28, 18:23:52
Koszonom. Elneztem. Nem az.
Sebaj, "felkerodzom" ismet!
Megy ez igy emlekezetbol is. NEM VAGYOK MEG OREG!!!


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 28, 20:03:01
Itt várom, várom és még mindig várom Isten és a matematika (bizonyos matematikai törvényszerűségek) azonosságának bővebb ismertetését.
Hol van? Nagyon kíváncsi vagyok.


Cím: Szalon
Írta: methus - 2003. Március. 28, 20:20:57
Miert hanyagolod a teveidet, akik a Logikai jatekokban varnak rad?


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 28, 20:48:21
Tevék? Hordó volt, de megoldották. Kúpot fel-, megoldották:-( (Ezt ismertemrégebbről én is.)

Jelenleg Téged akarnak sarokba szorítani. Nekem nincs olyan feladatom, amit nem tudnál megoldani.
Gondoltam olvasgatok itt.:-(( De látom, lustálkodsz.


Cím: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Március. 28, 22:55:45
Olvasgassál a Logi-Makkában is, úgy kb a 1104. vélemény táján! Methus ausgetippelt Neked dedikálta a sejket és valamennyi tevéjét. Azért ne örülj, örökölni a sejk fiai örökölnek...


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 29, 10:03:52
Tudod, Methus, ez a világ annyira abszurd, hogy még az is beleférhet, hogy a matek a mi Istenünk.

Írod, hogy a matematika tárgyai absztrakciók, a pont, vonal, sík a fizikai valóságban nem léteznek. Hát az elektron létezik? Vagy a kettős természetű anyag? Mert ugye kiderítették, hogy akár a focilabda is átmehetne hullámként egyszerre két résen és interferálhatna önmagával a másik oldalon. Na most én azt mondom (mások nyomán, persze), hogy ezek a dolgok szintén absztrakciók, pusztán pót-tartalék-helyettes fogalmak, amikkel a világ szövetét próbáljuk megérteni. Nagy bátran ki akarjuk deríteni Isten szándékát, amit csak egy másik Isten deríthetne ki, ha lenne. De nincs! Egyáltalán, egy van?

Ebben rejlik a materializmus egyik nagy tévedése, miszerint a világ megismerhető. A világot egyedül Isten tudja kivülről, mi csak erőlködünk. Bár minket a saját képére teremtett, lehet, hogy néhány morzsa leesik hozzánk is.

Hálistennek, én sem matematikus, sem filozófus nem vagyok, ezért veszem a merszet, hogy Spinoza dolgába avatkozzam. Mibe kerül? Legfeljebb kinevettek! Igazából nem is érdekel a filozófia zöme, egyedül a kozmológia és ennek kapcsán a természettudományok. Vegyük bele a matekot is. Ezzel próbálom mentegetni a dilettantizmusomat Előtted. De azért ezt a matematika/Isten konfliktust jól kitaláltam magamtól!

Egyúttal üzenem a többieknek, hogy Methust nem lehet megfogni ebben a témában, én meg aztán végképp csekély vagyok hozzá, nem is áll szándékomban. Kérdéseimmel nem froclizom, tanulni akarok tőle.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 29, 15:11:04
Minden mája!:-))
Eljutottál a buddhizmusig.
Mormolhatod a Szív szutrát:-))


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 29, 20:21:45
Bővebben, mert nem értem!

Nem "Avatár"-t akartál nicknek választani? Csak elírtad.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 29, 22:16:36
Arra céloztam, hogy amennyiben a matematikát azonosítjuk Istennel, akkor bizonyos örök igazságokat törvényszerűségeket tekintünk valamilyen entitásnak, sőt a világmindenség "mozgatójának", teremtőjének. Ebben az esetben ez a felfogás egészen közel kerül a buddhizmusnak az alaptételeihez, amennyiben a materiális világ csupán képrázat, májá, ami elfedi előlünk a valóságot.

Ráadásul eszembe jut a fizika felfedezése az anyag legkisebb részeiről, amelyeknek a tulajdonságai azonosak, átjárhatók - mondhatni "májá".

Ez a logikai bakugrás így komolytalannak tűnik, de olvastam már filozófustól is ennek bővebb fejtegetését. Ezért tetszett, hogy ilyen friss a szellemed, hogy magadtól is összekapcsolsz matematikai, filozófiai és vallási kérdéseket.

Na! Most bővebb volt (de szerintem most sem világosabb:-(()


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 29, 22:17:53
Ha nickről van szó , akkor természetesen buddha lett volna a megfelelő:-)))
(buddha = megvilágosodott)


Cím: Szalon
Írta: tallsnake - 2003. Március. 29, 23:05:24
Jó, a buddhizmushoz nem értek. De már Platon is mondott olyasmit, hogy a világ, amit látunk olyan, mint a barlang falára vetülő árnyék, a valóság az egészen más.

Berkley (nem biztos, hogy jól írom, de ő csinálta az empiriokriticizmust) szubjektiv idealizmusa odáig megy, hogy a világ valójában csak a tudatunkban létezik.

Ha elfogadjuk, hogy Isten=matematika, akkor lehet, hogy "matek"-nek hívni blaszfémia.


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 30, 00:05:57
Istenke - :-)) Becézve matek.
(Berkeley, de már én sem vagyok biztos benne.)


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 30, 09:48:14
Platónnak oszthatatlan háromszögei voltak...
A szám, mint "arché", korábbi elképzelés. Pythagorász jut eszembe.
(Nem tudom leírni ü-vel a görög neveket...)


Cím: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Március. 30, 10:54:01
Elnézést, hogy összerondítom a matek speckollt, de valami fergeteges nyakkendő kiállítást csinált néhány festőművész, köztük ef. Zámbó is. Van köztük öngyilkos merénylő nyakkendője és öngyilkos merénylő mellett álló ember nyakkendője. Nagyon jók. Meg kellene néznetek.


Cím: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Március. 30, 11:00:42
Ha mondod, hol, úgy több rá az esély


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Április. 23, 15:08:58
Elhoztam Nektek a Szalonba Lénárd Sándort, hadd csevegjen egy kicsit Shakespeare-ről.

Idézet
Idézet
Egy ilyen nevű színész élt, legalábbis egy hasonló nevű. A végrendeletén, mely se könyvet, se kéziratot nem említ, háromszor is áll egy „Shakspere”-szerű név – rossz tollal írhatta egy haldokló író, vagy jó tollal egy félanalfabéta. A „Shakespeare” név csak könyvekben áll.

Angliában, ahol nem járt török, tatár, német, még megvannak a XVI. századbeli diáknévsorok. A színész neve nincs rajtuk. Nincs egy okmány se, amely mint írót említené. A színész kért és adott kölcsön pénzt, vett házat és gabonát. Talán csak mellesleg színészkedett, inkább kereskedő volt. Száz évvel a halála után azt írták, hogy Hamlet apjának a szelleme volt leghíresebb szerepe. Talán vállalkozó színigazgató lett volna? Művei nagy része névtelenül jelent meg, vagy csak W.S. állt a címlapjukon…de ugyanakkor két tucat silány darab jelent meg ugyanezzel a monogrammal. A híres Folio-kiadás posztumusz mű, de sok darabjának első kiadása. A mű bevezetését egy mellesleg szintén színészkedő szatócs és egy vendéglős lopták Pliniusból.
De – ha nem ő – ki írta a nagy művet?
Egy dilettáns amerikai irodalomtörténész, Calvin Hoffmann szerint: Marlowe! (C.H.: „The Murder of the man who was Shakespeare”, Grosset’s Universal Library, New York 1955)
Marlowe, aki mint Babits mondja, mindent Shakespeare számára készített elő. Egy szegény suszter fia, aki fiatal korától ontotta magából a zseniális műveket…egyetemet végzett, utazott, nagyurakkal barátkozott, s huszonkilenc éves korában, 1593-ban gyilkosság áldozata lett. Májusban; s négy hónappal utóbb jelent meg az addig – Hoffmann szerint – ismeretlen „Shakespeare” név egy címlapon: a Venus and Adonis” című költemény címlapján. „First heir of my invention” – képzeletem első örököse – mondta ugyanez a címlap. örökös csak akkor lép jogába, ha a tulajdonos meghal…
De meghalt-e Marlowe? Meggyilkolták? – Hoffmann állítja, hogy nem. Csak meghalt volna, ha…
A zseniális szkeptikus fiatalember, aki Doktor Faustus tragédiáját megírta (úgy elmélkedik Faustus az „ón kai mé ón” felett, mint később Hamlet a „to be or not to be”-n), közismert ateista volt, Isten és az ördög harcában semleges, még boszorkányokban se hitt, és súlyos vádak fenyegették.<<

Istenkáromlásért eljárás volt ellene folyamatban, tíz napja volt a tárgyalásig és az ítélet csaknem biztosan máglyahalál lett volna. Nem volt börtönben, mert tekintélyes barátja Sir Walsingham kezeskedett érte. Ha meg akarta menteni a barátját, kézenfekvő lett volna, hogy átcsempészi a csatornán, de becsületszavát adta, kezeskedett…

Idézet
Idézet
Hogy Walsingham hogyan oldotta meg a megoldhatatlan kérdést, csak több mint háromszáz év után derűlt ki – mondja Hoffmann. Akkor – 1593-ban – az a hír járta, hogy Marlowe az éppen dühöngő pestisben halt meg.<<
Ebben háromszázharminckét évig senki sem kételkedett.

Akkor fedezte fel Leslie Hotson a halottkém bizonyítványát. Ettől – a Marlowe-hívők drámai fordulatokat várnak – kél életre a halott!<<
A bizonyítványból kiderűlt, hogy Marlowe és védnökének három szolgája – akik közül az egyik éppen aznap tért vissza Hollandiából – együtt ittak egy özvegy házában. De aztán összevesztek a számlán, és Marlowe az egyik szolgát, Frizert, le akarta szúrni. >>De az elvette a tizemnkét fillért érő kést, s homlokán keresztül őt szúrta le. Másnap, miután tizenhat tanú megnézte a holttestet, eltemették.<<
Frizert, mivel önvédelemből ölt, még csak vád alá se helyezték.
Idézet
Idézet
Világos, hogy kiskéssel senkit nem lehet homlokcsontján keresztül leszúrni. De ha valaki egy holttestet felismerhetetlenné akar tenni, a legegyszerűbb felhasítani a homlokát, s vérrel kenni be az arcát. Pestisjárvány idején mi sem könnyebb, mint hullát szerezni…ha Walsingham el akarta tüntetni védencét, így kellett eljárnia: átvitetni Hollandiába – hullát szerezni – s a hullát, mint a meggyilkolt Marlowe-t eltemetttetni. Szolgái eljátszották a komédiát. A tíznapos határidőn belül Marlowe eltűnt Angliából s az Irodalom Történetéből. Négy hónapra rá már a színész neve állt egy verses műnek a címlapján! S Marlowe útban volt Verona, Velence, Róma s a Shakespeare-darabok színhelyei felé.

Valószínűtlen mese? – kérdi Hoffmann. A Folio szerzője ismerhette: a Szeget szeggel Angeloja nem annak a Glaudiónak a fejét kapja, akit halálra ítélt, hanem egy halottét, amelyet kicsit átváltoztatott a halál, mert „death is a great disguiser”…Az Ahogy tetszik-ben szó van valakiről, akinek pontosan tíz napja van, hogy elhagyhassa az országot, s Rosalinda azt tanácsolja neki, hogy képviseltesse magát a halálban – die by attorney -, hisz a bolond krónikások még Leander halálának okára sem jöttek rá. (Leanderére, akiről Marlowe írt verses költeményt!)
Hol élt, meddig élt Marlowe Olaszhonban? Talán ez sem marad örök titok. Hotson, a szerencsés kezű kutató megtalálta Orsini herceg 1600-ban Londonból írt leveleit. A katolikus főúr Elisabeth királynő vendége volt, az ő tiszteletére adták elő, alig tíz nappal a megérkezése után, vízkeresztkor, a „Vízkereszt”-et, amelyben ő maga is szerepel! A londoni színész nem ismerhette az Orsini család történetének apró részleteit. Sokkal valószínűbb, hogy Marlowe Orsini udvarában élt, a herceg angol kapitányai közt.
Virginio Orsininek még ezer levele fekszik Rómában, nagy részük még meg nem fejtett kulcs szerint sifrírozva…ezeket kellene elolvasni!
Él Assisiben egy tudós férfiú – Caldari -, aki szerint Marlowe 1610-ben halt meg: ez lehetne a magyarázat arra, hogy Shakespeare életének utolsó négy évében nem írt semmit. Csak ügyefogyott aláírásokat egy könyvet nem említő végrendeletben.
Shakespeare művei az angolok idézetbányája. Shakespeare jelkép, mindentudó bölcs, a lírikus, a drámaíró, az idegenforgalom egyik legfontosabb tényezője, a diákok réme, a színészek szerelme, a sznobok vesszőparipája…vigyázzon, aki hozzányúl!<<


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Április. 23, 18:07:00
Nade! Tegnap este Stones és Animals szövegekre vadásztam a hálón, mire az egyik találat a House of the Rising Sun-ra a hölgyé volt....


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Április. 24, 09:58:38
Ennél izgalmasabb logikai rejtvény kevés lehet az egész világirodalomban. [Akinek csak egy kalapácsa van, mindenben szöget lát.] Eltekintve a sztoritól, lenyûgözõ maga az elõadás is. Sir Arthur Conan Doyle irigykedve forgolódhat a sírjában.


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Április. 26, 08:48:16
Kedves freechess!
Ajánlom figyelmedbe a következőt (különös tekintettel a 60-as évek angolszász pop, rock számaira!):
www.liricsfreak.com
szia
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Április. 26, 08:50:45
Kedves matter!
A THEM együttes is játszotta 1966-ban. Neked megvan? (eltudom mp3-ba küldeni, Te mondod meg hogy milyen minőségben!)
szia
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Április. 26, 08:58:47
Kedves Gyuriii, ne érts félre, nem innen akarlak kiűzni, de azt hiszem, nagy sikered lenne Szucsuka új zenei topicjában!


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Április. 26, 09:06:11
Bocs kedves Kapitányg!
Eltévedtem, már megyek is!
szia
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Április. 26, 09:07:17
MARADJ!!! de oda IS menj!


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Április. 30, 12:54:23
Most már tudom, mi a jó a fórumozásban! Itt is vagyok, ott is vagyok, kint is vagyok, bent is vagyok. Skizofrénülök.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Április. 30, 23:15:23
Kedves Tesuji, én nem érzem... :))
Üldögélnék itt a Szalonban, és arra várnék, hogy valaki idetévedjen...brrr!
Nem sokkal egészségesebb, hogy egy kis ez, egy kis az?
A "kint is vagyok, bent is vagyok"-ról viszont óhatatlanul eszembe jutott, hogy:

"Kifelé megy, befelé áll,
befelé megy, kifelé áll,
lefelé megy, fölfelé áll,
fölfelé megy, lefelé áll.
Mi az?"


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Április. 30, 23:28:37
Kedves Gyurii, köszönöm, a Them-től hallottam először életemben. Fogalmam sem volt, hogy Srceamin Jay Hawkins szerzemény. Csak sokkal később, már öreg koromban gyújtöttem be az eredetit, azután van még Arthur Brown, Credence, Alan Price, Nina Simone, meg még néhány gyengébb verzió.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 01, 00:32:47
Csak vicc volt.

Szabad rákérdezni? Sarkantyú?
Második tippem: madár farka, egér farka, stb.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 01, 01:18:50
Tudom!!!

A farok jó, csak válassz hozzá másik állatot.


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Május. 01, 02:02:25
Sündisznó.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 01, 09:17:25
Persze, az, és amikor lefelé megy, a kifelé álló farkát föntről lefelé, fölfelé menet meg lentről fölfelé kezdi csóválni, vízszintes síkban csak befelé- vagy kifelé menet csóvál.
Amúgy persze bármi lehet, ami nem farkatlan, Tesuji madara tetszik nekem a leginkább, arra igazabb a leírás, mint a találóskérdés eredeti megfejtésre.
A hivatalos megfejtés a macska farka.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 01, 12:45:33
Hozok Nektek ide a Szalonba is egy kis májusi hangulatot.


Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag

Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyűlt a roppant
éj tavába, a völgybe, ahogy
nyomta a párás ég:nehéz
volt, mint sűrű zene, mint sürü méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körűl, mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.

Mert tündér volt, igazán az: ugy ébredt,
mint alvó agyban a túlvilág,
vagy halk izzása a testi kéjnek,
amit hajnalban szít a vágy.
Az kezdte, az orgona! A mai! De
félszáz tűnt május hozta vele,
jázmin, rózsa s akác özöne
ringatta vele, lidérc, kisértet,
a régi s a nemrég illatát.

Káprázva álltam a kapum előtt, és
ópiumittas szellemek
kaszaboltak, mint zene a levegőt és
ahogy a fény az üveget:
csókolva, belül, selymesen,
mint mikor mélyen, a meztelen
szív alján zsong a szerelem
s lobbanni gyűjtenek uj erőt és
csendülni a lankadt idegek.

S a rácsnak dőltem, az édes égig
tágúlva, nyílva, ahogy soha még,
és ittam az orgonaízt, a régit,
az újat, a zenénél zenébb
mérget, emlékek és tavaszok
szeszét, és amit a jelen adott,
a visszatért nagy pillanatot,
mely a betegen im ujra végig-
borzongta az élet gyönyörét...

Öt napja, öt éje...Az orgona kezdte,
s azóta csupa fölszakadt
sajgás vagyok, álom és csupa zsenge
sóvárgás, néma indulat,
s az hangot követel, éneket,
zengőt, emberit, édeset,
mintha enélkűl - így fenyeget -
nyomtalan halnék szét az egekbe,
ahogy a májusi orgonaszag.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 20:33:55
Én is hozok egy kis májusi hangulatot:

Hajnaltól dolgozom. Többféle ebéd volt, de nem az kellett, hanem egy másik. Eldugult a kád. Szét-, össze-, vissza-, stb. Mosás: le-, ki-, meg-, el stb.
Kertben megcsípett az egydarab darázs. Megcsípett a több darab csalán.
Kutya locsolás után sárosan be, én idegesen ki stb.


Sürgősen mondjátok meg mi lesz irodalomból az írásbeli legvalószínűbb tétele, mert meg kell írnom most:-(
És el kell olvasnom Kafkát (Átváltozás).
Fiam moziban:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 20:35:43
Rögtön rászokom a cannabisra!
Hátha van a kertben. Hogy néz ki az a nyamvadt növény???


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 01, 23:10:39
Szabó Lörinc sokkal líraibb, de a Te erösséged a realista helyzetábrázolás. Kell is az a kis bódulat az ihlethez. Ha nincs kanabiszod, talán van még egy negyed tubus Technocol Rapid a fiók mélyén.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 23:12:50
Nincs nejlonzacskóm:-((((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 23:15:26
Azért gyanús vagy Te nekem! Túlságosan művelt vagy drogügyben. LSD?


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 01, 23:18:11
Az érettségire való felkészülést pedig ne vedd csak úgy félvállról. Ha szegény gyerek nem is ér rá, mert sürgösen meg kell néznie azt a filmet harmadszor is, azért Neked kötelességeid vannak! A darázs is figyelmeztetés volt. Jelet kaptál. Ha nem tudod pontosan, mi lesz az írásbeli témája, jobban teszed ha több verziót is kidolgozol. Holnapra úgyis megvan már az ebéd.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 01, 23:20:12
Igen, elesdem, de rögdön fel is keldem...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 23:36:36
Már tudom. Veled ment moziba a büdös kölyke!
Dolgozom már, dolgozom. Van József A. Van Vörösmarty, van Kertész Sorstalanság, de mi a nyavaja lesz az írásbelin???


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 01, 23:44:03
Gondolj, gondolj... (Töled tanultam.)


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 01, 23:46:29
Vagy kérdezd KapitányG-t. Évforduló-ügyben jobb szakértöt nem is találhatnál.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 23:48:32
Nem volt évforduló az idén:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 01, 23:50:20
Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat
Én a legszebb lányok közül téged választalak,
Egy a jelszónk, tartós béke, állj közénk és harcolj érte!

Most megy a Csocsó a tévében, már halálra nevettem magam:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 02, 00:05:13
Olyat, hogy igazán nagy is legyen, meg kerek évforduló is legyen, így hirtelen valóban nem nagyon tudok. Tóth Árpád 75 éve, Szép Ernő 50 éve halt meg, Krúdy 125 éve született. Nem hiszem... Így hát akármi lehet.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 02, 00:08:23
Nem tudom, mi a Csocsó, de a zakatolásról eszembe jut a kisgyermekkorom. Én már nem a fényes szellök nemzedékéböl vagyok, de nem sokkal késtem le azt a vonatot. Sokan, nagyon sokan vették komolyan akkoriban, az 50-es években a május elsejéket. Nem nosztalgiázom, csak emlékezem. Nekem ez most a május elseje.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 02, 00:10:16
Krúdy sanszos. Nincs divatja most a Nyugatos lírának.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:18:56
Krúdy? Esti kornél volt a kötelező. Úristen!

Mi az iskola udvarán állandóan erre körjátékoztunk. Akit kiválasztottak középen foroghatott a párjával. Hű de szerettem:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 02, 00:19:49
A Csocsó egy Koltai Róbert rendezte film az ötvenes évekről. Talán nézni kellett volna - tulajdonképpen szégyen, hogy mennyire nem nézek tévét.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:20:26
Hanyas vagy?
hatvanas évek?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 02, 00:21:12
Tanítják egyáltalán Krúdyt középiskolában?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 02, 00:22:47
Azér nosztalgiázik az ötvenes éveken...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:26:27
Nem szégyen.
Csak nagyon kell figyelni, akkor legalább egyszer egy héten találsz valami érdekeset.
Ma az egyesen volt Liszabonból közvetítés az Európa nap ünnepségéről. A berlini filharmónikusok adták elő Bartók Concertóját, és ráadásnak volt egy kis Debussi is.
Nagyon jó volt.
A Csocsó meg abból a sorozatból való, amelyikben egészen magyar humorral mutatják be a Rákosi korszakot. Én sem ismertem ezt az időt, de nem sokkal utána eszméltem, akkor már 56 volt, azt követően pedig valóban a gulyás kommunizmus következett.
Fiatalon ez nem volt annyira szörnyű, még ha akkor kigunyoltuk is. Aki benne él az nem veszi annyira észre, hogy mennyire őrületes az egész.
Amikor először mentem ki nyugatra, az sem tetszett. Akkor egészen elkeseredtem, hogy az a bizonyos demokrácia sem az igazi.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:28:13
Persze. Esti kornél, jaj a többi kötelező novella nem jut eszembe:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 02, 00:29:53
AvenárT, Te provokálsz. Azért, mert vén vagyok (vagy éppen azért), még tudom, hogy Esti Kornél Kosztolányitól van. Vigyázz, bevettem a Cavintonomat!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:37:46
Nem provokállak. Nekem kell a Cavinton. Itt a Kosztolányi kötet előttem, és Krúdy helyett vagy nem is tudom, de azonmnal összetévesztettem őket. Vagy összevontam egy íróvá:-((
Ideje lenne aludnom, mert aztán tényleg megbukik a gyerek:-((
Shakespeare Háború és békéje, vagy Jókai Vörös és feketéje legyen a következő tétel? Hm!


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 02, 00:40:29
Gondolj talán a Szindbádra, az Álmoskönyvre, a Vörös postakocsira, vagy akár Rezeda Kázmér szép életére.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:40:55
Viszont Krúdytól azt hiszem, csak egyetlen novella volt, azt hiszem Az utolsó szivar az Arabs Szürkénél. vagy nem:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 00:42:29
Latinovitsra gondolok. Meg Dajka Margitra. De jó film volt! Láttad?


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 02, 00:45:05
Mondom, hogy provokálsz. Vörés és fekete: Stendhal.
Aludj jól.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 02, 00:48:41
Bocs, hülye vagyok, Shakespeare-t ugrottam.
A filmet láttam.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 12:31:29
Felébredtem és most sem jobb a helyzet. Írók, művek, érettségi tételek kavarognak a fejemben:-( Gyermekem édesdeden csicsikál.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 12:33:00
Szóval Shakespeare Háború és békéje az mindjárt rendben van?:-)))
Akkor képzeld el a Mester és Margarítát Petőfi tollából!

Jaj! Én elképzeltem.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Május. 02, 13:43:10
ül a Mester Margaritán
földig ér a lába
nagy a Mester, de még nagyobb
varázslatossága.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 02, 14:47:50
:-)))Pont így képzeltem.


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Május. 02, 15:03:14

varázsláskor jobb szeretem,
ha Margarita van fölül...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 02, 21:32:48
Vagy a Kleofásné kakasára.
"Először az orgona virít. rövid kalandos életében mindenét gyorsan odaadja, mint valami bohó leány az ártatlanságát. A jázmin, a virágok menyasszonya, fürdik a boldogságban, az illatban, a gyönyörben. A jázminok illata mindig a kora halálra ítélt mellbetegek mohó szerelmére emlékeztet. Az ifjan halók szeretnek ilyen bő bujálkodó öleléssel, amint a jázmin adja illatát. Szép fehér halott menyasszony ő, akit még a koporsóban is vágyakozva nézegetnek a férfiszemek. A halottak szeretői jázmin illatával bódítják el magukat. Míg a bodzavirág jó gazdaasszony, aki hosszú életre, teafőzésekre, kuporgó gondanyókák társaságára számít, majd ha elröpült a rövid nyár."
Vagy a Napraforgóra:
"Úgy hangzol bennem, mint a négermuzsika...Esküvő vagy a cukorültetvényen és a rabszolgák szájharmonikán fújják az orkánszerű tánczenét, amíg mindenki elveszti az eszét...Máskor magyar népdal vagy, Tisza mentén, holdvilágnál, halásztanyán, sebes szívvel, öngyilkos korszakban... A nagyapám keringője vagy vasárnap délután a zongoránál...Egércincogás vagy cirkuszzene. Egy végtelen üvöltés vagy, amely az őrültek házából hangzik...Szerelem vagy."
"Én vagyok az a negyvenéves férfi, akiben tombol a vágy a szeretkezéshez, őrjöng a gondolat a tobzódáshoz, de a szervezetem már százesztendős, és az utcáról kell felhivatni egy fiatal legényt, aki hölgyemet mulattassa, míg én a szomszéd szobában zokogok...Beteg, öreg, s őrült vagyok. Kiélt, vén kalap, amelyet valamikor félrecsapva viseltek az intézetbeli növendéklányok, végül a folyosón felejtették a szállodában, ahová robogva, zajongva, tébolyultan rohannak a diadalmas férfi karján...Az éjjeli őr megáll, s botjával tűnődve forgatja a kalapot s benne az árvaházi vagy vakokintézetebeli számot...Csak vágylak, mint a napsugarat, melyet megfogni nem lehet."
" Mindenütt bús alkonyat, mely az örömök végét jelenti, a kert bezárásának idejét mutatja, amely kertben oly hosszúra terveztük életünket s szerelmünket, mint a távoli vízesés morajlását; mindenütt a cipőkbe kapaszkodik az árnyékos gond, amelyet addig észre se vettünk magunk körül, de most, napáldozattal reánk talált, mint a gazdárlan ebecske vásár után a gazdájára; mindenütt bú és elhagyatottság árnyai repkedik körül az emberi lelkeket, midőn üt az esti óra s az énekesek takarékoskodni kezdenek a hangjukkal, öröm-gazdag színét változtatja a pohárban a bor, megfakult mosoly játszik az arcokon, mint a kirakatban a selyem, amelynek színét kiszívta a nap, a szívünk dobogására figyeltünk, hogy nem lassít-e a vándor, midőn olyan nagy világot járt be egy nap leforgása alatt és önkéntelenül hátranéztünk a letűnt idő még napos rétjeire, ahová oly boldogság volna visszatérhetni, mint öregedésben előlröl kezdeni az ifjúságot, de a vándorlegény nem vehet új irányt, előre kell menni a közelgő éj szívzsibbasztó bizonytalanságú hegyláncai felé. Mindenütt a világon eszébe jutnak az embernek azok a tragikus alkonyi gondolatok a bejárt napok céltalanságairól - szerelem és ének nyomtalan elhangzásairól, - boldog órák homokszemeinek semmi emberi erővel meg nem állítható lepergéséről - soha vissza nem térő mosolyokról -, az égből a földrehulló fényekről, amelyek egy másodpercig fennakadtak egy emberi szemben, s onnan nyomban tovább hullottak sír felé; mindenütt fáj a búcsú, mert igazságtalan emberi cselekedet; mindenütt utánunk nyúl egy esengő kéz, amelyet már meg nem foghatunk: ámde a legszomorúbb a mindennapi alkonyat a Nyirségen.
Csak alkonyattal ne haljak meg e tájon!"

De bárhol nyitod ki, magával ragad, ringat, mint valami lassan hömpölygő, hatalmas folyam.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 07, 04:34:26
Tokyo Shibuya keruleteben eppen egy Francois Millet kiallitas van, amely a 19. szazad "egyeb" hasonlo temaju festmenyeibol is bemutat nehanyat. A kb 3000 forintnak megfelelo belepojegy legombolasa utan a korabeli paraszti elet komor valosagaval szembesul a latogato. A rosszul vilagitott termekben nyuzsog a helyi lakossag, a kepeket mar az emberek miatt is nehez szemlelni.
A magamfajta oreg es kiegett latogato tenfereg es hamar telitodik a kisse unalmas, sotet kepek soratol. Egyszercsak felderul a sajat kepem, mert egy (szamomra ismeretlen) Csok-festmenyt latok. Azutan Ferenczy Kodobalok harom alakja tunik fel, vegre valami vilagos es szines vaszon. Kozeleben Munkacsy Rozsehordo lanykaja pihen az erdoszelen, ude piros fejkendovel. De az egesz kilallitas legszebb darabja Deak-Ebner kepe, Hazateres az aratasrol. Igazan nagy orom volt nezni, vissza-visszatertem hozza. Vegre valami eletorom, csipkelodes, zene, vidam kutyacsaholas.
Pedig nem nagyon hittem volna, hogy az oreg, hazatlan, koborlo vilagcsavargokat is megerintheti valami "hazai"...!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 07, 06:59:53
:))
Lám, lám.
Talán az sem elképzelhetetlen, hogy lassan-lassan az öreg, hazátlan, kóborló világcsavargók leszoknak az öregségről, a hazátlanságról meg a kóborlásról.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 09, 15:28:37
Az Oktatási Minisztérium közleménye:

Pokorni Zoltánnak és a Fidesz oktatási kabinetjének el kellene végre döntenie, hogy a Sulinet program folytatását vagy beszüntetését kívánják. Két hónappal ezelőtt a Fidesz politikai befolyását is latba véve azon fáradozott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság az eljárás keretében megtiltsa az Oktatási Minisztériumnak az olcsóbb és nagyobb sávszélességű Internet hozzáférést biztosító szerződés megkötését. Most, hogy elérték céljukat, álszent módon határozati javaslatot kívánnak az Országgyűlés elé terjeszteni a program működése érdekében.

Természetesen örömmel fogadjuk a Fidesz támogató szavazatait a Sulinet program folytatásához, de a jelenlegi oktatási kormányzat - mely élvezi a többségi kormánykoalíció támogatását - garanciát vállal arra, hogy a 800 ezer közoktatásban tanuló diák és 85 ezer pedagógus továbbra is elérje a közkedvelt szolgáltatást.

Őszintén csodálkozunk Pokorni Zoltán aggodalmán, hisz minisztersége két éve alatt kizárólag a program lelassításán, illetve átnevezésén fáradozott.



Sajnos a dolog igaz. Rettenetesen elképedek, hogy a tisztességesnek induló szakszervezetis Pokorni ide jutott.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 10, 17:33:05
"Olvassuk Jókait, s arra gondolunk, hogy most, mikor nemzetek vetélkednek nagyságárt és hatalomért, aránylag könnyű a dolgunk. Egy haza mindig olyan nagy és gazdag, amennyire egy szellem és az anyanyelv meg tud hódítani valamit a világból. Jókai naggyá tette Magyarországot, mert hódító volt, szárnyakat adott a léleknek, kiterjesztette nemzedékek érdeklődésének látókörét, kissé honfoglaló volt, mint minden igazi író. A térképeket hiába nyesegetik földi hatalmak: az a haza, amelyet Jókai foglalt el a magyarság számára a világban, rögzített és örök. Ebben a hazában a szerecsenek és a kínaiak is magyarul beszélnek, s ahold úgy lóg le az égről, Afrika felett is, mint ahogy egy kostök lóg ki egy hortobágyi juhász zsebéből. Illyés Gyula írja egy szép versében, hogy már csak a költők ékesítik, szegények, arannyal és ezüsttel a hazát: mindenki más csak kapni szeretne tőle. Igen, a költők emberfelettien gavallérok."
(Márai Sándor: Ihlet és nemzedék - Haza)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 11, 08:41:53
„Ha azt mondanám, hogy Shakespeare, és a zsúptetők, és a falusi táj, akkor kicsúfolnál…Mert mindezt már régen elmondták, és én nem vagyok annyira okos, hogy új szavakkal új képekbe foglalhassam ezeket a dolgokat. Ha azt mondanám, hogy… hogy a Hyde parkban a szónokok, akik szabadon elmondhatják, amit csak el akarnak mondani…és az udvarias rendőrök az utcasarkon, és ezek a sziklák itt, és Drake eleven emlékezete…akkor fölényesen mosolyoghatnál. Ha azt mondanám, hogy Anglia a Magna Chartát jelenti, meg mindazt, ami vele járt, az egyszerű ember szabadságát, ami abból eredt… és azt, hogy félelem nélkül megmondhatod a véleményedet, és tudod, hogy a házad, akármilyen kis viskó legyen is, mégiscsak a várad, és a szabadságnak mindaz a vívmánya, amit korunk embere megszerzett magának, ha ezt mondanám, akkor is kinevethetnél, hisz mindezt elmondták már előttem is… És ha azt mondanám, hogy Anglia a krikettütők kopogása, meg a New Forest páfrányos és magyalfás sűrűje, ha azt mondanám, hogy a májusi dús virágözön, meg a harangvirágok, mintha maga az Isten terített volna belőlük szőnyeget a földre, meg az eső és a napsütés, meg a mi áldott földünk zöld pázsitja, ha azt mondanám, hogy a pacsirták, melyek itt fognak dalolni holnap, itt fenn a magasban, a ragyogó napsütésben, holnap és mindörökké, ha azt mondanám, hogy Anglia a rikkancsgyerekek kiabálása az utcasarkon, vagy egy taxi tülkölése, vagy egy londoni ember elharapott, szapora, jókedvű beszéde, ahogy elmegy mellettünk a sötétben, vagy ősrégi városaink méltósága, vagy a köd és a rétek zöld színe, és az emberek hangja, és a bőrük, vagy a fair play, a tiszta játék érzéke, amit mi adtunk a világnak, ha azt mondanám, hogy Anglia mindez együttvéve, akkor is kinevetnél, mert ezt is elmondták már annyiszor előttem, hogy a szavak mögött egészen megfakultak a fogalmak. És ha azt próbálnám elmondani, hogy Anglia azoknak a dolgoknak az összessége, amelyek együttvéve a brit nép emberségének és örömének és szelíd boldogságának a forrását jelentik, akkor talán olyan ügyetlenül válogatnám össze a szavakat, hogy szégyenkeznem kellene miatta …
… mindez a mi örökségünk, és hogy ragyogó és dicsőséges dolgok ezek, de éppen úgy nem lehet őket széjjelszedni, elemezni, és azt várni, hogy azért ne veszítsék el szépségüket, mint ahogy nem lehet széjjelszedni és vizsgálgatni egy virágot, és aztán újra egésszé varázsolni…
… Te azt mondod nekem, hogy rossz vezetőink voltak…Én még azt is hozzáteszem, hogy azelőtt is rosszak voltak. De jöttek és mentek. És kinevethetnél, ha azt mondanám, hogy azok a megfoghatatlan apróságok, amiket elsoroltam, azok jelentik Angliát, nem pedig a rossz kormányok és rossz miniszterek… És vitatkozhatsz velem, és újabb és újabb érveket hozhatsz fel ellenem, és lerombolhatod azokat a ragyogó dolgokat, amelyek mégis léteznek, és mindig létezni fognak, valahogy örökké, mint a tavasz…
…Mert bárki legyél, és bármilyen legyen is a véred, a húsod, a csontod, a szíved, az agyad, mégis Anglia formálta minden sejtedet…
…Valamit érezned kell, belül, olyat, mint a zene, de a zene erejénél is hatalmasabbat… Egyetlen szó csak… Anglia… Csak kimondom ezt a szót, és felidézi együtt és egyszerre mindazt, amiről beszéltünk…
(Eric Knight: Légy hű magadhoz, Nemes László fordítása)


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Május. 19, 10:16:19
Néhány fizikus-vicc, hátha nem ismeritek még:

• Két elektron ül a padon. Arra megy egy harmadik. Amazok megszólítják:
— Gyere pajtás, ülj ide közibénk!
— Megőrültetek?! Nem vagyunk mi bozonok!

• Heisenberg autókázik. Egyszer csak megállítja a rendőr:
— Tudja ön, uram, hogy mennyivel ment?
— Nem, de azt pontosan tudom, hol vagyok!


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Május. 19, 10:38:03

 Csendes, elismerő füttyentést hallattam...
 Knightot nem szoktak idézni.
 hehehe... supernagyi...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 19, 12:29:45
Szokták, nem szokták...
A Sam Small például szenzációs.
És volt idő, amikor nagyon vágytam egy skót juhászra.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Május. 19, 13:43:40
Olvassuk Jókait ... olvassuk?

Azt már csak hallomásbóltudom, hogy sokan olvasták Gvadányit, de tisztán emlékszem, hogy nagymamám egyik kedvenc könyve a Karthausi volt, továbbá hosszú részeket citált a Falu jegyzőjéből. Ez utóbbin - kötelező olvasmányként - még átrágtam magam, bár sokhelyütt terjengősnek, lassúnak éreztem. Akkoriban, úgy negyven éve, hosszú időn keresztül Jókai volt a legkedvesebb íróm. Ahogy mondják, faltam regényeit. Rengeteget tanultam belőlük, történelmet, földrajzot, sok olyant, amivel azután az iskolában néha ’na majd a ... ’ gyerek lettem, bár azért matekból harmadikban majdnem megbuktam.
Az utóbbi néhány évtizedben valahogy nem vettem elő könyveit, most pár éve megpróbáltam. Sokhelyütt terjengősnek, lassúnak éreztem, időnként kénytelen voltam ismerős és kevésbé ismerős oldalait is átlapozni. Nem ment.

Most akkor én lettem a hülyébb, vagy a világ változuott meg? Gondolom is-is, deeeee jó lenne tudni, mennyire élnek az irodalmi művek, azaz mennyire öregszenek, mikortól tarthatók csupán bebalzsamozott képmásnak? Újak mindig születnek, ma talán a 20. század nagyjai olvasmányosak számunkra - bár azért akár Németh Lászlóról, Móriczról is beszélhetnék. Ami őket érdekelte, érdekel még minket? Vagy csak nem tudok kellően absztrahálni?

Márainak egyébként igaza van abban, amit idézel tőle, én csak előadtam a magam idétlenségét.
üdv: aranka


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 19, 13:52:33
Nem most írta Márai. Akkoriban még kevésbé pörgős világban éltek az emberek.

A Jókai-korszakon én is átestem, szerintem valamennyien, most hasonlóképpen vagyok vele, mint Te.
Móriczot szívesen olvasom, de nem túl sűrűn, viszont Németh Lászlót nagyon szeretem, és élvezettel olvasom újra és újra. Regény, szindarab, esszé, tulajdonképpen mindegy.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 19, 14:01:28
"Sírgyalázás a házsongárdi temetőben
NOL • 2003. május 19. 12:53"

Erről a hírről jutott eszembe: nem tudjátok véletlenül, merre van a házsongárdi temetőről nemrégiben megjelent térkép-fotóalbum fotóit bemutató kiállítás? Valahol a III. kerületben, de HOL, azt nem tudom. Kerestem a neten, de nem találom.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 19, 14:36:31
Akkor most erős, hangos hörgést fogsz hallatni! Részemről Knightot lopni szoktam:-((
Amikor még "kis srác" voltam, valamint szögedi diák, nem volt pénzem. Ellenben tanárom elvárta, hogy olvassuk az illető urat. Elmondta burkolt utalásként, hogy a kötet melyik antikváriumban ( Kárász u. eleje), hol található. Valamint hozzáfűzte, hogy könyvet lopni nem is akkora bűn.

No...
...attól az időtől fogva remeg kicsit a kezem:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 19, 14:43:46
Aranka, kíváncsi lennék, ha bizonyos műveket újraolvasnál, és elmondanád a véleményed, meg azokat a benyomásaidat, amelyek eltérnek attól, amik fiatalon megmaradtak benned.
Én is Jókai őrült voltam kb. tíz éves koromtól. Aztán ahogyan a fiam kötelező olvasmányaihoz kellett némi segítség, gyorsan átolvastam Jókait, aztán néhány más kötetet is. Döbbenetes volt. Olvashatatlanul unalmasnak, elavultnak éreztem néhány művet. Mórát pl. gyerekként végigbőgtem. Nem értettem, hogy a fiam, miért nem szereti. Kincskereső kisködmön stb. , megmaradt a nosztalgia, de megértettem az idegenkedést.
Gárdonyi sokkal inkább él, Madách örök aktuális. Mikszáthot jobban élveztem most, Németh Lászlót is. Kosztolányi prózája ma sokkal nagyobb gyönyörűség.

Persze ma már nem olvasom ezeket. Fernando Pezzoa után "leszámoltam" az irodalommal.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 19, 14:48:14
Hogy van a Móra Múzeum? Nagyon szimpatikus könyvtárosokat ismertem 1000 és egy éve ott. És néhány gyűjtésben - néprajzi - részt vettem. Remélem , megvannak a korsóim, rokkáim?!:-)))
A napsugaras házakról rengeteg fotóm volt, meg a dorozsmai szélmalomról. Aztán összedőlt.
Tényleg, mi van vele? Újjáépítették?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 19, 15:08:42
Két kamera ül a fán. Az egyik leesik.
- Felvegyelek? - kérdezi a másik.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Május. 19, 16:08:26
Ezer és egy éve Hajdu Péter nyelvész felesége volt a Móra F. Múz. könyvtárosa. (Wo sind die schöne alte Zeiten? - kérdi ilyenkor a művelt svéd) A mai múzeumról sokat nem tudok, néha mint vendég előfordulok ott, több semmi.

Örülök, hogy Jókairól Ti is hasonlóan vélekedtek, ami természetesen értékéből egy cseppet sem vesz el. Mit sem kisebbíti Euklides érdemeit, hogy újabban mást is tudunk, mint amit ő leírt


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Május. 19, 16:09:55
Újjáépítették, vagy 25 éve, de azóta már megint a dőlés határán.


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Május. 19, 16:14:37
További fizikus-vicc:

• Miért volt sivár Heisenberg nemi élete?
— Amikor ideje volt, nem volt energiája; amikor megvolt a lendület, nem találta a pozíciót...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Május. 20, 02:32:34
A kiállitásról sajnos nem tudok, de ezt láttad már?

http://mkdsz1.freeweb.hu/hazsongard.htm


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 20, 02:53:56
Természetesen láttam, persze ettől függetlenül köszönöm. Már csak azért is nyomozok a kiállítás után, mert Kiss Melitta általános iskolában meg talán még a középiskolai éveink alatt is barátnőm volt, annak ellenére, hogy nem egy gimibe jártunk. Most meg amolyan "majdnem-rokoni" kapcsolat van köztünk, de ez inkább elméleti. Úgyhogy azt egyéb csatornákon keresztül tudom, hogy múlt héten, illetve most már múlt hét előtti héten volt a kiállítás megnyitója, - de hogy hol, azt nem. Pedig szeretném megnézni.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 20, 03:38:47
Könyvet én is loptam, talán 7 vagy 8 éves koromban, a zongoratanárnőmtől. A Robinsont. Nagyalakú, eléggé díszes kiadás volt, de a kottáim (Chován, Czerny, Diabelli...) között pont ki tudtam csempészni. Otthon persze rejtegettem. Évekig, míg végre - eléggé szégyenletes módon - visszacsempésztem.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 21, 14:52:12
Visszacsempészésről szó sincs. Amit én ellopok, az el van lopva:-((

a "viszkis"


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 21, 20:04:50
http://index.hu/tech/tudomany/csimpi0521/

A csimpánz is ember.

Már értem, miért nem volt szimpatikus nekem ez az ... ember:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 22, 10:48:48
Ejnye, ejnye. Nem szép dolog a döglött oroszlánt rugdosni. A viszkis nem egyszerû áruházi, pláne könyvtári tolvaj. Õ rabló, azok között is az egyik legjobb szakember.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 22, 10:56:04
Radirt, könyvet, anyák napjára orgonát mindenki lopott. Ez a visszacsempészés azért hmm, különleges jellemet takar. Ha elfogadsz egy tanácsot és még nem késõ, ne menj politikusi pályára.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Május. 22, 11:13:49
meg úgy járhat az ember, mint Richter a Pál utcai fiúkban.
Akkor bukik le bélyeglopás miatt, amikor visszacsempészi.


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Május. 22, 11:20:15
Na még csak ez kellett a depressziómhoz: a drága, otthoni temető...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 22, 11:36:43
Sose tenném! (Mármint hogy politikusnak menjek...)
Évekig bántotta a lelkiismeretemet. Nyomasztott. Mi ebben a különleges?
Az anyák napi orgonát (sőt, nemcsak anyák napit, orgonát, csak úgy, önmagáért, annak ellenére, hogy volt saját bokrunk is) természetesen én is loptam, de azt sose akartam visszacsempészni.
Ja, és macskát is loptam, többször. Pontosabban: akartam lopni, de mindig hazament.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Május. 22, 11:58:42
már idéztem ezt a Svejkböl

"ha egy kutya megérzi a pecsenye szagát, tudja már, hogy ö el lesz lopva, mégsem bír ellenállni"


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Május. 22, 15:16:22
Szucsukám, szeretlek, ugye tudod, hogy sose bántanálak szándékosan.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 24, 12:47:11
Én már tudok arról is!
Platán Közművelődési Könyvtár, III. Arató Emil tér (ez a Pók utcai lakótelep)
Június 3-ig van nyitva, hétfőn 10-18, kedden 10-19 óra között, szerdán zárva, csütörtökön 10-től 19-ig, pénteken 12-től 18-ig. A szombat-vasárnapot nem tudom.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Május. 24, 14:30:31
Köszönöm szépen, gondolom, lévén könyvtár a helyszín, hogy hétvégén zárva van.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 24, 14:36:06
Attól még...
Az Országgyűlési Könyvtár is nyitva van szombaton.
Miért nem lehet szombat-vasárnap könyvtárba menni?
Bocs, hogy Neked morgok.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Május. 24, 14:45:52
Nekem nyugodtan moroghatsz, teljesen egyetértek Veled. És azt is sejtem, hogy mit válaszolna a kérdésre az, aki tehetne az ügyben valamit: Nincs pénz!


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Május. 24, 21:42:02
Lesz még a magyaroké, ahogy a dal is mondja. Fel a fejjel!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 16:04:37
Olvasom a kuhni paradigmaváltás elméletét. Egészen egyszerű, más kérdés,hogy már részben túlhaladott .

Subidubidúúúúúúúúú


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 25, 17:04:54
Ma a Kossuthon 20.53-kor Az ember tragédiája, - 1938-as stúdiófelvételről a Nemzeti Színház előadása, Abonyi Géza, Tasnády Ilona, Uray Tivadar... de látom Kovács Károly, Balázs Samu, Szabó Sándor, Márkus Emília, Ajtay Andor, Fónay Márta, Nagykovácsi Ilona, Lázár Gida, Pethes Sándor, Lukács Margit nevét is a szereplők között.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 18:09:33
Jaj, ne, rémes lehet!
A színészi előadásmód, stílus nagyon ritkán maradandó.
Az ember tragédiája csak olvasva jó igazán.
Bár nekem tetszett az új (újabb?!) Nemzeti Színház előadása. Rendkívül eccerűen, de néha szellemesen aktualizálták. Nem illeszkedtek az egyes színek, de külön-külön sokban volt jó sok kulturális áthallás, vonatkozás.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 18:12:16
Gyermeknap alkalmából adok egy-egy puszit az onokáimnak, hozzá egy-egy tetszés szerint választott jégkrémet (sört, bort, pálinkát)!

Szucsuka, Kecske, Ouroborus(ka), Ludens(ke) szép gyereknapot!:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 18:13:57
Kis Magyarország nem ország...!?:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 25, 19:09:11
Annak, aki nem ismeri a Tragédiát, soha nem látta színházban, természetesen én sem ajánlanám, hogy ezúton kössön vele ismeretséget.
Az archív felvételek nem arra kellenek, hogy a darabot megismerd - hanem arra, hogy megismerd az adott kor felfogását a darabról.
Nem beszélve arról, hogy Uray Tivadar 1938-ban is Uray Tivadar volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 19:35:30
Nem szeretem Uray Tivadart.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 25, 19:59:09
Én igen.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 20:16:33
Legalább a rádióban látni nem lehet.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 25, 20:42:20
Urayt? Nézd, én jobbára filmekből emlékszem rá, szerintem ifjabbnak sem volt riasztó, amúgy pedig egy karcsú, vagy inkább szikár, jó megjelenésű idős férfi jelenik meg előttem, ha vissza akarom a külsejét idézni.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 20:55:18
Tudod, hogy izlések és miegymások...
Nem ellenszenves, de tényleg nem kedvelem.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 20:57:46
Gábor Miklós, latinovts, Ruttkai, Mensáros, az idősebb Darvas rajongó voltam. Major Tamás is jó volt pl. a Moliére darabokban.
Ez a generáció volt a nagy színházi élményem.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 25, 21:10:46
Természetes, hogy az a generáció... Én még hozzáteszem Avart, Kálmán Györgyöt, Bástit - persze még sokáig lehetne sorolni. Uray már nekem is "régi" színésznagyság volt, mire rendszeres színházlátogató lettem, már meghalt.
De ettől még szerethetem pl. mind a két Semmelweis-filmet. És benne Urayt.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 21:39:18
Egye fene, szeresd.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 25, 22:46:06
http://index.hu/gazdasag/vilag/gmcb/

Ezt nézzétek!
Most rendkívül öregnek, elmeszesedett agyúnak érzem magam. Nem értem, hogy egy plüssvírust hogyan lehet kisgyereknek adni. Bár a gyerek mindennel tud játszani.
Oktatásra alkalmatlan a játék. Hála ég!
Azt a szülőt, amelyik ilyet vesz a gyerekének, bezárnám három hétre egy laboratóriumba. Dédelgesse a SARS vírust!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Május. 26, 11:18:08
Mit vagy úgy oda? Láttad Te már a „nyomi-labda” névre hallgató játékot? Az egyik egyede határozottan a Szmetenai utcai bonctan formalinos kádjára emlékeztet. Átlátszó zselében „gusztusos” rózsaszínű emberi végtagok úszkálnak!
Ahhoz képest egy plüssvíros "gyerekjáték"! (:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Május. 26, 11:29:44
Mindenkinek!

Gyertek játszani, játékosan versengeni:

I. MAKKA-2-ELME-BAJ-NOKSÁG, 2003. nyarán


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Május. 26, 11:32:37
:-(((((((((((
Nem is csodálkozom, hogy már az általános iskolások a kábítószerhez nyúlnak.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 26, 17:18:01
Japán napló, 1.

Tókió egy zajos város!
Ez az első benyomás. A hosszú repülőút után a belépés formaságai, kérdőívek kitöltése, (2002-ben összesen 14 bevándorlónak sikerült engedélyt kapnia - ez sokmindenre utal, itt azonban csak a formaságok alaposságára), a bőröndök tartalmának tüzetes átvizsgálása, szóval fárasztó időveszteség.
Azután egy jó órás autóut, mert Narita nemzetközi repülőtér elég messze van Tókió közepétől. Mellesleg Narita a világ legdrágább repülőtere, több, mint kétszer olyan drága, mint az utána következő. Ez a le- és felszállás költségeit, azaz a repülőtér használati illetékét jelenti. A magas költség oka: Narita feji le a nemzetközi utazókról a senki által sem látogatott osakai repülőtér költségeit is.

A motorúton több szakaszon is fizetni kell a használatért, tíz eurónyi itt, tizenkettő amott. Fehérkesztyűs, többnyire idős férfiak állnak, veszik át a pénzt - jobbára egységár van egy-egy szakaszra, másutt az automatából korábban kapott jegy alapján állapítják meg a díjat - köszönet, hajlongás.
Az autóúton elektronikus jelzőtáblák mutatják színkódok segítségével, hogy melyik szakaszon milyen a sűrűség, hol van dugó, milyen alternatív útvonal a gyorsabb. Ezt azután a vezetők a saját elektronikus térképeikkel összevetik, és igy döntenek menetközben az időben legrövidebb vonalról. Legalábbis a mi kocsinkban ez történt, mert nekünk csak a régi típusú navigációs rendszerünk volt, aminek én nagyon örülnék otthon, mert egy hatalmas színes ernyő a műszerfalba integrálva kétrészes mozgó térképet mutat és közben szövegel is, persze japánul, hogy mikor fordulj merre. Az újabb változatok már nemcsak műholdas helymeghatározó rendszerrel vannak felszerelve, mint a régi, hanem a helyi digitalis közlekedési rádiót is fogják és igy állandoan tudják, milyen a "folyam", hol van útépítés, baleset, vagy csak egyszerű dugó.
Mellettünk sohasem látott kocsitípusok suhannak el, ezek általában Toyoták, mindenféle névvel ellátva. Az üleséket, főleg a fej- és háttámlákat fehér csipke fedi, ezeket sűrűn, olykor naponta mossák, keményítik. Taxikban naponta kétszer-háromszor is cserélik. Rohanás nincs, mindenki nyugodtan vezet. Egymásra nem kiabálnak, nem mutogatnak. Rendőrt három hét alatt ha kétszer láttam.

A belső városba érve fülsiketítő ordítást hallottam. A zaj egy hangszórókkal felszerelt buszról jött, amiből 10-12 éves formájú iskoláslánykák integettek. Ez egy helyi választás kortes-busza volt. Néhány perccel később hasonló busz, hasonló lánykák, más egyenruha, azonos integetés, mégnagyobb ordítozás. Ez az ellenjelölt busza volt. Ezekből a mini-buszokból sok van, bejárják a főútvonalakat csakugy, mint a lakótelepeket, és hajnaltól éjfélig üvöltenek, mint a sakál. Négy napig tartott a tortúra, ugyanis az előző négy napon még nem voltam jelen. Az újságban az olvasói levelek írói kérdezték, hogy kinek jó ez? Felesleges kérdes, mert Japánban a változásokhoz évtizedek sem elegendők. Tudomásul kell venni, hogy ez itt így van, előkeresni a gépen kapott füldugókat és imbecillisen visszamosolyogni a szembejövőkre.

Az utcák tiszták. Szémetkosár sehol. Az emberek nem dobálnak el semmit, hanem szemetüket magukkal hordják, hogy otthon a megfelelő gyüjtőkbe szép rendbe szortírozva megszabaduljanak tőlük. Minden nagyon rendezett, csak a villanypóznákra emlékeztető magas vékony betonoszlopok bántják az ehhez nem szokott szemet. Ezek a sűrűn elhelyezett oszlopok valóban villanypóznák, ugyanis ezek tartják az elektromos táphálózatot, (közep)magas feszültséget szállítva mindenhová. Mindegyikük tetején egy-egy hatalmas transzformátor éktelenkedik, leosztva a szállítás szempontjából előnyös magasabb feszültséget a helyben használatos 100 voltra. Természetesen telefon, kábeltv és még félezer más vezeték is lóg, fonódik ezeken, csodálatos káoszban. Mindez nem csupán esztétika elleni merénylet, hanem a földrengés-állóság érdekében történik így. Könnyebb a föld feletti vezetékeket reparálni, ha baj támad.

Ezeken a vezetékeken azután megtelepednek a varjak.
A japán varjú csak abban hasonlít az európaira, hogy fekete. Méretben úgy viszonyulnak, mint galamb a verébhez. A japán varjú ugyanis akkora, mit egy pulyka. De nem olyan békes. Megtámadja a kisebb állatokat, sőt, a gyerekeket is. Láttam pánik-súlytotta macskát a fölötte megjelenő varjú elöl menekülni. De nem ez a legnagyobb baj! A varjú, mint tudjuk, énekes madár. Nos, a japán varjak hajnali 4-kor kezdik nótáikat és éjfélig be nem áll a csőrük. Bármelyikük könnyedén képes túlharsogni egy választási kampány-busz minden erősítőjét és hangszóróját. Ezt onnan tudni, hogy teszi is, egyfolytában. Megállás nélkül. Fellépni ellene nem lehet, ugyanis a varjú a természet része, összetartoznak, akárcsak a bíró meg a focipálya. A Shinto pedig nem tűri, hogy a természet károsodjék, szenvedjen. De hát én is a természet része vagyok, próbálkoztam kétségbeesetten. Nem, te csak egy gaijin vagy, modta lányom. Gaijin (ejtsd gájdzsin) az idegent, külföldit jelent, megvetendőt, elkerülendőt, tisztátalan férget. Rokona a mi kisebbségünk gádzsó szavának, amiről nem tudom, hogy hasonlóan pejorativ-e?

Beléptem tehát a nihonjin-világba, a jápánok birodalmába, ahol ők engem majd három hétig el kell tűrjenek, mint nekem kell a varjakat.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Május. 26, 18:38:59
Alig várom a folytatást...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 27, 02:52:07
Japán napló, 2.

Az idegent először is megcsapja a millió értelmezhetetlen betű. Olyan ez, mint a szédülés. A tajékozódás hiánya, lehetetlensége. Nyilvánvalóan valamiféle írásról van szó, gondolja, ráadásul valami fontosat akarnak közölni, mert nagyon nagy betűkkel teszik ezt és azok villognak is.
Azután igyekszik megtanulni ezt-azt. Felfedezi, hogy a kijáratot általában egy négyzetszerűség, alatta pedig egy kaktusz, pontosabban egy hanyattesett E betű jelzi. A férfi és nő jeleit mar nehezebb kisillabizálni és ez olykor komplikációkra adhat okot, pl az illemhely látogatásakor.

Az illemhely egy külön fejezet, ha már így szóba jött. Kétféle illemhely létezik Japánban. A tradicionális és az idegen.

A tradicionális WC ugyanúgy kerüli a szék koncepcióját, mint a tradicionális japán étterem, ahol szintén a földön ül a vendég. Az éttermek fel vannak szerelve WC-látogató papucsokkal, amelyek használata kötelező is, meg tanácsos is, mint ezt az első vizit után a gyakorlatlan gaijin nagyon hamar belátja. Hogy a lényegre szorítkozzak, a padlózatban van egy lyuk, és ami a vendégből kijön, az oda bemegy. Ez utóbbit elősegítendő különböző intenzitású és irányú vízsugarak állnak a vendég rendelkezésére. Az emelt fatalpú, vagy vastag müanyag alsó résszel ellátott WC-látogató papucsok használata ílymódon értelmet nyer.

Az "idegen" WC az idegen számára otthonosabb, de nem mentes a meglepetésektől. Első látásra közönséges és megszokott toilet benyomását kelti, amire valóban le is lehet ülni. Középületekben, vendéglőkben, azaz olyan helyen, ahol sok ember megfordul, a falon egy masina fertőtlenítővel átitatott nedves zsebkendőt ajánl, amivel az ülőkét használat előtt letöröljük, majd a kendőt külön erre a célra szolgáló edénybe dobjuk (milyen furcsa is ez a többesszám-használat!). Ezután egy másik masina egy komplet ülőke-fedő alkalmatosságot kínál, amely rizspapírból készült és ráillik az ülőkére. Ennél sterilebb módon az ember már nem végezheti dolgát.
Természetesen az aktust nem szabad elsietni. A kagyló mellett ugyanis gombok sokasága sorakozik, amelyeknek különböző hasznos, sőt, nélkülözhetetlen funkciói vannak. A látogató jobban teszi, ha ingereit egyelőre visszatartja, előkapja japán szótárát és tanulmányozza a feliratokat a gombok mellett.
Van pl. olyan gomb, ami különböző stílusú és erősségű csobogás-hangot produkál. Ez leginkabb hotelszobákhoz tartozó fürdőszobákban használatos és első hiedelmem szerint ingerkeltés céljából installállatott (jó szó!). Tipikus gondolat a kultúrális nüanszokra érzéketlen gaijin részéről. Hosszas kutatás eredményeként közölhetem, hogy ez a funkció leginkább a hölgyek kedvéért van jelen. Hölgy bemegy, gombot megnyomja, csobogáshang betölti a helységet és megfelelő intenzitással ki is hallatszik belőle. Hölgy ezután feljebbtolja hajában a díszfésűt, igazít szemöldökén, hunyorog és grimaszokat vág a tükörképére, majd, ha kedve mégis erre szólítja, megoldja kimonójat, stb. Ezalatt és ezután a külvilágnak egyenletes csobogás-hangban van része, és a humán funkció nyers valósága ílymódon rejtve marad. Hogy átviteltechnikai szakkifejezést is használjak: az információ zajba fullad. A helységből majdan kilépő hölgynek pedig nincs oka pironkodni és ezzel elrontani a gondosan felrakott fehér make-up-ot.
Jaj, istenem, ez még csak az első gomb, sohasem érünk a végére!

Van egy gomb, amivel az ülőke fűtésének szintje szabályozható. Egy kis lámpa pirosról zöldre vált, amikor a kívánt hőmérséklet elérettetett. Akárcsak a vasalón. De ki tudja ezt kivárni? Ejnye, megint az idegen beszél belőlem! Mi itt Európában rohanunk, futva végezzük dolgainkat, akár a lovak. A Keletre viszont a nagy nyugalom jellemző. Nem kell semmit elkapkodni. Ülőke fűtése indul, páciens vár, ülőke jelez, páciens ráül! Egyszerű ez!
Azután van egy gomb, ami az alkalmatosságot bidévé alakitja (igy, t-nélkül írom, mert a franciákkal most hadilábon állok). Ezzel a gombbal nagyon kell vigyázni! Egy ormányszerű gumikar jön ki a szerkezetből, furcsán mozog, meredezik és azután elkezd fröcskölni felfelé. Az idegen, aki tanulmányozza a berendezést persze hátraugrik, de már késő, csupa víz lesz, mert a mamája nem mondta meg neki, hogy ezt csak ráülve szabad bekapcsolni. Ruhaszárogatás, szótárszárogatás, kemény elhatározás, hogy a többi négy gombot NEM próbáljuk ki. Ezért ezek funkcióit örök homály fedi.

Visszatérek a japán írásra. Nem megyek bele, hogy milyen bonyolult, hogy hányféle betű van, hogy a szövegek szortírozása aszerint történik, hány vonás van a betűben, hogy a telefonkönyv a kiejtés szerint van rendezve, azt viszont nem sikerült megfejtenem, hogy ez miként működik, amikor ugyanazt a jel-kombinációt egészen másként ejtik Hokkaidón, mint Shikokun.

Az ember szíve megdobban, amikor latin betűt lát. Az üzletekre gyakran angol nevek vannak írva, vagy francia, esetleg olasz az éttermekre. Reklámok tömege szól angolul, de csak egy szót. Az üzletek, éttermek személyzete a név ellenére egy bánatos bötűt nem beszél angolul (franciául, olaszul). Ez ugyanis sikk, egy angol név, egy szó, amit másként írunk, mulatságos "romanji" karakterekkel, azaz latin betűvel. Ez izgalmas, csaknem sexy.
Az idegen meg reménykedve bemegy, forgatja az árlistát, az étlapot, nagyot csalódik, mosolyog, meghajol, kimegy.


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Május. 27, 10:19:38
Már nem is vágyom annyira ide... :-)
Viccet félre téve, nagyon élvezem, a stílusodat úgyszintén, NE HAGYD ABBA!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 27, 23:11:24
Japán napló, 3.

A japánok rendkívül tiszták.
A házba cipős lábbal belépni tilos! Régen egy lábnyit lecsaptak az ez ellen vétőkből. Többnyire felülről…
Ez a cipőtlenség – vendéglőben is, feltehetően mert ugyanoda ülnek, ahová lépnek – azért is furcsa, mondhatnám szükségtelen, mert az utcák nagyon tiszták (mondjuk néhány, a fiatalok körében nagyon népszerű nagy tokiói állomás környékének kivételével). Kutyát pl. látni, igaz, elég keveset, de az egész állat mozog és elvonul gazdástól, nem marad utána semmi. Talán a parkokban van egy erre a célra fenntartott kis terület, hiszen az idomításnak is van határa, vagy pedig – és ez a valószínűbb – a gazdi nemcsak saját szemetét viszi magával, de kutyájáét is.
Elég hátborzongató. Akárcsak az, amit Európa nagyvárosai e téren produkálnak.

Macskát látni bőséggel. Házak körül is (ezek maszek macskák) meg köztereken is, jobbára elhanyagolt, néha beteges nagy csapatot. Ezeket jóindulatú nénikék, bácsikák táplálják kitartó rendszerességgel. Ismét a Shinto működik így, most a macskák javára. Nekem valami bajom van a Shintoval, mert úgyérzem, hogy csak az embert kötelezi erre meg arra, de pl. a macskák és varjak konfliktusába egyáltalán nem szól bele.

Koldúst nem látni. Rosszul öltözött, ápolatlan embert is igen elvétve. Pedig a munkanélküliség már Japánban sem ismeretlen fogalom. És ennek egyik következménye, a hajléktalanság. A hajléktalanok számára az állam nagy plasztik sátrakat állít fel, olykor a legszebb parkok főútvonalakról jól látható szegélyein. Ezek erős kék színe kiordít a zöldből, a köztük feszített zsinórokon száradó tarka ruhadarabok sem éppen látványtompítóak. Feltehetően azért, hogy mi, többiek is érezzük magunkat kissé kényelmetlenül. Munkanélküli segély ugyan van, de az élethez persze az nem elég. Az ilyesminek egyáltalán nincs hagyománya. Ellentétben pl. a nyugdíjjal, amely talán az egész világon itt a legmagasabb. Úgytudom, a német nyugdíj szintjének kétszerese körül jár. De hát ez el is várható, hiszen Japán a családcentrikus felfogás egyik fellegvára. Az öregek tiszteletét olykor egeszségtelenül eltúlozzák. A munkahelyeken kor-hierarchia uralkodik, a beosztottak főnöke idősebb, ezek főnöke meg méginkább, a vezérigazgatót tolószéken hozzák az irodába. Na jó, ez tulzás! De azért nem rossz érzés látni a magamfajta Methusálemnek, hogy nagyon sok öreg dolgozik és a fiatalok nem vakkantanak rájuk, hogy nyanya, üresek a temetők!

Igaz, Japán egy öreg társadalom, és egyre rohamosabban öregszik. A nők - állítólag - sokmindenre hajlandóak, de szülni nem. Az átlagcsaládban 1.4 gyermeket rejtegetnek, és ez a szám minden kormány-erőfeszítés ellenére folyton csökken. A jelenlegi 126 milliós népességből 2050-re csupán 87 milliót jósolnak, bár ez talán túlzás. Bevallom, nekem tetszik! Az is, hogy az öregekkel emberként bánnak, és az is hogy a szigetország fokozatosan visszaereszkedik az életminőséget jobban biztosító népesség-szintre.
Mert most nagyon sűrűen vannak!
A hegyekkel jócskan megáldott ország legnagyobb része lakhatatlan, csak a parti szegélyek alkalmasak településekre, mezőgazdaságra. Tokió a közvetlen környékével együtt (pl. az általa bekebelezett Yokohamával) 30 millió ember otthona. Lépni is nehéz, az élet pedig, ahogyan azt mi ismerjük, lehetetlen.
Jó 12 évvel ezelőtt az egyik hatalmas amerikai cég alkalmazottjaként a tokiói irodánkban jártam. Tisztelettel néztem a modern irodaházra, a sok emeletre. Az egész sugárzott a nagyságtól, sikertől és gazdagságtól – lám, mi a világ egyik vezető vállalata vagyunk! Aztán kiderült, hogy az iroda egyetlen kis helységből állt a 9. emeleten és minden dolgozó abban az egy helységben szaladgált – ha ugyan erre volt lehetősége. Az elnök (Mr. President) egy füles forgószékben különítette el magát. A telefont kiiktatták, néhány nagydarab mobil segitségével a folyosóról folytattak beszelgetést a kuncsafttal, zajforrás helyett növényeket és egy kakast (!) tartottak maguk között (Shinto-hatás). Az irodácska bére az egész Japánt átfogó nagyvállalat jövedelmének kb 20%-át tette ki. Azért szorongtak benne, mert nagyobbat egyszerűen nem engedhettek meg maguknak.

Azóta változott a világ, újabban fényes irodaházak tömegei állnak kiadatlanul. Ennek persze más oka is van, az építőipar nagyon össze van fonódva a kormánnyal is, a szakszervezetekkel is, és a foglalkoztatottság érdekében építenek megállás nélkül, ha kell, ha nem.

Az elöregedő, csökkenő népesség problémáját Európában a bevándorlás oldja meg. Ez Japánban nem működik. Évszázadok óta Japán egy etnikailag monolitikus egységet alkot. Talán a legészakibb rész, Hokkaidó őslakossága integrálodott a legkésőbb. Ők a japánok páriái. Bár a múlt század második felében néhány törvény egyenjogúsította őket, a diszkrimináció ma sem ritka. Azért annyira nem nézik le őket, mint, mondjuk a kínaiakat vagy koreaiakat, akiktől a Japán kultúra, szokások, kerámia, textilipar, írásjelek, vallás, stb. mind származnak. A “fehér” embert is lenézik, de másként. A lényeg, hogy Japánban nem-japánnal alig találkozni, bejövő túrizmus mint olyan, nincs, a vendégmunkás (azaz a fülöp-szigeti háztartási alkalmazott) a gettókban élő európai/amerikai népes családok gyermekeivel van elfoglalva egész nap, ezért ő sem látszik. A bevándorlás abszolút lehetetlen, letelepedési engedély nem létezik, a filippínó nörsz csak úgy maradhat félévre, egy évre, ha munkaadója, a gazdag európai “szponzorálja”, azaz garanciát vállal érte arra az időszakra. Maga a dúsgazdag európai/amerikai is hazamegy pár év után, mert vagy nem bírja ki az elszigeteltséget, vagy az adókedvezményei lejártával az élet hirtelen kevésbe lukratívvá válik.

Néha úgyérzem, szegény ez a monoton világ, hiányzik belőle az etnikum által hozott többszínűség. Pedig milyen sokan álmodnak a “mi térfelünkön” etnikailag homogén anyaországról… Japánba kellene látogatniuk!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 28, 17:17:28
Japán napló, 4.

Könnyű ebéd a Roppongi Dórin.
Dóri nem egy leányzó beceneve, hanem sugárutat jelent, egy olyan főútvonalat, amely már a magas kategóriába tartozik, azaz neve van. Japánban ugyanis nincsenek utcanevek, kivéve az ilyen nagy sugárutakat. Magyar viszonylatban ez kb így nézne ki: Nagykörút, Andrássy út, Üllői út, Váci út. A többi utcának meg semmi. Egy japánnak nincs olyan lakcíme, mint pl. egy magyarnak, vagy egy belgának. Ha valahová mennem kell, a címzett névjegyét (a kis üzlet vagy éttermecske brossúráját) adom a taxisofőrnek. Ezen apró térkép van, amely feltünteti a neves sugárutakat és ezek viszonylatában a célállomás helyét. Még így is igazgatni kell a sofőrt. Hidari, hidari, mondom neki, azaz balra. Ezt hamar megtanultam, mert a kocsi navigációs rendszere gyakran ismételte, viszont azt, hogy jobbra, sohasem mondta. Ugyanis Japánban a baloldalon hajtanak, ezért a motorútról való letérés is mindig csak balra történik. (Ma már tudom, hogy jobbra az "migí"!)
A taxisofőr nem szereti az idegent, az csak bajt okoz, nem tud vele kommunikálni, bepiszkítja a csipketerítőt, szóval a legegyszerűbb elutasítani azzal, hogy nem értem, nem tudom, hol van a keresett hely. Az igazsághoz tartozik, hogy ilyen elutasítás ritka. Persze lányomék térképes névjegyét mindig megmutatom, így azért könnyebb.
Ha a taxis nem tudja a címet, az utas képtelen kommunikálni és végül eltévednek, akkor a taxis leállitja az órát, mert az extra út nem az utas hibája. Megáll valahol és pénzt ad az első jarókelőnek az útbaigazításért. Ja, és mielőtt elfelejtem, amit az óra mutat, azt kell fizetni. Borravaló nincs. Ismeretlen. Sértő. Vendéglőben sincs borravaló. Sehol sincs. Az elején ezt még nem tudván néhány aprópénzt hagytam a tálcán kávém kifizetése után. A kislány utánam szaladt vele az utcán.
Ha valahová együtt megyünk kocsival, pl. kiállításra, előadásra, ritkán vagy sohasem látogatott barátokhoz vagy ismerősökhöz, akkor ezek telefonszámát - ilyen MINDENKINEK van - beütjük a navigációs rendszerbe és a térképen azonnal kirajzolódik a hely és az odavezető út. A kocsi alvázában lakó japán hölgy pedig fáradhatatlanul mondja, hogy blabla-blabla hidari hidari, azaz valamennyi százméter után balra letérni, stb.

A Roppongi Dóri nagyon elegáns, tele minisztériumokkal és kormányhivatalokkal, no meg az ezeket kiszolgaló éttermekkel, kávézókkal, cukrászdákkal, divatüzletekkel, virágboltokkal, egyszóval mindennel. Ez a nappali Roppongi Dóri. Az éjszakai az pedig maga az ördög, tele kisértéssel. De most nappal van és elfogyasztottuk a pizzának nevezett lepényt, ami egy cigarettapapír-szerű alapon gyanus félfolyékony felsőrészt tartalmazott. Hülye idegen, miért csüngsz az európai gyökereiden és miért nem eszel inkább nyers halat, ha már Japánban vagy?

Kár volt annyi pizzát enni!
Az emésztést segítendő
Illik egy kis sétát tenni,
Mozogjon a láb s a bendő!

(Ennek nem tudtam ellenállni, bár ide inkább egy haiku passzolna. Sorry!).
Néhány utcácska után a sarkon befordulunk az elegáns Meiji Dórira. Ez itt éppen egy csendesebb szakasza, az üzletek hiányoznak, a túlsó oldalon kőfal, mögötte park. A sarkon túl homokzsákok tornyosulnak, kisebb emelvényen fémsisakos rendőr, kezében távcső. Odébb összecsukott vaskordon, amit pillanatok alatt ki lehet terjeszteni és az egész utat elzárni. Újabb fémsisakos rendőr áll mellette, kezében a lánc vége, amelyből hatalmas szögek állnak ki, nyilván autógumik szétgyilkolása céljából. A látvány olyan meghökkentő, kulönösen a rendőrök kifejezéstelen merevsége, hogy fotózni sincs kedvem. Inkabb azt a magas szőke európai nőt kapom lencsevégre, aki egy előkert kapuján át tolja be az összecsukható kocsit, és ugyancsak szőke gyermekét kézenfogva húzza az épület felé.

Otthon mesélem a szokatlan látványt. Lányom magyaráz, hogy az ott az Orosz Követség épülete (nyilván Jekatyerina Ivanovnát fotóztam le), és a tüntetők miatt van a készültség kb 55 éve egyfolytában.
1945-ben a Szovjetúnió bátran hadat üzent a romokban heverő Japánnak, és, hogy ne tűnjék szájhősnek, el is foglalt a Japántól északra húzódó Kuril szigetcsoporthoz tartozó néhány apró szigetecskét. Ez kb annyira bosszantja a japánok egy részét, mint a magyarok egy részét Kárpátalja elvesztése. Ezért azután nagyon gyakran tüntetnek a Szovjet, manapság Orosz Nagykövetség épülete előtt.
Az érdekes ebben az, hogy speciális kölcsönzőkben bérelni lehet tüntetés céljaira felszerelt autókat. Ezek általában nyitott Jeep vagy hasonló járgányok, esetleg mikrobuszok, kidekorálva nemzeti zászlókkal, ellátva hangszórókkal és erősítőkkel. A CD-játszóban lelkesítő nemzeti dalok a dicső múltból, amikor a Császár seregei még olyan diadalmasan masíroztak Mandzsúriában és Indonéziában.
Ilyesmit bárki bérelhet és ezekkel megindulhat az Orosz Követség ellen, lelkesítő vagy gyalázkodó szövegeket ordibálva a mikrofonba, ha a bérleménnyel együtt szállított lemezeket nem találja elég uszítónak. Követeljük Habomai és Shikotan azonnali visszaszolgáltatását! Kunashiri és Etorofu lakosai a mi japán testvéreink! Ruszki Go Home!
A rendőrség pedig jóelőre kiszúrja a tüntetők közeledtét és elzárja az utat. Bejelentés nem kell, a rendőr távcsöve elegendő. A tüntetők ordibálnak, hazafias zenét üvöltetnek, de a kordont nem lépik át, mert a károsodott autógumiért a depozitumból a kölcsönző nagy összeget levonna. A szigetek meg, ugye, nem kerülnek vissza ilyen olcsó áron!
Külön gyönyörű, hogy a protesztkocsi-kölcsönző és a rendőrség egy megállapodást tart tiszteletben, miszerint tüntetés reggel 9 és delután 5 között törtenjék. A rendőrök ugyanis haza akarnak menni a családjukhoz megenni az esti szusit és kikérdezni az 1.4 gyereket az iskolai előmeneteléről. Ezért a kölcsönző nem ad ki kocsit 9 előtt és a bérleti szerződésben kiköti, hogy 5 előtt vissza kell ezeket szolgáltatni, különben úszik a depozitum.

Ezen azután egész este elmélkedtem és csak egyetlen szót találtam alkalmasnak a leirására: Civilizació.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 29, 13:48:28
„Öreg társadalom” - mondod. Hasonló korösszetétel talán az olaszoknál van, bár ott a fiatal felnőttkorúak népességen belüli aránya a magasabb és a 45-64 éves korosztály aránya az alacsonyabb, pont fordítva, mint a japánoknál. A gyerekkorú- ill. öregkorú arány szinte fillérre egyezik. Sehol máshol nincs a népességben ennyire kevés gyerek és ennyire sok idős.
Az 1,4 mellé én a teljes termékenységi mutatót tudom (1,34) – ezt a korspecifikus termékenységi arányszámokból képezik, így ennek segítségével anélkül hasonlítható össze a különböző időpontokra jellemző termékenységi szint, hogy figyelembe kellene venni a szülőképes korú nők korösszetételének eltéréséből adódó változásokat. Ez Japánban 1970-ben 2,07 volt, 1990-ben 1,51. (Magyarország mutatói ugyanakkor: 1,97 – 1,84 – 1,33)Viszont Japán emellett évi 1,8 ezrelékes természetes szaporodást produkál, Magyarország viszont –3,4 ezrelékest. Nálunk a születéskor várható élettartam férfiak esetében 67,1 év, nők esetében 75,6 év, Japánban ugyanez 77,4 és 84,8 év.
Számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy míg a japánoknál 100 gazdaságilag aktív embernek 89 nem aktív személyről kell „gondoskodnia”, addig Magyarországon a 100 aktívra jutó „eltartási teher” 149. (Csak egy-két ország még, tájékozódásképpen: Görögország 143, Olaszország 145, Svédország 104, Németország 108, USA 102, Hollandia 95, Portugália 98, Svájc 79).


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 29, 13:49:09
VÁROM A FOLYTATÁST!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 29, 14:26:46
Még valami: ha majd közzétetted a teljes Naplót (már amennyit közzétenni szándékozol belőle), légy olyan szíves, menj el az EU-csatlakozás címú topicba. Az 1317-ben kérdeztem két dolgot is, mind a kettő érdekelne, még mindig. Igaz, Kozmopolita fontosnak tartotta, hogy legalább az egyik felét megkísérelje megválaszolni helyetted - de az én kérdesem nem egészen arra vonatkozott. Sőt, egyáltalán nem arra.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 29, 22:13:26
Japán napló, 5.

Ma egy karióka-parlőr mellett vitt el az utam.
Nem tudom, hogy ez-é a helyes elnevezés, mert ilyesmi Magyarországon nincs, és másutt Európában sem tudok róla. Talán az USÁ-ban van, mert ott a “zöldeljen minden zöldség” elvét vallják.
Az épület olcsó hotelhez hasonlít, amely picinyke skatulya-szobákból áll. Ezekben a szobákban erősítők, hangszórók, mikrofon és egy TV-videó kombináció található. A kuncsaft órára fizet (mint a kéjelgésért általában szokás), és a madám által elétárt készletből egy, vagy több videószalagot választ, esetleg a magával hozottat használja. Rajongóival egy ilyen szobába vonul, elindítja a berendezéseket, majd pedig az ernyőn látszó pop-énekessel lehetőleg szinkronban üvöltözik, vonaglik és csapkodja magát. Meghívott közönsége pedig ámuldozik, hogy késő-tinédzser kora ellenére a legény milyen tökéletes angolt ordít. Vannak, akik fehér zokniban mennek szobára, Michael Jackson szalaggal, mások Bruce Sprigstenre esküsznek.
Mindegy, talán ez is segíti őket a nyelvtanulásban!

Ami a zenét illeti, mindenütt kizárólag “nyugati” pop megy. Japán zenét nem hallani. Sem folklórt, sem egyebet. A lemezboltok óriásiak, általában 6-7 emelet, és mindent lehet kapni, olyan európai anyagot is, amit otthon egyáltalán nem látni. A DVD kínálat is kolosszális, minden jó régi olasz film, vagy akár orosz termék megtalálható (nyilván az újak is, de azokat nem ismerem). Leemelem a Biciklitolvajokat, a Rocco és fivéreit, a másik polcról Kalatozov Szállnak a darvak-ját, itt a Vajda-filmek sorakoznak (Hamu és gyémánt, Csatorna, stb.), amott angolok (Egy csepp méz). Távolabb CD-k svéd sanzonokkal, mégtovább az amerikai Guthrie, Bob Dylan, Joan Baez. Meg kell őrülni!

A fő szórakozás persze a pacsinkó. Ez létezik szerényebb méretekben is, mint pl egy nagyobb üzlethelységből átalakított szórakozó-terem. De az igázan nagyok inkább Las Vegas játékkaszinóihoz hasonlítanak. Persze csak méretben, mert míg Vegas izgalmas, szines, változatos, a pacsinkó szürke, monoton, dög unalmas és rettentő zajos. Ha valakinek a pacsinkó esetleg kimaradt volna az életéből, annak elmondom, hogy ez a flipper-automatákhoz hasonlít: krómozott acélgolyók keresik útjukat egy függőleges táblán a gravitáció által sürgetve. Valami misztikus rendszer kiismerhetetlen módon és esetekben pontszámokat adományoz a játékosnak, amelyek kellő összeg elérése után újabb acélgolyót, vagy golyókat eredményeznek a készülék alján. Köpi, mint Vegasban a pénzérméket az “egykarú rabló”. Az ügyes, de inkább szerencsés játékos nagy plasztik-kosarakba gyüjti a kijövő golyókat, és ha esetleg abbahagyja a játékot, akkor a kosarakat mérlegre teszik és ílymódon állapítják meg a golyók számát, majd az értéktelen nyereményt (plüss mackó, szakés pohár, stb). De a játékos persze nem hagyja abba. Ha esetleg minden golyója elfogyna, akkor a kasszánál (pénzért, nem plüss mackóért) újabb tucat golyót vásárol és kezdi elölről. Ezenkívül ott eszik, az ölében tartott dobozból szushit, az automatából italt vesz, és egyáltalán, élvezi az életet. A csoport-orientált egyén csoportosan űzött magány-játéka ez. Továbbá iszonyatosan zajos, mint az Elzett-gyárban a nyerskulcsokat verő gépterem volt, ahol hajdan a vasládákat cipeltem. Hogy ezt a zajt valamiképp elnyomják, a pacsinkó-terem hangszóróiból pop-zene üvölt. Lehet, hogy nyertem volna, de amikor Eltont az a szörnyeteg Kylie váltotta fel, kiléptem a játekból.

Szemben könyvesbolt. Az egész földszinti részt újságok, folyóiratok és képregény-füzetek töltik meg. A képregény óriási üzlet itt. Minden fajta és féle, leginkább azonos stílusban, monokróm, jobbára minden szöveg nélkül (esetleg bumm, zap, oooh, puff). Egy külön szekció a pornográfia. Olyasmit, mint az európai anyag, itt nem látni. Fotókat nem használnak, csak rajzot. Ez is képregény-módon van tálalva, csak jóval explicitebb. Általában mindíg ugyanaz a 13 év körüli nagyszemű, fitosorrú leányka kerül igen mesterséges körülmények közé és történik vele ez meg az. A japán férfiak ezzel nem tudnak betelni. Tizesével vásárolják a köteteket. Úgylátszik nagyon egyszerű emberek – vagy pedig mi vagyunk megrontva, esetleg elkényeztetve. A szégyenlősebbek természetesen automatákból is vásárolhatják ezeket a rajzos izgalmakat.

Egyáltalán, mindent lehet utcai automatákból is kapni. Ételt, italt, kávét, szakét, vonatjegyet, papírzsebkendőt, kesztyűt, zoknit – ez utóbbi fontos, hiszen az ember folyton leveszi a cipőjét és exponálja magát, egy piszkos, vagy lyukas zokni pedig megbocsáthatatlan.
A legkülönösebb automatából iskoláslányok mosatlan használt alsóneműjét lehetett vásárolni. Ezen elgondolkodtam. Azután napirendre tértem felette.
De kesőbb visszatolult egy kérdés.
Vannak titkok az életben, amiket sohasem fogunk megtudni. Mi volt a párizsi hosszú palánk mögött? (A félelem bére – ha valaki még emlékszik erre az Yves Montand filmre). Vagy mire szolgál a hátsó négy gomb a WC-ülőke mellett?
És ilyen reménytelen kérdés az is, hogy kik, és miként gyüjtik be a kislányoktól a szennyes bugyikákat?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 30, 01:05:03
Az teljesen elképzelhetetlen, hogy nem eredeti árut árulnak azok az automaták?!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 30, 01:40:48
A Coca-cola automatara gondolsz?
Bizony, hamisitjak!
Ami a fehernemut illeti, fogalmam sincs. Nem vasaroltam belole, mert nem szamitottam a kerdesedre.
A gondolat - es az olyan foku igeny, amely az erre a celra szolgalo automatat indokolja - magaban is bizarr. Akkor is, ha az arut tomeggyartjak!
Mellesleg az igenyes kuncsaft hamar rajon a hamisitasra es az uzletnek befellegzett!

A multkor a massagrol kerdeztel.
Valoszinuleg egy ilyen automata Magyarorszagon nem lenne uzlet.
Feltornek...
A penz miatt.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 30, 06:48:50
Nem, nem a Coca-cola automatára gondoltam.


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Május. 30, 08:27:02
Kedves Papa,

nagy élvezettel olvasom a japán beszámolódat, köszönet érte. De nem tudom megállni, hogy el ne mondjam: kicsit elmaradtál a magyarországi állapotoktól. Azt a jelenséget, amiről az elején beszélsz, itt „karaoké”-nak hívják, és már két ilyen stílben működő showműsor-széria is lement a tv2-n, „Kifutó” címmel. Volt magyar versenyző is az európai karaoké-versenyen, igazságtalanul rossz helyezést ért el, szerintem ő volt a legjobb (persze Dolores O’Riordan [Cranberries] a szívem egyik csücske, aki az ő hangját próbálja visszaadni, az eleve nyerő nálam, így nem voltam elfogulatlan). Mi több, tudomásom szerint itt Szegeden is van olyan vendéglő, ahol rendszeresen van karaoké, csak persze nem külön fülkékben, hanem az egész vendégsereg füle hallatára. Az ilyen helyeket jobb nekem elkerülni, mert ha kissé kapatosan tévedek be, akkor én sem állnám meg, hogy dalra ne fakadjak.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Május. 30, 09:58:03
Úgy tûnik, egy nagyon ambivalens világ az övék. Rengeteg értékkel, amirõl könnyedén megfeledkeznek, esetleg le is mondanak, gyerekes ambiciókkal, hogy olyanokká legyenek, amilyenekké hülyeség lenne válniuk. Már megint visszaköszön az ú.n. civilizált (pontosabban "civilizáló") értékrendszer káros befolyása. Nem lehet könnyû japán esztétának sem lenni.

Nagyon élvezem olvasni, Methus, folytasd, l.sz. Ha van a GO-val, pontosabban a játék társadalmi megnyilvánulásaival kapcsolatosan is élményed, megfigyelésed, ne felejtsd azt sem, tudod, az a szívem csücske.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 30, 10:57:52
Kedves fiam,
Az izlesek es a tehetsegek nem tranzitiv tulajdonsagok.
Minden tiszteletem a tied, hogy oromodet talalod a karaokeban!
De hat az en vazallusom vazallusa nem az en vazallusom...
Karpotlasul irigyellek feltehetoen szep hangodert, no meg a batorsagert, hogy ki mersz allni vele a kozonseg ele. De legalabbis a kisertesert, ami megkornyekez.

Hosszu autoutjaim soran en is dalra fakadok a kocsiban, ha a radiobol jovo melodia keptelenne tesz az ingereimet kontrollalni. Azt hiszem, ez az a pont ahol a karaokehoz a legkozelebb kerulhetek. Ha mas is van a kocsiban es errol megfeledkeznek, akkor ennek altalaban sulyos kovetkezmenyei vannak.

Nejem szerint nekem fejlett belso hallasom van, neki meg fejlett kulso. Innen a konfliktus.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 30, 11:31:20
A naplo egy szuro, ami a megfigyelt vilagbol nagyon keveset, a megfigyelobol pedig jo sokat enged at. Altalanos emberi tulajdonsag, hogy a negativumokat konnyen eszrevesszuk es kipellengerezzuk, mig a pozitivumokon jobbara atsiklunk, termeszetesnek vesszuk azokat. Igy vagyunk utazasainkkal is, idegenben a kontrasztok elesebbek, nem tompitja oket a megszokas.

A hazateres utan azonban a helybeli negativumok ugranak ki, amelyeket a hetkoznapok unalma takart eddig. Hogy a pesti utcakon nem lehet kozlekedni, a jarda szemetes, megint beleleptem a kutyapiszokba, a masik ember lemarhazott, es igy tovabb - ezt megszokjuk idovel es eletunkbe integraljuk, mint normalis osszetevot. Hogy japanban mindez nincs, arra aligha figyelunk fel, de biztosan termeszetesnek vesszuk mar a masodik napon. Ez az a pozitivum, amit atelunk, es amit azert nem hangsulyozunk naploinkban, mert termeszetes.

Nincs olyan nep, orszag, tarsadalom, amit ne lehetne kritizalni. Ezert elhibazott dolog a kritikat hasznalni. Az utazas egy mas vilagot nyit fel, es az ertelmes kerdes az utazotol az, hogy ez a masik vilag mikent mas? Ez a megfigyelo feladata, ezt kell leirnia. A gondolkodo utazo pedig folytatja egy halom kerdessel. Miert mas? Miert vagyunk mi masmilyenek? Csinalhatnank-e mi is ugy, mint ok? Mi kellene ehhez? Jo-e az (nekik, nekunk), hogy ok sokmindent atvesznek tolunk? Es igy tovabb...

Utazni nem konnyu!

A GO-rol nem tudok semmit! A nev az 5-osz szamot jelenti. Feher-fekete lapos kerek koveket raknak egy negyzetracs pontjaira. Nepszeru jatek, Japanban veri a sakkot. Nekem magas volt mindigis, akarcsak a bridzs. Nem vagyok jo a gondolkodast kivano jatekokban. Kozepes sakkozo vagyok.

A GO problemajat a klasszikus NIM Piet Hein altal modositott valtozatan (NIMBI) keresztul kozelitenem meg. Dehat a NIMBI is tul meredek! Asztalomon egy eredeti NIMBI, a haromszogu, aminek minden poziciojat kivulrol tudom, tehat nem erdekes. Egy nagyobb valtozatat keszitettem el, persze csak elvben, nem vastag rozsafa lapon, mint ez. Irtam egy programot harmincegynehany evvel ezelott, amely minden nyero poziciot kiszamolt es prezentalt (IBM 360, line-printer). Most is megvan.
Bar a NIM, es sokkal komplikaltabb unokaoccse, a NIMBI is pozicios jatek, a GO tudomasom szerint nem az.

Irhatok rola, de csak a jovo heten...!


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Május. 30, 12:49:45
Kedves Methus02!

Kérlek Téged, maradj még Japánban, úgy két, három hónapot, (nem azért, mert itthon nem hiányoznál) és MINDENNAP tessék küldeni Japán útinaplót, a sorszám nem érdekes, legfelső határ a csillagos ég! Ha íróeszközöd fogytán, megoldjuk! (vagy megoldod) :-)

Tisztelettel üdvözöllek:
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 30, 14:43:27
Eső után köpönyeg...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 30, 16:43:37
Ouro,

Sajnos kimaradt a legfontosabb: Koszonom a helyreigazitast! Remlett valami gikszer a karaoke szo leirasaval, ezt most es az elozoben mar korrigaltam.

Termeszetesen oriasi oromot erzek, hogy szulohazam ezen a teren is felzarkozni latszik!
Magam is, itt a tavolban, igyekszem hozzajarulni ehhez. Ma delutan pl en voltam az Ej Kiralynoje. Kis kihagyasokkal, mert a magas fekvesekben - az aria bovelkedik ezekben a reszletekben - csak tatogtam hang nelkul. De hat a karaokehez ez is hozzatartozik! A mellettem halado kocsik utasainak arcan lattam, hogy elvezik. Kulonosen ezeket a kihagyasokat.
Azutan behuztam a tetoablakot.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Május. 30, 16:45:32
Koszonom, majd igyekszem!

By the way, nem igenyel senki egy MAGYARORSZAGI utinaplot?
Vagy azt kuldjem Japanba?


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Május. 30, 17:10:25
Ha Te írod, engem az is érdekelne...


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Május. 30, 17:12:42
Kedves Papa,

kis kiegészítést tennék: jómagam még nem fakadtam dalra ilyen helyen, hiszen magát a helyet is csak hallomásból ismerem. Csupán extrapoláltam abból, hogy amúgy bizonyos alkoholmennyiség után bármilyen környezetben dalra fakadok, és ez egy ilyen helyen különösen veszélyes.

Egyébiránt szerintem nincs rossz hangom, csak túl szűk az a tartomány, amelyben mozog. Legnagyobb bánatomra például a Kék Ibolya vége már túl mély nekem...

Szeretettel,
Ουροβόρος


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Május. 30, 18:13:27
Küldjed oda, feltéve, ha IDE IS küldöd.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 02, 18:46:11
Japán napló, 6.

Korai kelés, taxi a Tokyo állomásra, majd a Shinkansennnel Kyotoba!
A Tokyo állomást nevezhetnénk főpályaudvarnak is, de hát ennek nincs sok értelme. Budapestnek sincs főpályaudvara. Igaz, hogy a Tokyo állomást érinti a legtöbb vonal (ezek zömét kulönböző magántársaságok üzemeltetik), itt van a legtöbb átszallásra lehetőség, de ez nem minden. A legutóbbi időkig a Tokyo állomás volt a legforgalmasabb is, napi 3 millió utassal, de manapság már Sinjuku lekörözte kb 15%-kal magasabb utasszámmal.
A Shinkansennek külön jegyirodája van, külön perronja is, minthogy külön sínpályát használ. Mi a szuper-Shinkansennel utazunk, ez a legújabb és leggyorsabb, 300 km/óra feletti sebességgel robog és csak két helyen áll meg Kyoto előtt. Természetesen csak első osztály létezik és persze helyjegy kötelező. A Concord földi változata… Szerencsére nem én fizetem a fejenként 250 eurós returjegyeket!
A vonalat Tokaidónak hívják, akárcsak az ősi utat, ami 1601-ben épült, mint sok más régiség, a nagy Tokugawa Ieasu shogun uralma kezdetén. Az út kétharmada ma is megvan.

A vonat megemelt pályán halad Tokióból kifelé. Az ablakból lenézek a környező, nem túl előkelő, kissé össze-vissza városrészre. Az alacsony iparépületek tetejét is hasznositják: egy autóvezetési tanintézet pályáját látom egy gyárcsarnok felett. A vezetési gyakorlat során az oktató és két tanonc ül be a kocsiba, az egyik vezet, a másik meg figyel közben. Majd a második vezet és a beülő harmadik figyel, stb. Szegény legelső meg végigvárja a terjedelmes sort, hogy beülhessen a legutolsó gyakorló mögé figyelőnek - magyarázza lányom.

Azután meg már csak rizsföldek és tea-ültetvények. A rizsföldek parányiak, így a legkönnyebb szintben tartani őket és kontrollálni a vízmennyiséget. A háború előtt Japán önellátó volt, de manapság rizsfogyasztásának már több, mint 60%-át importból fedezi. A tea-ültetvények között akad néhány nagyobb is, de a legtöbb csak egy háztáji kert. Gyönyörű, szabályos zöld hurkáknak látszanak a cserjesorok. A tea 1161-ben érkezett Japánba, de munkaigényes termesztése miatt a gazdagok luxuscikke volt és csak kb száz évvel ezelőtt vált fogyasztása általánossá. A zöld tea akkor a legfinomabb, ha kézzel szedik, mert a tízszer olyan produktív gép egy csekély fémes ízt kölcsönöz a leveleknek. Ezt persze csak a szakember érzi.

Sajnos, keveset látni a tájból, mert a hegyes vidéken alagutak tömegén keresztül jutunk előrébb. Az alagutak némelyike 10-15 km hosszú, a közöttük lévő pár kilométer pedig csak néhány másodpercre engedi be a táj látványát.

Kyotoba érve az első, és mindezidáig legnagyobb élmény a pályaudvar. A régit lebontották és nemzetközi pályázatot írtak ki az újra. Ezt meglepetésként egy tokiói professzor nyerte, az ő tervei alapján építették meg és 1998-ban adták át az új pályaudvart. Egyszerűen nem akartam onnan elmenni! Készítettem vagy kétszáz fotót. Leírhatatlanul gyönyörű, ultramodern, funkcionális, perfekt! Az épület információs irodájában veszekedtem, hogy miért nincs erről egy könyv, album, alaprajz, adatok, hogy ki tervezte, mennyi ideig épült, honnan szedték a márványt, a sok négyzetkilométernyi üveget, stb. Nem baj, ha japánul, csak adjon valamit! Nincs, tarná szét a kezét a kisasszony, ha magyar volna. De ő japán, ezért karját keresztbe rakja, átlósan, mint a fáraók. Már megtanultam, hogy ez azt jelenti: reménytelen, kopj le hülye csúnya idegen! De azért ad egy cédulát, rajta japán kriksz-krakszokkal és elküld a Kyoto Torony aljában lévő könyvesboltba, ahol állítólag van valami anyag.

Hotelünk az állomas menti út túloldalán áll, többízben visszaszököm nézelődni, fényképezni. Nem lehet vele betelni! De a program zsúfolt, és meg szeretnénk nézni néhányszáz templomot, pagodát, stb.
Már kezdjük is, a rettentően híres Sanju-Sangen-do templommal. Mivel san az három, sanju-san pedig harminchárom (a japán ugyanúgy teljesen decimális, logikus számrendszert használ, mint a magyar), ez a vén templom valami számelméleti érdekességnek igérkezik. Ne remélj, hülye gaijin, súgja valami a bennsőmben. És tényleg, harminchárom lábfejnyi távolság van a tartóoszlopok között, innen az ősi templom neve. (Miért - tolul fel bennem - a többi templom is pont ugyanilyen!? Ott talán csak 29 lábfejnyi a távolság?)
A templom maga egyetlen helység, hosszú, téglalap-alakú nádfedeles faépület, talán 120 * 25 méter. Egész belsejét egy lelátóként kiképzett valami foglalja el. A "tribün" minden sorában, és ezek mögött-felett, mindenütt azonos figurák állnak. Ezek másfélszeres embernagyságú alakok, Sivához hasonlóak, de mégtöbb karral, rengeteg kezükben mindenféle eszköz, szerszám, fegyver, bot, stb. A figurák abszolút azonosak, az égvilágon semmi különbség sincs köztük, japán cédrusfából vannak faragva, tetőtől talpig aranyozva, már ahol ebből a fedőrétegből valami megmaradt. 1001 darab azonos Buddha áll így, mereven, fenyegetően. A tömeggyártás csodája a 12. századból. Az egész nyomasztó társaság sötét, mert az épületbe alig jut be fény és a tribün a magasba nyúlik, ablak meg csak alacsonyan létezik. Az emelvény előtt 21 rémalak bronzból, dupla embernagyságúak, mindegyik egy istent ábrázol. Elég riasztóak, akár a B-közép előtt a rendőrkordon. És főként rettenetesen koszos minden. Fülig Jimmy jut eszembe aki egy kardnyelő mutatványosra mondta: kész életveszély! Ugyan, válaszolta a Herceg, a kard nem éles! Nem, de milyen piszkos!
Szóval ezek a veszélyes isten-alakok kivont kardokkal és buzogányokkal életveszélyesnek látszanak. A ragyogóan tiszta, békés Japánban ez egy ellentmondás. Kimenekülök a szabad levegőre!

Elgondolkodtató, hogy a japánok miként kezelik látványosságaikat. Valamiért az adatok nem érdeklik őket. Az, hogy mikor épült, mekkora, milyen anyagokat használt fel, ki építette és miért, honnan volt rá pénze, mikor égett le és hányszor, ezek nem igazi kérdések és egy nihonjin fejében nem fordulnak meg. Miért éppen 1001 szobor áll ott és mi célból, ha minden teret kitöltenek és a látogató, hívő, szerzetes, stb. csak a fal mellett húzódva láthat valamit, ha jó szeme van!
Érzésem szerint ez a legerősebb ellentéte az amerikaiak adat-mániájának. Sokmindent elmond ez a hiány, és talán megkönnyíti annak megértését is, hogy Japán merre halad a fejlődésben.
Persze a belterjes turizmus nem igényel sem adatot, sem vezetést, sem magyarázatot, sem brossúrát. Szuvenír-shop az van, brossúra, képeslap, stb. nincs. Harmincnyolc alkalmazott áll tétlenül és figyeli, hogy a cipődet párhuzamosan teszed-e a polcra. Felvilágosítást egy sem ad, csak a karját rakja keresztbe. Átlósan.

A templom - különösen a japán - nem a kíváncsiskodás helye. Sem a tanulásé. Sem a megértésé.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 03, 07:24:46
Próbáltam képeket keresni a neten ahhoz, amiről írsz. Eléggé munkás dolog...


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Június. 03, 11:01:46
Karaoke.
Tisztelt férfitársaim tudják tanusítani, nekünk ebben nagy gyakorlatunk van. A legjobb akusztikája a reggeli fürdőszobának van erre a célra borotválkozás közben, amikor együtt dúdoljuk a slágereket, és közben majompofákat vágunk magunknak a tükörben a tökéletesebb minőség elérése érdekében.
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 03, 22:08:06
Marad időd dolgozni is, vagy csak Methusnak melózol?(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 03, 22:13:56
???


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 03, 23:48:26
Esterházy Péterrel beszélget Baló a királyi tévén.
Örömöt okoz az írás - kérdezi.

Sokkal jobb lenne, ha az egyes kultúrákra jellemző irodalmi életet, a nyitottságot, a piaci viszonyokat folytatná.
Azért szimpatikus.
Épp arról beszél, hogy két gyerekét már kirakta a családi fészekből.És , hogy a matematikát is néha megírta, és a magyar házi feladatot is, 4-esnél jobbat nem kapott:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 03, 23:54:22
Lazán mondja: "Nem nyilvánítanák vitát..."
No Kapitányg!!!!!!:-)))))

Pedig elég nagy író, és nagy nyelvi virtuóz a fiú:-)))

Ezért nem hiszek abban, hogy a helyesírás, nyelvhelyesség mindig, minden körülmények között kötelező. Nem lehet ünneplőben a Himnuszt énekelni állandóan. Van amikor papucsban, borostásan kornyikáljuk a....Adjatok egy kanalat.... kezdetű nótát:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 04, 00:12:10
Kedves AvenárT, én úgy gondolom, hogy aki megtanult helyesen írni és beszélni, az csak akkor írja a hülyét pontos j-vel, továbbá akkor suk-süköl és mond "iszok"-ot iszom helyett, amikor szándékkal teszi. Papucsban, borostásan, társaságban, játékból. (Nem olvasod eleget a Makkát!) Tévé nyilvánossága előtt nem. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a legműveltebb, legkulturáltabb, legszebben beszélő embernek is lehetnek hibái, rögzült tévedései. Például hosszú l-lel mondja azt, hogy "nálam". Mindig. Ettől még nem lesz kevésbé művelt, kevésbé kulturált és magyartalan.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 04, 10:31:04
Ez tipikus hiba, ha nem is arra, aminek a bizonyítására szánod.

Aki csak azt tudja kinyögni a nyilvánosság elõtt, hogy "Nem nyilatkozom.", azzal nem fordul elõ. Aki menet közben válogat a legmegfelelõbb kifejezést keresve a mondanivalójának, aki elõrébb tart a gondolkodásban, mint a beszédben, az mondhat ilyent, félúton váltva a "Nem nyitnék vitát..." és a "Nem nyílvánítanék véleményt ..." között. Hallgatói és elõadói tapasztalatból beszélek, de ezt nem azért mondom, hidd el, hogy E.P.-vel egy bekezdésben szerepeljek.

Ez a fajta baki nem keverendõ össze, azokkal a fél(negyed-, 1/N-)mûveltségbõl, vagy egyszerû hatásvadászatból adódó képzavarokkal, mint pl. "Az idõ vasfoga elrepült felettünk". ["Szerzõjét" nem írom ide, még politikai propagandának tekintené valaki.]


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 04, 10:34:18
"a dzsungel olyan hely, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát"

"a régi magyarok közül sokan nem érték meg az életük végét, mert már korábban elestek a csatában"


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 04, 10:42:13

 Ezen okból kiindulva, ha a "hüjjét" így írom, - elleplezhetem butaságomat?


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 04, 10:50:25
Bocs, még valami.

Azt hiszem, hogy a nyilvánosság elõtt beszélni - akármilyen huszadrangú ügyrõl is van szó, és akármilyen nyilvánosságról, legyen az televízió, tüntetés, iskolai óra vagy NOL topik - kötelez. A fürdõszoba, a WC, az otthon az ember magánszférája. A korábban felsoroltak nem. Nem kényszeríthetjük rá senkire a mosdatlan stílusunkat, ugyanúgy, ahogy szellenteni sem szokás társaságban (most nem tinédzser jópofáskodásról, vagy a tizedik sör utáni távolbapisilési versenyrõl, vagy a hévizi pletykapadról beszélek.

Ebben az írástudóknak különösen nagy a felelõssége.

Elég baj az is, ha agresszív a vitastílusunk, ha labda helyett az ellenfél lábát igyekszünk eltalálni, ha nincs mit mondanunk és mégis tele szájjal pofázunk. De könyörgöm, legalább az anyanyelvünket ne erõszakoljuk meg úton-útfélen, néha szándékosan, néha nemtörõdömségbõl. Nyilván nem a véletlen elírásokról, bakikról van itt szó. De az embert a hibái is minõsítik.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 04, 11:15:38
Szokás szerint magammal vitatkozom:

Elõzõ hozzászólásomnak eléggé kirekesztõ éle volt. Semmiképpen nem szeretném azokat, akik valamilyen oknál fogva többet hibáznak a beszélt vagy írott nyelvben, távol tartani a topikoktól, vagy akár a rovásukra élcelõdni. Az õ mondanivalójuk ugyanolyan megalapozott vagy megalapozatlan, szimpatikus vagy antipatikus lehet számunkra, mint a szavakkal jobban bánóké. [Bár az utóbbiakét sokszor könnyebb elhinni.]

Csak a trehányság és a szándékos bárdolatlanság ellen akartam szót emelni.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 04, 11:19:54
Köszönet, Tesuji.
Elmondtad azt, amit mondtam volna, ha tegnap este kevésbé vagyok álmos, és a nyilvánítanák-on kívül a szándékozott - pontosabban a nem szándékozott - cselekvés tárgya is eljutott volna a tudatomig, vagyis ha a teljes kifejezést "fogtam" volna, nemcsak az egyik felét.
Azzal is egyetértek, amit a 352-ben írtál.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 04, 23:39:48
Olvastam valahol, hogy egyszer egy viaduktról az erős szél lesodort egy vonatot(gondolom, nem a Sinkanzennel történt), az utasoknak nem történt semmi baja, mert a vonatvezető nagyon óvatos volt, a híd előtt megállt és leszállította az utasait. Pechjére a lesodródó szerelvény telibe talált egy tömött autóbuszt. A bíróság felmentette, de ő öngyilkos lett, mert nem tudta elviselni, hogy emberek halálát okozta.
És azóta a vasúti pályákat a veszélyes helyeknél automata szélerősség-mérőkkel szerelték fel, ezek erős szél esetén tilosra állítják a jelzőlámpákat.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 05, 11:29:28
Lehet, hogy ha kevésbé óvatos és nem szállítja le az utasokat, a szél sem sodorja le az emberek éskézpoggyászaik súlyával megnövelt vonatot? Ez az, amit nem szabad végiggondolni, van is rá szó: karma.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 12:23:48
Talán jobb is, hogy a döntéseink helyességét soha nem mérhetjük le azzal, hogy kipróbáljuk, mi történt volna, ha nem úgy döntünk, ahogy döntöttünk.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 05, 14:59:47
A sas is ezert marad fenn a faagon, meg a legerosebb szelben is: nagy a karma!


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 05, 16:36:10
Na ugye?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 17:30:09
A sasnak körme van.
Passuth Lászlótól tudom.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 05, 17:35:14
Akkor Te olvass sas helyett kengurut!
Ez az a Passuth, aki szerint Esőisten siratja olvasót?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 17:50:46
Az, az.
A könyvnek egyébként csak a címére emlékszem (a sasosnak is, meg az esőistenesnek is), valamikor kora-kamaszkoromban olvastam Passuthot, nem sok maradt meg belőle.
De nem tudtam kihagyni ezt a körmöt...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 17:52:56
Japán naplót szeretnék olvasni. Sas helyett is, meg kenguru helyett is. Lehet róla szó?


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 05, 18:13:47

 Ha mindent összeolvasok amit összefirkáltatok, akkor az jön ki, hogy Passuth Lászó: A zöld sasok, az esőisten áztatta Mexikóban, - két hét a labdarúgás isteneivel.
 Utleírás.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 05, 18:14:45

 Ja, - síralmas utleírás!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 05, 18:19:27
Megbeszelem az illetekessel! Azt hittem, a tema mar lefutott, es ujabb reszletekkel felesleges untatni a Nagyerdemut!

Napok ota GO-irodalmat kutatok Tesujinak, nem sok eredmennyel.
Atneztem a Berlekamp-Conway-Guy konyv mindket kotetet (Winning Way - a jatekok megoldasainak klasszikusa), de sajnos, a GO-val nem foglalkozik erdemben, csak egyszerusitett valtozataival.

Annyit sikerult kihamoznom, hogy a GO a sakkal all egy szinten algoritmikus megoldhatosag szempontjabol.

Korabban terveztem, hogy irok a pozicios jatekok elmeleterol, de attol felek, ez egy kicsit absztrakt az olvasotabor zomenek. A forum egyebkent is korlatos a terjedelmet illetoen es a grafikus abrazolas hianya is megneheziti az ilyen vallakozasokat.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 18:23:58
Látod, az útleírással ilyen gond sincs, aki illusztrációt akar, keres magának!

Kérlek, folytasd!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 18:30:01
Mexikót még csak nem is említettük. Látnok vagy, netán gondolatolvasó.


Cím: Re: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Június. 05, 18:31:13
Szervusztok!
"Annyit sikerult kihamoznom, hogy a GO a sakkal all egy szinten algoritmikus megoldhatosag szempontjabol."
Nem tudom, hol olvastad, de tévedett az írója.
A GO jóval bonyolultabb. A klasszikus fa-bejárási algoritmussal (ha én ezt lépem, akkor ő erre ezt, vagy ezt, amire én... ) megoldhatatlan, mert az elképzelhető válaszlépések száma jóval nagyobb mint a sakkban.
Világbajnokot verő sakkprogram már van, a létező GO programokkal egy közepes GO játékos is könnyedén elbánik. Tesuji-ról nem is beszélve.
Bocs, ha olyasmit írtam, ami már volt, bizony nem lapoztam vissza... Fujjj


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 18:31:47
Kenguru. Pat Boone.
Fertőz a Kecske.


Cím: Re: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Június. 05, 18:36:21
Annak ellenére, hogy a GO szabályai jóval egyszerűbbek a sakk szabályainál. Pompás játék, kérjük meg Tesuji-t hogy tartson NOL-os GO tanfolyamot.
Ha nem lenne egyéb dolga szegénynek... :-)


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 05, 19:02:00
Szervusz, Piroska!
Hianyoltunk!

B-C-G: Winning Ways (1982/1985), Vol. 1 (Games in General), p. 219:
"Lichtenstein and Spiser have shown that N x N Go is PSPACE-hard; and the analogous result for Chess has recently been obtained by Jim Storer at Bell Labs."

Sajat megjegyzes: az azonos kategoriaba tartozo jatekok lehetnek rettentoen kulonbozoek, nemelyik egyszerubbnek tunik (pl a go azonos kovei szemben a sakk kulonbozo figuraival), masok tobb lehetoseg halmazat kinaljak lepesenkent, megint masok ciklusokat tartalmazhatnak, van, ahol az elemek szama monoton csokkeno, masoknal monoton novekvo, esetleg konstans, avagy oszcillal - minez a megoldo algoritmus kategoriaja szempontjabol kevesse lenyeges.

Az pedig, hogy eleg ugyesek vagyunk olyan programokat irni, amely megveri a sakk-nagymestert, mig a kozepes Go-jatekos gunyt uzhet a szupercomputerbol, nem sokat mond az algoritmusrol, sem a jatek bonyolultsagi fokarol.

Egy szemelyes pelda: Regota kinlodom a nagyon egyszeru (es osi) Kalaha megoldo algoritmusaval. Zsenialis programjaim ellen 50% eselyem van. Ugyanennyi az eselye az egynapos kezdonek is a kituno programok ellen. Tovabba nekem is ennyi az egynapos kezdo ellen. Harminc eve jatszom...


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 05, 21:37:20

 Hm...
 poziciós játékelméletek...
 Passuth...
 szépírás...

 de marha müveltek vagytok bazdmeg...
 Szabad ilyet mondani a "Szalonban?"
 Vagy ez nagyon csúnya?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 21:43:41
Te meg a piaci árusnál is felismered Czigány Dezsőt.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 05, 21:57:25

 ...és a kedvenc topicom az "Elfeledett magyarok!"


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 05, 22:01:25

 Egyébiránt sokoldalúan képeztem magam, - ezért aztán nem értek semmihez, és remek házmester lehetnék, - Czigány Dezsőt onnan ismerem fel, hogy vizsgázott zálogházi becsüs is vagyok. (csak sosem gyakoroltam.)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 05, 22:11:15
Azt hiszem többen vagyunk ugyanígy. Hogy egy keveset (vagy többet) ehhez is, ahhoz is, igazán viszont semmihez...


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 11:00:47
Methus,

Teljesen meghatódtam. Egyben elnézést kérek, hogy olyasmivel töltettem a drága idõdet, ami Téged nem igazán érdekel.

Ami a GO irodalmát illeti, abból van nekem bõven. Régen sokat játszottam, olvastam, bár a játéktudásom mindig messze mögötte maradt a lelkesedésemnek, sõt az örömnek is, amit a játék szerzett.

Amire gondoltam, mikor megkértelek, hogy írj a GO-ról, az elsõsorban a japán emberek hozzá való, európai fejjel érthetetlen viszonya lett volna. [Számukra ez a játék nem egyszerûen elmesport, pláne nem harc (mint pl. a Williams nõvérek teniszezése), inkább filozófia, esztétika, fennkölt mûvészet.] Hogyan éli ezt meg a mai Japánban, a technika dominanciájától elbûvölt átlagember, az utca embere? De lehet, hogy már megint nem fogalmaztam pontosan.

Ami a GO és a sakk intellektuális viszonyát illeti, valaki (nem japán) azt mondta, hogy a kettõ úgy hasonlít egymásra mint a lírai költészet a kettõs könyvelésre. Nyilván túlzás, de a lényeg benne van.

Ha a matematikai modellezhetõség oldaláról akarod nézni a két játékot, bárkinek ajánlom elsõ intrádára Mérõ László Észjárások c. könyvét (bár most elbizonytalanodtam, lehet, hogy a Mindenki másképp egyforma címûben van szó róla). Neked valószínüleg túlságosan informális a megközelítése, de azért érdekes lehet, akár új nézõpontokat is felvethet. Személyes véleményem szerint az adaptív programozás fejlõdése hozhatja csak meg a megoldást az ilyen játékok jó modellezésére. De akkor jaj nekünk.

Ami a japán utinaplódat illeti, GO-val vagy anélkül, mindenképpen folytasd, nagyon élvezzük.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 11:08:53
szerintem nem csúnya ( a minap ouroborossal beszélgettünk erröl )

akkor lenne csúnya, ha egy csúnya ember mondaná.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 11:09:18
Még egy pont nekem. Piroskát is sikerült bevinnem az erdõbe, néhány tudálékos megjegyzésem alapján szegény azt hiszi, hogy én egy jó GO játékos vagyok, pedig csak gyenge közepes.

Ebbõl is láthatjátok, milyen fontos a stílus. Az én szerénységnek álcázott nagyképûségem rettentõen hatásos. És teljesen ingyen van. Még csak hazudni sem kell hozzá.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 11:28:41
én gyenge játékos vagyok, bár a go-tanfolyamon én voltam a legjobb, olyannyira, hogy az elöadó megkérdezte, nem sakkozom-e ?

egyébként bár mondják, hogy a go ( söt a bridge-röl is mondják ) bonyolultsága elérheti, vagy meg is haladhatja a sakkét, én úgy vagyok vele, hogy lehetséges, de én nem nagyon hiszem.


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Június. 06, 11:41:36
Kedves Csatalaw!
"de marha müveltek vagytok bazdmeg" nem csúnya, én kifejezetten zeneinek találom, csak helyesebb lenne így:"de marha müveltek vagytok baszdmeg" :-)
Ha nem tartod személyeskedésnek megkérdezném: tanított-e Téged Gazdig Tibor (igazságügyi szakértő), T. Németh Annamária (a Nemzeti Múzeum munkatársa)? Ők ékszerbecsüs oktatással (és sok más egyébbel) foglalkoznak.
Sajnos, a többi tanarakra nem emlékszem, de ez az én hibám.
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 06, 11:54:29

 Jóóóó vam wazzeg!

 Nem emlékszem, - a neve nagyon rémlik, asszem igen.
 De lehet, hogy máshonnan ismerem... - nem volt lényeges számomra ez az iskola, csak inkább érdekes.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 11:54:55
A bridzs (négyszemélyes, páros játék!) annyira más gondolkodási sémákat használ, mint a másik két említett elmesport, hogy szerintem csak az általuk okozott adrenalinszint emelkedés és öröm szintjén jönnek közös nevezõre, és az is szubjektív.

A bridzs nekem sokat javított a mások megnyilvánulásainak értelmezésére szolgáló készségemen. Most már kevésbé jövök zavarba, ha valamit elsõ hallásra/olvasásra nem értek, mert - hála a bridzs tecnikáinak - könnyebben kiszûröm a valószinütlen értelmezéseket. Persze így is sokszor pofára esem, de talán ritkábban, mint régebben.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 06, 12:00:18

 HÚÚÚÚÚÚÚ!
 A bridzs, remek játék!
 Imádom!
 Ritkán van módom játszani, - sajnos.
 Bár az Ulti mellett jobban lehet fröccsözni... - ez utóbbit gyakran játszom, zárt vizi világomban.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 06, 12:04:52

 Lehet, hogy akkor is csúnya, ha csúnyán írom le...
 Tudod, mint a szőke nő sms-ének a kezdete:
 - bocs a csúnya írásért...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 12:59:22
boldogult ifjúkoromban versenyeztem is két évig, de persze amatör szinten.
Az utolsó 20 évben biztos nem játszottam.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 13:17:44
Nálam ezek a játékok (bridzs, ulti, tarokk, GO, Logi-Makka, stb) hullámokban jönnek-mennek. Jócskán a körülmények, lehetõségek függvényében. Egy idõre eláraszt valamelyik, minden szabad gondolatomat leköti, aztán jön valami új, vagy valami régi, ami kiszorítja a fejembõl. A bridzs és a GO azért örök (eredményeimet tekintve reménytelen) szerelemnek bizonyult.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 13:19:26
tarokkozni a suliban játszottunk sokat, az akkor nagy szerelem volt.

a tarokknak van egy speciális hangulata, ami semmilyen más kártyjátéknak nincs.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 13:28:28
Így van, de ez minden játékra igaz, még az Ország-városra (emlékszel?), a Monopolyra és a Scrabble-re is.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 13:37:56
Na, nosztalgiázzunk egy kicsit. Az általános iskola második-harmadik osztályában játszottunk egy „szegény ember“ nevü játékot. Négyen játszották, húztunk egy-egy cédulát, a következö feliratok egyikét kaphattuk :
Szegény ember
Bíró
Hóhér
Tolvaj.
Akinek a szegény ember jutott, megpróbálta kitalálni, ki a tolvaj. Ha kitalálta, akkor a bíró ítéletet hozott ( pl. két pofon ), és a hóhér végrehajtotta a tolvajon. Ha azonban nem találta ki, akkor az ítéletet a hatóság megsértése miatt a szegény emberen hajtották végre. Ha belegondolunk, egy hülye játék, egy-két órai játszás után mindenki jól el lett verve, más hasznunk nem volt.
De van egy örök tanulsága. Jobb tolvajnak lenni, mint szegény embernek, mert a szegény embert kétszer akkora valószínüséggel tángálták el, mint a tolvajt.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 06, 13:40:35
Idézet
Idézet
Hm...

poziciós játékelméletek...
Passuth...
szépírás...

de marha müveltek vagytok bazdmeg...
Szabad ilyet mondani a "Szalonban?"
Vagy ez nagyon csúnya?<<

A "nagyon csunya" ertelemszeruen nem vonatkozhat a szepirasra.
Passuth inkabb unalmas, mint szep, vagy csunya, tehat ez is kiesik.
A pozicios jatekelmeletek a kivulallo szamara esztetikai kategoriatol fuggetlen koncepciok, a bennfentes pedig esetleg gyonyorkodik bennuk.

Marad tehat a Hm... :-)


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 06, 14:04:04

 Hm...
 Passuth szépen unalmas...
 A poziciós játékelméletek a kívülállónak is nyújthatnak esztétikai kategóriáktól független szépséget, ha a poziciós játékban szereplő fiu, és lány szép.
 Ha bennfentes lehetnék ebben a poziciós játékban, - mondjuk Julia Roberts alanyisága mellett, - én biztos gyönyörködnék...

 Most megint lehet, hogy csúnyát írtam, - vagy csak, hm-t...


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 15:31:53
Van egy sanda gyanúm: Methus és Te nem ugyanazt értitek "poziciós játék" alatt. (:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 15:33:41
Ez egy jó játék lehetett, mert az életre tanított. Meg sem merem kérdezni: Te szegény ember vagy? (:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 15:47:32
vannak azé nálam szegényebbek is.

de a játékban engem nem túl sokat ütöttek ; rendes gyerek voltam, és sokaknak segítettem megírni a házi feladatot.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 06, 16:52:08
Julia Robertsen biztosan nem fogunk osszeveszni.
A generacios kulonbseg miatt a Te kovetkezo mondatod ez lenne: Sajnos!
Az enyem meg: Nem vagyunk egymas esetei!

Ifjabb koromban ilyen szovegek mentek: Lolloval mar 50%-nal tartunk! Ugyanis en mar akarom...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 16:55:59
mér pont Julia Roberts ?

ha már választani lehetne, legyen inkább rosszabb szinésznö, másfelöl azonban...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 06, 17:04:04
Amiota Shakiraval tangozom, nincs idom szinesznokre...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 17:05:33
a tangó se rossz, bár azt hittem salsa-ban utazol.
( tényleg, szerintem Monika nem is tud tangózni. Meg is fogom kérdezni )


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 06, 17:08:48
Tango:
Nyilvan emlekszel a jelenetre, Kecsi, a Van aki forron szereti c. Billy Wilder-filmbol, ahol a bekotott szemu zenekar elott tancol az alacsony, majomkepu milliomos a nonek oltozott Jack Lemonnal es a rozsaszal egyik szajbol a masikba vandorol.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 17:11:08
emlékszem, bár most inkább olyan "bedöntös" figurára gondoltam...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 17:12:13
mint a márvány
maradandó
ez a tangó...

( papammpam - papapamm )


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Június. 06, 17:17:23
Meg:
- szeretném még egyszer...
- miért? egyszer már sikerült?
- nem, de egyszer már szerettem volna


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 06, 17:19:57
Nosztalgiáznak a nagyapucik...
Szia, Aranka, rég találkoztunk!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 06, 17:26:57
ne hagyd el soha azt, ki téged szívböl imád,
egy macska mégsem ehet egér helyett libát,
tudom, hogy nem szerethet engem minden egér,
viszont én azért vagyok, hogy te ne is legyél.

Ez van.
Nem jön.
A lyukból az egér
nem jön.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 06, 22:37:37

 A Lolón is párbajozhatnánk, - ha szereti a fiatal fiukat...
 Legfeljebb csalódna, hogy nem is vagyok olyan fiatal, - a fehér hajammal.
 
 Bár nekem nem is kéne! Sosem lehetne rávenni, hogy az "Elfeledett magyarok" topicba írjon...


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 06, 22:54:15
Én még a 0. (Hofi-Koós elötti) verzióra is emlékszem:

Ne hagyd el soha azt, ki téged szívböl imád.
Lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád:
A rózsa tövise is megszúrja a kezed,
Az áldott napfénytöl is könnyes lesz a szemed.

Hát jól vigyázz,
hogy ne hibázz!
stb, stb.

Minden május elsején a felvonulás után a Várkertben ezt harsogta a hangosbemondó még néhány ilyen örökzölddel felváltva. Virsli, sör, ringlispil, céllövölde.
[Nosztalgiából nekem is mindig ötösöm volt.]


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 00:57:31
Jól emlékszem, hogy Vámosi János énekelte?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 07, 01:02:48
Lehet, hogy az Elfelejtett magyarok cikkei is olyan kis fuzos semmiben irodnak, mint amit Lollo viselt a trapezon?


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 01:16:51

 Ezen még nem gondolkodtam, - jééé!
 Egész más aspektusból fogom szemlélni az elfeledett magyarokat...

 Bár ha Lollot rávenném, hogy írjon az "Elfeledett magyarok" topicba, - lehet azt írná: CSATALAW


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Június. 07, 12:16:59
Miért bántjátok az elfeledett magyarokat?
nekem például nagyon jó műveltségpótló. Időnként egészen belecsodálkozom, már ha van ilyen szó, de ha nincs akkor is.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 12:21:33

 A világért sem bántanám, - valóban a kedvenc topicom.
 KapitányG-t akartam, ostoba módon ugratni.
 Tényleg nagyon kedvelem az "Elfeledett magyarok" topicot.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 12:53:50
Engem nem lehet, kedves Csatalaw, én nem ugrom.
Egyébként is, azt hiszem, most Methus akart ugratni Téged.
Mindenesetre éjfél után valahány perccel - mikor elolvastam Methus bejegyzését - megszemléltem a hőmérőt.
28 fokot mutatott.
Az már mégse harminc-akármennyi. Végül is nem biztos, hogy egy olyan kis fűzős semmit 28 fokban ne tudna elviselni magán az ember.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 07, 17:05:36
Lehet, de akkor biztos Záraival közösen.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 07, 17:14:11
Mit mondjak, az én fantáziámat is megmozgatta, amint Methus ötlete alapján elképzeltem, amint KapitányG füzös kis semmiben, a trapézon lengve exhumálja honfitársainkat. Elöre, hátra, elöre, hátra, hopp egy magyar, elöre, hátra, hopp egy bejegyzés a topikra, spicc, nyújtott láb, mosoly, elöre, hátra.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 07, 17:26:19
Meglepöen sok igekötövel élünk. A bele- talán ritkább, de ha a kiömlött tejbe is belesírunk (amit a közmondás szerint nem érdemes), akkor talán a csodálkozásnak sem lóg ki a bele.

A lányommal szoktunk "igekötöst" játszani a kocsiban: Valaki mond egy igét és felváltva mondjuk a különbözö igekötös alakjait, aki az utolsót mondja, azé a pont. Legközelebb feladom a lenéz-t (:-), ehhez csak a be- passzol, kiváncsi vagyok, hogyan fogadja az övön alulit.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 17:52:24
Szerintem egyedül (volt azért olyan száma is...). Énekelte nő is, de az még az ősidőkben volt. Sárosi Kati? Hollós Ilona?
Kecsi biztos tudja.

Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,
gondolj az első édes halk szerelmes szóra,
egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,
s rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.

Meg olyan is volt benne, hogy

...jöhet egy másik, aki nevet,
és szebben mondja neked,
hogy csakis téged szeret

És:
...szóra, mert holnap virradóra
rájössz, hogy elrontottad már az életed.

Hát, elég hiányos...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 17:55:21
Mondjátok csak, ragaszkodtok a trapézhoz?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 18:01:00
Ez "A kiömlött tejbe kár belesírni" annak idején, mikor először találkoztam vele, nagyon megrázott engem - Te vagy a második, akitől hallom...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 18:16:43
Biztos vagy Te ebben?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 18:20:56
A velenéz se rossz, de a "ve" nem igekötő!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 18:28:44
Én nem erre gondoltam, hanem arra, hogy a lenéz már igekötős ige, és a néz igéhez meg még sok más igekötő járulhat. Mert, hogy Tesuji úgy fogalmazott, hogy mondunk egy igét...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 18:36:35
Mi is arra gondoltunk...
Azért mertem mondani a velenéz-t. (Meg a melanézt és a polinézt, de itt tőhangváltozás is van)


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 18:40:43
(:-)))

Bármibe lefogadom, hogy a gyermek fel fog lázadni....


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 18:48:00
Lehet, de majd lelázad.
Tesuji kislánya sem lehet humorérzék híján - már ahogy én Tesujit ismerem.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 18:50:15
Vagy belelázad...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 18:50:59
:)))


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 07, 19:38:51
Így hiányosan is jóval több, mint amit én össze tudtam kaparni.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Június. 07, 19:40:39
Holnap kipróbáljuk. mostanában úgyis a lázadós korszakában van. Ilyenkor a humorérzéke sem müködik. Tiszta apja.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 21:19:37
Most, hogy volt egy kis frissítő zápor, nekem így rémlik:

Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád,
lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád.
A rózsa tövise is megszúrja a kezed,
s az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed.
Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,
gondolj az első édes halk szerelmes szóra,
egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,
s rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.

Tudom, hogy jöhet, egy másik, aki követ,
és szebben mondja neked,
hogy csakis téged szeret.
De ne adj a szóra, mert holnap virradóra
Rájössz, hogy elrontottad már az életed..

Hát jól vigyázz, hogy ne hibázz..

Refrén


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 21:32:45
Hány kilométerre lakunk egymástól, Parole?
Itt csak dörgött néhányat, de nem zápor, egy cseppnyi eső se hullott.
De irigyellek!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 21:37:15
Légvonalban 6-8 km-re saccolom. Isteni volt, mert itt csak esett, semmi dörgés-villámlás, ezt külön díjaztam.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 21:44:44
A nyolc szerintem túlzás, egyezzünk ki a hatban. Öt-hatban.
Ott esett, itt dörgött...a fenébe!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 21:51:44
Jó, egyezzünk ki annyiban. Az eső szempontjából az is elég sok, mert az olyat is tud csinálni, hogy az utca egyik oldalán esik, a másikon meg nem. Láttam már ilyet, fantasztikus volt!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 22:02:35
Láttam már én is. Sőt. Volt, hogy egyszerűen kiléptem az esőből. És csak egyet kellett visszalépnem, hogy megint visszajussak.
Attól még megeheti a fene...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 22:06:24
Ne csüggedj, csupa felhő az ég, lesz még eső...nálatok is!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 22:20:06
Bár a próféta szólna belőled...
Amikor utoljára néztem, Észak felé mentek a felhők.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 07, 22:25:16
Az nem jó, onnan kell jönniük...nálunk legalábbis akkor szokott nagy eső lenni.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 22:31:32

 Nem ragaszkodunk a trapézhoz, - ha neked megfelel a hinta is... Ülhet a hintán az unoka is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 22:53:04
Amelyik kéznél van, az nyolc éves és fiú.
Húzzak rá kis fűzős semmit?


Cím: Re: Szalon
Írta: lescsi - 2003. Június. 07, 23:13:50
Elmúltam 60 éves. Ez ideig nem néztem meg Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjét. Ma véletlenül a Filmmúzeum képernyőjén az utolsó harmadát megnéztem. Eléhangzott egy mondat: „Gyújtsuk fel a templomot”, miközben a népi kollégisták örömtáncot lejtettek.
Eszembe jutott egy Tarkovszki film, amiben az hangzott el, hogy „Minden út a templomhoz vezet”.
Szégyelld magad Jancsó Miklós!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 23:32:22
Kedves lescsi, itt a Szalonban beszélgethetünk filmekről is. Akár Jancsó-filmekről is, Andrej Tarkovszkij-filmekről is.
De arról, hogy Jancsó Miklós szégyellje-e magát, nem itt kellene...
Kérlek, hagyd meg nekünk ezt a topicot olyannak, amilyen eddig volt, csaknem félezer hozzászóláson keresztül.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 23:41:10

 Ha jó rá, - KapitányG karcsúnak mondható... :))))


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 23:47:35

 Persze, ebben is igazad van! Illetve, van igazad!
 De Tarkovszkij, "Vezeklés" című filmjét a rendszer ellen készítette, már a puhább időszakban.
 Jancsó, pedig egy szocreál jelenséget ábrázolt, ábrázoló célzattal, - ezzel a jelenséggel lehet egyetérteni, vagy nem!
 Nem tudom hol volt a tűrés határ a filmjét illetően...
 A személyes véleményem:
 "Minek az út, ha nincs templom a végén?"
 Ez a Tarkovszkij film mottója is. Remek film.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 23:47:38
Némi jóindulattal...
Ha jó rá... ez a "jó rá" azért elég viszonylagos


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 23:49:17

 Puhább időszak: valamikor Gorbacsov alatt...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 07, 23:50:27
A trapéz királynője, akinek melléküzemágban a helyesírás a rögeszméje:-)))
Bodros, tülszoknya, mély dekoltázs, és átlebeg a kupola alatt egy rózsaszínű masnis napernyővel.

Az unoka alant peckesen felmutat kis selyem frakkjában a nagyira, majd művirágcsokrot varázsol elő a zsebéből, és átadja a lobogó sörényű Csatalawnak:-)))
Drámai!
A szovjet cirkusz fénykora jut eszembe:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 07, 23:52:47
Szeretem Jancsót!
Van néhány nagy jelenete, néhány jó szimbóluma. Provokál és nem törődik azokkal, akik nem értik. (Nem ettől jó, de ezt is tudom értékelni benne.)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 07, 23:54:01
Kedves AvenárT, bodros tüllszoknyáról szó sincs, csak valami kis fűzős semmiről a la Lollobrigida


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 23:56:50

 Na persze!
 Fiúgyermeken nem állna jól a nagyi fűzője...
 Bezzeg a nagyin...


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 07, 23:59:38

 Ajjaj!
 Hátrányba kerültem...
 Eljött a szalonba, a nőuralom.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 08, 00:00:01
Azt hiszem, én leragadtam a Szegénylegényeknél. Az számomra annyira új volt és annyira nagyszerű volt, hogy - az én szememben - egyetlen későbbi filmje se volt képes túlszárnyalni


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:00:48

 azé’ ez ölég giccses...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:01:13
Egy filmből kiragadott - a helyzetet, az akkori társadalmat, az akkori világnézetet, a hitetlenül hívő fiatalokat ábrázoló - mondat, részlet nem a film "tanulsága".
Az egészet kell megnézni.
Ha nem érted, akkor viszont hagyd a fenébe. Nézz olyat, ami reprodukálható számodra (hiszen minden alkotás ujraépül, ujraalkotódik minden egyes olvasó, néző által). Alkotó és fogyasztó annyiban azonosak, amennyit képesek megérteni, feldolgozni egymás világképéből, élményeiből. A művészetet "élvező" (nem feltétlenül, és nem felhőtlenül élevezet ez) maga is alkotó. Így nyilvánvalóan nem tud minden művész, alkotó élményvilágába, gondolatvilágába belehelyezkedni.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 08, 00:01:54
Most meg már fűző...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:02:25
Nahát! Oda sem nézek!


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:03:44

 Engem támadások fognak érni.
 Nekem, számomra, a legjobb filmje, a "Lámpást adott az Úr..."
 Bár tudom, hogy sokaknak nem tetszik, de az egy nagyon jó film,- lesz 5 év múlva.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:04:48
Miért 5 év múlva?


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:05:51

 Bocsánat, nem minden női ruhadarabnak tudom a szabvány elnevezését.
 Nem értek a Hölgyek öltöztetéséhez...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:08:22
Maradjunk egy csipkés fekete tangánál, és hozzá egy selyem+csipke minimális méretű kombinénál.
Ebben szerintem Kapitányg egészen szívdöglesztő lenne!

Csak azt nem értem, miért is kell neki ilyennek lennie?


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:11:57

 Addigra tudjuk majd az ábrázolását, a szimbólumait, távlatokból értékelni.
 Szerintem, rossz időben készült a film.
 Senki nem értette, csak feldúlta magát rajta.
 Túl közel volt bemutatás a valós, átélt napokhoz. Szerintem annyi szimbólummal nem lehet, elfogadhatóvá, értelmezhetővé tenni, egy nagyon gyorsan változó napjainkról szóló filmet.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:11:59
Nekem lámpást adott az Úr a kezembe Pesten
Szerintem is jó. De ettől még nem vagyok hajlandó egy platformra helyezkedni veled! Halgyilkos!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:14:40
Aha!

Én Thomas Mannt is többször újraértékeltem. Főként a Doktor Faustust. Más nagy művekről nem is szólva.
Hiába, hol előre, hol visszafejlődöm:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:15:10

 Nem az én ötletem, a kis semmi, és a trapéz, - Methusé!
 Én csak védekezem,- és átvettem az ötletét!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:17:28
Perverzek!
Kapitányg és a vének:-)))
Bocs!:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:18:46

 Bár lehetnék halgyilkos!
 De dolgozom!!!!!!! b........ meg, a k........... a ................!
 Munkás ököl vas ököl, oda csap ahova köll!
 franc aki megeszi...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 08, 00:22:35
Miket nem tud meg az ember ily késői órán? Szóval Csatalaw lökte le az akváriumot, amikor szegény Rómeó és Júlia….. Megjegyzem, nekem már akkor is gyanús volt az a mese a huzatról.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:23:36
Ne dicsekedj! Három napja alig aludtam, csak munka, jópofizás, protokol. Halálosan kimerültem. És a jövő héten folytatódik minden.
Nyugdíjas vagy milliomos szeretnék lenni, persze a nyűgöktől eltekintve. Csak üldögélnék egy csónakban valami nagy tó közepén, ahonnan már nem látni a partot, és lógatnék valami damilt a vízbe, közben bámulnék ki a fejemből, de csak úgy félig leeresztett pillákkal.

Lazulni, bambulni, egyedül, nem gondolkodni... áhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 08, 00:27:13
Japán napló, 7.

Reggel egy idegenvezető várt ránk a hotel előtt. Még Tokióban kértünk egy ügynökségtől egy vezetőt. Mondták, hogy küldenek, de csak egy hosszú hajú van, aki azonban hetero. Ez igy dióhéjban elég jól visszaadja a kommunikációs nehézségeket. Az idegenvezető freelance alapon dolgozik, fizetséget nem vár el, mert az angol nyelv gyakorlása a célja, ám illik az ebédjét kifizetnünk, ha már úgyis együtt töltjük a napot. Kampo, mert így hívták a fickót, valóban nagyon hosszú hajat viselt, már ahol volt neki. Talán 40 körül járhatott, az ázsiaiak korát általában nem könnyű megállapítani, legalábbis nekünk. Ami hetero voltát illeti, ennek sem bizonyítására, sem cáfolatára a rendelkezésünkre álló rövid idő nem adott alkalmat.
Kampo elmondta, hogy nőtlen, szeret főzni, sokat utazik, leginkább Európába, ahol japán csoportokat vezet és barátait látogatja. Szegénynek nem látszott a Boss márkájú ruhaneműiben és a hatalmas YSL monogramot viselő táskájával, de valahogy nem derült ki, hogy miből él. Brossúrákat osztott nekünk, térképeket és egyéb tájékoztató anyagot, majd megindultunk a Kiyomizu templom felé.

Kiyomizu magasan a hegyoldalban van, nagyon öreg, eredetileg a 12. században építették. Azóta nyilván egy tucatszor felújították, de így is tiszteletreméltó. Japánban nincsenek romok, vármaradványok, beomlott kápolnák, csonka hídpillérek, mint otthon, Európában. Vagy újjáépítik a sérült, leégett, összeomlott objektumot, vagy eltakarítják nyomtalanul.
A hegyoldal Japánban is ferde, és ez az építészeknek itt is ugyanolyan kihívást jelent, mint másutt. A fő templom egy mesterséges tisztáson áll, aminek csak fele a hegyoldal, a többi pedig lebeg a szakadék felett. Hatalmas faoszlopokból ácsolt szerkezet, mondhatni, állványzat tartja a terraszt, fél méternél vastagabb gerendák rácsozata illeszkedik egymáshoz csapokkal, ékkekkel. Szög, vasszerkezet sehol, csak fa. A legkülsőbb oszlopsor-pár kb 60 méter mélyről indul, ilyen hosszú törzseket persze nem produkál sem a japán cédrus, sem a ciprus, vagy ha mégis, hát a felső fele már nem elég teherbíró. Ezért két, talán három törzs is helyezkedik egymás folytatásaként. Sajnálom, hogy engem a mérnöki munka problémái és megoldásai kötnek le inkább, semmint a füstölők és harangok, az ájtatoskodás, vagy akár az igazi elmélyülés. A terhelés elosztását és az erők lefutását keresem, mert talán ezt sikerül megtalálnom. A lélek rejtelmeinek vizsgálatára alkalmatlan vagyok. Az egyensúlyt, a harmóniát nap mint nap megfigyelem a természetben is és az emberi alkotásokban is, habár bennsőmben soha. Tökéletes ellentétben a templomhoz vezető úton mozdulatlanul álló buddhista szerzetessel, aki a hőségben csukott fekete ruhában, kúp alakú szalmakalapban, fehér kesztyűben, fehér zokniban, lehajtott fejjel tartja a lakk-edényt, amibe alamizsnát teszek. Nem köszöni meg. Mások nem adnak neki.

A terraszról lenézünk a mélybe, majd fel, a hegyoldalra is. Ez a terrasz az öngyilkosok kedvelt helye. Hol másutt lenne jobb véget vetni a test gyötrődéseinek, ha nem a lélek ápoló otthonában? Nincs statisztikám az öngyilkosok arányszámáról és a japán kiírásokat sem értem, amelyek talán valami olyasmit sugallhatnak, hogy "ma ne ugorj!" Míg ott álltam, tényleg nem ugrott senki.
A hatalmas, nádfedeles főépület tetején anakronisztikus, de gyakorlatias villámhárító, levezeti az elektromos csapást és a tekintetet. Egy ajtó nyitva, bepillantok. Rettenetes szörnyek gyülekezete sejlik fel a rosszul világított hodályban. Salvador Dali szürrealista fantáziáját megszégyenítő szoborképződmények ezek, nagyon friss alkotások. Az egyik ágaskodik, akár egy zsiráf; egy másik pöffeszkedik, mint a strucc; van lapuló, kúszó róka-forma, van olyan is, ami nyilván szintén állatszerű, de nem asszociálok semmi megnevezhetőre. Rudak, propellerek, motorbicikli-hengerfejek, mosógep dobok, fogaskerekek, sárhányók egymáshoz hegesztett nyúlványai, csápjai alkotják ezeket a "lényeket". Némelyik inkább mulatságos, mint szörnyű. Tiszteletreméltó képzelőerővel dolgozhattak az alkotók és a humor sem hiányzik a művekből, bár ezzel a fogalommal óvatosan kell bánnunk! Van ebben valami hétköznapi értelemmel aligha megközelíthető fúziója a Buddhizmusnak, és a hulladék-felhasználó játékos művészetnek, minthogy kifigurázza praktikus gépeinket, amelyeket lényegüktől foszt meg, elemeiket kaotikus új rendbe kényszerítve. Másrészt ezeket a primitív alkotóelemeket így halomba forrasztva spiritualitást kölcsönöz nekik, amely a helységtől nem idegen. Mégis bizarr a kollekció és a félhomály is azon dolgozik, hogy a humor kiszoruljon a képből.
Közelebb mennék, hogy a rozsdahalmot jobban szemügyre vegyem, de a mindenütt jelenlévő őrök egyike szól, hogy vegyem le a cipőmet! Milyen más a hullámhosszunk!

A hegyoldal kopár is, meg nem is. A fákat rendszeresen kivágják, egyszerre az összest, majd palántákat ültetnek és megvárják, hogy ezek nőjjenek, vastagodjanak, hogy azután ismét letarolják az egesz hegyet egyszerre. Most éppen karvastagságúak a fák.
A főépülettől tán 50 méternyire, már lefelé menet található a híres forrás. Hosszú sor kígyózik előtte, iskolásgyerekek egyenruhás százai, mindenki vizet akar merni magának a kétméteres rudak végére erősített bögrékkel. Csak három sugárban folyik a víz a fejük felett, és csak három rúd van a vízesésből részesedni. Valami szent hatása lehet. Ilyesmivel mi is el vagyunk látva Európában. (Mellesleg mizu vizet jelent tehát a szent hely neve valahogy a forrással kapcsolatos.)
Inkább felfelé kanyarodok, a minden kegyhely közelében megtalálható speciális kápolna felé, ahol a gránitból faragott Buddha szobrok nyakába textil "előkék" vannak kötve. Ezt eleinte furcsállottam, mert mulatságos, hogy egy kőszobrot védeni kell, nehogy leegye a mellét! Ma már tudom, hogy ezeket az általában vörös színű előkéket nők aggatják a szobrokra, mintegy fohászként a könnyű szülés érdekében. Okuk is lehet rá jócskán, mert a japán nők nagyon vékonyak, csípőjük keskeny, a gyerekkocsikban meg szép nagy, kerekfejű csecsemőket látni.

Kampo haszna minimális. A történelmet nem nagyon ismeri, az egyes templomokról semmi adatot nem tud mondani, legfeljebb, hogy fontos kegyhely és a Nemzeti Örökség listáján is szerepel. Viszont ajánl egy másik utat lefelé, így nem kell egyenruhás iskolásgyerekek nyüzsgő és zajos tömegén ismételten átgázolnunk. A hegyi templomhoz vezető görbe út tele van rakva emléktárgy-üzletekkel, ahol textilneműt, porcelánt árusítanak, nomeg édességet, tésztaféléket, töltött keksz-szerűséget, amit itt a helyszínen gyárt egy fura automata. Fagylaltot, fotó-kellékeket, italokat, megint édességet kínálnak az egymást érő kis bódek. Lourdes jut az eszembe, ott éreztem, hogy a lealacsonyító kommerciális bevezetés kontrasztja akaratlanul is aláhúzza a célt jelentő hely emelkedettségét, akárcsak itt.
Kampo helyismeretét használva lépcsősorokon át leereszkedünk a hegyről. A tömeg ritkul és mi kis, sikátor-szerű utcákba fordulunk, gyönyörű házak közé. Az utcácskák egyre keskenyebbek és mélyebbek, kanyarognak, akár a csermely magavágta medrében. Partjaik jó két-három méteres kőfalak, melyek mögött magasan tartott kertjeikbe ápolt házak húzódnak, egzotikus fák és cserjék takarják a bejáratokat, a kapuk árnyában lépcsősorok sejlenek, amott egy vörös macska kapaszkodik a kőfalon felfelé. Béke van és csend, a fényképezőgép kattanását is szégyellem.

Zajos Buddha-ünneplésből ilyen hirtelen a váltás a Shinto személytelenségére. Úgy érezzük, áthat a fák, kövek, épületrészek, macskák, virágok “lelke”, pedig semmi misztikus nincs ebben az álmos szombat délutánban. Talán a trükk az, hogy a szépség, ha néha kedvében találjuk, elveti szemérmességét és láttatni engedi teljes magát a szemlélőnek…


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:31:58

 Ne bosszants már!
 Keddig minden nap meló.
 Mások pedig felemelő hereverőt játszanak valami hüvös víz parton.
 De keddig már csak két nap... - ja, nekem is, melóval ment el a hetem, és 1000 kilóméter autózással.
 De kedd este, fülön fogom a kutyát, és elmegyünk pihizni, - egy hétre, és alig jövünk haza.


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Június. 08, 00:35:45

 Ez akkor volt, amikor a Rómeo, és Júliában, nem a kardozós, hanem más 18 éven felüli jelenet van, és az ember kisfia, igyekszik megragadni az alkalmat tudásszomjának kielégítésére, és elbúvik az akvárium mögé leselkedni?
 Így történhetett, hogy tragédia érte az akváriumot...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 08, 00:42:24
Az csudajó lesz. Irigylem. Nekem még jönne a festők, a mázolók. Aztán a maradék helységeket kezdhetem glettelni, meg festeni. És még a mosogató is kimúlt, a csöveivel. Élfóliázás, darabolás, harc az árakkal.
Jó a depressziósoknak, csak beülnek egy csöndes sarokba...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 08, 00:50:53
Óh, hát így már egészen más... Ott egye meg a fene azt a két nyavalyás aranyhalat (:-))) Bocs, állatvédők!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 10, 23:51:21
Japán napló, 8.

Délután egy hajdani kerámikus mester múzeummá alakított házát és műhelyét látogatjuk meg. Nagyon érdekesnek nem találom, de azért üdítően hat valami világi a sok vallásos épület, kegyhely, templom, pagoda, síremlék után. A szűk utcácskából nyíló kétszintes ház meglepően nagy. A belépőjegyért kb 8 eurót adunk és egy pár cipőt - fejenként, ha az ilyesmi vonatkozhat cipőre. A házban leginkább idegen turisták koptatják zoknijaikat. A falakban szekrények rejlenek, rizspapír-borítású tolóajtók mögött. A bútorok változatosak, sokfiókos, nehéz komódok, alacsony asztalok. A kerti kijáratnál papucsok sora vár bennünket. Nehézségeim vannak, mert 38-asnál nagyobbat nem találok. Tipegek, mint egy concubine. Megnézzuk a korongokat, amelyeken a művész alkotásait kreálta. Megintcsak a technikán töprengek, ugyanis szinte minden, a házban kiállított cserépdarab szögletes, hasáb-szerű, vagy teljesen amorf. Azután a kemencéket látogatjuk, feltérképezem a füst útját a tárolókon keresztül.
Az utcán Kampo elmagyarázza, hogy a házfalak mentén a járdán megfigyelhető ívelt bambusz rács, ami egy nagy cső negyedrészére hasonlít, arra szolgál, hogy a kutyák ne pisilhessék le a ház falát. Az ilyesmit ugyanis rossz jelnek tekintik, ami elviszi a lakó szerencséjét.

A reggel látott két gésa után most, késő délután ismét két gésa bandukol egymásba kapaszkodva az utcán, kissé zavartan, bizonytalanul. Kimonóik mintha túlságosan hangosnak tünnének, háncsból fonott alapú textiltáskáikat idegesen szorongatják, 15 centi magas fapapucsaikban botladozva járnak. A fehér festék, ami arcukat krétaszínűvé teszi, nyakukon hátul csak két lefutó csíkban fedi a sárgásbarna bőrt. A front fehére esztétikai jellegű, ugyanis ezt ők olyan szépnek látják, mint mi a lebarnult ábrázatot. A nyak és hát találkozásánál kilátszó bőr pedig festetlen marad, mert látványa erotikus izgalmat okoz - állítólag!
Ez az arcszín-ügy bennem azt a benyomást kelti, hogy itt az osztálykorlátok átlépésének vágyáról, vagy illuziókeltésről van szó. Japánban ma is a legnépszerűbb kozmetikai cikk az arcfehérítő kenőcs és a bőrvilágosító makeup, bár a gésák krétafehér festékének túlzását azért kerülik. A fehér arcbőr remélhetőleg azt a gondolatot ébreszti a szemlélőben, hogy viselője nem a rizsföldön hajladozik, sem pedig tealevelek szedésével tölti idejét, hanem az irodaházak hűsében folytatja a társadalom szempontjából nélkülözhetetlen tevékenységét. Finomabb ember, mondanák nálunk, ahol pedig a helyzet fordított. A mi asszonyaink, lányaink kerülik a zárt helységek okozta sápadt fizimiskát, amelyről a penészvirágra asszociálnak, nem kis megvetéssel. Az ő napsütötte orcáik arról kell árulkodjanak, hogy ők semmiféle munkát nem végeznek, hanem egész nap a strandon, mi több, a vitorlás fedélzetén grilleződnek. Aki ezt nem engedheti meg magának, az azonnali barnító kenőcsöket és sötétebb makeup-ot használ.
Lehet, hogy nincs igazam, de azért tetszik a saját magyarázatom!

Szóval a látott gésák azért viselkednek zavartan, botladoznak a szokatlan fapapucsban, amit egy igazi geiko sohasem tenne, még a meiko sem, pedig annak kevés gyakorlata van, mert ezek a lányok nyugati öltözékben ülnek az irodákban egész nap és most először probálják ezt a kosztűmöt. Igazi gésa, vagy ahogy Kyotoban hívják, geiko, már csak nagyon kevés van, legfeljebb ha egy tucat. A geiko foglalkozás életpályát jelent, sok évi tanulást és felkészülést - ez a tanonc a meiko - és a pálya ma már nem annyira vonzó, mint régen volt. Megélhetesi szempontból pedig teljesen bizonytalan.
A tradició azonban továbbra is tisztelettel néz a gésákra. Ezért azután fiatal hölgyek az erre szolgáló studiókban beöltöznek bérelt gúnyákba és gésaként fényképeztetik magukat. Férfiaknak szamuráj-felszerelés jár, hosszú és rövid karddal. Bambusz-páncélt külön kell kérni és fizetni. Az igazán előkelő dolog, pl. születésnapi ajándék az a másfél órás kikészítés és öltöztetés (100 euró!), ami után a "gésa", vagy "meiko" (bennfentesek látják a különbséget, de a magamfajta gaijin persze nem), kiszabadul a studióból és egy órát grasszál az utcán (ez is kb 30 euró). A cehhet fizető szülő pedig követi és fényképezi lányát, no meg a túristát, aki csillogó szemmel kapja lencsevégre a helyi kuriózumot. Elképzelem a német túristát, aki lelkesen fotózza a porgekalapos, gyolcsinges, karikás-ostort durrogtató főkönyvelőt a Terézvárosban.
Elképzelem, de azért nem törlöm le ezeket a fotókat, ahogy Herr Schmidt is megtartaná az övéit, hogy majd a mannheimi söröző törzsasztalánál megmutathassa barátainak az igazi magyar tschikóst.

Az este a kulturális feltöltődésé. Társaságom két hölgytagja a gésák táncát óhajtja megtekinteni a kizárólag erre a célra szolgáló szinházban. Ellenállok, de csak hárman vagyunk, így leszavaznak. A vesztes fizeti az összes jegyet, esetemben ostobán készpénzzel. Délután négy óra a készpénzhez jutás határa, ezután - vikend lévén - az automaták is átlósan keresztbe rakják nemlétező elektronikus karjaikat. Szóval minden pénzem odavész a jegyekért, idegen hitelkártya szóba sem jöhet, a kiszolgáltatottság teljes.
A szinház olyan, mint egy spártaian berendezett, inkább kopott intézmény, mondjuk az 50-es évek kultúrházi előadóterme Kazincbarcikán. Az egyetlen szívderitő látvány az előcsarnok ablakán át a Kamo folyó és egy hídja. A közönség gyülekezik, jónéhány külföldi figura, ezek leginkább hangos amerikaiak tarka bermuda-shortokban, és persze a helybéliek, csaknem kizárólag öregek, a nők ünnepi kimonóikban.
Az előadás fertelmes. A szinpad gyengén világitott, a darabból semmit sem értek, tulajdonképpen akár érthetnék is, mert a szöveg kevés, a hangsúly a táncon van. Vajon mennyit értene egy helybéli átlag-japán, ha pl. Pesten becsöppenne a Kékszakállú előadására?
A bajom az édeskés szépség-kergetéssel van. Engem jobban zavar az akácfürtök látványa, amelyek a hajdíszekből a bal arcokra csüngenek, mint viselőiket ezek a fürtök. A testtartások természetellenes merevsége, a szépség görcsös, már-már izzadságszagú hajszolása a nevetségesség határát súrolja. Ahogy a divatbemutatók catwalkján riszálva sétáló manökenek mozgása is mesterkélt, hát olyan ez az egész előadás, minden modoros részletével. És akkor a zenéről még nem is beszéltem! Nem nézem le őket, magamat sem értékelem fel, csupán a köztünk lévő kulturális diszharmoniát regisztralom, a párbeszéd lehetetlenségét.

Mellettem egy másik gaijin horkol. Apró jelekből ítélve németnek látszik. Egy fiatal japán pár a sötétség leple alatt a hátsó sorból az előttünk lévő - drágább - üres sorba lopakodik. A jegyszedőnő észreveszi és láthatóan viaskodik belül. A rend és előírások betartásának igénye csap benne össze az előadás áhítatának megzavarását jelentő fellépés irtózatával. Az áhítat győz, a fiatalok maradnak. A szinpad egy részének látványát ugyan takarják előlem, de hát több is veszett Osakánál!
Alig várom az előadás végét. Az utcán ismét fellélegzem. A szinház környéke a Gion kerület legizgalmasabb része. Szűk utcák, bennsőséges vendéglők, érdekes emberek. Egy bejáratnál leragadok fotózni. Térdzoknis érettebb iskoláslányok szaladnak ki és vonszolnának befelé. Lányom és nejem még időben elkapnak és elhúznak velem az utcácska forgatagában.
Ez egy kupleráj volt, veti oda szárazon lányom, akinek több érzéke van a helyi sajátosságokhoz és a nyelvet is ismeri valamennyire.

A szegény német turistára gondolok, aki mellettem horkolt a szinházban. Vajon őt ki fogja megmenteni ettől a kapubejárattól?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 11, 00:15:21
VÉGRE!!!
(Ne úgy vedd, hogy sürgetlek, de már nagyon vártam.
Rég volt a hetedik.)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 13, 07:14:13
Kedves Methus, az a baj, hogy minél többet olvasok a Naplódból, annál türelmetlenebbül várom az újabb folytatást.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 13, 14:22:35
Függő lettél!?(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 13, 17:01:40
Az ifju Methus hatborzongato kalandjai a vad japani torzsek kozott.
Kepregeny 148 folytatasban.
Ceruza-keszlettel egyutt, hogy mindenki sajat izlese szerint kiszinezhesse.
Megjelenik minden szerdan.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Június. 13, 17:12:55
de salsázni Kubában tanultál, nem ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 13, 19:34:16
Színesceruza-készlettel.
Hány darabos készlettel?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 14, 21:39:44
Holnap állítólag lehül a levegő 25 fokra! Vihar és eső is várható.

VÁROM!!!
(Csak a tetőt ne vigye el:-((()


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 14, 21:43:28
Egy fekete és egy fehér ceruzával. A japánok haja fekete, a ruhadivatban pedig a fehér az idén nagyon előretört. Úgyhogy szerintem ez a készlet több, mint elég. Ruha nélkül még egyszerűbb a helyzet. Akkor elég a fekete színű is.

Egyébként megjelent nálunk is egy-két rajzos japán gyerekpornó képrekény. De nem volt rá kereslet.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 14, 21:44:28
És az ifjú Methust milyenre színezzem?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 14, 23:53:00
Milyen könyvek jelentek meg a könyvhétre? Van valami jó, érdekes könyv?
Mit láttatok?


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Június. 17, 19:14:58

hö-hö...
A patkányok hosszabb ideig bírják víz nélkül, mint a tevék.

A Pentagon híres ötszögletü épületében kétszer annyi mellékhelyiség
van, mint amennyit a dolgozói létszám indokolna. Ennek oka az, hogy a
40-es években, amikor épült, még érvényben volt egy virginiai törvény,
amely szerint külön WC-t kellett építeni a fekete és a fehér
alkalmazottaknak.

A pókháló egy hihetetlenül erös anyag: a vastagságához viszonyítva
jóval erosebb, mint az acél. Szakértok szerint egy ceruzavastagságú
pókháló-kötél meg tudna állítani egy Boeing 747-es óriásgépet repülés
közben.

A sakkban használt "Sakk-matt" kifejezés alapja a perzsa "Shah Mat",
aminek jelentése: "a király halott".

A számítástechnikai szlengben a hibák jelölésére használt "bug"
(bogár) szó eredete 1945-re nyúlik vissza. A Harvard egyetemen
található számítógép meghibásodott, és a hibakeresés során egy noi
dolgozó egy molylepkét talált az áramkörök között, amit aztán
eltávolított. Azóta, ha vacakol egy számítógép, azt mondják, hogy bogár
(bug) van benne.

A testen belül a fájdalom kb. 110 m/s sebességgel terjed.

A Titanic katasztrófáját két kutya is túlélte.

A Tyrranosaurus Rex legközelebbi ma is élo rokona: a csirke.

A világ ivóvízkészletének egyharmada Kanadában található.

A világ legnagyobb munkáltatója az indiai vasúttársaság, több mint
egymillió alkalmazottal.

A világtörténelem leghosszabb müsormegszakítását a BBC követte el.
Egy Miki-egér rajzfilmet szakítottak félbe azzal a hírrel, hogy kitört a
második világháború. 6 év múlva aztán akkurátusan folytatták a
félbeszakadt rajzfilmet, pontosan attól a ponttól, ahol abbahagyták.

A víziló böre közel 6,5 centiméter vastag, így a legtöbb fegyver löszere
ellen védelmet nyújt. Az állat 3 méternél nagyobbra és 4 tonnára is
megnöhet, mégis gyorsabban tud futni, mint egy ember!
Albert Einstein 6 éves korában kezdett beszélni.

Az "&" írásjel egy idoben az angol ABC része volt.

Az amerikai ürhajósoknál követelmény a 180 centiméternél kisebb
testmagasság.

Az Apollo 11 landolásakor már csak 20 másodpercre elegendö
üzemanyaggal rendelkezett.

Az eddigi leghosszabb, emberi testben talált bélféreg 33 méter hosszú
volt.

Az elso autós kiadóablakkal rendelkezö étterem egy McDonald’s volt,
az Arizona államban található Sierra Vista-ban. Az étterem azért csinált
ilyen kiadó ablakot, hogy a közeli katonai támaszponton állomásozó
katonákat is eltudják látni élelemmel, akiknek egyenruhában tilos volt
bármilyen boltba belépniük.

Az elso e-mailt 1972-ben továbbították az Interneten keresztül.

Az ember által valaha generált legnagyobb hömérséklet 70 millió fok
volt, amit 1978-ban a Princeton Egyetemen állítottak elö.

Az emberi hajszál 3 kg-ot bír el.

Az ollót Leonardo da Vinci találta fel.

Az ostorcsattanás igazából egy miniatur hangrobbanás: a bojt átlépi a
hangsebességet.
Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5
mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen. Ezek az egyenes
útszakaszok repülogép leszállópályaként használhatók háború vagy
egyéb vészhelyzet esetén.

 Egy 1991-es Gallup-felmérés azt az eredményt hozta, hogy az
amerikaiak 49 százaléka nem tudta, hogy a fehérkenyér búzából készül.

Egy ember hamarabb elpusztul a teljes alváshiánytól, mint az éhségtol.
10 alvásnélküli nap már elég a halálhoz, míg éhezni több hétig is képes
egy egészséges személy.

Egy tehenet be lehet rúgatni, ha almával eteted.

Egyes számítások szerint az emberi agy tárolókapacitása 1 trillió bit,
vagy 1164153 gigabyte.

Görögország nemzeti himnusza 158 versszakból áll. Senki nincs az
országban, aki kívülröl tudná az összest.

Ha egy ember meghal, a hallását veszti el utoljára. Az elsö érzékszerv,
ami felmondja a szolgálatot, a látás, ezt követi az ízlelés, a szaglás és
az érintés.

Hitler és Napóleon is csak egy herével rendelkezett.

Kanada az egyetlen olyan olimpiát rendezö ország, aki nem nyert
aranyérmet a saját olimpiáján.

Leonardo da Vinci képes volt egyik kezével írni, a másik kezével pedig
rajzolni egyszerre.

Limában (Peru) szobrot állítottak Micimackónak.

Pablo Picasso halva született, a bába ott is hagyta az asztalon. Picasso
nagybátyja hozta vissza a kicsit az életbe, egy slukk szivarfüst
segítségével.

Régen a távíró-berendezések tesztelésére a "quick brown fox jumps
over the lazy dog" mondatot használták, mivel ez tartalmazza az angol
ABC összes betujét.

Tüsszentés közben az ember szíve egy millisecundum idöre megáll.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 17, 22:12:10
Azér minden Krisztinát ne másolj be:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 17, 22:33:49
Fiam végre megért, számítástechnikából kitüntetéses jeles, irodalomból kegyelem hármas. Utóbbinak örült jobban.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 17, 22:56:20
Gratulálok frissen ért fiadnak-fiadhoz!


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Június. 17, 23:36:45

nem ismerem, mi a címe?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 18, 00:08:48
krisztina@egyperces.hu
Elektronikus levélcím(ek):
 krisztina@egyperces.hu


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 18, 00:13:51
Ha nem határozza el, hogy az irodalom az egy tökéletesen felesleges, érthetetlen, és használhatatlan tantárgy, akkor nem négyes az átlaga. De neki hadat kellett üzennie minden költőnek, írónak. Egywedül a nyelvtan mentette meg (5, irodalom 1). Egyetlen irodalom tételt sem vett a kezébe.

Szóval nekem megvan a véleményem a kamaszok tárgyalóképességéről, tanácsok iránti érzékenységéről, józan eszéről. :-((

Számára csak számítástechnika, angol, matematika létezik. A többi fura csodabogarak öncélú nyavajgása.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 18, 00:19:12
Annak idején én is nehezen értettem, mért választ a gyerekem műszaki pályát...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 19, 00:24:54
Japán napló, 9.

Utolsó kyotoi nap lévén ideje egy igazi kastélyt is meglátogatni!
A városban szerencsére több is leledzik ezekből. Két palotának (japánul Gosho) nevezett császári otthonka is van, és két másik is, amelyek - a magyar nyelv ezirányú fogyatékossága folytán - szintén csak a palota névvel illethetők, bár a tájékoztató egyetlen angol sora pusztán villát említ. Ezeket az épületeket kizárólag csak különleges engedéllyel lehet látogatni, mert a bürokráciának is élnie kell valamiből. Az engedélyért a Császári Háztartási Ügynökségi Hivatalnál lehet folyamodni. A jelentkező kora minimum 20 év kell legyen, útlevél felmutatása kötelező. Legalább egy hónappal előbb kell jelentkezni, a fő túristaszezon (január elsejétől december 31-ig) pedig teljesen reménytelen. 18 éven aluliaknak belépni tilos! Eltekintve a látogató életkorára vonatkozó két követelmény ellentmondásától, nehéz elhessenteni azt a kérdést is, hogy manapság mi folyhat az évszázadok óta lakatlan palotákban?
Szóval ezt kiváncsiságtól sajgó szivvel kihagyjuk!

Marad a Nijo Kastély. Ez is Kyoto közepén áll, akárcsak a császári paloták. A nagy Ieasu építette, mint annyi minden mást, amikor hatalomra került, mint shogun. Ieasu alapította a Tokugawa dinasztiát, és ezt mindenütt tudatják a túristával, annak jeléül, hogy ezt a mondatot sikerült hibátlanul angolra fordítani. Ieasu sok nagy tette közül a dinasztia-alapítás tekinthető a legfontosabbnak, bár a többi Tokugawa csak korcs volt és semmit sem hagyott hátra. De hát ezt Ieasu persze nem tudhatta előre, ott, a 17. század legelején.
Nagy várakozással tekintek a kastély-járás elé. Felidézem barangolásaimat Helsingør kastélyában (Kronborg néven ismerik a dánok), találkozásomat Hamlet atyja szellemével, beszélgetéseimet Holgerrel a katakombákban, aki ott ezer éve várja, hogy előjöjjön és megsegítse dánjait, ha nem bírnának a gonosz ellenséggel. Erre talán a legutóbbi német megszállás jó alkalom lett volna, de Holger a Dán úgy döntött, hogy nincs még itt az idő, és visszafogta magát, akárcsak Napoleon a Gárdát Borogyinónal. Az eredményt mindkét esetben ismerjük, de hát nekünk könnyű dolgunk van, így, visszatekintve.

Azért írok erről - bár felidézhettem volna a Loire menti kastélyokat is, vagy Warwick ősi bástyáit, esetleg a fertődi Esterházy palotát - hogy kellő hangulatba kerüljünk. Cipőket a rekeszekbe, fenyképezőgépet hüvelyébe, kétoldalas alaprajzot balkézbe, és indulás a zsivajgó diáksereggel befelé! Közben tájékozódjunk, persze csak magunktól, mert a Japánban megszokott módon semmiféle információ nem létezik, sem a helyszínen, sem másutt. Úgyértem, a fontos közleményen kívül, amely szerint az itt láthatóak közül 22 objektum a Kulturálisan Fontos Objektumok Listájára is felvétetett!
Ieasu ezt a kócerájt magának építtette és Ninomarunak hívta. Csak sokkal később, amikor a mi Kiegyezésünk évében a központi hatalom Japánban megerősödött és a shogunok letűntek, lett a palota a császáré (aki sohasem használta), és kapta a mai nevét. Magamban kuncogok, hogy lám, mégis bejutottam egy császári palotába és az útlevelemet sem kellett felmutatnom. Az önámítás, és az ebből fakadó apró örömök teszik az életet elviselhetővé…

A "palota", akár az eddig látott templomok, hombár-szerű szimpla egyszintes faépület, illetve szinte azonos épületek sora, amelyek fedett folyosókkal vannak összekapcsolva. A házak a szokásos módon, kb. 70 cm magas cölöpökön állnak, ezek szárazon tartják őket az esős évszakban. Nád helyett cserép fedi a tetőket. Az egész komplexum kb. 150 x 250 m nagyságú telken áll, ezt pedig vizesárok és nagy, símára faragott terméskövekből emelt kb. öt méter magas fal vesz körül. Ez az egyetlen kőépítmény félmérföldnyi körzetben.
A padló „énekel” a lépések alatt. Ezt egy speciális szerkezettel érték el, amely ílymódon elárulja a besurranó orgyilkos jelenlétét. Ami akkor esetleg hasznos lehetett, az most, a diáksereg trampolása következtében sértően monoton nyikorgás. A szobák bánatosan üresek. Bútor sehol, csak gyékény. Minden kopár és sötét. A házakat körülvevő folyosóról a helységekbe tekintve falfestményeket látni, ez az egyetlen, ami figyelemre méltó. Sok az arany tapéta, még a festmények is gyakran aranyozott rizspapírra vannak felrakva. A tisztaság nagyjából elfogadható, de azért a szögletek porosak, és akad pókháló is. Salvatore Quasimodo egysoros versét mormolom: Az arany hálójából förtelmes pókok csüngenek! Nem idevaló, de előjött…

Emitt a hivatalnokok fogadószobája, amott a shogun kihallgatási terme, stb. Egy érdekesség a vörös kötél a falon, emögött ugyanis egy szekrényszerűség rejlik, amiben állandóan kuporog egy szakasz testőr kivont karddal. Persze csak, ha a shogun az épületben tartózkodik. Vágyódom kinyitni az ajtót. Talán kidőlne mögüle egy halom csontváz, értékes kardokkal…
A legutolsó, legkisebb épület a shogun magánlakosztálya. Ide csak nők léphettek be annakidején.
Tömény unalom.
Érdekelt volna a hétköznapok ritmusa, a szolgáló személyzet kvártélya, az őrök laktanyája, a konyhák, a fürdők, istallók, stb. Ezekről semmi.

A kert gyönyörű, ápolt és mégis rendezetlen, a legjobb Shinto hagyományok szerint. Átmegyünk az elkülönített belső palotába, amelyet újabb vizesárok és mégmagasabb fal vesz körül. Ezt Hommarunak hívják és kicsit később épült, egy császári vizit tiszteletére. Az egész persze leégett néhányszor, a jelenlegi épületet úgy hozták ide valahonnan, egy másik császári palotából. A vízben álló fő bástya kőfala kb. 12 m magas. Valahogy hiányzik nekem a lőrések megszokott cikk-cakkja, az ágyúcsövek nyílásai. Ez egy újabb apropó a japán technikai elmaradottságot felidézni. Egyszerűen magukba fordultak, mint szamuráj a kardjába, és nem voltak hajlandók átvenni a kor technikáját egészen az 1800-as évekig.
A bástyán hajdan meredező ötemeletes tornyot villám csapta szét, ezt a közvélemény isteni nemtetszésnek vélte, és nem is építették újjá, most is gaz lepi. Pedig azt a tornyot is máshonnan hozták ide. Lehet, hogy merő feledékenységből nem űzték ki a rossz szellemeket belőle?

A palotát elhagyva meglátogatunk még egy-két templomot, ötemeletes pagodát, azután cókmókunkat felszedve a hotelben, átszaladunk az állomásra, hogy még éppen elérjük a Shinkansent haza, Tokió felé.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 22, 22:33:44
Nem tudom, hogy ez a "haza, Tokio felé" jó döntés volt-e... Pár napja itt virított a NOL-on, hogy Tokio a világ legdrágább városa.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 23, 00:17:41
Ja kérem, ha van miből....(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 23, 07:02:21
Hát ez az...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 23, 10:20:26
Budapest is dragabb, mint Sarbogard vagy Menfocsanak, megis tobben elnek ott, mint az utobbi kettoben egyuttveve...
Vajon miert?

Egyebkent a cikk is kihangsulyozta, hogy ez az idegenre vonatkozik (szallodak, ettermek, stb), nem a helyi lakosra, aki az aranyokat kevesse vagy sehogysem erzi.
Az expat szakembernek meg ugyis mindent fizet a cege, ezert csak a multik szemelyzeti osztalyai szamara jelenthet informaciot a cikk.

Dragasag ide, vagy oda, Tokio azert esetleg megeri a penz(e)t!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 23, 15:27:32
Pár napja esküvőn voltam.
Pontosabban az azt követő fgadáson. Elvegyültem a “feslő” tízezer nehány tucatnyi képviselője között. A gazdagok a kizsákmányolás percnyi szüneteiben szakítanak időt maguknak házasodásra is.

A kastély parkolójában már nincs hely, a nagy kocsik reggel, sőt talán már előző este óta itt állnak, hiszen ez egy ötcsillagos szálloda is, nemcsak exkluzív étterem. Az erdei fák közé teszem a kocsim, ott legalább nem rí ki a Mercedesek és Audi8-asok közül. Nyakkendőt húzok ki a zsebemből, elsimítom, megkötöm.
Bár a megjelölt időben, pontosan érkeztünk, a kollegákkal mégis várakozunk egy darabig, hogy a másik autó-konvoj is befusson, ugyanis náluk van az összegyüjtött pénzen vásarolt ajándék. A múltkor a vezérigazgató 50-ik születésnapjára dobtunk be egy tizest vagy huszast (euró), most meg az esküvőjére.

Begurul egy Jaguár, mélybordó lakkja csillog a napon. 25-év körüli kolleganőm ül elöl, résre nyitja az ajtót, megvárja, mig a sofőr kiszáll és körbemegy, hogy őt kisegítse. Int, és a Jaguár elsuhan.
Anyám – mondja könnyedén, a vezető után nézve - kertészkedett, és ezért nem volt úgy öltözve, nem akart itt zavarni – teszi hozzá. Messze laktok? – kérdezem, hogy a rokoni kapcsolatok furcsaságába ne bonyolódjak, nomeg, hogy feszülő nadrágjáról is eltereljem a figyelmem. Á, éppen az út túloldalán, a kastély behajtójával szemben, talán, ha 300 méter az egész…!
Több kérdésem nincs, mosolygunk. Én arra a benzinmennyiségre gondolok, amit az 5.3 literes motor tizenkét hengere eliszik ezzel a hideg indításos kétszer-haromszáz méterrel, ő meg arra az értetlenségre, amit az én osztályidegen kérdésem takar: ki fog 300 métert sétálni tűsarkon a sóderen, egyedül, és egyaltalán, lehet-e gyalog is érkezni egy esküvői fogadásra?

Bevonulunk. A hallban félretolunk egy rózsaszirom-hegyet, hogy a négyzetméter nagyságú kártyára felírjuk a nevünket. Felmegyünk a lépcsősoron, majd az emeleti terraszra vezető ajtónál sorbaállunk, hogy a násznép elejének, elsősorban a már nem egészen ifjú párnak meghatott örömünket fejezzük ki. Nagyon kell ügyelnem, hogy ne részvétet nyilvánítsak. A mellettük sorfalat álló rokonságnak is gratulálunk. Vajon mihez?

A terraszon rést vágunk az úri közönség tömegébe egy védettebbnek vélt sarok irányában. Megcsodáljuk a férfiak zsakettjét, csikos nadrágját, az importált izraeli rózsákat a gomblyukakban (nagyobb fejűek, mint a holland rózsák). A nők harsogó lilákban, rózsaszínekben, vakitó aranyban, cirádákkal, ékszerekkel, malomkőnyi kalapokban. Könnyed dohányzás, csevegés, lefolytott kacajocskák. Öreg párok ücsörögnek, rajtuk csipkés zsabókat látni, valamivel diszkrétebb kalapokat. A gyerek kevés, de annál szerencsétlenebb látvány a tüll ruhák és trénercipők kombinációja. Egy hatéves-körüli kislány fehér félmagas cipőben botladozik. Lerí, hogy nem az övé, és először visel ilyesmit. A jóindulattal középkorúnak nézhető hölgyek itt-ott lényegesen többet láttatnak bájaikbol, mint amennyi számukra előnyös lehetne, konstatálom sajnálkozva.

A személyzet sürög, italokat kínálnak tálcáikról, mások kanapét hordoznak körbe. Ez utóbbi nem egy nehéz ülőalkalmatosság, hanem apró kekszekre helyezett halfélék, húsok, rántott rákocskák, sajtok, stb. Szabvány étkezések közötti idő könnyű tápláleka ez, vendeglátóipari szakkifejezéssel: kanapé.
Próbálok eligazodni a közönség hangossági fokán, beszelgetésükre és öltözékükre egyaránt utalva. Megbízható kollegámat kérdem: újgazdagokat látunk-e, vagy régi dohány jeleskedik itt? New money – válaszolja, - kevés kivétellel, mert pl. ott, hátul, az a szemüveges öregúr régi dohány. Mindenütt hasonló a vendégsereg az ilyen alkalmakon, itt is és másfélezer kilométerrel odébb is, mondjuk a Pasaréten.
Felvetődik bennem, hogy illene beszédbe elegyedni, esetleg mondhatnék sablonok helyett valami aktuálisat, pl. az úton hallott friss hírt a rádióból, miszerint a szifiliszes megbetegedések száma rohamosan emelkedett az utóbbi időkben, vagy valami hasonló érdekességet, amire ezek felkapnák a fejüket. De elhessentem a gondolatot.

Rágcsálom a lazacot, camembert. Kenyér s uborka az ebédjük mára, mondom magamban, de sok időm versidézésre nincs, már tolulunk a lépcső felé. Újabb kézfogás a vezérrel – a fehér sleppes ara közben eltünt valamerre - legyűröm a megjegyzést a nászút veszélyeiről, hehehe, majd irány a fák köze, az árnyékban abrakoló jó öreg lovamhoz.
Kulcs fordul, motor mordul, telefon kapcsol, kérdés fogalmazódik: mi lesz vacsorára, angyalom?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 24, 00:32:55
Szia Methus,

Továbbra sem tudok bejelentkezni a topikra. Élveztem az esküvői leírást, nemrég volt részem hasonlóban, és előtte is jó párszor. De ha megteszed nekem a szívességet -elöre is köszönöm - és felrakod ezt a levelet a Szalonba, én inkább egy három év elöttiről írnék. Talán jó lesz ellenpontnak.

Magyar esküvő volt, illetve svájci esküvő Budapesten, vagy még inkább valami a kettő között, de nem is igazán fontos a nemzeti jelleg. A fiú franca-svájci, a lány magyar, a neuchâteli egyetem diákjai voltak mind a ketten, szabvány házasság az diploma után egy-két évvel.

A budai várban, azaz a Bécsi kapunál lévő házasságkötő teremben, százados, masszív oszlopok között, szépen renovált freskók alatt, kellemesen nehézkes, nyugodt környezetben. A szertartás szövege magyar, azon melegében fordítva rögtön franciára, hogy a fiú szülei és a násznép többsége is értsék, hiszen kevés a rokon, rengeteg a barát, aki Budapestet látni is jött, ha már ilyen jó alkalom kinálkozott. A ceremónia rövid, a vőlegény magyarul válaszolgat, a menyasszony franciául. Nem nagyon fennkölt, magvas, inkább kedves, egyszerü szavak, és főleg nem túl hosszan. Fényképezkedés a rokon gyerekekkel, a szokasos kis kavarodás nagy nevetésekkel. A ruhák szépek, de egyszerüek, az ifjú párét maga a menyasszony varrta, persze professzionális instrukciók alapján.

Utána a nagyteremben már várnak a hidegtálak. Az autó csomagtartójában, a menyasszonyi ruha mellett érkezett sok sajt, és némi pezsgő. A felvágottakat, a zöldség- és gyümölcsféléket, a bort már Pesten a csarnokban vették elöző nap. A sült kacsamáj és a mézbor (hydromel, római eredetü édes, gyenge alkohol, nem az én izlésem szerint, de sokan esküsznek rá), meg az egész tálalás az ifjú pár munkájának eredménye.

Evés után, de inkább kézben játék következik, az ifjú feleség újkeletü aromatechnikai érdeklődésének eredménye: egy nagy tálról mindenki választ magának egy kis illatszeres üvegcsét, és az a feladata, hogy azonos illatú partnert találjon magának a többi, közel száz ember között. Kiderül, hogy az emberek jó része nemcsak botfülü, hanem a szaglása is, ha volt egyáltalán, felnőtt korára elcsökevényesedett. Azért szinek alapján jó eséllyel talál magához valót, aki akar. Aki meg nem, azt megtalálják. A vendégek kitesznek magukért, húsz versszakban éneklik ki franciául, pontosabban neuchãteliül az ifjú pár viselt dolgait. Lehet, hogy jobb, hogy nem értek mindent, némelyik sor igen pikánsan hangzik. A végén még egy születésnapi torta is gazdára talál, az egyik vendég fiú kapja az ifjú házasoktól.

Ezzel vége is a mókának, sietni kell, a városból minél többet akar látni a vendégsereg. A menyasszony itthoni barátai vállalják a főleg gyalogos városnézés idegenvezetési gondjának javát, az ifjú pár meg a a korban már jócskán benne járó örömszülők szépen eltünnek a balfenéken. Találkozás majd este a vacsoránál.

Azt hiszem, mindig szívesen fogok emlékezni erre az esküvőre, mint üdítő kivételre a sok drága, sznob és unalmas ceremónia között. Persze lehet, hogy azért is, mert a menyasszony a nagyobbik lányom volt.

tesuji


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 01:23:41
Azt nem állítom, hogy ez is üdítő kivétel. De talán sikerül leköröznöm Tesujit puritánságban.
Az esküvőt hosszas alkudozás előzte meg. Kezdődött bejelentkezéskor. Nem, nem kell beszéd. Nem kell az élőzene, mert ahhoz a zenész is szükségeltetik, csak és kizárólag magnó, ha muszáj. Nem, nem kell a házból senki. Nem az esküvőre eljönniük nem kell, hanem tudniuk sem kell róla. Nem, tényleg senki, csak a két tanú.
Folytatódott többszöri heves telefon- és személyes vitákkal: ha mersz szólni bárkinek is, akkor nem itt, hanem máshol. Komolyan. És komolyan csak a két tanú.
A két tanú végül kiegészült plusz egy fővel, lévén egyikük friss házas, és mint ilyen, nem hajlandó az asszony nélkül egyetlen lépést se tenni.
Az esküvő helyszíne egy kerületi tanács házasságkötő terme (régi esküvőről mesélek), kiválóan megközelíthető a BKV járataival.
A vőlegény sötét öltönyben, a menyasszony rövid (térd fölött végződő...no jó, combközépig érő) fehér, karcsúsított szabású utcai ruhában, a vállán átvetve egy égőpiros hosszú stóla, ami az extravaganciát volt hivatott képviselni, ugyanis a vőlegény többször kifejtette, hogy ő csak olyan menyasszonyi öltözéket tud elképzelni leendő hitvesén, ami vagy nagyon elegáns, vagy nagyon extravagáns. Csokor semmi, fátyol semmi. A tanúk és a tanúfeleség öltözéke a múlt homályába veszett, nem lehet rekonstruálni, hiszen ha fényképész nincs, nincs fénykép se.
Az anykönyvvezető sötét kosztümben, diszkrét nemzetiszínű szalaggal. Hivatalos szöveg, kijelenti-e ön..., aztán a két igen, aláírások, hadd gratuláljak elsőként, és ebben a pillanatban nyílik az ajtó, MÉGIS jön a zenész, nem zenélni, hanem pincéri minőségben, poharakat hoz és száraz (SZÁRAZ!) pezsgőt, sőt, pezsgőket, sose hittem volna, hogy az ember a házasságkötő terem bordó szőnyeggel bevont dobogójának a szélén üldögélve mennyi sok pezsgőt el tud kortyolgatni az esküvőjén.
És most ellensúlyozok: volt a családban (igaz, sokkal-sokkal később) "internetes" esküvő is...ne tudjátok meg, hogy az milyen!

A másik oldalról egyébként sokkal izgalmasabb volt. Akkor, amikor RAJTAM volt a diszkrét nemzetiszínű szalag.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 25, 01:44:51
Nalunk nem volt pezsgo sem! Voros stola sem. Feher kosztum sem. Fenykep sem keszult.
Viszont kb 40 perces vita a menyasszony es a diszkret szalagot viselo anyakonyvvezeto kozott arrol, hogy az ara miert nem ohajtja felvenni a volegeny (hamarosan ferj) nevet?
Makacs menyecsket nehez meggyozni, a hivatalnok fel is adta, de csak hosszu harc utan. En meg egy sarokban unatkoztam, ha egy matematikus kepes ilyesmire.
A ceremonia utan meg felfullel hallottam, amint az anyakonyvvezeto valami hivatalszolganak mormogja: na, ez sem fog sokaig tartani.
Eleinte tenyleg ugy volt - kinek nem? - de azert megis tart, csaknem negyven eve.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 02:24:37
Esetemben erre a vitára (illetve nagyon hasonlóra) valamivel később került sor.
A terhesrendelésen, így: maga veszélyeztetett terhes! - Ééén? Miért lennék? - Mert nincs férje, lányanya, szociális szempontból veszélyeztetett. - De van férjem. - Akkor miért nincs asszonyneve? - Mert megtartottam a saját nevemet. - De ha nincs asszonyneve, akkor én nem tudok mit beírni a férjezett nevének, és akkor magát csak veszélyeztetett terhesnek írhatom.
Ez folytatódott egy darabig, nem tudtuk meggyőzni egymást, végül úgy döntöttem, ám legyek veszélyeztetett terhes.

Aztán mikor megszületett a gyerek, megörvendeztettek a szülészeten azzal, hogy hozták kis kék szalagocskával a csuklóján, azon pediglen az én vezetéknevem meg az általam megjelölt, neki szánt utónév.
Számítottam valami hasonlóra, volt nálam házassági anyakönyvi kivonat, benne a bejegyzéssel, hogy a "házasságból születendő gyermekek a férj vezetéknevét viselik".
Úgy javították ki, hogy az én vezetéknevem után odaírták a szalagocskára az én keresztnevemet, az ő utóneve elé meg azt a szót biggyesztették, hogy "fia". Tehát KG fia A.
Talán fölösleges volt. Azóta az apja vezetékneve mellé fölvette az anyjáét is, és együtt használja a kettőt...


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Június. 25, 08:49:18
Esküvő.
Nejemnek is, nekemnek is második házasságunk, tart már vagy tizennyolc éve. (Nekem néha száztizennyolcnak tűnik!)
Abban közös megegyezés volt, hogy nem kell nagy esküvő, gazdag hozomány meg nem volt, így négyen képviseltettük magunkat, mi ketten házasulandók, meg a két tanu. Idő ragyogó, augusztusi rekkenő hőség, én saját levemben fővök, nejemnek nem tetszik az általa választott ruha, és az én általam választott virágcsokor. Az anyakönyvvezető férfi, akkora szakállal, mint egy Mikulás! Ideális kezdés. A folytatás sem volt különb, nem ment fel a jegygyűrű a nejem kezére! Szakállas anyakönyv-vezér szépen csendben megjegyezte: - És a völegény ügyesen kitöri menyasszony újját!
Túl voltunk a ceremónián, előre foglaltattam asztalt, de hát kinek volt kedve ebben a melegben étterembe menni! Maradtunk az otthoni, jégszekrényben terpeszkedő hidegtálaknál és hideg sörököknél. A trónörökösnő érkezésekor nem volt gondunk a név választással, mert mifelénk a jó Isten is György, így kézenfekvő volt a Györgyi.
Egy vígasztaló volt a dologban: a legtöbb házasulandó a szombatot választja, nekem pénteken volt, így nem kellett a szabad szombatomat ilyen dolgokra feláldoznom!
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 25, 10:53:03
Nem sikerült!
Mi pezsgőt sem kaptunk. Csak berohantunk, meg kirohantunk. Még gyűrűnk sem volt.
Viszont nekem érdekes módon nem volt sehol gondom azzal, hogy nem vettem fel a férjem nevét. Sem a tanácsnál, sem a kórházban, és máshol sem.
Persze lehet, hogy a hátam mögött beszéltek róla.
De legalább nem tudtam.:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 25, 10:56:00
A kórházban viszont a kitett hivatalos névjegyzékben (mennyit szopott a baba:-)) az én gyerekem neve volt egyedül becézve . Mindenki megkérdezte, hogy tényleg így, és nem a hosszabbik változat.
Állandóan magyaráznom kellett, hogy biztosan a nővérnek volt jókedve vagy csak tetszett neki a gyerek.


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Június. 25, 15:34:43

Házasságunk ugyancsak 18 évig vonszolódott,
s csak az elsö élmények voltak viccesek.
Anyakönyvvezetö, régi jóbarát, sokat humorizált,
hogy túl gyakran lát tanuként, közös ismerösök
"utolsó útjánál", s szinte sikoltozott örömében,
mikor meglátta, hogy most középen leszek...
Akkor viszont rendesen elnémult a hangja,
mikor szembekerült egy addig még nem tapasztalt
adminisztrativ problémával:
Feleségem elözö házasságbeli asszonynévvel nyitott,
s lánykori névvel folytatta tovább...
A nevekkel való brilliant sokoldaluságát megtartotta;
most az új házasságában mind a magyar
keresztneve és vezetékneve is elszállt...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 25, 15:54:27
Idézet
Idézet
így nem kellett a szabad szombatomat ilyen dolgokra feláldoznom!<<


Es mire aldoztad ilyesmi helyett???


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Június. 25, 18:32:05
Ó, hát sok itt a hasonlóság.
Ha jól emlékszem, ’68 őszén két tanú is volt rajtunk kívül a díszes nagy teremben, stóla, fátyol, koszorú, csokor, s más efféle nem, hiszen esküvő után még vissza kellett menni az Ady térre, volt egy fontos speckolunk. Lánykori név maradt. Később a kórházban együttérző tekintetek, szegény kislány, leányanya.
Egy generációval később csokor, malomkerék kalap gyanánt, szemüket törölgető szülők, nagy kupac jóbarát, lánykori név maradt, a kórházban együttérző tekintetek, szegény kislány, leányanya. A következő generáció leánytagja holnapután lesz három hónapos.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 25, 19:04:08
A Juli lesz 3 hónapos? Boldog 3. hónapot! :-)) Csak ez az egy lányod van?

Még mindig nem tudom, ki az írónő mama:-((
De rájövök, ha addig élek is!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 25, 20:07:52
Itt csak feszengek, multbeli masmilyensegem repedezo romjain es kesergek kulonckodesem kriptajaban, eroltetett alliteracioim tarsasagaban.

Kerem, jelentkezzenek azok a holgyek, ha ilyenek egyaltalan vannak, akik NEM oriztek meg!

Marmint a leanykori nevuket, hanem felvettek, osi magyar szokas szerint, a ferjuk nevet a hazassagkotes alkalmabol.
Tettek pedig ezt a magyar leanyok, asszonyok millioival karoltve, mintegy kijelentve es buszken vallalva, hogy az aktussal uruk tartozekava lettek es lemondtak önnön egyeniseguket reprezentalo sajat nevukrol.

Az elso husz jelentkezo kozott ertekes feminista irodalmat sorsolunk ki!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 25, 21:03:26
Dobó Katica, Zrínyi Ilona... nem viselték a férjük nevét. Későbbi találmány az asszonynév.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 22:04:44
Dobó Katica?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 22:06:36
Jól emlékszel, a két tanú egész biztos!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 25, 22:22:50
:-((((
Jaj, de hüle vagyok. De valóban nem viselhette a férje nevét. Mivel maga sem létezett.
Báthory Katinkát akartam talán írni? Nem tudom, de valahogy úgy emlékszem, hogy a XV-XVI. század környékén nem volt divat a férj nevét viselni. Természetesen a birtok öröklése miatt a gyerekek az apjuk nevét viselték.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 25, 22:24:20
Hiába kerestem a googlin, nem találtam azt a cikket, amiben pontosabban leírnák, mikor hogyan alakult a nevek felvétele.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 22:40:38
Közzétehetnél még egy felhívást: jelentkezzenek azok a hölgyek, akik anélkül, hogy az "esetleg elképzelhető"-nél és a "nem mondom, hogy soha többé"-nél konkrétabb kilátásuk lett volna újabb házasságkötésre, házasságuk felbontásakor önként lemondtak -né toldatos formájú asszonynevük viseléséről.
A díjakat még ki kell találnom.

Egyébként annak idején volt egy kolléganőm, kacérkodott a gondolattal, hogy esküvő után is megtartja a leánykori nevét, azonban a vőlegény kijelentette, hogy akkor viszont az esküvő nem lesz megtartva. Így aztán -né lett belőle. Ez a "-néség" persze nem tetszett neki túlzottan, bántotta az önérzetét, a kollégák is addig-addig cukkolták, hogy bátor és öntudatos lépésre szánta el magát: névváltoztatásért folyamodott. Megkapta. A férjétől is. Háborúztak egy darabig, aztán megíródott az újabb névváltoztatási kérelem, újabb illetékbélyeggel és újabb szívhezszóló indoklással. Rövidesen ismét -né lett belőle.
Mondtuk neki, most már nincs más lehetőség, legközelebb válni kell...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 25, 23:01:57
Sajnos, ezt a noknek kell elinditani, es vegigharcolni!
Mint tudjuk, a munkasnak nem tobb a bere, mint amit maganak kicsikart.

Ha a magyar ferfiakon mulna, meg mindig hajuknal fogva huznak haza a barlangba az elejtett noket.

Remelem, Kovi kislanya, ARANKA unokaja, meg a Tied is mar a XXI. szazadban talaljak magukat huszevesnek. Mi venek, az emancipacio pionirjai, pedig majd gyonyorkodunk bennuk tavolrol, de buszken.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 23:16:32
Gondolom, azt, hogy a XXI. században, nem a naptárra érted. Illetve úgy érted, hogy nemcsak a naptár fog XXI. századot mutatni.
Szép lenne. Bízzunk benne.
Azt csak nagyon halkan merem hozzátenni (minél kevesebben vádolhassanak azzal, hogy frázisokat mondok): tegyünk meg ezért mi is mindent, amit tudunk.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 25, 23:30:44
Mit tehetnenk?
Ha en egy kepviseloNO lennek, akkor torvenyjavaslatot nyujtanek be, hogy a hazassagkotes utan a nok
megtartsak sajat keresztnevuket a ferj keresztneve es az ostoba "ne" vegzodes helyett.
Ez sok nyugateuropai orszagban igy van.

Ennel is szimpatikusabb az, ha a nok
a ferj vezetekneve utan, ahoz kotojellel kapcsolva, a sajat vezeteknevuket is feltuntetik.

Mellesleg ez is tobb nyugateuropai orszagban divik.

Ha ezt sikerulne elfogadtatni, akkor par evtized alatt fokozatosan el is terjedne.

A dolognak nem politikai kulcsa van, hanem gazdasagi. Ha a nok fokozottabb mertekben nyernek gazdasagi onnallosagot, illetve egyenjogusagot (pl. a ferj keresetevel azonos szintu jovedelem altal), akkor ezzel a politikai erettseg is megjon.
Sajnos, a gazdasagi kilatasok nem tul biztatoak.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 25, 23:42:49
Megtehetik. Már régóta. A kötőjeles formát nem tudom, de pl. Kovácsné Nagy Mária lehetséges, és egyre gyakoribb, ebben az esetben Nagy Mária volt a leánykori neve.
A lányom a férje vezetéknevét viseli a saját keresztneve előtt. Ez olyan családokban okozhat fura helyzeteket, ahol az a szokás, hogy az elsőszülött fiú az apa, az elsőszülött leány az anya keresztnevét kapja. Képzeld el a családot, Van idősebb és ifjabb Nagy Pál meg idősebb és ifjabb Nagy Mária.
Persze, az se sokkal különb, amikor Nagy Pál három darab elvált felesége Nagy Pálné névvel szaladgál, és így hívják az éppen aktuális negyediket is.

Számomra teljesen természetes volt a lánykori nevem megtartása, én ezt tartom a legrokonszenvesebb változatnak.
Vagy ez is sérti a férfi, bocsánat férji hiúságot?
Miért kellene bárkinek is a nevével utalnia a családi állapotára?
A férfi neve változatlan házasságkötés előtt is, meg utána is.

A gazdasági vonatkozásokról majd később.

[/quote]


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 25, 23:57:20
Idézet
Vagy ez is sérti a férfi, bocsánat férji hiúságot?<


A ferfi hiusagat, per definitionem, minden serti!

Idézet
Miért kellene bárkinek is a nevével utalnia a családi állapotára?<


Ez egy rejtely. Valoszonuleg a multban gyokeredzik, a patriarchalis berendezkedes szulemenye. A nok fuggoseget fejezi ki. Az angol a Mrs, Miss jelzessel disztingval. Par evtizede elterjedt a Ms. Ezt a megszolitasnal, pl. irasban, hasznaljak, amikor a cimzett nyilvanvaloan egy holgy, de a csaladi allapota ismeretlen.
A nemetek a Frau es Fraulein jelzesekkel operalnak. Naluk is vagy harminc eve bevett szokas, hogy MINDEN not automatikusan Frau cimkevel latnak el, hogy elkeruljek a felreertest, sertodest. Ha az illeto kiigazit, akkor attol kezdve lehet Fraulein-t is hasznalni, de addig nem.

Idézet
A férfi neve változatlan házasságkötés előtt is, meg utána is.<


Nem mindig. Ismertem egy amerikai fickot, aki elvett egy japan not, es atvette annak a nevet. A gyerekek erdekeben, hogy a kis japan-kepu lurkokat ne piszkaljak, amikor az apja neve? kerdesre John Brown valaszt adjak. Nagyon becsulom erte!
Egyik nagybatyam is felvette a felesege vezeteknevet.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 26, 00:23:24
Idézet
A ferfi hiusagat, per definitionem, minden serti!


Írtam rá választ, aztán kitöröltem. Hiba lenne kikotyognom az összes titkomat!

Annyit azért mégis ehhez: ez a mi szerencsénk!


Talán azért lazult valamelyest az a függőség - de annyi mindenben őrzünk hagyományokat, nem kell csodálkozni, hogy ezen a téren is.
Azon gondolkozom közben, hogy tulajdonképpen a függőség nem biztos, hogy negatív töltet egy kapcsolatban.
Csak ne legyen belőle kiszolgáltatottság.

A kivétel erősíti a szabályt!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 26, 01:07:06

Idézet
> A férfi neve változatlan házasságkötés előtt is, meg utána is.<
 
 Nem mindig. Ismertem egy amerikai fickot, aki elvett egy japan not, es atvette annak a nevet. A gyerekek erdekeben, hogy a kis japan-kepu lurkokat ne piszkaljak, amikor az apja neve? kerdesre John Brown valaszt adjak. Nagyon becsulom erte!
 Egyik nagybatyam is felvette a felesege vezeteknevet.



Ezt, a legfrissebb törvény értelmében, itthon is minden további nélkül megteheti.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 26, 01:40:02
Vajon mennyien teszik meg?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 26, 01:40:47
Idézet
Ezt, a legfrissebb törvény értelmében, itthon is minden további nélkül megteheti.<


Nagybatyam is otthon tette. De nem a legfrissebb torvenyek ertelmeben, mert a haboru elott nosult. Ezt az en hajlott korombol is kikovetkeztethetted...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 26, 01:43:42
Akkor úgy mondom, hogy már újra megteheti. Mert egy jódarab ideig nem tehette, ugye? Ezt sem....


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 26, 01:51:57
Idézet
Akkor úgy mondom, hogy már újra megteheti. Mert egy jódarab ideig nem tehette, ugye? Ezt sem....


Meg igy sem jo, mert kb tiz evvel ezelott meghalt szegeny.
Szoval nem teheti meg ujra.
Viszont, amikor ozvegyen maradva masodszor nosult, akkor az uj feleseg az o nevet vette fel, pontosabban az elso feleseg nevet.

Hogy’ kell vigyazni!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 26, 01:59:20
(:-)))

Rémes vagy, ma nem lehet Veled bírni. Ebből kifolyólag csak egyre nagyobb marhaság lenne minden további magyarázatom, úgyhogy megyek aludni.....Jó éjszakát!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 26, 02:00:00
Én nem hiszem, hogy Magyarországon az anyakönyvezésre, ill. a névviselésre vonatkozó szabályozás a mostanit megelőzően valaha is lehetőséget adott volna arra, hogy a férj a házasságkötéssel automatikusan felvehesse, viselhesse a feleség nevét.
Felvehette persze és viselhette, de nem a házsságkötés folytán, hanem a belügyminiszter által engedélyezett névváltozással.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 26, 02:03:10
Mert természetesen nem a nagybátyádra vonatkozott, amit írtam, hanem a férfira, általában, és arra a házasságkötés utáni névviselés dolgában...Na, szia!


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Június. 26, 08:31:17
Tulajdonképp semmi értelmesre, de hát az elvek!
A szabadszombat az kérem szabadszombat! :-)
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Június. 26, 17:52:30
AvenarT,
tudom ugyan, hogy ezzel magamat adom ki, mégis megteszem, annyira szeretek hencegni vele.
http://www.beholder.hu/aruk1.htm


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 26, 19:23:11
Szia, szia, kedves Aranka!
És meg tudtad állni, hogy a vérfarkasnál nem szóltál közbe!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 26, 19:42:16
E-mailban is küldhetted volna. :-)
Köszönöm, rögtön olvasom.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Június. 26, 20:22:47
????????
Kiadtad magad?:-)))
Te vagy a Vérfarkas?:-))

Tényleg nem lehet máshol kapni?
Az olvasók csupa jót írtak.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 27, 00:14:06
Ha valakit erdekelne illusztracios anyag a Japan Naplo kyotoi fejezeteihez, itt talal kb 48 kepet.

http://www.imagestation.com/album/?id=4289978641

Vigyazat, sok MegaBytes!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 27, 06:06:40

Ezt az e héten(?) esedékes(?) folytatás HELYETT szántad?!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 27, 12:20:34
 > Ezt az e héten(?) esedékes(?) folytatás HELYETT szántad?!

Nem, majd jon, de most sok dolgom lett.
Horvat Tivadar enekelt hajdan egy kuplet a kis Fatimarol, erre emlekszem belole: Nagy volt a harem, es nem ment mindig sorba...

Szoval tobb nap, mint kolbasz!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Június. 27, 16:05:27
Jó, jó, de ENNYIVEL...?


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 27, 18:48:38
MINDENKIHEZ! Gyertek játszani, játékosan versengeni!

"I. MAKKA-2-ELME-BAJ-NOKSÁG, 2003. nyarán"

A NOL szerkesztői csapata díjakat ajánl fel a Fórumban zajló izgalmas "I. MAKKA-2-ELME-BAJ-NOKSÁG, 2003. nyarán" elnevezésű játék résztvevőinek, amivel csupán apró jelét óhajtja adni annak: igen nagyra értékeli a NOLvasók olykor komoly, olykor játékos önszerveződését :)

1. díj két db. belépő a Sambosi koncertiroda által szervezendő valamelyik őszi jazzkoncertre. A koncertek egyik médiatámogatója a NOL.
2. díj: NOL-póló,
3. díj: Népszabadság promóciós CD.

A díjak odaítéléséről a játék szervezői döntenek; a NOL csak a díjakat bocsájtja rendelkezésre.
További jó szórakozást kívánunk!
A szerk


Különdíjak:

- AvenárT felajánlása:
Különdíjként szívesen felajánlok kecskének egy kockás abroszt. De köteles azt a fején viselni (egyéb felesleges ruhadarabok nélkül), és ezt igazolandó minden játékosnak fényképet küldeni (egészalakosat:-)) magáról.

- parole felajánlása:
A legtöbb fordulóban részt vevő játékosnak felajánlok egy „Lázár deák térképet” (fakszimile kiadás, hengerben, kereteztethető).
Ha valami véletlen folytán én lennék ez a játékos, természetesen az utánam következőt illeti meg a díj.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 27, 21:15:16
Én már nem hiszek szerkinek. Elszabotálta a pólómat!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 27, 21:34:52
Idézet
Én már nem hiszek szerkinek. Elszabotálta a pólómat!


- Ezt nem fogja, ha neki nem is hiszel, nekem elhiheted.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 27, 22:41:32
Idézet
- Ezt nem fogja, ha neki nem is hiszel, nekem elhiheted.

Nem hiszem, de nem is kell tőle, mert levette az egyik legtalálóbb hozzászólásomat, amitől pedig Tenkes kiakadt....


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 27, 23:14:02
Nem lehet, hogy azért vette le?

Különben a pólóra hiába is fájna fogad, mert arra én hajtok...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 27, 23:46:50
Idézet
Nem lehet, hogy azért vette le?

De. Nagyon kiakasztottam az ipsét, de jogosan. Szerencsére te nem ismerted már....
Idézet
Különben a pólóra hiába is fájna fogad, mert arra én hajtok...(:-)))

Randa. Bartosnak ajánlottam fel, de a szőrös szívű nem adta neki.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 27, 23:59:24


Idézet
De. Nagyon kiakasztottam az ipsét, de jogosan. Szerencsére te nem ismerted már....


- Nem ő a paksi atomos? Mert akkor "ismerem".


Idézet
Randa. Bartosnak ajánlottam fel, de a szőrös szívű nem adta neki.


Nem baj. (:-))) Mármint az, hogy randa...


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Június. 28, 00:19:15
Idézet
- Nem ő a paksi atomos? Mert akkor "ismerem".

Tényleg!
Idézet
Nem baj. (:-))) Mármint az, hogy randa...

Bartos sem egy matyóhímzés (meg én sem, de ezt neked még nem kell tudnod)!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Június. 28, 00:25:51
Idézet
Bartos sem egy matyóhímzés (meg én sem, de ezt neked még nem kell tudnod)!


- A pólóra mondtad, nem? Csak szebbek vagytok egy fokkal az ördögnél, ha elkeltetek....(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Június. 30, 00:55:51
Japán napló, 10.

Egy csendesebb nap. Megnézzük a Nemzeti Múzeumot, de lehet, hogy Nemzeti Galériát, ezeket a fogalmakat ugyanis nem lehet pontosan leképezni magyar megfelelőikre.
Az impozáns, modern épület a császári palota parkjának szélén áll. Itt egy kis kitérőt kell tegyek. Tokió nagyon sűrűn lakott és a telek kifizethetetlenül drága a nagy kereslet és a viszonylag kicsiny terület csekély kínálata következtében. Mégis rengeteg park van, nagyon sok a zöldterület, az utcák nagyrészét fasorok díszítik. A felhőkarcoló irodatornyokon kívül persze rengeteg sokemeletes üzletház van, és bérlakásokat tartalmazó többemeletes ház is található szépszámmal. De a domináló lakástömeg az egyszerű, többnyire faszerkezetű egy-, esetleg kétemeletes családi ház, általában piciny kerttel. Ezt kb úgy kell elképzelni, mintha a Körúton modern irodaházak és 4-8 emeletes üzletházak lennének (amelyek esetleg lakásokat is tartalmaznak), de a szűk mellékutcák már apró házikók rengetegén vágnának keresztül. A nagy házak között is mindenütt kivirít a sok zöld.
A császári palota Tokió közepén egy óriási parkban van. Kb. olyan ez, mint a Central Park New Yorkban. Azzal a különbséggel, hogy az egész több négyzetkilométeres park a császáré, a közönség számára megközelíthetetlen. Cirka száz méter után már rendőrség, azon túl vizesárok, majd magas kőfalak. Úgytudom két egymástól távoleső palota-csoport van a parkban, mert törvény van arra, hogy a császár és a trónörökös külön lakjon, biztonsági okokból (földrengés, tűzvész, stb). Az egész nagyon anakronisztikus, befagyott időt érezni, merevséget, túlzott formalitást. A rendőrkordon ma a szokásosnál is intenzívebb. A tömeg gyülekezik, ágaskodik, hogy jobban lásson. Hosszabb várakozás után a kapuk megnyílnak és egy rendőrautó gördül ki, majd semmi. Kisvágtatva lóháton két sorban huszárféleségek trappolnak elő, kivont karddal. Hegyezem a kamerát, hogy jön a császár! És tényleg, aranyozott hintó, sajnos lefüggönyözve, majd egy másik, mégfényesebb hintó. Aztán ismét két tucat virslinek való, fényes sisakú katonával a hátán. Rendőrautó fejezi be a sort. Kérdem az aktatáskás üzletember-szerűt mellettem, akiből néhány angol szót kinézek, hogy a császár miért nem integet a népnek? Szervusz nép! Szervusz király! – ahogy ezt Fülig őfelsége bevezette, és ahogy ez gyakorlattá is vált pl. Svédországban. Nem császár, Etióp követ – mondja az aktatáskás. A rendőrkordon csak marad, a tömeg is. Nyilván megbízólevél átadási nap van ma, ha még egy órát ácsorgok, lencsevégre kaphatom a Kazah nagykövet lefüggönyzott hintóját is.

Inkább a múzeum! Az internetes ismertető alapján valami időszakos kiállítás van a XIX-XX. századi japán festők munkáiból és az általuk elszenvedett európai hatásról. A kiállítást végigfutom, unalmasnak találom. Az anyag nem túl gazdag, a felmutatott tehetség meg talán még szerényebb. Foujita egy-két képpel szerepel, ő nem rossz, de hát ő egész életében Párizsban dolgozott. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor ő is másodrangú, korának francia festői kozott. Japánban magasan első. Nincs ebben semmi lenézés, a japán művészet más szerkezetű, mint az európai. Nálunk már az etruszkok – hogy az ősember barlangfestményeit ne is említsem – embert ábrázoltak cserepeiken. A japánok a természettel voltak elfoglalva, és az ember alig jelent meg a művészetükben. Talán a XVIII. században bukkan fel az emberábrázolás először. Máig nem jutottak el a mi Giottonkig, pedig ő bő 700 évvel ezelőtt alkotott. A japán festmények fákat, tóparti gémeket, hegyeket, halakat, sasokat ábrázolnak, hozzáteszem, hogy kitűnően. Rettenetesen ritka egy-egy uralkodó, vagy hadúr portréja, és arról is kiderül, hogy nem korabeli, hanem későbbi, vagy egyenesen fantázia.
Ez a modern anyag persze már embereket is mutat, de ilyet látni másutt is. Otthagyom Foujita általam eddig nem ismert bajúszos önarcképét és inkább átfutok az állandó kiállítás termein. A szokásos rossz világításban nagynehezen kivehető a húszméteres vitrinekben bemutatott tekercsek csaknem végtelen képsora. Olyan ez, mintha egy körképet rakott szoknyára festenének, amiben – tapasztalatom szerint – hihetetlenül sok textilanyag van. Egy hosszú utazás részletes leírása egymásba illeszkedő képekkel. A hegyek lefutnak a vízhez, a tengerpart óceánnak ad helyet, amit újabb part, majd lankák követnek, ismét hegyek, tó madarakkal, erdők, stb. Talán innen vette az ötletet a holland Escher a híres Metamorfózis-sorozataihoz.

Ebéd az intézményhez tartozó vendéglátóipari létesítményben, a terraszon. Természetesen várni kell egy negyedórát egy kerengőn, itallal kezünkben, azután névszerint hívnak asztalunkhoz – Japánban ez a szokás, ahelyett, hogy számot húzna az ember és figyelné a kijelzőt, mint az európai postahivatalokban és cipőüzletekben. Mert ma rendesen étkeznénk, nem “bento” dobozból (a szó maga dobozt jelent), amit csak felkap az ember, fizet (kb 15-30 eurót), és azután az öléből eszi az onigirit (rizsgombóc tengeri zöldségekkel töltve), és az ume-boshit (levélbe csavart sózott szilva). A könnyű lunch (kb 60 euró fejenként) után nézelődünk egy darabig a múzeum butikjában, majd felszedjük a kocsit a közeli parkolóban, és elindulunk az óvodához.

Elegáns, széles sugárutakon hajtunk, fasorokkal szegélyezett kétszer három sávos fővonalak ezek, és rengeteg van belőlük. Hasonlóak az Andrassy-úthoz, csak annak kihaltsága nélkül. Itt ugyanis hemzsegnek az előkelő üzletek és hömpölyög a vásárló tömeg. Tokió kb 30 milliós lakossága valahogy nem jelenik meg közlekedési problémaként. Az autók mozognak, létezik ugyan dugó, de a városon belül a csúcsidőben sem mindig. A lámpák furcsán vízszintesek, ilyet eddig sehol sem láttam. Megszoktuk, hogy fölül a piros, alul a zöld. Náluk balra a piros, jobbra a zöld. Megállunk tankolni. A töltőállomás is másmilyen. Szellemes megoldásként a benzin-vezetékek magasan, a levegőben lógnak. Így nem foglalnak el másra hasznalható helyet a pumpák. A személyzet felnyúl, lehúzza a töltőpisztolyt, elindítja a tankolást, amíg az tart, megmossa az ablakokat, tiszta ruhával belülről is letörli, átveszi a pénzt, vagy kártyát, azonnal kezeli, visszaad, nem fogad el borravalót, meghajol, mosolyog, jó utat kíván.

Az óvoda mellett egy valódi dán pékség is van, Jensennek hívják – ebből sokat látni Japánban. Összevásárolok mindent amire ránézek. Nem tudok betelni vele, enném reggel, délben, este. Csodálatos kenyerek, zsemlék, omlós vajas tésztából készült sütemények, rajtuk krém és gyümölcs, torták, gesztenyés gömbök, mindenféle fantasztikus dolog, persze borsos áron. Annyira belefeledkezem, hogy észre sem veszem csöpp unokámat az ajtóban, csak a hangjára kapom fel a fejem.

Nagypapa, gyere! Megyünk haza focizni!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 01, 09:25:58
Elnézést, kedves Methus, nem akarom elterelni a figyelmet a Japán naplóról, de ez a legjobb hely arra, hogy elmeséljem...
Múlt héten böngésztem a neten, próbáltam utánanézni, lehet-e valahol Free-nek és Dömdödömnek Weöres Sándor összest találni. Weöres nem volt, legalábbis olyan nem, ami Free-t érdekelné, a Bookline-on viszont felfedeztem a világ leghumanistább szakácskönyvét, az "antifasiszta szakácskönyvet": Lénard Sándor A római konyha című kultúrtörténeti remekét. Tekintve, hogy ez is a tizenötször megvásárolt és tizenötször elajándékozott könyveim közé tartozik, és most már jó ideje a tizenötödik elajándékozás utáni állapotban voltam, természetesen azonnal megrendeltem.
Nos, itt a könyv.
Kis illusztráció belőle, egyenesen Parole legelős feladatához.

"L’abacchio - A bárány

Róma legrégebbi bazilikáinak fülkéiben arany alapon bárányok és juhok legelésznek, a hívőket jelképezve. Szentek imádják a Bárányt, Isten Bárányát.
Az Appenínek lejtőin, a tenger és a hegyek közti dombokon, Circe varázslónő hegyfoka körül, Campagna füvén birkák legelnek, bárányok hengergőznek.
A rómaiaknak legelnek, nekik növekednek.
Amikor a római ember egy otthon töltendő, csendes vasárnapra gondol, mely a dolgos hétköznapok fáradalmaiért, vesződségeiért kárpótlást nyújt, először is a bárányka jut az eszébe, méghozzá ahogy a sütőből - kemencéből - kikerül abbacchio arrosto formájában. Ami a brit szigetlakónak a rostbeef, az egykori Habsburg-monarchia polgárának a Backhendl, a rántott csirke: a rendíthetetlen jólét jelképe, a béke tápláló címerállata a civis Romanus számára az ő báránya. Kinyitja a derék római polgár a sütőkemence ajtaját, megpillantja a barnára pirult barikát, és bizonyosra veszi, hogy Janus szentélyének kapui zárva vannak, békesség honol."

Egy recept, csak és kizárólag azért, hogy Kecskének is kedveskedjek - pláne, hogy semmi félnivalója nincs...

"Abbacchio brodettato, becsinált báránysült

A brodettato szó a régi szép időkből szármaizik (mindig a régi idők voltak a szépek), amikor a húsvéti leves (brodo = húsleves) a húsvéti tojások (citromlével felvert, majorannával fűszerezett) sárgájával került az asztalra - akár ez a korántsem levesszerű étel.
Hozzávalók: 1 kg bárányhús vagy gödölyehús, 3 tojássárgája, sovány vagy zsíros füstölt sonka, hagymaszeletek, liszt, a pohár frascati vagy orvietói (száraz fehér bor), bors, citrom, petrezselyem, majoránna.
A bárányhúst (egészen nyugodtan helyettesíthetjük gödölyével) kockákra vagy csíkokra vágjuk, majd felaprított sovány vagy zsíros füstölt sonkával és hagymadarabokkal együtt gyengén megpirítjuk. Most - ami egyébként római ételeknél sosem szokásos - a húst megszórjuk liszttel, és amikor a liszt is barnára pirul, következhet egy pohár száraz fehér frascati vagy orvietói. Amikor a bor elpárolgott, a húsdarabokat vízzel felöntjük az edényben, megborsozzuk, mérsékelt lángon az egészet tovább főzzük.
Amikor a hús már megpuhult és a leve is megsűrűsödött, egy külön tálban verjünk fel három tojássárgáját, adjuk hozzá egy citrom levét, keverjünk bele petrezselymet és majoránnát is. A tojásos mártást néhány perccel a tálalás előtt keverjük a húshoz, amelyet melegen tartunk, de már nem hagyunk felforrni. Eképp a mártás egyenletesen sárga marad, a tojások pedig nem mennek össze."

Ezt még muszáj:

Abbacchio (agnello) arrosto, báránysült

Hozzávalók: 1 bárány vagy gödölye, olaj vagy zsír, só, bors, fokhagyma, rozmaringágak, burgonya.
Akinek odahaza csak faszenes tűzhelye van - és ez gyakori eset -, az előkészített, nyers sültet a pékhez viszi. A fornaró-k művészi mesterei szakmájuknak: egyetlen pillantást vetnek csak a báránykára vagy gödölyére, és már tudják, háromnegyed vagy egy kerek óra kell-e, hogy elkészüljön. A hossúkás vagy kerek tálakat éppúgy percre pontosan húzzák ki a kemencéből, ahogy a pastasciutta-készítés szakértői a kellő pillanatban öntik le a vizet. A háziasszony munkája ilyenkor csak ennyi: megtisztítja az egész bárányt, olajjal (zsírral) bekenegeti, sóval, borssal megszórja, imitt-amott fokhagymával és rozmaringágacskákkal megtűzdeli. Mivel a megfigyelések azt bizonyították, hogy a négybe vágott burgonyáknak ugyanannyi idő szükséges az átsüléshez, mint a zsenge húsú kis báránynak, ezt a köretet egy rétegben, sóval és rozmaringlevelekkel meghintve, tiszta olívaolajjal leöntve űgy helyezik el a tálban, hogy a bárány által el nem foglalt részt a krumpli tölti ki. Friss, zöld fejes saláta teszi tökéletessé a vasárnapnak ezt a finom étkét."


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 01, 10:13:54
Ez kész keresztény kínzás! Sütve, ropogósan, kemencében!!!
Szegény báránylelkű hívők, és kecske naívságú áldozatok.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 01, 10:14:49
Nem csoda, ha némelyikük becsinál.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 01, 10:17:24
"A bárányhúst (egészen nyugodtan helyettesíthetjük gödölyével)..."

ezek után mér ne féljek ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 01, 10:21:43
Még valami, kedves Methus. Nekem Lénárd nagy kedvencem. Ez most, amit idéztem, nem igazán alkalmas arra, hogy meg lehessen állapítani belőle, miért. Kevés is, szakácskönyv is... de talán, ha volt türelmed végigolvasni, valami halvány sejtésed mégiscsak lesz arról, miért is mondom, hogy én az általad ajánlott és nagyszerűnek ítélt, példaértékűnek tartott törökországi útilevélnél sokkal jobban szeretem a Japán naplót, és a Japán naplóhoz hasonló stílusú írásokat.

A népszámlálásos megjegyzésnél viszont bólogattam, hiszen eszembe jutott, hogy 1997-2000 között, míg a kezdetben füzetvastagságú népszámlálási kérdőívnek sikerült végleges 4 oldalas formájára karcsúsodnia, a készülő felvételi utasítás sorozatos, sőt, folyamatos alakra igazítása közben hányszor, de hányszor mondtam el: mennyivel egyszerűbb lenne festékes vödröt és pemzlit adni a számlálóbiztosok kezébe, megjelölhessék, ki az, aki már megszámláltatott...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 01, 10:22:28
Mer a gödölye kislány. Tudtommal nincs okod a félelemre...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 01, 10:23:33
Tényleg ? Ezt nem tudtam.
Csinos ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 01, 10:26:10
Ezt csak te döntheted el. Én nem tudom kecskeszemmel nézni


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 01, 10:27:49
Azt tudtad, hogy a paripa pedig a herélt law?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 01, 10:32:50
Eredetileg igen. De nem heréltekre is mondják, mivel másik jelentése: szépmozgású, nemes hátasló


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 01, 10:34:18
Félek, nem tetszene. Szerintem szakálla is van...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 02, 18:54:16
Ezt most kaptam. Szerintem szenzacios!


SEUSS ON COMPUTER CRASHES

If a packet hits a pocket on a socket on a port,
and the bus is interrupted at a very last resort,
and the access of the memory makes your floppy disk abort
then the socket packet pocket has an error to report.
 
If your cursor finds a menu item followed by a dash,
and the double-clicking icon puts your window in the trash,
and your data is corrupted ’cause the index doesn’t hash
then your situations’s hopeless and your system’s gonna crash!

If the label on the cable on the table at your house
says the network is connected to the button on your mouse,
but your packets want to tunnel to another protocol,
that’s repeatedly rejected by the printer down the hall,

and your screen is all distorted by the side effects of gauss,
so your icons in the window are as wavy as a souse;
then you may as well reboot and go out with a bang,
’cuz sure as I’m a poet, the sucker’s gonna hang!

When the copy of your floppy’s getting sloppy in the disk,
and the macro code instructions cause unnecessary risk,
then you’ll have to flash the memory and you’ll want to RAM your ROM.
Quickly turn off the computer and be sure to tell your Mom!
 
(Source unknown)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 03, 00:07:04
A tenyésztők ma is paripának jegyzik a herélt lovat, ugyanúgy, mint a bika neve hivatalosan a műtét után, ökör.
A népmesékben sokszor szerepel paripa, de ennek oka, hogy megülni csak a herélt kant lehetett. A tenyésztésre tartott lovak nagyon vadak, nehezen irányíthatók , rakoncátlanok maradtak.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 03, 00:14:57
Nem népmesét vettem elő, hanem az értelmező szótárt.
Azt mondod, hogy a díjlovagláson stb. szereplő lovak mind heréltek?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 03, 00:22:58
Dehogy. Csak a szelíd, sétalovaglásra, munkára szánt lovakkal történnek ilyen dolgok. Versenyekre nagyon tüzes, lelkes lovak kellenek. Jobb, ha a makrancosságuk, meg a lendületük megmarad. Úgyis rengeteget foglalkoznak velük, betörik, idomítják:-(

A voltizsáló bajnokságon verték a fejembe ezt a paripa dolgot. Addig azt hittem, hogy ez jelenti a legszebb lovat.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 03, 00:26:57
Érdekes, nem minden háziállatnál van ilyen megkülönböztető elnevezés. Biztosan a számadáskor, eladáskor volt rá szükség. Egy kutyánál nem számított, ha herélt volt. Bár annál nem is igen került sor erre a műtétre.
A disznókat is kiherélték, miskárolták, de a hízlalás eredményessége miatt. Nekik van erre nevük?
Kan, emse...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 03, 00:49:14
Ártány, az a herélt kan disznó


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 03, 00:55:31
Nézd meg, mit találtam a góglin!

Sánta juh fekve hízik.
Kövérségét a juh maga hordozza.
Kövér juhnak nyolc a lába.
A juh ha tücsköt-bogarat eszik is, meghízik.
Hitvány juh már ürü-korában vénül.
Kosbárány bitang nem lesz.
A juh ha ikret ellik, a fű teteje is kettésarjad.
Rossz tejelő juh sokat béget.
Napszálltakor a juh rálel ösvényére.
Birkára csengő nem illik.
Isten-gondozta bárányt farkas nem esz meg.
Sovány jószágot ha föltáplálsz, orcádat vajazza, hitvány embert ha föltáplálsz, orcádat bevérzi.
Kilencnyüstös selyemnél báránykám bőre többet ér.
Kevés juhtól író ha van is, túró nincsen.
A juh ha nem gyarapodik, nem is szaporodik.
Éhen a juh hat nap is kibírja.
A maga bárányát ki-ki kosnak szánja.
Ha a dolgok jól haladnak, az éves jerke is toklyót ellik.
Juhod ha nincsen, vagyonra ne is gondolj.
Árva bárány tejjel jól nem lakik.
Juhoktól elmaradt bárány farkas zsákmánya leszen.
Hegyen ha negyven juh vizet iszik, hajlatban harminc juh táplálékot talál.
Juh gazdája ha egyképp számlál, a juhász másképpen számlál.
Juhot a karámból adj el, búzát a szérűről.
A juh ha ikret ellik, egyet a vendégnek levágnak,a másikból kost nevelnek.

Meddő kecskénél jobb az ellő jerke.
Kecske ha ikret fogan, a disznó nyolcat fogan.
Kecskével a juh szétszéled.
Ha bak is, csak teje legyen, ha nyúl is, csak húsa legyen.
Öt kecskét ha terelgetsz, szájrepedésig fütyülhetsz.
Rühös bak a karámot befertőzi.
Szakálla a bakkecskének is van.
Cudar bak – öklelős, cudar legény – kötekedős.
Aki kecskét vág, kettőt nyer: szarva a késnek nyele, bőre a szolgavas tokja.
Egy gödölye két embert megfuttat.

http://216.239.33.100/search?q=cache:1h7B1FJHt_gJ:www.terebess.hu/keletkultinfo/kazak.html+her%C3%A9lt+diszn%C3%B3&hl=hu&lr=lang_hu&ie=UTF-8&inlang=pl
Török népek szólásai

Meg azt találtam a herélt disznóról, hogy monyametszett


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Július. 03, 00:57:01


 hm... hm...
 ... én nőtlen vagyok...
 hm... hm...
 Mert rakoncátlan, és nehéz megülni...?
 Ez is azt mutatja, hogy rajtam nem keresett az állatorvos...
 ... és milyen a mezei csatalaw?


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Július. 03, 18:22:33

Franz Kaffka ma lenne 120 éves.
Megérdemelt volna még egypár bódog
születésnapot...


Cím: Re: Szalon
Írta: puhoferenc - 2003. Július. 04, 17:14:58
Kitalaltam egy uj magyar noi nevet. Igy hangzik: Cirmonella. A "cirmos" szobol kepeztem. Beceneve: Cirmi, Cirmike. Tetszik onoknek?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 04, 19:08:48
Japán napló, 11.

A mai nap eseménye: Sumo.
Megtekintjük a tavaszi bajnokságot. Évente kétszer rendeznek versenyeket, ezek két hétig tartanak. Mi a második napra kaptunk ülőjegyeket, kb 75 euróért, ez egy közép-ár a 20 eurós helyszinen vásárolt esély-jegy (hátha van szerencsénk, és marad néhány), és a rendszeres élvezők 110 eurós gyékényei között.
Vonattal megyünk a stadionig. Ez a Sumida folyó túloldalán áll, négyszögletes nagy épület, megzöldült rézlemezekkel fedve. A közeli Ryogoku állomás miatt ezen a néven ismert, világszerte. A versenyek reggel kezdődnek, de ezek kevés nézőt vonzanak, mert alacsonyabb kategóriájú hústornyok mérik össze sonkáikat. Mondjuk úgy, hogy NB II-es mezőny. A jegyek egész napra szólnak, mindenki akkor jön és megy, amikor akar, és aznap vissza is térhet, ha van kedve.

Mi sem sietjük el. A vonatról leszállván ebéd után nézünk. A megemelt sínpályák alatti beépített rész vendéglők sorának ad helyet. Felkeressük azt, amelyben a birkózók is szoktak étkezni. Ennyire egyszerű, mondhatnám spártai berendezésű, gyengén világított és takarított helyet keveset láttam ittartózkodásom során. Bár az ebédidő már jócskán eltelt, mégis kiszolgálnak bennünket, kissé ugyan kedvetlenül. Más vendég nincs is a közelben.
A Sumo versenyzők szokásos menűjét választjuk. Ez egy bogrács, telve valami levesfélével, amit az asztal közepén lévő gázlángú forralóra tesznek. Két mély tálat is hoznak, amelyekben gyanus masszák lapulnak. Kiderül, hogy az egyik valami nyers hal-pép, a másik meg ugyanilyen kévéssé vonzó csirke-darálék. Persze ismeretlen eredetű adalékanyagokat is tartalmaznak ezek az étvágyölő tálak. Amikor forr a leves, akkor a tálak tartalmából nokedlit szaggatunk a buzgó folyadékba, majd megvárjuk, hogy ezek hasukat feldobják a felszínre. Ekkor lehalásszuk őket és igyekszünk jó pofát vágni, míg majszoljuk az anyagot. Később, megkönnyebbülésemre, apró rákokat is hoznak, amikre hasonló sors vár, mint a nokedlikre. Rövidre fogva, a hely visszataszító, az étel ugyancsak, a kiszolgálás satnya, a számla kövér. A kaja nagyon hízlaló, ettől érik el a versenyzők az általuk kívánt súlyt. Egy érvvel több, hogy miért nem választom a birkózó szakmát.

Átballagunk a stadionba. Az első érdekesség a személyzet nadrágja, amely bennem csaknem pánikot kelt. Alul, és a lábszáron szorosan símuló, fekete-szürke csíkos, klott-szerű anyagból készült szerencsétlenség ez, amely feljebb hihetetlenül kibővül, mint a cirkuszi bohócoké, de derékban ismét szorosan feszül, saját övével körbekötve. Ami ijesztő benne, az a hiánya. Amennyivel több van belőle elöl, annyit spóroltak el hátul. Kb combközéptől felfelé már nincs hátul nadrág, csak egy keskeny csík fel, a derékig. Nagyon bizarr… Vigasztalásomra egy kékes színű kockás kimonót hordanak alatta, ez azert a lényeget nagyjából fedi.
A személyzet főként teát és ételeket hord, rendeléseket vesz fel, pénzt kezel, giccses emléktárgyakat szállít a páholyokhoz. Állandóan sürögnek, tucatjával látni őket mindenütt. Azt gondolhatnánk, hogy nem sporteseményről van szó, hanem a közönség lepényt eszik, miközben a személyzet zsákban fut.

Elfoglaljuk helyeinket, úgy három óra táján. A mérkőzés már nagyban folyik. Így lenézve a karzatról jól látszanak az előkelő földszinti helyek, a dohyo (igy hívják a ring-szerű emelvényt, ahol az elefántok lökdösik egymást) közelében lévő öt sor a bennfenteseké, azon túl pedig tágasabb családi páholyok vannak. Ez egy nagyobb gyékényt jelent, középen apró asztalkával a tea számára. Ezeken a gyékényeken azután végeláthatatlan étkezés folyik. A furcsanadrágú személyzet rendszeres időközökben megjelenik, hatalmas zacskókat hoz különféle inyencségekkel megrakva, vagy a maradékokat távolítja el. Az evészetet néha ordítozás szakítja meg, a Sumo ugyanis olyasmi, mint nálunk a foci, az emberek egy része ide is agressziója kiélése végett jár.

Megfigyelem, hogy a dohyo melletti legdrágább helyeken csaknem kizárólag nők ülnek. Hasonlóan a nehézsúlyú ökölvívó meccsekhez, mert ott is a ringside általában nőkkel van tele. Ott a vér látványa okozhat izgalmat, itt inkabb a sonkák. Ha a női lélek rejtelmei mélyek, akkor a Sumo számomra újabb bugyrokba enged betekintést.
Négykor felvonul az élcsapat, tonnás fickók, ilyesztő mellekkel, a sokméteres selyemből készített ágyékkötők hátul jól bevágnak, mint egy tanga, eleinte nem merek odanézni, hátha illetlenségnek érzik. A bírók folyamatosan cserélődnek, ahogy a versenyzők rangja emelkedik. Ezek a bírók időnként feszítik a helyzetet, nem engedik az összecsapás megkezdéset. Az eddig farkasszemet néző felek visszaballagnak a dohyo széléhez, trampolnak, tapsolnak, lábat emelnek, sót hintenek. Látnivalóan irritáltak. Azután végül egymásnak feszülnek és másodpercek alatt túlesünk mindenen.
Az izgalmasabb meccsek között hirdetéseket látunk, férfiak járnak körbe a szentélyként tisztelt dohyoban, táblákkal és transzparensekkel, amelyeken a közeli fűszerest reklámozzák, vagy valami szója-szószt. Végül a fő-bajnok mérkőzése zárja a napot. Ő nem annyira túlsúlyos, persze győz, az orgazmus csupán nyolc másodpercig tart. Egy tálcán sok borítékot kap, mint egy előkelőbb kurtizán, és már csak az ünnepi felvonulás van hátra.

A Sumo több, mint sport. Ez egy életforma, egy világnézet, egy vallásgyakorlás, mély hagyomány, apró rituálék halmaza, szimbólum-rendszer. Minden ruhadarabnak, minden mozdulatnak, száj-öblítésnek, láb-emelésnek, sóhintésnek jelentése van. A magamfajta gaijin semmit sem kap egy Sumo viadaltól. Gong-ütések hangzanak néha, a bíró a legyezőjét így forditja, vagy úgy, az ágyékkötőkről rojtok csüngenek, vagy ceruzaszerű rudacskák, vagy éppen semmi - ezek nekünk megmagyarázhatatlan csekélységek.

Tódulunk kifelé. A tömeg a metróállomás felé igyekszik, mások az éttermek irányába. Legtöbb fülön maroktelefon. Néhány versenyző is megy mellettünk, nagyon magas fiúk, korban 20 es 30 között, tradícionális kimonókba csavarva, illatos olajokkal kent testük egyaltalán nem hat taszítónak. A nők meg egyenesen őrjöngenek értük.
Aprócska, vékony feleségeik kezét fogják. A Sumo a béke szinonímájának tűnik.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 06, 11:49:18
"Néhány versenyző is megy mellettünk, nagyon magas fiúk"
Alapvetően nem a magasságukkal van problémám...
Sose vitt rá a lélek, hogy megnézzek valamilyen szumo-közvetítést.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 06, 11:50:55
Még mindig a Vámoson gondolkodom, és inkább itt, mint abban a topicban, ahol szóba került.
Talán csak a neoprimitív zavar. Abból is inkább a primitív...Azt, hogy naív, elfogadom. A szinonímák között rengeteg érzelmi, hangulati különbség lehet. Sőt, jelentésbeli is.
Naív. Persze. Hiszen nem volt mesterségbeli tudása, tanultsága, rutinja. Ha nézem például a gyermek-portréit, vagy Pierre Loti arcképén a cigarettát tartó kezet – nem, hát az anatómiához valóban nem sokat értett. Vagy a pl. a látképei, mondjuk A székgyár, vagy a Tavasz a bievre-i völgyben, a Legelőn, a Táj, a hangyányi emberekkel, a mélység, a távlat, a térábrázolás szabályainak ellentmondó ábrázolással – és mégsem ez a fontos benne, mégsem ez az, amit észreveszel, hanem a hangulata fog meg, a ragyogása. Az az érzésed, hogy nem a tájat festi, hanem azt a képet, amit magában őriz a tájról, a táj emlékét, de ez az emlék nem homályos, ködös, múltbeli, hanem élő, eleven, friss, fényes…
Tényleg nem tudok jobb szót rá, mint azt, hogy „tiszta”.
És csak azt tudom, hogy amikor 1965 öszén (vagy 66 tavaszán?) ott álltam az Önarckép előtt, ez a tisztaság fogott meg és nyűgözött le.
Sajnáltam, és sajnálom még most is, hogy nem lehet „visszajárni” hozzá.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 16:44:14
Otthon éreztem magam !

A francia vonatok pontosak, gyorsak, és nagyon tiszták. Ott a firkálások is nagyon ritkák, ha valaki úgy dönt, hogy ráfirkálja egy ülésre vagy asztalra azt, hogy szereti Charlotte-ot, mindig sokan megnézik, megmosolyogják, mert ritkaság. Most láttam egy "felfirkált" politikai szöveget is, ráadásul németül, egy asztalra volt írva filctollal, szép gyöngybetükkel :

„Patriotismus kann und darf nicht mit Rechts-Extremismus gleichgesetzt werden !“
( A hazaszeretetet nem lehet és nem szabad az Ultra-jobboldalisággal egyenlövé tenni )

Egy másodperc alatt otthon érzetem magam. Bár lehet, hogy ha a szöveg Magyarországon virítana, lenne benne egy kis anyázás is...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:01:06
Szia, Kecsi, jó nyaralást, és máskor is találkozz szembe az internettel.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:03:32
Szia, köszönöm, sajnos csak kb. háromnegyed ötig vagyok.
Addig olvasgatok, miket müködtetek.
Olyan szomorú vagyok, hogy már nem születnek versek...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:05:52
Majd fognak...az ihlet nem rendelésre érkezik.
De mondtam már neked sokszor: kérek témát...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:06:41
Egyébként Parole épp az imént (tegnap? tegnapelőtt?) írt verset.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:07:11
Két válaszom is van :

1. A téma az utcán hever.
2. Rólam,rólam,rólam,rólam,rólam,rólam,rólam,rólam,rólam,rólam,rólam...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:08:20
azt láttam, örülök, hogy jól sikerült a poco-loco, és itt is kifejezem reményemet, hogy legközelebb én is ott lehetek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:13:34
Nekem is van két válaszom (pontosabban egy válasz, egy kérdés):
1. Látod, ezér (is) nem vagyok költő. Nem veszem észre.
2. Mit nem írtunk még meg rólad? Lehet még rólad újat írni?


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:16:43
újat már nem, de azt, hogy okos kecsi, szép kecsi, sose bírom megunni.

( tudod, amióta örexem, és régi fényem megkopott, állandó megerösítésre szorulok - de azért ezt ne vedd szó szerint: van, aki azt mondja, az önbizalmam több az átlagosnál - a gonoszok néha még "nagyképünek" is mondanak - szerintem sincs hiányom belöle )


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:21:10
Akkor nem megerősítésre szorulsz, hanem fényesítésre...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:22:03
Azt írjam meg versben, hogy okos kecsi, szép kecsi???


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:22:48
hát egy kis smirglizés rám férne, az bizti.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:23:31
nem, azt írd meg, amihez ihleted van.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:26:10
Megint visszakanyarodunk oda, ahol kezdtük.
Nincs ihletem.
Ha adsz témát, lesz.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:31:05
Legközelebbre kitalálom. Most úgyis nemsokára mennem kell, meg most sajnos olyat teszek, ami nem lesz ínyedre, lehet, hogy elveszem a kedved, hogy rólam írjál verset. Sajnos Barika írt rólam egy nem túl szépet, amire muszáj válaszolnom ( a fele már kész ), de nagy veszélytöl ne tarts. A szarvasbikák is szeretik egymásnak feszíteni agancsaikat, de legtöbbször mindketten életben maradnak.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 07, 17:36:22
:)))


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Július. 07, 17:48:19
Na, megyek.
Majd jelentkezem.
Viseld jól magad, és gondolkozz a versen ( Nagy csodálója voltam minden eddigi müvednek )


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 07, 20:02:08
Kecske! Az utcán heversz?Ez elég érdekes téma egy olyan alanyi költőnek, mint Kapitányg, de inkább Szucsukát v, Fricsit javasolnám, amennyiben realista képet szeretnél állapotod okairól:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 07, 20:39:37
A becsületes Kecske az utcán hever

A cím már megvan. A többit, vagyis a munka könnyebbik részét rátok bízom!


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 07, 22:38:49
A szarvas rendben van, de a bika......(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 07, 22:44:58
El kellett ide jönnöm, egy kicsit röh...izé, mosolyogni.
Melyik ááállat nagyobb? A Kecske! Barika szerint ugyanis ő a kisebbik ááálllat.:-))))


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 07, 23:00:09
Idézet
El kellett ide jönnöm, egy kicsit röh...izé, mosolyogni.
 Melyik ááállat nagyobb? A Kecske! Barika szerint ugyanis ő a kisebbik ááálllat.:-))))

Maradjunk annyiban, hogy mindketten (szarvas)marhák.....(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 07, 23:08:53
Idézet
El kellett ide jönnöm, egy kicsit röh...izé, mosolyogni.
 Melyik ááállat nagyobb? A Kecske! Barika szerint ugyanis ő a kisebbik ááálllat.:-))))


Azért azt (is) csipem benned, hogy egyből ráérzel jól elrejtett gondolataimra.
Az elején nem volt ilyen könnyű, de már gyakoroljuk egy ideje.

Amikor leülök irni, szinte érzem a virtuális elvárást, hogy minél nagyob baromságokat (ez nálam rangot jelent!) irjak, mert várja már az Avenár...

Sajnálom. Én nem tudok élni barmulás nélkül (lásd fent). Ez a No. 1 hibám és egyben No. 1 erényem.

Gyötrődés arra gondolnom, hogy hogyan fogok végigcsinálni a kecsivel egy komoly beszélgetést...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 11, 01:04:25
Július 11. van:
SOK-SOK BOLDOG SZÜLINAPOT DRÁGA, KICSI DÖMDÖDÖM!

SZUNNYADJ, KISBABA

Szunnyadj, kisbaba,
őriz halk szoba,
zsongó éjszaka,
   csillagfény.

Hold jár egymaga,
rád hull fátyola,
álmodj, kisbaba,
   tündérkém.

Nagy a menny
ablaka,
süt a hold
éjszaka,
letekint
egymaga:
„Aludjál
kisbaba!”


CSUPA FEHÉR

Reggel süt a pék, süt a pék
gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó
beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég,
belepi a várost.
Taligán tol a pék
gezemice-lángost.

A KUTYA-TÁR

Harap utca három alatt
megnyílott a kutya-tár,
síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Húsz forintért tarka kutya,
tízért fehér kutya jár,
törzsvevőknek öt forintért
kapható a kutya már.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

HARAGOSI

Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Haragosi,
     din don diridongó.

Ha kiborul az a kocsi,
leröpül a Haragosi,
     din don diridongó.

Fut a havon a fakutya,
vele fut a retyerutya,
     din don diridongó.

Ha kiborul a fakutya,
lerepül a retyerutya,
     din don diridongó.

KOCSI ÉS VONAT

Jön a kocsi, fut a kocsi:
     patkó-dobogás.
Jön a vonat, fut a vonat:
     zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
     Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
     Völgyön-hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,
fut a sinen a kerék,
forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
fekete alagút,
a masina fut.

/Mind-mind Weöres Sándor vers/


B.anya és Free, Nektek meg ezt küldöm, előbb-utóbb megkérdezi:

HOGYAN VÁRTALAK?

Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

/Beney Zsuzsa/


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Július. 11, 08:19:54
Kedves Freechess!
Ezúton kívánok boldog szülinapot az egy éves trónörökösnek. Sajna, csak egy rövid időt töltöttem társaságában, annyit elmondhatok Róla, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Sokat nem beszélt, ellentétben Veled. Majd később bepótólja.
Sok örömet kívánok Nektek Dömdödömmel!
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Július. 11, 08:40:48
Idézet
Kedves Freechess!


Csatlakozás az elöttemszólókhoz.
Ne feledd, a sikeres prototyp
és a sorozat között nem szabad elhuzni
nagyon...
:-)
Üdv!


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 11, 09:44:02
Nahát, tündér Parole!

Meghatottál bennünket a versekkel......


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 11, 09:46:25
Idézet
Kedves Freechess!
 Ezúton kívánok boldog szülinapot az egy éves trónörökösnek. Sajna, csak egy rövid időt töltöttem társaságában, annyit elmondhatok Róla, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Sokat nem beszélt, ellentétben Veled. Majd később bepótólja.
 Sok örömet kívánok Nektek Dömdödömmel!
 gyuriii


Köszönöm szépen a jókívánságokat (és utólag a fuvarozást is)! Két kiegyensúlyozatlan, közel idegbeteg szülőnek milyen gyereke lehetne?(:-)) Ha még maradtál volna, megtudtad volna, mi az a bőbeszéd......(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 11, 09:50:39
Kedves Víg Úr!

Kösz a jókívánságot és a tanácsot. Előbb sokat kellene fogynunk, hogy ki tudja hordani mami a kicsit, papi meg ne durranjon ki..... (KapitányG szerint nagyon hasonlítunk egymásra veled....)

A tervezési fázison egyébként már túl vagyunk már.....


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 11, 09:54:32
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azér Te kicsit (kicsit!) gömbölyűbb vagy


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 11, 10:00:24
Idézet
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azér Te kicsit (kicsit!) gömbölyűbb vagy

Akkor Víg úr kifejezetten slank.(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 11, 19:17:10
Methust szeretném hangolni...
Az alábbi írással (illetve azzal, amiből való az alábbi részlet) még gyerekkoromban találkoztam. Ma meglehetősen nagy ásatást folytattam annak érdekében, hogy előkerüljön.

Pásztor Árpád: A japán mosoly

A boldog napokban, amikor Japánban jártam, meghökkentett és megdöbbentett a japán mosoly. Mért, min mosolyog a japáni ember, mi az, ami ezt a különös mosolyt a japán szájakra rajzolja?
Ha két japáni az utcán találkozik, karját a föld felé nyújtva meghajlik, és néhány pillanatig így köszönti egymást. Ha fehér emberrel kerül össze, akkor ebben a mosolyban valamilyen alázatos vonás is kifejezésre jut, annyira alázatos, hogy már szinte gyanús, és nincs messze attól a mosolytól, amit gúnyosnak nevezhetünk.
Ha belépünk egy japán irodába és a főnökkel akarunk beszélni, amig ő nem vesz észre bennünket, az arca komoly, a munka gondja tükröződik rajta, de abban a pillanatban, hogy szemtől szembe állunk, egyszerre mosolygó lesz, és szeméből eltűnik a gond. Ha nagy fájdalom éri a japáni embert, és ezt bejelenti neked: mosolyog; ha vérig sérted: mosolyog; minden érzését, bánatát, kellemetlen gondolatát mosoly mögé rejti.
Lafcadio Hearn, aki évekig élt Japánban, japán asszonyt vett feleségül és a japáni lélek egyik legnagyobb európai analitikusa volt, szintén megdöbbent ettől a mosolytól, és igyekezett megmagyarázni. Kis értekezésében, amelyet a japán mosolyról írt, felemlíti a következő esetet:
„Egy európai hölgy élt Yokohamában, akinek japán szobalánya volt. Ez a szobalány egy nap, mintha valami nagyon kellemes dolog történt volna vele, mosolyogva lépett úrnője elé, és tudomására adta, hogy a férje meghalt, és arra kérte, hogy engedje el a temetésére. Az úrnő természetesen elengedte és a szobalány estére egy kis hamvvederrel tért vissza, amelyben e férje hamvai voltak. Úrnője elé járult, meghajolt előtte és nevetve mondta: Itt az uram.”
- Mit szól ehhez az ellenszenves, utálatos teremtéshez? – kérdezte az európai hölgy Lafcadio Hearntől.
„Teljesen hiábavaló lett volna – írja Hearn – az európai hölgyet arról meggyőzni, hogy a kis japán cseléd nem szívtelen, sőt ellenkezőleg, nagyon is szerette az urát és hogy ezt a mosolyt úgy kell tekintenünk, mint a lélek hősiességét, mint udvariasságot, amely nem akarja egy idegenre erőszakolni az ő fájdalmát és minél jelentéktelenebbé akar válni.”
Egy másik példa:
„Két kocsi haladt egymással szemben a keskeny hegyi úton. Az egyikben európai ember ült, a másikon japán kocsis. Az út olyan hirtelen kanyarodott, hogy már nem volt idejük kitérni és a japán kocsi rúdja a fehér ember lovának szügyébe fúródott, úgy, hogy a szegény pára döglötten rogyott össze. Az európai szerint a japán volt az oka a balesetnek, leugrott a kocsiról és ostorával végigvágott rajta.
Váratlan dolog történt.
A japáni a fehérre nézett, meghajolt és kezét bocsánatkérően kinyújtva mosolygott.
- Ez a mosoly teljesen megzavart, kihozott sodromból, egyszerűen nem értettem – mondta a fehér ember. – Az ördögbe is! Miért mosolygott ez a szerencsétlen?
„Nékem is megfoghatatlan volt eleinte ez a mosoly, - írja Lafcadio Hearn – de azóta megoldottam és megértettem a japán mosolygás titkát. A japáni ember gyakran mosolyog a halál jelenlétében, de ez nem dac, nem kétszínűség, sem pedig a beteges lemondás mosolya, hanem finom, udvarias, évszázadokon át beléje nevelt szertartásosság. Néma beszéd. A japán gyerek már az iskolában megtanulja, hogy ha valami bánat vagy baj éri, mosolyogjon: mint ahogy az iskolában tanulja a meghajlást és megtanulja azt, hogyan boruljon le egy nálánál tekintélyesebb vagy magasrangú előtt, hogyan szívja ilyenkor vissza a lélegzetét, ami örömtelibb, vidámabb kifejezést ad az egész mozdulatnak. A mosolygó arc talán a legkellemesebb arc és szülőnek, rokonnak, tanítónak, jóbarátnak és jóakarónak mért ne mutassuk mindig a legkellemesebb kifejezésünket? Ez életszabály és azt is jelenti, hogy a külvilágot ne avassuk be fájdalmainkba, hanem mindig igyekezzünk idegenekkel szemben mosolygónak, kellemesnek, kedves megjelenésűnek lenni. Ha meg is szakad a szívünk, társadalmi kötelesség, hogy mosolyogjunk.”
Így ír Lafcadio Hearn, így magyarázza az évezredes japán erkölcsöt, amelyet hazai nyelven „busido”-nak hívnak.
A busido-nak nincsenek írott törvényei, parancsai ezerévek óta változatlanul szálltak át családról-családra, apáról-fiúra. Ennek a busido-nak meg nem írott törvényeiben foglaltatik benn a japán mosolygás is, másképpen az a gondolat, hogy idegeneket ne avassunk fájdalmunkba, a magunk gondját és baját intézzük el magunkkal.
Híres az a vers, amelyet egy japán anya írt lánya holtteste mellett:
„Az elrejtett moha, amely a forrás mélyén nő, kis szálait idegen kunyhó küszöbéig ringathatja el, de soha ne mutassa szívem idegenek előtt, hogy érez és dobog.”
A busido nevelte nagyra a szamurájokat, és amit Európában lovagiasságnak hívnak, az japánban a busido.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 11, 19:20:57
Pásztor Árpádról az Elfeledett magyarok 908.-ban olvashattatok. Most csak annyit, emlékeztetőül, hogy 1877-1940 között élt, újságíró volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 12, 20:44:36
Idézet
Methust szeretném hangolni...


In vagyok spiralva!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 12, 20:56:58
Idézet
> Methust szeretném hangolni...
 
 In vagyok spiralva!


Akkor most szorítok...
Tartós és gyümölcsöző legyen az állapotod...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 17:11:55
Kora délután valamilyen réges-régi verses-zenés összeállítást ismételtek a Bartókon. Sajnos, későn eszméltem, hogy érdemes abbahagyni a porszívózást.
Ottlik Gézát olvastak. Hogy harminckét foggal kell harapni az életet, hogy felkészülhessünk a halálra.
Hallottam Francis Jammest, Szabó Lőrincet, Juhász Gyulát, Weöres Sándort Balkay Gézától, Kőműves Sándortól, Farkas Zsuzsától és Pregitzer Fruzsinától. Az egyik az, ami eszembe jutott, hogy ouro vajon miért nem olvassa Jammest? A másik meg, hogy lehetséges, azt szeretném a legjobban, hogy verseket mondhassak-olvashassak egész hátralévő életemben.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 14, 17:43:03
Idézet
Idézet
hogy verseket mondhassak-olvashassak egész hátralévő életemben.<<


Csak verseket
olvasni kötve, füzve!

(ÉN olyan öreg vagyok, hogy emlékszem Feleki Kamillra!)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 18:20:08
Idézet
(ÉN olyan öreg vagyok, hogy emlékszem Feleki Kamillra!)


ÉN meg szinte most is hallom a raccsolását: szívem szehet...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 18:47:56
Szivem szehet, szivem szehet,
Valóság, ez nem álom.
Szivem szehet, szivem szehet
Örömmel konstatáhom.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 18:48:55
Rövid i-vel ejtette, mielőtt szólnál...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 18:48:55
öhömmel


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 18:49:41
Idézet
öhömmel


Tényleg. Ez volt a legjobb benne! Öhömmel:-))))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 18:50:10
azért nem akartam


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 14, 18:56:44
Es a Csinnbumm cirkuszra is emlekszem.
Ratonyi volt benne a Robi, aki megette a lekvart.
De ki volt az Istallomester?

Es emlekszem Salamon Belara, es Latabar Kalmanra meg Arpadra.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 19:37:53
És a Moha bácsira?

Kelemen?
Ábris? Nem jó Neked, csak az istállómester kell?
Talán az istállómester is eszembe jut előbb-utóbb (hiába, ebben a korban már feledékeny az ember)


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 19:38:23
Es Moha Bacsira is emlekeztek?


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 19:39:20
 Ugy tunik, paralell gepelunk, bar igen messze vagyunk egymastol....!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 19:51:54
Idézet
Ugy tunik, paralell gepelunk, bar igen messze vagyunk egymastol....!


Szia! Örülök, hogy látlak, tegnap azt hittem, a sikeres regisztráció ellenére sem jutsz fel a NOL-ra.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 19:53:53
Idézet
Ugy tunik, paralell gepelunk, bar igen messze vagyunk egymastol....!


Egyébként az, hogy paralell gépelünk, sajnos, nem változtat semmit azon a tényen, hogy nekem sokkal több okom van emlékezni Moha bácsira, mint neked....


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 19:56:27
Szia, feljutok, csak a hetvegem volt igen zsufi, egyaltalan nem volt idom leulni "nezelodni". Meg egyebkent is, mikor a ferjem elutazik egy konferenciara, tobb idom van a gep elott ulni. (Szombat delutan jott meg 10 nap utan.)


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 19:59:50

Idézet
Egyébként az, hogy paralell gépelünk, sajnos, nem változtat semmit azon a tényen, hogy nekem sokkal több okom van emlékezni Moha bácsira, mint neked....


Miert, en is hallottam a radioban sokszor....
Meg ha jol emlekszem, vasarnap delelottonkent volt valami uzenet kuldo vagy kivansag musor szeru uttoro musor, annak a musorvezetojenek a hangaj meg most is a fulembe cseng...
Tudja valaki mi volt az a musor?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 20:01:30
Talán azért gondoltam ilyesmit, mert túl könnyen sikerült a regisztrációd...
Meg aztán éppen tegnap jeleztek olyan esetet, hogy valakinek egyszer sikerült hozzászólnia, és soha többé nem


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 20:02:59
Miska bácsi lemezes ládája, de volt neki leveles ládája.

Azért 8 év az 8 év, kedves Terlaky...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 20:03:21
Most megint eltunok egy kicsit, mert a kutyaval meg kell ejtenem a deli setat, aztan meg meg kell foznom a vacsorat. Remelem, meg ebren lesz valaki, mire visszajutok ide. Sziasztok!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 20:03:29
akarom mondani, leveles ládája is.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 20:06:00
Idézet
Miska bácsi lemezes ládája, de volt neki leveles ládája.

 Tenyleg, koszi...
Idézet
Azért 8 év az 8 év, kedves Terlaky...

Akkor valoban sok ido volt, de valahogy egyre csokken es kozeledunk egymashoz...legalabbis en igy erzem...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 20:11:59
Nem is azért mondom...
Valóban egyre kevesebb jelentősége van.
Itt meg az is eltűnik teljesen.
A kutyasétáltatásról jut eszenbe: Barikával is lesz közös témátok. Még időben (időzónában) is nagyjából passzoltok, úgyhogy nemcsak téma lesz, hanem lehetőség is.
Viszont ha Gyuri(ii) val akarsz itt beszélgetni, az elég nehezen jön majd össze. Ő általában reggel és délelőtt topicol - persze, itteni időszámítás szerint.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 20:36:10
Miska bácsi leveles ládája volt a műsor, és igen színvonalas gyerekműsor volt.
Padisák Mihály volt a műsorvezető.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 20:37:41
Késik az órám???


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 20:38:04
A vasárnap délelőtti lemezes láda volt. A leveles láda hétköznap ment


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 22:50:06
Szerszámos ládára ki emlékszik?:-)))

Nem a délutáni komolyzenei kérdésről van szó? Mindig valahonnan közvetítették, mintha egy presszóból, könyvtárból...
Pedig én is hallgattam, mert jó zeneművek voltak.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 22:55:26
Dél utáni. A Déli Krónika után volt a Kossuthon a Ki nyer ma? Erre gondolsz?
Legtöbbször az Astoria szálló halljából, aztán péntekenként vidékről
Czigány György, Zsoldos Attila, meg mások is, csak éppen nem jutnak az eszembe.
Hát azért ez sokkal későbbi, mint az én első emlékeim Miska bácsi lemezesládájáról.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 22:56:40
Most nem tudom, létezik-e, pár éve még működött. Meg kéne néznem a rádióműsort...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 23:08:32
Idézet
Most nem tudom, létezik-e, pár éve még működött. Meg kéne néznem a rádióműsort...

Ha Ki nyer ma-ra gondolsz, mukodik, neha szoktam hallgatni. Meg vasarnap delben van azt hiszem "Fel ora a vilag korul", az is mar egy osoreg program, de jo...
A Szabo csalad letezik meg?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:12:16
Hogyne létezne!
Bár tőlem minden ilyesfajta tájékoztatást kétkedéssel és fenntartásokkal fogadj: nem hallgatok rádiót, illetve kizárólag Bartókot, kivéve reggelente, amikor a Juventus szól.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 23:16:00
Erre gondoltam! Nagyon régen nem hallottam. Legalább 7-8 éve.
Lehet, hogy létezik, de nem szoktam ilyenkor rádiót hallgatni.
Czigány györgyre emlékszem főként, és az Astoriára. Mindig álltak az utcán is, amikor volt a műsor. Ezt láttam egyszer én is.
De a kérdések jók voltak, a zenei részletek még inkább.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 23:17:10
A Kossuthon van most is ugyanabban az időben.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 23:25:46
En egyszer meg voltam is ott! Ez egy "ESEMENY" volt a kis eletemben. Lehettem vagy tiz eves, mikor nagymamam a haztartasi penzbol osszekuporgatott egy kavera es egy uditore valot az ASTORIABAN es elmentunk mar jo koran, hogy ne az utcan alljunk, a musor kezdeteig elszopogattuk az uditot es a kavet es utana "voltunk a radioban!"
Es hasonlo esemeny volt, mikor nagypapammal mentunk kirandulni a Ferihegyre, nezni a repuloket...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:29:31
Amikor Te "lehettél vagy tíz éves", én akkor érettségiztem...
(Ígérem, nem fogom sűrűn felhánytorgatni...)

Ezek szerint megsétáltattad a kutyát és megfőzted a vacsorát.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 23:34:36
A repülőtér nekem is:-))
Meg a nagymamám mindig felvitt a Gellérthegyre, meg a Halász bástyára, a Városligetbe, az Állatkertbe...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 23:35:11
Milyen kutya??? Fajta?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 14, 23:36:25
Nem is vagy idősebb nálam! Vagy igen?
Terlaky ilyen tini?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:37:30
Úttörővasút?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:38:23
Vagy igen...
Ilyen.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 23:39:21
Idézet
Milyen kutya??? Fajta?

Ezt tolem kerdezed? Akkor nem, egy pug (mopsz) es csivava keverek, kerdezd meg Kapitanyg-tol, hogy tetszett neki?
Igen a kutyat megsetaltattam, a vacsora meg meg fo, szep lassu tuzon rotyog a szekelygulyas.... Lassan jon haza a haziur.... az ifjabb meg a baratnojenel tolti az estet.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 14, 23:40:19
Idézet
Nem is vagy idősebb nálam! Vagy igen?
 Terlaky ilyen tini?

Szeretnek az lenni....mar a fiam is kinott belole...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:42:17
Idézet
> kerdezd meg Kapitanyg-tol, hogy tetszett neki?

TETSZETT!!! TETSZIK!!!
És a képek is jók!

 


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:42:58
Relativ-tini vagy.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:45:15
A képekhez még annyit: érdekes volt ismerőst találni rajtuk - mert más tudni, és más látni is


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 14, 23:48:25
Idézet
De ki volt az Istallomester?


Bilicsy


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:51:30
Bilicsy a Bruhaha Kelemen volt, amennyire én emlékszem.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 14, 23:56:34
Amúgy meg: szia! szia! szia!
Ebben a nagy "úgyis nekem van igazam"-hangulatban nem is köszöntöttelek!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:04:39
Nem jut eszembe a neve, de előttem van a képe. Csúnya nagy lelógó ajka, tágranyitott szeme volt. Igen csúf színész...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:09:57
Az is! Úttörővasút!!!
Meg elvitt az Operába a Hoffman meséire, meg a Pillangókisasszonyra. Óz, a csodák csodája - nagymama iszonyúan élvezte. Én egy szót sem értettem, úgy emlékszem.

És Cirkuszba is vitt. És én lettem a nagy atrakció!.-)) Az igazgató a tévéinterjúban nyugdíjbavonulása után el is mesélte a történetet. De nem mondom most el...:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:10:35
Idézet
Bilicsy a Bruhaha Kelemen volt, amennyire én emlékszem.


Az igaz. Én vagyok a Hosszúlábú Kelemen, lábamat a nyakam köré tekerem.
Ettől még lehetett volna persze istállómester. De mintha télleg nem ő lett volna.

Most akkor mi van ? Az öregember legalább a régi dolgokra szok emlékezni, ha már a tegnapiakra nem. Már öregembernek se vagyok jó ?


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:11:21
Mi van ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 00:15:33
Semmi, semmi, csak mentegetőzöm: fontosabb volt azt mondani, hogy nem a Bilicsy, mint azt, hogy szia


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 00:17:23
Naaaa! Mongyad el!!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:20:36
Szendrő József?


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:24:46
Idézet
Szendrő József?


nem a Balázs Samu ?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:28:04
 Ha mindenáron le kell járatnom magam:-(((

A snájdig igazgató bejelentette egy porond átrendezés előtti percben, hogy addig a híres két bohóc fogja a közönséget szórakoztatni. Majd miután a két bohóc bejött, az igazgató maradt velük és elkezdődött a beszélgetés, huzakodás.

Én meg ültem a nagymama mellett és komoly agymunkával rájöttem a hazugságra. Először halkan, aztán mivel nagymama nem figyelt rám, jó hangosan, természetesen az éppen beálló csendben elkiabáltam magam: Nem is két bohóc van, hanem három!

Kitört a nevetés, taps, az igazgató puszikat dobált felém (kínjában gondolom), nagymama büszkén magához ölelt. Én meg legszívesebben elsüllyedtem volna.
Ráadásul ezerszer kellett végighallgatnom a történetet a családban.
Aztán kiderült, hogy az igazgatónak is "nagy élmény" voltam:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:29:10
Lehet.
 Akkor ki volt a Szamóca?
Vagy az nem ugyanaz a műsor?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 00:36:13
:))))))))))))))))))))))
Azér megnéztelek volna kisgyerekként!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:37:31
Na megállj! Megy a kép!:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:38:08
Idézet
Akkor ki volt a Szamóca?


Szamóca az tutibiztos hogy Keleti László volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 15, 00:41:28
Idézet
> Akkor ki volt a Szamóca?
 
 Szamóca az tutibiztos hogy Keleti László volt.


Ej mi a kő? Hát kend is előkerült .......???? Úr?
Sokat emlegettem mostanában.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:42:48
Keleti László!!!! Igen, igen, igen!!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:44:16
Nem kerültem elő. NEm vagyok itt. Azér mer emléxek a Szamócára ?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:44:43
Bocsánat ! Természetesen Matternek köszönöm a megoldást.
Most már nyugodtan fogok aludni.
Sőt már nyugodtan alszom is:-(


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 15, 00:45:34
Idézet
Nem kerültem elő. NEm vagyok itt. Azér mer emléxek a Szamócára ?


Átkeresztelkedem varnyúvá...


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:48:53
Idézet
Átkeresztelkedem varnyúvá...


maga csak maradjon az ízeltlábúaknál


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:49:55
de az istállómester még mindig nem fifty-fifty


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 00:51:33
Ha ellenőrizni akarod, hogy itt vagyok-e, akkor az istállómester úr még valóban megoldatlan ügy:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 00:53:06
de igy nem is lesz megoldva hogy nem szól senki és aki tudja az hallgat


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 00:58:13
Lehet, hogy senkise tuggya
Az AvenárT tuggya de nem jut eszébe


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 01:00:37
jó én bemondtam egy Balázs Samut cáfolja valaki ?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 01:02:20
Nem.
Nem tudom a nevet:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 01:15:03
Idézet
jó én bemondtam egy Balázs Samut cáfolja valaki ?

Nem lehetett a Balázs Samu. Neki annyi nagy szerepe volt, valahogy nem az ő arcára emlékszem.
Kerek képe volt , és buta...

Másrészt nem akarok vitatkozni egy idős emberrel.
Kezit csókolom, megyek aludni.

Én lefekszem én ágyomba...


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. Július. 15, 01:17:02
mi az hogy arca ? rádióműsor volt


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 01:33:45
Pethes Sándor? Ascher Oszkár?


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 01:41:21
Idézet
> jó én bemondtam egy Balázs Samut cáfolja valaki ?
 Nem lehetett a Balázs Samu. Neki annyi nagy szerepe volt, valahogy nem az ő arcára emlékszem.
 Kerek képe volt , és buta...

Es lelogo ajka: az biztos a Keleti Laszlo volt.
Idézet
Másrészt nem akarok vitatkozni egy idős emberrel.
 Kezit csókolom, megyek aludni.
 
 Én lefekszem én ágyomba...


Egyebkent a ferjem szerint a TV-ben is volt Csimm-bumm Cirkusz. Reszben o masfel evvel idosebb nalam(Kapitanyg), reszben nekik mar a ’60 evek elejen is volt TV-juk, mig "mi" (a szuleim) csak a ’68-as olimpiaia akcioban vettek TV-t. Addig nekem csak a radiban volt mese...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 02:01:16
A tévés Csinn-Bumm Cirkuszhoz nem tudok hozzászólni. Egyrészt nekünk csak akkor lett tévénk, amikor a gyerekeim olyan nagyok lettek, hogy már nem lehetett tovább halogatni, tehát valamikor a hetvenes évek második felében, másrészt nem biztos, hogy amennyiben lett volna, én a hatvanas években pont Csinn-Bumm Cirkuszt akartam volna nézni rajta (megint a "kor"...)


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 02:07:25
Koszi a tetszesnyilvanitast a kepeimrol.
AvenarT nem valaszolt, hogy tenyleg az en ebem erdekelte-e. Vagy tenyleg elment aludni?
Ugy egyebkent Ti regi topicolok, tudjatok egymasrol nagyjabol, hogyki kicsoda? Ertem alatta, hogy fiu avagy leany es hogy tini-e avagy nagyszulo...?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 02:32:45
Tényleg a Te ebed érdekelte. (Van neki is.) Ezzel együtt valóban lehetséges, hogy azóta már édesdeden alszik.
Általában előbb-utóbb megtudja az ember. Persze, nem mindenkiről. Sokan elmondják itt a Fórumon, mások csak maszek levelezésben - és van olyan is, akiről nem is tartja fontosnak az ember, hogy megtudjon bármi személyeset, nem feltétlenül azért, mert ellenszenves, hanem mert egész egyszerűen ennyi mindenkivel képtelenség közvetlenebb kapcsolatot tartani, odafigyelni minden beírására. Ha nincs közös téma, nincs közös érdeklődési kör, akár az is előfordulhat, hogy valakivel egyáltalán nem váltasz szót.
Egyébként az ember észre sem veszi, hogy a beszélgetések során milyen sok mindent elárul magáról. És az is roppant érdekes, hogy vannak olyanok, akikről már a második hozzászólásuk után tudod, hogy akár valami barátság-féle is kialakulhat köztetetek. Persze ez ellenkező előjellel is működik. Én most már elég sokakat ismerek személyesen is, és felelősséggel merem állítani, hogy a személyes ismeretség egyetlen esetben sem változtatta meg azt a képet, ami kiről-kiről az itteni beszélgetések alapján kialakult bennem.
És akkor most mondom magamról Neked, hogy én speciel kétunokás nagymama vagyok. A fiam kislánya 5 éve, a lányom "kis"fia 8 és fél.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 15, 02:47:43
Idézet
jó én bemondtam egy Balázs Samut cáfolja valaki ?


- Szerintem is ő volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 02:47:49
Idézet
Tényleg a Te ebed érdekelte. (Van neki is)-----Azota ezt mar kideritettem az ateizmus topicnal (kisse elterve a tematol...), meg Barikarol is.


Te nem tudsz (vagy akarsz) csinalni fenykepalbumot?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 02:51:26
Idézet
> Tényleg a Te ebed érdekelte. (Van neki is)-----Azota ezt mar kideritettem az ateizmus topicnal (kisse elterve a tematol...), meg Barikarol is.


Azóta láttam, hogy kiderítetted :))
 
Idézet
Te nem tudsz (vagy akarsz) csinalni fenykepalbumot?


Jaj, sose gondoltam még rá. Tudni tudnék, kérdés, mit raknék bele.
Majd szétnézek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 02:54:36
Szia, Benned volt minden bizodalmam. Én hiszek Neked - Nektek.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 03:05:22

Idézet
> Te nem tudsz (vagy akarsz) csinalni fenykepalbumot?
 
 Jaj, sose gondoltam még rá. Tudni tudnék, kérdés, mit raknék bele.
 Majd szétnézek.


Pl. az unokaidat.

A www.enevjegy.radio.hu web-lapot ismered? Az is jopofa, egyszer megnezni.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 08:49:38
A Kapitány negyven éve
A megunhatatlan Tenkes

A Netkapun találtam.


Isten éltessen Kapitányg vagy inkább a Tenkes kapitányát illene köszöntgetnem?


Valóban elaludtam. Minimum 9 óra az alváisgényem. Így ma egész nap kóvályogni fogok.

Matternak van igaza, összekeveredett az emlékeimben a rádiós és a későbbi tévés Csinnbum cirkusz.

Mentségem, hogy kicsi voltam az előbbi esetében, az utóbbit meg én sem igen nézegettem.


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Július. 15, 08:50:07
Bocsánat, úgy emlékszem, hogy az istállómester v. porondmester Bilicsi Tivadar volt.
Szamóca pedig határozottan Keleti László. Javítsatok ki, ha tévedek.
Egyébként rádióban hallgattam vasárnap délelőttönként, TV műsorra nem emlékszem.
gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 08:51:26
A Bilicsi a Kelemen volt, ebben már megegyeztünk.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 08:53:15
Idézet
A Kapitány negyven éve

Ha negyven, akkor biztos nem rólam van szó.

Idézet
A megunhatatlan Tenkes

Ez meg nevesítve van...hogy téveszthetsz össze minket???!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Július. 15, 08:56:44
Hm.
Úgy van, nem ástam elég mélyre az oldalakban.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 09:19:10
Gyuri, ha van kutyád megbocsátunk!:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 09:24:04
Hányféleképpen nevet a magyar?
Laczkó Géza (Bp., 1884. dec. 3. – Bp., 1953. dec. 1., író, újságíró, kritikus)

Hányféleképpen? Önök talán NEVETHETNEK ezen a kérdésen, vagy fölényesen MOSOLYOGHATNAK. Hogy fognak akkor HAHOTÁZNI, esetleg gúnyosan KACAGNI, ha megmondom, hogy a magyar vagy 40-50 féleképpen nevet. Mi? Csa a jóízlés tartja önöket vissza attól, hogy ne RÖHÖGJENEK?
Hát tessék csak idehallgatni! És ne SOMOLYOGJANAK úgy, mint a szegedi árpacipó! Félre a VIGYORI arcokkal a hallgasson el az a mindúntalan nevető kis RÖHENCS ott a sarokban! Inkámm MOSOLYINTSANAK egyet ezen a sok furcsaságon. Ki KUNCOG amott magában? A Balaton mellett azt mondanák rá, hogy CIKOG, vagyis kibuffant belőle a nevetés.
Menjünk csak tovább: a gömöri ember méltóságosan, tempósan HAHOG. A borsodi PISOLYOG, a székely meg PICSOROG, mint a sükei vadalma, vagy mosolyra húzva száját ELPISOLYODIK, ELVISOLYODIK. A kún viszont jobban vigyáz a nevető izmaira s ha egyet mosolyodik, azt mondja rá: BAZSALYÍT. A fazikas tót is csak BAZSALYOG, amikor a szekere feldől. Szentesen meg az nem jó, ha valaki TÓTUL NEVET, mert az bizony azt jelenti, hogy sír. Kassán a nevetgélőre azt mondják, hogy VICSIRÍT, a kalotaszegi ráVICCSAN arra, akire ráVIGYORINT, a csallóközi csecsemő mosolygás helyett VICCSANT, a nógrádi csendesen VICSEJT, a székely VIRROG, a bodrogközi meg VICSOG, amikor más rendes magyar ember csak VIHOG, amin nagyot RÖTYÖG a sümegvidéki s itt-ott a székely még RÖFÖG is, vagy csak harsányan HAHOTÁL.
Sopron megyében NEVETGÉREZNEK a kölykök, már akiknek JÓ NEVETŐKÉJÜK van, Szatmárban azonban csak úgy INCOGNAK-VINCOGNAK, mert ott általában KACÉRAK, azaz vígak a gyerekek.
No de aztán hallgassuk meg, ha fonóban, kalákán vagy aratónap estéjén összekerül legény, leány! Az őrségiek úgy CSEFERÍTENEK, hogy az IHOGÁS-VIHOGÁS elhallatszik a harmadik határba is. Abaújban KACARÁZNAK, Szatmárban KACÁROZNAK, Mezőtúron egy helyben ülve IGYOROGNAK-VIGYOROGNAK vagy VIHANCÁROZNAK a nevetgélve hancúrozók. A székely leány a székely legénnyel csendesebb formán CIHOG-VIHOG, a kecskeméti NYIHOG-VIHOG, az alföldi már NYIHÁROZ, a szabadkai VIHÁROZ, a somogyi VIHOROG, a szegedi tanyákon ICSOG-VICSOG, Zemplénben NYIHARÁSZ, HINCÁROZ és HINYÁROZ a nevetős fiatalság. A Kemenesalja lankáinak csendjét VINYÁROZÁS veri fel, Érsekújvár VINCÚROZÁSTÓL hangos, Hódmezővásárhelyen HINNYOGNAK s Háromszékben FICERÉSZNEK."


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Július. 15, 09:48:00
Macskám van!
(meg egy igen lassú rendszerem)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 15:03:11
Akkor különösen megbocsátunk!:-))

Milyen macska? Cirmos, kormos, fajtiszta?
Gyuriiii, te nőnemű vagy???


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 16:37:28
Jot KACCANTOTTAM, bar a somogyi ferjemtol es csaladjatol meg sose hallottam, hogy VIHOROGnanak, lehet, hogy mar kihalt a szo? Egyebkent izes somogyiasan beszelnek, szohasznalatban is, meg a zart es nyitott "e" -k hasznalataban is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 17:12:22

Somogyi?! Mondasz közelebbit?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 17:14:06
Kaposvár? - (jut eszembe)


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 17:33:35
Idézet
Kaposvár? - (jut eszembe)


Talalt...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 17:41:23
Én már rengeteget írtam szanaszét mindenfele a Fórumon somogyi kötődéseimről. Hát ezért kaptam föl a fejem a "somogyi férj"-re.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 17:48:47
Idézet
Én már rengeteget írtam szanaszét mindenfele a Fórumon somogyi kötődéseimről. Hát ezért kaptam föl a fejem a "somogyi férj"-re.

Nahat... errol meg sosem hallottam...
Szoval: somogy kotodes, zugloi illetoseg, K.Zs-s mult, oskovulet baratnovel kozos munkahely....mi johet meg...?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 17:58:17
Idézet
Szoval: somogy kotodes, zugloi illetoseg, K.Zs-s mult, oskovulet baratnovel kozos munkahely....mi johet meg...?


Nem tudom, de az biztos, hogy jönni fog...
Milyen hónapban születtél?

Egy valamiről viszont elfeledkeztél: a nevünk...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 18:08:01
Idézet
> Szoval: somogy kotodes, zugloi illetoseg, K.Zs-s mult, oskovulet baratnovel kozos munkahely....mi johet meg...?
 
 Nem tudom, de az biztos, hogy jönni fog...
 Milyen hónapban születtél? majus>
 Egy valamiről viszont elfeledkeztél: a nevünk...tenyleg...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 18:14:39
Ez a május nem jött be, de sebaj, biztos akad más


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 18:16:47
Kedvenc etel, ital, kutya-, macskafajta stb...


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 15, 18:23:44
Idézet
Ez a május nem jött be, de sebaj, biztos akad más

Pl máGus


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 18:24:13
Az előbb láttam meg a nyitóoldalon:

Elhunyt Janikovszky Éva
NOL • 2003. július 15. 17:12

Életének 78. évében elhunyt Janikovszky Éva, Kossuth-díjas író - tudatta a Móra Kiadó vezetője kedden az MTI-vel.
 A gyermek- és ifjúsági irodalom népszerű alkotóját hosszan tartó betegség után hétfőn este érte a halál – mondta el Cs. Tóth János.
Janikovszky Évát – akinek könyvei 31 nyelven jelentek meg – a Móra Kiadó, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Írószövetség saját halottjának tekinti.
Temetése július 30-án 10.30 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben - tájékoztatott a kiadó vezetője.
(MTI)

 


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 18:34:14
Idézet
Pl máGus


hát, nem kizárt...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 18:39:06

Idézet
Elhunyt Janikovszky Éva
 NOL • 2003. július 15. 17:12
 
 Életének 78. évében elhunyt Janikovszky Éva, Kossuth-díjas író - tudatta a Móra Kiadó vezetője kedden az MTI-vel.

.
Idézet
(MTI)
 
Oh, Istenem, de sajnalom... mar a Lanyok Evkonyveben megjelent irasai ota az egyik kedvenc irom... Epp mostanaban szereztem be nem is annyira gyerekeknek irt Mosolyogni tessek es De szep ez az elet cimu konyveit...>
 


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 18:40:14
Idézet
Idézet
Pl máGus---Ezt sajnos, nem ertem.

En csak egy Magust ismerek, Erich Kastner Emberke-jebol...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 15, 18:44:59
Nagyon szerettem - szeretem - én is az írásait.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 20:51:18
A Mosoly rend tulajdonosa volt.
Réberrel remekül együtt dolgoztak.
Sajnálom.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 15, 20:52:36
Egy fia van Janikovszky János.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 15, 21:20:18
Accociáljál cabadon (free)!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 15, 21:25:21
Idézet
Accociáljál cabadon (free)!

Lehet, hogy nagyon buta vagyok, de meg mindig nem ertem... a szabad asszociacio meg valahogy sose ment, olyankor inkabb leblokkolok es azon toprengek, hogy mire is kene gondolnom...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 16, 12:35:17
Olvasd majd el:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=121291&DocID=108510#108510


Cím: Re: Szalon
Írta: anniehall - 2003. Július. 16, 13:40:27
Idézet
Olvasd majd el:
 http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=121291&DocID=108510#108510


"köszönöm, hogy barátod lehettem. Nagyon szerettelek."


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 16, 14:41:44
Methusnak - hátha ettől még jobban in lesz spirálva:

http://index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/?main:2003.07.16&139635


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 00:09:22
A kiskoszos

Írta Troppauer Hümér útleírása

A kiskoszos a zöldséges és a könyvesbolt között terül el és meg, a forgalmas úton, egy volt textilgyár falának dőlő bodegában. Ízléses pala boríccsa tetejét, ajtaja és ablakai a hetvenes években divatos lakótelepi házak alumínium kapuira hajaznak.

Közvetlen közelében dübörögnek a teherautók és autók kvázi három sávban, mert a negyedikben parkolásznak az ótómobilok. Kellemes benzingőz kipárolgás érhető tetten. A szomszédságban, a régi és lepusztult gyártelepen található szőnyeges – emlékezzünk a dicső időkre! –, autószerelő műhely, biztosító, usw. A zöldséges időnként elad egy kis zöldet a helybélieknek, te inkább csak nézzed.

A kezdet biztató: biztatod magad, hogy belépj, de ennek mindjárt meg is van a jutalma: arcodba kavarja a polcra szerelt ventilátor az ételszagot néhány jóllakott légy társaságában. A berendezés vegyes. Ez azt jelenti, hogy a székek és asztalok típusa és magassága változó: csak két egyforma van a hatból. Érdemes majdan nem a fal, vagy ablak(?) mellett állókhoz ülni, mert így elkerülheted, hogy az asztal lapja a combodon pihenjen, ami lássuk be: hosszabb távon kényel-, és kellemetlen.

Az asztalokat ellenben abroszok fedik, amelyek lehet, hogy reggel – mert reggelizni is lehet itt ám! – még tiszták voltak, de hétvégére már biztosan elolvashatod róluk a heti kínálatot. Ami naponta változik, és ott lóg a rabicfalba vájt luk felett, ahonnan időnként kinyúl egy kéz, és elveszi a koszos tányérokat és evőeszközöket, amelyeket az úri közönség a lukból kiálló polcra helyez.

Oldalazva odacsusszansz a pulthoz. Ordenáré meleg van, előtted egy építőipari munkás áll, és bizony te sem vagy illatos: dől rólad az izzadság. Kinézed az ételt: a zsíros és zsírosabb között választhatsz: háziasan főznek.

Mert ketten viszik a boltot: a hapi, és a kissé megviselt nő. Mindketten 45-50 közöttiek, bár a becslés pontossága plussz-mínusz 15%.

Kérsz egy levest – karfiol – és egy kis pacalt ubival, meg főtt krumplival. Lepetésként hat, hogy a levest a hátsó traktusban álló „Elektronyika” feliratú mikrohullámú sütő és adó-vevő készülékben melegítik, továbbá az, hogy a karfiol megbarnult a lében. Igaz, ez csak akkor vehető észre, ha áttöröd a szalvétával megtisztított kanaladdal a felszínen úszó zsírréteget. Méginkább meglepő, hogy a leves ízlik! Kieszed a karfiolt – más zöldséget csak elvétve találni benne –, és hagyod a löttyöt.

A pacal még jobb! A krumpli új, és petrezselymes, de remélhetően nem a szomszédtól származik. Friss és pont jó! A pacal kellemesen fűszeres, mellékízt nem érezni rajta, az uborka is 4 és nagy, meg ecetes.

Iszol rá egy nagy pohár ásványvizet, leemeled a combodról az asztalt, illedelmesen – és ügyesen – ellavírozol a lukig, leteszed a szennyest, nagyot köszönsz, és kimenekülsz levegőt venni. Ezek után duplán örülsz, hogy elhagytad a kiskoszost: tele a pocakod, és csak 35 fok van….


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 00:20:50
Javaslom, hogy a művet a Makkában különdíjban jutalmazzuk!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 00:26:00
Az író tökéletesen ábrázolta a szocialista valóság mélységeit, megcsillantva a munkában edzett és a szocializmus sikeréért lelkesedő, izzadságát sem kímélő markánsan büdös munkásosztályt , ahogy a jövőre és Sztálin elvtárs szavaira gondolva jól megérdemelt pacalját eszi. Mit eszi, erősen és öntudatosan zabálja!

Jól van Freechess et. ! Csak így tovább!
Holnap jelentkezzen a pártirodán Micikénél, kap tőle egy ötéve tervet, meg egy konyakot:


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 00:30:51
1. Az öntudatos proletár nem a jutalomért hajt, hanem a dolgozó népért!
2. Nem szocialista, hanem kapitalista.
3. Nem Micike, hanem Lujza.
4. Nem Freechess, hanem Troppauer Hümér.
5. Nem irodalmi mű, hanem inspiráció Methusnak. Hátha megtermékenyül a pacaltól, és felad egy tökéletes körképletes feladatot még, amit a francnak van kedve végig számolni...

A fő, hogy KapitányG örüljön!


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 00:31:20
Idézet
A fő, hogy KapitányG örüljön!

És egyszer egyen pacalt!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 00:35:21
Köszönöm, örülök, köszönöm!!!
De Methus nehogy már körképes vetületileg termékenyüljön, inkább japán naplóilag. Arra is jó a pacal?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 00:42:05
 Ha beborogatják vele, akkor jó! Teljesen elferdül tőle a szeme, meg a képe is.

No most jött el a pillanat, hogy elkússzak az ágyig.

Szép álmokat,
Bajuszos angyalokat!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 17, 01:14:08
Idézet
Szia, Benned volt minden bizodalmam. Én hiszek Neked - Nektek.


- Még ne, elbizonytalanodtam. Próbálom felidézni a hangokat, és most éppen ott tartok, hogy talán mégse ő. Úgy rémlik, mintha egy pattogósabb, kicsit kekk hang lett volna inkább, nem olyan lassú, megfontolt, mint a Balázs Samué.

De nem nyugszom addig, amíg ki nem derítem...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 01:50:21
Idézet
Köszönöm, örülök, köszönöm!!!
 De Methus nehogy már körképes vetületileg termékenyüljön, inkább japán naplóilag. Arra is jó a pacal?

A Methus-körkép csak ráadás!


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Július. 17, 02:03:00


 Nem tudom Japánban jo lehet-e a pacal?
 Ellenben egyszer, évekkel ezelőtt, Luxemburgon keresztül jöttünk haza, és megálltunk a vasutállomáshoz közel, egy kocsmában vacsorázni.
 (Ezen a környéken van a bordély negyed is, Kedves Barátaim.)
 Egyik kollegám kiszúrt valamit az étlapon, s mivel én tolmácsoltam, megkérdeztem, miből áll. A pincérnőt nem igazán értettem, de fanyar arccal nézett, és a gyomrára mutogatott. A pörkölt jelleget értettem. Mondtam a kollegámnak, hogy ez szívpörkölt.
 Szegény srác, diétára volt fogva, néha megszaladt a cukra, semmi nehéz kaja.
 De szívpörkölt elcsábította.

 Nem szívpörkölt volt!
 Isteni finom pacal, - a kollegámnak szigorúan tilos!
 De ráfogtuk, hogy pacallight!
 Szóval Luxemburgban, jó a pacal...


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 17, 13:20:44
Szégyen, nem szégyen, én még nem ettem pacalt. Mondja már meg valaki, mihez hasonlít? Sokat vesztettem?
(mindezt persze csak a Net anonimitásában merem elmondani, ti. felteszem, hogy gyermekeim és unokám kivételével efféle csodabogár nincs a Köztársaságban)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 13:32:27
Pisi ízű rágógumi csípős, paprikás szafttal.

Egyébként isteni!:-))

Nekem nemzetközi a gyomrom, régen a sólett, a töltött libanyak volt a kedvencem, de a franciasalátát, endíviát, párolt spárgát, teknősbéka levest konyakosan... Egyaránt szerettem.
Ma vegetáriánusként csak kéjesen borzadok ezek említésétől:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Július. 17, 13:53:33
Idézet
Szégyen, nem szégyen, én még nem ettem pacalt. Mondja már meg valaki, mihez hasonlít? Sokat vesztettem?
 (mindezt persze csak a Net anonimitásában merem elmondani, ti. felteszem, hogy gyermekeim és unokám kivételével efféle csodabogár nincs a Köztársaságban)


Én sem ettem még, de nem is vágyom rá. Nem szeretem a rágós dolgokat, például ha porc akad a fogam közé, azonnal rámjön a hányinger.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 13:58:57
A laktató régi népi ételeket egy Vízöntő legfeljebb az érdekesség kedvéért kóstolja meg.
A nehezen elkészíthető különlegességek, a fűszeres vagy natur ízek inkább.


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. Július. 17, 14:11:18
Idézet
A laktató régi népi ételeket egy Vízöntő legfeljebb az érdekesség kedvéért kóstolja meg.
 A nehezen elkészíthető különlegességek, a fűszeres vagy natur ízek inkább.


Hát, rám ez nem illik. Szeretem a hagyományos magyar konyhát. Kedvencem a marhapörkölt, de szeretem a töltött paprikát is, meg úgy általában mindent, csak csont és porc ne legyen benne. Szeretnék amúgy vega lenni én is, csak mániákusan húsfüggő vagyok.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 17, 14:16:41
Idézet
felteszem, hogy gyermekeim és unokám kivételével efféle csodabogár nincs a Köztársaságban)


- Megnyugtatlak, van.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 14:26:02
A gyerekek még jó ösztönnel irtóznak a koleszterindús csirkebőrtől, töpörtyűtől, szalonnától, porcogó, pacal...ilyesmik nem jöhetnek náluk számításba.

A csirkét nekem is filéznem kellett. A kutya így egyszerűen több húst evett, mint a gyerek.

Régebben a nehéz ételek mellé természetes volt a bor, szalonna előtt a pálinka. Ez kiegyensúlyozta egymást.

Nem itt olvastam, hogy a gyomorfekély legjobb gyógyszere az, ha éhgyomorra szilvapálinkát iszik a beteg, majd ezt követően pár kocka szalonnát elmajszol.
Előbbi a sebet összerántja, utóbbi bevonja védőréteggel, három hét múlva meggyógyul a seb.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 14:31:26
Népi étel például a bográcsgulyás, halászlé, krumplis tészta, döddöle, tocsni, sztrapacska juhtúróval, szalonnás tarhonya, töltöttkáposzta, kocsonya, gömböc disznósajt)...

Marhapörkölt, töltöttpaprika!!! Az már úri gyomorba való!:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 14:36:18
Orjaleves, amelynek a tetején összefüggő zsírcsepp vagy inkább zsírbevonat van???
Aztán a zsíros töltötthús, a hurka (májas, véres), oldalas saját zsírjában lesütve?

Már gyomorrontásom van.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 17, 14:48:34
hóhohóhohó, álljunk mwg. Gyorsan elmondom, amit a népi ételekről tudni vélek, mert ha KaptányG észreveszi, hogy itt népi étkeztetés folyik, azonnal itt terem és rendet tesz.
Szóval amit AvenárT felsoroltál, az sokféle náció népi étele. Egyébként a marhapaprikás is az.
Először is azt kellene tisztázni, hogy melyik korszak népi ételéről legyen szó. Más volt ugyanis száz éve, más ötven és más ma. A régebbi évaszázadokbanm igen sok marhahús szerepelt a népi étlapon, persze borral, amint erre az előttem szólók helyesen rámutattak (ez nem a szomjas a hal-szomjas a marha vicc helye) A múlt század hajnalán a szegény emberek főképpen tarhonya- és krumplialapú ételeket készítettek (tudjuk, ha a paraszt csirkét eszik, vagy a csirke beteg, vagy a gazdája) Hetenként egyszer azért ha lehetett, volt hús. napszámban meg hideg (van vereshagyma a tarisznyába...)
Amióta a téeszesítés borzalmai történelemmé váltak, a nép ételei közé ismét egyre több hús került.

Városban más a helyzet, (halászlé, utána túróscsusza, vö. Sánta F.)

én persze mindenféle jó ételt szeretek, főképpen a koleszterinmentes sült tarját, ahogyan az asszony előző este pácolja, meg a hasonlókat.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 17, 14:53:13
Az orjaleves a disznótorok királya. Tudod, először a sült vlér, hagymával, amitől az ember elkezd kijózanodni (ti. már a böllérrel is koccintani kell, ami kora reggeli hideget van hivatva ellensúlyozni, de az akció sikertelenségét az ember csak a 4.-5. feles után látja be) azután jöhet egy kis sült, majd a vacsora az orjalevessel, sült oldalassal, egy kis sült hurka, kolbász majd a tepertős pogácsa.
folytatom, most mennem kell.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 14:59:04
Kedves Aranka, én akkor fogok életemben először pacalt enni, amikor egyszer majd egy helyen fogok Fricsivel vacsorázni (ilyen már volt) ÉS ő pacalt fog enni (nos, ez az, ami eddig így, együttesen még nem jött össze), mert akkor megkóstoltatja velem... megígérte.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 14:59:52
Idézet
A laktató régi népi ételeket egy Vízöntő legfeljebb az érdekesség kedvéért kóstolja meg.


Vízöntője válogatja...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 15:01:57
Nem szándékoztok elmenni augusztus elején a Királyi Szakácsnapokra Nagyszakácsiba? Komolyan kérdezem!


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Július. 17, 15:07:14
A Szalonban esztek? Ezt nem illik.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 17, 15:10:46
Kedves Gabi, látom, ez a pacal olyan, mint kupleráj. Mindenki nagy sejtelmesen henceg vele, azután kiderül, hogy belülről sohase látta. Bár amilyen érzékletesen AvenárT ír róla, még az is lehet, hogy már kóstolta. A pacalt, persze.


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Július. 17, 15:14:00
Pacalt kuplerájban, az az igazi!
Mindkettő megvolt, egyik sem nagy élmény...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 15:23:53
www.favilla.hu/NSZAKACS/TORTEN01.HTM

www.archimedia.hu/nagyszakacsi/

http://vendegvaro.hu/35-1412

http://216.239.39.104/search?q=cache:69sUGttignAJ:www.archimedia.hu/nagyszakacsi/XI.%2520versenyki%25EDr%25E1s.doc+Nagyszak%C3%A1csi&hl=hu&ie=UTF-8&inlang=pl


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 15:40:25
A mindenki talán túlzás, lásd Szucsuka, Free - persze, pacalt illetően.

Nagyszakácsit nézzétek meg - legalább a linkeket. Ebben a faluban töltöttem gyerekkorom nyarait.

A horoszkóposban már megnézheted a Kakast.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 17, 16:03:47
Idézet
Kedves Aranka, én akkor fogok életemben először pacalt enni, amikor egyszer majd egy helyen fogok Fricsivel vacsorázni (ilyen már volt) ÉS ő pacalt fog enni (nos, ez az, ami eddig így, együttesen még nem jött össze), mert akkor megkóstoltatja velem... megígérte.


Tapintatlansagnak tartom egy pacalimado elott pacalrol beszelni mindaddig ameddig az a pacal legendas hazajatol tavol csak az amerikai tripe valtozat edeskes hamisitvany izeit kostolgathatja...


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 16:03:56
Aranka úrnak üzenem, hogy a pacal az szarvasmarhának az gyomra (már csak ezért sem lehet pisi izű, csak bélsaras, ami viszont kellő tisztogatással és megfelelő főzési eljárással tökéletesen eltávolítható). Menj el mondjuk akármelyik Cora bevásárlóközpontba a hentespulthoz, és kérd meg, mutassanak neked pacalt.
Szucsukának üzenem, hogy a Szalonban mindenről lehet beszélni. Még a qplerájban szerzett tapasztalatokról is, amivel én viszont nem tudok szolgálni. (Úgy kell neked! Nem tudod, hogy a „rendes” lányok odaadóbbak?)
AvenárT rosszul elkészített pacalt evett, vagy belepisilt a szafba a pincér.
Kélgyó műveltségét pacal ügyben növelni kell: assziszi, hogy porcos…()


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Július. 17, 16:14:59
A pacalt tényleg nem nagyon szeretem, bár csípőspaprikával (ahogy azt Erdélyben mondják) és friss házi kenyérrel nem rossz.
A kuplerájban csak bámultam, célszolgáltatást nem vettem igénybe, nem az én műfajom.
Jól ki lettünk osztva.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 17, 16:34:52
Idézet
A pacalt tényleg nem nagyon szeretem, bár csípőspaprikával (ahogy azt Erdélyben mondják) és friss házi kenyérrel nem rossz.
 A kuplerájban csak bámultam, célszolgáltatást nem vettem igénybe, nem az én műfajom.
 Jól ki lettünk osztva.


Hát jó, a pacalt egyszer mégis kipróbálom, csípőspaprikával (ahogyan nálunk az Alföldön is mondják) és friss kenyérrel semmi sem lehet rossz.
A kuplerájt azonban nem. Félős, ha csak nézelődni térnék be, engem is elküldenének ... nem folytatom, még rámszól a Szerki.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 17, 16:38:17
Fricsi úrnak (ha már ennyire megadjuk a módját) üzenem vissza, hogy fiziológiailag azért még nem vagyok zokni a marhákat illetően sem. Ami meg a bél sarát illeti, hát a legfinomabb kolbászt is a sertésszar egykori útjába töltik.


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Július. 17, 16:40:22
Azért nálam sem úgy volt ám, hogy bementem a kuplerájba és mondtam, hogy kösz, étlapot nem kérek, csak iszom. Egy (rövid ideig) ismerősöm vitt el, aki ismerte a tulajt, hadd lássak világot. Láttam.


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Július. 17, 16:41:15
Maradjunk ennyiben, a holnapi viszontlátásra.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 17, 17:01:23
Idézet
Fricsi úrnak (ha már ennyire megadjuk a módját) üzenem vissza, hogy fiziológiailag azért még nem vagyok zokni a marhákat illetően sem. Ami meg a bél sarát illeti, hát a legfinomabb kolbászt is a sertésszar egykori útjába töltik.


Sot! meg inkabb, mert azert egy egeszseges marhanak a gyomraban meg nincs szar, legfeljebb ketszer megragott emesztodofelben levo fu...
En mar kostoltam pacalt, sot a haz uranak -allitolag nagyon finoman- el is keszitem. Szerintem finom bolyhoz frottirturulkozore hasonlit, csipos szaftban...


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 17:13:45
Idézet
Fricsi úrnak (ha már ennyire megadjuk a módját) üzenem vissza, hogy fiziológiailag azért még nem vagyok zokni a marhákat illetően sem. Ami meg a bél sarát illeti, hát a legfinomabb kolbászt is a sertésszar egykori útjába töltik.

A legfinomabb kolbászt atyám szülővárosában a nagybátyjai készítették (mindkettő hentes volt). Olyan íze azóta sincs egy kaubásznak sem, csak gyatra utánzék mindék (bár a helyiek még mindig istenien készítik). Szóval dédatyám portáján láttam száradó beleket, töltés előtt.

Nekem elég egyébként, ha egyáltalán nem vagy zokni, hanem inkább egy aranka nevű növényre hasonlítasz...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 17, 17:16:17
Idézet
Sot! meg inkabb, mert azert egy egeszseges marhanak a gyomraban meg nincs szar, legfeljebb ketszer megragott emesztodofelben levo fu...

Füvet manapság az emberek inkább színak, mint esznek. EZ a félig emésztett viszont nagyban hasonlít szagilag a szarhoz.
Idézet
En mar kostoltam pacalt, sot a haz uranak -allitolag nagyon finoman- el is keszitem. Szerintem finom bolyhoz frottirturulkozore hasonlit, csipos szaftban...

Egyszer meghívunk, és KapitányG-nek is készíthetsz (de én is ott leszek!). A frottír jó hasonlat.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 17, 17:41:12
Biztosan ez a Szalon, mert a Madam zongorazik, a lanyok vihorasznak, a ferfiak meg zavarukban etelekrol beszelgetnek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 17:46:19
Mondd, mit tegyenek, ha egyszer Japán naplót nem olvashatnak?


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Július. 17, 18:37:29

Pécsfelé, kb az 50-ik km-nél jobboldalt a 6-os úton,
van egy kis hotel-étterem. Már Györtöl kemény
vívódás, hogy ott meg kék állni.
Mivelhogy velöspacal...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 17, 18:58:45
Idézet
Pécsfelé, kb az 50-ik km-nél jobboldalt a 6-os úton,
 van egy kis hotel-étterem. Már Györtöl kemény
 vívódás, hogy ott meg kék állni.
 Mivelhogy velöspacal...
 
 Szinten Pecs kornyeken, harcsaporkolt turoscsuszaval....hmmmm.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 17, 19:16:04
Mielőtt bárki félreértene: EBBEN A SZALONBAN SZABAD ENNI!
És ajánlok két további "evős" topicot:
Csatalaw Csábító receptek-jét a Fogyasztóvédelemből, valamint
Free "Te mit eszel és mit iszol szívesen?"-jét, valahol itt a Kultúra rovatban.
(A "friss" topicolók kedvéért...)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 21:01:27
Juuuj! Aranka! Nem népismereti dolgozatot akartam írni:-))

Ha kívánod, előkapom a Néprajzi lexikont, és ide másolok néhány népszokáshoz kapcsolódó ételt.

Ismerem a disznóvágás rituáléját, és néhány ételt eredetiben :-)) kóstoltam , mondhatni autentikus forrásból:-))) (karácsonyi morzsa...stb.)

Pl. a Szentes környékén szokásos káposztás tehénhúst, amibe a tehén szemét, mint csemegét belefőzik.

És félelmetesen finom, kemencében készült igazi, kóser sólettet, meg böszörményi bélest , kóser szilvát (utóbbit ittam).

De kenyerem javát már régen megettem, így ma madáreledelen élek:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 21:04:56
A pacalt ecetes vízben kell megabálni, azután kell a szokásos hagymás, paprikás alapon elkészíteni.

Néha nem tisztítják meg eléggé, vagy az abálás nem az igazi, és némi stichje marad. Persze csak étteremben fordulhat elő ilyesmi!
A kecskemét környékén szokásos utólag fokhagymázott sülthúst sohasem sikerült megcsinálnom. Zöld a teteje a fokhagymától, hidegen, útra szokták készíteni.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 21:06:49
Balaton felé a Gorsium vendéglőben vadkacsragu leves... hmmmmmmmm!
Vaddisznószelet burgonyafánkkal vörösboros áfonyával......

Kenek egy kis vajas kenyeret:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 17, 22:25:09
Idézet
Balaton felé a Gorsium vendéglőben vadkacsragu leves... hmmmmmmmm!
 Vaddisznószelet burgonyafánkkal vörösboros áfonyával......

Muflont vajon lehet-e kapni valahol?
A fiam kb. tiz eve evett a Budakeszi vadaspark ettermeben es azota is azt keresi minden ilyen jellegu helyen... (Mikor legutobb ott jartunk es kerdeztuk, szinte azt mondtak, hogy nem is ismerik ezt a szot, hogy muflon...)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 17, 22:56:31
A muflon vagy elhalálozott, és így került az étlapra, vagy "kacsa volt:-))
Síma pácolt disznóhús is lehetett, vagy max. őz.

Ezért nem emlékeznek erre a kivételes esetre.
Vadboltokban lehet kapni vadhúst, de elég veszélyes, mert mindenféle kórokozó, féreg lehet bennük. Rengeteg az ellenőrizetlen hús.

Egyszerű húsboltban is van feketén vágott és feldolgozott háztáji állat.

Vidéken otthon tartott tehén tejétől pl. agyhártyagyulladást kapott egy fiatal fiú.

Ma a kecsketej, sajt a divat. Drágább, mint a tehéntej, sajt. Pedig a valóságban a kecske volt a szegény ember tehene. Sokkal egészségesebb a teje, mint olvastam.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 17, 23:06:08
Szia, Avenart, mar kerdeztem es lehet, hogy valaszoltal is, csak elkerulte a figyelmem: milyen ebivel rendelkezel?
Egyebkent a fotelrol:
Az mondjak az okosok, hogy eleg egyszer egy fotelbe felengedned az ebet es akkor mindig minden fotelt, kanapet, agyat ,stb... magaenak tekint. Ez lehet akar igaz is, de azert fantasztikus, hogy mennyire tudjak kinel es mit szabad megtenniuk.
Pl fejem-uram sehova nem engedi fel, ha o itthon van, akkor rend is van!
Ha nincs itthon, akkor szabad a vasar, kiveve a nappali foteljait, mert azt mar en se engedem, mivel oda ultetjuk a vendegeket es hat sok ember nem boldog, ha tele lesz kutyaszorrel. Persze ez nem akadalyozza meg, hogy az ablakkal szembeni fotelbe fol ne fekudjon, mert onna jol kilat es hat szegeny kutyanak is kell valami szorakozas... De ha meghallja, hogy kozeledek arra, akkor gyors laposkuszasban atbuvik a szemben allo fotel ala...


Cím: Re: Szalon
Írta: cyp21p - 2003. Július. 18, 00:20:46
Idézet
Persze ez nem akadalyozza meg, hogy az ablakkal szembeni fotelbe fol ne fekudjon,


Asszem, az altalanos kedvenc. Ha este vegigmesz egy csendes utcan, minden ablakban ott meredezik egy par ful - hol hegyes cicaful, hol lelogo kutyaful, mind unottan bamulja az utcat vacsi utan... Ha meg egyszer szuletek, haziallat akarok lenni Kanadaban. Na jo, meggondoltam: a ’fizalas’ miatt talan megse...


Cím: Re: Szalon
Írta: cyp21p - 2003. Július. 18, 00:21:11
fixalas, akarom ondani.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 00:46:38
Cyp, irtam Neked az ateizmusban...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 18, 00:46:58
A kedvencekről meg Free élményeiről jutott eszembe:

- Azonnal távolítsák el az asztalom mellől ezt a kutyát! - követeli a zöldvendéglőben a vendég. - Ezt nem lehet kibírni! Kinézi a falatot a számból!
- Jaj, dehogy a falatot nézi, uram, - nyugtatja a vendéget a pincér. - Csak a tányért lesi, mert abból szokott enni kapni.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 01:09:10
Idézet
A kedvencekről meg Free élményeiről jutott eszembe:
 
 - Azonnal távolítsák el az asztalom mellől ezt a kutyát! - követeli a zöldvendéglőben a vendég. - Ezt nem lehet kibírni! Kinézi a falatot a számból!
 - Jaj, dehogy a falatot nézi, uram, - nyugtatja a vendéget a pincér. - Csak a tányért lesi, mert abból szokott enni kapni.


En naggyon jooo!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 01:11:44
Cyp is eltunt, AvenarT is eltunt, en is elmegyek vacsizni...
Nem frottirturulkozot...
Ja! megneztem az evos topicot, az meg januarban kifulladt...


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 18, 01:13:06
Idézet
Cyp is eltunt, AvenarT is eltunt, en is elmegyek vacsizni...
 Nem frottirturulkozot...
 Ja! megneztem az evos topicot, az meg januarban kifulladt...

Dehogy fulladt! Csak telezabáltuk magunkat...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 02:28:12
Idézet
Dehogy fulladt! Csak telezabáltuk magunkat...


Annyira, hogy azota se emesztettetek meg es lettetek ehesek ujra?


Cím: Re: Szalon
Írta: cyp21p - 2003. Július. 18, 04:49:04
Idézet
Cyp is eltunt, AvenarT is eltunt, en is elmegyek vacsizni...
 Nem frottirturulkozot...
 Ja! megneztem az evos topicot, az meg januarban kifulladt...


Dehogy tuntem, csak maszkalok. Kulfoldoneles hanyattatasai szerintem inkabb e-mail.
De ha evos tema: Kanadaban talan ez a legjobb! Az egesz vilagot vegig lehet enni, olyan klassz dolgokat kapni, hogy nem is hianyzik a fustoltcsulok (dehogynem...). Indiai vendeglovel egyszeruen nem lehet mellefogni, bar nekem a thai a nagy kedvencem.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 18, 08:00:02
Eb sétatéri keverék. Kölyökkorában mentette meg a fiam az utcán, amikor éppen elütötték. 12 évig volt iszonyatosan hálás, azóta átvette az uralmat.

Mióta igazi és egyetlen pumi kutyám elhalálozott csak kidobott , elhagyott kutyát fogadunk be. Érdekes módon azóta mindig van ilyen:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 18, 08:02:54
Pont olyan, mint Szabó Magda Szigetkékjében a zoknis kutya. Fehér lábak, fekete test, pici drapp az orra körül. (Tacskó és valami magasabb kutya keveréke.)

Szóval, ha lenne kutya csúnyasági verseny, akkor megnyerné.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 18, 08:03:55
Kanadában eszik azt az iszonyatos juharszirupot?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 18, 08:13:29
Hogy mondhatod egy KUTYÁRA, hogy csúnya?
Ahogy nincs csúnya gyerek, úgy nincs csúnya kutya se.
Esetleg a pitbull. De az nem kutya, hanem valami gép.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 18, 08:17:13
Nincs olyan topic, amit ne lehetne feléleszteni. Kérdezd csak meg AvenárT-ot.
Ezeket ráadásul érdemes is, jó topicok voltak. És az a veszély se fenyeget, hogy a Szerki, ha észreveszi, törli őket.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 18, 13:28:45
Szia Terlaky, még közvetlenül nem beszélgettünk.
Nálunk persze rend van kutya-ügyben. Tudja, ha elhangzik a -helyedre! felszólítás, mennie kell. Ilyenkor még a fotelból is kiugrik, és illedelmesen kiballag a konyába, a szekrény és az ajtó közötti szűk helyre.
üdv: aranka (nálad jóval idősebb, NEM nőnemű topicoló)


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 18:12:50
Idézet
Szia Terlaky, még közvetlenül nem beszélgettünk.
 Nálunk persze rend van kutya-ügyben. Tudja, ha elhangzik a -helyedre! felszólítás, mennie kell. Ilyenkor még a fotelból is kiugrik, és illedelmesen kiballag a konyába, a szekrény és az ajtó közötti szűk helyre.
 üdv: aranka (nálad jóval idősebb, NEM nőnemű topicoló)

Akkor, szia Aranak Bacsi!
Rend, az nalunk is van, ha latjuk....ha nem, akkor van ules mindenhol, de a legedesebb akkor is a meg altalam is tiltott fotel....
De pl. ha kimegyunk a kertbe, ami egy bonyolult muvelet, mert egy hulye "zsilip"az ajtonk, harom toloajtot kell egymasutan kinyitni, szoval kozben onagysaga uvolt es ugral. Ha elhangzik ilyenkor a helyedre, akkor egyszeruen fut egy kor, amivel utbaejti a helyet is es semmi pillanat alatt ismet az ajto elott uvolt. De... elment a helyere!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 18:15:22
Idézet
Kanadában eszik azt az iszonyatos juharszirupot?


Igen, de egy valodi kanadainak -ha talalsz olyant- a fenti mondatot ki ne ejts a szadon!
Meg a zaszloban is a juharlevel van, a torontoi hokicsapatot is Juhar Levelnek hivjak....
En se szeretem kulonosebben, de a parom eskuszik ra...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 18, 18:15:29
Ez az "idősebb" még nem indokolja a bácsit!
Azért nem annyival...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 18:18:17
Idézet
Hogy mondhatod egy KUTYÁRA, hogy csúnya?
 Ahogy nincs csúnya gyerek, úgy nincs csúnya kutya se.
 Esetleg a pitbull. De az nem kutya, hanem valami gép.

Az se csunya, csak egy picit mas szemmel kell nezni...
En egyszer ismertem egy tenyleg csunya kutyat...
A hazunkban lakott, es nem tudom hany fajtabol volt osszerakva es TENYLEG csunya volt szegeny es ehhez meg jott egy elegge kiszamithatatlan rossz termeszet. Igy meg a szep lelke se kompenzalta a csunya testet...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 18, 18:42:18
Idézet
> Cyp is eltunt, AvenarT is eltunt, en is elmegyek vacsizni...
 > Nem frottirturulkozot...
 > Ja! megneztem az evos topicot, az meg januarban kifulladt...
 
 Dehogy tuntem, csak maszkalok. Kulfoldoneles hanyattatasai szerintem inkabb e-mail.


OK, varom a szosszenetedet, ha van mondanivalod, vagy unatkozol...

Idézet
De ha evos tema: Kanadaban talan ez a legjobb! Az egesz vilagot vegig lehet enni, olyan klassz dolgokat kapni, hogy nem is hianyzik a fustoltcsulok (dehogynem...). Indiai vendeglovel egyszeruen nem lehet mellefogni, bar nekem a thai a nagy kedvencem.


Biztos lattad azt a hazafias reklamot, hogy mi mindent lehet csinalni CANadaban... (I CAN go west...stb), abban van hogy olyanokat is tudunk enni, aminek a nevet ki se tudjuk mondani...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 19, 13:42:42
Ma találkoztam egy nagyon szép féléves vizslafiúval. Szörnyen barátságos volt. De dupla szájkosár volt rajta, ezért megkérdeztem, mi az oka, mert ez a kutya nem szokott harapós lenni.
A gazdája elmondta, gombás fertőzést kapott az orrán:-))) szegény. Teljesen odavolt, hogy nem tud megnyalni (a kutya).
Ritka szép, formás eb volt.

Egy kölyköket váró dalmatiner meg leült elém lihegve, és nem volt hajlandó megmozdulni. Kénytelen voltam a játszótér famászókái közt közlekedni, ahol meg négyszemközt találtam magam egy fehér cicával. A nyakörvét egészen megirigyeltem. Zöld bőrből volt kis gyöngyház kirakással.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 19, 14:12:56
Idézet
Cyp is eltunt, AvenarT is eltunt, en is elmegyek vacsizni...


Newton halott. Einstein halott. Tetéje ma én is kurva szarul érzem magamat...


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 19, 14:29:34
Idézet
Ma találkoztam egy nagyon szép féléves vizslafiúval. Szörnyen barátságos volt. De dupla szájkosár volt rajta, ezért megkérdeztem, mi az oka, mert ez a kutya nem szokott harapós lenni.


Mindig mondtam, hogy reménytelen az igyekezeted, hogy rajtam túltegyél.

Az imént felkeltem és rögtön három gyönyörű vizslával találkoztam. Se szájkosár, se gomba. Rám vetették magukat és elhalmoztak csókjaikkal.

Most a konyhában csámcsogják a reggelit aztán irány szarni...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 19, 16:46:03
Ki akar rajtad túltenni?
Ma egy parkon vágtam át, azért találkoztam annyi állattal.
Itthon is van egy. Ha elmegyek minden szomszéd, talán az egész utca igen mélyen sajnálja a dolgot. Ugyanis a kutya kinn visít, vonyít keservesen, amíg haza nem érek.
"Másik" kutya összebarátkozott a vadonatúj macskával. A kertben kergetőznek. A macsek néha gyorsabb. Ilyenkor ráugrik a fülére szegény kutynak. Kb. akkora, mint a kutyafül:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 19, 18:34:40
Idézet
Ma egy parkon vágtam át, azért találkoztam annyi állattal.


Nekem meg be kellett jönnöm dolgozni...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 19, 18:50:25
Idézet
Nekem meg be kellett jönnöm dolgozni...



Ezert erzed magad "kurvara szarul" ?


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 19, 18:54:01
Idézet
> Nekem meg be kellett jönnöm dolgozni...
 
 
 Ezert erzed magad "kurvara szarul" ?
 


Az már elmult, miután én is találkoztam annyi állattal, mint Avenár.

U.i. Állatbarát vagyok...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 19, 19:30:25

Idézet
U.i. Állatbarát vagyok...



Ez nem ujsag...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 19, 21:09:52
Remélem, a munkatársak is olvassák, amit ide írogatsz!:-))))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 19, 22:00:00
Ki volt a Kecskeméti Planetáriumban?
És főként ki látta Kecskeméten a bolygórendszer modelljét? A Nap a polgármesteri hivatal előtt van, a Plútó állítóak a planetárium előtt.
Méretarányos kicsinyítés, és egy szobrász (ötvös:-))) készítette.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 19, 22:16:17
Most lett vége egy csodálatos Brahms IV.-nek a Bartókon, Ormándy Jenővel.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Július. 19, 22:18:09
Idézet
Most lett vége egy csodálatos Brahms IV.-nek a Bartókon, Ormándy Jenővel.


Felfullel hallottam a ferjem gepe felol. Erre nincs installalva a radio program...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 23, 23:09:26
Zsiráfnak se jó lenni...

Belecsapott a villám egy zsiráfba
július 23. 21:47
[MTI]
Az állatkert Kilimanjaro Safari nevű látványossága vonzza a turistákat, mert szabadon közlekedhetnek az állatok között. A terület fölött hirtelen vihar kerekedett, s az állatokat a gondozók már nem tudták beterelni az épületekbe.
A 6 éves Betsy zsiráfot a villám azonnal leterítette. Gyorsan kimúlt - közölte Diane Ledder, a park szóvivője, hozzátéve: Ilyesmi az ő intézményében még nem történt, de az eset nem egyedi.
Az állatparkban több helyen elhelyeztek villámhárítókat az állatok védelmére.

Ez melyik állatkert?


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Július. 24, 13:32:02
Idézet
Ez melyik állatkert?

Disneyland, USA.
(http://travelwithkids.about.com/gi/dynamic/offsite.htm?site=http://disneyworld.disney.go.com)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 24, 13:35:53
Szegény, szegény zsiráf!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 24, 19:55:26
Idézet
> Ez melyik állatkert?
 Disneyland, USA.
 (http://travelwithkids.about.com/gi/dynamic/offsite.htm?site=http://disneyworld.disney.go.com)


Disneylandben minden megtörténhet:-)) A Miki egér meg megfagyott a mélyhűtőben.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 24, 19:57:56
Meterológus vidáman mondja:"Ez a hidegfront hamar áthalad az országon, és szombattól visszatér a kánikula."


Jelenleg ebben a jó kis hidegfrontban itt pusztulok el a melegtől. A hátamon és egyéb testrészeimen is csorog a víz. A lakásban 30 fokot mutat a hőmérő.

Milyen lesz a kánikula??????????


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 24, 20:41:01
Mit jelent konkrétan a genetikailag módosított növények moratóriuma?
Miért ártalmasak a génkezelt élelmiszerek?
Bijológusok!


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 25, 12:09:14
Idézet
Mit jelent konkrétan a genetikailag módosított növények moratóriuma?
 Miért ártalmasak a génkezelt élelmiszerek?
 Bijológusok!


Bőcsész vagyok ugyan, de igen művelt, még a Blikket is olvastam ma. Szóval ezen a szinvonalon tudom, hogy Ámerikában némely szántóföldi növények génjeit úgy módosították, hogy azok szárazságtűrők, baktériumokkal szemben ellenállók stb. legyenek. Főképp a szója és a kukorica lett a a génmanipulátor bűbájosok áldozata. Ezek a növények kiválóan teremnek az USÁban, szívesen juttatnának belőlük Afrikába, de ottan nem nagyon veszik, mert az EU nagyon tiltja használatukat, mondván, hogy nincs tudományosan kimutatva, hogy az adott gének megváltoztatása milyen távoli hatásokkal járhat.

Európában tehát moratórium van ezekre, bár a fene se tudja, hogy konzervekkel mikor milyen génmanipulált szörnyűség jut az asztalunkra.

Véleményem: az összes nemesítés évszázadok óta a gének természetes manipulálását jelenti. Az Unió vagy gazdasági megfontolások miatt akarja ezzel a mondvacsinált ürüggyel távol tartani az amerikai élelmiszert, vagy csak ostobán vaskalapos, politikusaink félnek a legközelebbi választásoktól, tudván, hogy az európai választópógár milyen babonás, és fél mindentől, ami nem megszokott.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 27, 23:23:56
Az utóbbi időkben annyiféle tiltás, ijesztgetés terjedt el az élelmiszerekkel kapcsolatban, hogy egyetlen vallás sem tiltott ennyiféle ételt. Többet árt lassan az állandó félelem, hogy mi egészséges, mi okoz rákot, szívinfarktust stb.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 27, 23:25:14
Sürgős szükségem van egy rabbira!:-(((( Vagy egy pszichológusra!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 28, 00:22:49
Tegnap csirkemellet (file) vettem a szupermarketben.
Az olcso csomag mellett ott volt a ket es felszer annyiert arult draga is, rajta egy feliras: Szalmonella-mentes!
Kerdem a husosztaly vezetojet, hogy akkor az olcsobb az szalmonellas? Visszakerdez, hogy en vajon hiszek-e a feliratoknak?
Azt is hozzatette, hogy o is az olcsot veszi. Azt nem mondta, hogy mindket csomagban ugyanaz van, de kiereztem a szavaibol.
Ugynevezett "Biologiai" aruk tomeget kapni legalabb ketszeres aron. Biologiai avocado, biologiai broccoli, biologiai paradicsom, biologiai banan, stb.
Az egesz cirkusz nonszensz, a babonara epul. Egy uj modszer, amivel az ostobakrol a penzt le lehet fejni.
A genetikai manipulacio hasonlo.
Afrika ehinseget enyhiteni lehetne, de ehelyett azok, akiknek ez valamikeppen erdeke, elterjesztik, hogy ez a novenyfajta, vagy vetomag karos. Az eredemenyt ismerjuk.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 28, 01:12:38
Mélységesen egyetértek, szerintem is kész cirkusz ez az egész.
Először akkor fogtam gyanút, amikor a spenótról mondták, hogy az nem is egészséges az arzéntartalma miatt. Na, ehhez képest nemzedékek nőttek fel rajta.
Azután a tejről „derült” ki, hogy szintén nem egészséges. És nálam itt véget is ért ez a történet, mert nagyon szeretem egyrészt, másrészt meg az orvosom is javasolta, hogy, ha bírom (tehát nem vagyok allergiás rá), igyak minél több tejet, mert az nagyon jó „gyógyszer” a gyomorpanaszokra.
Most épp ott tartunk, hogy mégiscsak egészséges.
Tiszta röhej! Már el se olvasom, meg se hallgatom, ha ilyesmiről van szó!


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Július. 28, 12:34:27
Genfben nagyon jó az ivóvíz. Nem csoda, a természeti adottságok kiválóak, meg a technológiai rásegítés hatása sem marad el. Ennek ellenére a vendéglátóiparban jóformán csak palackozott ásványvizet kapni . Kancsóban már szinte sehol sem hoznak ki friss hideg csapvizet, hacsak nem kéri az ember. De nem jobb a helyzet a háztartásokban sem, örületes mennyiség fogy palackozott ásványvízböl - szénsavmentesböl is - a szupermarketekben.

Ehhez képest a fogyasztók itteni lapja (az otthoni Nagyító megfelelöje) fekete-fehéren kimutatta, hogy a palackozott vizek minösége közegészségügyi szempontból többnyire alatta marad, néha jócskán, a csapvízének, oldott ásványi anyagok, baktériumok, stb vonatkozásában. Ez tavalyelött jelent meg, azóta sem látok változást, legalábbis az éttermi szokásokban, friss vásárlási adataim nincsenek.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Július. 28, 15:08:51
Idézet
Sürgős szükségem van egy rabbira!:-(((( Vagy egy pszichológusra!


ha a tilos ételekről akarsz valamit, ne keress szakembert. Általában azt nem szabad, ami jól esne.

Jó ötven évvel ezelőtt, nem sokkal a háború után, betegeskedő kisgyerek voltam, no nem olyan nagyon, csak azt akartam szépen leírni, hogy többször volt hasmenésem (állítólag). Ilyen alkalmakkor gyakran kerestem fel a kamrát, ahol veszett magasan különféle kolbászok lógtak, és a magammal hozott késsel, ha sikerült, egy hokkedli tetején egyensúlyozva kanyarítottam azokból kisebb-nagyobb szeleteket. Persze csak úgy, kenyér nélkül. Arról már nem szól a családi emlékezet, hogy meg is ártott volna.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 28, 15:26:40
Nem az ételek miatt kell a lelki segítség.

Methus rámmosolygott.
Mit tegyek? Nagyon meg vagyok rémülve.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 28, 15:58:16
Idézet
Nem az ételek miatt kell a lelki segítség.
 
 Methus rámmosolygott.
 Mit tegyek? Nagyon meg vagyok rémülve.


Eloszor is, minden fogam sajat!

Masodszor pedig Te egy hulye tyuk vagy, AvenarT!
Tiz evvel ezelott, raadasul a DUHONGOBEN, volt egy asszimetrikus szovaltasunk, azota kerulgetsz!
Barika hamar elintezte egy "mi a fenenek erolteti rank magat!?" kiszolassal, ami nagyjabol megfelelt az o szokasos arroganciajanak es alacsony izlesenek, es azota csaknem csevegunk.
Ezzel szemben Te uriasszony modjara megemelted csipkekesztyus kacsodat, es kozolted, hogy tobbe nem ohajtasz velem szobaallni. Azota egyfolytaban pislogsz a lornyonodon keresztul es kerded hogy ki ez az ember, nekem "ez" nincs bemutatva!

En viszont olvaslak, altalaban nagy elvezettel, es ha nem tudom elfolytani, akkor kaccanok is. Nehany dologban tovabbra sem ertunk egyet, de hat, istenem, az vesse az elso kovet...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 28, 16:43:31
Idézet
Sürgős szükségem van egy pszichológusra!


- Most? Száz éve ajánlottam, hogy keress fel egyet, amikor először mondtad, hogy Methus utál Téged, emlékszel?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 28, 18:47:14
:-))))))))))))
Én is olvaslak, és nagyon tetszik, amit írsz. Kivéve... szóval van némi ellentét köztünk politikai kérdésekben.

Nem sértődtem meg (tényleg). Nem akartalak dühíteni, meg bántani, ezért kerültelek. Barikát agyon szekálhatom, de Te olyan vagy, mint én. Ha elkap a harag mámora, akkor kő kövön, fa favon nem marad utánad/utánam.

Akkor bocsánatot kérek!
(A legközelebbi örök harag után is neked kell lépned először, mert iszonyatosan makacs vagyok:-((()


Cím: Re: Szalon
Írta: LasPersch - 2003. Július. 28, 18:48:59

Idézet
> Miért ártalmasak a génkezelt élelmiszerek?
 > Bijológusok!

Most olvasok egy regenyt : Kevin J.Anderson es Doug Beason "Ill Wind" cimmel, nem tudom ha ismeritek. Fantazia de jo : az USA-ban kikiserleteztek egy bakteriumfajtat, ami szenhidrogenekkel taplalkozik, es egy olajtankhajo balesetnel ezekkel a bakteriumokkal akartak a nyersolaj aradatot megallitani. Csakhogy a bakteriumok elfajzottak, es nemcsak az olajfoltot faltak fel jokedvukben, hanem minden olajszarmazekot, benzint, vinilint, millio fajta muanyagot stb. Elkepzelheto, hogy a modern vilag veget jelentene egy ilyesmi, es ez csak egy apro pelda volt a genkezelesbol. Elgondolkoztato, nem ?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 28, 20:02:58
Akkor en is bocsanatot kerek!

Biztosan sarga vagy es csilingelsz.
Mert szerintem Te vagy a villamos nagymama!
Joval utanam erkeztel ebbe a remizbe, de - szorgalmam ellenere - mar tobb, mint ketszerannyi nyoges jott ki Beloled! En meg alig kapaszkodtam a 2500 fole, igaz, nekem csak 24 oram van naponta.

Viszont szombaton megvettem a dobozt, amivel az en sajat masinamat is be tudom dugni a halozatba. Egyenesen es kozvetlenul, a nejem engedelye, tudta, kozremukodese nelkul.
Ezert talan majd utolerlek a Te 8500-iked tajekan.

A kozelkeleti es altalaban politikai temakat kerulom, viszont etelrecepteket es kotesmintakat szivesen cserelek barkivel. Allitolag szepen horgolok is, fokent a TV elott. Hajlando vagyok Veled veszekedni. Valassz terepet! Az arpadsavos topicot ajanlom!

Pedig - szerintem - ellenteteink minimalisak, hiszen nekem is ferde liberalis hajlamaim vannak, az SzDSz az en szavazatomat is hianyolja, macskakedvelo voltam egesz eletemben, turos etelek iranyaban neha lekuzdhetetlen vagyat erzek, epedek a tesztafelek utan, stb.
Neha en sem erzem magam komplettnek, akar az önhibajan kivul kozepen elvalt giliszta. Ezert is vagyok itt. Illetve voltam, mert most elidultam haza...

Ennyi mara eleg is!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 28, 20:32:33
Az árpádsávos nem jó. Ott kivörösödik a fülem, és közel kerülök az agyvérzéshez:-((
Maradjunk a kötésmintáknál:-)))
Macska minden mennyiségben , de kutya és degú is:-))

Csöngetek egy picit:-))
(és dolgozom egy keveset még).


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Július. 28, 23:30:06
A mostani História mellékletében az Ezredvégi kutatásokban éppen a génkezelt élelmiszerekről van szó. Még nem olvastam, de ajánlom nektek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 30, 01:44:09
Itt is dobolok, de itt nem királyi szakácsok hétvégéjét.
A korridor.hu-ról, http://www.korridor.hu/cikk.php?cikk=100000066689
 
" Ünnepélyesen is megnyitották a Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik című kiállítást Budapesten; a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban berendezett tárlat a múlt hét szerda óta látogatható.
Ez a kiállítás segít a magyarországi zsidóságnak abban, hogy betöltse szerves szerepét a kultúrában és megismertesse a szélesebb közönséget a világkultúra ezen vonalával - mondta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója. Úgy fogalmazott: a kiállítás egy különleges szeletét mutatja be annak a XX. század eleji csodának, amely Párizsban jött létre és szinte forradalmasította a képzőművészetet. A Mazsihisz ügyvezetője utalt arra, hogy a párizsi iskolának nevezett művészkör döntő része "Közép-Európából menekült lelkekből, üldözött zsidó emberekből állt". "Művészetük kiteljesedése súlyos traumák árnyékában történt, melyek hű lenyomatát érezhetjük a festmények láttán" - vélekedett. Zoltai Gusztáv szavai szerint ez a bemutató is segít oldani az előítéleteket és komolyan venni az európai egységre való törekvést.

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy a tárlattal egy igazi történelmi utazáson vehetnek részt a látogatók. "Egyet tudhatunk ezen kiállítás alapján, hogy milyen is volt a XX. század, ami mögöttünk van" - mondta. Megjegyezte: egy európai kiállítást láthatnak mindazok, akik ellátogatnak a bemutatóra, amely nem a közelgő csatlakozásról és a politikai aktualitásról szól. A zsidó múzeumban kiállított művekből a szeretet, a belső derű, a sokat megszenvedett derű árad - fogalmazott Kiss Péter. A miniszter hangsúlyozta: ez a kiállítás a felelősségre figyelmeztet, arra, hogy egy nemzet rossz és gonosz indulatok hatására öncsonkításra is képes. "Magyarország nem gazdag, hogy könnyűszerrel fogadjon világszenzációnak számító kiállításokat, sok feltétel hiányzik még ehhez; ugyanakkor Magyarország olyan gazdag, hogy művészei, alkotói más országokat, kultúrákat tettek és a jövőben is tehetnek gazdaggá" - fogalmazott Kiss Péter.

A Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik című tárlaton - amely október 19-ig látogatható a Dohány utcai zsidó múzeumban - 44 művész 110 alkotása tekinthető meg.

A festményeket, grafikákat és szobrokat egyaránt tartalmazó kollekció darabjai közül 92 műtárgyat rangos franciaországi múzeumok kölcsönöztek, illetve magángyűjtők bocsátottak a budapesti bemutató rendelkezésére.
A házigazda intézmény gyűjteményéből is láthatóak alkotások, illetve a kiállított műtárgyak sorát a Szépművészeti Múzeum is gazdagította saját anyaggal."


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 30, 09:10:14
Én is olvastam. Nagyobb hírverést is csinálhatnának neki. Ritkán van ilyen kiállítás Magyarországon.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Július. 30, 09:13:10
Mielőtt beírtam ide, beütöttem a NOL keresőjébe, hátha megjelent róla valami, csak nem vettem észre, de nem volt találat.
Igaz, a nyomtatottat nem volt időm tegnap megnézni.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 30, 15:44:37
Nem akarom az ártatlanságomat itt lobogtatni, de most láttam először blogot.

Olvastam a műfajról, de nem érdekelt annyira, hogy keressek is egyet.Most a Korridor egyik oldalán volt egy kis blog ajánló. Belenéztem egy-kettőbe. Olyan tipikusan exhibicionista kamaszos szövegek, durvaság és szentimentalizmus, depresszió, válság, és hétköznapok...

A fotók közt egy-két érdekes, néhány pornográf és olyan "érdekes", polgárpukkasztó szándékú is akadt.

Ezek elég gyatrák, abba is hagytam az olvasást.

Aki ismeri ezt a műfajt , ajánljon nekem egy valóban érdekeset, egyedit!
Magyarul.
Köszönöm!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 30, 16:27:57
Jo hir Barikanak es Ouronak:

Nem ertek egyet Seres Laszloval! Ez a mai cikkere vonatkozik az allatokrol, allatkinzasrol, allatok jogairol, stb.

Nem vagyok allatbarat! Elet-barat vagyok.
Nem hiszem, hogy jogunk, vagy felhatalmazasunk van arra, hogy az elolenyeket rangsoroljuk, es termeszetesen a piramis tetejere magunkat tegyuk.
Nem hiszek abban, hogy a vilag szuksegszeruen ember-kozpontu kell legyen.
Egy vallasi dogma szerint uralmunk van az allatok, stb. felett. Korlatlan jogunk (es sajnos, lehetosegunk is) pusztitani a termeszetet.

Az allatokkal valo banasmodunkra az a felfogasunk jellemzo, hogy barmit tehetunk veluk, mert "nincs nekik lelkuk".

Nem vagyunk felsobbrenduek! Ahogy embertarsaim egyiket-masikat elnezem, talan pont forditva...

Ha egy embet megolok, evtizedekre bezarnak - jo esetben - vagy felkoncolnak, kivegeznek, hol milyen a helyi szokas. Pedig belolunk 6 milliard van a Tekén. Ha egy orrszarvut vagy azsiai hotigrist megolok, esetleg penzbirsagot kell fizessek, jollehet abbol csak talan ha 200 el ugyanezen a Tekén.

Jojj el Kopernicus, aki majd kiemeled az embert a kozeppontbol es egyenranguva teszed a tobbi lennyel! Itt az ido, hogy magunktol lemondjunk a Teremtes koronajarol!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 30, 16:43:02
Ez mulatságos Methusom.
Reggel elkezdtem Neked irni egy jó hirt. Azt, hogy ha Seres nem politikáról beszél, lám közelebb kerül az álláspontunk egymáshoz.
De rohannom kellett a melóba, igy nem tettem be semmit. Most sincs többre idő, pedig mint gyakorló állattartó és elkötelezett állatbarát sokat gondolkodtam a dolgon...


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 30, 17:05:35
Idézet
Jo hir Barikanak es Ouronak:
 
 Nem ertek egyet Seres Laszloval! Ez a mai cikkere vonatkozik az allatokrol, allatkinzasrol, allatok jogairol, stb.
 
 Nem vagyok allatbarat! Elet-barat vagyok.
 Nem hiszem, hogy jogunk, vagy felhatalmazasunk van arra, hogy az elolenyeket rangsoroljuk, es termeszetesen a piramis tetejere magunkat tegyuk.
 Nem hiszek abban, hogy a vilag szuksegszeruen ember-kozpontu kell legyen.
 Egy vallasi dogma szerint uralmunk van az allatok, stb. felett. Korlatlan jogunk (es sajnos, lehetosegunk is) pusztitani a termeszetet.
 
 Az allatokkal valo banasmodunkra az a felfogasunk jellemzo, hogy barmit tehetunk veluk, mert "nincs nekik lelkuk".
 
 Nem vagyunk felsobbrenduek! Ahogy embertarsaim egyiket-masikat elnezem, talan pont forditva...
 
 Ha egy embet megolok, evtizedekre bezarnak - jo esetben - vagy felkoncolnak, kivegeznek, hol milyen a helyi szokas. Pedig belolunk 6 milliard van a Tekén. Ha egy orrszarvut vagy azsiai hotigrist megolok, esetleg penzbirsagot kell fizessek, jollehet abbol csak talan ha 200 el ugyanezen a Tekén.
 
 Jojj el Kopernicus, aki majd kiemeled az embert a kozeppontbol es egyenranguva teszed a tobbi lennyel! Itt az ido, hogy magunktol lemondjunk a Teremtes koronajarol!


Lesz ami lesz ezt még meg kell válaszolnom.
Tegnap este amikor marhasültet faltál az Aberdeen steak house-ban, vajon eszedbe jutott-e ez a neolib maszlag?
Ne haragudj, hogy a tőlem megszokott faragatlansággal (vagy talán kendőzetlen őszinteséggel) reagálok pláne itt a szalonban, de lelki szemeimmel látom, hogy csúszkál az egered, mert nem mostál kezet a sertésoldalas után amit a NOL-ozás előtt kajáltál.
Vagy esetleg csirkét burkoltál? Tudod milyen élete van a baromfiaknak a felsőbbrendű civilizáció gyorsitott étettartamos baronfineveldéiben? (olyan, mint a muszlimoknak lesz az általunk teremtett demokráciában...)
De mehetünk tovább a tonhalállomány kipusztitásától a védett állatfajokig.

Én nem vagyok ennyire igényes. Azt még csak elfogadom idilegesen, hogy az ember az önfenntartás ösztönének engedelmeskedve uralma alá vonja az állat és növényvilágot. Ha ez olyan mértéket ölt, hogy profitérdekből a saját környezetét pusztitja önmagát veszélyeztetve és ugy, hogy az általános helyzeten nem segit, hanem ront, akkor szoktam szót emelni.

És elsődleges problémám az emberirtás ami folyik. Egyenlőre annyira leköt, hogy az állatvilághoz való viszonyomat nem érek rá tisztázni. Ha ezt megoldottuk, majd biztos átterelődik arra a figyelmem.

Hasonlóképpen nem értem azt az emberközpontuságot és humanizmust amely évekig tud gyilkosok halálbüntetése felett maszturbálni és szeme sem rebben amikor felsőbbrendű civilizációnk véghezvisz egy legkevesebb 7000 civil (és hány katona?) életét kioltó akciót. Pláne nem, ha kiderül, hogy az indokok hamisak voltak és a mészárlásmentes alternativák még koránsem voltak kimeritve a probléma rendezésére és még csak annyit sem hallok, hogy pardon.

Csak ujabb látványos magyarázatokat. Rizsa rizsa rizsa...

(No most átadom a szót az útóbbi időben személyemnek megtisztelően kimelt figyelmet szentelő NOL "illemtanár" csapatnak...)


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 30, 17:32:22
A mennyisegi valtozasok minosegi valtozasba csapnak at.
Az idosebbje talan meg emlekszik erre a mondatra. Egy olyan korban tanuluk ezt, amikor divatban volt kozhelyeket felkapni, kifenyesiteni es belesulykolni boldogba, boldogtalanba.

A napokban elgondolkodtam ezen a mondaton. Eloszor is kidobtam belole a mennyisegre vonatkozo "valtozasok"-at.
Azutan ket teruletet valasztottam illusztraciokent. Az egyik az analitikus szamelmelet egy nehez aga volt, abban is a Goldbach-Waring problemakor. Ugytudom Goldbach vetette fel egy Eulerhez irott leveleben, hogy minden 2-nel nagyobb paros szam eloallithato ket primszam osszegekent. Ez a nagyon egyszeruen megfogalmazott allitas makacsul ellenall a matematikusok ostromanak, immar tobbszaz eve. Talan a legkozelebb ehez Renyi jutott, de azert a megoldasig maradt meg tavolsag boven. A paratlan szamokra ugyanez igy fogalmazhato: minden 3-nal nagyobb paratlan szam felirhato (legfeljebb) harom primszam osszegekent! Ez az allitas persze konnyen kovetkezik a paros szamokra vonatkozo allitasbol, de visszafele nem! A ket allitas nem ekvivalens. A paratlanokra vonatkozo a gyengebb.
Sok hiresseg hatalmas erofeszitesei es kudarcai utan 1937-ben Vinogradovnak sikerult a paratlan szamokra vonatkozo tetelt bizonyitania. Ö trigonometrikus fuggvenyek osszegeinek nagyon finom becsleseit hasznalta fel. Es itt jon a mennyiseg-minoseg kapcsolat. A bizonyitas azon mult, hogy ezek a vegtelen sorok osszegul olyan erteket adnak, amely egy bizonyos kuszobszam ala esik. Roppant kicsivel ala, de megis! Es ez a mennyisegi relacio mar implikalja, hogy minden (elegendoen nagy) paratlan szam valoban harom primszam osszege.
Nem tudom, mas hogyan van vele, de en ámulok!

A masik peldam gyakorlatibb, hiszen buszke mernokok is vannak kozottunk. A 80-as evek elejen Bristolban is dolgoztam, az angol repulogepipar egyik fellegvaraban. Ott talalkoztam egy mernokkel, akinek kulcsszerepe volt a Concord szuperszonikus utasszallitogep fejleszteseben. Elmondta, hogy a problema egy sokoldalu optimalizalasi feladatkent jelentkezett, aminek a kimenetele ketseges volt. A gep sebessege nagyban fuggott alakjatol. A hajtomuvek teljesitmenye egy bizonyos (a légellenallastol, azaz a gep alakjatol) fuggo szint felett kellett legyen, ez pedig magas uzemanyag-fogyasztast eredmenyezett. Ami viszont tarolasi kovetelmenykent jelentkezett. Ez viszont a legellenallas novelese aran volt elerheto. Mindez sulytobbletet okozott, amely ismet a motorokra vonatkozo kovelelmenyeket novelte, stb. Az egesz azon allt, vagy bukott, hogy a London (vagy Parizs) - New York tavolsagot kepes-e atrepulni a gep? Egy ilyen sok-osszetevos optimalizalasi feladat, ahol a tenyezok erosen hatnak egymasra, raadasul messze nem linearisan, marha nehez szamitasokat igenyel. Az eredmeny NEGATIV volt, a gepet nem lehet megcsinalni! Vegulis a szarny es farokreszen tett apro valtoztatasokkal sikerult javitani az aerodinamikat es igy - ujraszamolva az optimumot - eppencsak elerhetove valt a kivant hatosugar.
Itt is az apro mennyisegi valtoztatasok osszessege dontott vegul a lét es nemlét kozott.

Vejem szerencses volt egy jegyet szerezni a Concordra, amely az iden repul utoljara. Par nappal ezelott szamolt be telefonon New Yorkbol repulesi elmenyerol. Kenyelmetlen kicsiny borules, szuk hely, eros rezges, kellemetlen allando zaj - ezek a jellemzo negativumok. Es iszonyatos gyonyor. Amikor a tenger fole erve az utánégök bekapcsolnak es a gyorsulas az embert az uleshez szoritja... Elete legnagyobb elmenyenek nevezte ezt az utat.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 30, 17:48:22
Idézet
És elsődleges problémám az emberirtás ami folyik. Egyenlőre annyira leköt, hogy az állatvilághoz való viszonyomat nem érek rá tisztázni. Ha ezt megoldottuk, majd biztos átterelődik arra a figyelmem.
 
 Hasonlóképpen nem értem azt az emberközpontuságot és humanizmust amely évekig tud gyilkosok halálbüntetése felett maszturbálni és szeme sem rebben amikor felsőbbrendű civilizációnk véghezvisz egy legkevesebb 7000 civil (és hány katona?) életét kioltó akciót. Pláne nem, ha kiderül, hogy az indokok hamisak voltak és a mészárlásmentes alternativák még koránsem voltak kimeritve a probléma rendezésére és még csak annyit sem hallok, hogy pardon.
 
 Csak ujabb látványos magyarázatokat. Rizsa rizsa rizsa...
 
 (No most átadom a szót az útóbbi időben személyemnek megtisztelően kimelt figyelmet szentelő NOL "illemtanár" csapatnak...)


Mutathat Neked a tanitoneni, amit akar, Neked akkor is mindenrol az jut az eszedbe!

Vagy velem szeretsz annyira vitazni, hogy Seres irant erzett utalatodat is feladod ennek erdekeben, vagy egy uj urugyet latsz ebben az irasomban arra, hogy egy tizenhetedik topcba is bele lehessen uriteni az iraki haboru szennyet.

Barika, letezik mas tema is a vilagon es nem minden az iraki esemenyek koril forog, nem minden a Bush-banda armanykodasairol szol! Most eppen Seres sem.

A husevo voltom nem nagyon jo erv. Az a bizonyos azsiai hótigris is husevo. A zebrat is egyenrangunak tekintjuk az ot elfogyaszto oroszlannal, sot, meggyozodesem, hogy ok is egyenranguaknak tartjak egymast. Ha meg emlekszel Santiagora, az oreg halaszra, akkor felidezheted, mikent beszelt testverehez, a halhoz, akit meg kell öljön.
Ismetlem, nem az a problema, hogy ki eszik kit, hanem az, hogy mi hogyan latjuk ezt. Nekunk nem hegyes fogunk van, vagy gyors labunk, hanem "jogaink". Mi nem egyike vagyunk a vadaszoknak es vadaszottaknak, hanem mi felsobbrenduek vagyunk!
Ha akarod, ez rimel az übermenschre!


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Július. 30, 18:03:26
„ Nem vagyunk felsobbrenduek! Ahogy embertarsaim egyiket-masikat elnezem, talan pont forditva...”
Igy gondoljuk nagyon sokan, Veled együtt, drága Methus.
Ám, ha már állatkínzásnál tartunk, akkor sokaknak eszébe fog jutni, hogy mennyi szegény állat van állatkertekbe csukva, rabságban, és hogy az is kínzás, mert a szabadság nekik ugyanúgy jár. (Ez az egyike azon problémáknak, amire Seres akkor utalhat, amikor azt mondja, hogy nem lehet tudni, mi minősül majd állatkínzásnak.) Az állatkerti szegény rabok túlnyomó többségének arany élete van ott a rácsok mögött ahhoz képest, ami a természetes élőhelyükön jutna nekik, nem utolsósorban azért, mert olyan nem is biztos, hogy van. Mármint természetes élőhelyük. Amekkora elánnal ezeket gyaluljuk…
Lehet az is kínzás, ha kígyószérumot vagy valamilyen vakcinát gyártatunk tehenekkel. Ezek sok ezer ember életét menthetik meg, de szegény marhákat tűkkel döfölik, aztán meg leeresztik a vérüket.
És ha az egysejtűek is állatnak minősülnek, akkor locsolni sem szabad, mert ártatlan papucsállatkák milliói sikongatnak majd vízért ott a földeken.
Lehet, szerencsétlenül sarkos Seres fogalmazása, ugyanakkor, fenntartva a jogot, hogy százhúsz évi kőtörést követeljek minden öncélú pusztítónak és önjelölt világmegmentőnek, hozzá hasonlóan én is szeretném, ha a leendő állatvédelmi törvény figyelembe venne olyan szempontokat, amik nem feltétlenül szolgálják az állatok védelmét, vagy csak nagyon áttételesen szolgálják azt.
A következő hozzászólásodból úgy veszem ki, ez böki igazán a szemed:
"Az állatoknak kétségkívül joguk van ahhoz, hogy ne érje őket méltánytalan, megalázó, kínzó bánásmód – ezen túlmenően azonban nem élvezhetnek az emberekkel egyenlő jogokat, ahogy azt egyes zöld aktivisták szeretnék. A négylábúak társaink, de nem egyenlők velünk. "
Ha az utolsó mondatba is beleolvasod az előtte már használt, nyelvileg kétségkívül jelen lévő "jog" szót (de jogilag nem egyenlők velünk), akkor is elfogadhatatlannak találod?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 30, 18:46:08
Draga Sarkanyszeker,
Bar tudnam, hogy mi a "helyes" ut!
Ha egy fat kivagok a tulajdonomat kepezo telkemen, akkor megbuntetnek (ugyanis elozetes engedely szukseges ehhez, azt pedig hivatalos latogatas es szakertoi vizsgalat elozi meg, nem feltetlenul adjak meg az engedelyt).
Viszont a kutyamat agyonverhetem es elashatom a kert vegeben, senki nem vonja fel a szemoldoket.
Igen, a "nem egyenlok velunk" Seres-mondat szurta a szemem! Arroganciat erzek belole. Megkerdezte valaki is a negylabuakat, hogy nekik mi a velemenyuk? Hogy ok egyenlonek erzik-e magukat velunk?

Evezredekig tartott, mig eljutottunk odaig (legalabbis nehanyan kozulunk), hogy hisszuk, hogy minden ember egyenlonek szuletett. Lehet, hogy eltelik meg valamennyi ido, amig megfogalmazzuk (deklaraljuk), hogy minden emlos egyenlonek szuletett. (Ugyanis csak az emlosok szuletnek.)

Nem tudom, hogyan tovabb? A szunyogot agyoncsapom, ha szivja a vérem. A pokot, amely a veranda sarkaban szovi halojat, nem. Az egernek csapdaval eletere torok, de csak a kamramban. Egy idoben olyan csapdat hasznaltam, amelybol nem tud kijonni, de baja nem esik. Aztan elvittem messzire, es szabadon engedtem. Manapsag hagyomanyos egerfogot hasznalaok, az pedig tobbnyire azonnal gyilkol.

Azert a papucsallatkaknal magasabban huznam meg a hatart, talan a gerinceseknel, vagy valahol arrafele. Nem tudom, miert, csak erzem, hogy a meltanyossagom erosen csokken az emlosoktol "lefele".

Az allatkertek erteket noveli, hogy ott a genek megorzese is tortenik. Szerencsere haladunk a korral, es ma mar nem mutogatnak medvet lancon, tigrist 3x2 meteres ketrecben, stb. Pontosabban a mi tajekunkon mar nem... Ez a fejlodes. Mert regebben negert is mutogattak lancon, meg elmebeteget, torzszulottet is.

Ami a jogot illeti, leginkabb az asszimmetria zavar. Ha egy kutya megharap egy embert, azt azonnal elpusztitjak. Ha egy bika tuleli a viadalt, azt utana meg aznap leolik. Az allatkertbol kiszokott veszelytelen allat utan is gyilkos hajtovadaszat indul.
Erdeiket kiirtjuk, eletteruket elvesszuk, termeszetes taplalekuktol megfosztjuk oket, vizeiket megfertozzuk; vadaszatukat kegyetlen sportta valtoztatjuk (pl kutyakkal szaggattatjuk szet oket); otthonaikban elgazositjuk oket es kolykeiket; ketrecekben sarki hidegben tartjuk oket bundaikert es vizbe folytjuk vagy megmergezzuk oket, hogy a prem ne karosodjek; bunkokkal anyjuk szeme elott szetzuzzuk az ujszulott fokak koponyajat; a terhes birkakat leoljuk a magzat gondor bundajaert, stb. Nagyon hosszu a sor!

Jogunk van hozza, mert mi vagyunk a Teremtes koronaja, minden elet ura, a Fold a mi gondjainkra van bizva. Nem tartozunk felelosseggel sem istennek, sem egymasnak, sem a kovetkezo generacionak. Az allatokrol nem is beszelve!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 30, 19:16:37
Tudod, Met, valahányszor olvaslak, mindig egy réges-régi film jut az eszembe. Talán francia film volt, de ebben nem vagyok biztos. Az volt a címe: Ha a világon mindenki ilyen volna...


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Július. 30, 20:35:52
„Jogunk van hozza, mert mi vagyunk a Teremtes koronaja, minden elet ura, a Fold a mi gondjainkra van bizva. Nem tartozunk felelosseggel sem istennek, sem egymasnak, sem a kovetkezo generacionak. Az allatokrol nem is beszelve!”
A gáz az, hogy a Föld tényleg a mi gondjainkra van bízva, abban az értelemben, hogy jóléte tőlünk függ, és ilyenformán valóban mi vagyunk minden élet ura. (Értem ezalatt, hogy módunkban áll –hangsúlyozom, nem jogunk van hozzá, hanem lehetőségünk – elpusztítani.)
A felelősséggel az a baj, hogy azt vállalni kell. Az nem nő magától, mint a gyöp. (Kovács Béla született 3500 grammal, és 100 gramm felelősségérzettel. Jaj, ha így lehetne!)
De, haladunk a korral, írod.
Vajon van-e út (helyes-e, nem tudom én sem, próbálható, járható) arrafelé, ahol összeér a szabad verseny mohósága az egymás és a jövő generációi iránti felelősségünkkel?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 30, 20:40:27
A Föld biomasszája eleinte viszonylagos összhangban élt. Gondolok itt a táplálékláncra, arra, hogy az együtt élő növényi közösségek, az állatok száma is kiegyensúlyozott volt.
Az ember kezdte úgy - racionális ésszel - pusztítani a növényeket, állatokat, nyúlt hozzá folyókhoz, hegyekhez, épített alagutakat, szabályozott folyókat stb.

Nos amikor már annyira fejlett volt a tudomány, hogy erre sor kerülhetett, az ember nem tudta felmérni, hogy ezáltal felborítja a természet - aminek az ember is része - egyensúlyát. A növények és állatok irtása, kínzása nem csupán erkölcsi fejlettség kérdése, hanem súlyos ökológiai katasztrófa kezdete is.

A növényvédőszerek kiirtották a növényke kártevőit, és ma már nincsenek azok a madarak, amelyek ezeket ették és így tovább, egész sor állat szaporodott, vagy ritkult meg egy kis tévedés következtében. Ugyanakkor kiderülz, hogy az emberre mennyire veszélyes a növényvédőszer, a műtrágya. De visszatérni a természetes növénytermesztésre már nem lehet, mert nincsen meg a kártevők ellenfele.

Rettentően tudnak csodálkozni emberek, amikor szöcske, féreg, csiga vagy egyéb invázió rémiszti őket.

A természetes egyensúly borult fel, és az állatok nagy részének nincsen élőhelye.
Ha valaki azt mondja, fontosabb az emberek élőhelye, az azért téved, mert van egy optimális létszám minden fajból (állat, növény, ember), amennyit még elbír a föld.

Az embertelen örülmények között nevelt (növelt) állatok szerintem már nem alkalmasak étkezésre. Aki látott egy csirkefarmot, a hozzátartozó feldolgozóüzemmel, vagy látta, hogyan szállítják az állatokat, az pontosan tudja, hogy a tápszerekkel, antibiotikummal mesterségesen rövid idő alatt felpumpált állatokat dobálják, félig élve már bontják fel. A termelékenység nem ismer normális tartási körülményeket.

Ez a kékre-zöldre ütődött félig élő, csapzott tollú, szőrű saját izzadságában bűzlő haldokló állat nem egészséges táplálék.

Ha valaki ezek után, hogy látta, hogyan élnek, hogyan halnak meg, még jóízűen tud belőlük enni, erkölcsi válságba, lelkiismereti problémába fog ütközni.

A kísérletek, az öncélú kegyetlenkedés (állatkínzás) nem csupán egy élőlény ellen elkövetett bűn, de minősíti az embert is , aki elkövette.

Persze lehet meztelen lányokra is lövöldözni, mint a tévében bemutaták a fizetős lányvadászatot éppen az előbb. A Nevadai sivatagban zajlik ez a népszerű sport, ha jól hallottam.

Szerintem itt nem arról van csak szó, hogy a természet, az állatok védelme finnyás állatvédők, hisztis zöldek különcsége-e, hanem hogy az ember milyen szinten van erkölcsi érzék, humánum, érzelmi intelligencia tekintetében. Tehát az emberről van szó elsősorban.

Ki szeretne a barátja, felesége , férje lenni egy olyan embernek, aki éppen tegnap kötött ki és vert agyon egy állatot?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 30, 20:40:28
A Föld biomasszája eleinte viszonylagos összhangban élt. Gondolok itt a táplálékláncra, arra, hogy az együtt élő növényi közösségek, az állatok száma is kiegyensúlyozott volt.
Az ember kezdte úgy - racionális ésszel - pusztítani a növényeket, állatokat, nyúlt hozzá folyókhoz, hegyekhez, épített alagutakat, szabályozott folyókat stb.

Nos amikor már annyira fejlett volt a tudomány, hogy erre sor kerülhetett, az ember nem tudta felmérni, hogy ezáltal felborítja a természet - aminek az ember is része - egyensúlyát. A növények és állatok irtása, kínzása nem csupán erkölcsi fejlettség kérdése, hanem súlyos ökológiai katasztrófa kezdete is.

A növényvédőszerek kiirtották a növényke kártevőit, és ma már nincsenek azok a madarak, amelyek ezeket ették és így tovább, egész sor állat szaporodott, vagy ritkult meg egy kis tévedés következtében. Ugyanakkor kiderülz, hogy az emberre mennyire veszélyes a növényvédőszer, a műtrágya. De visszatérni a természetes növénytermesztésre már nem lehet, mert nincsen meg a kártevők ellenfele.

Rettentően tudnak csodálkozni emberek, amikor szöcske, féreg, csiga vagy egyéb invázió rémiszti őket.

A természetes egyensúly borult fel, és az állatok nagy részének nincsen élőhelye.
Ha valaki azt mondja, fontosabb az emberek élőhelye, az azért téved, mert van egy optimális létszám minden fajból (állat, növény, ember), amennyit még elbír a föld.

Az embertelen örülmények között nevelt (növelt) állatok szerintem már nem alkalmasak étkezésre. Aki látott egy csirkefarmot, a hozzátartozó feldolgozóüzemmel, vagy látta, hogyan szállítják az állatokat, az pontosan tudja, hogy a tápszerekkel, antibiotikummal mesterségesen rövid idő alatt felpumpált állatokat dobálják, félig élve már bontják fel. A termelékenység nem ismer normális tartási körülményeket.

Ez a kékre-zöldre ütődött félig élő, csapzott tollú, szőrű saját izzadságában bűzlő haldokló állat nem egészséges táplálék.

Ha valaki ezek után, hogy látta, hogyan élnek, hogyan halnak meg, még jóízűen tud belőlük enni, erkölcsi válságba, lelkiismereti problémába fog ütközni.

A kísérletek, az öncélú kegyetlenkedés (állatkínzás) nem csupán egy élőlény ellen elkövetett bűn, de minősíti az embert is , aki elkövette.

Persze lehet meztelen lányokra is lövöldözni, mint a tévében bemutaták a fizetős lányvadászatot éppen az előbb. A Nevadai sivatagban zajlik ez a népszerű sport, ha jól hallottam.

Szerintem itt nem arról van csak szó, hogy a természet, az állatok védelme finnyás állatvédők, hisztis zöldek különcsége-e, hanem hogy az ember milyen szinten van erkölcsi érzék, humánum, érzelmi intelligencia tekintetében. Tehát az emberről van szó elsősorban.

Ki szeretne a barátja, felesége , férje lenni egy olyan embernek, aki éppen tegnap kötött ki és vert agyon egy állatot?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 30, 20:40:28
A Föld biomasszája eleinte viszonylagos összhangban élt. Gondolok itt a táplálékláncra, arra, hogy az együtt élő növényi közösségek, az állatok száma is kiegyensúlyozott volt.
Az ember kezdte úgy - racionális ésszel - pusztítani a növényeket, állatokat, nyúlt hozzá folyókhoz, hegyekhez, épített alagutakat, szabályozott folyókat stb.

Nos amikor már annyira fejlett volt a tudomány, hogy erre sor kerülhetett, az ember nem tudta felmérni, hogy ezáltal felborítja a természet - aminek az ember is része - egyensúlyát. A növények és állatok irtása, kínzása nem csupán erkölcsi fejlettség kérdése, hanem súlyos ökológiai katasztrófa kezdete is.

A növényvédőszerek kiirtották a növényke kártevőit, és ma már nincsenek azok a madarak, amelyek ezeket ették és így tovább, egész sor állat szaporodott, vagy ritkult meg egy kis tévedés következtében. Ugyanakkor kiderülz, hogy az emberre mennyire veszélyes a növényvédőszer, a műtrágya. De visszatérni a természetes növénytermesztésre már nem lehet, mert nincsen meg a kártevők ellenfele.

Rettentően tudnak csodálkozni emberek, amikor szöcske, féreg, csiga vagy egyéb invázió rémiszti őket.

A természetes egyensúly borult fel, és az állatok nagy részének nincsen élőhelye.
Ha valaki azt mondja, fontosabb az emberek élőhelye, az azért téved, mert van egy optimális létszám minden fajból (állat, növény, ember), amennyit még elbír a föld.

Az embertelen örülmények között nevelt (növelt) állatok szerintem már nem alkalmasak étkezésre. Aki látott egy csirkefarmot, a hozzátartozó feldolgozóüzemmel, vagy látta, hogyan szállítják az állatokat, az pontosan tudja, hogy a tápszerekkel, antibiotikummal mesterségesen rövid idő alatt felpumpált állatokat dobálják, félig élve már bontják fel. A termelékenység nem ismer normális tartási körülményeket.

Ez a kékre-zöldre ütődött félig élő, csapzott tollú, szőrű saját izzadságában bűzlő haldokló állat nem egészséges táplálék.

Ha valaki ezek után, hogy látta, hogyan élnek, hogyan halnak meg, még jóízűen tud belőlük enni, erkölcsi válságba, lelkiismereti problémába fog ütközni.

A kísérletek, az öncélú kegyetlenkedés (állatkínzás) nem csupán egy élőlény ellen elkövetett bűn, de minősíti az embert is , aki elkövette.

Persze lehet meztelen lányokra is lövöldözni, mint a tévében bemutaták a fizetős lányvadászatot éppen az előbb. A Nevadai sivatagban zajlik ez a népszerű sport, ha jól hallottam.

Szerintem itt nem arról van csak szó, hogy a természet, az állatok védelme finnyás állatvédők, hisztis zöldek különcsége-e, hanem hogy az ember milyen szinten van erkölcsi érzék, humánum, érzelmi intelligencia tekintetében. Tehát az emberről van szó elsősorban.

Ki szeretne a barátja, felesége , férje lenni egy olyan embernek, aki éppen tegnap kötött ki és vert agyon egy állatot?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 30, 20:41:24
Bocsánat! Nem akart moccanni, és ráklikkeltem párszor a mehet gombra:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 00:17:19
Idézet
A Föld biomasszája eleinte viszonylagos összhangban élt.


Az volt a massza, meg az Isten.
Később jött a kassza, meg az Isten.
Ami ma van azt meg megette a fene...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 31, 00:29:21
Idézet
> A Föld biomasszája eleinte viszonylagos összhangban élt.
 
 Az volt a massza, meg az Isten.
 Később jött a kassza, meg az Isten.
 Ami ma van azt meg megette a fene...


Az utolsó sor nem jó!
Ami ma van azt bmeg az Isten!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 00:43:47
Idézet
> > A Föld biomasszája eleinte viszonylagos összhangban élt.
 >
 > Az volt a massza, meg az Isten.
 > Később jött a kassza, meg az Isten.
 > Ami ma van azt meg megette a fene...
 
 Az utolsó sor nem jó!
 Ami ma van azt bmeg az Isten!
 


Hey. Engem matter lebszott egyszer, mert ilyent mondtam a Devlacsek viccben. És igaza volt (neki egyébként mindig. Nem ugy, mint Methusnak, mert matter az valódi szent...)


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 00:48:39
Idézet
Tudod, Met, valahányszor olvaslak, mindig egy réges-régi film jut az eszembe. Talán francia film volt, de ebben nem vagyok biztos. Az volt a címe: Ha a világon mindenki ilyen volna...


Nekem is.
Utánna meg az, hogy Te magasságos Atya Úr Isten...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 31, 00:48:48
Csodát is tesz?
Melyik pápa avatta szentté?

Szerintem csak boldog (mindkét értelemben), hogy megszabadult tőletek:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 00:55:51
Idézet
Bocsánat! Nem akart moccanni, és ráklikkeltem párszor a mehet gombra:-(((



Csodálkoztam is harmadikra, hogy miért tudom ezt már kivülről...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 31, 01:28:58
Idézet
> Tudod, Met, valahányszor olvaslak, mindig egy réges-régi film jut az eszembe. Talán francia film volt, de ebben nem vagyok biztos. Az volt a címe: Ha a világon mindenki ilyen volna...
 
 Nekem is.
 Utánna meg az, hogy Te magasságos Atya Úr Isten...


- ...mennyivel kevesebb probléma lenne a világon. Ha nem így gondoltad folytatni, nem ér, hogy felhasználtad a soraimat. Ipi-apacs, egy-kettő-három, Te vagy a hunyó!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 01:54:36
Idézet
> > Tudod, Met, valahányszor olvaslak, mindig egy réges-régi film jut az eszembe. Talán francia film volt, de ebben nem vagyok biztos. Az volt a címe: Ha a világon mindenki ilyen volna...
 >
 > Nekem is.
 > Utánna meg az, hogy Te magasságos Atya Úr Isten...
 
 - ...mennyivel kevesebb probléma lenne a világon. Ha nem így gondoltad folytatni, nem ér, hogy felhasználtad a soraimat. Ipi-apacs, egy-kettő-három, Te vagy a hunyó!


Ne haragudj. Hollywood iránt sincs semmi érzékem. Utoljára ekkora imádatot Ursula szemeiből láttam sugározni a derék dr. Bubó iránt.

Ez legfeljebb ahhoz fogható, ahogy AvenárT szeret....

(engem)


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 01:59:53
Inkább ügyeljüny együtt a Methusra.
A multkor egyszer a nyálam csorgott itt amikor mesélte, hogy a felesége mennyi jó fűszeres kolbásszal jött meg Pestről...

Ha az a koca is Dezső névre hallgatott, komoly bajba kerülhet az öreg harcos...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 31, 02:12:36
Idézet
Ne haragudj. Hollywood iránt sincs semmi érzékem. Utoljára ekkora imádatot Ursula szemeiből láttam sugározni a derék dr. Bubó iránt.
 
 Ez legfeljebb ahhoz fogható, ahogy AvenárT szeret....
 
 (engem)


- Az persze, helyén való, mi?! (:-)))
Én is szeretlek, és ebből, és evégett, ketten szeretünk Téged.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 02:32:05
Idézet
- Az persze, helyén való, mi?! (:-)))
 Én is szeretlek, és ebből, és evégett, ketten szeretünk Téged.


Nem is igaz. Ha igy lenne végre ennyi irodalmár megmondaná, hogy melyi az a

.... szegény állat
Alig liheg, olyan fáradt.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 31, 02:44:05
Idézet
> - Az persze, helyén való, mi?! (:-)))
 > Én is szeretlek, és ebből, és evégett, ketten szeretünk Téged.
 
 Nem is igaz. Ha igy lenne végre ennyi irodalmár megmondaná, hogy melyi az a
 
 .... szegény állat
 Alig liheg, olyan fáradt.



No, ebből most egy kukkot se értek, biztos, mert szörnyen álmos vagyok. És a helyénvaló egy szó, mondom magamnak elalvás előtt! (:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 02:55:46
No ha ezt nem érted, akkor még nem is ismered, tehát Benned minden reményem.

Egy gyermekversike.

.... szegény állat,
Alig liheg, olyan fáradt.

A mamám olvasta nekem sokszor és a multkor ennyi az eszünkbe jutott, de az illető állat semmiképpen. A dolognak az a tétje, hogy nanit annyira bosszantja a dolog, hogy azzal fenyeget, hogy felmászik a régi mesekönyvekhez és kikutatja. Miután azok magasan vannak és a mami egyedül él és már rozzant is egy kicsit, szélekörű nyomozást inditottam az állat neve és a szerző irányában.

Az állat egyébként velünk teljesen egyenrangu és egyenjogú....


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 02:56:48
Aki megmodja azt viszontszeretem. Még Seres Lászlóra is vonatkozik...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 31, 10:08:03
Barika
Szerző: Jelena Blaginyina


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 31, 21:13:46
Ma kis poharas juhkefírt ittam.
A juh az birka?


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 21:24:10
Romhányi szerint ha az állatok kedélye és a neve között összefüggés van akkor a legvidámabb magyar állat kétségkivül a jjjjjjjjjuhhh.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Július. 31, 21:33:16
Idézet
Ma kis poharas juhkefírt ittam.


Meg is vagyok könnyebbülve...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Július. 31, 21:38:26
Fújjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!

Nagyon finom volt. És most kecskesajtot fogok venni.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Július. 31, 23:16:04
Mellesleg a "Ha a vilagon mindenki ilyen volna..." egy gyenge propagandafilm volt a hideghaboru kozepen, eros francia dominanciaval (tehat nem Hollywood), es az oroszokat volt hivatva dicsoiteni. Egy hajo teljes legenysege romlott sonkatol etelmergezest kap, es majdnem kimulnak, de az arab matroz, aki csak koser cuccot zabal, tunetmentes es kozremukodik a megmentesukben (orosz repulo dobja le a Pasteur-intezet adomanyat, stb).

Szep hasonlat, Parole, meg is kellett torolnom a szemuvegemet, mert beparasodott. Ennek ellenere a film mar akkor gyengecske volt, mai szemmel nezhetetlen.
Ne vedd a szivedre a filmkritikat!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Július. 31, 23:32:23
Óh, de drága vagy, szerinted mit kéne a szívemre venni? A forgatókönyvet nem én írtam, nem én rendeztem a filmet, és nem is szerepeltem benne. Mellesleg nem is emlékszem már az egészre olyan jól, mint Te.

Csak félreérthetően fogalmaztam, mert nem a film, csak a címe jut eszembe, amikor olvasom az írásaidat.
 
Úgyhogy tartsd csak kezed ügyében a szarvasbőrt!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 01, 07:50:41
Methusom,
Ha majd befejezted a szemüvegtörölgetést és felszabadulsz a prózai dolgoktól akkor töprengj el és rá fogsz jönni, hogy a Hollywood-ot nem arra a mozira értettem...


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Augusztus. 01, 11:08:48
Az alábbiakat nem akartam az Elfeledett magyarok c. gyűjteménybe betenni, de magamban sem tudom tartani.

Idézet
1900. július 31-én született PAPP IMRE (1900-1973) földműves, néprajzi gyűjtő, a „tanyavilág tudósa”. Értékes kéziratos hagyatékát a Koszta József Múzeum, a Szentesi Levéltár és a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi. (Válogatott néprajzi írásai 1982-ben A parasztember élete Szentes tanyavilágában címen jelent meg.)


Az, hogy én jól ismertem Papp Imre bácsit, az rendben van, természetes. De Te?
Régóta figyellek (hogy terjed a paranoia)!

Olyan néprajzi részleteket tudsz, hogy az már gyanúss!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 01, 11:17:40
Kedves Aranka, nem tudom ezeket, csak igyekszem megtudni...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 01, 12:08:57
Édes Barikám, nehogy már ezen összevitatkozzatok.
 
Olyan egyszerű az egész, mint egy pofon. Olvasgattam, és Methus egy véleményével nagyon egyetértettem. És mivel ez nem először fordult elő, kikívánkozott belőlem az inkriminált gondolat.
Ezt Te kicikizted, én a cikizésed tréfára vettem, Methus meg (Met, Te most ne figyelj ide!) a maga bölcs módján (baromijan csipom a fanyar, ironikus stílusát, is) filmkritikára vette a figurát.

És ennyi.
Oktalanság lenne többet belemagyarázni.

Az pedig, hogy valakit nagyra tartunk, hogy gondolataival azonosulni tudunk, vagy urambocsá, szeretjük és mindezt alkalomadtán ki is nyilvánítjuk, szerintem nem feltétlenül a kritikátlan, ájult, hogy ne mondjam, szirupos imádat jele. (A konkrét esetben hogy is lehetne erről szó, amikor például a tehenek és rétek kardinális kérdésében kifejezetten antagonisztikus ellentét feszül Methus és köztem.)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 01, 12:19:36
Hagyd, csak féltékenykedik.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 01, 12:34:17
Idézet
Hagyd, csak féltékenykedik.


- Na, fújjad csak a parazsat...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 01, 23:12:05
Parole, ugye nem baj, hogy itt: gyerekkoromban a nyaraim legnagyobb részében egy Muci nevű csikó (később ló) volt a legkedvesebb játszótársam. Imádott pl fogócskázni, és mindig akkor szökkent odébb, amikor már majdnem elértem. Esküszöm Neked, ilyenkor szabályosan vigyorgott rajtam.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 02, 01:33:20
Miért lenne baj? Örülök, hogy ilyen kedves emléket idézett fel Benned a kép.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 02, 09:51:45
"Csemegével csalogatja Muci paripáját,
Lebke szellő lebegteti tengerzöld ruháját..."


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 02, 10:01:30
"De van-e még - kérded - oly boldogtalan,
kinek nem avitt lom Berzsenyi, Arany,
s mást is megbecsül még a beton világ
vad zajában, mint a kakofóniát?

Van, van. És ha nincs is? Ne szégyelld magad.
A lárma elhangzik, a csönd megmarad;
s ha bűzlik a város, lebkén lebegő
szárnyadon libben be üdébb levegő."


Cím: Re: Szalon
Írta: Tutituti - 2003. Augusztus. 02, 12:14:19
IDÉZET:> Muci nevű csikó (később ló) volt <

Na mostmár legalább tudjátok :-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 02, 12:30:58
Lehetett volna belőle kolbász is!

Meg paripa (herélt ló:-((()


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 02, 12:31:32
A hangsúly a boldogtalanon...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 02, 12:46:14
Én arra utaltam, kedves Tuti, hogy akkor is megmaradt kedves játszótársamnak, amikor már régen kinőtt a csikókorból.


Cím: Re: Szalon
Írta: Tutituti - 2003. Augusztus. 03, 01:05:43
Idézet
Lehetett volna belőle kolbász is!
 
 Meg paripa (herélt ló:-((()


Ès a kanca??? :-))

Èn nem értek a lovakhoz, nyúl-nyúl és kész;-))


Cím: Re: Szalon
Írta: Tutituti - 2003. Augusztus. 03, 01:08:02
Idézet
Én arra utaltam, kedves Tuti, hogy akkor is megmaradt kedves játszótársamnak,

amikor már régen kinőtt a csikókorból.

Igen hölgyem, megtudjuk mi érteni :-)

Még a hangjuk is más~~~~~~~~


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 03, 01:10:12
Idézet
> Én arra utaltam, kedves Tuti, hogy akkor is megmaradt kedves játszótársamnak,
 amikor már régen kinőtt a csikókorból.
 
 Igen hölgyem, megtudjuk mi érteni :-)
 
 Még a hangjuk is más~~~~~~~~


"> Egyébként tudom hogy viccnek szántad, csak most nincs válasz rá :-))"


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 04, 19:00:39
Japán napló, 12.

Shibuya, ahol lakunk, divatos, elegáns kerület. Tokióból nézve kerület, de másutt azért elmenne nagyvárosnak is, a csaknem hétszázezer lakosával. A legtöbb külföldi is itt él. Mi egy lakóparkban lakunk, ez itt azt jelenti, hogy egy zöld, szépen ápolt nagy telken kb 20 villa áll szétszórtan, egymástól nincsenek elkerítve, és az egész területet, beleértve az uszodát is, közösen használják. A házak modern felszereléssel, légfűtéssel, teljes szervizzel bérelhetők, jóizlésem tiltja a bérleti díj említését is. Kertészek hada dolgozik hajnaltól estig a pázsiton, a bokrok, fák manikűrözésén. Egy részük egy eldugott szerszámoskunyhóban lakik a víztartály és transzformátor alatt és csak a hétvégeken megy haza a családjához. Tudomásom szerint nagyon boldogok ettől a - feltehetően jól fizetett - munkalehetőségtől. Midegyikük 50 felett jár.

A fal túloldalán kis utca, apró házakkal. Ez egy forgalmasabb, de még mindig névtelen utcába torkollik, amelyen magasabb házak is állnak, emeleti függőfolyosókról nyíló lakásokkal. Mindenütt száradó ruhák tömege takarja az ablakokat. Szemben vele egy kis játszótér. Számomra szokatlan az ott felállított két WC-kabin, melyeket naponta elvisz egy daruskocsi, hogy ugyanakkor és ugyanoda frisseket helyezzen el. A kabinok tisztítása a helyszínen elképzelhetetlen. Állandó épülethez pedig csatornázás kellene, úgyhogy ez az optimális megoldás.
A játszóteret egyik oldalán egy hosszú, ablakok nélküli épülettömb határolja. Az utcai front nagyon modern márványborítású, asszimetrikus, a 70-es évek európai stílusa. Lényegében csak egy hatalmas redőnyös garázsajtó meg egy személyliftet takaró bronz kapu és egy lépcsőfeljárat. Az 1200 m2 alapterületűre saccolt négyszintes épületben egyetlen idős házaspár él, és persze valamennyi személyzet. Egyszer láttam a Rolls-Roycet kigördülni, de le volt függönyözve. A tetőkert is úgy van kiképezve, hogy a magasabb épületekről se lehessen rálátni. Más gazdagok nagy kert közepén terjedelmes villákban laknak, ezt a sóderes kocsibehajtókból látni is valamennyire. Elkepzelhető a gazdagság mértéke, ha az átlag-halandónak egy gyékénnyi terület is alig jut, elsősorban az iszonyatos telekárak miatt. A magas kihasználási fokra jellemző, hogy a bérpaloták garázsa fordítókoronggal kezdődik, hogy a kocsi oldalvást tudjon ki-be hajtani. Másutt szabadon álló vasállványokon parkolnak a kocsik öt-hat szinten és lift segitségével jutnak fel és le.

Shibuya állomás nappal "normális", azaz iszonyatos forgalmú csomópont, sok vasútvonal kereszteződése. Mint ilyen, fel van készülve a napi többmilliós átkelő utastömeg ellátására és kiszolgálására. Éttermek garmadával, mindenféle típusú, kis kávezótól az előkelő, földön-ülős, sokfogásos fajtáig. Áruházak láncolata, drogériák, telefon-üzletek, utcai árusok, CD-boltok, bento-doboz-kereskedők, utazási irodák. A falakon tízméteres képernyők.
Este pedig az egész környék megváltozik. Mint a hangyák rajzás idején, Shibuya állomás feketéllik a fiataloktól. Korban 12-től 25-ig Tokió ifjúságának nagyrésze idesereglik, mert ez itt a fiatalság esti talákozóhelye. Mozdulni szinte képtelenség a kb hat oktogon-nyi területen. Itt-ott alkalmi szórakoztatást észlelni, nehányan gitárral és egyeb hangszerekkel növelik a zajt, másutt mutatványosok igyekszenek a figyelmet magukra terelni, hogy azután valami portékát is árusítsanak. A fiatalok közül sokan rozsdaszínűre festett hajat viselnek. A japán hajat nehéz másmilyenre festeni. A fekete is lehetséges, de aki arra szorulna, az nem szorul a többiek közé itt, igy estefelé. Csodálatot is keltek…

A fiatalok, de úgyszólván mindenki, nagyon sovány. Ezt esetleg lehet a halfélékben dús étkezes javára írni. Igaz, zsíros húsokat nem nagyon fogyasztanak. Mint tudjuk, a legkárosabb a birka, azután a disznó, majd a marha, végül pedig a szárnyasok. Azonban a japánok szivesen esznek nagy, habos süteményeket is és egyáltalán, rengeteg édességet falnak. Annak pedig meg kellene látszania! A titokra fény derült a napokban, amikor a TVben egy reklámot láttam a "Fat Buster" nevű készítményről. Fejedelmi ebéd végeztével apró papirzacskó tartalmát önti egy hölgy egy pohár vízbe, felkeveri, és megissza. Hosszasan, jólesően mosolyog. Ezzel párhuzamosan rajzos illusztrációt látni, amelyen a Fat Buster anyaga harciasan körülveszi a zsírt és cukrot a gyomorban és a belekben, és így ezek képtelenek felszívódni. A gömbök mulatságosan végigvonulnak a szervezeten, és, mint az animáció szépen mutatja is, a végbélből potty, potty, sértetlenül kijutnak. Nyilván ezért mosolygott a hölgy olyan bennsőségesen!

Egy helyi specialitás az állomás környékén a love-hotel sor. Eleinte bordélyházaknak hittem őket, bár a "Ház a Vadnyugathoz", és hasonló neonreklámok zavarba ejtettek. Aztán kiderült, hogy ezek az intézmények valóban szerelmet kínálnak és valóban pénzért, azonban hozott anyagból. Úgyértem, hogy a fogyasztó viszi magával párját. Egész precízen, ezek a love-hotelek nem szolgáltatást, hanem alkalmat nyújtanak. Azok veszik igénybe, akiknek van kivel, de nincs hol, és nincs mikor. Mivel sokan többedmagukkal laknak egy helységben és gyékenyük nem biztosít lehetőséget semmiféle intimitásra a közös térben, ezért ezek időnként felkeresik a love-hotelt. Mint lányom megjegyezte, azok is odajárnak, akikhez szüleik vagy apósuk-anyósuk telepszik be többhetes látogatásra.
A love-hotel magas hatásfokkal dolgozik. Személyzet nincs, illetve nem látható. A kuncsaft zavarát elkerülendő, a fizetés automatán keresztül történik. A kapuban az ember bedobja a pénzt egy masinába, az pedig kiad egy kártyát, amely egyben a rányomott számú szoba elektronikus kulcsa is. Általában két tarifa van, a rövidebb "pihenes" jelzésű, amely talán egy-két órányi használatra szól, és a "tartózkodás" típusú, amely egész éjszakányi igénybevételre jogosít. A szobákban plasztik dobozban a kuncsaft megtalálja a hely jellegzetességének megfelelő felszerelést, pl a vadnyugat karakterű love-hotelben széleskarimájú cowboy-kalapot, bőrővet revolverrel, csillagos mellényt, csizmát. Bánom, hogy nem probáltam ki, és igy csak másodkézből származnak információim.

Hogy a love-hoteleknek van-e szerepük a szaporodás elősegítésében, azt csak sejteni lehet. Akik igazan szaporodnak, azok a statisztikában nem látszanak, ugyanis átmeneti lakosok, külföldiek. Az idegen, aki itt allomásozik, nyilván élete leg(re)produktívabb szakaszában van. Sok gaijin mikrobusszal jár, hogy a négy-öt gyereknek legyen helye. Az is lehet, hogy a televizió programja nagyon gyenge és nem tölti ki az estéiket, de hát akkor a helyi lakosság miért nem szaporodik? Persze az a televizió, amely Fat Buster reklámműsorokat sugároz, nyilván sem így, sem úgy nem játszik szerepet…


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 05, 14:38:35
Egy Csinn Bumm Cirkusz szereposztás 1962-ből, a Rádió archívumától. Hitelesnek tűnik, bár engem már egyes szerepek is megleptek, például, hogy volt Privigyák nevű is, az az újdonság erejével hatott rám. Igaz, hogy 62-re már kinőttem ebből a műfajból. Meg az istállómesterként megnevezett Balázs Ferenc kérdőjeles még számomra, szégyellem, de nem emlékszem ilyen nevű színészre, és kérdésemre, hogy biztos Ferenc, és nem Samu véletlenül? – csak annyi volt a válasz, hogy mi is tévedhetünk. Szóval nem tudom.

Istállómester – Balázs Ferenc (?)
Kelemen – Bilicsi Tivadar
Szamóca – Keleti László
Bukfenc – Pethes Sándor
Robi – Rátonyi Róbert
Muszkli Miska – Várhelyi Endre
Emilke – Egry István
Panni – Vörösmarty Lili
Timót – Hlatky László
Bummocska – Kiss Manyi
Bumm – Rákosi Mária
Peti – Tóth Éva
Privigyák – Pethes Ferenc


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 05, 15:18:07
A kupik megvoltak, most már rátérhetnél a játszóterekre, az óvodákra, iskolákra, felsőoktatásra. Vagy erről nem tudtál tájékozódni?


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 05, 18:56:58
Lehet, hogy a kócosfogú volt (B. Fecó)?


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 05, 19:35:33
Idézet
Lehet, hogy a kócosfogú volt (B. Fecó)?


- Á, ő biztos nem. Gondolj bele, ez 62-ben volt. Nem tudom, hogy mikor született a Fecó, de csak gyerek lehetett még abban az időben.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 05, 20:39:26
Kimúlt a hőmérőm! Egyszerűen nem mutat semmit. 35 foknál felmondta a szolgálatot:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 05, 21:37:42
Parole, szenzációs vagy!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 05, 21:42:02
Nem sokkal érdekesebb egy útinapló, ha az utazó arról mesél, amit ő érdekesnek látott?
Végtére is: nem te küldted tanulmányútra.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 05, 21:45:49
Képes rá, hogy arról meséljen, ami őt érdekli?
Elképesztő magatartás:-(((

Az unoka óvodáját sem látta? Legalább egy kicsi japán oktatást kérek!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 05, 21:59:13
http://radnai.net.hu/paprikas.htm

Nézd meg ezt


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 05, 22:02:03
Meg ezt:
http://www.cs.bme.hu/%7Ekiskat/japan.html


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 05, 22:02:43
Idézet
Legalább egy kicsi japán oktatást kérek!


Csottomatte...


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 05, 22:05:44
Idézet
Kimúlt a hőmérőm! Egyszerűen nem mutat semmit. 35 foknál felmondta a szolgálatot:-(((



Ugy látszik országos, mert itt is nagyon meleg van. De itt a nagy gond, az a pára. Minden elrohad. Ma reggel egy nyomdagépes cégemnél voltam és a hatalmas papirhengerek belseje tök át volt ázva.

Szerintem magisztert ki kellene kötni a napra...


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 06, 10:06:20
Idézet
... biztos Ferenc, és nem Samu véletlenül? – csak annyi volt a válasz, hogy mi is tévedhetünk. Szóval nem tudom.
 
 Istállómester – Balázs Ferenc (?)


Ahol egy ilyen kazetta van, lehet több is. Az istállómester, akárcsak Szamóca Ábris, mindegyik Csinbumm-ban szerepelt. Ha a többiben is Ferenc, akkor meg kell hajolni a tények elött. Vagy Samu bácsi csak magyarosított?


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 06, 10:14:44
Nekem nincs kazettám, de hogy a hangja él emlékeimben nem a Samu volt. A Samu hangja igencsak jellegzetes...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 10:45:31
Idézet
>... biztos Ferenc, és nem Samu véletlenül? – csak annyi volt a válasz, hogy mi is tévedhetünk. Szóval nem tudom.
 >
 > Istállómester – Balázs Ferenc (?)
 
 Ahol egy ilyen kazetta van, lehet több is. Az istállómester, akárcsak Szamóca Ábris, mindegyik Csinbumm-ban szerepelt. Ha a többiben is Ferenc, akkor meg kell hajolni a tények elött. Vagy Samu bácsi csak magyarosított?


- Igen, azt mondták, hogy több adás szereplőlistájában szerepel a Balázs Ferenc név, de úgy izgat, hogy nem tudom felidézni a színészt, és semmi nyomát nem találom, pedig már sokfelé keresgéltem.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 10:48:14
Idézet
Nekem nincs kazettám, de hogy a hangja él emlékeimben nem a Samu volt. A Samu hangja igencsak jellegzetes...


- Igen, én is ezért bizonytalanodtam el korábban, szerintem egy kicsit "kekk" hang volt, nem olyan öblös, és kimért, mint a Samué. Te hallottál már erről a Balázs Ferencről?


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. Augusztus. 06, 11:49:40
Hátha segítek egy picikét!
Verebes István írja Bilicsi Tivadarról szóló cikkében:

"És hallom, ahogyan ezen a régi történeten maga is teli szájjal kacag...! Mint Bruhaha Kelemen a „Csinn-bumm-cirkusz” képzeletbeli porondján...! Az én gyerekkoromban ugyanis nem volt még videó!... (Hál’ istennek!...) Mi a hangszóró mellett vártuk vasárnap délelõttönként Ascher Oszkárt, Pethes Sanyi bácsit, Keleti Lászlót, Rátonyit, Vörösmarty Lilit, Bilicsit és rendezte: László Endre, ne felejtsük el!..."

gyuriii


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 06, 11:58:33
Idézet
- Igen, én is ezért bizonytalanodtam el korábban, szerintem egy kicsit "kekk" hang volt, nem olyan öblös, és kimért, mint a Samué. Te hallottál már erről a Balázs Ferencről?


Őszinte legyek, igen. Most. Tetőled.
Balázs nem ritka vezsetéknév. Tudja valaki, hogy van-e névrokonságon túémenő kapcsolat Balázs Samu, Péter és a most felbukkant Ferenc között?

Gyakorlatilag egy már biztos van, hogy én mindhármukat nagyon kedvelem...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 12:27:52
Idézet
Hátha segítek egy picikét!
 Verebes István írja Bilicsi Tivadarról szóló cikkében:
 
 "És hallom, ahogyan ezen a régi történeten maga is teli szájjal kacag...! Mint Bruhaha Kelemen a „Csinn-bumm-cirkusz” képzeletbeli porondján...! Az én gyerekkoromban ugyanis nem volt még videó!... (Hál’ istennek!...) Mi a hangszóró mellett vártuk vasárnap délelõttönként Ascher Oszkárt, Pethes Sanyi bácsit, Keleti Lászlót, Rátonyit, Vörösmarty Lilit, Bilicsit és rendezte: László Endre, ne felejtsük el!..."
 
 gyuriii


Na, szép kis segítség, mondhatom, bedobsz egy újabb nevet?! (:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 12:34:58
Nem újabb. Ascher Oszkár már a 684-ben is felmerült, igaz Pethes Sándorral együtt, és ez rontja a tipp értékét. Csak annyiban voltam - már akkor is - biztos, hogy mindketten szerepeltek...


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 06, 12:45:38
Idézet
> Lehet, hogy a kócosfogú volt (B. Fecó)?
 
 - Á, ő biztos nem. Gondolj bele, ez 62-ben volt. Nem tudom, hogy mikor született a Fecó, de csak gyerek lehetett még abban az időben.

Csak Viccőtem. Szerintem nem is színpadra való - de ez magánvélemény. Hogyan lehetne a boldogult emlékű Balázs Samuval együtt emlegetni a nevét?

Láttam a Napsugár fiúkat Feleki Kamillal és Balázs Samuval, még a hetvenes években. Fenomenálisak voltak. A színházban mindenki könnyezett - a színpadon csak arra az időre fordultak meg a színészek, amíg kinyökögték a szövegüket, utána a díszletnek/falnak/ügyelőnek fordultak, és rázkódott a válluk a nevetéstől -, de a két öreg arca meg sem rezdült, míg tombolt a közönség.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 12:48:13
Idézet
Nem újabb. Ascher Oszkár már a 684-ben is felmerült, igaz Pethes Sándorral együtt, és ez rontja a tipp értékét. Csak annyiban voltam - már akkor is - biztos, hogy mindketten szerepeltek...


- A 684-re én kb. annyira emlékszem, mint a Csinn Bumm Cirkuszra magára, de ettől függetlenül, a Pethes Sándor szerepe már tisztázódott menet közben, ám akkor kit alakított Ascher Oszkár? Ő lett volna az istállómester? Próbálom felidézni magamban a hangját, de csak versmondáshoz tudom kapcsolni. Persze ettől még lehetett ő. Te hallottál már az alább tárgyalt Balázs Ferenc nevű színészről?


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 12:50:07
Nem szoktam irigykedni, de ezért most mégis irigyellek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 12:59:34
Nem hallottam. És keresgéltem én is, és én sem akadtam semmi nyomára. Ebben számomra az az érdekes, hogy a Csinbumm Cirkuszban kivétel nélkül neves színészek szerepeltek, és nehezen tudom elképzelni, hogy volt köztük egy, és épp az istállómester, aki egész egyszerűen kieshetett valamennyiünk emlékezetéből.

Én visszalapoztam a 684-ig, mert emlékeztem, hogy már említettem Ascher Oszkárt.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 13:02:42
A Samu és a Péter között biztos, hogy CSAK névrokonság van. Ezt a Balázs Ferencet meg egyelőre nem lehet kideríteni, hogy kicsoda.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 06, 13:06:29
Idézet
A Samu és a Péter között biztos, hogy CSAK névrokonság van. Ezt a Balázs Ferencet meg egyelőre nem lehet kideríteni, hogy kicsoda.

Szóval Kócosfogú egy nímand....(:-)) Legalábbis az előzőkhöz képest..


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 13:27:51
Idézet
Nem hallottam. És keresgéltem én is, és én sem akadtam semmi nyomára. Ebben számomra az az érdekes, hogy a Csinbumm Cirkuszban kivétel nélkül neves színészek szerepeltek, és nehezen tudom elképzelni, hogy volt köztük egy, és épp az istállómester, aki egész egyszerűen kieshetett valamennyiünk emlékezetéből.


- Hát ez az, ezért izgat engem is a dolog.

Idézet
Én visszalapoztam a 684-ig, mert emlékeztem, hogy már említettem Ascher Oszkárt.


- Idétlen tinédzserek által kitöltött (?) kérdőíveket lapozgatok, próbálom beazonosítani a Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarország pontos helyét...(:-)))
Gondolhatod, hogy nem sok lelkierőm marad még itt is visszalapozni. Igazság szerint nem is volna szabad itt lennem, mert a feldolgozandó kupac mintha nőne, ahelyett, hogy fogyna. (:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 06, 13:31:29
A kollégám éppen énekli a Csin bumm cirkusz énekét, de senki sem tudja, ki volt az istállómester.
Nem lehet, hogy a Főv. Nagycirkusz akkori igazgatója játszotta?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 13:33:40
Idézet
> A Samu és a Péter között biztos, hogy CSAK névrokonság van. Ezt a Balázs Ferencet meg egyelőre nem lehet kideríteni, hogy kicsoda.
 Szóval Kócosfogú egy nímand....(:-)) Legalábbis az előzőkhöz képest..


Barika tán nem Fecóra gondolt, amikor a "most felbukkant" Balázs Ferencet kérdezte
:))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 13:35:44
Idézet
- Idétlen tinédzserek által kitöltött (?) kérdőíveket lapozgatok, próbálom beazonosítani a Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarország pontos helyét...(:-)))



Tán valami algoritmust kéne használnod... Annyi Petőfi Sándor Általános Iskola van, szerintem megéri...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 06, 13:38:01
Már Sinkovits neve is felmerült.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 13:42:00
Idézet
Tán valami algoritmust kéne használnod... Annyi Petőfi Sándor Általános Iskola van, szerintem megéri...


- Lehet, hogy annak megérné, akinek a feladata lett volna, de én nem vagyok olyan jól megfizetve, hogy még más munkáját is elvégezzem...(:-)))

Marad a lakhely irányítószám szerint egy próbálkozás, ha abban a körzetben nincs Petőfi, végtelenül sajnálom, de már megyek is tovább.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 13:43:55
Idézet
Már Sinkovits neve is felmerült.


Ő biztos nem volt. De ha nem tisztázzuk hamarosan, megőrülök, mert nem tudok szabadulni a gondolattól...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Augusztus. 06, 13:44:23
Biztos, hogy Sándor? Nem lehet esetleg Ferenc vagy Samu?


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 13:46:44
Idézet
Biztos, hogy Sándor? Nem lehet esetleg Ferenc vagy Samu?


- Szucsu, kinyírlak...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 13:49:49
Senki nem él már ebből a Csinnbumm-cirkuszos csapatból...
Vörösmarty Liliről viszont eszembe jutott a hajdani Szabó család.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 14:21:24
Idézet
Senki nem él már ebből a Csinnbumm-cirkuszos csapatból...


- Ez így van, sajnos.

Idézet
Vörösmarty Liliről viszont eszembe jutott a hajdani Szabó család.


- Látnád, milyen elhanyagolt állapotban van a sírja...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 14:25:07
Idézet
Vörösmarty Liliről viszont eszembe jutott a hajdani Szabó család.


- Szereplők azonosításába csak akkor vagyok hajlandó beszállni, ha kész leszek a munkámmal....(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 15:07:34
Senkinek nem veszett el hozzászólása innen?
Azért kattintottam a Szalonra, mert azt láttam, hogy 14:01 -kor van benne új hozzászólás. Erre azt mondta a NOL, hogy ERROR, frissítés után viszont már nem láttam a 14:01-et.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 06, 15:14:14
Nekem veszett el.
Akartam írni, hogy megjelent dr. Somi Ildikó Győzelem a nátha ellen címő könyve a Fókus Vitalitás kiatónál.
Valaki említette, hogy a kisfiának gyakran fáj a füle. Remek tanácsok vannak benne.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 15:22:09
Idézet
Valaki említette, hogy a kisfiának gyakran fáj a füle. Remek tanácsok vannak benne.

JakeDoe, nem? Úgy tudom, már jártak orvosnál a fülfájással.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 21:10:38
Szereplők azonosítása? Én nagyon hamar eljutottam odáig, hogy azt se tudtam, az adott SZEREP kicsoda.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 21:22:25
Idézet
Szereplők azonosítása? Én nagyon hamar eljutottam odáig, hogy azt se tudtam, az adott SZEREP kicsoda.


- Én is csak az első években hallgattam, mint akkor mindenki. Később már alkalmanként se, mert tényleg nem lehetett tudni, hogy ki-kicsoda, ha nem követte az ember az eseményeket.
Tudod viszont mi jutott eszembe róla? Hogy úgy emlékszem, 1959 nyarán kezdődött a műsor, épp akkor voltam először Balatonújhelyen, és a legelső részt ezért nem hallottam, csak mások mesélték, hogy a Szabó bácsit leütötték, úgy rémlik, így indult a történet.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 21:29:07
Én nem hallgattam az első adástól - én meg a mostanában sokat emlegetett Nagyszakácsiban voltam éppen nyaralni, és ott akkoriban nem volt villany, telepes rádió meg csak itt-ott, a keresztanyáméknál éppen nem.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 21:33:03
Faramuci mondat lett...
Jó ideig aztán ez volt a keddi (?) családi program, de később is belehallgattam olykor-olykor, és őrült meglepetések értek, pl. hogy az Icu ikreiből a fiú már mutál, holott én kisgyerekkorában hallottam róla utoljára.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 21:42:51
Később meg már azért is volt követhetetlen a nem rendszeres hallgatónak, mert sajnálatos módon kezdtek kihalni a színészek a sorozatból, és az új hang, ha nem "halasztották" meg a szerepet is, nehezítette a megértést.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 21:52:08
Meghalasztották, aztán esetleg feltámasztották...
Engem már a Szabó Ernő- Rajz János váltás is megzavart.
És látod, máris eljutottunk a szereplőazonosításhoz...Fogalmam sincs, ki lett Icu Vörösmarty Lili halála után.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 22:01:31
Idézet
Meghalasztották, aztán esetleg feltámasztották...
 Engem már a Szabó Ernő- Rajz János váltás is megzavart.
 És látod, máris eljutottunk a szereplőazonosításhoz...Fogalmam sincs, ki lett Icu Vörösmarty Lili halála után.




- (:-)))))

Nem fogsz csőbe húzni, nem tudom, és nem is érdekel!!!!!!!
Előbb az istállómestert akarom tudni! Meg a melóval végezni, de így nehéz lesz...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 06, 22:03:58
A különleges tudakozótól meg lehet kérdezni, hogy ki volt az Istállómester?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 22:04:39
Nem akarlak csőbe húzni...engem se érdekel :))
Közvéleménykutattam ma a kollégáim között istállómester ügyben. Új név merült fel, rakhatjuk a Sinkovits mellé: Agárdi Gábor...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 22:05:26
Meg lehet kérdezni, csak ugyanúgy nem fogja tudni, ahogy más se tudja.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 22:10:38
Idézet
A különleges tudakozótól meg lehet kérdezni, hogy ki volt az Istállómester?


- Egyszer régen a kolleganőimmel vitatkoztunk a frizsider írásmódjáról, és megkérdeztük a tudakozót. Azt a választ kaptuk, hogy írjuk úgy, hogy hűtőszekrény!

A mostani meg az internetről dolgozik, ott már mi is megpróbáltuk, kár rájuk pazarolni a 150+kapcsolási díjat...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 22:33:44
Idézet
Nem fogsz csőbe húzni, nem tudom, és nem is érdekel!!!!!!!

Mednyánszky Ági!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 22:39:48
Idézet
> Nem fogsz csőbe húzni, nem tudom, és nem is érdekel!!!!!!!
 Mednyánszky Ági!!!



- (:-))) Az istállómestert akarom!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 22:42:10
Idézet
- (:-))) Az istállómestert akarom!!!


Én inkább valaki olyat akarok, aki tudja...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 22:44:43
Idézet
Idézet
- (:-))) Az istállómestert akarom!!!


Sajnos az istallomestert nem tudom. Ennyit tudok:

A Csinn-bumm Cirkusz elso felvetele 1951 augusztu 4-en volt.
Kelemen --- Bilicsi Tivadar
Szamoca --- Keleti Laszlo
Bukfenc --- Pethes Sandor
Emilke --- Komlos Vilmos
Robi --- Ratonyi Robert
Bikkmakk --- Asher Oszkar

A szerzok pedig Szonyi zoltan es Leszkai Andras voltak.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 22:48:27
Szia!!!

Legalább Aschert tisztáztuk...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 22:51:33
Mi tudunk másokat is, nézd meg valahol a 885 körül (az előbb néztem meg, de mire visszajutottam ide, elfelejtettem...)


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 22:54:53
Szia-szia!
Lassan magamhoz terek a vendeglatas utan....

Nem magamtol vagyok ilyen bolcs ven elefant. Ramentem a Google nevezetu kereso-programra a musor cimevel, egy valasz jott be. Arra raklikkelve meg lehet nezni a musor "honlapjat" es meghallgatni a 40-ik evfordulora keszult emlekmusort. Annak az elso kb. ot percet hallgattam meg... Lehet, hogy a tobbiek is kiderulnek kesobb, ez egy egy oras musor.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 23:01:32
És azt ígérték, hogy folyamatosan összegyűjtenek mindent, ami a Csinnbummal kapcsolatos, de mivel igen kevés a rendelkezésre álló anyag, kérnek mindenkit, bármilyen emléke van, jelentkezzen.
Ahogy elnéztem, nem sokan jelentkezhettek, mert ezen az egy felvételen kívül nincs fenn semmi más.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 23:03:30
Ezekszerint ezt ismerted is mar, vagy ilyen gyorsan megnezted?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 23:05:41
Idézet
Ezekszerint ezt ismerted is mar, vagy ilyen gyorsan megnezted?


Már a múltkor, mikor szó volt róla, megnéztem, meg ma délután is megnéztem, de mind a kétszer a munkahelyemen, úgyhogy nem volt képem meghallgatni...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 23:07:54
Es ha a http://kincsestar.radio.hu cimre mesz? Ott vannak mindenfele e-mail cimek, talan ok tudnanak segiteni...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 06, 23:09:41
Idézet
Már a múltkor, mikor szó volt róla, megnéztem, meg ma délután is megnéztem, de mind a kétszer a munkahelyemen, úgyhogy nem volt képem meghallgatni...


- Én is megnéztem akkor, sőt írtam is nekik, de rám se bagóznak..(:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 23:15:42
Mas helyen is belehallgattam, ott Kis Manyit emlegettek..., hogy kinek a szerepeben, nem tudom...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 23:16:47
Mondom, nézd meg a 885-ös hozzászólást (vagy ott mellete valamelyiket), Parole szép "színlapot" szerzett
Csak az istállómesterrel nem vagyunk kibékülve.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 23:21:50
Oke, oke, megneztem, bocsika, en csak segiteni akartam...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 06, 23:25:47
Én meg Neked akartam segíteni, hogy tudd a Kiss Manyit :)))
Egyébként segítettél, mert az Ascher nem volt benne, őt Te hoztad!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 23:30:33
Persze az is hozzatartizik, hogy valoszinu, mire en mar annyira "okos" lettem, hogy tudtam, hogy szineszeket kell keresni a bohocok "mogott" , mar nem ment a radioban. Legalabbis csak hangokra, benyomasokra, a dalokra emlekszem, de hogy ki volt ki, azt csak kesobbi eveimbol azonositottam, ha egy-egy hangra raismertem, hogy jee!, hat ez a szinesz volt a Kelemen...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 06, 23:48:52
Egyebkent Balazs Samut a mely hangjaval es lassu vagy inkabb kimert beszedstilusaval nagyon is el tudom kepzelni Istallomesternek. Balazs Ferenc nevu szinesz nekem se ismeros, csak Balazs Feco, mint a Korall(?) eggyuttes enekese...

Mas...mostanaban sokat toprengtem (hogy honnan es miert jutott eszembe, ne kerdezzetek!), hogy ki volt az a komikus, aki "Lepsenynel meg meg volt!"


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 07, 00:01:55
Lepsénynél még megvolt! (Valamire mondva, ami a közelmúltban elveszett). [Nóti Károly: Régi motoros c. bohózatából Salamon Béla tette népszerűvé.]
 mnytud.arts.klte.hu/szleng/zol_ged/szolas.htm


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 07, 00:02:59
Idézet
Mas...mostanaban sokat toprengtem (hogy honnan es miert jutott eszembe, ne kerdezzetek!), hogy ki volt az a komikus, aki "Lepsenynel meg meg volt!"


- Szerintem a Salamon Béla.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 07, 00:06:10
Idézet
Egyebkent Balazs Samut a mely hangjaval es lassu vagy inkabb kimert beszedstilusaval nagyon is el tudom kepzelni Istallomesternek. Balazs Ferenc nevu szinesz nekem se ismeros, csak Balazs Feco, mint a Korall(?) eggyuttes enekese...

Kócosfogú, jeeeee...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 00:24:16

Idézet
Kócosfogú, jeeeee...


Ez jooo!!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 00:25:16
Idézet
Lepsénynél még megvolt! (Valamire mondva, ami a közelmúltban elveszett). [Nóti Károly: Régi motoros c. bohózatából Salamon Béla tette népszerűvé.]
 mnytud.arts.klte.hu/szleng/zol_ged/szolas.htm



Koszi!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 00:28:27

Idézet
mnytud.arts.klte.hu/szleng/zol_ged/szolas.htm



A harmadik szolast en mashogy ismerem, de hat ok biztos jobban tudjak!

Amig On durmol...
Dolgozik a Darmol!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 19:49:16
Van valakinek elkepzelese arrol, hogy meg lehet-e valahol videon szerezni a "Villa Negra romanca" cimu filmet?


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 20:17:51
Idézet
- (:-))) Az istállómestert akarom!!!



Hallgatom a Csinn bumm cirkusz evfordulos musorat, Galvolgyivel is van egy riport. O azt mondja, hogy az Istallomester Balazs Istvan volt es Alfonzot es Pethes Ferencet is emlegette. Most vasalas kozben vegig fogom hallgatni, ha mas nevek is elojonnek, beszamolok rola.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Augusztus. 07, 20:27:49
A www.mokep.hu -n meg is veheted, de szerintem a film címe Hattyúdal.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 20:37:58
Idézet
A www.mokep.hu -n meg is veheted, de szerintem a film címe Hattyúdal.


Koszi, meg fogom nezni a honlapot.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 20:51:24
Sajnos, ugy tunik, nincs meg nekik. Egyik cimre se talaja a kereso programja.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Augusztus. 07, 21:03:07
http://www.mokep.hu/product.asp?sku=467
Ez egy közvetlen link a filmhez.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 21:11:52
Idézet
http://www.mokep.hu/product.asp?sku=467
 Ez egy közvetlen link a filmhez.


Koszi szepen, nagyon orulok neki. Mar eleg regota vadaszom ra, de altalaban csak konyvesboltokban kerestem. Rajottem, hogy a hosszu "u" miatt nem talata. Ha cimnek csak annyit irok be, hogy Hatty, akkor megtalalja a keresoprogram.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 21:32:13
Idézet
Hallgatom a Csinn bumm cirkusz evfordulos musorat, Galvolgyivel is van egy riport.


Vegighallgattam, semmi ujabb nev nem merult fel. De nagyon aranyos egy ora volt, minden Csinn bumm Cirkusz nosztalgiazo rajongonak ajanlom, hogy hallgassa vegig!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 07, 23:16:49
Idézet
>
 > - (:-))) Az istállómestert akarom!!!
 
 
 Hallgatom a Csinn bumm cirkusz evfordulos musorat, Galvolgyivel is van egy riport. O azt mondja, hogy az Istallomester Balazs Istvan volt es Alfonzot es Pethes Ferencet is emlegette. Most vasalas kozben vegig fogom hallgatni, ha mas nevek is elojonnek, beszamolok rola.


- Első olvasatra azt mondtam magamban, jézusom, még egy Balázs. De azután megnéztem az Életrajzi lexikonban, és láss csodát, Balázs István nevű színészünk volt. Játszott a Beszterce ostromában, valahol meg kellene nézni a filmet (na, de hol), hogy a hangját azonosítani lehessen. Kinek van ötlete erre nézve?

Köszi, hogy meghallgattad!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 23:32:29
Idézet
- Első olvasatra azt mondtam magamban, jézusom, még egy Balázs. De azután megnéztem az Életrajzi lexikonban, és láss csodát, Balázs István nevű színészünk volt. Játszott a Beszterce ostromában, valahol meg kellene nézni a filmet (na, de hol), hogy a hangját azonosítani lehessen. Kinek van ötlete erre nézve?


Videokolcsonzo...
Idézet
Köszi, hogy meghallgattad!


Szivesen, orormomet leletem benne...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 07, 23:39:19
Idézet
Videokolcsonzo...


- Nem vagyok járatos a tékákban, gondolod, hogy ilyen filmeket is meg lehet ott találni...Mindenesetre megpróbálom, mit veszthetek?!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 23:42:36
Idézet
> Videokolcsonzo...
 
 - Nem vagyok járatos a tékákban, gondolod, hogy ilyen filmeket is meg lehet ott találni...Mindenesetre megpróbálom, mit veszthetek?!


 Legfeljebb lancaidat...

De ha meg is akarnad venni. egyreszt a Rozsavolgy Zenemuboltban sok regi film felleheto, masresz Sarkanyszeker ma hivta fel a figyelmemet erre a honlapra: www.mokep.hu


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 23:47:12
Megneztem a Mokepnel, megvan nekik, 2000 Ft az ara.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 07, 23:50:13
Idézet
Legfeljebb lancaidat...


- Na, azokért nem kár...(:-)))

Idézet
De ha meg is akarnad venni. egyreszt a Rozsavolgy Zenemuboltban sok regi film felleheto, masresz Sarkanyszeker ma hivta fel a figyelmemet erre a honlapra: www.mokep.hu


- Böngészni fogom, kösz.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 07, 23:57:20
Idézet
Megneztem a Mokepnel, megvan nekik, 2000 Ft az ara.


Mindenesetre a foszereplok kozott nincs feltuntetve Balazs....?, na nezd, hat nem elfelejtettem a keresztnevet..., hiaba a kor


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 08, 00:05:05
Idézet
> Megneztem a Mokepnel, megvan nekik, 2000 Ft az ara.
 
 Mindenesetre a foszereplok kozott nincs feltuntetve Balazs....?, na nezd, hat nem elfelejtettem a keresztnevet..., hiaba a kor


- Milyen baráti ár...

Az nem baj, mert írja a legzikon, hogy epizodista...(:-))) Ha legalább két mondata van, már csak felismerhető a hang.


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Augusztus. 12, 09:48:30
Mennyi gond a Csinn-bumm cirkusszal!

Hát gébzeljétek, nekem megvan egy 1989-es kiadásó hanglemezen két adásuk:

Csinn-Bumm Cirkusz,
Írta Leszkay András és Szőnyi Zoltán. LPX 14152
A oldal adás: 1956 október 21
B oldal adás: 1958 december 7.
Kelemen: Bilicsi Tivadar
Emilke: Komlós Vilmos
Bukfenc: Pethes Sándor
Csupor Bódi: Kiss Manyi
Pase: Rákosi Mária
Istállómester: Halmai Imre
János bácsi: Siménfalvy Sándor, ill. Kornai Imre
Szamóca: Keleti László
Robi: Rátonyi Róbert
Bikmag: Ascher Oszkár
Porondmester: Kemény László
Papagáj: Pogány Margit
Az MR zenekarából alakult Csinnbumm Zenekart Török Emil vezényli.

No pá.
(ha hiányoztam volna az elmúlt két hétben, hát nyári vírusaim voltak. Még az is kétséges volt, hogy egyáltalán megmaradok-e, legalábbis igen cefetül valék.)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 12, 09:51:48
NAGY VAGY, ARANKA!
Köszönjük.
És gyógyulj meg!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 12, 09:57:00
Szia, ARANKA.
hiányoztál bizony, de azt hittem, a Bahamákon napoztatod a tested.

Gyógyulj meg.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 12, 11:05:58
A film címe Hattyúdal volt, Páger Antal játszotta föszerepet, egy szimpatikus csavargót. A dal refrénjére emlékszem még:

A Villa Negra nem apácazárda
a Villa negra nem fényes lokál,
vagány legény, ha szépszerével zörget itt,
e csöndes házban oltalmat talál.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 12, 11:55:08
Idézet
A film címe Hattyúdal volt, Páger Antal játszotta föszerepet, egy szimpatikus csavargót. A dal refrénjére emlékszem még:
 
 A Villa Negra nem apácazárda
 a Villa negra nem fényes lokál,
 vagány legény, ha szépszerével zörget itt,
 e csöndes házban oltalmat talál.


Strófa:

De jött egyszer egy vastag ürge,
luxus autón elterülve,
alkudott a házra, pénzt kínált.
Nálunk ragadt a pénze,
ámult mit kap cserébe,
ápolta a doktorja három héten át.

Refrén...

Rám akadt egy bunda télen,
gyantás lettem a vidéken,
jött a hekus, ám kilestem őt.
Szóltam bunda tűnj el,
nyomban semmi bűnjel,
ártatlanul állhattam vallatóm elé.

Refrén...

Szép az élet, víg az élet,
ám-de én csak addig éljek,
míg a Villa, Villa Negra áll.
Szép lány, jöjj el egyszer,
nálunk fölmelegszel,
s meglátod, még az álmod egyre visszajár.

Refrén...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 12, 11:58:21
De jó! Köszönöm én is.

És jobbulást Neked!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 12, 12:22:19
Rettenetes, most azt nem tudom felidézni, hogy ki volt ez a Halmai Imre?
Biztosan őt hallottam a rádióban?


Cím: Re: Szalon
Írta: szucsuka - 2003. Augusztus. 12, 12:26:24
Ne kezdjétek megint!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 12, 12:56:43
Idézet
Rettenetes, most azt nem tudom felidézni, hogy ki volt ez a Halmai Imre?



- Aszongya a Szucsu, hogy ne kezdjük újra. Hisz még be se fejeztük. (:-)))

Én hajlok rá, hogy ezt elfogadjam (azon túlmenően, hogy Aranka és az ő lemeze 100 %-osan biztos forrás), mert nagyon jellegzetes hang volt, de valaki olyané, akit sehonnan máshonnan nem tudok felidézni, vagyis nem volt egy későbbről is ismert, országoshírű "nagy" színész.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 12, 13:00:13
Idézet
> A Villa Negra nem apácazárda
 > a Villa negra nem fényes lokál,
 > vagány legény, ha szépszerével zörget itt,
 > e csöndes házban oltalmat talál.


csak éppen: ha szépszerén bezörget itt


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 12, 13:01:25
Lehet. Ettöl függetlenül majdnem hibátlanul emlékeztem rá.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 12, 13:02:39
( nem góglizok - kútfö volt )


Cím: Re: Szalon
Írta: aranka - 2003. Augusztus. 12, 14:00:10
Köszönöm a jó kívánságokat, már ezektől is sebesebben gyógyul
A franc se tudja miért, a Villa Negra nagyon tetszett, sőt, mostanában is adták valahol, még most is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 17, 13:30:33
Methus, szeretném, ha folytatnád...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 18, 17:56:21
http://www.origo.hu/szorakozas/20030818elhunyt.html

Meghalt Szász Endre


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 18, 18:00:13
én is olvastam reggel, eszembe is jutott, hogy beírom valahova ; te viszont meg is tetted.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 08:56:57
Nem tudom, van-e valaki, aki bridzsezik. Ha igen, van egy fitalkori történetem arról, hogyan eshet meg, hogy két normális ember, ráadásul elég jó játékos 10-et bukik egy felvételben ( nem mentés, normál felvétel ). Ha van érdeklödés, elmesélem.

Az úgynevezett Stop-rendszerböl kiindulva dolgoztunk ki saját licitrendszert, amely kiváló volt a szélsöséges elosztások esetén ( szinte mindig megtaláltuk a legjobb felvételt ), de nem igazán müködött jól egyenletes elosztásoknál. Gyakoroltuk éppen szélsöséges elosztásokat, úgy osztottunk, hogy egymás mellé raktuk az egyszinü 13 lapot, egy-két emelés, és hatosával, hetesével osztottunk. Csaknem mindig szélsöséges elosztás jött ki, és gyakoroltuk, ki tudjuk-e licitálni. A történet “szenvedö höse” ( üljön mondjuk északon ) a következö lapokat tartotta a kezében :

Káró ász + 5 kicsi ; Kör ász + 5 kicsi ; Pikk ász.

Partnere, dél indítja a licitet :

1 káró

ez volt az abszolút forsz. Nem rossz helyzet, ha a partner abszolút forsszal indít és három ászom van – gondolhatta. Válasza kötelezö :

2 szan

Jelentése 5 vagy több magas figura ( ahol az ász kettönek, a király egynek számít ). Ismét dél jön :

4 treff

ászkérdés, a válasz ismét kötelezö :

4 káró

jelentése 0 vagy 3 ász ( az elsö válaszból egyértelmü a partner számára, hogy a 0 vagy 3 ezúttal hármat jelent ). Ismét dél jön

7 szan

( passz – passz – passz ). A dolog érdekessége, hogy dél tudta, hogy a 7 pikk bukhatatlan. Talán ha csapatversenyen nevelkedtünk volna, 7 pikket mondott volna. Ott 10 pont miatt ( 2220 vagy 2210 ) nem kockáztat az ember. De mi párosversenyen nevelkedtünk. Ott ha egy partiban 7 szan van, 7 pikk felvétellel esetleg utolsó leszek.

Nos : 7 szan, és északnak kell lejátszania ( a 2 szan válasz miatt ), aki passziv résztvevöje volt a licitnek. Kelet a káró királlyal támad, leterül az asztal és észak a fejéhez kap. Az asztal a következö

Treff ász, király, dáma, bubi ; Pikk király, dáma, bubi, 10 meg még 5 darab pikk.

Az asztalt úgy, ahogy van, el lehet dobni, mert nincs híd. Eszak a kezéböl játszott két ellenfél ellen, természetes egy kézben volt 6 káró a K D B 10 vezetésével, a másiknál ugyanez körböl. Igy kézben ütött a három ász, a többi 10 ütést az ellenfél vitte,

A poén, hogy ha az ellenfél treffel indult volna, simán megvan a hét szan. Üt az asztal, és kézböl eldobja rá minden bajok okozóját, a pikk ászt. Most sincs híd, de most jó helyen van. Nem kézben, hanem az asztalon.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 19, 13:02:54
Idézet
Nem tudom, van-e valaki, aki bridzsezik.

Vagyunk egypáran, gondolom. Érdekes, annak idején (azonnal 35 éve, hogy KapitányG- plagizáljam) mi is megszerkesztettük a magunk kis licitrendszerét, a Standard American alapján, néhány házi használatban bevált konvencióval feltupírozva. Neve is volt: Budavári, mivel a vári koleszban vertük a blattot. Még nemzetközi versenyen is használtuk, de nem volt átütö sikerünk vele. Lehet, hogy bennünk volt a hiba, nem a rendszerben de ez már sohasem derül ki...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 13:14:50
Mi akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy azok a jó licitrendszerek, amelyekkel meg lehet találni a 3 szant ( "a legkönnyebb gém" )


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 13:26:28
Idézet
Mi akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy azok a jó licitrendszerek, amelyekkel meg lehet találni a 3 szant ( "a legkönnyebb gém" )


Kiegészítés :
Legtöbb pontunk ott ment el, hogy olyan leosztásokban, amikor 3 szan az ideális felvétel, mi négy kör ( -1 )-et vagy négy pikk ( -1 ) -et játszottunk.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 19, 13:54:08
Idézet
> Mi akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy azok a jó licitrendszerek, amelyekkel meg lehet találni a 3 szant ( "a legkönnyebb gém" )
 
 Kiegészítés :
 Legtöbb pontunk ott ment el, hogy olyan leosztásokban, amikor 3 szan az ideális felvétel, mi négy kör ( -1 )-et vagy négy pikk ( -1 ) -et játszottunk.


Ez valószinüleg igaz, de úgy vettem észre, túl sokan jutottak erre a felismerésre. Annyi a szan-hiéna, hogy most már inkább egy ügyes szin felvétellel lehet top-scoret írni. Legalábbis abban a szerény körben, ahol még idönként elöfordulok.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 13:58:16
Tarokkoztál is ? Húsz éves korom körül az volt a sláger. Egyszer péntek estétöl vasárnapig tarokkoztunk alvás nélkül, hihetetlen volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 19, 16:29:13
Idézet
Tarokkoztál is ? Húsz éves korom körül az volt a sláger. Egyszer péntek estétöl vasárnapig tarokkoztunk alvás nélkül, hihetetlen volt.


Az én tarokk-korszakom a harmincas éveimre esett, olyan 7-8 évig tartott. Az elején igazából a társaság miatt jártam, meg egy kicsit bridzspótlás gyanánt, de aztán felfedeztem a játék saját, semmilyen más kártyajátékhoz nem hasonlítható hangulatát, filozofiáját. Ha nem sodródom el arról a vidékröl, biztos nem hagytam volna abba. Az a tarokkparti, amiben játszottam, még mindig összejár.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 16:35:21
akkor te is ismered a "pikket, ha baj van" csatakiáltást.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 19, 16:47:16
Idézet
akkor te is ismered a "pikket, ha baj van" csatakiáltást.


Söt, "a pikken csúszik a pagát"-ot is. Meg a többit.

Érdekes, egy partneremmel játszottam azt a konvenciót, hogy 3 szan kontra, ha a kontrázó partneremnek nincs licitált színe, pikk indulást kér. Egymásba lógnak a kártyajátékok.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 16:52:55
és volt 3 szan indulás, amely csak igen gyenge lapnál passzal indító partner esetén és mansban bell ellen volt megengedve ; védekezö licit, kéri a partnert válasszon a major szinek közül és mondjon gémet.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 19, 17:20:57
Idézet
és volt 3 szan indulás, amely csak igen gyenge lapnál passzal indító partner esetén és mansban bell ellen volt megengedve ; védekezö licit, kéri a partnert válasszon a major szinek közül és mondjon gémet.

Én a "gambling 3 notrumps" indulást ismerem és játszom mind a mai napig. Hosszú, felülröl zárt olcsó színt indítunk így, kizáró licit, a partnert hallgatásra kéri. Ha kontrázzák, bemondom a színt 4-es magasságon. Vagy nem.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 19, 17:26:56
Egyszer beszélgettem egy igazán profival, aki úgy vélte, minden védekezö licit marhaság, mert abból indul ki, hogy a támadó vonal teljesít, és ehelyett néhány bukással olcsóbban úszam meg. De a támadó vonal bukhat is.

Lehet, hogy igaza van, de mi játszottunk védekezö liciteket ( szigorúan mansban bell ellen ). a 4 szan is volt ( amely a két minor szín közötti választást kinálta ), de ezt máshol is láttam már. A 3 szant emlékeim szerint mi találtuk ki.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 19:37:10
Megvertek egy internetezőt, aki sokaknak "beszólt" a neten. A rendőrség nyomoz.

Azért nem kellett volna szegény Magisztert megverni:-((((


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 19:49:29
Idézet
Megvertek egy internetezőt, aki sokaknak "beszólt" a neten. A rendőrség nyomoz.
 
Na de honnan tudtak, hogy ki az? Es hogy talatak meg?


Most a foldrajzi tavolsagomtol eltekintve, en senkirol nem tudnam, hol keressem...

Ha meg ismertek a netezok egymast es cimet csereltek, akkor egy eleg zart korben kell keresgelnie a rendorsegnek...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 19:52:48
Feltették a verésről készült filmet a netre.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 20:04:40
Idézet
Feltették a verésről készült filmet a netre.

Oke, ezt ertem, igy talan meg konnyebb lesz a rendorsegnek. De a netezok hogy talatak meg, akit meg akartak gyepalni? (Nem otletet kerek, eskuszom, senkit nem akarok megverni!)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 20:07:26
Zavaros. Állítólag ismerték egymást. Egy baráti körről van szó. Debreceniek. A film viszont brutális verést mutat.
Ezt most már tagadják, azt mondták, csak a film kedvéért játszottak. De a rendőrök szerint ez igazi verés volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 20:08:21
Ne mutatkozz be saját neveden:-))))
Bár nem az a típus vagy, akit meg akarnának verni.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 20:32:41
Idézet
Bár nem az a típus vagy, akit meg akarnának verni.


Bizom benne es --gondolom tapasztaltad-- nem is az a tipus, aki titkolni tudja (es akarja) kiletet... Szopval igy duplan bizom benne, hogy senkinek nem leszek szalka...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 20:34:07
Mar reg akartam kerdezni, csak mindig elfelejtettem: Mit szolt a kolcsonmacsi gazdaja, hogy a cica Teged valasztott?


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 21:27:43
http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=127208&DocID=113006#113006

Mit szoltok hozza, fiuk?! (es lanyok is!)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 21:39:47
Nem szól semmit, mert máris kapott egy másikat. Vagy 7-8 db cirmos közül válogathatott. Most leányzót szerzett.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 21:45:07
Addigra kitalálnak valamit. Fagyasztanak egy kis tartalék spermát, kitalálnak valamilyen gyógyszert a férfiaknak (vagy egy szigeten nyugodt, egészséges körülmények között tenyésztik a legjobb példányokat), a nők nem soviniszták, szeretik a fiaikat, nem hagyják, hogy kihaljanak.

Arról nem szólva, hogy a környezeti, éghajlati változásokat talán az egész emberiség erős fogyatkozása követi addigra. Nő sem lesz, nemhogy férfi!

A legszívósabb eszkimók majd újra benépesítik a földet, ha helyreáll a természet egyensúlya.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 21:46:48
Inkább azt kérdezd, hogy mit szólnak a rigóim a macsekhoz:-(((
és mit szólok én:-(((

Annyit eszik, mint egy ló!:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 22:00:05
Idézet
Idézet
A legszívósabb eszkimók majd újra benépesítik a földet, ha helyreáll a természet egyensúlya.


Sajnos olyan mar nem sok van. Eszkimo se sok, nemhogy szivos. Rengeteg kozottuk az alkoholista, ragasztot es benzint szipozo, a modosabbja valami"normalis"kabszert hasznal....
Nem tudom, hogy az europai oldal eszkimoi milyenek.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 22:02:08
Idézet
Inkább azt kérdezd, hogy mit szólnak a rigóim a macsekhoz:-(((


A rigoid el tudnak repulni, nem?
Idézet
és mit szólok én:-(((


Te meg kuzdj es bizva bizzal... lesz ez meg rosszabb is, ha felno...
Idézet
Annyit eszik, mint egy ló!:-((


Ez viszont jobb lesz, ha befejezte a novekedest.

De az ivartalanitast tenyleg csinaltasd meg, mindketten jobban jartok!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 22:38:19
Sokadszor nézem az István a királyt. A csíksomlyói előadást közvetítik.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 22:44:24
A rigók a földön kapirgálva szedik össze a bogarakat, kukacokat, a kutya tálját is megdézsmálják, és a földre tett tálban fürdenek.
Figyelmetlen madár, az előző macska is sokat megfogott közölük. A mostani kölyök ösztönei pedig egészen vadmacskásak. Kéthónaposan úgy szaladt fel a fára, mint aki mindig ezt gyakorolta. Most pedig állandóan vadászik a madarakra , este is. A kutyát egy-két hónap és el fogja üldözni a kosarából. A kutya hagyja enni a kis macsekot a táljából és kétségbeesetten néz rám.

Pedig eddig gyűlölte és fogcsattogtatva, reszketve az izgalomtól, égnek álló szőrrel üldözte a macskákat.

Ez a minitigris valamit tud, amit az eddigiek nem.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 23:10:04
Szörényi Leventét hogy szerettem tinikoromban!
Ez az előadás inkább demonstráció. Az árpádsávos zászlók megint teljesen érthetetlenek.
Székely himnusz is van. Maroknyi székely omlik , mint a szikla...
Szegeden hányszor énekeltük végig a Templomot körülvevő árkádsort ezzel. A rendőrök már ismertek minket. Igyekeztek másfelé menni:-))

No nem nosztalgiázom


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 23:23:31
Idézet
Sokadszor nézem az István a királyt. A csíksomlyói előadást közvetítik.


Melyik adon megy?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 19, 23:37:25
Az mtv1-en. De már csak múlt időben, mert vége.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 19, 23:45:14
Ha a Képes Krónika festője adhatott vörös-fehér csíkozású zászlót a magyar királyok kezébe...
AvenárT, miért kéred számon az István, a királytól a korhűséget?
Engem a farmernadrágok se zavartak.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 19, 23:49:47
En legutobb itt lattam Mississauga-ban, a fiammal.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 19, 23:53:22
A közönség lengette.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 19, 23:56:05
Lehet, nekem nem tűnt föl. Címeres magyar zászlót láttam sokat, meg világoskéket valamilyen mosolygó pofával.
És engem megrendített a tömeg.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 00:41:59
Nahát a kétszerannyi lakosú Bostonban 60-an halnak meg egy-egy hőhullámos napon, míg Budapesten 75-en.
Nem azonosak az életkörülmények, sem az orvosi ellátás.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 00:47:18
Netán a két város lakóinak korösszetételében és egészségi állapotában is lehet némi különbség.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 00:55:38
Idézet
Netán a két város lakóinak korösszetételében és egészségi állapotában is lehet némi különbség.


Az egészségi állapot nagyon valószínű, hogy Boston javára dől el. A korösszetétel szerinted milyen? Bostonban szerintem magasabb az átlagéletkor.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 01:08:35
Én csak azt tudom, hogy Budapest rettenetesen öreg város.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 01:14:40
Idézet
Én csak azt tudom, hogy Budapest rettenetesen öreg város.


Tényleg??? Ezt nem tudtam. Azt hittem van elég fiatal, meg gyerek.
Majd egy statisztikát ajánlj, légy szíves.
De most aludj jól!
(Holnap dolgozom:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 01:23:09
Nem állítom, hogy pontos, mert emlékezetből írom: hozzávetőleg minden negyedik budapesti túl van a hatvanadik születésnapján. Majd megnézem pontosan.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 20, 10:16:45
Idézet
Nahát a kétszerannyi lakosú Bostonban 60-an halnak meg egy-egy hőhullámos napon, míg Budapesten 75-en.
 Nem azonosak az életkörülmények, sem az orvosi ellátás.


Az életkörülmények valószinüleg jobbak, föleg, ha nem értjük bele a szegénynegyedek népét. Innen nézve ez alig látszik. Ami az orvosi ellátást illeti, azoknak jó, akik megengedhetik maguknak a jó társadalombiztosítási megoldásokat. Ez - amennyire tudom - meglepöen alacsony hányad, persze akármelyik fejlödö ország még így is megirigyelhetné.

Azt hiszem, a különbségért nálunk inkább a már említett elöregedés, meg az utóbbi evtized folyamatos feszültségei, frusztrációi a felelösek, meg az, hogy a változások kárvallottjai elsösorban az 50+ koruak.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 10:33:04
Jogos, hogy az 50 éves kort említed, több szempont is indokolja, hogy a nyugdíjkorhatár felé közeledőket "veszélyeztetettnek" tekintsük. Viszont ha így számolom, még randább adat jön ki: Budapest lakóinak több mint a fele 50 éven felüli.
AvenárT-nak: és az itt lakók kb egynyolcada gyerekkorú.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 10:49:56
ez egészen meglep ; ezek szerint befejezödött az a folyamat, hogy vidékröl áramlanak fel a fiatalok a "jobb" lehetöségek reményében ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 11:00:22
Hova a fenébe áramlanak, mondd? A "csak úgy", minka és jobb megélhetés reményében feláramlókból van a hajléktalanok zöme. Az meg nem sokat változtat a korstruktúrán, ha az egyetem befejezése után a fiatalok jelentős része nem megy vissza vidékre a szüleihez.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 11:38:50
Hát azért a munkalehetöségek még mindig sokkal jobbak, és szerintem fiataloknál a "nagyváros vonzása", jobb szórakozási lehetöségek biztosan játszanak szerepet. Vagy csak én vagyok ilyen "szfaltok gyermeke" ? En azt hiszem mindig nagyvárosba vágynék.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 12:43:14
A kiáramlás is erős. Főként a többgyerekes családok költöznek ki Budapest környékére. Olcsóbban tudnak családi házat venni, építeni, és a kert egyúttal gyümölcsöt, zöldséget is jelent, ami jelentős megtakarítást jelent. A levegő minősége, az életminőség is jobb. Az iskolák kitűnőek pl. Gödöllőn, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson.
Egyedül a közlekedés lehet gond. De az sem nagy távolság. A HÉV vonalán nagyon sokan laknak.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 12:44:40
a közlekedés, meg talán az orvosi ellátás ( de hát a fiataloknál ez kevésbé gond, ritkábban van szükségük orvosra )


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 13:11:10
Idézet
a közlekedés, meg talán az orvosi ellátás ( de hát a fiataloknál ez kevésbé gond, ritkábban van szükségük orvosra )

Az orvosi ellátás is jobb. Kórházba meg úgyis Budapestre hozzák a betegeket. Kezd kialakulni egy főváros körüli kertvárosi, elővárosi gyűrű. Sok értelmiségi család is kiköltözik az emeletes házakból, a belvárosból.
Főként a szennyezett levegő a drága lakások és az elviselhetetlen éghajlati változások miatt.

A sashalmi, vagy budai ingatlanok áráért már emeletes házat lehet építeni, berendezni és esetleg némi tartalékot képezni egyes falvakban.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 20, 13:54:15
Idézet
A kiáramlás is erős. Főként a többgyerekes családok költöznek ki Budapest környékére. Olcsóbban tudnak családi házat venni, építeni, és a kert egyúttal gyümölcsöt, zöldséget is jelent, ami jelentős megtakarítást jelent. A levegő minősége, az életminőség is jobb. Az iskolák kitűnőek pl. Gödöllőn, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson.


- A kiáramlás volt erős, már megfordult a tendencia. Azt, hogy olcsóbban tudnának ingatlant vásárolni, cáfolnom kell, legalábbis gödöllői vonatkozásban. A csillagos égnél tartanak az árak, az önkormányzati telkek is 10 millió felett vannak. És nem hinném, hogy Dunakeszin más lenne a helyzet.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 14:48:11
A "kiáramlásban" éles különbségek vannak, illetve határozottan elkülönül két réteg: az egyik - a "vagyonosabb" - az "el a zsúfolt, büdös városból"-indíttatásból költözik (ehhez jönnek azok, akik azért, mert sikk kiköltözni, és megengedhetik maguknak). Jellemzően a budai oldal településeire költöznek, bár az utóbbi években a pesti oldal települései közül is egyre több kerül be ebbe a körbe. A másik réteg az, aki nem tudja fenntartani a pesti lakást. Olcsó házat - ami megvehető a pesti lakás árából, úgy, hogy esetleg még a korszerűsítésre is jusson - egyre messzebb lehet találni. Parolénak teljesen igaza van az árakat illetően. Sajnos, nagyon sokan sokkal rosszabb körülmények közé kerülnek a korábbinál, nem számolnak a közlekedési költség növekedésével - szóval nem biztos, hogy jól döntöttek a kiköltözéssel.
A kiáramlás nemcsak Budapestet érinti, hanem minden nagyobb városunkat.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 17:07:45
De szép hangjuk van a kislányoknak az Örömkoncerten. A vak kislánynak is. Hogy irigylem ezért őket!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:10:46
Jaaajjj, bekapcsoltam a Duna TV-t es pont a Himnusz megy....


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:12:17
Ma valamikor István, a király is lesz a Duna-tévén. Azt hiszem, kétszer is, valamikor éjjel ismétlik.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:13:40
Most viszont meghallgatom a Molnár Andrást az Örömkoncerten


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:14:51
gyöztél, uram, atyám felett,
ki sötét vihart kavart ellened,
fény és dicsöség a neved,
de ne gyülöld a legyözötteket..

( ezt szerettem nagyon, meg azt is, hogy )

nem kérdem én anyád hol szült világra,
nem kérdem én apád ki volt...

( meg még sokat )


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:17:45
Idézet
Ma valamikor István, a király is lesz a Duna-tévén. Azt hiszem, kétszer is, valamikor éjjel ismétlik.


Ugy hiszem, epp annak a vege volt...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:21:25
A fiam felol meg Led Zeppelin szall felem...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:22:14
Idézet
Ugy hiszem, epp annak a vege volt...


Nem lehet. 18.30, itteni idő szerint.

Megnéztem a Port.hu-n, összeállítás volt a pulai István, a király előadásból. Ne kérdezd, mi volt meg mikor volt, mert nem tudom.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:22:37
pedig az is van már vagy 25 éves...
Hány éves a fiad ?


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:25:53
Idézet
Hány éves a fiad ?


Mint a pontos ido...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:27:32
De jó, hogy ezt csak hárman értjük...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:31:02
Ne hidd...
Fel sem tételezed, hogy nem azért nem küldöm, mert nem tudom?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 17:32:10
Hurrá, hurrá! Kaptam egy nap haladékot!!!
Most akkor tartok egy eledel keresési szünetet.
És megkísérlem felvenni a harcot a fotelért a macskával!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:33:39
Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy tesuji a harmadik ( mert ö már megfejtette )


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:34:04
Idézet
De jó, hogy ezt csak hárman értjük...


De azt is meg kell mondani, hogy miert...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:34:40
Én meg arra utaltam, hogy a "csak hárman" nem igaz


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:35:11
há épp mos montam a zelözöbe...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:35:46
akkó négyen, de a tiéd még nem jött...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:37:34
Hát persze hogy nem ha nem küldtem


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:39:28
akkor viszont mégis igaz a három
1 db tesuji + 1 db Terlaky + 1 db kecske = 3 db nem tudom micsoda.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:39:52
Idézet
há épp mos montam a zelözöbe...


Nem azt, hanem a pontos idot!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:41:49
Lehet, hogy teljesen eltévedtem az erdöbe.
Ugy értettem, annyi idös, mint az órás feladat megoldása.
Nem ezt akartad mondani ?


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:43:06
Idézet
akkor viszont mégis igaz a három
 1 db tesuji + 1 db Terlaky + 1 db kecske = 3 db nem tudom micsoda.


A fiamat KaptanyG is tudja, meg azt hiszem Barika is, ha figyel es tud szamolni...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:44:44
Idézet
Lehet, hogy teljesen eltévedtem az erdöbe.
 Ugy értettem, annyi idös, mint az órás feladat megoldása.
 Nem ezt akartad mondani ?


De, de azt is akartam mondani, hogy a feladatnal azt is meg kell mondani, hogy miert ennyi az annyi!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:46:27
Azt mondtad, csak hárman tudjátok.
Te úgy tudod, hogy rajtad kívül csak az tudja, aki elküldte.
Ez az, ami nem igaz.
És nemcsak a Terlaky fiát tudom, hanem a feladat megoldását is, már régről.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 20, 17:46:49
Hát gondolom a fiad esetében azért, mert ennyi évvel ezelött született...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 20, 17:51:09
Kapitány, Aranka most megy a Vak Pali!:-)))
Sajnos nem tudom röhögés nélkül hallgatni.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 17:55:31
A Vak Palit minden reggel műsorkezdéskor hallgathatod a rádióban


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 17:58:04
Idézet
A Vak Palit minden reggel műsorkezdéskor hallgathatod a rádióban


A Dunan a kormenet megy. KG., meg tudnad nezni, hogy mikor lesz az Istvan?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 20, 18:00:18
Már írtam, nyilván nem vetted észre...
18.30, itteni idő szerint


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 18:03:23
Idézet
Már írtam, nyilván nem vetted észre...
 18.30, itteni idő szerint


Bocs, koszi szepen.

Akkor addig en is el, le kell szednem es megfoznom a soskat. Arra ez a masfel ora pont eleg lesz. Addig is puszi Nektek!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 19:56:35
Idézet
> Már írtam, nyilván nem vetted észre...
 > 18.30, itteni idő szerint

Eleg rosszul jon at, kicsit lassu az internet. A hang jo, de a kep idonkent megall...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 20, 21:20:28
A Dunan Cserhati Zsuzsa enekel...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 25, 14:58:50
Japán napló, 13.

Minden nap nagyon korán kezdődik.
A varjak már ötkor őrjöngenek. Fél hétkor halkan nyílik az ajtó, unokám lábujjhegyen ágyamhoz lopakodik, ujjával felhúzza szemhéjjamat, hogy meggyőződjék, alszom-e, vagy csak tettetem? Ezután csipp-csipp-csókát játszunk. Nagyot nevet, amikor a tyúkokat felemelt karral elhessentjük a szekérről. Még! - követeli, és újra kezdjük. A monotonitásba hamar belefáradó öregember meg őszinte irígységgel játszik újra és újra a világra telhetetlen mohósággal rácsodálkozó gyerekkel.

Ez egy esős nap, szandálról cipőre váltok, biccentek az átlátszó plasztikba öltözött kerti munkásoknak és megindulok a domboldalról lefelé. Shibulya állomás képe elüt a megszokottól. Esernyők milliói mindenütt. A tömeg fegyelmezetten vár a járdán, és amikor a lámpa vált, hömpölyögve megindul az esernyő-folyam. A nagy kereszteződésekben a szokásos négy zebra mellett még két másik is van, átlósan. Ezek az átlók inkább csak jelzések a gyalogosoknak, hogy úgy is szabad haladni. A kétszer négy sáv miatt szükség is van erre a hatásfok-növelőre, rengeteg időt spórol nagyon sok embernek. Ebben a praktikus káoszban a japánok lökdösődés és durva megjegyzések nélkül is képesek eligazodni. Még esernyősen is!

A boltok, vendéglők bejáratánál egy állványról hosszú, keskeny zacskót akaszt le az ember, az átlátszó vékony műanyag olyan, mint amibe kolbászt töltenek Csabán. Ebbe dugja összecsavart ernyőjét, hogy ne vizezze össze az üzletet. Amit én most nem vizezek össze, az éppen könyvesbolt. A hatalmas, többemeletes üzlet csupa hieroglifa. Szerencsére megtalálom az idegennyelvű szekciót, ez kb 5%-ot tesz ki. Főként angol irodalom néz rám az állványokról, de vannak francia, spanyol, német, sőt, skandináv anyagot kínáló polcok is. Első pillantásra szokatlan, mert az általam frekventált európai könyvesboltokban alig akad idegen irodalom, és a nyelvi választék is nagyon csekély. Második pillantásra azonban nyugtázom, hogy az arányok miatt látszik ez így. Megszoktam a kis könyvesboltokat, jobbára antikváriumokat, amelyek meghitt, intim légkörükkel ellentétei a nagyáruházak ipari forgatagának. Ám egy hatemeletes könyvesboltban az 5%-nyi idegen anyag is óriási. A külföldi kuncsaft itt mindenféle, nemcsak egy szomszédos ország elhízott túristája, ezért is tartanak szélesebb nyelvi választékot. Veszek egy újabb kötet Huntingtont vejemnek, aki biztosan nem fogja elolvasni. Azután egy vékonyka könyvet "A Buddha - nagyon rövid bevezetés" cimmel, oxfordi kiadás. A pult mögötti egyenruhás kislányok szorgalmasan hajtogatják a papírt, először az üzlet nevével ellátott borítóba kötik a vásárolt könyveket, mint kisiskolás korunkban tettük a tankönyvekkel. Csak ezután jön a nagyobb papír, majd a plasztik zacskó a hangos felirattal: Kinokuniya Könyváruház, Tokyo Shibuya.

Mit lehet ilyen esős napon csinálni? Esernyőmet ismét szétnyitom, a plasztik védőcsövet az erre szolgáló tartóba dobom és átszaladok a túloldali kávézóbódéhoz. Ez egy fagylaltoskocsihoz hasonlatos csöpp, kerekes tákolmány. A kávé pumpával ellátott termoszból jön, hatféle közül lehet választani. Kétkedve próbálom az eszpresszót. Nem jó, de várakozáson felüli. Én egyébként is serkentő hatásáért iszom, nem az ízéért. Lassan nyelem a hőszigetelő műanyag pohárból, hogy más vevők kiszolgálását is végignézhessem. Ugyanis azt tanulmányozom, miként hajol meg az eladó a csöpp helyen, amikor átveszi a 150 yent (kb. 1.20 euró) a kávéért. Megint jön egy, ezt is megvárom, olyan vagyok, mint az unokám: még! Lám, csak annyi kell, hogy az ember az élet végtelen unalmából egy pillanatra kizökkenjék, és máris fiatalodik féltucat évtizedet!

Bemegyek a szomszédos képkereskedésbe. Az ilyesmi itt aránylag ritka. A kép, ugye, lakberendezési tárgy, és mint olyan, a nagy áruházak reszortjába tartozik. Mindegyiknek van ilyen art galériája a felsőbb emeleteken, süppedő szőnyegekkel, kényelmes fotelekkel, kevés érdeklődővel és eltúlzott számú hajlongó személyzettel. A kiállított képekhez az eladók nem értenek. Legjobb esetben fellapozzák, hogy ki a művész, és az utóbbi évben milyen forgalma volt. A keretek árát kívülről tudják (meglepően borsosak!). A képek nem olcsóak, még nyomatok esetén is közel járnak a hatjegyű számokhoz. A galéria anyagát gyorsan átfutom. Semmit sem találok, ami mellett szívesen elidőznék. 90% tömeggyártott giccs, főként a Fuji-san a téma, ahogy ők a szent hegyet tisztelettel nevezik. Vörösen, kis felhővel, drágább változatokon előtérben nádassal. Nyilván az átlag-vásárló igényeihez igazodik a kínálat. A multimilliomos ugyanis inkább a londoni vagy newyorki aukciókon vásárolja Renoirját vagy Mondrianját, amelyet azután a bankszéfben tart.
Egy ilyen galéria arra is kitűnő alkalom, hogy saját karakteremen elgondolkozzak. Azon, hogy idegen voltomat nem elsősorban bőrszínem, szemhéjam ránca, vagy egyéb, etnikumra utaló külső jegyek hordozzák. Kultúránk a meghatározó tényező, ez adja identitásunkat! Az enyémet pédául a Renaissance, Pisarro, Burne-Jones, hogy csak véletlenszerűen válasszak. Voltaire és Kosztolányi nélkül biztosan nem lennék az, aki vagyok. A rámmosolygó bolti eladó elsősorban ezek hiánya miatt más, mint én.

Dehát ki is vagyok én? Nem kell töprengenem a válaszon, míg a gyöngécske Hokusai-utánzatok között sétálok. Európai vagyok, annak tágabb, kultúrális értelmében. Ázsiában, Afrikában egyaránt idegen, mert sem itt, sem ott nem találom meg a számomra otthonos kifejezési formákat. Az itteni emberek nagyon különböznek tőlem, hiszen amit mondanak, zenélnek, festenek, az nem az, amire én azonnal rezonálok. Mondaviláguk számomra ismeretlen, hőseik idegenek, történelmükkel nincs érintkezési pontom, szokásaik bizarrnak tünnek. Felidézem a kanadai impresszionistákat bemutató gyönyörű kis vidéki múzeumot Torontó közelében, talán Oshawában, amely eszkimó faragások tömegét is kiállította. Ott éreztem ezt először, hogy valahol itt húzódik az önmeghatározás sánca. Jó, vagy rossz, ez majd eldől. De Huntingtonnak igaza van, nem kétséges, mert a Hetek képei elöl nem lehetett engem elvonszolni, míg az innuit faragványokra szemem sem rebbent.
Talán kevésbé arrogáns lenne arra gondolni, hogy ha a japán (afrikai, eszkimó) képzőművészet, irodalom, zene tanulmányozására annyi időt fecsérelnék, amennyit az európain vesztegettem, kialakulna bennem az egyenlőség. Ez persze több okból is lehetetlen. Hiszen a tág európairól csupán magyarra szűkítve sem bír senki átfogó ismerettel. Az összehasonlításhoz pedig legalább két kultúráról kellene részletekbe menő tudás. Ígyhát marad a kultúrák közötti szakadék.

Az esős Shibuyából hazaérve megrázom magam, mint a vizes kutya.
Unokám a földön ül, autókkal játszik. Szándékosan összeütköztet kettőt. Már jön is a mentőautó, níí-náá, níí-náá - mondja, majd magyarázólag hozzáteszi: de Nagyi szerint báá-búú, báá-búú…


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 25, 15:24:16
Szia, Methus.
örülök, hogy olvashatlak.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Augusztus. 25, 15:31:21
Szia!! De jó!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 25, 17:43:44
Az dühít, hogy minimum 2 és fél órával többet vártam erre, mint szükséges lett volna.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 25, 18:56:28
Mint relativ uj NOL-ozo, most olvastam eloszor Naplodat, de vissza fogom keresni a tobbit is. Igazan nagyon elveztem.
Mennyi ideig voltal ott? Es tudnal mondjuk fel evet egyhuzamban eltolteni Japanban? (Mar ha ennel jelentosen rovidebb ideig voltal kinn)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 25, 19:17:19
Mondanék pontos lelőhelyet, de böngészd csak végig a Szalont...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 25, 19:33:39
Idézet
Mondanék pontos lelőhelyet, de böngészd csak végig a Szalont...



Mar kibongesztem a 317 az elso. Most azt akarom kibongeszni, hogy hogy tudom kiprintelni, anelkul, hogy mind a ketszezvalahany oldald kinyomyassa nekem ez a franya gep...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 25, 19:38:46
Másold át őket egyenként jegyzettömbbe vagy egy Word dokumentumba


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 25, 19:41:31

Az első 11-et 3 vagy négy kupacban megtalálod a Fogyasztóvédelemben, a NOL fórum újsága c. topicban. (Azt hiszem, a harmadik oldalon van) Visszafele kezdd, ahova beraktam a legutolsó részletet, ott vannak a hivatkozások is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 25, 19:52:13
Most már ott van a 12. és 13. rész is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 25, 19:52:53
De azért majd lapozd végig a Szalont...


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 25, 20:01:00
Koszi, onnan konnyebb lesz elolvasni is, meg kiprintelni is.

Ahogy idom engedi, mar igy is tul sokat ulok itt. Ugyanis nagy maganyomban a lakast kene rendbehoznom, amig senki nem labatlankodik itt. Es a nyolc napbol mar csak negy es fel van vissza es meg aloig haladtam. Mar egyszer irtam, ez a NOL-ozas rosszabb, mint a marijuana, mert ez sokkal idoigenyesebb...:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Augusztus. 26, 00:07:05
Idézet
Japán napló, 13.


- Köszönöm!


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Augusztus. 26, 03:08:28
Hala KapitanyG-nek, a Nol-ujsagban egyszuszra vegigolvastam a Naplodat. Nagyon-nagyon tetszett, koszonom, hogy megosztottad elmenyeidet velunk.
Nem gondoltal meg arra, hogy ki kene adni?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 26, 08:18:44
Szia Methus!

Nénó, nénó! - magyarul:-))

Nagyon szeretem a japán festőket, a színházat, még a festett betűiket is. És a japán filmeket is szerettem, amíg lehetett látni azokat. Ma már nem hoznak tőlük semmit, kíváncsi lennék vannak-e még nagy filmdrámáik.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 26, 08:30:16
Hokusai, Hirosiga, Utamaro - egyszerűen szédületesek, utolérhetetlenek. Évekig őriztem egy reprodukció sorozatot japán festőktől. Egyetlen (pedig szeretm) európai festő, festmény, rajz sem hatott rám annyira mélyen, üdítően , és nem adott annyi életkedvet vagy tudást, mint a japán festők egy-egy vonalas ecsetrajza, aqvarelje.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 26, 19:45:51
Japán napló, 14.

Ma délelőtt vejem irodáját látogatom meg, együtt fogunk ebédelni. A felhőkarcolókat kedvelő szomszédos kerületben, Sinjuku központjában az egyik torony az "övé". Sinjuku modern üveg-acél-beton csodái kormányhivataloknak és a tokiói önkormányzat apparátusának adnak otthont. Meg persze egy halom japán és multinacionális óriásvállalat is itt székel. Toronydaruk erdeje csúfítja a szép épületek látványát, a képeslapokról ezeket általában kiretusálják. Ugyanis Tokió, és azon belül különösen Sinjuku állandóan épül. A korábbi akut irodahiány megoldást követelt, és az építőipar fellendült, most meg a depresszió hosszú évei allatt sem képes leállni. Táblák tömkelege hirdeti a kiadó irodaházakat, amelyek szomszédságában serénykednek az újabb kiadó irodaházakat emelő zajos toronydarvak (én ezt az alakot találom megfelelőnek a többesszámra). Úgyhallottam, a helyzet hasonló a 30-as évek depressziójából államilag finanszírozott nagy építkezésekkel kilábaló USÁ-hoz. A különbség is lényeges: itt az emberek foglalkoztatásán kívül számottevő még a nagy konstrukciós vállakozások és a szakszervezetek összefonódása az apparátussal a zsíros szerződésekért.

Shibuyából busszal megyek, mert a járat pont a célépület előtt áll meg. Opera City, mondom a sofőrnek, mintha taxi lenne. A vezető tudja, hogy az idegen kiszolgáltatott, ezért jóleső fölénnyel bólint, mintegy nyugtázva, hogy megértette és szól majd, hogy mikor kell leszállnom. Az ülések kényelmetlenek a szűk hely miatt. Felidézem ifjúkorom jógára pazarolt idejét és egy ügyes ászanával háromrét hajtom hosszú lábam. A busz ablakából bámulom a megemelt gyorsforgalmi utak valószínűtlen tartóoszlopait. Ezek a betonkonstrukciók egy nyugati statikus mérnök rémálmaiban jelentkezhetnek. Egy támasznélküli oldal-nyúlvány például háromsávos utat hordoz, amelyen húsztonnás teherautók sora áll megrekedve. Szerencsére a busz átsuhan alatta… Azután a sok virágot csodálom, a tökéletes gömbalakra nyírt azálea-bokrokat, amelyek egyenletesen vörösek, vagy rózsaszínűek, esetleg lilák. A maximális felületet a gömb biztosítja, így a virágok száma is a lehető legmagasabb. Nem kertészek művei ezek, hanem mérnökökéi. Tagadhatatlanul gyönyörű látvány. Egszercsak hallom, hogy Opera Shitty. A japán nyelv nem a mi betűinknek megfelelő hangokat használ, hanem szótagokra aprítja a beszéd folyamát. Sza, szo, szu hangjaik vannak, szi pedig nincs. Ezért nem tud a sofőr "szitit" mondani. Shi azonban létezik, és ez áll - szerintük - a legközelebb a kívánt hangzáshoz. Leszállok.

Opera City egy hatalmas torony, Tokió legmagasabbjai közé tartozik. Ráadásul egy dombtetőn áll, jóindulatúan ezt is hozzászámítják az ott dolgozó büszke irodai tisztviselők. Az épület lélekzet-elállító, és belül is ugyanúgy impozáns. A nagy terek, csarnokok, szoborkiállítások, mozgólépcsők; karzatok, többszintes galériák, melyekről udvarok mélységeire látni; kiüldék, üzletsorok, kávézók terraszai - csupa elegáns és gazdag látvány, nemes anyagokat felhasználó tökély. Valóban egy városközpont, egy city, a maga szerves, mindent átfogó nyüzsgő életével. Az irodai alkalmazottak ezrei vendéglők tucatjaiban étkezhetnek, házon belüli üzletekből öltözködhetnek, ékszertől bútorig mindent vásárolhatnak.
A rózsaszín jelzésű liftsort keresem. Ezek azok a liftek, amelyek nem állnak meg a 45-ik emelet előtt. Vejem irodája az 53-ikon van. Büszkén vezet körül. Az ablakból látni a Fujit, mondja. Ha az idő tiszta, teszi hozzá. Szerencsétlenségemre most éppen borús. Itt látható a csodakutya - mondom neki a cirkuszi szöveget - három évig beszél, három évig ugat. Most éppen ugat! Nevet rajta, de látom, hogy kétkedésem kissé sérti.
Az irodák nagyon zsúfoltak. Az emberek - többnyire fiatal nők - egymástól alig férnek. A felszerelés elmaradott, nincs két egyforma PC, mind régi típusú, alacsony teljesítményű. Nem értem, de nem firtatom. Kellemes, túlzásoktól mentes ebédet eszünk az 57-iken, az ottani hat vendéglőből egy olaszt választva. Olyan érzésem támad, hogy a számlát szélesebb papírra írják, hogy a számjegyek mind elférjenek egymás mellett. Nem merek odapillantani. Elköszönünk egymástól és a rózsaszín jelzésű liftek egyikén leszabadesek a földszintek egyikére, mert földszintböl is négy van.

Vejemmel való találkozás csak ürügy volt az Operaház megtekintésére. A tornyot körülvevő alépítmény, amely megszokott architektúrális kompenzációja a vertikális tömegnek, itt az Operaháznak, a Nemzeti Szinháznak és még egy halom hasonló jellegű kultúrális intézménynek ad otthont. Első benyomásom - a húszperces ámulatot követően - az, hogy milyen jó funkcionális kiképzést biztosítottak tervezői. Aluljárók vezetnek az épülethez a mellette húzódó forgalmas utak alatt, hogy a buszokhoz, taxikhoz könnyen és biztonságosan el lehessen jutni. A széles lépcsősorokat nem töri meg oszlop, a terraszok, kerengők tágasak. A belső csarnokok, folyosók, liftek, ruhatári átvevőpultok mind ugyanazzal a faanyaggal vannak burkolva. Ennek enyhén vöröses szine meleg hangulatot ad, a hűvösebb márvány és üveg ellensúlyozásaként. Házamban a háború után egy japán lakott, ő készítette a beépített bútorokat vékony cseresznyefa-csíkokból, hasonlóan az itteni burkolathoz, de ez itt melegebb árnyalatú. Talán japán maple. Sajnos, semmi felvilágosítás sem kapható az ilyesmiről, hiszen még a tervező építész nevét is gondosan titkolják. Az egyik széles lépcsősoron egy magasan fekvő szép csarnokba jutok, egyik oldalról hatalmas üvegfalon át a városra látni, másik oldalon meg egy nagy vízmedence van lótuszvirágokkal, félméteres aranyhalakkal. Csodálkozom a medencén a harmadik emelet magasságában. Ilyenre valóban csak a modern építészet képes, modern anyagok felhasználásával. Erről a szintről jó rálátás nyílik a nagy központi csarnokra, a mozgólépcsőkre, amelyek a nézőtérhez vezetnek. A felsőbb folyosókról üvegfülkék, kiugrók türemkednek a tér fölé, ezekben életnagyságú figurák állnak a nagy operasikerek jelmezeibe öltözve. Itt egy Don Carlos, ott egy Carmen, amott Sarastro, Faust, Hoffmann, Pinkerton.
Az épület és belső kiképzésének harmonikus arányain, a felhasznált anyagok nemességén, a dekoráció tökéletes izlésességén, a funkciók perfekt ellátásán ámulva megfeledkezem arról, hogy nem "saját" kultúrámba ágyazva találom mindezt. Ez itt egy olyan ország operaháza, amelynek ez a fajta zenemű nem szerves, tradicionális része. Egy olyan országé, amely nyitott a más kultúrák befogadására, de legalábbis óriási erőfeszítéseket tesz ilyen irányban. Mert ami itt látok, az értékben, pénzben kifejezve is kolosszális, és a kormányok az anyagiakra általában érzékenyek.
Az Operaházból széles külső terrasz vezet át a Nemzeti Szinházba, másik irányban pedig a kamaraszinpadok, koncerttermek, balettszinház felé. Sorolni is sok, nemhogy bejárni. És, hogy nem kirakatról van szó, azt bizonyítják a világhírű japán karmesterek, zongora-, hegedű-, csello-szólisták. Operatársulatok járják Európát, amelyek olasz név alatt turnéznak európai repertoárral, és az énekesek, a zenekar fele japán (másik fele magyar).
Szóval ez itt több, mint aminek látszik. Vajon mi mennyit teszünk a másmilyen kultúrák megközelítéséért? Megértésről és művelésről nem is beszélve!

Az épületet elszórtan, mesterséges rendetlenségben hatalmas térméskövek veszik körül. Néhol egyenes vonalat alkotva, másutt a betonoszlopok részeként, olykor a többszintes nagy vízterületeket a maguk természetességével átszelve. Olvastam, hogy a gyönyörű kyotói pályaudvart kritizálták, mert pont a tradíciók fészkében, Kyotóban nem adoptált semmit a hagyományos japán stílusból és lélektelenül kozmopolita jelenség, amely lehetne akár Detroitban, vagy Berlinben is. Szerintem pont ez volt benne különösen szép, mert az évszázados templomokkal és palotákkal agyonzsúfolt városnak új színfoltot adott. Nos, itt, a hipermodern Tokióban ez a kontraszt nem működne. Itt nem brutálisan modern épület kellett, hanem kolosszális minőség. És ezt meg is kapjuk!

Távozóban mégegy pillantást vetek a nyers szikladarabokra. A sóder körülöttük csíkokban körkörösen el van gerebjézve. Csalhatatlan jel ez, az anyag alázatos tisztelete, egyfajta emelkedett materializmus. Elárulja a fotókon is, hogy Japánban vagyunk. A Shinto szignatúrája ez.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. Augusztus. 26, 20:31:41
Köszönöm! (Hogy milyen sematikus tud lenni a protokoll! Fújj! Ez így körömfeketényit sem mond el az örömömből!)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 26, 22:23:37
El sem tudom képzelni a várost. Biztosan különleges.
A vejed japán? De izgalmas! Azért láttad a Fujit, ugye?
Azt, hogy mérnökök tervezik az azaleák gömb alakját, ugye csak tréfának szántad? Vagy mégis?!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 26, 22:27:06
Minden japán alacsony? A járműveik is alkalmazkodtak a méreteikhez? Vonat, metro???
Japán színházat is láttál? No színházat?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 26, 22:28:50
Hogy néz ki a metrojuk? Tényleg annyira zsúfolt, és tiszta?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 27, 22:35:46
"El sem tudom képzelni a várost. Biztosan különleges.
A vejed japán? De izgalmas! Azért láttad a Fujit, ugye?
Azt, hogy mérnökök tervezik az azaleák gömb alakját, ugye csak tréfának szántad? Vagy mégis?!"

Haromszor jartam Japanban. A Fujit csak egyszer lattam, de Koreabol. Ugyanis felette repult el a gep az oroszok fele, mert Kina nem enged at delkoreai jaratot.
A Fuji labanal jartam, de a hegyet csak alkalmas idoben latni. Akkor eppen nem az volt...

A bokrokat kerteszek nyirjak, de japan precizitassal. Nem tokeletes gobok, de jol kozelitik.


"Minden japán alacsony? A járműveik is alkalmazkodtak a méreteikhez? Vonat, metro???
Japán színházat is láttál? No színházat?"

Nem minden japan alacsony, de a vejem igen. Pedig o angol...
A Sumo birkozok ket meteresek. Felfele is.
Szinhazrol maskor.
A vonatok normal meretuek.


"Hogy néz ki a metrojuk? Tényleg annyira zsúfolt, és tiszta?"

Nincs olyan, hogy metro. Vonat van. Ez olykor a fold ala bujik. Neha hosszasan.
Sokfele vonat van. Kinezesre is, szinre, formara kulonbozoek.
Tiszta. Nem azert, mert pucoljak, hanem mert a japan ember nem szemetel.
Csucsidoben zsufolt.
Ellentetben a legtobb mas orszaggal, a vonatok nagyreszet nem vonjak ki csucsidon kivul, ezert van ulohely is, ha az ember nem kenyszerul pont akkor utazni, amikor 50 millio masik is utazik.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Augusztus. 28, 10:10:41
Van még egy kártyatörténetem ( a múltkori bridzs volt, legyen ez most ulti ).

Három szinész ultizott rendszeresen a Fészekben. Egyikük négy kis pirossal a kezében ( ász és tizes nélkül ) piros ultira vállalkozott. Kisérölapjai nem voltak rosszak, volt egy négyes zöld hajtószine ász vezetéssel, ezenkivül a tök ász – makk ász kettös legalábbis ellentámadás lassítását ígérte. Nem mondom azt, hogy egy ilyen piros ultira biztosítást lehetne kötni, valamirevaló biztosító társaság semmi esetre se vállalná, de csináltak már ennél rosszabb ultit is a történelem során.

A felvevö, arcán közepes mértékü optimizmus, a zöld ásszal kezdett. A második helyen ülö rövid töprengés után kétszer huszat jelentett, és a makk nyolcast rakta. Uriember ilyenkor összecsukja a kártyákat, és kifizeti a vállalkozását kontrával. A felvevö ezzúttal csak összehúzta szemöldökét, és így szólt :

- Hejj, kapitány, aligha vihart nem kapunk !

Nem tudom mi ez a mondat, lehet, hogy egy szindarabból való, melyben talán játszottak is, én – márcsak az „aligha“ formula miatt is – a János vitézre asszociálok : veres az ég alja, aligha szél nem lesz.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 28, 12:47:40
Van a kertedben japánbirs-bokor?
Tavasszal is csodaszép, amikor telis-tele van - a rózsaszíntől a sötétpirosig terjedő árnyalatokban pompázó - virággal. Ilyenkor kissé fényes, hamar elszíneződő leveleivel díszít, és a termése is jópofa, valamivel nagyobb a diónál, először zöld, aztán megsárgul, és rendkívül savanyú - vagy inkább fanyar.
Ha van, majd december elején, mondjuk Borbála napján (de kicsit később is ráér) vágj le róla néhány gallyat, és tedd vázába. Kb. két hét alatt kivirágzik.
Halk, halvány és finom, mint egy néhány ecsetvonással készült japán festmény, vagy mint egy haiku.
Egy pillanatnyi SZÉPSÉG, amire érdemes rácsodálkozni


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 28, 16:21:27
Idézet
Nénó, nénó! - magyarul:-))


Koszonom! Nem tartok lepest...!

Idézet
Nagyon szeretem a japán festőket, a színházat, még a festett betűiket is. És a japán filmeket is szerettem, amíg lehetett látni azokat. Ma már nem hoznak tőlük semmit, kíváncsi lennék vannak-e még nagy filmdrámáik.


Oszinten szolva nem szeretem a japan festoket, a filmjeiket sem, a szinhazukat megkevesbe. Ez a sajat korlataimat illusztralja es nem ertekitelet!
Viszont volt egy japan film, Pesten az 50-es evek legvegen, a 60-asok elejen jatszhattak - emlekeim szerint igen kis sikerrel - amit maig emlegetek, es a legnagyobb filmek kozott tartok szamon. A kopar sziget - ez volt a magyar cime - nem kivant sem szinkront, sem feliratot, mert nem volt szovege. Egy hazasparrol szolt, akik a kopar szigeten laktak es azt muveltek faradsagos munkaval. A vizet csonakkal a szomszed szigetrol hordtak a palantaknak. A munka apoteozisa volt ez a film, meg az emberi tragediae is, az egymasrautaltsage, a kiszolgaltatottsage. A pascali "egy nadszal vagyunk" illusztracioja volt, emociokkal atitatva, kituno szineszi alakitasokkal, eszkoztelen rendezoi bravurral prezentalva.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 28, 16:47:40
Idézet
Viszont volt egy japan film, Pesten az 50-es evek legvegen, a 60-asok elejen jatszhattak - emlekeim szerint igen kis sikerrel - amit maig emlegetek, es a legnagyobb filmek kozott tartok szamon. A kopar sziget - ez volt a magyar cime - nem kivant sem szinkront, sem feliratot, mert nem volt szovege. Egy hazasparrol szolt, akik a kopar szigeten laktak es azt muveltek faradsagos munkaval. A vizet csonakkal a szomszed szigetrol hordtak a palantaknak. A munka apoteozisa volt ez a film, meg az emberi tragediae is, az egymasrautaltsage, a kiszolgaltatottsage. A pascali "egy nadszal vagyunk" illusztracioja volt, emociokkal atitatva, kituno szineszi alakitasokkal, eszkoztelen rendezoi bravurral prezentalva.


Filmmúzeumban, filmklubokban olykor most is játsszák.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 28, 20:07:09
Idézet
A felvevö, arcán közepes mértékü optimizmus, a zöld ásszal kezdett. A második helyen ülö rövid töprengés után kétszer huszat jelentett, és a makk nyolcast rakta.


Ha a talonban két zöld van, a maradék kettö, meg a négy piros egyenletesen van elosztva, nem reménytelen. És ez nem rossz sansz, de azért sem számolom ki.

Idézet
Uriember ilyenkor összecsukja a kártyákat, és kifizeti a vállalkozását kontrával.


Ha viszont az uriember igazi kártyás, úgy reagál, mint a történet höse. Kontrával kifizetni ráér, ha tényleg megkontrázzák. A fent remélt eloszlásnál legfeljebb a partit merik kontrázni, az meg bakfitty.

Idézet
Nem tudom mi ez a mondat, lehet, hogy egy szindarabból való, melyben talán játszottak is, én – márcsak az „aligha“ formula miatt is – a János vitézre asszociálok : veres az ég alja, aligha szél nem lesz.


Én meg ugyanennek sornak alapján Arany Tengerihántás-ára asszociálok (:-))).


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Augusztus. 28, 20:22:16
Idézet
> A felvevö, arcán közepes mértékü optimizmus, a zöld ásszal kezdett. A második helyen ülö rövid töprengés után kétszer huszat jelentett, és a makk nyolcast rakta.


Bocs, hülyeséget írtam, a makk nyolcast figyelmen kivül hagytam. Így csak akkor van igazi esélye a felvevönek, ha a kezében a zöld tizes is. Ekkor viszont, azt hiszem, "aligha" bírja elbukni.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 28, 20:44:22
Idézet
> Viszont volt egy japan film, Pesten az 50-es evek legvegen, a 60-asok elejen jatszhattak - emlekeim szerint igen kis sikerrel - amit maig emlegetek, es a legnagyobb filmek kozott tartok szamon. A kopar sziget - ez volt a magyar cime - nem kivant sem szinkront, sem feliratot, mert nem volt szovege. Egy hazasparrol szolt, akik a kopar szigeten laktak es azt muveltek faradsagos munkaval. A vizet csonakkal a szomszed szigetrol hordtak a palantaknak. A munka apoteozisa volt ez a film, meg az emberi tragediae is, az egymasrautaltsage, a kiszolgaltatottsage. A pascali "egy nadszal vagyunk" illusztracioja volt, emociokkal atitatva, kituno szineszi alakitasokkal, eszkoztelen rendezoi bravurral prezentalva.


Emlékszem rá. Hogyne emlékeznék, hisz hasonlóan vélekedek róla. Szinte látom magam előtt ahogy lassu léptekkel cipelik a vizet a hegyoldalon. A vállukon egy rúd, a két végén két vödör...

Én Kurosawa-t is szerettem. Kicsit ugyan olyan felnőttmese. De hát ez egy fura kultura ahogy az Methus valóban nagyszerű útleirásaiból remekül érzékelhető. A magam részéről úgy érzem éveket kellene ott töltenem, hogy eljussak kezdő szintre a megértésében...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 28, 21:02:51
Hogyne lenne!:-)))
Nagyon szeretem. Bár a mediterán gránátrózsa kezdi teljesen elnyomni. Megtámadta valami betegség is (fehér lett az ága), ezért erősen vissza kellett vágni. A kert nálam nem egészen olyan, mint a japánoké. Inkább rettenetesen elhanyagolt. Bár a kutya sokat ássa.A macska gyomlál. A rigók meg szedegetik össze a rovarokat, kukacokat. A Nap mindent szépen kiéget, a por mindent belep.
Mi dolgom marad ezután?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 28, 21:08:50
Japán európai szemmel nézve egzotikus. És nagyon érdekes. Más országokban szinte csak 150-160 cm magas (alacsony) japán embereket láttam, sőt sokszor ennél is alacsonyabbakat. Gondoltam, ehhez méretezik a járműveik üléseit is.

A kopár sziget nekem is tetszett.
A no színház pedig egészen fantasztikus. Vekerdy tamás írt róla egy könyvet pszichológusi szemszögből. Azóta ezt tanítják a színművészeti főiskolán. Nem a no színház technikai részleteit, hanem a színész azonosulását a szereppel no módra. A sztanyiszlavszkij-módszer is hasonló, ha jól tudom.


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2003. Augusztus. 28, 23:12:25
Idézet
Japán európai szemmel nézve egzotikus. És nagyon érdekes.


A szomszédom egy fülöp-szigeteki csaj,
mellette egy japánka lakik.
Mit mondjak, mikor csipöre rakja a kis mancsát,
s végtelenítve elkezd pletykálni,
japán akcentos svédül,
meg köll zabálni. Fia a 6éves kisBobe,
datorvirtuóz.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 28, 23:55:52
A filippíno csaj sem lehet rossz....(:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 17:35:09
Mi az a dator?


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 29, 18:25:14
Idézet
Mi az a dator?

Smörgsta förby. Ezt sem tudod?


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 29, 18:54:47
Ha nem lennek most beteg (azaz nejem felugyelete alatt forumtol eltiltva), akkor mar harom uj naploreszletet kaptatok volna.
Ezt is ugy irom lopva, mig leszaladt a kozertbe kajaert...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 19:24:04
Idézet
> Mi az a dator?
 Smörgsta förby. Ezt sem tudod?


Nem:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 19:25:25
Idézet
Ha nem lennek most beteg (azaz nejem felugyelete alatt forumtol eltiltva), akkor mar harom uj naploreszletet kaptatok volna.
 Ezt is ugy irom lopva, mig leszaladt a kozertbe kajaert...


A természet koronája:-)))
Jordániáról is írjatok valamit!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 19:33:43
Ha nem kezd rögtön zuhogni az eső, akkor ámokot fogok futni:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 29, 21:12:47
Idézet
> > Mi az a dator?
 > Smörgsta förby. Ezt sem tudod?
 
 Nem:-(((

Nem olvasol Ikea datort?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 21:59:07
Katalógus?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 22:01:07
Fricsi a francba! Öreg vagyok és egyetlen nyelven sem beszélek. Még magyarul is küszködve:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Augusztus. 29, 22:04:35
Idézet
Fricsi a francba! Öreg vagyok és egyetlen nyelven sem beszélek. Még magyarul is küszködve:-((

Fingom sincs, amiket írtam, az Ikea bútornevek, vagy olyasmik (a Förby pl. szék, amit felfestettek az Ikeás szállítók hátsó oldalára). A dator pedig adat lehet.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 29, 22:11:25
Japán napló, 15.

Sinjuku állomás kolosszális. Méreteire nézve alig nagyobb két Keleti Pályaudvarnál, azonban semmi grandiózus külsot nem látni. A Japánban szokásos módon az állomásépület beépült áruházakkal, vendéglőkkel és minden egyéb hasznos intézménnyel, üzlettel, utazási irodákkal. Nem óhajt semmiféle "meszidzst" sugározni boltívekkel, ornamentekkel, kariatidákkal és timpanonokkal. Viszont olyan forgalmat bonyolít le, hozzáteszem folyamatosan és zökkenőmentesen, hogy az ember ámul a számok láttán. Közel három és félmillió utas fordul itt meg naponta. Nem semmi!
Az egyik oldalon egy buszpályaudvar is van, ez sem ritka a vasútállomások mellett. A busz a természetes és effektív "terítőeszköz", amely a vasúti csomópont környékét látja el.
A nagy áruházak egymás mellett jól megélnek, mert - undorító szakzsargonnal - különböző vásárlói célcsoportokra vannak profilírozva. A nagyon elegáns és persze méregdrága márka-butikokat magábanfoglaló épületből a vörös szőnyeg kifut a járdára is. Mindjárt a bejáratnál egyenruhás lányok állnak az információs pultnál, jobbra a Bulgari ékszerüzlete, balra Vuitton táskái, szemben Donna Karan felöltői. A parfümosztály két hatalmas emelet, minden pult mögött három-négy fiatal nő mosolyog szolgálatkészen. Nagyon kell meresztenem a szemem, hogy valami japán üzletet találjak a házban, és ha sikerül, akkor abban ne a GAP vagy a Next árúira, hanem helybéli termékekre bukkanjak.
Mellette a szimpla, sallangmentes olcsó áruház. Lerí róla, hogy más közönséget céloz meg. Az utcára kifutó szőnyeg helyett egy szerzetest látok állni a járdán, fatálat tart az aprópénz-adományok számára. Mozdulatlanságát időről időre egy kis rezzenéssel töri meg: csengőt libbent. Vajon miért nem az előkelő áruház előtt áll? Benn a berendezés egyszerű, a polcok zsúfolva. Sok tálcán, állványon leárazott termékek sorakoznak. Japánban ugyanis élnek szegényebb emberek is. A jelek szerint elegen az ilyen áruházak fenntartására. Veszek egy kitűnő, praktikus kis bőrtáskát, sok cipzárral és velcro-záras fedővel, telefonrekesszel, stb. Kifizetem az 1000 yent érte (kb 8 euró). Itt is túlteng a személyzet, hárman csomagolják, hárman állnak minden kasszánál.

Általában mindenütt nagyon sok ember dolgozik, takarít, kiszolgál, forgalmat irányít, adminisztrál, sürög. Mindenki állandóan dolgozik, de valójában nem halad semerre. Előző ebédünk során erről beszélgettem vejemmel. Most nem politikai vitánk volt, hanem én őszintén érdeklődtem a gazdasági-társadalmi struktúrákról, ő meg igyekezett elmondani a saját, talán kissé színezett véleményét. Egy nagy multi magasrangú képviselőjeként ő szükségszerűen a neolibre jellemző nézeteket vallotta, én meg nem tartottam helyénvalónak szembeszállni vele "saját portáján".

A japán gazdaság effektivitása csaknem zérus. Olykor talán negatívnak is tűnik. A nyugati klasszikus-, vagy akár a modern kapitalizmus teljesen idegen a japán mentalitástól. Nem is játszák az eredeti szabályok szerint. Ami a japán gazdaságra leginkább jellemző, az a feudális struktúra átemelése a mezőgazdaságból az ipari termelésbe, majd pedig az adminisztratív jellegű irodai semmittevésbe. Az embereket foglalkoztatják, nem azért, mert szükség van rájuk ott és abban a munkakörben, hanem azért, mert az embereket foglalkoztatni kell! Ha nincs megfelelő munkakör, akkor teremtenek ilyet, vagy mást, amely ugyanolyan haszontalan a cég, a vállalat szempontjából, azonban életfontosságú az azt betöltő munkás, alkalmazott, eladó, stb. számára. Vejem lesujtó véleményét jól tükrözi az ő emeletén nyüzsgő százhúsz alkalmazott, akik kb. harminc ember munkáját látják el. Egy sem henyél, keményen dolgoznak, hiszen a csoportvezető szeme rajtuk. Ha nincs munkájuk, akkor a csoportvezető "kreal" nekik. Rendezze át a kliensek listáját telefonszámok szerint! Másolja le ezt az irathalmazt a Xerox gépeken, hogy a papír mindkét oldala ki legyen használva (ez 50% plusz papírmennyiség elpazarlását jelenti!), ellenőrizze baloldali szomszédja múltheti munkáját, stb.

Magam tanácstalanul állok a helyzet előtt. Vajon egy maroknyi ember agyonhajszolásával lássuk-e el a feladatokat, termeljünk, adminisztráljunk, stb. "effektíven", azaz versenyképesen és ennek fejében hagyjunk kallódni milliókat munka, cél, hasznosság-érzet nélkül? Vagy inkább adjuk meg nekik is a foglalkoztatottság illuzióját, azt, hogy ők is részei a társadalomnak, megbecsült tagjai a közösségnek, ám a felduzzasztott létszámú vállalat igy nem fog megfelelni a Wall Street analistái által kidolgozott hatásfok-mutatóknak, ami természetesen a részvények árfolyamára kiható ítéletet is jelent?
Ha durván fogalmazok, és kihagyom a "humán faktort", akkor a kérdes mindenképpen a termelt javak elosztására redukálodik. A foglalkoztatott ember bért keres, a munkanélküli pedig segélyt kap, még ha ez a két forma összegszerűen el is tér egymástól. A modern állam végülis mindenkit mindenképpen eltart valamilyen szinten. Még a kiszolgáltatottság kérdése sem túl lényeges, a különbségek ott is csak árnyalatnyiak. Amiben Japán nagyon más úton jár, az szerintem a magánvállalkozások szocialis tudatossága. Hogy ez a tradíciók miatt lett-e ilyen, vagy más okát kell keresni, számomra kevésbé érdekes. Mig a nyugati kapitalizmus profittermelő igyekezetét semmiféle korlátozó tényező nem befolyásolja, szociális meggondolások legkevésbé, addig Japánban az utóbbi mindíg jelen van.
Szorgalmuk, ügyességük, fegyelmük, hajlandóságuk önfeláldozó és hosszantartó erőfeszítésekre meghozta a gyümölcsét a technologiai fellendülés éveiben. Japán, mint tudjuk, és mint az jól látszik itt mindenütt, meggazdagodott. De a versenyt nem birta - nem is birhatta - hosszútávon, hiszen a verseny nem államok, nem társadalmak között zajlik. A világpiacon cégek vannak jelen és a termékek árában az előállítási költségek manifesztálódnak, nem a szociális tehervállalás mértéke.
Japánnak kénytelen-kelletlen, követnie kellett a nyugati modellt. Így jelentek meg a parkokban a munkanélküliek államilag adományozott kék plasztik sátrai.

Ki sem kell lépjek az árúházból, csak a mozgólépcsőn haladok néhány szinttel lejjebb, hogy azután egy belső folyosón emléktárgy-kereskedők, édesség-árusok és egy szushi-bár mellett elhaladva az állomás peronjaihoz érjek. A vonatra szállva találok egy ülőhelyet, el is foglalom. Mindkét szomszédom szinte azonnal feláll mellőlem és, hogy ne legyen olyan nyilvánvaló a sértés, a kijárati ajtók felé igyekszik. Az idegent még azok is kerülik, akikben nincs előítélet. A fehér ember tisztátalan - ebben sok igazság van - a japánhoz képest kétségtelenül. A helyzet nem először fordul elő velem, ezért nem reagálok rá. Amúgyis csak néhány megállót kell utazzak. Volt szomszédaim nem szállnak le a következő megállóknál. A két hely mellettem végig üres marad.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 23:01:42
Juj! Hogy milyen undok vagy!:-)))) Én meg bedőltem neked!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Augusztus. 29, 23:06:01
DATOR = gyásszertertás karórádat konfiskáló orosz tiszt (lator) távozása után...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 23:14:09
A tisztátalant arra értik, hogy nem eléggé higiénikusak, nem mosakodnak, nem tiszta a ruhájuk? Vagy előítéleteik vannak?
Az áruházakról mééég! Divat? Ruhák? Cipők? De kár, hogy a feleséged nem Nol-lozik!

A munkanélküliség valóban erkölcs- és önérzetromboló. De szerintem nem egy-egy munkahelyen belül, hanem bizonyos közmunkákkal kellene kiváltani. Pl. a munka nélküli emberek nem segélyt, hanem vadkender irtási feladatokat, hóeltakarítást, szemét takarítást, stb. kaphatnának. Rengeteg dolgot lehetne rájuk bízni megfelelő bérezésért, és akkor az önbecsülésük is megmaradna. Közben persze az átképzésük, a gyerekeik támogatása (étkezés, tankönyv, nyaraltatás...), a munka keresés folyhatna a képességeik szerint.

Kevesebben maradnának, akik valóban képtelenek önmaguktól megélni, munkát találni. Őket aztán valóban az államnak kellene valahogyan segélyeznie, támogatnia.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Augusztus. 29, 23:17:14
Idézet
DATOR = gyásszertertás karórádat konfiskáló orosz tiszt (lator) távozása után...


Bye-bye, Szása, rossz voltál velem,
Elmentél és azóta az órám keresem,
Bye-bye, Szása, kitoltál velem...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 30, 07:00:14
Ezt itt nálunk a rendszerváltás óta "kapun belüli munkanélküliség"-nek nevezik.
Ha az ember megnézi a magyarországi népesség gazdasági aktivitására vonatkozó statisztikákat, szembeötlő, hogy a II. világháború után eltűnt a "munkanélküli" kategória. Aztán 1990-ben ismét megjelent, és azóta rengeteget hivatkozunk a "kapun belüli munkanélküliség"-re, arra, hogy a teljes foglalkoztatottság időszakában is létezett, csak álarcot öltött: tanácselnök-feleségek, "valakinek a valakije" számára kreált munkakörök, sportmunkatársak... És hogy a munkanélküliként jelentkezők egy része korábban sem dolgozott, csak állása és fizetése volt.
Persze, volt kapun belüli munkanélküliség. (És én nem merném azt mondani, hogy most nincs.) Csak hát elsőként és tömegesen a felszámolt, privatizált gyárak, termelőüzemek fizikai munkásai kerültek az utcára. Bányászok, lakatosok, szövőnők ezrei. És gyanítom, hogy azok jó része, akik valakinek a valakijeként dolgoztak az adminisztrációban, nem nagyon kényszerült a munkanélküliek kenyerét enni. Ha meg is szűnt a munkahelyük, találtak maguknak helyet és lehetőséget, ha másutt nem, hát a szolgáltatóiparban.
De ez inkább a "Beszélgetések"-be való - csak eszembe jutott a sürgő-forgó, látszat-munkát végző japánokról.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 30, 08:21:38
Ha a fehér ember tisztátalan, mennyire fogadják el a vegyes házasságokat?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 31, 13:43:16
Ha hiába kérdezek, akkor hát máshonnan gyűjtöm a japáni információkat...

"A tenyésztők és a kutyákkal foglalkozó vállalkozások további fellendülésre számíthatnak Japánban, ugyanis egyre népszerűbbé válik a kutyatartás. Már a nagyvárosokban is mindennaposnak számítanak a kutyatulajdonosok, akik kedvenceiket sétáltatják, vagy táskájukban hordják - Japánban ugyanis még mindig a kistermetű kutyák a gyakoribbak.
A kutyák száma 1991 óta nő Japánban, a szakemberek szerint ez összefüggésben van a születések csökkenő számával, az öregedő társadalommal és a pihenőidő megnövelésével."
A hír ennyi, de ha megnézitek, láthattok helyes japán lányokat meg helyes japán kutyákat:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20030831divat.html


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 31, 14:51:01
Idézet
Ha hiába kérdezek, akkor hát máshonnan gyűjtöm a japáni információkat...


Kutyak, macskak ugyeiben nem vagyok autentikus.
Vegyes hazassagokhoz sem ertek, eddig nekem csak egy volt/van, es ez statisztikailag megbizhatatlan, u.n. "kismintas" proba.
Viszont nagyon vegyes. Egy darab not es egy darab ferfit tartalmaz (remelem).
Maskent is eleg vegyes. O pl kaposvari, mig en csabai lennek, ha ennek ma mar/meg van ertelme.

Majd megkerdem fiamat, mert o japan baratnojevel el egyutt.

Legutobb csak harom hetig voltam ott, helybeliekkel nem nagyon erintkeztem, sajnalom, ha eddig leirt benyomasaim nem fedeznek minden teruletet.
Legkozelebb - ha lesz ilyen - jobban fogok figyelni!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 31, 15:05:18
Nem szemrehányás volt, csak ezt a topicot akarom előrehozni, hátha észreveszed, és teszel bele újabb folytatást...
A kérdés is csak egy kérdés volt, amire lehet azt válaszolni, hogy fogalmad sincs róla. Ha ezt válaszolod, azért sem szemrehányás jár.
Hanem köszönet: mindazért, amit eddig írtál és amit ezután fogsz még.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 31, 17:27:52
Japán napló, 16.

Kirándulás a Fuji-san lábához.
A weben keresztül szobát foglaltatunk a Kawaguchi tó melletti hotelben. A telefonszámot gondosan feljegyezzük, mert enélkül a hölgy, aki az alvázban lakik, nem találna oda velünk. Praktikus dolog, hogy a japánok a „mi” arab számjegyeinket használják, különben a billentyűk még a szélvédő-üveget is kitöltenék. Szóval, beütögetjük a telefonszámot a navigációs rendszerbe, és nekiindulunk.

Az út során unalom ellen a Daily Yomiurit olvasgatom, Toffler cikkét fordítom magyarra, úgy-ahogy igyekszem lépést tartani a napi eseményekkel. A kulturális rovatban a ma esti TV-program kapcsán a hagyomanyos japán kabuki szinházról olvasok. Ez a XVII. század elején alakult mai formájára és akkor élte fénykorát. Érdekes, hogy milyen sokminden történt azidőtájt. A nagy Ieasu Tokugawa Japánban, I. Erzsébet Angliában, Richelieu Franciaországban, Gustav Adolf Svédországban, a törökvilág uralma-unalma Magyarországon. Szinházügyekben meg Shakespeare...
Talán másról is szó van itt, mint pusztán egy korszakról. Esetleg arról, hogy 3-400 év egy jó távolság ahhoz, hogy a legendák születéséhez szolgáló események még elég bőségesen és részletesen jelen legyenek a köztudatban, de már formát öltsenek, kikristályosodjanak a művészi ábrázolás számára. A ma esti darab is ebben a korban játszódik. Valami főnemes, vagy herceg menekülni kényszerül az egyik tartományból a másikba, ám a császár a határokra csapatokat küld. A herceg kiséretében egy ravasz és okos főudvaronc is van, a határátkelőhely garnizonjában pedig a császár raffinált és erőszakos embere a főkapitány. E két figura összecsapásáról szól a darab. Elgondolkodtató, hogy egy országban, ahol a császár legalább félisten, de talán háromnegyed, egy, az ő akaratával szembeszálló, utasítását kijátszó figura lehet egy színdarab pozitív hőse. Kíváncsian nézek elébe!

Közben, jó háromórás út után megérkezünk a hotelhez. Semmi különös, úgylátszik a vidéki vendéglátás standardja mindenütt alacsonyabb, talán praktikusabb is, a nagyváros felfuvalkodott fényűzéséhez képest. Szobáink a legfelsőbb emeleten vannak. Feljebb már csak kilátó-terraszokat találni, távcsövekkel a részletek kifigyelése kedvéért. Szerencsére nem a Fuji felé eső oldalon vagyunk, ugyanis a hegyet amúgysem látni, hanem a tóra néznek erkélyeink. Pazar kilátás a vízre és azon túl a hatalmas fenyőboritotta hegyekre. Öt tó (japánul ko) veszi félkörbe a Szent Hegyet, ezek közül a Kawaguchi-ko a legnagyobb. Jó 10.000 évvel ezelőtt egy lávakitörés torlaszolta el az akkori folyócskát, és a tavak így keletkeztek a hegy haragjaként. A túlpart kb. egy kilométernyi távolságra látszik, a tó hosszát kb 8 km-re becsülöm. A szomszédos, kisebb tavak mélyebbek, 150 méterre is le lehet merülni némelyikben, de ez itt sehol sem éri el a húsz métert. Ezért is az egyetlen, amelynek szigete is van, pont az orrunk előtt, nagy vizi élettel, gyors motorcsónakokkal, vizisíelőkkel. Mindez 850 méterrel a tengerszint felett. Kiadós sétát teszünk le a tóhoz a hotel ápolt, ám mégis rendezetlen természetes vadságban burjánzó hatalmas parkján keresztül. A parton pecázók hosszú sora próbálja szerencséjét, nem kis sikerrel. Pár tucatot látunk, de a statisztika évi tízmillió látogatót említ. Kövek helyett fekete tufán járunk, ez a kokszhoz hasonlóan lyukacsos, helyenként szürkés kőféle. Valószínűleg vulkáni hamu, amelyet a lehűlésekor felszabaduló gázok törtek át.
A közeli templom-kolostor-temető is érdekes. A Hegy Lelke tiszteletére emeltetett, sok oroszlános és sárkányos kőfaragvánnyal díszített kapu és kerítés ékesíti. A sírok felállított masszív kőtáblái is elütnek a modern temetők keskeny faléceitől és szalagjaitól.

A hotelbe visszatérve kipróbáljuk az onsent. Ez a híres japán közös fürdő, amelyet itt is helyi hőforrás táplál. Esetünkben sajnos - vagy szerencsére - a nők es férfiak része külön van választva, de ez nem mindenütt ilyen. Kimonót csavarok magamra, fürdőpapucsban elcsattogok a liftig, és törölközőkkel a hónom alatt bevonulok az onsenbe. Az öltözőrész akár Europában is lehetne, ami a rekeszeket illeti, melyekbe a külső látogatók ruháikat teszik, azonban ajtajukon nincs zár. Itt ugyanis nem lopnak. A külső vendégek nem laknak a hotelben, csak az onsen kedvéért ejtik útba az intézményt. Az onsen ugyanis szociális feladatokat betöltő találmány, a környék lakói kedélyes fecsegés során itt cserélnek eszmét, és nem a kocsmában.
Most a mosdók következnek. Alacsony műanyag sámlira ülök, és egy távolabbi japánt utánozva gumicsővel locsolom magam. Mosdóm mindennel fel van szerelve, különböző kefék, szappanos flaskák, shamponok; egy lavór, amelyhez hasonlóba az általam megfigyelt japán beleguggol és valamit operál közben, szóval minden van, ami szem, száj, és egyéb szervek ingere. Vagy tíz percig sikálom magam, tudtommal ennél rövidebb idő illetlenség. Ezután a medencék sorát látogatom. Nagyon meleg, nagyon hideg, közepesen langyos, pezsgőszerű. Külső medencék is vannak egy fákkal, bokrokkal övezett udvaron.
Beereszkedem az egyik medencébe. Ül ott mégegy szivar, fején laposra hajtva az ágyékkötője – itt ez a szokás, talán az izzadságot fogja fel, esetleg a hulló hajszálakat. Magamtól kérdem, vajon el tudok-e számolni ötvenig, mielőtt a pasas kiszáll? 37-nél tartok, amikor az eddig szunyókálni látszó középkorú úr feladja. Átmászik egy másik medencébe. Nyilván a fecsegés hiánya sarkallta távozásra – áltatom magam.
Az onsen után még kipróbálom az előtér maszírozó foteljeinek egyikét. Az érintés-érzékeny kapcsolótábla fényei és gombjai a Space Shuttle műszerfalát is megszégyenítenék. Viszont kellemesen dögönyöz, hol itt, hol ott. Egyre újabb kombinációkat fedezek fel és próbálok ki.

Végül vacsora, gyerekfürösztés, majd pedig ücsörgés a szoba erkélyén. A lassan leszálló ködben még átvillannak a túlpart lámpái, autók, csónakok fényei. Felettük a hegyek ezer méter magas sötét tömegei.
Bekapcsolom a tévét. Egy darabig nézem a kabuki színjátékot. A szövegből persze semmit sem értek. Megpróbálom az arckifejezéseket olvasni, átvenni valamit a feszültségből, megsejteni a drámát. Teljes kudarc. A hajdani szellemi rugalmasságukban makacsul hívő öregembereket gyakran ér ilyen csalódás. De hát mit érthet, mondjuk a balettből az avatatlan? Milyen közel kerülhet Bartók zenéjéhez az iskolázatlan fül? Mennyi szépséget lelhet a matematikában a számolni sem tudó?
Kikapcsolom, és bosszankodva elalszom.

Álmomban LÁTOM a Fujit.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 31, 17:44:51

:)))) - azért ilyen széles, mert a fele a hajdani szellemi rugalmasságában makacsul hívő öregembernek szól...


Cím: Re: Szalon
Írta: LasPersch - 2003. Augusztus. 31, 19:32:12
Idézet
Mi az a dator?


Ez fiacskam egy osregi dak-geta mu-szo, ami banknyelven ADOS-t jelent. Nincs koze a kompjuternyelvi DATE-hoz, sem DATA-hoz, a jelenseg 1972-ben terjedt el Bukarestben, amikor a roman "atkos" tiz milliard-os kolcsont kapott az amerikai bankoktol, es vagy 12 evre volt szuksege a visszafizetesre, a kamatok kamatjai elnapolasaval es ehhez hasolokkal. Szoval ez egy ma is egyik leginkabb hasznalt roman szo a Havasalfoldon.


Cím: Re: Szalon
Írta: LasPersch - 2003. Augusztus. 31, 19:34:48
Idézet
> DATOR = gyásszertertás karórádat konfiskáló orosz tiszt (lator) távozása után...

 Van nekem is egy orosz kollegam, allitolag tiszt is volt fiatal koraban, a kormere kene nezzek...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Augusztus. 31, 20:24:19
Ha csufolsz, akkor irjon Neked a Bem Apo!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Augusztus. 31, 20:30:39
A Bem Apó nem kell.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. Szeptember. 01, 00:38:13
„A szomszédom egy fülöp-szigeteki csaj,
mellette egy japánka lakik.
Mit mondjak, mikor csipöre rakja a kis mancsát,
s végtelenítve elkezd pletykálni,
japán akcentos svédül,
meg köll zabálni. Fia a 6éves kisBobe,
datorvirtuóz”

- ezt írta vig-ur.

„Mi az a dator?”

- ezt kérdezte AvenárT.

”Ez fiacskam egy osregi dak-geta mu-szo, ami banknyelven ADOS-t jelent. Nincs koze a kompjuternyelvi DATE-hoz, sem DATA-hoz, a jelenseg 1972-ben terjedt el Bukarestben, amikor a roman "atkos" tiz milliard-os kolcsont kapott az amerikai bankoktol, es vagy 12 evre volt szuksege a visszafizetesre, a kamatok kamatjai elnapolasaval es ehhez hasolokkal. Szoval ez egy ma is egyik leginkabb hasznalt roman szo a Havasalfoldon.”

- ezt válaszolta laspersch.

Mivel gyanítom, hogy a Svédországban élő 6 éves, japán Bobe-nek nem sok köze lehet a Havasalföldhöz, adódik a kérdés:

Mi az a dator?

VIG-UR, Te következel!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Szeptember. 01, 14:00:38
Japán napló, 17.

A Fuji, és hegyektől hemzsegő környéke része egy Hakkone nevű nagy nemzeti parknak. Déli irányba vesszük utunkat, a tenger felé, hogy hazatérés előtt megnézzük a Hakone Szabadtéri Múzeumot. Ez az intézmény valamilyen oknál fogva egy kával írja a nevét. Valószinűleg Japánban nem diktál az Akadémia, és mindenki úgy latinosít (roman-ji a latin abécé neve), ahogy akar. Indulás előtt mégegy kétségbeesett pillantást vetek a Hegyre, de ő ma sem kegyes hozzám. Érzi, hogy hitetlen vagyok.

Gyönyörű utakon haladunk, mély völgyekben, majd kacskaringós szerpentíneken. A navigációs rendszer előre jelzi az éttermeket, benzintöltő állomásokat, útmenti kilátókat. Furcsa kőzeteket látunk, érdekes erdőrészeket. Egy gingko-ligeten át visz az út. Ez a fa kipusztult Európában, és csak a XIX. században telepítették át ismét, persze Japánból. Az én kertemben is áll egy szép, magas gingko-fa, a ház hajdani japán lakosa ültette. Ez volt a botanika történetének első lombos fája, legyezőszerű levelein látszik, hogy egymáshoz nőtt puha tűlevelek alkotják. A belőle főzött tea talán memória-javító, vagy valami hasonló jótekony hatása van. Nem emlékszem, micsoda, én ugyanis kávé-ivó vagyok...

A múzeum bejárata a magas hegyi útról nyílik. Nagy, kerek medence áll előtte, éppen akkora, hogy a hatalmas szökőkút vize ne szóródjek túl rajta. Fedett parkolóház két szintje látszik oldalt, a hegybe vájva, talán, hogy a kocsik hűvösek maradjanak. Több, egymáshoz közeli épület ereszkedik alá, vannak bennük kiállítótermek is, de főként emléktárgy és bóvli-eladás folyik ezekben. A tetőn tágas vendéglő, felette nyitott teraszon ugyanaz.

A szobrok egy nagy területen szétszórva állnak. A kollekció többszáz művet tartalmaz, jobbára nagyméretű alkotásokat. A japán és az idegen művészek termékei kb egyforma számban vannak jelen. Mindjárt az elején megcsodálok egy Maillol aktot, kétszeres embernagyságú bronz. Újra és újra visszatérek hozzá. Lejjebb modernebb alkotásokat látni, némelyik mozog. Krómozott görbe rudak mátrix-elrendezésben merednek és egyszerre fordulnak a talpazatba rejtett motor által forgatva. Hullámzó víz benyomását keltik. Egy másik, sokméteres konstrukció kb 30 centis emberalakokból áll, mindegyikük nagyon hasonló, a férfiak teste feketére, a nőké vörösre festve. Levegőben ugró, széttárt karú-lábú, X-alakú bronz figurák. A kezek a szomszédos alakok bokáját markolják, és így válik a száznál is népesebb csoport egy közös, térbeli hálózattá. Valami olyasmit érzek, hogy repülünk a magasban, szabadon, de közben a többiek tartanak fenn bennünket, mint ahogy mi is tartjuk őket. Persze, ha ezt így szavakban le lehetne írni, nem lenne szükség a szoborra.

Amott egy Chadwick művet látok, a szokásos köpönyeges alakok: egy padon ülő pár. Chadwick feketére festi bronz figuráit, csak az "arcuk" fényes. Itt is csiszolt sík az alakok fizimiskája, a férfié négyszög, a nőé csúcsával felfelé mutató háromszög. Van benne valami misztikus, földöntúli. Mint a Mozartot kisértő fekete köpenyes, álarcos apa-figura az Amadeus-filmben. Talán húsz évvel ezelőtt minden pénzem összeszedtem, hogy vegyek egy arasznyinál alig nagyobb méretű Chadwick figurát, de sajnos, kétezer font még akkor is hiányzott…
Továbbhaladva eljutunk a gyüjtemény legnagyobb darabjához. Ez egy kb 6-7 m átmérőjű henger, legalább 25 m magas. Belül csigalépcsőn fel lehet menni a tetején lévő kis kilátó-teraszra. A henger felülete szines üvegdarabokból van összerakva, és impozáns effektusokat produkál, különösen napfényben, persze leginkább belülről nézve. Ezt a tornyot gyakran használják a Japánban élő keresztények esküvői színtérnek. A pázsiton zajlik az angolszász stílusú ceremónia, a torony a háttér, a szines üvegdarabok fényei talán a templomok ablakaira "emlékeztetik" őket. A menyasszony a toronyból dobja le csokrát.

Egy vízesés után halastóhoz érkezünk. Megbámuljuk az aranyhalacskákat, kb. háromkilós japán pontyokról van szó, némelyik vörös, mások ezüstszürkék, vagy foltosak. Méglejjebb ereszkedve egy tisztás szépen nyírt füvén nagyméretű bronz csoport áll. Messziről felismerni Henry Moore jellegzetes stílusát. Unokámat az összecsukható kocsiban arrafelé tolom. Közben felidézem, hogy ’97-ben a Cityben kaptam állást és ezért észak-Londonban kerestem bútorozott lakást. Egy ingatlanügynök a Haverstock Hill egy mellékutcáján át valami völgyfélébe vezetett, ahol egy kissé elhanyagolt, tágas épületet mutatott. A jobbára fából készült konstrukció egy nagy, kupolás térből és több pajtaszerű oldalszárnyból állt. Henry Moore studiója volt, mondta az ügynök. A sok polc a pajtákban kagylókat és csontokat tárolt annakidején. A szobrászt a csontok tanulmányozása inspirálta, sok művén ez erősen érződik. Végülis a közlekedés nehézsége miatt más lakást választottam, de ma már bánom.

Unokám kiugrik a székszerű kocsiból és a szobor körül kezd szaladgálni. Játsszunk bujócskát! – indítványozza. Jó, játsszunk! – fogadom el az ötletet, - bújj először te!
Elszalad. Én meg nézem a helyénként lapockára emlékeztető éles felületet, amely másutt izületre hasonlít, csak a porcok hiányoznak. A szobor egymástól különálló tagokból áll, köztük átlátni a gyepre. Gyönyörködom a felület változatosságán. Ott, ahol konkáv részek vannak, a bronz durva, rücskös, és türkiz-szinű patina borítja. Másutt, a konvex daraboknál kicsiszolt, síma, sárgán fényes. Akárcsak a csont, amely nem tisztult le teljesen a mélyedésekben, mig a forgók tökéletes símaságra tettek szert a funkció természetes eredményeként. Egy helyen széles résen nézek keresztül. A túloldalról unokám néz velem farkasszemet. Nem itt vagyok!- kiáltja – máshol vagyok! Bólintok, és „keresem” tovább.

És még mondja valaki, hogy a modern művészet életidegen és nincs köze az alkalmazásokhoz!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 01, 22:47:35
Gingko Biloba, Bilobil stb. kapszulában,tablettában kapható és koncentrációs, emlékezetzavarokra, alvászavarokra ajánlják. Minden gyógyszertárban van.
Az agyi vérkeringést javítja.

Látszik, hogy még fiatal matuzsálem vagy. Nincs szükséged ilyesmire:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 01, 22:54:12
Henry Moor szobrait egy szabadtéri kiállításon Párizsban láttam. A kőből faragott formák nagyon jók voltak. Fényképeken nem érzékelhető a szobrainak mérete, monumentalitása, harmóniája, vagy éppen diszharmóniája. A felületek tagoltsága, meg a lyukakon, réseken áttetsző háttér, természet egységet alkotó furcsa szimbiózisa nem érzékelhető még a filmeken sem mindig.

Egyáltalán nem klasszikus művész, és mégis sikeres, elfogadott széles körben. Talán annak köszönheti, hogy nem férnek be a művei kiállítótermekbe. Meg nem is oda szánta őket. (Van kivétel, de azok kisebbek és egészen másak.)

Nem gondoltam, hogy tetszik neked .


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 02, 15:11:15
Meghalt Charles Bronson.
Bár föként kommersz filmekben játszott, de szerintem jó színész volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Szeptember. 02, 17:31:48
Idézet
Meghalt Charles Bronson.


Volt egyszer egy vadnyugat...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 02, 17:40:21
Hát az volt a legklasszikusabb. Most hirtelen a Vörös nap, meg a Chato földje jut még eszembe, ezek talán kevésbé emlékezetesek.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Szeptember. 02, 18:22:14
Idézet
Hát az volt a legklasszikusabb. Most hirtelen a Vörös nap, meg a Chato földje jut még eszembe, ezek talán kevésbé emlékezetesek.


A 12 gazfickó és a Hét mesterlövész és még sok más...
Az éjjel megnéztem még egyszer a Chato földjét. Nem utoljára.

Én nagyon szeretem a filmjeit, de én Clint Eastwoodot is nagyon szeretem. Mert olyanok, mint én vagyok.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 02, 18:24:11
Idézet
Mert olyanok, mint én vagyok.


hallgatag, de igazságos.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Szeptember. 09, 22:31:57
Ha előfizetnénk a Japán naplóra, rendszeresebben jönnének a folytatások?


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Szeptember. 09, 22:54:25
Idézet
Én nagyon szeretem a filmjeit, de én Clint Eastwoodot is nagyon szeretem. Mert olyanok, mint én vagyok.


Valóban. Főleg a szikár, izmos testre gondolok. Te is 190 centi vagy, mint Clint, és bicepszed 45-ös, mint Bronsonnak. Ami egyedül zavar az az, hogy ritkán rántod elő a zsebedből a Colt-odat.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. Szeptember. 10, 02:26:28
Idézet
...Mert olyanok, mint én vagyok.


Ha megjelentek a vásznon nem telt bele három perc és hullani kezdtek körülöttük az emberek, mint tulhordott gyümölcs a fáról...

Igaz, hogy mind rossz emberek...


Cím: Re: Szalon
Írta: Csatalaw - 2003. Szeptember. 16, 01:19:47
Idézet
Látni nem láttam, de hallottam sokszor a csatapacitól.


 Tudod, szerintem, ez olyan mint a zsidó...
 Az, akire mondják...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 16, 19:51:00
300 km-vel közeledik Philadelphiához az Izabella hurrikán! Atyaúristen! Nem maradnék ott. Még sohasem láttam hurrikánt élőben.
Valahogy az utóbbi időben nagyon veszélyes az időjárás.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Szeptember. 17, 01:31:39
Idézet
300 km-vel közeledik Philadelphiához az Izabella hurrikán! Atyaúristen! Nem maradnék ott.

Jó, nem bánom, akkor ne maradj ott.

Idézet
Még sohasem láttam hurrikánt élőben.

Ha meg látnád, már nem biztos, hogy lenne alkalmad még elmesélni

Idézet
Valahogy az utóbbi időben nagyon veszélyes az időjárás.

Ne aggódj. Azért mi emberek még még mindig sokkal veszélyesebbek vagyunk.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 17, 18:02:09
a hurrikán az majdnem olyan veszélyes, mint a huligán.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 17, 20:27:57
Francba nem kapok 3 villás csatlakozót!!!

Ja, ez nem a dühöngő!?:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: antikvárius - 2003. Szeptember. 17, 20:55:37
Milyen az a mihezvaló háromvillás csatlakozó?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 17, 21:15:44
Idézet
Milyen az a mihezvaló háromvillás csatlakozó?

Amit bedugok a konnektorba (a három csatlakozójával, aztán a másik oldalán meg belegyömöszölöm a hajszárítóm 2 db villás dugóját. Nem lehetek túl szakszerű, mert nem tudom a pontos nevüket.
A lényeg, hogy az angol szabványú konnektorba is be tudjam dugdosni az én európai szabványú vackaimat.


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. Szeptember. 17, 23:34:55
Idézet
Francba nem kapok 3 villás csatlakozót!!!

Látom, olyan dühés vagy, hogy mindjárt (a) villára hánysz.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 18, 09:54:04
Tudtommal ennek "adapter" a neve, jobbfajta keravill-ban kell ilyet kapnod.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 27, 21:15:10
Idézet
Tudtommal ennek "adapter" a neve, jobbfajta keravill-ban kell ilyet kapnod.


Képzeld 3000 Ft-ért kapható.:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 28, 11:55:06
Idézet
Képzeld 3000 Ft-ért kapható.:-(((


erre szokták mondani, "jó, hogy lehet kapni". Pedig nem túl bonyolult szerkezet...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Szeptember. 29, 15:34:49
Elhunyt Elia Kazan

szeptember 29. 13:28 - [MTI]


Cím: Re: Szalon
Írta: kozmopolita - 2003. Szeptember. 29, 16:31:05
Idézet
> Tudtommal ennek "adapter" a neve, jobbfajta keravill-ban kell ilyet kapnod.
 
 Képzeld 3000 Ft-ért kapható.:-(((


Ha Magyarországon keresed, akkor láttam összeurópait (összes csatlakozótipushoz való), középre kellett dugni a hazait, és elforgatva lehetett váltani, melyik villás dugó legyen az aktív.
Tesco, árra nem emlékszem, de kb. 1500 körül volt.
Mert van olyan oszág is, ahol a földelés tüske szerűen megy be a villásdugóba.
Azért érdemes egyeztetni a feszültség és frekvencia igényeket is.


Cím: Re: Szalon
Írta: kozmopolita - 2003. Szeptember. 29, 16:41:43
A lényeg, hogy az angol szabványú konnektorba is be tudjam dugdosni az én európai szabványú vackaimat.

Nem te utazol szabványon kívüli elektromos kütyükkel az angolokhoz, olaszokhoz, esetleg az USÁ-ba?

Hol csak a metro, a vonatok állnak le, hol meg atomerőművek biztosítékát vered le...
:))))

Régen volt egy szovjet kis tv típus, nyilván még az ősidőkből, mert bár színes volt a lelkem, de a transzformátort nem találták fel még az orosz mérnökök.
Ellenálláson keresztül ejtették le a feszültséget a félvezetők számára.
Emiatt tisztességes fogyasztása volt, érezhetően barátságosabb lett a téli estéken a szobában a légkör, ha bekapcsoltad.
Azon röhögtünk, hogy biztos benne van a használati útmutatóban, hogy az esti krimi előtt kell egy telefon Paksra, hogy megy-e a 4. blokk.
A másik emlékem még egy szovjet kávédaráló üzemeltetési útmutatója volt.
Szép példány volt, tisztán lelopták a Siemens akkor nálunk kapható legmodernebb változatát.
Biztos, hogy a leépített és a polgári termelésre átállított hadiipar remeke volt.
Erre utalt az "Üzemeltetési utasítás" (Nem fordítási hiba, a terminológia ékes orosz nyelven ugyanaz volt, mint pl. a helikpter berendezéseknél)
Valamint az, hogy 120 üzemóra után a csapágyak zsírzásra szorulnak.
Ahogy elképzeltem, amint anyósom naplózza az üzemórákat, és a diódarálást (olajos, ezért tapad, megerőltető) 1,5-del súlyozza...

Ezek csak úgy eszembe jutottak.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. Szeptember. 29, 21:12:24
Idézet
Elhunyt Elia Kazan
 
 szeptember 29. 13:28 - [MTI]
 

Nem azért mondom, de ’50-es évekbeli politikai szereplése miatt, amikor életmű Oscar-díjat kapott, akkor fél Hollywood felállt és tapsolt, a fele meg - pl. Nick Nolte, Ed Harris - ülve maradt. Elég nagy botrány volt....


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Szeptember. 29, 22:26:37
Tudom, Free. De egy nagy rendező ment el.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Szeptember. 29, 22:55:15
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=134521&DocID=118495#118495

És az Erdélyi Terasz-t érdemes megnézni!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Szeptember. 30, 13:34:42
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=134625&DocID=118598#118598


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 30, 13:48:24
Most lebuktam:-(( A nagy áramszünetek oka én vagyok:-((
De most reszkessenek az arabok, mert sötétbe borogatom a sivatagot is!

Tesco? Megnézem.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. Szeptember. 30, 13:51:17
Idézet
(( A nagy áramszünetek oka én vagyok


és azt is tudom, miért csináltad. "Diznókodni" akartál a sötétben.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 30, 14:00:10
Legfeljebb álmomban, mert a sötétben már csak aludni szoktam. Most ugyan világos van, de legszívesebben bevonulnék az íróasztal alá egy kispárnával.


Cím: Re: Szalon
Írta: kozmopolita - 2003. Szeptember. 30, 14:11:36
Idézet
Most lebuktam:-(( A nagy áramszünetek oka én vagyok:-((
 De most reszkessenek az arabok, mert sötétbe borogatom a sivatagot is!

Ha ott villásdugót akarsz dugni, feljelentenek az állatvédők.
:)))


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Szeptember. 30, 15:02:20
Milyen állatvédők? Green Teve?

A szállodában akarom dugni, mert kávé nélkül nem tudom megdönteni II. Abdullahot:-))


Cím: Re: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Október. 02, 08:58:03
Szervusztok!

Nézzétek meg gyorsan, amíg lehet!
Ilyen emeletes baromság létrehozásához Arnold Feketetojásoló nem lett volna elég,
kellett hozzá egy magyar kampányfőnök automata fordítóprogramja is.

http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=54359


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Október. 02, 09:29:55
Észveszejtő! A "vicces megkönnyebbülés" egyszerűen frenetikus! Ennél borzalmasabban röhögtető valamit régen olvastam.

Mindenesetre Amerikát alulmúlni nagyon nehéz. A választások idején gyűjtött dakota mondások ehhez képest nullák.


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. Október. 02, 09:52:30
Nem akarom a kultura rovat olvasoinak oromet elrontani de a Piroska altal felrakott magyarradio.hu hivatkozast meg a blikkben is szegyelnek. Sajnalatos hogy egy kozintezmeny ilyen bulvar szintre sullyed. A radios szezaciohajhasz termeszetesen nem Arnold igazi honlapjara mutatott hanem egy elegge ketes eredetu es kivitelu munkara.

Az igazi honlap: www.schwarzenegger.com es nem www.schwarzeneggergovernor.com

Az igazi honlapon azonban nincsen magyar nyelvu tajekoztato. Magyar anyanyelvu kepviselo van de valasztopolgar ugy tunik nem eleg.


Cím: Re: Szalon
Írta: Piroska.Remenyi - 2003. Október. 02, 11:43:17
Idézet
Nem akarom a kultura rovat olvasoinak oromet elrontani de a Piroska altal felrakott magyarradio.hu hivatkozast meg a blikkben is szegyelnek.


Kedveseim!
Sem én, sem Elek László (Az aláírt(!) rádiós cikk szerzője) nem kívántuk bántani Mr. Schwarzeneggert. Engem történetesen nem is nagyon érdekel. Mindketten az automatikus fordításokon mulattunk. (Ami lehet, szintén nem szép dolog, tekintve a dolog nagyfokú bonyolultságát.)

Kerestem Nektek egy honlapot, hogy a saját bölcseleteitekkel játszhassatok fordítósdit, hátha azon nem sértődik meg senki. :-))

http://www.foreignword.com/Tools/transnow.htm

Az én kísérletem:

My name is Piroska. Are you AvenarT?

Magyarra fordítva:
A nevem Fatörzsből vájt csónak. Van ön Megbosszul?

Jó szórakozást!
Piroska


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Október. 02, 12:25:10
Akkor honnan van ez a honlap? Nem az igazi választási honlapon?


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. Október. 03, 00:11:56
Idézet
Kedveseim!
 Sem én, sem Elek László (Az aláírt(!) rádiós cikk szerzője) nem kívántuk bántani Mr. Schwarzeneggert. Engem történetesen nem is nagyon érdekel. Mindketten az automatikus fordításokon mulattunk. (Ami lehet, szintén nem szép dolog, tekintve a dolog nagyfokú bonyolultságát.)



Nekem tok mindegy hogy bantod e Arnoldot vagy sem. Ami nem tetszett hogy a radio honlapjan hulyesegeket irnak. Ott ugyanis kis csusztatassal ugy tunik hogy ezek az amik ennyire fatuskok...

nem ketelkedem benne hogy Teged a valoban vicces forditas mulattatott, a radios ujsagiro szandekai felol mar koran sem vagyok meggyozodve (ismerve a jelenlegi vezetest...)


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. Október. 03, 00:13:05
Idézet
Akkor honnan van ez a honlap? Nem az igazi választási honlapon?


Pontosan errol beszeltem. A radios ujsagiro ezt a latszatot kelti. Persze hogy nem a hivatalos honlaprol van...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Október. 07, 21:27:59
Uramisten! Latinovits és Ruttkai éneklik a Szeretni bolondulásig kezdetű dalt...:-))

Hűűűűűűűű, de régen volt!
Latinovits rémesen énekli, de a hangja az az nagyon, nagyon ...Latinovits:-))
De nagy színész volt ! Félelmetes előadásokon láttam, pedig nekem kezdetben Gábor Miklós volt a kedvencem. Kb. 14 évesen vagy 5-6 -szor néztem meg vele a Hamletet:-))) Az osztályban már fetrengtek rajtam. Kivéve azt a lányt, aki Darvas Ivánt várta a József Attila színészbejárójánál rendszeresen. Néha elkísértem, de hogy mit találtunk, ki, hogy a szüleink elengedtek?!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. Október. 23, 23:22:23
A topic várja Methust és a Japán napló folytatását...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. Október. 26, 18:43:28
Idézet
A topic várja Methust és a Japán napló folytatását...


A topic valamivel szélesebb, mint a japán napló...
Methus próbálja osszeszedni magát az utolsó két darabhoz. Sajnos, ellenséges hatalmak nem engedik inni!
Egyelőre rózsák termelődnek a várakozó olvasók számára.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. Október. 27, 19:19:02
Szivesen olvasnám már én is a japán napló végét is, de szivesen olvasnék Jordániáról is AvenarT tollából!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. Október. 28, 07:07:09
Ne provokálj!:-))
Jordánia nagy élmény volt nekem, de nem tudom átadni a hangulatát, sem a tapasztalatokat, mert nagyon rövid volt ez az idő.
Petráról Udy Levytől megjelent egy kötet magyarul, azt olvasom. Aranka véleményére kíváncsi lennék ezzel kapcsolatban. Egy kultúra, amelyik virágzott, különleges magasságokba jutott, nem háborúzott, és Jeruzsálemmel ellentétben megmaradt, sőt még jobban virágzott a római hódítás idején, majd szintén békésen, és csendesen elmúlt, ez nekem különleges és bölcs emberek közösségére enged következtetni.
Arról nem is szólva, hogy a férfiak békésen tanácskoztak egy-egy nap, amikor erre szükség volt. Nem ordítottak, nem vádoltak, hanem megbeszélték az ügyeiket. A nőket nagy becsben tartották, minden nehéz munkát elvégeztek helyettük. A nők egyetlen feladata a gyermekek nevelése volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 13, 08:24:52
NOL-os rokonságom egyre bővül, és már kezdek eltévedni a rokonsági fokok között.
Ouro az unokám, ez nem vitás. Methus a vőm (rettenetes!:-))), én vagyok az anyósa.
Ámde Methus felesége mim nekem? A lányom????
Akkor viszont a gyerekeik az én unokáim, az ő unokáik az én dédunokáim.
Akkor viszont én vagyok a


MATUZSÁLEM(né)


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. November. 13, 14:21:57
Pusszantas!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 13, 15:46:55
Hogyan becézhetö a Szalon ?

Szalonka.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 14, 09:09:44
Kecska! Már megint jár az agyad!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. November. 14, 09:59:40
A matematika a hét szabad művészetek egyike volt a régi görögöknél. A művészet pedig játék. A matematikát művelő ember játékos ember. A játékos ember pedig mindennel játszik. A vers is játék. Meg a pajzánság is. A pajzán vers leginkább az.

Eratosztenész (i.e. 276 – 195) korának egyik híres polihisztora volt. Mint matematikus – leginkább így ismerjük – prímszám-SZITÁJÁT hagyta ránk. Mint költő, ezt a verset is (Somlyó György tolmácsolásában):


Meglátván Melitét, elsápadtam, hogy a férj is
 ott van véle, s imígy szóltam, ilyedt-remegőn:
“Ajtódról a reteszt levehetném-é ma, szabaddá
 téve a két szárnyát, s két meredek fala közt
léphetnék-e előre az udvar harmatos alján,
 kulcsomat illesztvén legközepébe tövig?”
S ő könnyed nevetéssel urára kacsintva felelte:
 “Udvaromat kikerüld, mert harapós a kutyám.”


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 15, 08:21:24
A verset ismertem, de hogy matematikus a szerzője?! Bár Methus matematikus szellemes humorát ismerve nem kellene csodálkoznom.
A matematikusok zeneszeretetéről tudtam.
Pajzánságuk is kezd kibontakozni előttem:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 15, 08:23:00
Kíváncsi lennék, hogy Kapitányg hány darab macskát, kutyát vitt haza (szeretett volna hazavinni) az Őrs vezér téri aluljáróban álló állatmenhely képviselőitől.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 23, 01:34:54
Olyan hetm volt, hogy ma megettem idegességemben négy Ritter csokit, és csak akkor döbbentem rá, hogy oda a Mikulás ajándék:-(((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 23, 01:36:32
Azt hiszem, ebben a topicban fogok naplót írni. Vagy inkább napi jegyzeteket.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 23, 17:14:20
Saint-Simon herceg emlékiratai pont itt van kéznyújtásra a polcomon. Ezért visszariadok egy kicsit, és elhalasztom a memoárjaim megírását.

Valamelyik nap a Grescham palota mellett mentem el. Rengeteg munkás téblábolt a hálós kerítés mögött, épp munkaidő vége volt. A palota szecessziós elemeit gyönyörűen rendbetették, a rácsos kapuja is nagyon szép. Elálmélkodtam rajta, közben az MTA felé elegáns párok igyekeztek, kocsik kanyarodtak elé. Gondoltam, hogy valami ünnepség van ott. Este aztán a tévében láttam, hogy azoknak adtak át emlékplaketteket, akik maguk, vagy már halott hozzátartozójuk a háború alatt zsidó embereket mentettek meg.
A kertünkben viszont letört minden ága a daturafának (hatalmas sárga illatos tölcsérszerű virágokat nyit októberben), nem szokott hozzá ehhez az időjáráshoz, mediterán növény, és most belepusztult a novemberi tavaszba. Vagy már az októberi fagy roppantotta meg a derekát.
Most illene azt írnom, hogy hajh, én is ilyen mediterán növény vagyok. De nem írom. Egy frászt!


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. November. 26, 13:20:27
Idézet
Ha számít a véleményem: ne riadj vissza semmiképp!:)


Nem számít. Csak az enyém számít.

Idézet
(Kisvakond! Szerintem pont emiatt nem ez az a műfaj, ahol bárkinek az igazi énje kijönne. Feltéve ha nem ragadja el az írót annyira a hév, hogy gondolkodás nélkül omlenek az írógépbe a mondatok, és nem olvas vissza egyszer-kétszer, átjavítgatván-pontosítgatván. Nem is tiszte. Vagy tévednék?)


Tévednél, de nem hagyom.

Mindenben amit írsz, benne van az ÉNed, hogy is lehetne másképp. A javítgatás is része az ÉNednek. Söt, a javított szöveg is azt tükrözi, ha esetleg jobban alkalmazkodik is ahhoz a képhez, amit magadról alkottál és másokkal szeretnél elhitetni, mint amilyennek mások látnak. A hazugságok, az elhallgatások is részei.

Más kérdés, hogy az általad sugározni kivánt képet a többiek hogyan értik, értelmezik. Nyilván ebben már az ö egyéniségüknek is legalább akkora szerepe van, mint a tiédnek.

Én, például, mint a fentiekböl látszik, szörnyü okos vagyok. Az emlékirataimat csak azért nem kezdtem még el, mert nem érdemli meg az emberiség. Úgy sem értenék meg, és nem is okulnának belöle. Kár beléjük.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 26, 13:40:09
Szia tesuji,

szeretettel üdvözöllek abból az alkalomból, hogy kimerészkedtél a Logi-Makka biztonságot nyújtó falai közül.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 26, 13:53:23
Nem először teszi


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. November. 26, 13:57:38
Idézet
Nem először teszi


Nagy öröm számomra, hogy újra olvaslak. Tudod, kedvesebb az Úrnak egy megtért bárány, mint száz igaz keresztény. Hol is olvastam?


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. November. 26, 14:01:04
Idézet
szeretettel üdvözöllek abból az alkalomból, hogy kimerészkedtél a Logi-Makka biztonságot nyújtó falai közül.


Tudod, már sehol sincs biztonságban az ember. Meg ha látok egy magas labdát, reflexböl rámozdulok.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 26, 14:10:01
Idézet
Nem először teszi


Akkó most mesélj arról, veled mi van ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 26, 15:53:27
Olyan picike rés van a szemem helyén, hogy alig-alig látok ki rajta.
Mit mondjak még?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 26, 16:03:31
Az előbb már írtam Neked valami olyasmit válaszként, hogy még csak éppen bekukucskáltam ide, vagyis túl sokat még nem fogsz olvasni - de eltűnt a beírásom.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 26, 16:09:43
Idézet
Olyan picike rés van a szemem helyén, hogy alig-alig látok ki rajta.
 Mit mondjak még?


Szegééény Kapitáááány.

De annyit mondj azért - mert dicséretre vágyom - tetszettek a versek ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 26, 16:14:42
Már többször mondtam, és most sem tudok mást: nem a versek. A szöveged hozzá.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 26, 16:19:20
és mikor jössz vissza ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 26, 16:47:20
Igyekszem...
Elég ennyi?


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 26, 17:07:42
Hát, ha nincs több...
Hiányzol nekünk.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. November. 26, 18:09:25
Idézet
Igyekszem...
 Elég ennyi?


Mi van a Pukliban?


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. November. 26, 18:09:57
Idézet
Hát, ha nincs több...
 Hiányzol nekünk.


Kecske bzzzzmg, elcserélted a sorokat, illetve a szerzőket!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. November. 26, 18:25:01
Idézet
> Hát, ha nincs több...
 > Hiányzol nekünk.
 
 Kecske bzzzzmg, elcserélted a sorokat, illetve a szerzőket!


Hol ? Mikor ? miér ?


Cím: Re: Szalon
Írta: tesuji - 2003. November. 27, 10:32:46
Idézet
Úgyhogy nyugodtan írd csak meg a memoárjaid, mert én pölö egyáltalán nem akarom megérteni, és okulni sem akarok belőle, (ritkán jön össze az ilyesmi) viszont biztos vagyok benne, hogy jól szórakoznék.


Köszönöm ezt a kedves bíztatást, ha valamiért, hát ezért érdemes lenne.
 
Idézet
Sőt, mondok még valami erősen bírálhatót: nem feltétlenül olvasok kevésbé szívesen mondjuk AvenarT-t, mint mondjuk Tolsztojt. Mindennek megvan a maga ideje.


Ebben aztán semmi bírálhatót nem találtam, pedig nagyon igyekeztem. Izlésekröl non est disputandum.

Látod AvenárT, már van egy olvasód, aki ráadásul írói vénával is rendelkezik, legalábbis a raffinált közvetett tagadások alapján ítélve (nem sértésnek szántam, de az nem számít, a fö, hogy fájjon). Ha tényleg beváltod a fenyegetést és megírod, na jó, legalább elkezded, levonom a konzekvenciát: a fórumon szerzett benyomások nagyon csalókák, vagy én vagyok képtelen helyesen értelmezni öket.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. November. 27, 20:21:38
Ballada az idő múlásáról, különös tekintettel a részeges révkapitányra, akit már többször kimentettek

Tegnap jó sok rumot piált
Hajnalban a stégre kiállt
Most meg segítségért kiált
Holnap nem figyel rá senki


(Parole-nak, szeretettel, a Szőrző)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 28, 00:11:52
Nem irígylem Parolkától, de azért írhatnád már a Napló-t is...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. November. 29, 00:38:50
Jol van, na!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. November. 29, 21:03:25
A szőrző ne hagyja megnyírbálni szárnyait és a költői szabadságát! Csak írjon még mindenféle mulatságosat!
Nekem tetszik!

az ólvasó


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. November. 29, 23:34:46
Éppen, hogy nem nyirbálom...
Se a szárnyait, se a költői szabadságát.
Azt kértem, hogy: IS


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. November. 30, 00:18:44
Idézet
Ballada az idő múlásáról, különös tekintettel a részeges révkapitányra, akit már többször kimentettek
 
 Tegnap jó sok rumot piált
 Hajnalban a stégre kiállt
 Most meg segítségért kiált
 Holnap nem figyel rá senki
 
 
 (Parole-nak, szeretettel, a Szőrző)



Édes jó istenem, elsüllyedek szégyenemben, hogy ezt a gyönyörűséget csak most vettem észre. Drága Met, köszönöm!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 01, 14:57:19
Vásárolós nap. Egy divatüzletben nejem pullóverek közül válogat. Ami majd a fa alatt a gyerekek meglepetésszerű ajandékát fogja képezni. A próbafülke függönyén keresztül magyarul váltunk szót. A spanyol tulajdonosnő rámnéz:
- Maguk ugye boszniai menekültek?!
Nejem elképed. Ő elegans, mint mindíg, én félig-meddig topis, mint mindíg, de azert nem teljesen bosnyák szintűen…
- Nem, mi magyarok vagyunk. Közeli, de nem azonos!
- Hmmm – válaszol a spanyol dáma.
- Modtam, hogy fésülködj meg – förmed rám nejem, persze magyarul – megint úgy nézel ki, mint a Radován Karadzics!
- Ő pedig szerb – válaszolom beleegyezően – közeli, de nem azonos!
- Mindegy, annak is ilyen vécékefeszerű feje van – zárja le a vitát, amelyben ismét világossá vált, hogy a nők a gyakorlati érveket a logikaiak fölé helyezik.
- Obligato! – nyugtázom az elismerést.
- Egyébként mit kérsz Karácsonyra?
- Már meg is kaptam, köszönöm! Karinthy Márton könyvét, az Ördöggörcsöt.

Abból egy apró részlet éppen ide rímel:
- Mondd, Apa, ha az ember megöregszik, akkor zsidó lesz belőle? – kérdi Cini.
- Honnan veszed ezt a marhaságot? – így Karinthy.
- Mert nálunk az iskolában mindenkinek a nagyapja zsidó!
- Mondd azt, hogy a tiéd néger!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 01, 15:01:21
Ez a "vécékefeszerű" is eléggé meglepetésszerű, legalábbis számomra...


Cím: Re: Szalon
Írta: gyuriii - 2003. December. 01, 16:24:51
Figyejjj pubi!
Muszájjj neked mindenütt ott lenni?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 01, 18:59:45
Nekem kimondottan szimpatikusak a vécékefeszerű hajjal rendelkező férfiak:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 01, 19:02:20
Idézet
Hát...

persze, kinek milyen a vécékeféje...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 01, 19:06:42
Már megin elfelejtettem kitörölni ezt az átkozott nyilacskát


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 01, 19:22:23
Idézet
>Hát...
 persze, kinek milyen a vécékeféje...


Nekem olyan reális, logikus, nett van, mint Methus.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 01, 19:29:59
Szeptember vége óta templomba járok. Eleinte hetente kétszer is, mostanában már csak kéthetente, hála a Magasságosnak!
Egyszerű, ultramodern architektúrájú reformatus templom, áradozom is róla a nejemnek. Ő ugyanis sohasem jön el velem ebbe a szép templomba.
Egyrészt, mert ő katolikus, másrészt, mert neki nem kell vérpróbát adnia. Hála a Magasságosnak, ő egeszséges.
Így hétfő reggelente a Messiásról elnevezett intézmény funkciót cserél: a közeli kórház egészségügyi szolgálata települ belé, és egy nővér foglalkozik az idesereglett öregekkel, akik valamely okból vérkép-ügyben ellenőrzésre szorulnak.
Azonkívül, hogy az építészetet csodálom, az üvegablakok gondosan választott színharmóniáját, vagy az orgonista gyakorlását követem míg soromra várok a szúrkálás előtt, olvasgatok a kitett brosurákból.
Például ezt:

A Statisztikai Hivatal szerint 2002 január elsején 900.000 “iszlám-követő” élt Hollandiában. (Szép templomi zsargon – állapítom meg.) Ez 260.000-el több, mint 1995-ben. (Tehát hat év alatt bő 40%-os növekedés – morfondírozok tovább.) Mig a fenti mozlim népesség akkor az ország lakosságának 5.5-át tette ki, ez 7%-ra fog növekedni 2005 jan. 1-re, amikor már 1 millió mecset-látogatóval kell számolni.
A törökök még vezetnek 310 ezres letszámmal a marokkóiak 275 ezre előtt, de ezek a helyezések hamarosan megfordulnak.

Hollandiában 2001-ben valamely templomhoz vagy vallási gyülekezethez való kötődést kb 60% mutatott. Maga a templomlátogatás már lényegesen ritkább, csak 30% teszi ezt. A reformátusok és a mozlimok vezetnek a buzgóságban.
A 18 éven felüliek között végzett felmérés szerint 30% Római Katólikus, 21% református/protestáns, 10% mozlim. Csaknem 40% ki meri mondani, hogy nincs semmiféle hitbéli kötöttsége, sőt, ateista. (Ezek nem mindegyike zsidó!)
A református/protestáns különbség nem világos előttem (14% és 7%), csak gyanítom, hogy az egyik a német vonalat (Lutheránus), a másik a svájcit (Kálvinista) jelöli. Megkérdeztem a templomszolgát, aki csak annyit tudott mondani, hogy árnyalatnyi különbségek vannak, ám a fenti sejtésemet sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt képes.

A mozlimok arány-növekedése aggodalommal tölti el a keresztény egyházakat. Összehasonlításként Magyarországon a zsidók arányszáma kb 9% körül járt a háború előtt. Persze, van különbség is. Csekely kivételtől eltekintve: Míg a zsidók törték magukat, hogy integrálódjanak és a fajmagyarok ezt egyre kevésbé tűrték, addig a fajhollandok törik magukat, hogy integrálják a török és marokkói bevándorlókat, akik ezt egyre kevésbé tűrik.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. December. 01, 20:05:43
Idézet
Ez a "vécékefeszerű" is eléggé meglepetésszerű, legalábbis számomra...


- "Szőrzői" túlzás...(:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 06, 00:37:53
Ma reggel láttam először, de állítólag már tegnap este is ott állt egy hatalmas, legalább négy méteres, pufók Mikulás az Örs vezér terén, a karácsonyi könyvsátor mellett. Nem néztem meg közelről - elég félelmetesnek tűnt így távolabbról is.
Nos, este, amikor hazafelé jöttem, óvatosan és kellő tisztelettel lestem a Mikulás felé - de nem volt sehol. Láttam viszont, hogy egész szép kis tömeg ácsorog a könyvsátornál. Közelebb érve aztán megláttam a Mikulást: LEERESZTETT szegény, és ott feküdt a földön, arcraborulva, félrecsúszott sapkával, és hallgatta a megjegyzéseket: no, jól beszívott az öreg!
Láttam továbbá egy másik Mikulást is, fényes piros ruhája volt - nem amolyan hosszú köpeny, hanem piros nadrág meg csípőig érő kis rövid kabátka - és álszakálla (gondolom, a szakálltalan Mikulásoknak azért muszáj szakállt ragasztaniuk, mert minden róluk szóló ének és vers nagyszakállúnak mondja őket, és nem akarják a dalokat meg a verseket megcáfolni). Ott toporgott a Keleti Károly utca és a Bimbó út sarkán, hol jobbra nézett, hol balra nézett, aztán széttárta a karját, majd megint jobbra nézett, aztán balra nézett - és közben BESZÉLT MAGÁBAN.
(Tömeg nem volt. És senki nem mondta, hogy no, jól beszívott az öreg.)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 06, 08:18:21
Az első mondat után többször is ellenőriztem, hogy ébren vagyok-e, még kávét is ittam. A folytatást sok lelki erő gyűjtése után olvastam. Az is meglepő. Egy kórházként funkcionáló templom érdekes lehet, bár praktikus megoldás.
Remélem nem vagy beteg!?

Egy mai statisztikát rendeljünk Kapitányg-től a vallási hovatartozásról Magyarországra vonatkoztatva!
Lehet, hogy hamarosan iszlám lesz a világ, elvégre a mennyiség mindig erősebb.
A globalizálódás ezzel is jár. Keverednek a szokások, erkölcsök, vallások. Aztán majd csiszolódni is fognak. Eleinte persze az identitás megtartásáért folyik a harc, később jön a beilleszkedés vágya. Hosszú folyamatok ezek.

Methus! Majd ezer év múlva megbeszéljük, jó !?
AvenárT


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 06, 08:19:46
Csak részeg Mikulásokat láttál?:-))
Én semmilyet:-((

A cipőcském is üres:-(( (mert megettem a csokit , amit vettem).


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 06, 08:21:39
Szeretem a szőrzői túlzásokat!:-)
És a szőrzőt is!

A vécékefét ... hát, azzal nem vagyok annyira szoros érzelmi kapcsolatban.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 06, 08:58:00
Idézet
Egy mai statisztikát rendeljünk Kapitányg-től a vallási hovatartozásról Magyarországra vonatkoztatva!


Elégedjetek meg a három évvel ezelőttivel.
Frissebb csak 2010-ben lesz. Vagy 2011-ben. HA lesz...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 06, 18:57:35
Idézet
Frissebb csak 2010-ben lesz. Vagy 2011-ben. HA lesz...


Hofi utan, szabadon:
Magyarorszagon vallasi hovatartozas NINCS!
Osszeirva.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 06, 19:05:32
Idézet
Methus! Majd ezer év múlva megbeszéljük, jó !?


Pedig Te Iszlam-ugyekben jaratos vagy!
Lattam Rolad egy fotot beduinok tarsasagaban, percekkel mielott elcsereltek Teged nehany tevéért. A tevéket is lehetett latni a képen. Valamit tudhatsz, mert szép allatok voltak. :-)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 06, 19:13:51
Hja, ha én mesélni kezdenék:-)))
De nem visz rá a lélek, hogy esetleg miattam megkövezzenek néhány (20-30-40) hűtlen férjet.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 11, 11:40:32
Kapitanynak, mert nem az ELFELEJTETT MAGYAROKba valo...

A karacsony unnepe nagyon regi. Krisztusnal sokkal korabbi. A feldiszitett fenyofanak Krisztushoz nincs koze. Azon a tajon nem nagyon letezik fenyo, plane nem muhoval beszort szabalyosra novesztett fajta.

Az unnep magva eszaki keletu, ahol az emberek sokat szenvedtek a kemeny teltol. A datum mutatja, hogy itt a kozepe, innen mar kifele haladunk belole. A remeny unnepe ez.

Es most jon a lenyeg: Nem vagtak ki a fat es nem cipeltek be a lakasukba! Ott kint, a haz kozeleben aggattak ra almat, diot. Nem diszites volt ez, hanem gondoskodas a madarakrol, mokusokrol. Egymas segitese, szeretet.

Szoval igy indult.

Es mive fajult? 7 - 10 evig novelt fakat vagnak ki szazezrevel, hogy par hetig diszelegjenek, majd a szemetre keruljenek. Nem egyszezonos csokor viragrol van szo...
Egy volt kollegam Daniaban karacsonyfa-ultetvenybe invesztalt. Szerinte kizarolag haszontalansagokba erdemes befektetni, mert az emberi ostobasag szintje messze meghaladja a valos szuksegletek kielegitesenek igenyet. Ne buzat vagy tejet produkalj, hanem karacsonyfat! Adj hozza draga penzert nylon angyalkat is. Rendelj praktikus plasztik tarto labazatot, ezustpapirbol szabdalt (soha el nem bomlo) csillogo fuzert, torekeny uveggomboket (erre valtozott a hajdani alma), villany-gyertat, mu-ahitatot.

Mibol? - kerdezed. Te is elo fogod kaparni a 3500 Ft-ot metereert! Ahogy a regi viccben a rabbi mondja, ne felj, menj csak haza, lesz macesz!

Vajon ki ker Karacsonyra jozan eszt? Mert ebbol van a legkevesebb. A fenyoket meg noveljuk, fogyasztjuk. Semmiert, illuzioert, onamitasert, alaptalan magateremtette joerzesert.

Amugy boldog Karacsonyt!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. December. 11, 15:49:58
Jaj, Met, ne légy már ilyen ünneprontó! Kapitánynak címezted ugyan a mondandódat, de csak az álmosságom volt az oka, hogy nem lettem én is címzett, mert tökéletesen hasonló gondolatok foglalkoztatnak engem is már hetek óta, mint őt.

Meglehetősen szarkasztikusan írsz a fenyőfaállításról és -díszítésről, pedig mint magad is mondod, ez nem egy új keletű divat, hanem egy nagyon régről eredő szokás. Nem gondolod, hogy a kollektív tudatalattinkban nagyon is bennünk van, mindannyiunkban azoknak a hajdan élt északi embereknek a tapasztalata, és reménykedése. És ezért is vált ez a szokás már hagyománnyá. Persze, hogy változtak a külsőségek, hisz minden sokat változott körülöttünk, nagyvárosokban élünk többnyire, és ha szívünk szerint akarnánk is, akkor se tudnánk a ház melletti fenyőfát almával, dióval teleaggatni, mert egyszerűen nincs rá lehetőségünk.

Ezért „becipeljük” a fát az otthonainkba, és a megváltozott szokásoknak, meg ki-ki a saját ízlésének, megfelelően „feldíszítjük”. És akár üveggömböt, akár almát akasztunk a fára, mindenképpen ápolunk egy hagyományt, ami a szeretetről, reménykedésről, újjászületésről szól.

És a hagyománynak megtartó ereje van szerintem. Ha készülünk a karácsonyra, lélekben és más módon is, ha vesszük a fáradságot, hogy azon törjük a fejünket, hogy akiket megajándékozunk, vajon minek örülnének, mit is süssünk-főzzünk, hogy azzal is hozzájáruljunk az ünnep fényéhez, akkor a hangulatunk is más, és ez kisugárzik a környezetünkre is.

A probléma csak az, és ezen a ponton érzek kapcsolódást Kapitány gondolatai és a sajátjaim között, hogy pár éve, és idén különösen, nem ezek a „kellemes gondok” foglalkoztatnak bennünket, hanem arra kényszerülünk, hogy filléres napi gondjaink közepette szembesüljünk a felismeréssel, hogy lassan arra sincs lehetőségünk, hogy egy egész pici fát, vagy néhány gallyat vegyünk, és a legszűkebb családi körben ajándékozzon, mondjuk, mindenkinek egy-egy könyvet. És túlzás nélkül állíthatom, hogy ennek bizony igencsak lélekromboló hatása van.

A barátod a karácsonyfa-ültetvénnyel meg csak azt csinálja, ami a legokosabb, neki jó üzlet, a természetnek meg védelem, mert így pár hektáron termelődik folyamatosan az, amire igény van, és nem a fenyőerdőkben történik esztelen és értelmetlen pusztítás. Egyébként a szelektív gyűjtéssel az utóbbi években a „kiszolgált” karácsonyfák újrahasznosítása is megoldódott, tehát nem a szemétre kerülnek.

Ja, és még valami: nálunk fából van a karácsonyfatalp, és alma, meg dió, meg magam készítette zsákocskák, és olyan díszek kerülnek rá, amiket még a fiam csinált az oviban, sókerámiából meg papírból. És a villany-gyertyák csak praktikus okok miatt, ha ne az egész lakás lángoljon, annyi fény nem kell az ünnephez. De mindig gyújtunk tűzrendészeti szempontból biztonságos gyertyatartókban valódiakat is. És imádom, ha a lakásban fenyő-, vanília- és töltött káposztaillat terjeng.

Csak idén (életemben először) nem várom.....


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 11, 18:29:20
Tavaly azt hiszem, Kaoitényg tette be a karácsonyi ünnepkör szokásait.

A karácsonyi ünnepkör november 30-tól, Szent András napjától kezdődik.
Négy hét készülődés hajnali misékkel, böjttel, meditálással. Kis gyertyákkal vonultak az emberek a templomba, a gyerekek kezét forró, héjában sült krumpli melengette a kabátzsebben. Az Úr eljövetelét (Adventus Domini) várta mindenki.
Az első adventi koszorút Jochann Heinrich Wichem, az evangélikus szeretetszolgálat megindítója készítette 1839-ben, Hamburgban. Az elhagyatott, veszélyeztetett fiataloknak egy fából készült koszorút tett fel az imaterembe, amelyen gyertyák égtek. A vasárnapokat fehér, a hétköznapokat píros gyertyák jelölték. (A piros szín segít az átmenetekben, az Élet színe, a szerelemé. A fehér a tisztaság.) Később erre fenyőág is került. A gyertya méhviaszból készült, mely nemcsak illatos, hanem a szűz méhek („Isten bogarai") révén szent is: a viasz, a kanóc és a láng a Szentháromság!
A koszorú – amely ma növényekből készül – alakja miatt a tökéletességet, a védelmet mutatja. Ezért rajzolt maga köré kört a falusi bakter éjjel a boszorkányok ellen. De ez a magyarázata annak is, hogy betegség idején a falut körbeszántották. (A szerzetesek tonzúrája Krisztus töviskoszorúját másolja.)
Hozd fel Isten azt a napot – énekeljük. Népdalainkban az a jellegzetesen szép, hogy természeti képpel kezdődnek, majd lelkünkből folytatódnak…
A zöld a feltámadás, a remény színe. („Akkor szép az erdő, mikor zöld") A Luca-búza csíráztatása, kizöldülése is igazi életvarázslás!
A karácsonyi termőág állítása általános szokás volt nálunk, de már a rómaiak is zöld ágakat ajándékoztak egymásnak. Falun a lányok férjhez menésüket is a Katalin-napkor vagy Borbálakor vízbe tett ág kizöldüléséveI, illetve ki nem rügyezéséveI jósolták, meg. .A fenyőfa elődje tehát az élő faág, termőág volt. (Az angolok fagyöngycsokra mágikus erőt képvisel, mivel ez a növény magából a fából nől ki, föld és ég közt „lebeg".)
Falun korábban nem állítottak fenyőfát; először fagyalágat, rozmarinágat, vadrózsát, borókát tettek vízbe, amely karácsonyra kizöldült. A szúrós ág hitük szerint megvédett a gonosz erőktől is. (Rózsafa=édesanya, bimbaja a gyermek.)
A fa Földtől az Égig köt. A madarak lelkek a fán.
A karácsonyfa német területről terjedt el. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. Az égbe törő fenyőfa ("fényfa") először maga volt az ajándék, később rá aggatták az ajándék almát, diót. Az alma a pirospozsgás életerő, a dió arany Istenszíne a barlangba született Kisjézus. Volt, ahol az alma egyik fele piros, másik halvány, sárga volt. Az utóbbi a halált, a bűnbeesést, míg a piros a Jézussal való újjászületést szimbolizálta. A kis fát a mestergerendáról lógatták le, nem tették a földre!

A karácsonyfa állításának szokása összefügg azzal, hogy december 24-én Ádám-Éva névnapja van. Hozzájuk is kapcsolódik egy fa: a tudás fája. A korai keresztények karácsonykor almafát állítottak a szobába. A hiedelem szerint szenteste, az úrfelmutatás alatt, almafa alá állva be lehet pillantani az angyalok kórusába is. A vacsora után píros almáról megitatják az állatokat, de még a kútba is dobnak egyet. A hibátlan alma az egység, szépség, egészség szimbóluma. A családfő karácsonykor egy nagy piros almát osztott szét a család tagjai között, hogy az összetartozást, egységet, békességet erősítse. A lány almára öntött vízből mosdott, hogy szép piros legyen. Az időjárásra is jósoltak vele: a gazda elvágta, és ha a magot elmetszette rossz időt, ha nem, jó időt várhattak. (A török nyelvekben az alma=lélek!)
Alig több, mint négyszáz éve még Nagykarácsony (december 25.) volt az új év kezdete, és január elsejét Kiskarácsonynak hívták. (A karácsony szó jelentése átlépő!) Szenteste angyali mise volt; a gyerekek sípoltak, madarakat utánozva. Éjfélkor megszólalnak az állatok, elpanaszolják az év során esett sérelmeiket. Ekkor a vízfolyások az Élet vizévé változnak, ha éjfélkor iszunk belőle, örök életet nyerünk.
A szó erejébe vetett hittel jókat kívántak egymásnak az emberek, mandikáltak a gyerekek, köszöntésekkel hoztak bőséges új esztendőt.
Vízkeresztkor, január 6-án leszedték a fát, Ez a házszentelés ideje is.
A karácsonyi ajándék az isteni ajándékra, Jézus születésére utal. A szeretetre biztat, ahol adakozó örömünk tárgyiasult formában is kifejeződik, az isteni áldásban részesülő fa alá kerül. Az ajándék a három király hódolatának jele is. Hol vagyunk ma már ettől a jelentéstől? Az ünnep elveszti igazi értelmét, belső tartalmát. Lassan dísztárgyként funkcionál áldott növényünk, amely életével fizet az ünnepünkért, pedig legendatörténetünk szerint Jézus áldásaként kapta örökzöld leveleit. Külsőségekben élünk: díszített házak, paloták vannak, miközben az utcán éhes emberek fagyoskodnak, és a meleg házakban szeretetre éhes emberek lelkei fáznak. Vannak olyan emberek is, akiket csak a „letudni" gondolata, cserebere szokása éltet, még azon sem gondolkodnak, hogy mivel tudnák megörvendeztetni szeretteiket. Ahogy egyik atya prédikációjában mondta: az ezüst vasárnap, advent harmadik ünnepe a pénz ünnepe lett, nem az örömé. Pedig az ajándék saját magunk, belőlünk fakadó szeretetünk. Őseink örömet leltek egy szép köszöntő énekben, egy dióval, almával teli kosárral is „beérték". Bár ezt már nem kívánhatjuk, de az ajándékozás értelmét, lélekkel telítettségét visszakaphatjuk. Így válik csak a szenteste, a karácsony igazi csodává, az öröm, békesség és szeretet ünnepévé. Jó lenne, ha minden otthonban a karácsony örömünnep, a fény születésének ünnepe lenne, s nem az elhagyatottság, a magány, a bánat érzése kerekedne felül. Az egyszerű ember (pásztor) és bölcs (hátrom királyok), az egész emberiség (ifjú, középkor, aggkor) ünnepévé válna.
A szeretet akkor igaz, ha nem kerül pénzbe, ingyen való, nem érdekeket szolgál, hanem ajándék, kegyelem. Kívánom, hogy mindenki ne csak minden földi jóval, hanem lelki örömökkel lépjen át a következő évbe. Hiszen növényeink is azért áldozzák fel magukat, hogy a mi örömünket emeljék, ahogy a szentírás is mondja: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását... "
 


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 11, 18:34:35
Magyarországon először Brunszvik Teréz állított 1824-ben. Először a főúri családok vették át a szokást, később a nagypolgári családok is. 1950-es évektől már szinte általános.

Ma ismét sokan térnek vissza az ünnep egy kizöldellt ággal vagy fenyőággal való megünnepléséhez. A fenyőfák védelme az egyik ok, a másik pedig az áruk.

A madárkarácsony szokása is él.
És a karácsonyi morzsa régi hagyománya, hogy karácsonykor az ünnepi asztalra került morzsákat kiszórják a madaraknak.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 11, 18:37:14
Parole! Könyvet!!!???
A legdrágább ajándékok közé tartoznak a könyvek!!!
Pulóver, zokni, gázszámla...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. December. 11, 19:17:16
Idézet
Pulóver, zokni, gázszámla...


- Írhattam volna ezeket is, a lényegen nem változtat. Különösen jól szemlélteti a helyzetet, hogy a gázszámlát is az ajándékokhoz soroltad...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 11, 20:11:06
Nagyon félek a következő havi gázszámlától! Jöhetne egy angyalka, amelyik kifizeti vagy eltünteti:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 11, 20:26:15
Nagyon sajnalom, hogy irtam a karacsonyfarol!
Visszavonom minden szavat.
Talan az utolso sor kivetelevel.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 11, 20:46:02
Nem kell sajnálnod. A karácsony nekem is egy nagyon nemszeretem ünnep:-(( Ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Egyedül a fiam kiskorában volt örömteli, mert az nagy élmény, amikor egy kisgyerek várja a karácsonyfát, és boldogan nézi karácsonyeste. A fiam évekig csak fát kért, ajándékot nem. Annak örült a legjobban.


Cím: Re: Szalon
Írta: Terlaky - 2003. December. 11, 20:53:25
Idézet
Nem kell sajnálnod. A karácsony nekem is egy nagyon nemszeretem ünnep:-(( Ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban.


Azt hiszerm, ezzel sok háziasszony van így... az ünnep minden örömével együtt, a végére fáradtabb vagy, mint elôtte voltál... és ilyen a húsvét is, meg minden nagyobb családi ünnep, nem?

Idézet
Egyedül a fiam kiskorában volt örömteli, mert az nagy élmény, amikor egy kisgyerek várja a karácsonyfát, és boldogan nézi karácsonyeste.


Ez valami csodálatos volt nekem is. Most viszont az együtt díszítés a csoda, mert a nagy cula ismét gyermekké válik, úgy élvezi. Meg az apja is!
(Leszedni és elrámolni a díszeket viszont már nekem egyedül kell, az már a takarítás része(:-(()


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 12, 07:16:21
Megvan a csodafegyver ellened! Bemásolok öt oldalt a Néprajzi lexikonból, és kész, azonnal megadod magad:-)))
Kár, hogy a matek tudásoddal szemben ez nem működik!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 12, 12:00:22
Idézet
Megvan a csodafegyver ellened! Bemásolok öt oldalt a Néprajzi lexikonból, és kész, azonnal megadod magad:-)))
 Kár, hogy a matek tudásoddal szemben ez nem működik!


Egesz pontosan ratalaltal!
Piciket vigasztal, hogy a szoveg nem a Te sajatod.
Azt is jol latod, hogy matematikaval az foglalkozik szivesen, aki a gondolkodast a masolasnal magasabb szintunek tartja.
Hogy meg precizebb legyek, a masolasnak akkor van igazan ertelme, ha a sajat gondolataidat alapozza meg, ha a magad kommentarjat fuzod hozza.

Megvallom, hogy a forum egyre tartosabban egyre kilatastalanabb a szamomra. Ha ritkan kialakulnanak erdekes, elvi vitak, azokat a barna szenny sikeresen elfolytja.
Fokozatosan elszigetelodunk egymastol mindannyian. Igazi beszelgetes nincs, csak deklaracio, meg vakkantas. Talan a csulok az egyetlen, ami erdeklodest kelt a "tagokban".
Neha idemenekulok, a szalonba, de a barnak ide is el-eljonnek. Vagy a neprajzi lexikon.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2003. December. 12, 12:15:14
Az valóban egy nagy hátrány, hogy az értelmes beszélgetések lehetetlenné váltak, de – legalábbis az én számomra – valami maradt azért. En mindig szórakoztatónak találtam a kocsmai stílusú “fecsegést”, aminek nincs feltétlenül világmegváltó célja, traccsolunk, hülyéskedünk olyan emberekkel, akiket szeretünk, szimpatikusnak találunk. Ehhez még most is van partner. A hivatlan vendégek problémája éppúgy megoldhatatlan, mint az egész országban. A Hofi-féle definició ( Mgyarországon az 1 före esö bunkók száma 2 fö ) él még, emellett – erröl beszéltünk sokat – mindent elront az a szemlélet, hogy belénkszuggerálták, a világon mindennek ugyanazon koordinátarendszerbeli vetületét nézzük.


Cím: Re: Szalon
Írta: antikvárius - 2003. December. 12, 22:27:43
Kedveseim, a segítségeteket kérem.
Karácsonyi üdvözlethez szükségem lenne karácsonyi témájú versre a világirodalomból, jó fordításban. Paraméterek: 15-20 sor (lehet részlet is), inkább a karácsony és a tél hangulatát fejezze ki, mint az ünnep vallási tartalmát, ne avantgard legyen, inkább északi országbéli költőtől származzon.
A magyar irodalom jó részét már átböngésztem, nem volt sikerem vele, illetve a talált versek nem feleltek meg az elég magasra tett mércének (persze nem irodalmi értékeiket nézve, hanem egyéni szempontjaim szerint).
Más.
Az ünneppel kapcsolatban nem tudok egyetérteni Methussal és Avenárral.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 12, 22:32:09
Kedves Antikvárius, olvasod az Elfeledett magyarokat? Ajánlom továbbá szíves figyelmedbe a Matter által kb. egy évvel ezelőtt indított topicot, a címét azonnal megnézem és mondom, hemzsegnek benne a téli és karácsony versek. Nézz szét köztük.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 12, 22:33:40
KÉRÉS ÉS JÓKÍVÁNSÁG. A Fogyasztóvédelem 11. oldalán találod.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 12, 22:34:41
Könnyebb lenne persze, ha esetleg körvonalaznád azokat az egyéni szempontokat...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 12, 22:37:50
És ha már úgyis ennyire benne vagy a téli versekben, nincs kedved játszani kicsit a Makkában? Előkotrom Neked, nézd meg.


Cím: Re: Szalon
Írta: antikvárius - 2003. December. 12, 22:39:34
Semmi különösre nem kell gondolni az "egyéni szempont" kifejezéssel kapcsolatban, csak a paraméterekben leírtakra.
Köszönöm a tippet, máris loholok a megfelelő oldalra.


Cím: Re: Szalon
Írta: antikvárius - 2003. December. 12, 22:41:47
Megnéztem a MAKKA-ban a verses játékot, de sajnos ezidőtájt legfeljebb meghalni van időm - remélem, arra sem nagyon.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 15, 03:05:58
Tüskés vagy kedves Methus, így aztán szúrsz is…

Amit az ünnepről leírtál, azt viszont ne bánd, hogy leírtad. Meggyőzni persze úgyse tudlak. De legalább errről is beszélünk.

Hogy mennyit kaparok elő méteréért, azt nem tudom. De bármennyit is, csak és kizárólag azért, mert együtt lakom az unokámmal. Ha nem így lenne, akkor se lenne karácsonyfám, ha felvetne a pénz. A Karácsonyhoz hozzátartozik a fenyőillat, a fenyőillathoz viszont néhány ág is elegendő.
A szívem szakad meg a fenyőfákért, még ha tudom is, hogy zömében nem „igazi” erdőben nőttek, hanem ültetvényeken, ahol kimondottan abból a célból ápolgatták őket éveken keresztül, hogy valamikor egy december közepi napon el lehessen velük árasztani a piacokat, a városok forgalmas tereit, a hatvanféle üzletlánc boltjai előtti járdaszakaszokat.
Hogyne szakadna…nem mondtam még Neked soha, hogy én vagyok az az idióta, aki még a gazt is sajnálja kiszakítani a földből? Hogy képes voltam ugyanúgy locsolni a gyomot, mint a „rendes” növényeket, mert biztos sokkal jobban bántja a szomjúság, ha látja, hogy a többiek kapnak vizet?
Persze fenyőfa-ügyben megoldás lehetett volna a gyökeres fa. De nem akartam fenyőt a kertbe. Olvastam hajdanán, még a hatvanas évek végén – hetvenes évek elején egy Utunk vagy Korunk évkönyvben (sok-sok beszélgetés volt benne romániai magyar írókkal, közülük mondta valamelyik, sajnos nem tudom, hogy ki, nem Sütő, arra határozottan emlékszem), hogy abból a házból, amelyiknek az udvarán fenyőfa van, elmennek a gyerekek. Valószínű, hogy MÉGIS babonás vagyok, hiába állítom az ellenkezőjét.
Egyszer MÉGIS gyökeres fenyőnk lett. Túlélte a következő nyarat, csodaszép világoszöld hajtásokat hozott valamennyi ágacskája végén. Aztán egy napon arra mentem haza, hogy az újfoundlandi a gyökerestől kihúzott fenyőfával a pofájában rohangál körbe-karikába.
Nem jó fenyőt ültetni a kertbe, mert az is lehet, hogy nem a gyerekek mennek el a háztól, hanem a ház megy el tőlünk.

Gyerekkoromban addig volt karácsonyfánk, ameddig tényleg gyerek voltam. Amikor az én gyerekeim voltak kicsik, megint volt karácsonyfa. És mióta Krisztián megvan, újra. Most lesz 9 éves. És biztos vagyok abban, hogy már most is tudja, nem a minél nagyobb, minél cifrábban feldíszített karácsonyfától ünnep a Karácsony. (Nálunk egyébként piros alma van rajta, de van egy egész doboznyi piros üveggömbünk is, mert előfordult már, hogy sehol nem leltem megfelelő almát. És ezüst színű papírba csomagolt szaloncukor. A lányom minden évben drukkol, hogy kapjunk megfizethető „ehetőt” ilyen csomagolásban, mert ha pl. csak aranyszínű van, akkor jön az alufólia és az átcsomagolás.)
Szóval most lesz 9 éves. Egy év még? Kettő vagy három? Nem tudom. De mindent el fogok követni azért, hogy amig gyerek, legyen karácsonyfája. Talán valamennyire önzésből is: hogy láthassam a kikeredett szemét, a pofiján az ámulatot és az áhitatot, amikor a csengőszó után berohan a szobába.
Pedig segít karácsonyfát díszíteni…
Nem mű-áhitat. Benne még nem. És ami bennem van ilyenkor, az sem illúzió és önáltatás: az ő őszinte örömétől lesz valóságos. Én szerencsésnek érzem magam, hogy megkaptam gyerekkoromban a szeretetet, a harmóniát, a békét. Hogy megkaptam és megőrizhettem a gyertyagyújtás hangulatát, a Karácsony csodáját , és sok mást, ami nélkül fel lehet nőni, és lehet élni – csak éppen sokkal szegényebben. Még ha nem is akarjuk elhinni. Pláne bevallani.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 15, 08:19:30
Hála Isten! Még az kellene, hogy mindenkinek kellemetlen emlékei legyenek a karácsonnyal kapcsolatban!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 15, 08:23:16
Bocsánat Methus, ha fejbecsaptalak a Néprajzi Lexikonnal!
Nekem sincs időm mostanában vitatkozni, legfeljebb vakkantani.
Sajnos igazad van. (Bármennyire szúrósan, nyersen fogalmazol is.)


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. December. 15, 09:03:15
Remelem az alabiakkal nem bantok meg senkit keretik az onironiat kierezni belole...

Nalunk azt hiszem mindig kornyezetbarat karacsonyok voltak. Katona zold, szovjet osszerakhato fat allitottak anyamek mert nem akartak hogy ha a teli szunet utan bemegyunk a suliba alljunk mint egy hulye ha megkerdik mit kaptunk karacsonyra. Nagyot egy szovjet osszerakhato faval nem lehet alkotni de mindig meg kellett allapitanunk hogy zsidok meg ha nagyon is probalkoznak sem tudnak egy karacsonyfat rendesen feldisziteni. Annak azert orulok hogy a fenyofa allomanyt legalabb nem pusztitottuk. A 80-as evek vegen aztan a szovjet osszerakhato karacsonyfat lecsereltuk egy hanukka gyertyatartora, a kornyezetbarat megkozelites igy is megmaradt

Mas itt Amerikaban sok helyen versenyeket tartanak hogy ki tudja szebben feldisziteni a hazat karacsonyra. Ezt ugy kell elkepzelni hogy egy egy negyedben szinte minden hazat eszmeletlen mennyisegu szines egovel es elektromos mozgo telapokkal meg szarvassal szerelnek fel es este olyan fenyarban usznak az utcak mintha nappal lenne.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 15, 10:49:47
Idézet
Mas itt Amerikaban sok helyen versenyeket tartanak hogy ki tudja szebben feldisziteni a hazat karacsonyra. Ezt ugy kell elkepzelni hogy egy egy negyedben szinte minden hazat eszmeletlen mennyisegu szines egovel es elektromos mozgo telapokkal meg szarvassal szerelnek fel es este olyan fenyarban usznak az utcak mintha nappal lenne.


Nincs kétségem, hogy hamarosan behozzuk a lemaradást!

A fényárhoz: pár nappal ezelőtt olvastam, hogy Budapest is ünnepi fénybe öltözött, gyakorlatilag az egész Belvárost kivilágították. Nem nagyon mászkáltam a városban, csak itt a Batthyány téren láttam az eredményt. Az valójában tetszik, hogy a fák ágain ezernyi apró égő világít, különleges hangulata van, már tavaly is élvezettel néztem a Körút fáit. Uganilyen a Batthyány tér, de képzeld mellé, hogy a villanyoszlopok derekánál valamivel feljebb egy karácsonyfa-kontúr világít, amolyan "többlapos", mint amikor kivágsz több karácsonyfa-formát, és a "türzsüknél" mint valami tengelynél összeeszkábálod őket, hogy "térbeli" fád legyen. A villanyoszlop a törzs. A kontúr kissé nagyobb lámpákból áll, a "lapokon" meg apró égőkból álló fűzérek világítanak.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 15, 20:25:34
Idézet
Tüskés vagy kedves Methus, így aztán szúrsz is…


Lehet, hogy nem azt irtam, amit olvastok belole.
A karacsonyfa torteneterol irtam, arrol az idorol, amikor meg nem voltak az eszmek is kommercialisak, a piac valos anyagi szuksegletek kielegitesevel foglalkozott, flancra senkinek sem tellett. De azert a madarrol, mokusrol, sunrol, ozrol megis gondoskodott a veluk elo ember. Es a remenyrol irtam, a telbol valo menekules vagyarol. Mas a tel annak, akit gyotor, es mas annak, aki a futott szobaba, a teli kamraba muhavat varazsol nosztalgiaert.

A pazarlasrol irtam. Arrol, amely felesleges es karos, es raadasul nem teremt hangulatot, fokent nem szeretetet, ami ennek a szep unnepnek az igazi lenyege.
Ma mindenrol azt hisszuk, hogy megvasarolhato. Minel nagyobb, minel dragabb, annal intenzivebb oromet okoz - velik sokan. Egy egesz ipar es kereskedelem alapozodik ilyen tevhitre. Kulon undorito, hogy mar nem is torjuk magunkat ellesni a masik ember vagyat, hanem boritekban ajandekvasarlasi csekket adunk. Kenyelmes, mert nem kell utanajarni, es az ajandekozottnak sem kell taposodni az ujev elso napjaiban, amikor a kapott targyat kicsereli masra.

A diszrol irtam, ami csak kesobb valt dissze, eleinte eletmento funkcioja volt. A mesterseges igenykeltesrol irtam, amely haszontalan dolgot termeltet emberrel es termeszettel, 7-10 evre kihasznalatlanna teve nagy teruleteket. Visszafogtam magam, es nem irtam a telaporol, az angyalkakrol, cukormazas mitoszokrol, amelyek visszatekintve csillogoak, es a gyerekkorra valo emlekezes aranyfusttel vonja be oket. A varakozas, a gyerekarcok, kerek szemek, izgalom, meg ilyesmik mogott a tul koran es tulsagosan nagy audiovizualis dozisokban adagolt misztika huzodik. A lelek manipulalasa, a tudatos karteves. Ma az a divat, hogy ha a gyerek kerdez, akkor az igazsagot mondjuk neki valaszkent. A gyerek pedig kerdez, pl hogy hogyan lesz a baba? Ilyenkor jo reszletesen taglaljuk, hogy apuka rafekszik anyukara, stb. A gyerek a mikulasrol is kerdez. Erre meg jon az irdatlan soder valaszkent. Szaloncukor, csillagszoro, Jezuska, mennybol az angyal.

AvenarT kerdezte, hogy tartom-e a Karacsonyt. Persze, hogy tartom. Amiota az eszemet tudom, mindig is unnepeltem. Vizet predikalok? Talan. Az en gyerekeim is elvartak az ajandekot. Peer pressure - mondja az angol, a tarsak nyomasa. A szomszedgyerek is kapott es atjon vele megmutatni, dicsekedni, egyutt orulni. Az enyemeket sem foszthatom meg ettol. De altalaban azt kaptak, amire szukseguk volt, es akkor, amikor az kellett, nem pedig naptarhoz igazitva, angyalhajjal leteritve, BoneyM harsogassal a hatterben. Regen a Karacsony csak farasztott. Ma untat is.

A neprajzi lexikontol valoban irtozom. Ki lehet vele kergetni a vilagbol. A vallasi narrativak legalabb valahogy fel vannak epitve. Struktura van bennuk, olykor racio. Erkolcs, ok, okozat, bun, buntetes, mindez cizellalva, szeles hatter-freskokkal elevenne varazsolva. Azok a badarsagok azonban, amelyeket Parole hozott es KapitanyG oly gyakran es oly szivesen idez, osszefuggestelen babonak, eszement emberek torz gondolatai, amelyekre muveletlen, szorongo szerencsetlenek a vevok. Ha husvetkor hármat kopsz a folyoba, akkor Janos napjan ot cinege ul majd a kéményedre. Aki Gergely-napkor tulipant tesz a kalyha moge, annak harmadnapra legeny nez be az ablakan. Lehet, hogy Ti ezekben szepseget lattok, en hanyok toluk. Mivel az en kartacsonyfa irasomra ez jott valaszkent, irtam a sajnalkozast, a megbanast.

Pusztan errol van szo. Nem vagyok karacsony-ellenes. En is unnepelem. Az esztelen es oknelkuli tulfogyasztast elutasitom. A karacsonyfa ma a pazarlas szimboluma es eszkoze. A buta mitoszokat megvetem. A gyerekeket lehet sokfelekeppen szeretni es oromet okozni nekik ezer modon, nem szuksegkeppen egy fix datumhoz kotve es fokent nem misztikus es ertelmetlen szovegkoritessel meg ritualekkal.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 15, 22:18:29
Kedves Methus, a szúrás nem az volt, amit az ünnepről írtál, hanem az, amit Avenárt-nak. Azt hittem egyértelmű lesz, az Avenárt-nak írt hozzászólásodra küldtem a választ, nem a karácsonyfásra. És aztán úgy folytattam, hogy AZT PEDIG...
Semmi többet nem akartam, csak azt elmondani, hogy én miért veszek karácsonyfát. Egyetlen szóval nem mondtam, hogy nincs igazad. És most sem mondom, hogy amit a pazarlásról, az ünnep lényegéről írsz, az nem úgy van. Úgy van. Azt hittem, ismersz annyira, hogy tudod, én is hasonlóképpen gondolom. Igaz, nem érzem bűnnek, vétségnek sem, ha a gyerekek díszletet is kapnak mellé. Nem festett angyalkákat, meg színes giccset, csak egyszerűen egy jelképet. Útjelzőt. Formát. Nem igaz, hogy szabadulni kell minden formától, minden külsőségtől. Te se papucsban és pulóverben mész operába, gondolom. Pedig ott is az előadás lényeg, nem az, hogy milyen ruhában ül a széksorokban a hallgatóság. És a Zeneakadémián meg a színházban is maradhatna kivilágítva a nézőtér, mégis kialszik a csillárok fénye.
Sosem "ajándékoztam" vásárlási utalványt, sosem ajándékoztam pénzt, sose gondoltam azt, hogy drága ajándékokkal helyettesíthetek bármit, szeretet, érzelmeket, gondoskodást. Módom se lett volna rá soha. Most sincs. A szüleimnek se volt. Mégis rámzúdítasz mindent - legalább úgy, mint AvenárT Rád a néprajzi lexikont. Csak éppen az a néprajzi lexikon, ezek meg a Te gondolataid, a Te véleményed.
Most leginkább azt akarom mondani, hogy ezúttal sikerült Parole-ba is szúrnod, meg belém is. Sőt, azt is akarom mondani, hogy nemcsak szúrsz, hanem goromba is vagy.
A badarságainkat elvittük az Elfeledett magyarokból, nem kell olvasnod őket. Abban viszont nagyon tévedsz, hogy bármelyikünk is úgy gondolja, hogy arra, amit összeszedünk, vannak még "muveletlen, szorongo szerencsetlenek", akik vevők. Nincs vevő, Methus, nincs ember, aki ezekben hisz. Az se, aki Luca napkor levág egy ágat, beviszi a lakásba és vízbe teszi. Mert nem "varázsolni" akar vele. Csak egy virágos ágat akar látni a télben. Én is azért teszem. És egyáltalán nem biztos, hogy Luca napkor. Amíg volt bokrom, amiről vághattam ágat, egész télen volt valamelyik vázámban virágos ág.
Te is mondod, Methus, hogy az emberek sokfélék. Fogadd hát el, hogy vannak olyanok is, akik nem érzik személyük elleni sértésnek a néprajzi lexikont. Vannak, akik szívesen járnak a néprajzi múzeumba, kiállításokra, tájházakba, és úgy gondolják, nem haszontalan megismerni azt, milyen eszközökkel dolgoztak, milyen öltözetben jártak, hogyan éltek, hogyan gondolkoztak déd- és ükapáink, ükanyáink. És a babonákban, ráolvasásokban nem az ostobaságot, meg a primitívséget látják, hanem azt, hogy ezek mind arról a világról mesélnek, amelyikben rég halott eleink éltek.
Belőlük lettünk, Methus!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 15, 22:40:48
Ha Parole másképp gondolja, majd mondja.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 15, 23:16:35
Idézet
Kedves Methus, a szúrás nem az volt, amit az ünnepről írtál, hanem az, amit Avenárt-nak. Azt hittem egyértelmű lesz, az Avenárt-nak írt hozzászólásodra küldtem a választ, nem a karácsonyfásra. És aztán úgy folytattam, hogy AZT PEDIG...


Igen, neha tuskes vagyok, elismerem. Van, amikor gondosabban csomagolom, van, amikor takaratlanul, nyersen jon elo a lenyeg. Azert, mert a Te nepszokas gyujteseidet, amelyek periodikusan megjelennek az Elf Magy-okban, nem kritizaltam, meg nem jelenti, hogy nem ockodom toluk. Ez, a karacsonyfasra kozvetlenul zudulo folklor tul eros kontraszt volt, nem tudtam megallni. Altalaban viselkedem, de nem mindig. Tiszta racionalizmusra balegyenesszeruen egy babonazuhatag. Szoval, ez sok volt.
De meg arra is csak annyi reakciom volt, hogy bantam a kozlest, visszavontam volna sajat irasom. Fair enough, ugyhiszem.

Idézet
Nem igaz, hogy szabadulni kell minden formától, minden külsőségtől.


Nem mindentol, csak a karostol. A butitotol, a sotetben tartorol. Hollandia november elejetol mikulas-lazban el. Felnott emberek meghatottan sereglenek az utcakra, ahol elore kozolt tervek szerint vonul be a mikulas, csonakrol feher lora szallva, neger szolgai kisereteben. Elotte a rendorseg masiroz negyes sorokban, mogotte a tuzoltok, azutan a modosabb helyi kereskedok, majd a koznep. Az emberek meghatottan allnak a csecsemoket magasra emelik, teljes a kaosz es az atszellemult, bornirt boldogsag. Ezt koveti a vasarlasi es ajandekozasi orgia. A gyerekek talan ha 15 eves korukra ebrednek ra, hogy ez csak szinjatek. Talan soha. Nektek ez folklor. Evrol evre dobbentebben nezem.

Idézet
Sosem "ajándékoztam" vásárlási utalványt, sosem ajándékoztam pénzt, sose gondoltam azt, hogy drága ajándékokkal helyettesíthetek bármit, szeretet, érzelmeket, gondoskodást. Módom se lett volna rá soha. Most sincs. A szüleimnek se volt. Mégis rámzúdítasz mindent - legalább úgy, mint AvenárT Rád a néprajzi lexikont. Csak éppen az a néprajzi lexikon, ezek meg a Te gondolataid, a Te véleményed.


Nem RAD, kedves KG. Ez altalanos megfigyeles volt, nem Teged lattalak a celkeresztben.

Idézet
Most leginkább azt akarom mondani, hogy ezúttal sikerült Parole-ba is szúrnod, meg belém is. Sőt, azt is akarom mondani, hogy nemcsak szúrsz, hanem goromba is vagy.


Parole-ba sem ohajtottam szurni, legfeljebb hangot adtam keseru erzesemnek, csalodasomnak. Beled meg egyaltalan nem, csak Te mostanaban fokozottan erzekeny vagy.

Idézet
A badarságainkat elvittük az Elfeledett magyarokból, nem kell olvasnod őket.


Hagyhatod ott. Nem szoktam vegigolvasni. Egyszeruen nem erdekel, es kerulom a bosszankodast. Csak ird oket nyugodtan es csak olvassak, akiknek ez tetszik. Nem vagyunk mind egyformak, ettol szines a vilag. Azert, mert Te nem szereted a lekvaroscsirket, en meg nem haragszom Rad. En meg nem szeretem a makos sztrapacskat, ezert meg neked nem kellene orrolnod!

Idézet
Abban viszont nagyon tévedsz, hogy bármelyikünk is úgy gondolja, hogy arra, amit összeszedünk, vannak még "muveletlen, szorongo szerencsetlenek", akik vevők. Nincs vevő, Methus, nincs ember, aki ezekben hisz.


Nem maradnanak fenn ezek a babonak maskent.

Idézet
Te is mondod, Methus, hogy az emberek sokfélék. Fogadd hát el, hogy vannak olyanok is, akik nem érzik személyük elleni sértésnek a néprajzi lexikont. Vannak, akik szívesen járnak a néprajzi múzeumba, kiállításokra, tájházakba, és úgy gondolják, nem haszontalan megismerni azt, milyen eszközökkel dolgoztak, milyen öltözetben jártak, hogyan éltek, hogyan gondolkoztak déd- és ükapáink, ükanyáink. És a babonákban, ráolvasásokban nem az ostobaságot, meg a primitívséget látják, hanem azt, hogy ezek mind arról a világról mesélnek, amelyikben rég halott eleink éltek.
 Belőlük lettünk, Methus!


En nem annyira, mint masok. Ezert is sikerult magamat kikuralni belole. Sorry, most nem tudok maskent irni. Nem kellene ezt sem...


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 15, 23:20:26
 ---


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 15, 23:36:50

Itt is. Mikulás-vonat járt az országban. A rádió bemondta, hogy mikor, melyik városban fog megállni. Lehet menni Nagykarácsonyba Mikulást nézni az otthonában. Kozmo ajánlgatta.
Nem ez a folklór. Ez az őrület. Amit a gyártók, kereskedők igyekeznek még tovább fokozni. A média hathatós közreműködésével.
És Te megint azt mondod: Nektek. Nekem nem. Lehet, nem engem látsz a célkeresztben, de mégis úgy érzem, ott vagyok.

Keserű csalódás?
Talán olykor MÉGIS végig kellene olvasnod.
A babonák meg úgy maradtak fönn, hogy összegyűjtötték őket. Azokat például, amelyekből én leggyakrabban merítek, Szendrey Zsigmond(1879-1943) és Szendrey Ákos(1902-1965).


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 00:25:36
Idézet
Regen a Karacsony csak farasztott. Ma untat is.


Te szegény ember...


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 00:46:00
Tiszta szivvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsôm se szemfedôm,
se csókom, se szeretôm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendôm hatalom,
húsz esztendôm eledom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szivvel betörök,
ha kell embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
àldott földdel elfödnek
s halált hozó fû terem
gyönyörûszép szívemen.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 00:55:38
BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
 Lángos csillag állt felettünk,
 gyalog jöttünk, mert siettünk,
 kis juhocska mondta - biztos
 itt lakik a Jézus Krisztus.
 Menyhárt király a nevem.
 Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
 Úgy hallottuk, megszülettél,
 szegények királya lettél.
 Benéztünk hát kicsit hozzád,
 Üdvösségünk, égi ország!
 Gáspár volnék, afféle
 földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
 Fõtt kolbászunk mind elfogyott,
 fényes csizmánk is megrogyott,
 hoztunk aranyat hat marékkal,
 tömjént egész vasfazékkal.
 Én vagyok a Boldizsár,
 aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
 Hulló könnye záporán át
 alig látja Jézuskáját.
 A sok pásztor mind muzsikál.
 Meg is kéne szoptatni már.
 Kedves három királyok,
 jóéjszakát kívánok!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 00:56:31
BETLEHEM

A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,
csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Az asszony leszáll a kamrai létrán, -
Mennybõl az angyal! - zeng öt atyafi.
Az öreg kapás az ólban ganét hány,
kántálnak sírva lompos tyúkjai.
Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt,
borostás állal komorul a zsupp
s fodor leveske szaga áraszt vígaszt,
mely a danával mennyezetre fut.
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverõ papírbarmok közt örül
s a tûz fényénél a jámborok mintha
ugrándoznának a jászol körül.
De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol
az úri szél és gõzlik a magyar
s a két pásztor fonott kalácsot majszol
s a három király pálinkát nyakal.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. December. 16, 01:43:19
Idézet
Ha Parole másképp gondolja, majd mondja.


- parole döbbenten és értetlenül mered a monitorra, és gombóccal a torkában mindössze ennyit tud csak mondani: SF vezet!


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. December. 16, 02:39:43
ha nem vagyok indiszkret mi az hogy:

SF vezet!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 02:56:22
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 03:07:47
Reményik Sándor:
A karácsonyfa panaszkodik
El-elnézlek ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Óh én is, én is hontalan vagyok!

Piacra vitték testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mű-zuzmarát a zuzmara helyett.

Tudom: elszárad a levágott kar.
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az ősrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szűk szoba.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 03:25:14
Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

... Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

... És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Juhász Gyula


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 04:04:56
Életemben eddig egyetlen Karácsonyt töltöttem a szeretteim nélkül.
Nem kivánom senkinek.
Pedig ahol laktam, volt szép nagy fa és sok ajándék...

(Az szörnyű dolog amikor ezt magyarázni kell...)


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 04:09:38
HELTAI JENÕ: KARÁCSONYI BALLADA A RÉGI JÓ IDÕKRÕL JÓ VILLON MESTER MODORÁBAN

Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihûlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomoru csöndje bágyasztón fon át ...
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idõk karácsonyát?


A régi jó idõk ! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyõt,
Víg gyertya égett, kis csengõ csilingelt
És jött az angyal vacsora elõtt.


Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyûlölet van, átok, babonák ...
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idõk karácsonyát?


Gyermekzsivajgás, égõ, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök ...
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög,
A neve: Jókedv. Hajléktalan, árva.
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idõk karácsonyát?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:04:12
Haggyátok má Metet! Én tökéletesen megértem a lelkiállapotát, és a gondolatait. A gondolataival nem mindenben értek egyet, de az érzéseit tiszteletben tartom.
És főként nem sajnálgatom!!!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:09:36
Bari, ha kitomboltad magad, akkor ne dörgöld még több ember orra alá, hogy neked milyen remek gyerekkorod volt, milyen boldog vagy, és mindig (egy kivételével) mennyire kirobbanóan sikeres, elégedett, körülrajongott minta apa, minta polgár, minta férj, minta munkatárs, és sikerember vagy, és minden karácsonyodat Disnylandban forgatták.
Nem veszi ki jól magát! (Ráadásul gyanussá teszi ezt a rózsaszín álmot, ami a Te életed.)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 08:15:07
Nem bántja Methust senki.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:21:11
Idézet
Nem bántja Methust senki.


De, Bari bántja.
[/quote]


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:36:07
És "babonaügyileg" erősen vissza kell fognom magam, hogy én se bántsam.:-))))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 08:37:05
Bántja?
Tegnap este azzal mentem el innen, hogy nem vagyok hajlandó mentegetőzni amiatt, mert volt és van karácsonyfám, és nem vagyok hajlandó senkit arról győzködni, hogy ettől még az én ünnepem is van annyira mázatlan és tiszta, mint azoké, akik a racionalitáson kívül minden mást el- és megvetendőnek tartanak.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:42:10
De nem tüntettél vele!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 08:43:00
???


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 08:43:26
Idézet
Bari, ha kitomboltad magad, akkor ne dörgöld még több ember orra alá, hogy neked milyen remek gyerekkorod volt, milyen boldog vagy, és mindig (egy kivételével) mennyire kirobbanóan sikeres, elégedett, körülrajongott minta apa, minta polgár, minta férj, minta munkatárs, és sikerember vagy, és minden karácsonyodat Disnylandban forgatták.
 Nem veszi ki jól magát! (Ráadásul gyanussá teszi ezt a rózsaszín álmot, ami a Te életed.)


Azt hiszem elszálltál egy kicsit.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 08:45:05
Idézet
De nem tüntettél vele!!!


Nem is kicsit.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:46:06
Másrészt a racionalitás fogalomkörébe tartoznak az emberi érzések is, a szokások kialakulása, stb. és a szociológia, a néprajz, a történelem, és a pszichológia sem az ezoterika tárgykörébe tartozik.
De most annyi dolgom van, hogy nem tudok Methussal vitatkozni. Ráadásul nem is akarok, mert félek, hogy nem a tárgykör, hanem valami személyesebb miatt írta, amit írt. És ez a virtuális valóság nem alkalmas arra, hogy normális beszélgetést folytassunk.



Esik a hó!!!!!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:47:30
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉN???????
Te Birkák legjobbika, legboldogabbika, Te bika!

Nem alszol?????


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 08:49:11
Idézet
Másrészt a racionalitás fogalomkörébe tartoznak az emberi érzések is, a szokások kialakulása, stb. és a szociológia, a néprajz, a történelem, és a pszichológia sem az ezoterika tárgykörébe tartozik.
 De most annyi dolgom van, hogy nem tudok Methussal vitatkozni. Ráadásul nem is akarok, mert félek, hogy nem a tárgykör, hanem valami személyesebb miatt írta, amit írt. És ez a virtuális valóság nem alkalmas arra, hogy normális beszélgetést folytassunk.
 
 
 
 Esik a hó!!!!!!!


Menjél dolgozni kedves. Ide beugrottál és elvégezted amit kellett. A többit ne siesd el...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 08:50:35
Na, ezért utállak!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 09:05:41
Idézet
Na, ezért utállak!


Ha vigasztal most én sem rajongot érted. De nálam nem tart soká. Nem szeretek örökké duzzogni.


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 16, 14:07:55
„A neprajzi lexikontol valoban irtozom. Ki lehet vele kergetni a vilagbol. A vallasi narrativak legalabb valahogy fel vannak epitve. Struktura van bennuk, olykor racio. Erkolcs, ok, okozat, bun, buntetes, mindez cizellalva, szeles hatter-freskokkal elevenne varazsolva. Azok a badarsagok azonban, amelyeket Parole hozott es KapitanyG oly gyakran es oly szivesen idez, osszefuggestelen babonak, eszement emberek torz gondolatai, amelyekre muveletlen, szorongo szerencsetlenek a vevok. Ha husvetkor hármat kopsz a folyoba, akkor Janos napjan ot cinege ul majd a kéményedre. Aki Gergely-napkor tulipant tesz a kalyha moge, annak harmadnapra legeny nez be az ablakan. Lehet, hogy Ti ezekben szepseget lattok, en hanyok toluk. Mivel az en kartacsonyfa irasomra ez jott valaszkent, irtam a sajnalkozast, a megbanast.”

Visszataszító, amit írsz, Methus. A Néprajzi Lexikonban ott van eltemetve mindaz, amiért élni érdemes, ami lelket ad ennek a világnak, ami emberekké tesz bennünket, ami biztosítja a szellem folytonosságát, ami halhatatlanokká tesz minket akkor is, ha esetleg tényleg mindenestül halandók vagyunk. Ami ezen felül marad, az vagy ezeknek földolgozása, variációja, vagy nem érdemes a megőrzésre és a magasztalásra.


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 16, 14:09:52
Most miért baszogatod a Bárányt? Általában rászolgál, de most?


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 16, 14:15:40
„Másrészt a racionalitás fogalomkörébe tartoznak az emberi érzések is, a szokások kialakulása, stb. és a szociológia, a néprajz, a történelem, és a pszichológia sem az ezoterika tárgykörébe tartozik.”

Szerintem nem. A racionalitás-bálványozás rossz, ugyanolyan babonaság, mint analógiásan gondolkodni gyakorlati kérdésekről. Az önmagában álló racionalitás gonosz; Holocaust és falanszter a vége.

Az emberi érzések irracionálisak. A szeretet, a jóság, az álmok, a hit, a mese, a dal, a mítosz — ami igazából emberré tesz minket, az mind irracionális.A racionalitásnak nincs morális vetülete; hatékony, de rideg, nem alkalmas arra, hogy emberi öntudat épüljön rá. Eszköz, nem cél, és végképp nem valami szekuláris istenség.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 14:21:41
Idézet
Most miért baszogatod a Bárányt? Általában rászolgál, de most?


(Nu pagogyiii)

Én is csodálkoztam ezen a fehércseléden. Mivel paprikáztam fel ennyire? Önmagamhoz képest elég visszafogott voltam.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:25:17
1278 hozzászólás.

És általában imád lesajnálni mindenkit, akinek nem volt annyira ragyogó és mintaszerű gyermek-, ifjú-, és felnőttkora, mint neki. Egy-egy beírás nem feltűnő, de összességében ezekkel a látványos "bezzeg nekem minden rózsaszínű" dicsekvéssel több megbántott, sértődött ellenséget tud begyűjteni, mint amikor ugyancsak durva szavak nélkül , de rettentően körmönfontan ír le vitapartnereket. És bájosan édes szavakba rejti a tőrt, amivel a béka feneke alá küldi az ellenfelet.
A humorát, íróniáját én (mint okleveles mazochista) tudom élvezni, de vannak időszakok, amikor kevésbé brutálisra vágyom.


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 16, 14:25:28
Engem a Papának sikerült izomból. Kezdte a Gyűrűk Urának fikázásával, majd most megtalálta számtalan Achilles-inam közül ez egyik legérzékenyebbet: viszolygok a racionalitás-bálványozástól. Szkeptivel is ez volt a fő bajom, de hát ő szegény segghülye volt, a Papa meg nem az...


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 16, 14:27:24
Elfogult vagyok. A helyében nem hagytam volna ki én sem. Aki fennkölt anyaghitűségében lenézi a babonaságok mocsarában tévelygőket, annak ez a minimum, ami jár.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:32:56
Olyan vagy, mint az az undorító Afteraight csoki vagy mifene a neve.
Nem, rosszabb!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 14:37:17
Kedves,
Itt nem volt semmi humor és irónia.
A Karácsony nekem komoly dolog. Az igaz, hogy ez a rohadt marketekonomista világ ezt is, mint mindent megcsinálta üzletté. Haszonlesők hajszolják az embereket a költekezésbe, giccsparádé, fenyőirtás, ez mind igaz és mind tudok róla.

De akinek a Karácsonyról első, vagy akár második helyen ez jut eszébe azt én szivemből sajnálom. Aki unja a Karácsonyt annak nem volt része megismerni a Karácsony estékben azt az összetartozás érzést, melegséget, szeretetet amit nekem. Kevesek egyikét amiért érdemes élni.

Részvétem érte, minden irónia nélkül.

Ugyancsak annak akinek minden másolat csak akkor ér valamit, ha a MAGA gondalatait inspirálja. Én imádok a géniusz előtt megsemmisülni. Ha pl. bemegyek a BSO-ra és meghallgatom a Máté Passiót, az csak egy másolat. Vagy egy vers. Nincs szavam. Nem tudok mit hozzátenni, ha az tökéletes. Nincs arra szükségem, hogy a MAGAM szellemiségét hozzátegyem, mert csak rontanék rajta.

Aztán van ahol illetékesnek érzem magam. Az megint más eset...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:37:36
Methus más kategória. Nincs igaza a néprajzzal, szokásokkal, hagyományokkal kapcsolatban, de ennek szerintem valami más oka lehet, és most nincs kedvem őt gyötörni ezügyben. Meg nekem is rengeteg munkám van, csak néha átugatok ide a fórumra is.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:40:54
A részvétnyilvánítás (minden írónia nélkül is) hihetetlenül nagy sértés.
Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek önhibájukon kívül nem volt részük meleg családi karácsonyokban, vagy most nincs ebben részük stb. Ezért aztán ne nyilváníts nekik részvétet, mert ezzel még a tőrt is jól megforgatod a szívükben.

Bari, Bari, érted Te ezt , de fekete a gyapjad a szíveden.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:43:17
Nekem pl. borzalmas karácsonyaim voltak. ma is ráz a hideg, amikor közeledik az ünnep.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 14:44:13
Idézet
Olyan vagy, mint az az undorító Afteraight csoki vagy mifene a neve.
 Nem, rosszabb!


Amit itt ma reggel lapátra basztál Methus iránti tapintatból azok az én ugynevezett értékeim voltak.

Az, hogy nekem van két fiam és egy feleségem akivel jó a családi életem, állitom, hogy sokkal jobb, mint az általam ismert többség az engem nagyon boldoggá tesz. De soha nem mondtam, hogy az én érdemem. Sok benne a szerencse és mindenképpen közös eredmény. De senki kedvéért nem fogom sem elhallgatni, sem szégyenkezni miatta. Fejtetőre állitott világ lenne. Gyógyitsuk közösen a betegeket kedves, de azért azt nem kell szégyelleni ha valaki valahol egészséges tudott maradni...

Ugyanigy vagyok azzal, hogy ennyi év után a kölkeim magyarok maradtak. Nem tudom hogy csináltuk, de nekem fontos és nagyon örülök neki. Mérhetetlenül örülök. Ha valakinek ez nem fontos, lelke rajta. Nekem az és nem fogok miatta röstellkedni...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:46:29
A sajnálatodból viszont nem kérek. Nagyon sikeresen túljutottam életem ezen szakaszán, meg önmagam sajnálgatásán. Ma már remekül megvagyok az ünnepekkel, és örülök, hogy ha másnak jól sikerül, viszont engedjétek meg nekem , hogy nekem ne jelentse azt, amit másnak.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:49:00
Megint mellébeszélsz! Csúsztatsz!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 14:49:29
Idézet
A részvétnyilvánítás (minden írónia nélkül is) hihetetlenül nagy sértés.
 Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek önhibájukon kívül nem volt részük meleg családi karácsonyokban, vagy most nincs ebben részük stb. Ezért aztán ne nyilváníts nekik részvétet, mert ezzel még a tőrt is jól megforgatod a szívükben.
 
 Bari, Bari, érted Te ezt , de fekete a gyapjad a szíveden.


Kedves,
Azt hiszem nem azzal kezdődött a dolog, hogy én részvétet nyilvánitottam. Két hölgyemény beszélgetett itt Methussal és miután mindkettő igen nagyra tartja Methust az én olvasatomban olyannak tünt a dolog, hogy elöszor nem is hittek nagyon a szemüknek, hogy mit olvasnak. Mire én beszálltam a dolgok eléggé előrehaladott állapotban voltak.

Próbáld meg felfogni édes, hogy amit Methus giccs és babonaparádénak irt le egy hanyag szösszenetben az az életemben fontos szerepet játszik.

Ez persze Neked biztos nem érv. De hát sajnos a dolog itt kezdődött...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 14:49:45
Az elvárható mindenkitől, hogy MEGÉRTSE azt, akinek OKA van ilyen vagy olyan véleményt kialakítani - de az már nem várható el, hogy ezért egyet is értsen vele. Továbbá: mindenkinek joga olyan véleményen lenni, amilyenen csak akar, de az mindenképpen visszás, ha azt hiszi, az övé az egyedül helyes és üdvözítő.
Ez volt az egyik, amit mondani akartam. A másik meg az, hogy talán abba kellene hagyni annak a csócsálását, hogy van-e oka és milyen oka van Methusnak. Kérlek szépen Benneteket!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:55:41
Én csak a saját okaimat ismerem, de el tudom képzelni, hogy másoknak sem fenékig tejföl.
Én sem értek egyet sok vonatkozásban Mettel, le is írtam.
Bari viszont ezekből a ziccerekből úgy csinál övön aluli vágást, hogy a sajnálat álruhájába öltözteti a mondandóját.
Nem először vágja a remek, és egészséges családmodelljével szájon a vitapartnereket, éreztetve, hogy mennyire beteg, és szerencsétlen élet jutott nekik.

A büdös nagy empátiáját, együttérzését remekül forgatja úgy, hogy egy jégcsákány humánusabb lenne.

Pont.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 14:57:09
Édes a jó büdös..........!


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 15:07:35
Idézet
Én csak a saját okaimat ismerem, de el tudom képzelni, hogy másoknak sem fenékig tejföl.
 Én sem értek egyet sok vonatkozásban Mettel, le is írtam.
 Bari viszont ezekből a ziccerekből úgy csinál övön aluli vágást, hogy a sajnálat álruhájába öltözteti a mondandóját.
 Nem először vágja a remek, és egészséges családmodelljével szájon a vitapartnereket, éreztetve, hogy mennyire beteg, és szerencsétlen élet jutott nekik.
 
 A büdös nagy empátiáját, együttérzését remekül forgatja úgy, hogy egy jégcsákány humánusabb lenne.
 
 Pont.


Még toppantsál is egyet a cipőcskéddel hozzá aranyom, úgy még hatásosabb lesz.

De ha vennéd a fáradságot és visszaolvasnál láthatnád, hogy én itt sem voltam még, amikor a vita kezdődött. Mire idenéztem a Karácsony lényegében le volt festve primitiv babonás emberek giccsparádéjának provokálatlanul. Úgy gondolom nem vagyok egyedül aki szeretettel készül erre az ünnepre. Most el kellene gondolkodjak és magamba szálljak?

Nem én kezdtem a családi életemmel kérkedni és ezúttal nem is hinném, hogy túlzásba vittem volna.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 15:08:40
Idézet
Édes a jó büdös..........!


Akkor aranyom!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 15:13:14
Cuncimókuskám! Ez nem az első, hanem a sokadik alkalom!
Kicsim, csak most adódott úgy a helyzet, hogy az orrod alá dörgöljem.
Jól tudod aranyom, hogy nem a boldogságod, hited, családod említése a gond, hanem ennek fegyverként való használata.

Csók, és pussz, Te kis butus!


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 16, 15:14:14
Kaposi Kálmán esszéje jut eszembe a Z magazinból. Lehet, hogy még a héten előkerítem és közlöm itt.

Amúgy nekem a Karácsony Dies Natalis Solis Invicti, pogány napfordulós ünnep, s mint ilyen, igen fontos.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2003. December. 16, 15:15:07
Idézet
Cuncimókuskám! Ez nem az első, hanem a sokadik alkalom!
 Kicsim, csak most adódott úgy a helyzet, hogy az orrod alá dörgöljem.
 Jól tudod aranyom, hogy nem a boldogságod, hited, családod említése a gond, hanem ennek fegyverként való használata.
 
 Csók, és pussz, Te kis butus!


Buksikám. Nézz vissza egy kicsit.

Alkalom volt ez?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 15:37:15
A fény születéseként nekem is ünnep.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 15:38:49
Nem alkalom, hanem utolsó csöpp a pohárban.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 15:55:21
Idézet
Bari viszont ezekből a ziccerekből úgy csinál övön aluli vágást, hogy a sajnálat álruhájába öltözteti a mondandóját.
 Nem először vágja a remek, és egészséges családmodelljével szájon a vitapartnereket, éreztetve, hogy mennyire beteg, és szerencsétlen élet jutott nekik.



Sosem éreztem így.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 16:21:24
Veled sosem csinálta.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 17:07:08
Nemcsak a nekem szóló hozzászólásait olvasom. És ezzel együtt is azt mondom: én soha nem éreztem.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. December. 16, 17:53:12
Van ebben az országban egy Berecz András nevű mesemondó. Megjelent egy lemeze: Felítő.
Szerintem a Budapesti Művelődési Központban tudnak segíteni, hol és hogyan lehetne hozzájutni vagy meghallgatni. Talán könyvtárakban is van belőle. Azt gondolom, szeretnéd, ha meghallgatnád. (A felítő az ugyanaz, mint a leitő, csak fordítva. Ja, a kupica szilvapáleszt pedig úgy mondja: „egy csiporka szilvalé”.)
Igazi népmesék és népdalok, egyébként, de amit hallasz, az olyan, mintha a kemencesutban kuporognál retkes térdekkel, és frissen tört diót rágcsálnál.


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. December. 16, 20:21:03
Te elfogult vagy... (En is...)

Avenart-nak baromira igaza van, en is hasonlokat irogatok a temaban mar regen ketsegtelenul erosebb tonusal...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 16, 20:38:39
Kíváncsivá tettél. egpróbálom megszerezni.
Köszönöm az ötletet.
Mostanában jelent meg Budai Ilona székely népmesegyűjtése, amiket Cd-n el is mesél. Az is nagyon jó. Nekem az tetszett, amikor egy fiatal legény azt mondta egy nagyon csúnya lányról, hogy " még a lú is hátrafelé nyerít, ha meglátja".


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 20:44:55
Nem tartom magam elfogultnak. Annyit mondtam, én soha nem éreztem, hogy Bari fegyverként használná másokkal szemben a saját családi életére való hivatkozást. Ha tudsz rá példát - vagy AvenárT tud -, azt fogom mondani, hogy tévedtem. De ez így megint csupán egy megállapítás, ami szerintem minden alapot nélkülöz.
Be lehet bizonyítani az ellenkezőjét.
És, már megbocsáss, Te egyáltalán nem "hasonlókat" irogatsz a "témában".


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. December. 16, 21:06:03
Kedves Kapitanyg,

Elfogultsagod koztudott de az termeszetes hogy neked nem tunik fel. Amugy ha a szovegkornyezetet nezed egeszen mas a baba fekvese mint kulon. En pontosan ertem hogy Avernart mitol akadt ki (szerintem Te is), de azt is el tudom kepzelni hogy Baranynal ez most nem volt szandekos igazabol eszre sem veszi neha miket irogat vagy hogy ez miert borithat ki egyeseket...

igazabol az egesz lenyegtelen...

udv
samp


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 21:13:39
Kedves Samp,
attól köztudott, hogy Te úgy döntöttél, elfogult vagyok, és ezt terjeszted is. Amúgy, ahogy elnézem az ezzel kapcsolatos hozzászólásokat, nem én voltam az egyetlen, és főleg nem az első, aki nem AvenárT-tal értett egyet. Ha én emiatt elfogult vagyok, légyszíves az elfogultságot másnál, másoknál is szóvá tenni.


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2003. December. 16, 21:27:34
Kedves Kapitanyg,

En nem terjesztek Rolad semmit. De ha Neked igy jobb hogy az en konspiraciom van a dolog mogott hat legyen. A virtualis osztalynaplodba beirhatsz nekem egy ujabb rosszpontot.
Maradjunk annyiban en Avenart-vel ertek egyet az adott kerdesben te pedig veletlenul Barannyal

Ennel azert meg az is izgalmasabb hogy kortefa 83 eves e egyaltalan...

Idézet
Kedves Samp,
 attól köztudott, hogy Te úgy döntöttél, elfogult vagyok, és ezt terjeszted is. Amúgy, ahogy elnézem az ezzel kapcsolatos hozzászólásokat, nem én voltam az egyetlen, és főleg nem az első, aki nem AvenárT-tal értett egyet. Ha én emiatt elfogult vagyok, légyszíves az elfogultságot másnál, másoknál is szóvá tenni.
 


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 16, 21:42:55
Idézet
En nem terjesztek Rolad semmit.


Most is ezt mondtad, nem?


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. December. 16, 23:06:35
Na!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2003. December. 17, 01:35:29
Idézet
A felítő az ugyanaz, mint a leitő, csak fordítva.


- Nem haragszol, ugye, ha mint fül- (hallottam már Berecz Andrást mesélni) és szemtanú (boldog tulajdonosa vagyok a könyvnek és lemeznek) most kijavítalak?
De így az igazi:

"Csík arra van, né! Lépjenek csak tovább a vén ficfa irányába, egészen addég a bárányforma csutakig, annál térjenek jobbra, a hegy nyakán ki, a meredek felítőn, melyik, mint a leítő, éppe ugyanaz, csak másra használódik!"


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2003. December. 17, 02:11:58
Idézet
"Csík arra van, né! Lépjenek csak tovább a vén ficfa irányába, egészen addég a bárányforma csutakig, annál térjenek jobbra, a hegy nyakán ki, a meredek felítőn, melyik, mint a leítő, éppe ugyanaz, csak másra használódik!"


Köszönöm, Parole, nekem nincs meg, csak hallottam.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 17, 07:50:27
Erősebb tónussal:-))))))))

Mer én egy rendszer- és báránykritikai értelmiségi vagyok és rendkívül visszafogott:-)))))


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2003. December. 18, 00:50:29
Na azé’!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 18, 08:41:03
No ne!


Cím: Re: Szalon
Írta: ouroboros - 2003. December. 19, 13:54:25
• A Happy Christmassza

{ Z Magazin • 1997. december • II. évfolyam, 12. szám, 40. oldal • Szerző: Kaposi Kálmán }

„A Muzik nevű brit dance-magazin képregényének hőse egy földönkívüli. Az újság tavaly decemberi számában egy olyan epizód látható, amit nem tudok elfelejteni. A zöld emberke nagyon álmos, ezért méregerős italokat hajt fel, de hiába. Elszívja a legerősebb jointokat, telenyomja magát gyorsítóval, ettől azután teljesen kikészül. Odasétál a jászolhoz, ahol Mária és József éppen a kisded felett imádkozik, kilöki Jézust, és befekszik a helyére. Az utolsó képkocka egy újsághír, amelyben a szalmaágyon fekvő Alien látható, felette a főcím: „Az Isten fia egy földönkívüli?!” Bizonyára nem ez a karácsonyra irányuló mítoszrombolás csúcspontja, de a sztori kétségkívül a keményebbek közül való. Tartok tőle, hogy létezik szent családról szóló pornó meg betlehemi halálcsillag is.

Ez itt nem a vallásos hévből elkövetett újságégetés helye, csak jó lenne rájönni, hogy miért kell röhögni az ünnepeken? A nyusziünneppé infantilizált húsvét tapsifüles hőse a fészek felett guggolva éppen egy hűtőszekrényt présel ki magából, a Mikulás gépfegyverrel rak rendet december hatodikán, a többi piros betűs nap meg amúgy is csak zabálás, egész napos tévézés, esetleg alkoholmérgezés. Akinek például napjaink karácsonyai jelentik a mértéket, az ellenállhatatlan késztetést érezhet arra, hogy baltával verje le a vastag habcsókréteget egy agyondicsért, de valójában gusztustalannak és üresnek mutatkozó valamiről.

Ott kezdődik az egész, hogy lehet, hogy nincs is Isten. Na jó, de azért hinni kell, nem? Ezt javasolják a puha kötésű pszichológiai jótanács-gyűjtemények is. Hinni a jövőben, önmagunkban, az emberiségben, vagy esetleg a földönkívüliekben, meg az aurafotókban. Mindegy. Ezt a hit-dolgot egyébként elég csak tudni, csinálni nem kell, mert az állítólag belénk rejtett hívőkészülék időközben bedöglött. Vissza kéne vinni a boltba. Tehát Messiás valószínűleg nincs, kis Jézuska viszont van, mert a csecsemő, az aranyos. (Kérdés, hogyan tudta odacipelni az autót a fa alá.) Nézzük végig a listát: a hit kihúzva, a remény sztornó, marad a szeretet. Love, az utolsó mentsvár. (A szeretet nehézségeiről szóló értekezés a tamagotchi-cikkben.) A lényeg, hogy ez állítólag egy érzés, a szívtájékon keletkezik, és olyan, mint amikor egy kicsit melegünk van. Ilyenkor adni kell valamit. Ha nincs melegünk, akkor is adni kell, mert ez benne van a „szerződésben”. Na de, ha adni kell, akkor vásárolni muszáj. Nagy pénzért valami nagyot, mert nagyon szeretünk. Ezért karácsony táján a világ egyik fele kitalálja, hogy most éppen mivel lehet igazán kifejezni ezt a nemes érzést, a másik fele meg ideges boldogsággal engedelmesen vásárolni kezd. Az egyik oldal hantázik és kaszál, a másik hallgat a szóra, és költ. Ezután eljön a díjátadás napja. A család több tagja rémülten döbben rá, hogy ezen a napon semmi mást nem szabad csinálni, csak szeretni. Pánik. Karácsonyi neurózis. Az asszonyok főzéssel kúrálják magukat, a férfiak halaszthatatlan cégügyekkel meg itallal. De az emancipáció fordított felállást is eredményezhet. Az a szerencse, hogy a gyerekek még nagyon élvezik az egészet, és azon izgulnak, hogy mit fognak kapni. Azt a színes csillogót, amit a bevásárlóközpontba tett autós kiránduláson kinéztek maguknak? Akiknek meg nem jutott család és tűzhely, és kiszorultak a szobányi sejtekké felaprózódott kollektívumból, azok az ablakokon belesve láthatják, ahogy néhány ünneplős nagy fényességben ácsorog rettentő drága dolgok között. Mocskos egy érzés!

Amikor a gyerekből felnőtt lesz, és mindez végigfut az agyán, akkor olyasféle undort kezd érezni, amely csak a nagy hazugságok nyomán támadhat fel valakiben. Hozzálát tehát, hogy a fogyasztói berendezkedéssel látszólag szembehelyezkedve végleg kiirtsa magából a hazug ünnepet, nevetségessé tegye mind az ideológiát, mind a külsőségeket. Törpfalvának befellegzett, a fürdővízzel együtt kiömlött és elszivárgott a gyermekség is. Az ünneppel kapcsolatos, mértéket nem ismerő irónia ezt a veszteséget és csalódott dühöt fejezi ki. De csak éppannyira üdvös, mint a légszennyezés nyomán támadó bőrallergia. Nem csupán az illúzióktól kell megszabadulni, hanem ettől is, ahhoz, hogy tényleg megtaláljuk az életünk közepét. Amennyiben szükségünk van ilyesmire.”


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2003. December. 19, 19:50:44
Nagyon szellemes a cikk. Sajnos:-( Igaza is van. Sajnos:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 24, 07:28:41
Egy boldogabb Ujesztendo remenyeben kellemes unnepeket kivanok Mindenkinek!
Met


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2003. December. 24, 19:06:06
December

Vadkacsa-zajjal csattog a reggel a fények elébe,
Gondolatok raja száll, kedvtelen ébredezek.
Esti vidám szin-forgatagát a kert levetette,
Fákra tapadva a dísz: koldus nyakában a prém.

Kótyagosan bóklász papucsom, míg járom a konyhát,
Gyűlnek alant a kacsák, tollakat borzol a szél.
Ferde nyakakkal várták a hírt, hogy végre kigyúljon
Ablakom, melyből a fény jégfodros vízre vetűl.

Két tele kézzel hintem a morzsát a tarka seregnek.
Mondtak-e érte imát? Tudja az Úr, egyedűl!
Lám, a Teremtő általam adja meg nékik az áldást:
Még ehető kenyerem harmadnapos karaját.



(Matternek, ki idejét ránk mértékkel pazarolja, szeretettel, a Karácsony alkalmából
A Szerző)


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2003. December. 24, 21:14:49
Kedves Methus, szívből köszönöm !

És természetesen nem pazarlás a Veletek töltött idő, amikor hússzor ennyit fórumoztam, az sem volt az. Kívánok Neked testi-lelki békét és azt, hogy találd meg a Magad betlehemi csillagát !

Szeretettel :
matter


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2003. December. 30, 23:22:22
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=69819
Venczel Vera kapta idén a Ruttkai emlékgyűrűt

ÖRÜLÖK NEKI!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Január. 01, 01:30:21
Mindenkinek:

BOLDOG ÚJ ÉVET
   
Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kivánok.
 
Boldog új évet kivánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kivánok.
 
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kivánok.
 
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

/Ady Endre/


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 01, 11:29:25
Váci Mihály:
CSAK ENNYI KELL…

Újévi jókívánságok magamnak

Nekem csak annyi kell, hogy korán reggel
elindulhassak Budáról gyalog,
mikor még félig emlékszik az ember
arra, amit az éjjel álmodott:
és a világot még olyannak látja,
amilyen lesz majd, talán nemsokára.

Tolonghassak az emberekkel szembe,
és ellenükre is menjek velük,
és megbocsássam az ajkamon enyhe
mosollyal, ha sodrásuk szívenüt:
nézzem őket, mint ki új partra lépett,
és ámulva szeret meg egy új népet.

Csak ennyi kell! Csak pár óra bolyongás,
csak annyi pénz, hogy néha valakit
leültessek, ha elfog a bolond láz,
amely beismerésre kényszerít,
és vallani kell arról, ami vétkem,
hogy nem mondhatom el nyugodtan: – éltem!

Csak ennyi kell! Csak néhány hófehér ing,
egy jó ruha, zsebembe kis füzet;
számban fűszállal csavarogni végig
a ritkán szabad délelőttöket:
…és néha megfordulni és sokáig
sóhajtva nézni a lányok bokáit…


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Január. 01, 11:53:17

1964-ben szavalóverseny volt Szolnokon.
Nagy lelkesen kisértem 18 évesen Pécsröl
a kislányt, akiért akkoriban nagy rajongással...
A pécsi kislány megnyerte a szavalóversenyt.
Ö volt Petschnig Maria Zita.
Verseny közben egy csendes, szomoruszemü kislány
ült mellettem. Ö második lett.
Valahogy próbáltam vigasztalni, de mosolyogva
válaszolta, nincs rá szükség,
ma ö a legboldogabb a világon:
délelött kapta a hírt, hogy felvették
a Színmüvészetire.
Nagy örömmel gratuláltam neki.
Azóta is szeretettel kisérem
minden szerepében, amiben csak láthattam.
A kis Venczel Verát...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 01, 11:55:50
Nagyon bájos volt. En az "Egri csillagok" filmváltozatát látva szerettem bele.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Január. 01, 13:04:49
MINDENKINEK,

nemcsak a forumozoknak, nemcsak a magyaroknak, nemcsak a kereszteny magyaroknak, nemcsak barataimnak, nemcsak a trianon-maniasoknak, nemcsak az antiszemitaknak, nemcsak a kommunistaknak, nemcsak a hetfejueknek, nemcsak a miep-ugynokoknek, nemcsak a szocialistaknak, nemcsak a dunamelleki eghazkozossegnek, nemcsak a homokosoknak, nemcsak a trockistaknak, nemcsak a viccmeseloknek, nemcsak a volt avosoknak, nemcsak a csendor-unokaknak, nemcsak a hanuka-szimbolum-allitoknak, nemcsak szerkieknek, nemcsak a sumer-legenda-hivoknek, nemcsak a poganyoknak, nemcsak a versiroknak, nemcsak a dako-romanoknak, nemcsak a kofaragoknak, nemcsak a tehenlegeltetoknek, nemcsak a keresztdontogetoknek, nemcsak a balettancosoknak, nemcsak a sirgyalazoknak, nemcsak a szex-maniakusoknak, nemcsak az EU-elleneseknek, nemcsak a korruptoknak, nemcsak a villatulajdonosoknak, nemcsak a hidalatt-háloknak, nemcsak ellensegeimnek, nemcsak az ormestereknek, nemcsak a csordaszellemueknek, nemcsak az "elsosorban" embereknek, egyaltalán,
NEMCSAK AZ EMBEREKNEK,

hanem MINDENKINEK

BOLDOG UJESZTENDOT KIVANOK!


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2004. Január. 01, 13:40:39
A kutyák nevében köszönöm!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 01, 13:42:49
Parolka mondta valahol, hogy Vera meg a Ruttkay-gyűrű "az én tollamra kívánkozik" - nos, lehet, de nem úgy, ahogy Parolka gondolja. Ruttkayhoz nekem elég felemás a viszonyom, tiszteltem, elismertem, nagy színésznőnek tartottam mindig, de úgy igazán soha nem szerettem - hülye előítélet, majd egyszer talán elmesélem. Arra, hogy mekkora nagy, jóval később jöttem rá, akkor, amikor már elment, és nézem ezer alakját és színeváltozását, amit őriz belőle a filmszalag.

Vera soha nem lesz annyira ismert és annyira népszerű, mint Ruttkay volt. Azt hiszem, ő soha nem kereste a sikert, meg a csillogást, és hiszem azt is, hogy saját döntése volt az, hogy "válogatott". (Ne értsetek félre, nem azt akarom mondani, hogy "nem úgy, mint Ruttkay Éva"! Nem úgy, mint sokan abból a generációból, és a későbbiekből.) Ez a gyűrű-odaítélés számomra azt jelenti, hogy a kollégái szeretik, méltónak tartják erre a kitüntetésre, a szakma elismeri. És örülök neki.

Határozottan tudom, hogy meséltem már, lehet, nem is egyszer, de ha már róla beszélünk, hadd mondjam megint: nekem Vera iskolatársam volt a gimnáziumban, két évvel járt fölöttem. Az első emlékem vele kapcsolatban egy önképzőköri (színjátszó-szakköri ?) összejövetelhez fűződik: ott állt egy vékony, törékeny, szinte jelentéktelen, szürke kislány a padsorok előtt, kezében az Antigoné szövegével. És elkezdte olvasni. Nem tudok rá jobb szót: kigyúlt. Átváltozott. Ő lett Antigoné. Nekem feledhetetlen élmény... Víg-úr talán érti.

Van más élményem is Verával kapcsolatban, próbáltam eltemetni valahova nagyon mélyre, de ha róla van szó, mindig előretolakszik. Olyasmi emlék, mint az Öreganyától ellopott és a kották között kicsempészett Robinson. Azt visszaloptam - ezt még nem meséltem el soha senkinek. Hát akkor most, Nektek.
Ugyanabban az évben történt, mint az előbb említett önképzőkör. Elsős voltam, és valami olyan ünnep volt, amikor "egyenruhában" kellett menniük a diákoknak, még valamikor egészen a tanév elején. Sötét szoknya meg matrózblúz volt az "egyenruha". És Vera hogy, hogy nem, nem ünneplőben jött, hanem csak úgy, hétköznapiasan, iskolaköpenyben. Nem ő volt az egyetlen, és önmagában ez nem is lett volna tragédia, ha nem kell szavalnia. De hát Vera minden ünnepélyen szavalt, most is számítottak rá, "benne volt" az ünnepi műsorban. Persze azonnal megindult a felszabadító hadjárat - kell találni valakit, aki matrózblúzban van, és alkatra hasonlít a Venczelhez. Lídia néni, a színjátszószakkör vezetője, az iskolai ünnepségek rendezője, amúgy meg az osztályunk orosz tanárnője, legkedvesebb és legjobban szeretett tanárom, hozzám jött először: cseréljek ruhát Verával.
Tudni kell, hogy az én családom akkor sem dúskált túlságosan az anyagi javakban. Volt anyám hét-nyolcszáz forintos fizetése, az "utánam" járó 184 forintos árvaellátás, meg a Nagymama özvegyi nyugdíja, háromszázvalahány forint. Ezért, amikor beirattak a gimnáziumba, és megvettük többek között a kötelező egyenruhát is, az volt a döntés, hogy egy 14-15 éves gyerek még rengeteget nő, nem lehet olyat venni, ami pont jó neki. Így aztán a kívül hordott matrózblúz alatt a legalább két számmal nagyobb sötétkék rakott szoknyát a hónom aljáig fel kellett húznom, hogy ki merjek menni benne emberek közé. Sűrűn rakott, nehéz, eléggé vastag szövetből készült rakott szoknya volt, a hónom aljánál lévő korc alatt vagy 25-30 centivel, a derekam táján persze "rögzíteni" kellett valahogy, hogy el ne veszítsem, egyébként a főldig csúszott volna, engedte a bősége. Fekete tornadresszben és fehér "övben" tornáztunk, ez az öv olyan kb két és fél, három centis fehér gumiszalagból készült, össze kellett varrni, és ezt a gumikarikát kellett a tornedresszhez övként hordani. Nos, hát az én rakott szoknyámat a blúzom alatt ez a fehér "öv" tartotta derékban.
Lídia néni se értette, Vera se, hogy miért nem vagyok hajlandó ruhát cserélni, miért féltem annyira a matrózblúzomat. Azóta se tudják.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2004. Január. 01, 13:57:17
Ez egy szomorú történet, amilyet egyet-kettőt én is átéltem..... De mégsem annyira szomorú, mint amit tegnap este hallottam a barátaimtól. Nem is szomorú, hanem mélységesen felháborító. Gyűjtöm az erőt, hogy feltegyem a NOL-ra, bár lehet, hogy Léderer Pálhoz fordulok majd.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 01, 14:21:38
Nem ez a történet szomorú, Free. A szomorú az, hogy az ember olvasta Móricz A hét krajcár-át, és azt hitte, hogy csak egy régi történet. Olvasott, tanult, filmeket nézett munkanélküliségről, koldusokról, ingyenkonyháról, és azt hitte, hogy az a múlt.

Ha kinézek az ablakon, rálátok arra a hajléktalan párra, akik valamikor nyár eleje óta laknak itt a házak között egy matracon, két kék, huzat nélküli paplanban. Ha esik, meg mostanában, hogy ilyen nyirkos, télies az idő, letakarják magukat egy nagy fekete fóliával. Ott élnek a fólia alatt.


Cím: Re: Szalon
Írta: freechess - 2004. Január. 01, 21:06:02
Idézet
Nem ez a történet szomorú, Free. A szomorú az, hogy az ember olvasta Móricz A hét krajcár-át, és azt hitte, hogy csak egy régi történet. Olvasott, tanult, filmeket nézett munkanélküliségről, koldusokról, ingyenkonyháról, és azt hitte, hogy az a múlt.

Mamám olvasta - mondta - el nekem először. Akkor is sírtam rajta. Hozzátartozik, hogy szegényparaszti családból származik, kilencen voltak (sajnos a múlt idő) testvérek, és saját élményekkel - amiken mindig nevettünk - fűszerezte a beszámolóit: milyen volt, amikor markot szedett, hogyan aludtak, géppuskázták le majdnem, stb.

Idézet
Ha kinézek az ablakon, rálátok arra a hajléktalan párra, akik valamikor nyár eleje óta laknak itt a házak között egy matracon, két kék, huzat nélküli paplanban. Ha esik, meg mostanában, hogy ilyen nyirkos, télies az idő, letakarják magukat egy nagy fekete fóliával. Ott élnek a fólia alatt.


Nálunk is vannak, de nem tudom hol alszanak. Tegnap este vittek nekik meleg ételt a házból.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 02, 20:17:54
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=151536&DocID=130981#130981

Kolozsvár kincsei – olvastam a címet, és olyan érzésem lett, hogy valami visszhang…
Azóta előkerestem a könyvet, a Magvető jelentette meg, a Magyar Hírmondó című sorozatban, 1987-ben. (Ezen meglepődtem, úgy emlékeztem, régebbi.) A címe: Kincses Kolozsvár. Két kötet, meglehetősen sok (fekete-fehér, de jó minőségű) képpel. Tulajdonképpen egy antológia. Bálint István János, „a szerkesztő, válogató…arra törekedett, hogy a régészeti emlékek, a várfalak, a tornyok, a hajdanvolt utcák és városrészek, a középkori és az újabb kori Kolozsvár mindennapi életének – a részletek – bemutatásával az egész tökéletességét és szépségét villantsa föl az olvasó előtt” – mondja a könyv fülszövege.
Lapozgatom a könyveket. Dokumentumok a régmúltból. Céh-alapszabályok, városi rendszabályok, boszorkányper tanúvallomásai, szemelvények Evlia Cselebi leírásából, Misztótfalusi Kis Miklós végrendelete, naplórészletek, levelek, utcaelnevezések, szobrok, a házsongárdi temető leírása. Szellemi élet, művészeti emlékek. Pl. László Gyula 1943-ban megjelent írása az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyvéből, a Kolozsvári-testvérek Szent György szobrának lószerszámjáról. Versek: Reményik Sándor, Bartalis János.
Ezt írja Cs. Szabó László: „Ebből a vén városból hoztam, amit hoztam, mindent, amit tudtam, tudok…”

Örülök, hogy előkerült.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 02, 21:08:55
Egry József születésének 120. évfordulója alkalmából, a badacsonyi Egry József Emlékmúzeum, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a keszthelyi Balaton Múzeum anyagából nyílt kiállítás a budapesti Ernst Múzeumban.
A Balaton festőjének is nevezett művész a modern magyar festészet egyik legkiválóbb mestere, huszadik századi művészetünk egyik legeredetibb hangú, drámai erejű képviselője. Művészete igazán egyetlen irányzathoz sem köthető. A kiállítás január 11-ig látogatható.
 http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=70008


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 02, 23:47:55
Nézem a SzocHáló online-on az aktuális szavazást: Ön szerint mire van leginkább szükség a hajléktalanhelyzet megoldásához? Összes szavazat: 34.

Állami szinten komolyabb erőfeszítésekre=52.94 % (18)
Több civil önkéntes részvételére=5.88 % (2)
Egyszerűen csak több ágyra a szállókon=2.94 % (1)
Több szolidaritásra a társadalom részéről=35.29 % (12)
Nincs szükség semmire, idén nincs is nagyon hideg=2.94 % (1)


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 09:37:07
Pilinckázik a hó!!!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 09:46:16
Azon gondolkoztam, hogy hova is írjam be, mégse a Dühöngőbe való...
T.i. épp az előbb hallottam a rádióban, hogy ma "hűvös", de napsütéses idő lesz. Aztán kinéztem ablakon...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 09:48:44
Lehet, hogy nem a magyarországi időjárás jelentést hallottad:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 04, 09:49:50
Idézet
Azon gondolkoztam, hogy hova is írjam be, mégse a Dühöngőbe való...
 T.i. épp az előbb hallottam a rádióban, hogy ma "hűvös", de napsütéses idő lesz. Aztán kinéztem ablakon...


B...a meg ! Rosszul mennek a dolgok !


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 09:51:47
A Juventus mondta, nálunk az a "hajnali" ébresztő.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 09:52:44
Mér mondod? Én örülök a hónak!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 09:55:05
Nálam a macska a hajnali ébresztő. A rádión meg még mindig nem találtam meg a Tilost, pedig szeretnék "ítélni" róla, mert Boross L. azonnal megszüntetendőnek nevezte most reggel a tévében. De ez sem ide tartozik.

A HÓ JÓ!
Bár sok esne!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 04, 09:55:42
Idézet
Mér mondod? Én örülök a hónak!


Csúszik ! A hó az marha jó dolog, ha ülsz egy jól fütött szobában és nézel ki az ablakon. Na de ha ki kell menni az utcára ?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 09:56:52
Mi ezt vagyunk kénytelenek használni macska helyett.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 09:57:53
A Kecskének csúszik, tudom...
Én kintről is szeretem!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 04, 09:59:26
Mer te bátor vagy és ügyes.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 10:01:27
Az.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 04, 10:03:27
Idézet
Az.


Akkor istápojjá engem, mer kicsi vagyok és gyenge.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 10:05:17
Nem azt mondtam, hogy nagy vagyok és erős...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 10:14:27
Ősmagyar pörkölt receptjét hallgatom a tévéből!!!!!!!
Vegyünk 40 dkg szürkemarhát!

A szürkemarha védett állat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ki az az ősmarha, aki ezt engedi ???
És még a Tilost szidják!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 10:15:15
Höhö.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 10:17:42
Kicsi a Kapitányg, de erős.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 04, 10:19:09
Idézet
Höhö.


HIHI.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 14:44:43
Ez hajszálra úgy hangzik, mint egy időjárásjelentés. Nem lehet, hogy Egryről asszociáltál a napsütésre?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:09:45
De hisz a hó is világít!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:18:17
Van itt orvos?
Mit kell tenni, ha valakinek eltört vagy elrepedt a lábfejében az egyik középcsont (olyan, mint a kézen a kézközépcsont, talán a második)?

Mondjatok valamit?.-((


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 15:25:29
Idézet
De hisz a hó is világít!


Eeeeez? Ez nem veszi komolyan magát. Egy niemand.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:28:24
Pontosan , eltűnt.

Viszont a nap sem süt.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:28:54
Nem vagy véletlenül orvos???


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:29:02
Ez nem... már csak annyi nyoma van, mintha valaki szétszórt volna egy zacskó kristálycukrot a fák alatt.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:30:36
Már fáj?
Leginkább meg kéne mutatni egy orvosnak. Olyan helyen lévő orvosnak, ahol röntgen is van.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:33:39
Hát ez az, amit nem akarok. Képes begipszelni, azzal meg nem lehet járni az utcán.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:35:40
Kb, két hete kenem, borogatom, felpolcolom, pihentetem, de alig fér a csizmába és sántítok, meg persze fáj. Azért nem tudom pontosan melyik csonttal van a baj, mert nem lehet hozzáérni, mert visítozni kezdek.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Január. 04, 15:40:16
Nem latszik az irasaidon, hogy lab fejed van...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:42:19
Nem is. Lábasfejű vagyok.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:43:27
Az sem látszik az írásomon, hogy mennyire fáj?
A grafológusok szerint a betegségek meglátszanak az íráson.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 15:43:34
Idézet
Nem vagy véletlenül orvos???


Nem. Orvosok vannak a rokonságban. A lélekgyógyászat mindegyiknél kiemelt helyen. A Te panaszodra a válaszuk garantáltan a következő: "Nem probléma, amputáljuk."
Viccen kívül, ha tényleg megtörténhet, hogy eltörött, akkor azt mielőbb ellenőriztesd röntgennel, különben ragaszkodni fognak hozzá az összes sebészek, hogy farigcsálhassanak (nem le, meg), mert elmozdult, nem úgy áll, bizonytalan.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:45:00
Idézet
Nem lehet, hogy Egryről asszociáltál a napsütésre?


A hóról meg Szőnyire. Meg Bruegelre. Hatalmas varjakat látok.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:47:31
De ezt szerintem nem lehet rögzíteni. Másrészt nem maradhatok itthon napokra.
Majd nyáron megoperáltatom:-((

A fenébe, ilyen is csak velem történhet:-((

Hátha csak repedés!


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 15:49:49
Idézet
Képes begipszelni, azzal meg nem lehet járni az utcán.


Ha elég kardos vagy, akkor hiába erősködik. De így legalább Te is tudnád, hogy mennyire erőltetheted.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:49:55
Grafológiában én csak Agárdi Tamásig jutottam, ő meg csak említi.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Január. 04, 15:50:00
Idézet
> Nem lehet, hogy Egryről asszociáltál a napsütésre?
 
 A hóról meg Szőnyire. Meg Bruegelre. Hatalmas varjakat látok.


A varjak nem Van Goghnal ropkodtek? O is ilyesmit latott, rogton fobe is lotte magat.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Január. 04, 15:50:56
Idézet
Hátha csak repedés!


A tevek is mind hasitott patajuak!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:54:15
Bruegel fekete madarai milyen madarak? Így emlékezetből nem nagyon tudom megállapítani...
Nincs semmiféle lőfegyverem. Nem tudom, ez Neked jó hír-e, vagy ellenkezőleg...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 15:58:12
Mit csináltál? Csak nem beütötted a macskába?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 15:58:18
http://www.grafint.hu/altalanos.html

Ha tanulni szeretnéd:-))
Nem jut eszembe az a híres magyar grafológusnő, aki a magyar irodalom nagy alakjainak kézírását elemezte.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:01:48
:-((((
Nem a macskába.
1. középső ujjam beütöttem egy kőbe a olt tengerben. Eltört.
2. Nagyujjam beleütöttem egy betonoszlopba éjszaka (felrakták az úttestről a járdára), nem tört el, de eléggé lila, fekete, zöld lett.
3. Valaki rálépett a lábamra a buszon. No, ez a középcsont.

FÁJ!!!!
És nem vagyok hasított patájú. Majd, ha megoperálják:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:02:25
Holt..

Már a billentyűzet is kezd tönkremenni.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:05:19
Előbb levágta a fülét. Nem madarak miatt lötte le magát.
Hitchokkal téveszted össze. Bár az sem lövöldözött magára.
A varjak nagyon kövérek és fényes a tolluk. Most egy hatalmas felhőben repülnek éppen felétek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:07:19
Nem akarom tanulni, nekem annyi elég, amit egyszerű ránézésre, vagyis különösebb elemzés nélkül meg tudok állapítani egy kézírásból.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 16:07:54
Idézet
A varjak nem Van Goghnal ropkodtek? O is ilyesmit latott, rogton fobe is lotte magat.


Ez már döfi! Nekem a varjakról mindig Hitchcock.
(Mellesleg Van Gogh garantáltan nem látta a Madarakat. Potyára a szuicidium.)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:08:05
A hasított patát nem én mondtam!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:12:09
Nem kavarognak inkább? Mert ha igen, akkor havat jósolnak.
Nézd meg jobban, lécci, az irány miatt gondolom, hogy nem jól nézted. T.i. Herman Ottó szerint "elvész a tél", ha a madarak észak felé vonulnak, ha meg délnek, akkor jön a hideg.
Igaz, ő a vadludakra mondja.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Január. 04, 16:14:47
Idézet
A hóról meg Szőnyire. Meg Bruegelre.


- A festőkről jut eszembe, hogy jövő szombaton, vagyis jan. 11-én részt veszek az USC Természetjáró szakosztály /A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület klubja/ hagyományos évnyitó "túráján".
Program:
* látogatás a Magyar Nemzeti Galériában, a Mednyánszky kiállítás megtekintése.
* rövid barangolás a budai Várnegyedben és a Várhegyen.
Túravezető: Haraszti Gábor
Találkozó: a Deák téri metróállomás felszíni csarnokában (a Sütő u. torkolatánál) 10.00 órakor.

Akinek kedve van, tartson velem-velünk!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:18:04
Mintha sodorná lassan a szél őket. Most egészen magasan vannak. Észak-nyugat felé sodródnak.

Ezek varjak. Más nem lehet. A galambok másként repülnek, és jóval kevesebben.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:19:22
Hitchcock - ez az, mostanáig gondolkodtam, hogyan írják a nevét.

Nem hiányzik valamilyen betű belöle?


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 16:20:24
Idézet
1. középső ujjam beütöttem egy kőbe a holt tengerben. Eltört.
 2. Nagyujjam beleütöttem egy betonoszlopba éjszaka (felrakták az úttestről a járdára), nem tört el, de eléggé lila, fekete, zöld lett.
 3. Valaki rálépett a lábamra a buszon. No, ez a középcsont.


Te, Avenár, ez egy bajkeverő. Szerintem megérett egy komoly beszélgetésre. Ha nem vigyázol, legközelebb a szomszéd ablakát csúzlizza be.


Cím: Re: Szalon
Írta: Sarkanyszeker - 2004. Január. 04, 16:21:54
Idézet
Hitchcock - ez az, mostanáig gondolkodtam, hogyan írják a nevét.
 
 Nem hiányzik valamilyen betű belöle?


Az ABC-ben van még vagy húsz mássalhangzó, a lehetőség adott.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:22:12
Lehet, hogy Veled (Veletek) tartok, ha szabad. A Mednyánszkyt mindenféleképpen meg akarom nézni!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:22:13
A LÁBAMRA GONDOLSZ?
A beszélgetés csak-csak, de a csúzlizás...
Majd amputáltatom.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:25:15
Kinéztem, itt felettünk vagy 25-30 kering. Ezek azok? És láttam körbe-körbe nagy, szürke felhőket (nem varjú-felhő, hanem igazi).


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:26:44
Nem azok. Otthon vagyok.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:27:56
Hát nem azt mondtad, hogy észak-nyugat felé sodródnak? Szerintem én arra vagyok Tőled.


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Január. 04, 16:29:13
Idézet
Lehet, hogy Veled (Veletek) tartok, ha szabad. A Mednyánszkyt mindenféleképpen meg akarom nézni!!!


- Én is, és azért kötöm ehhez a programhoz, hogy ne tudjam halogatni, mert annak mindig az a vége, hogy akkor kapok észbe, amikor már bezárt az az akármi, amit nagyon meg akartam nézni.
Méghogy szabad? Gyere, tudsz minden infót!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:29:48
Ha meg nem azok, akkor a Te varjaid nem tudom, mit csinálnak, mert ezek itt fölöttem szerintem azt a havat jósolják, ami majd esik a szürke felhőkből.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 16:31:40
Ennyire gyorsan nem érnek oda. Már nem látom őket, de szerintem még Az Üllői útnál lehetnek.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:34:06
Idézet
- Én is, és azért kötöm ehhez a programhoz, hogy ne tudjam halogatni, mert annak mindig az a vége, hogy akkor kapok észbe, amikor már bezárt az az akármi, amit nagyon meg akartam nézni.


Pontosan így jártam most a Tóth Menyhérttel. És nem ez volt az első eset...
Igaz, 11-e munkanap, akkor dolgozzuk le a december 31-et, de papíron úgyis szabadságon vagyok január végéig...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 16:38:37
Na várj, valami nem stimmel. Szombat vagy 11-e? Mert szombat az tizedike, nem 11. Most, hogy leírtam ezt a munkanapot...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Január. 04, 16:44:31
Idézet
Pontosan így jártam most a Tóth Menyhérttel. És nem ez volt az első eset...


- Én is tudnék sorolni párat, hogy a közelmúltból csak a Modigliani-t említsem. Így meg, ha jelzem a Harasztinak, hogy megyek, akkor már az arcbőröm épsége is kockán forog...


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Január. 04, 16:46:58
Idézet
Na várj, valami nem stimmel. Szombat vagy 11-e? Mert szombat az tizedike, nem 11. Most, hogy leírtam ezt a munkanapot...


- Éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem volt előttem naptár, és a programban így állt. Mindjárt megkérdezem.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 17:00:02
Nem fontos most azonnal!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 04, 17:09:12
Keresek egy jó kis orvosi tanácsok oldalt:-((


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Január. 04, 17:15:34
Idézet
Nem fontos most azonnal!


- Nem lehet az ilyen fontos dolgokat halogatni! Csak azért késlekedtem, mert ez a Haraszti Gábor olyan, mint Te vagy, csak más munkaterületen. A nap 24 órájából 36-ot dolgozik, és közben 48-at telefonál...(:-)))

De végre sikerült vonalvégre kapnom, sűrű elnézést kér a hibáért, és a szombat a jó, vagyis 10-e. Jobb is így, talán kevesebben lesznek a tárlaton, hogy munkanap lesz.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 04, 17:24:38
Köszönet, akkor szombat!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 10, 22:58:06
Ha van időtök, olvassátok el. Egy rokonszenves emberről szól.
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=152932&DocID=132083#132083


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 11, 08:58:02
Idézet
Szöget ütött a fejembe, vajon miféle előítélet alakulhatott ki valakiben Ruttkaival kapcsolatban. Nem jöhetne el most az az egyszer? Talán tanulságos lenne mások számára is, ha többet elárulnál az okáról.


:)))
Nincs benne semmiféle tanulság.
Nagyon röviden az okról: túl sokat hallottam a válásukról. Többet, mint amennyit kellett volna egy kamaszlánynak.


Idézet
Szerintem más, rajta kívül álló okai is vannak annak, hogy nem olyan látványos pályát futott be, mint amilyenre a kezdeti sikerei után számítani lehetett.


Szerintem ez amolyan kölcsönhatás. Valaki nem megy, ha hívják, aztán meg akkor se hívják, ha menne. Amikor azt mondtam, hogy válogatott, én inkább arra gondoltam, hogy nem vállalt olyan feladatokat, amelyek egyértelműen és kizárólag csak a népszerűségét, ismertségét szolgálták volna. Tudom, ez megint az a kategória, hogy persze, mert nem hívták. Viszont mindenkinek vannak kapcsolatai, ismerősei, akiknél el lehet érni, hogy hívják. Már csak abból gondolom, hogy hiszen voltak, akiket hívtak. Szórakoztató televíziós műsorokba, lemezfelvételre, haknizni...
Őt nem láttam soha méltatlan szerepben. Sokakat viszont láttam.
És a sajtóban sem olvastam soha a magánéletéről.

Látom, honnan lett a nicked, ennek ellenére hadd mondjam el (mert eszembe jutott), hogy Avar Istvánt is nagyon szerettem - szeretem. Az a hajdani, Ruttkayt nem különösebben kedvelő kamaszlány nagyon sokszor ácsorgott a Madách művészbejárójánál autogramot kérni, annyira sokszor, hogy Avar már megismerte, ráadásul ez a tény - hogy megismeri - nem is ott, hanem a Bródy Sándor utcában derült ki.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 13, 23:56:21
Mozart Reqviemjének részlete megy. Ideje meghalni?


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 14, 00:06:10
Jó ez a legenda Mozartról (Varnus Xavér meséli), nem is akkor halt meg, amikor a lexikonok írják. Csupán kitalált egy kis játékot, hogy a temetési szertartáson a koporsón dörömbölve feltámadhasson. emélte, így ismét felfigyelnek rá, és megrendeléseket kaphat.
Kék festékkel kente be az arcát, és feküdt a halottas ágyán, az orvos sem közelítette meg, mert azt mondta a felesége, hogy fertőző betegségben halt meg.
Aztán az egyik volt tanítványa, egy csinos hölgy is ellátogatott hozzájuk. Megkérdezte a halál körülményeiről a feleséget. Az mindig szeretett drámai hangot megütni, ezért azt mondta, hogy megmérgezték.
A hölgy hazarohant és megvádolta a férjét Mozart meggyilkolásával. Ugyanis a zeneszerző mindig szerelmes lett a hölgytanítványaiba, és ezek nem maradtak plátóiak.
A férj annyira felháborodott, hogy leszúrta nejét, majd önmagát. A hölgy ugyan életben maradt, de a férj meghalt.
Ezek után Mozart nem játszhatta el a feltámadását. Elutazott, álnéven élt és dolgozott. 18 év múlva meghízva tért vissza. Természetesen befejezte , Mozart Reqviemjét, azaz a saját művét.

Csak zsenikről szólnak ilyen szép legendák.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 14, 00:14:29
A Rekviemet befejező Süszmayer nevét viszont képtelen vagyok eredeti formájában beírni.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 17, 09:43:09
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=154123&DocID=132958#132958


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Január. 18, 12:12:35
Ragyog a nap, csicseregnek a hóvirágok, illatoznak a rigók, miegymás. A meteorológusok meg kárognak.
Hol a hó, meg a zimankó? Hol jön az a fránya hidegfront?

A vírusokat kiirthatná, meg a vetést betakarhatná.

A mankómat is eldobhatnám:-)) A doki azt mondta, hogy már teljesen mindegy, hogy hordom-e a rögzítőt vagy sem, mert már megkezdődött a csontosodás, porcosodás, és csak utána derül ki, hogy mi lesz.

Mankó vagy (nem kankó! Kecske:-)) operáció.

Mindenesetre nagyon bizakodó vagyok. Ha nyáron kórházba kell mennem, azt nevezem ki nyaralásnak. Ráadásul államköltségen:-))))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 18, 12:23:34
Kedves avar01, nekem még annyi információm sincs, mint neked.


Cím: Re: Szalon
Írta: szigetvary.noemi - 2004. Január. 19, 21:38:14
Idézet
T. Honlap vezetők. Szeretném megváltoztatni a bejelentkezési nevemet körtefa helyettt ilusnlóénire, de a regisztráció nem fogadja el. Seitsenek és értesitsenek emailon.Köszönöm


Csókolom!

Inkább Ilusnéni -re.

Bár, ilyen fruskának elég lenne az Ilus is, igaz, az csak négy betű.
:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2004. Január. 20, 01:38:04
Hajdan egy bácsika felkereste a tanácsi illetékeseket azzal, hogy nevet akar változtatni.

- Nehéz ügy ez kedves bátyám - mondta a derék előadó. - Csak igen indokolt esetben adunk hozzájárulást. És mi a becsületes neve kedves bácsi?

- A’ bizony Hugyozó János instállom alásan.

- Ja igen. Látom már. Ez teljesen indokolt eset. És mire akarja változtatni a bácsi?

- Péterre kérném alássan...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Január. 22, 09:50:38
A végzet hatalma


Volt régen egy topikom, a “Mondj egy storyt”, lehet, hogy ez oda jobban illene, de talán a Szalonba is belefér.

Valaha ( boldogult ifjúkoromban ) a hazai számítástechnika egyik egykori fellegvárában dolgoztam. Volt ott egy computer – üzembehelyezö részleg ( installáció ), ahol egy bohém fiúkból álló társaság gyült össze. A munka jellege olyan volt ( hiszen ismeretlen helyre kellett definiálatlan idötartamra utazni – addig tartott egy üzembehelyezés, amíg kész nincs ), hogy azok, akikben igény volt egy konszolidált életformára, nem tudtak ott gyökeret verni. A cég persze igyekezett spórolni, a szállás ritkán volt a Hiltonban, megpróbáltak olcsóbb megoldást találni.

Két fiú egy lengyelországi installációra készült, és induláskor még nem tudták, mi vár rájuk. Ez csak a helyszinen derült ki. A computer az egyetemen lett felállítva, így az egyetem gondoskodott szállásról. Ezt a szállást az egyetem kollégiumában oldották meg, üres szoba csak a leánykollégiumban volt, ahol kétszáz lány lakott. Es most lesz szó a kikerülhetetlen végzetröl. A két fiú egyike – szegény már nem él, nagyon fiatalon halt meg – már vagy két éve tervezte, hogy az egyik installációra magával viszi külföldre vágyó menyasszonyát. A sors különös játéka kapcsán éppen erre az üzembehelyezésre esett a választása. Ezzel bevonult a terminológiába, mint Hosszúfarkú Gergely, mert a történetet természetesen úgy interpretálták, hogy “nem volt neki elég az a kétszáz lány, itthonról exportált egy kétszázegyediket”.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Január. 28, 13:50:54
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=73622


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 05, 23:58:50
Ma egész nap azon tipródtam, hogy kéne indítani egy új topicot, elsősorban és főképpen azért, mert nagyon utálom a forgalomban lévő topicokat, hát legyen valami más is
- aztán letettem róla, hisz nem azon múlik, mennyi topic van, hanem azon, hogy mit hoz elő, melyikbe ír az ember
és van épp elég, ahova érdemes -
meg azért is, mert nem tudom hova írni ezt az Ágota - Agáta-napról eszembe jutott verset, az elfeledett magyarokhoz semmi köze, még csak nem is magyar, csupán (gyönyörűen) magyarított.
De úgy gondolom, itt jó helyen lesz.


Baudelaire:
MOESTA ET ERRABUNDA

Agáta, mondd, szived nem száll-e néha messze,
túl e vak tengeren, e szennyes városon,
más óceán felé, hol zengő fény övezne,
s hol ring a szűzi mély, kéken, sugároson?
Agáta, mondd, szived nem száll-e néha messze?

A víz, a végtelen, ringassa renyhe búnk!
Mily démon áldta meg, hogy bár üvölt vad ajka,
s ormótlan orgonán a mord vész véle búg,
el mégis ő csitít, az ős fenségü dajka!
A víz, a végtelen, ringassa renyhe búnk!

Vágtass velem vasút! lebegj el, lenge gálya!
El innen, el, ahol könnyünkből lesz a sár!
Úgy-e, így sír szived gyakorta, ó, Agáta?
Sok itt a bűn, a baj s a jaj, el, messze már!
Vágtass velem, vasút! lebegj el, lenge gálya!

Ó, Éden, illatos tájad mily messze int!
hol friss azúr alatt csak kedvek s üdvök élnek,
hol, amit szeretünk, méltó szeretni mind,
hol tiszta kéj ölén ájulhat el a lélek!
Ó, Éden, illatos tájad mily messze int!

S hát gyermek-kéjeink szelíd, zöld fényü kertje,
bujócskák, víg dalok, sok drága csók s csokor,
dombok mögül siró hegedűk halk koncertje,
hűs kőkorsók kora s az alkonyi bokor, -
hát gyermek-kéjeink szelíd, zöld fényü kertje,

ártatlan Édenünk, tűnt üdvökkel tele:
ó, hol van? Kína sincs s az Indiák se messzebb!
Ha zeng hangos jajunk, felköltjük még vele?
Vagy ébred még, ha halk ezüst sirásunk reszket:
ártatlan Édenünk, tűnt üdvökkel tele?
(Tóth Árpád)


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Február. 06, 20:52:11
Agáta nővér nevében hálásan koszonom!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 06, 20:54:07
Elsősorban neki szántam :))


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 08, 12:31:50
Tegnap estétől nézem a NOL-címlapján a hírt Sebestyén Juli EB-aranyérméről - ezek szerint én vagyok az egyetlen, aki számon tartja. Úgy tűnik, nem vette észre senki, vagy ha észrevette is, nem tartja fontosnak.
Látta-e valamelyiktek ennek a 22 éves, ifjú hölgynek az arcát a kűr befejezésekor? És a Himnusz alatt?
Látta-e valamelyiktek Pavuk Viki örömét?


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 15:55:33
Nosztalgia
( Barika figyelmébe ajánlom )

Tegnap este felhívott telefonon egy régi gimnáziumi osztálytársam. Nagyon régen nem láttam. A beszélgetés semmitmondó volt, csak úgy egyszerüen örültünk egymásnak, de öreg vagyok, mit tegyek, számtalan régi emlék jutott az eszembe, egészen elérzékenyültem töle.

Azt mondják, két féltekéje van az agynak, az egyik a konkrétumokra, a másik az általánosságokra fogékony. Az egyik rendszerint fejlettebb a másiknál. Ebböl következöen van, akiböl gépészmérnök lesz, van, akiböl költö. Magam sajátos keverék vagyok, erös humán beállítottságom dacára borzasztóan erös igény van bennem az egzaktság iránt ( talán ezért találtam az elsö pillanatban szimpatikusnak mattert meg a kígyót, mert nyilvánvalóan öket is ezzel a keveredéssel verte meg a sors ). A szoftverben meg is találtam a keveréknek megfelelö szakmát, hiszen humán produkt, alkotni lehet benne, mégis egzakt, mert – mondjuk egy költeménnyel ellentétben – mérhetö. Egykori barátom viszont humán karakter, müvészi pályát is választott. A gimnáziumban mindketten jó tanulók voltunk. Persze én kicsit jobb voltam matekból, fizikából, kémiából, logikából, ö viszont történelemböl, irodalomból, idegen nyelvekböl. Bár jó barátok voltunk, néha a tizenévesek kegyetlenségével megmosolyogtuk ( kiröhögtük ) egymást. A kiegyenlítés mindenképpen helyes célkitüzés, elmesélek két ilyen esetet, hogy legyen 1:1.

Azt kérdezte tölem egyszer, miért kapott hármast a matek dolgozatára. Mikor olyan szép ! Megnéztem, tényleg gyönyörü formában egy tükörképe volt egy korábban az osztályban közösen megoldott feladatnak, csak az értelem hiányzott belöle, meg az eredmény se jött ki. Megkérdeztem töle: “ugye te ezt az egészet tulajdonképpen nem érted ?”. “Az nem számít” – mondta, “de milyen jól van felépítve.” Nagyon haragudott a matekra. Felejthetetlen volt, amikor a kissé gügyögö hangú matektanárnö megkérdezte: “Mindenki visszahozta a röpdolgozatot ?”, akkor borízü hangon bedörmögte : “Azt már régen elégettem.”

Egyszer meg én feleltem hármasra történelemböl. Döbbenten kérdezte: “Hogy lehet történelemböl hármasra felelni ?”. “Ne hülyéskedj” – mondtam én – “el se olvastam, most akartam az óra elején, de én voltam az elsö felelö”. “Akkor is.” – mondta – “A történelem olyan tantárgy, ahol csak dumálni kell tudni. Mindegy mit mondasz, csak folyamatos legyen és magabiztos legyél. Emlékszel a vitánkra az Ibolyában ?”. Emlékeztem a vitánkra az Ibolyában. Egész este egy filmröl szólt a vita, és egész este nem derült ki, hogy ö nem látta a filmet, nem is hallott róla, azt se tudta miröl szól, de olyan remek általánosságokat mondott, hogy ezt senki se vette észre.

Az Ibolya volt a törzshelyünk. Mondd, Barika, tudod hol van ( vagy volt ) ? Gondolkozz az Eötvös 100 méteres körzetében.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 16:19:12
Tudom, hol az Apáczai.
Gyanítottam, hogy az Ibolya megvan még, legalábbis két-három éve megvolt még.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 20, 16:45:18
Ha kijöttél az Eötvös kapuján, balra indultál el.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2004. Február. 20, 16:50:20
Idézet
Tudom, hol az Apáczai.
 Gyanítottam, hogy az Ibolya megvan még, legalábbis két-három éve megvolt még.


Látod, Te mindig sértegetsz, még a Szalonban is.
Hát már hogy a f.szban ne tudnám?:)))
És Te tudod hogy a Kárpátia, vagy az a tejivó a Metro Klub mellett ahová kosarazás közben kirohatunk egy liter tejért és egy fonott kalácsért?

Jobb napokon bementünk János barátommal milánói makarónit zabálni a Váci utcába. Azt hiszem a Napoletana már akkor megvolt.

De az igazán nagy evéseket Józsival csináltuk hazafelé az akkor még Marx téren a Sabaria-ban. 10-15 adag Jókai bableves egy kondérban. Felért egy gáztámadással...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 20, 16:55:49
Bezzeg a Bajtárs-ig sose jutottatok el, különben azt is emlegetnétek.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 17:03:39
Ez rút rágalom. A Bajtársba is jártunk, korsó söröket ittunk fél rummal. Es ott volt törzsvendég az a Lédererné, aki annak idején Kodelka keze-feje-lábát vitte a kosárban. Nagyon öreg volt már akkor.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 17:05:24
Idézet
Ha kijöttél az Eötvös kapuján, balra indultál el.


Persze, szemben az Eötvös-clubbal, majdnem a Felszab téren.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 17:06:40
a Kárpátiát persze.
Tejet viszont nem ittam, mert túl alacsony az alkoholtartalma.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 20, 17:17:03
Sose tudom, meddig Felszabadulás tér és honnan Károlyi utca.
Viszont jó ott az az antikvárium.
Ha még megvan...


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 17:18:51
Szerintem két éve járhattam arra, akkor megvolt még. Azt hiszem most épp a reáltanoda utcáig felszab tér ( Ferencziek tere, mielött valaki érdemtelenül lebolsevikoz ), és onnan Károlyi Mihály utca.


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2004. Február. 20, 17:19:59
Idézet
Bezzeg a Bajtárs-ig sose jutottatok el, különben azt is emlegetnétek.
 


Néha igen. De mire odaértünk rendszerint csak négykézláb tudtunk közlekedni. Attul lettem Bárány...


Cím: Re: Szalon
Írta: barika - 2004. Február. 20, 17:20:50
Idézet
Szerintem két éve járhattam arra, akkor megvolt még. Azt hiszem most épp a reáltanoda utcáig felszab tér ( Ferencziek tere, mielött valaki érdemtelenül lebolsevikoz ), és onnan Károlyi Mihály utca.


A felszab tér felőlem lehet kis f, de a REÁLTANODA az nagy RRRRRRR


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 20, 17:23:49
:))


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Február. 20, 17:26:53
Sorry, "Tippfehler" volt.


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Február. 21, 18:31:05
Tegnap este a BBC-n Jesper Carrot a szokasosnal gyengebb volt.
Am volt egy odavetet megjegyzese, bevallottan Woody Allen egysoros, amin felharsant a hahotam:

Love is like Bridge, you need a good partner - or a good hand!

Nos, ez lefordithatatlan, a szojatek miatt. Ugyanugy, ahogy 1966-ban keptelen voltam leforditani angolra az akkori viccet: Aki árt mond, monjon bért is!

A forditas ugyanis a faliszonyeg masik oldala! (Cervantes)
(Lam, ezt sikerult leforditanom!)


Cím: Re: Szalon
Írta: sampdoria - 2004. Február. 21, 18:45:37
Idézet
Sose tudom, meddig Felszabadulás tér és honnan Károlyi utca.
 Viszont jó ott az az antikvárium.
 Ha még megvan...


Legutoljara meg megvolt. Csak a regebbi tuloldalonlevo vaci utcait alakitottak at valami remek kis turista csalogato szornyusegge...


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Február. 23, 19:30:11
Antikvárium? Egy katolikus van, mellette egy református könyvesbolt. A túloldalon lenne?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Február. 23, 19:48:59
A túloldalon


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Március. 01, 13:39:51

Egy másik fórumon jött, hátha érdekes...

És mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni,
siettetik a felnõtté válást, majd visszavágyódnak
a gyermekkorba.
- Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák,
hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt
költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.
- Azt, hogy izgatottan lesik a jövõt, hogy
megfeledkeznek a jelenrõl, így aztán nemhogy a
jövõt, de a jelent sem élik meg.
- Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és
úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

Szülöként mit szeretnél, ha gyerekeid milyen tanulságokat jegyeznék meg?

- Tanulják meg, hogy senkibõl nem lehet erõvel
kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy
szerethessenek.
- Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az
életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.
- Tanulják meg, hogy nem célszerû másokhoz mérni
magukat, saját magukhoz képest legyünk
elbírálhatóak.
- Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a
legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre
van szüksége.
- Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell
ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket
szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek
begyógyuljanak.
- A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján
kell megtanulni.
- El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen
éreznek, de nem tanulták meg kimutatni
érzelmeiket.
- Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni,
csak boldogságot nem.
- Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két
másféle dolgot látnak.
- Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki
mindent tud rólunk és mégis szeret.
- Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell
bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, ö pedig így válaszolt:

- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit
csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy
milyen érzéseket ébresztettél bennük.


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Március. 04, 13:42:05

A másik forumról:

"Vannak emberek, akik égnek a vágytól
- jelentette ki Szeraphion atya.
- Testvér, te ezt mivel magyarázod?
-Sok embernek az egyetlen vagyona a vágy.
A vágy az, ami elfeledteti velük, hogy
nincs semmijük."

"Sok-sok rossz gondolat kóvályog a fejemben
- ismerte el az egyik szerzetes az apátnak.
Mire az apát csendesen ezt mondta:
-Ha a szív megfagy, felforrósodik az agy,
és szövi a maga hálóját."

"Egy fiatal mindenáron meg szerette volna tudni
Barszánufiusz atya hallgatásának titkát.
-Mindig megbántam, ha szóltam, de a hallgatást sohasem
- mondta Barszánufiusz atya.
Mivel a fiatal elégedetlen volt a válasszal, hozzáfûzte:
-Ne felejtsd el: a bolond, aki nem ejt ki ajkán szavakat,
nem különbözik a bölcstõl, aki hallgat!"


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Március. 04, 13:52:05
Ez nagyon tetszik!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Március. 06, 15:38:01
Nem találom Antikvárius e-mail címét. Ha valaki tudja, írja meg nekem. Köszönöm!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 07, 13:31:08
Idézet
Nem találom Antikvárius e-mail címét. Ha valaki tudja, írja meg nekem. Köszönöm!


Irtam.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 07, 13:45:35
Évforduló, ami nem fér be az Elfeledett magyarokba: 1957. március 7-én tartották a mai ötöslottó első sorsolását.

A Szerencsejáték RT honlapjáról:
„1956. december 29-én kormányhatározat született a lottó magyarországi bevezetéséről.
…
A lottósorsjegyeket 1957. február 13-tól kezdték árusítani. 1957. február 20.-án már több mint százezer szelvény érkezett be. Eldöntötték, hogy a nyertes számokat szerencsegömbben fogják sorsolni minden hét csütörtökén. 1957. február 27-én már, szervezett módon, a budapesti központba érkeztek a kitöltött szelvények és rendezési munkálatait megkezdték.
Az első sorsolás 1957. március 7-én rendben lezajlott. Az első sorsolásra 1 505 546 darab szelvény érkezett játékba. Telitalálat nem volt, heten értek el négy találatot. A MEDOSZ kultúrotthonba délután fél ötre hirdetett eseményen ünnepi műsor vezette be az első lottósorsolást. Az alapjáték 3, 30 forintos részvételi díjából a 3 forint 50 százaléka adta a nyereményalapot, 10 százalék pedig a jutalomsorsolás nyereménytárgyainak beszerzését szolgálta.
http://net.szerencsejatek.hu/index.phtml?menuid=29

Persze, az első „modern” lottójátéknak voltak előzményei.

Hogyan született a lottó?
Mikor Casanova megszabadult, azazhogy megszökött a hírhedt velencei ólomkamrák börtönéből, Párizsba menekült. Itt felkereste az egykori velencei francia követet, aki közben külügyminiszter lett, és támogatását kérte. A nagy úr szívesen fogadta a sima modorú kalandort, és ajánlólevelet adott neki a pénzügyminiszterhez. Desforges báró érdeklődéssel hallgatta végig Casanova elképzeléseit. Valamiféle játéktervezetet adott elő, amely az emberek fantáziáját felgyújtva, egyben nagy jövedelmet hozna az államnak. XV. Lajos Franciaországa gazdasági nehézségekkel küzdött, így hát minden pénzszerzési lehetőség izgatta az illetékesek fantáziáját. Desforges azonnal megbízta a kalandort, hogy dolgozzon ki részletes szabályzatot.
"Amint a miniszter szobájából kijöttem, az előteremben egy dúlt arcú férfiú rohant felém. ťUram! Segítsem rajtam! Hallom, hogy ön valami szerencsejáték tervével foglalkozik. Nézze, itt van nálam egy teljesen kidolgozott ötlet, de még annyira se tudok menni, hogy illetékes helyen szóba álljanak velem. Hetek óta itt álldogálok a miniszter előszobájában, és senki sem akar meghallgatni! Legyen könyörületes, és szövetkezzék velem! Önnek, amint látom, szabad bejárása van Desforges báróhoz... Hátha egyesítené a tervét az enyémmel?Ť
Megszántam a szegény embert, meg aztán nekem voltaképpen egyelőre csak az volt a pozitív tervem, hogy valami pénzt tudjak kapni a minisztertől, előlegképp az ötletre. Óvatosnak kell azonban lenni, mert néha a leggyámoltalanabbnak látszó emberek a legravaszabbak. Azért hát így feleltem a kérő, könyörgő embernek:
- Hajlandó vagyok esetleg önnel dolgozni, de előbb meg kell látnom, komoly és jól megalapozott-e az ön tervének kidolgozása...
A szerencsétlen flótás, aki már esztendők óta hiába kilincselt jobbra-balra, boldogan cipelt a lakására, s ott bátyjával, egy kiváló matematikussal együtt, egy teljesen kidolgozott lottótervezetet mutatott be nekem, részletesen megmagyarázva a terno, quinterno és kisebb nyeremények rendszerét. Számadatokkal bizonyította, hogy az államnak micsoda óriási haszna lehet, ha a lutrijátékot monopolizálva behozza. Másfél órai magyarázat után teljesen tisztában voltam a meglehetősen bonyolult dologgal, s pár nap múlva levélben tudattam a pénzügyminiszterrel, hogy kész vagyok a tervezettel, hívja össze szakembereit javaslatom meghallgatására. Tíz pénzügyi szakértő hallgatta meg előadásomat és vizsgálta felül lottótervezetemet. Volt egy pár ellenvetés, amelyet én gyorsan legyőztem, illetőleg letorkoltam, a végén el voltak ragadtatva, és én gazdag emberré lettem. A nekem kiutalt jutalomból természetesen adtam a két szegény embernek is, akik egész életükben hálásak voltak nagylelkűségemért."
Casanova el volt ragadtatva saját nagylelkűségétől és becsületességétől, mert a fejedelmi jutalomból az igazi feltalálónak is dobott egy kis koncot.
Ez tehát a lottó hiteles története, amelyet Casanova emlékirataiból kerestünk elő.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/kivklub/html/04.htm

A lottó és más, hasonló szerencsejátékok magyarországi elterjedéséről a szerencsejatek.hu-n olvashatunk:

„A sorsjátékok Magyarországon vásárok, búcsúk és ehhez hasonló alkalmakkor a XVI. században tűntek fel. Később egyes városainkban már állandóbb jellegű, a városi hatóságok ellenőrzése alatt működő játékoknak is van nyoma. Az árukisorsolások 1670 körül Magyarországon is elterjedtek. Ezeken a nyeremények porcelán-és tüköráruk, amik főleg osztrák termékek voltak.
Az 5/90-es lottójáték bevezetésére Magyarországon már 1763-ban sor került, miután az osztrák állami lottó bérlőjének, Cataldi grófnak koncesszióját - mely eredetileg csak az örökös tartományokra szólt - Erdély és a határőrvidék kivételével Magyarországra is kiterjesztették. Az első játékokat Budán és Pozsonyban tartották. A számsorsjáték fogadási tétjeinek átvételére az ország különböző helyein gyűjtödéket szerveztek
Erdély és a Bánát területére 1770-ben egy erdélyi társaságnak adtak koncessziót a "kis lutri" néven elterjedt lottó felállítására. 1895.-ben a Millenáris kiállítás költségeinek részbeni előteremtésére a kormány kísérletképpen engedélyt adott egy osztálysorsjáték rendezésére, és e kísérletet 1896-ban megismételte. Miután a kísérlet sikerült, 1897-ben törvényjavaslatot terjesztett a kormány az országgyűlés elé a számsorsjáték megszüntetéséről és az osztálysorsjáték bevezetéséről. A két világháború közt elindított államsorsjátékok és osztálysorsjátékok sorozatainak rendszerét csak 1950-ben szüntették meg, miután 1949. szeptember 29-én kibocsátották a Tervkölcsönt és az 1955-ig évente meghirdetett Békekölcsönt, melynek kamatai helyett a szerencsés kisorsoltak a kötvény névértékének sokszorosát nyerték.
A második világháborút követő első évtizedben az ideológiai hullámzások közepette a kaszinók és egyéb szerencsejátékok betiltása, leállítása, eltitkolása volt napirenden. Az 1947-ben bevezetett totót sem egy modern, nyereményalap-felosztásos szerencsejátékként kezelték, hanem egy sporthoz kapcsolódó fogadásnak tekintették. "

A lottózás tehát 1956 után újraéledt, hódított, és karrierje tartósnak bizonyult.
Emlékeztek Lottó Ottóra? A tárgynyeremény-sorsolásokra? A „lottóházakra”?

Találtam lottós viccet is:

- Miért nem nyer a rendőr a lottón?
- Mert a szelvény hátulján, a feladónál húzza az ikszeket

Szőke a lottózóban:
- Mi az a lottó?
- El kell találni 5 számot...
- Értem, és milyen messziről?

A lottó megihlette a cukrászokat is!
Lottó-tészta
Hozzávalók: 35 dkg liszt, 15 dkg zsír, 10 dkg cukor, 3 tojás, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, citrom reszelt héja és leve, tej, kakaópor, meggy, 20 dkg porcukor, 16 dkg darált dió. Elkészítés: A sütőporral elkevert lisztet a zsírral elmorzsoljuk, majd cukrot, 3 tojássárgáját, vaníliás cukrot, és kis reszelt citromhéjat adunk hozzá. Kevés tejjel tésztát gyúrunk belőle. Két részre osztjuk, az egyik felébe kakaót teszünk, kinyújtjuk. Kisebb tepsibe helyezzük, és magozott meggyel sűrűn kirakjuk. Erre jön a sárga tészta, majd a következő tölteléket tesszük rá: A 3 tojásfehérjét kemény habbá verjük. Néhány csepp citromlevet csepegtetünk bele. Ebbe rakjuk a porcukrot, a darált diót, fél citrom reszelt héját, majd mindezt a tészta tetejére kenjük. Mérsékelt tűzön megsütjük.
http://www.webcuki.startolj.hu/edesseg_search.php?id=341

Amit lottó-ügyben ajánlok még Nektek:


http://www.sulinet.hu/termeszetvilaga/archiv/2001/0105/27.html – Rényi Alfréd a lottóról, valószínűségszámításról
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9918/ajatek/ajtk.htm – egy 1999-es beszélgetés Pálffy László matematikussal, a Szerencsejáték RT játékszervezőjével
http://www.litera.hu/nyomtathato/hangszoro/2flekken/12933.html – egy kis irodalom: Szilágyi Ákos
http://www.euportal.hu/horoszkop/index.php?cat=5&page=horo_lotto – ez meg csak játék, de ki lehet próbálni…

Egyébként az ötöslottón az első telitalálatot 1957-ben, a 6. héten érte el özvegy Ring Sándorné, 855 000 forintot ért. Az újság még azt is megírta, hogy a nyertes Budapesten, a XI. kerületben lakott, a szelvény kitöltése előtt sorba vette gyermekei életéveit: Misi akkor 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Ez volt az öt nyertes szám is, és ezzel Ring Sándorné divatba hozta a családi számokat.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 09, 11:17:25

http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=163552&DocID=139908#139908


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Március. 09, 14:17:31

Átlagember

Zene: Sárvári Vilmos-Kékesi László-Mareczky István-Tunyogi Péter-Zeffer András
Szöveg: Schuster Lóránt

65 kiló, 166 cm magas, barna hajú, barna szemű
Várható életkora 60 év felett van
Csak magyarul beszél és sírva vígad.
Évente 73 kiló húst, 335 tojást, 30 kiló zsíradékot
62 kiló krumplit, 500 duplát, 35 liter bort,
87 liter sört, 9 liter töményet fogyaszt.
2 és fél kiló dohányt szív el.

 Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!

Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!

 
Közép-Európában él, ahol az évi középhőmérséklet 10 C fok
Átlagban napi 5 órán át süt rá a nap
Évente 10 könyvet olvas, 137 újságot vesz.
Kétévente jár színházba, 15 ezer forintja van a takarékban.
4151 forintot keres havonta,
Harmadmagával él egy lakásban, amelyben hűtőszekrény,
Mosógép, rádió és televízió is van.

 Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!

Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Március. 09, 14:35:30
Ez rap?


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Március. 09, 14:43:55
Idézet
Ez rap?


arra hasonlit, de
lényegében egy pmobil klasszikus,
:-)))


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Március. 12, 00:29:38

Egy alkalommal megkérdezték
az öreg szerzetestõl:
-Miért van az, atya, hogy amíg a cellatársad
zsoltárokat énekel, te odaállsz az ablakba?
-Nem akarom, hogy mások azt higgyék,
hogy kínozom...


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Március. 12, 00:32:03

Kultúra:
Végsô Vizsga
Minden kérdést olvasson el figyelmesen.
Válaszoljon az összes kérdésre.
Munkaido: három óra.
Az ido MOST indul.
---------------------------------------------

TÖRTÉNELEM: Jellemezze a pápaság történetét a
kezdetektol napjainkig, koncentráljon különösen,
de nem kizárólagosan a szociális, politikai,
gazdasági, vallási és filozófiai hatásán
Európára, Ázsiára és Afrikára. Legyen tömör,
velõs, egyedi.

ORVOSTUDOMÁNY: Az asztalon talál egy
borotvapengét, egy csomag gézt és egy üveg skót
whiskyt. Vegye ki az egyik veséjét majd cserélje
ki a másikkal. Ne varrja össze, amíg a munkáját
ki nem értékelik. 15 perce van.

RETORIKA: 2,500 lázadó, orült benszülött viharzik
a teremben. Nyugtassa meg oket. Bármely õsi
nyelvet használhat, kivéve a latint és a görögöt.

BIOLÓGIA: Hozzon létre szilícium alapú életet.
Becsülje meg az eltéréseket az elkövetkezo emberi
kultúrákban, ha ez az életforma 500 millió évvel
ezelott kifejlodhetett volna. Állításait
tényadatokkal bizonyítsa is.

ZENE: Írjon zongorakonchertót. Hangszerelje és
adja elo furulyán és dobon. Segítségképpen a
széke alatt talál egy zongorát.

PSZICHOLÓGIA: Munkásságukról szerzett tudása
alapján értékelje az érzelmi stabilitást, az
alkalmazkodóképesség fokát és az elfojtott
frusztrációkat a következo személyeknél: Nagy
Sándor, II. Ramszesz, Hammurabi. Az alanyoktól
vett idézetekkel támassza alá értékelését, a
megfelelo hivatkozásokkal. A fordítás nem
kötelezõ.

SZEXUÁLPSZICHOLÓGIA: Mutassa be a nemi
eltévelyedéseket és az enyhébb betegségek
tüneteit. Szégyellje magát.

KATONAI SZAKÉRTELEM: Egy nagy kaliberû lõfegyver
darabjait találja az asztalán. Mellettük fekszik
egy nyomtatott használati utasítás bantu nyelven.
Tíz perc múlva egy éhes bengáli tigris
csatlakozik Önhöz. Tegye meg az Ön által
szükségesnek ítélt lépéseket. Legyen kész utólag
felülvizsgálni döntéseit.

ESZTÉTIKA: Érveljen a tudományág fontossága
mellett.

ATOMFIZIKA: Létesítsen láncreakciót vagy
atommáglyát, tetszés szerint. Vázolja egy fúziós
erõmû tervét.

KÉMIA: Szubtrópusi körülmények között állítson
elo szupravezetõt. Állítson elo kénessavat. Vágja
ketté majd illessze össze újra. Mit lát?

MATEMATIKA: Alkosson hiperkomlex számokból konkáv
halmazt, amely a recipriverexkluzív (önmagán
kívül bármely más számmal egyenlõ) számok
halmazának részhalmaza. Ábrázolja 4 vagy 5
dimenziós koordináta-rendszerben. Kösse össze a
pontokat úgy, hogy a kialakuló geometriai alakzat
a szögfelezõivel együtt Tapsi Hapsi képét adja
ki.

FÖLDRAJZ: A kõolaj és a kõszén keletkezésének
folyamata, mérföldkövei - összehasonlítás.
Mutasson példákat (saját gyujtés), játssza le a
folyamatokat. Kozet- és anyagfelismerés: U236,
ózon, deutérium, kurcsatóvium, neodézium. Mutassa
be, elemezze.

PARAPSZICHOLÓGIA: Ragassza a következo tárgyakat
a testére: pogácsa, bélyeg, muködo hosugárzó,
tojáshéj. Egyéb feladatok: távolbalátás,
távgyógyítás, elrejtett tárgyak megtalálása,
mozgatása, levitáció, asztrálutazás. Teleportálja
magát a Jupiterre, az ott készült
polaroidképekkel igazolja magát.

PEDAGÓGIA: Oktassa ki vizsgáztatóit.

ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK: Kössön sorba 1
izzót. (Pluszpontért ugyanezen izzót párhuzamosan
is kötheti)

ISMERETELMÉLET: Foglaljon állást az igazság
mellett vagy ellen. Bizonyítsa állásfoglalását.

FIZIKA: Magyarázza az anyag természetét. Hozzon
létre egy zongorányi antianyagot, egyesítse az
anyaggal (zongora). Írja le a látottakat.

FILOZÓFIA: Vázolja az emberi gondolkodás
fejlodését. Mérje fel ennek jelentoségét.
Hasonlítsa össze valamely más gondolkodás
fejlodésével. Térjen ki a lét tarthatatlanságát
igazoló elméletekre. Adjon kézzelfogható
megoldást (ne kövessen el öngyilkosságot a vizsga
végéig).

JOG: Írja meg Hitler védobeszédét. A védelmet
építse a Berlin-Sztálingrád útvonalon elkövetett
közlekedési kihágásra, kérje a helyszíni bírság
utólagos kiszabását.

CSILLAGÁSZAT: Bizonyítsa be az Ön által ismert
elméletek segítségével hogy a pulzáló
világegyetem konvex. Válaszát 4 dimenziós
rajzokkal illusztrálja. Modellezze egy kvazár
muködését a fiókban található protonok és fotonok
segítségével. Egyéb segédeszközök (quarkok,
logarléc, építõkocka, stb.) nem használhatók.

VALÓSZÍNUSÉGSZÁMÍTÁS: Abakusz segítségével
határozza meg min. 99.24167%-os konfidenciaszint
mellett a jövõ heti lottószámokat.

IRODALOM-VILÁGIRODALOM: Elemezzen egy
szabadonválasztott X-XI. századi amerikai verset.

IRODALOM-MAGYAR: Ady optimista világfilozófiája.
Kép, forma és jellem szintézise a kortárs alföldi
irodalom kifejezésvilágában.

KÉPZÕMUVÉSZET: Hozza létre a Parlement épületének
1:1 arányú modelljét a fiókban található 3 csomag
gyurma segítségével. Ügyeljen az épület belsõ
részeinek kidolgozottságára.

KÖZGAZDASÁGTAN: Készítsen realisztikus tervet a
következo problémák globális
megoldására: elszegényedés, túlnépesedés,
adósságprobléma, fenntartható növekedés,
munkanélküliség, infláció. Válaszában
szintetizálja a neoklasszikus, keynesi,
monetarista elméleteket. Mutassa meg a
szintetizált elmélet hiányosságait.

SZÁMÍTÁSTECHNIKA: Írjon BASIC nyelven egy
grafikus alapú multitask operációs rendszert,
amely kivédi a Windows 98 potenciális hibáit.

NYELVTUDOMÁNYOK: Az összehasonlító nyelvészet
eredményeinek felhasználásával mutasson ki
fonetikai hasonlatosságokat az óegyiptomi és
szanszkrit nyelv köznapi beszélt változataiban.

SZOCIOLÓGIA: Becsülje meg a szociológiai
problémákat, amik a világ végén felmerülhetnek.
Tervezzen kísérletet elmélete igazolására.

FILMMUVÉSZET: Írjon forgatókönyvet az Anjou-ház
életérol majd forgasson ebbol rajz- vagy
rövidfilmet (max. 35 kocka).

Ennyi...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 13, 10:18:38
Áprily Lajos: Jinx torquilla

Megjött. Dalol már diadalmasan
színt színnel rejtő lappangó helyén.
A hangnak oly sugárzó színe van,
hogy kertünkben körül megnő a fény.


Cím: Re: Szalon
Írta: AvenárT - 2004. Március. 13, 12:03:22
Jaj, juj!
De szellemes!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 13, 12:38:35
Szegéy nyaktekercs (nyaktekerő, nyakforgató, tekerints) nevét nem Áprily írta rosszul, hanem én.
Jynx torquilla...


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 13, 12:39:36
tényleg szegény!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 15, 10:45:41
Az erdő hangjai

Tar ágak közt koratavaszi fény ragyog.
Cinke szólt az imént, de már elhallgatott,
s most csak kis percenések az erdő hangjai.
Kipattan pár rügy is, de azt nem hallani.


Rügyek

Amikor utojára jártam itt, a kopár
fák alatt néhol még hófolt fehérlett.
Most nap süt, tavaszt pittyeg egy madár,
s lengnek parányi zöld zászlói a reménynek.

(Rónay György: Tavaszi album)


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 19, 21:26:57
Rónay György: Még egyszer

Szárak, bimbók, rügyek, indák és kacsok,
nyúljatok, nyíljatok, kapaszkodjatok.
Kapaszkodom veletek én is.
Még egyszer megpróbáljuk, az idén is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 11:57:22
Nem emlékszik valamelyiktek, hogy hívták (hívják) a franciák fekete bőrű műkorcsolyázónőjét?
Nem fontos, csak bosszant, hogy nem jut eszembe a neve, már vagy harmadik napja töröm rajta a fejem. Nicole Hassler nevére bezzeg emlékszem.
Ez már az öregkori szenilitás.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 28, 12:03:02
Szuper, hosszú szabim miatt ezt is csak most találtam meg ( azáltal, hogy elörejött a topik ). A RETORIKA kapcsán azért idézem még egyszer a parkinsoni definiciót.

"Menjen el egy baptista kongresszusra és beszélje rá a jelenlenöket a rock-and-roll-ra."


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 12:05:44
Idézet
Szuper, hosszú szabim miatt ezt is csak most találtam meg ( azáltal, hogy elörejött a topik ).


Meg is érdemled. Kell neked mindenféle közveszélyes és alantas helyeken járnod, ahelyett, hogy a normális topicokat nézegetnéd!


Cím: Re: Szalon
Írta: parole - 2004. Március. 28, 12:28:26
Idézet
Nem emlékszik valamelyiktek, hogy hívták (hívják) a franciák fekete bőrű műkorcsolyázónőjét?



- Surya Bonaly-ra gondolsz?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 12:31:06
IGEN!
Köszönöm!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 12:39:21
Egyébként hosszú évek óta most fordult elő megint, hogy kicsit többet néztem a műkorcsolyát. Csodaszép, meg csodajó, de azon vettem észre magam, hogy kicsit fáj a szívem azokért a régi Vitray-féle közvetítésekért, a pálya szélén topogó és táblát mutogató pontozóbírókért, a hókotrásokért és jégfelújításokért, az eredményhirdetésre való hosszas várakozásokért. És hogy másnap az ember majdnem elaludt az első órán.
Manfred Schnelldorfer volt a kedvencem.
Mondom, menthetetlenül megvénültem.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 28, 12:44:16
Idézet
Meg is érdemled. Kell neked mindenféle közveszélyes és alantas helyeken járnod, ahelyett, hogy a normális topicokat nézegetnéd!


De hát alantas helyekre is kell menni, nem ? Ha azt mondanám, hogy az egész politika lehangoló és kivonulok belöle, akkor eldöntik a kérdéseket az alantasok. Ez se jó, nem ? A jó ég tudja, mi a jó.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 28, 12:45:54
Idézet
Manfred Schnelldorfer volt a kedvencem.


emlékszem még rá, a höskorban volt, és Alain Calmat volt a fö rivális. Schnelldorfer olyan jó bazi nagy darab ember volt, és nagyon magasakat ugrott.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 12:50:50
Jó nagydarab, de csodálatosan korcsolyázott.
És Emmerich Danzer.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 12:54:30
Meg Protapopovék a Szerelmi álmokkal. És Marika Kilius meg Hans-Jürgen Baumler.
Aztán a Roman-testvérek. Denise Bielmann. Gaby Seifert.
És a holland leányzó, akinek képtelen vagyok leírni a nevét.


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 28, 12:54:43
Idézet
Jó nagydarab, de csodálatosan korcsolyázott.
 És Emmerich Danzer.


és Sep Schönmetzler


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 28, 12:55:20
Idézet
Meg Protapopovék a Szerelmi álmokkal. És Marika Kilius meg Hans-Jürgen Baumler.
 Aztán a Roman-testvérek. Denise Bielmann. Gaby Seifert.
 És a holland leányzó, akinek képtelen vagyok leírni a nevét.


Dájksztra. ( talán Dijkstra ? )


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 13:02:55
Mondani én is tudom!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 13:03:42
Idézet
és Sep Schönmetzler


TÉNYLEG!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 28, 13:05:58
Idézet
Mondani én is tudom!!!


akkó mongyad !


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 21:18:13
Hiába mondom, ha nem halljátok!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 28, 21:29:05
Az egyik, ami szenzációs a netben...
Az ember valamikor (biztos több, mint egy évvel ezelőtt) leír valamit valahol - adott esetben egy iskolatárs-kereső fórumon (azon, ahol összeakadtam Terlakyval meg Gyuriii-val), ahol éppen arról megy a csevely, hogy a gyerekek nem szívesen olvassák a kötelező olvasmányokat. És tesz egy megjegyzést valamelyik konkrét kötelező olvasmány kapcsán, hogy neki magának akkor éppen az Őserdők mélyén volt a kedvenc könyve. Aztán most, több mint egy év után jön egy mél, ismeretlen feladótól, és ez áll benne:

"...az egyik olvasmányélményünk közös, most látom egy régebbi fórumban, hogy szeretted az Õserdõk mélyént...Emlékszel, mikor vmelyik fekete uraság sarcot követelt Magyar Lászlóéktól? Csupa 6, 60, 666 db-os dolgot. Az utazónk megjegyezte: A hadvezér szereti a hatos számot..."

Hát hogyne emlékeznék! Kandukó-Lomboágánda, a bajlundók hadvezére volt az. 6 hordó égettbort, 6 hordó lőszert, 6 puskát, 600 rőf szövetet, 600 tűzkövet és 600 töltényt kért...

Mégis szép a világ!!!


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 29, 13:07:54
Meghalt Peter Ustinov
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=82594


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 29, 13:26:38
Idézet
Meghalt Peter Ustinov
 http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=82594


A feketeszakáll szellemét nem fogom elfelejteni. Bár a film humora kissé gyermeteg volt, de azért lehetett kacagni rajta. Hanem a szinészi játék - Ustinov volt Feketeszakáll - fergeteges volt


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Március. 29, 15:43:48
Utoljara az altala irt, rendezett es jatszott darabban, a Beethoven’s 10th cimuben lattam.
Nagy veszteseg, mert ritka magasan kulturalt, sajatosan meleg humoru, melyen humanista ember volt, sokretu tehetseggel es kepessegekkel. Bamulatos nyelvtudassal, biztos izlessel, kituno emberismerettel.

Ami nekem szemely szerint kulon szimpatikus, az az europai kotodese. Ezen belul azonban hazatlan volt, identitasaban az ember es nem az orszag, vagy etnikum allt fohelyen.

Gyaszolom.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Március. 30, 21:59:35
Meghalt Robert Merle
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=167494&DocID=142908#142908


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Március. 31, 12:56:06
életérzés.

Régi Hócipöket lapozgattam tegnap, és találtam egy fotót, amelyen egy lovasszobor ló alakjára fújta rá valaki spray-vel, jól olvashatóan "mocskos ló". Ez egy életérzés. Az a nóta jutott róla eszembe, melyet boldogult ifjúkoromban alkoholos állapotban ( éppen ellenkezö motivációból, tehát duhaj jókedvünkben ugyan ) énekeltünk. ( A fö utcán végestelen-végig / MINDENKINEK az anyja szentségit... )


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Április. 02, 11:22:24
Egy portré századunkból (1965)
A Nap és a Hold elrablása (1968)
Amikor én még kissrác voltam (1969)
Barbárok ideje (1970)
Az 1812-es év (1972)
Holdmese (1975)
Pánik (1979)
Gépmadáravatás 2895-ben New York City-ben .... (1981)
Békéltető expedíció a Mars bolygóra (1983)
Isten veled, kis sziget! (1987)
Allegro vivace (1989)
Zöld intelmek minden napra (1993)
Ecotopia (1995)
Boldog világvége (1999)
A fény pillanata (2002)

Életének 69. évében váratlanul elhunyt Reisenbüchler Sándor Kossuth-díjas rajzfilmrendező
2004. április 2., péntek, 9:38
http://www.origo.hu/filmklub/20040402meghalt.html


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Április. 02, 14:15:50
Idézet
Meghalt Peter Ustinov
 http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=82594


Egy emlekezetes TV-interju soran tobbek kozott azt kerdeztek tole, mint gyakori utazotol, hogy mit erez a repulout soran?
Nehany egyeb mulatsagos tortenetecskebol ez maradt meg bennem leginkabb:

A korareggeli Frankfurt - New York jarat nemsokkal a felszallas utan legorvenybe kerult, razkodott es nyogott keservesen. Erezheto volt a pilotak kuszkodese, hogy a gepet valamennyire turhetoen tartsak. Mindenki idegesen lapozgatta ujsagjat es probalta massal lekotni a figyelmet, amikor megszolalt a hangszoro:
- Itt a kapitany beszel (Ustinov fenomenalisan utanozta a nemetajku pilota akcentusat angolul).
- Bizonyara vannak onok kozott olyanok, akik megfigyeltek, hogy indulasunkkor a nap a jobboldali ablakokon sutott be. Ezek most meltan csodalkozhatnak, hogy a nap jelenleg a baloldali ablakokon sut be.
- ZER IZ A RIZON! Ennek oka van! Ugyanis megyunk vissza Frankfurtba!


Cím: Re: Szalon
Írta: kecske - 2004. Április. 06, 13:21:27
Ötven halálos áldozata van a mexikói esőzéseknek
NOL • 2004. április 6. 8:29
Legalább ötven ember életét vesztette és negyven eltűnt a Mexikó északi részét a hét vége óta sújtó heves esőzések okozta áradások következtében.( www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=168630&DocID=143795#143795 )

*

A mexikói esözésekröl szereztem személyes tapasztalatokat is, elég megrázó volt. Pont akkor vettem részt egy körutazáson, amikor az utolsó száz év legnagyobb áradása volt, amely többszáz halálos áldozatot követelt. A trópusokon az esö másmilyen mint nálunk. Mexikóban is hosszú száraz idöszakok vannak ( ez nehéz idöszak a kukoricatermesztöknek ), az esös idöszakban viszont igen rövid idö alatt is hihetetlen mennyiségü csapadék tud leesni, sose hittem volna, amíg nem láttam. Annak, hogy a nagy esözések szinte mindig áradásokat okoznak, az is az oka, hogy Mexikó középsö részét egy 2000 magas, igen nagy kiterjedésü felföld foglalja le ( itt helyezkedik el a föváros, Mexikó City is ), és ez a magasföl rendkivül meredeken zuhan le a tengerparti síkságokra. A nagymennyiségü víz aztán egy csomó földet is kimos, sáros iszaptengert zúdítva az alacsonyabban fekvö településekre. A látványa is ijesztö. A köriutazás során – melyet végülis programváltozás nélkül vezettek végig – állandóan „navigáltak“ minket, így is megtörtént, hogy olyan úton haladt a busz, ahol 40 – 50 centi magasan állt a víz. Utközben sok helyütt láttuk a pusztítás nyomait, de a legdrámaibb mégis az volt, amikor a gyönyörü kikötöt, Veracruz városát öntötte el az ár. Mi két nappal korábban jártunk arra, napsugaras, gyönyörü város, szép kikötövel, egy hosszú hangulatos promenáddal, varázslatos hangulat mindenütt, és két napra rá láttuk a TV-ben a szörnyü képeket. Mexikóban az áradás igen sokszor ( ha nem is minden évben ) okoz súlyos gondokat, emellett földrengés veszélyes terület is.


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Április. 09, 12:17:55
Egy vers - két fordítás.

Rilke:
Ölbaumgarten

Er ging hinauf unter dem grauen Laub
ganz grau und aufgelöst im Ölgelände
und legte seine Stirne voller Staub
tief in das Staubigsein der heißen Hände.

Nach allem dies. Und dieses war der Schluß..
Jetzt soll ich gehen, während ich erblinde,
und warum willst Du, daß ich sagen muß
Du seist, wenn ich Dich selber nicht mehr finde.
 
Ich finde Dich nicht mehr. Nicht in mir, nein.
Nicht in den andern. Nicht in diesem Stein.
Ich finde Dich nicht mehr. Ich bin allein.
 
Ich bin allein mit aller Menschen Gram,
den ich durch Dich zu lindern unternahm,
der Du nicht bist. O namenlose Scham...
 
Später erzählte man: ein Engel kam.

Warum ein Engel? Ach es kam die Nacht
und blätterte gleichgültig in den Bäumen.
Die Jünger rührten sich in ihren Träumen.
Warum ein Engel? Ach es kam die Nacht.

Die Nacht, die kam, war keine ungemeine;
so gehen hunderte vorbei.
Da schlafen Hunde und da liegen Steine.
Ach eine traurige, ach irgendeine,
die wartet, bis es wieder Morgen sei.

Denn Engel kommen nicht zu solchen Betern,
und Nächte werden nicht um solche groß.
Die Sich-Verlierenden läßt alles los,
und sie sind preisgegeben von den Vätern
und ausgeschlossen aus der Mütter Schooß..


Az Olajfák kertje
(Vas István fordítása)

A szürke lomb alatt ment fölfelé
az olajtájjal egyszürkére válva,
s csupapor homlokát befekteté
mélyen a forró két tenyér porába.
 
Minden, s ez is. És ezzel véget ért.
Most menjek, míg vakság terjed szememben,
s miért akarod mondatnom, miért,
hogy vagy, mikor nem talállak magam sem.

Nem talállak. Magamban, itt vagy ott,
másban, sehol már. E kő is halott.
Nem talállak már. Egyedül vagyok.

De a minden szomorúságot érzem,
melyet általad enyhíteni véltem,
pedig nem vagy. Ó, név nélküli szégyen...

Később úgy mondták: angyal jött az éjben --.
 
Miért angyal? Jött csak az éjszaka
a fák között egykedvűen lapozván.
Álmában rezzent némelyik tanítvány.
Miért angyal? Jaj, jött az éjszaka.

Az éjszaka megjött s nem volt szokatlan,
ilyen éj száz is eltelik.
Alvó kutyák és kövek szerteszórtan –
csak úgy volt, amilyen éjszaka sok van
s mind csüggedten vár másnap reggelig.
 
Ki így imádkozik, nem látogatja
angyal, az éj nem őt segíti föl;
a magavesztőt minden hullni hagyja,
ilyen fiút vet prédául az apja
és nem fogad be semmi anyaöl.


Az Olajfák hegyén
(Faludy György fordítása)

Amint felment a szürke lombon át
Szürkén olvadt az olajfák sorába,
S bágyadtan, mint a hulló orgonát
Rejtette izzó tenyere porába
Az út porától sárga homlokát.

Eljött a vég. Holnapra nem lesz holnap.
És így induljak most az éjszakának
És így hirdessem mindenmerre, hogy: vagy,
Mikor nem vagy s magamba sem talállak.

Mert nem talállak. Ujjaim vakok,
És nem vagy bennem, másban; e halott
Kövekben sem vagy. Egyedül vagyok.

Egyedül vagyok a föld bánatát csitítni Neved balzsamos ízével,
Ki nem vagy. Ó halálos, szörnyű szégyen…

Később egy angyal jött az űrön át -.

Miért egy angyal? Nem jött, csak az éj
És közönyösen lapozott a fákon.
Az ifjak ajkán reszketett az álom.
Miért egy angyal? Nem jött, csak az éj.

És ez az éj sem volt az éjek éjje,
Így tünt el éjek unt milljója már.
Amott egy eb sír s itt a kövek éle
ragyog; jaj, éj volt, bús, akármiféle
közömbös éj, mely virradatra vár.

Mert nem jön angyal íly imádkozóhoz,
És könnyeit az éj se fogja föl.
A Lázadót a föld magára hagyja,
Elűzi Őt házától önön atyja,
S nem tárul néki soha anyaöl.


Cím: Re: Szalon
Írta: Patronus3 - 2004. Április. 10, 20:29:48
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a
www.fuggetlenek.com


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Április. 11, 14:40:41
Két hete nagy vihar húzott keresztül felettünk. A víz túloldalán, házammal pont szemben, az öreg, odvas fűzfát kicsavarta. Pedig már apró, sárgászöld levelecskéket hozott függőlegesen lógó fiatal ágain. Harmadnap már fűrészes embereket hivatott a szomszéd, aki éppen jókor érkezett vissza déltengeri téli utazásairól. Csónakokból kinyúlva láttak munkához az emberek, hogy a vizen fekvő fát felaprítsák. Az önkormányzat szigorú, a büntetés magas, a szabály meg szabály. Mivé lennénk, ha holmi fatörzsek elállnák a nagy motorcsónakok útját. Mert ez itt a tehetősek korzója, ahol szép idő esetén megsétáltatják a mahagónit, pezsgőt locsolva a fedélzetén. Kutyának való a gazdagság, ha nem lehet mutogatni.

Meglepetéssel láttam pár nap múltán, hogy a fa egy fiatalabb része továbbra is magasodik, már nem a régi helyén, hanem a vízből meredve, és fittyet hányva a reguláknak. Nyilván a gyökerek a víz alatt fekve funkcionálnak és tartják a törzs megmaradt darabját. Az ágacskák még napok múltán sem mutattak fonnyadást, az élet, lám, megy tovább. A szomszédnak megeshetett a szíve a fán, de az a valószínűbb, hogy szüksége volt valami vizuális barrikádra köztünk. A fa lombjai jóesetben a kert egy csücskét, ha takarják, márpedig nyárvíz idején krokodil-külsejű neje és elhízott nővendégeik sajnos inkább a fa mellett, és nem mögött napoznak félmeztelenül. Olyankor a saját terraszomat nem tudom használni, mert akaratlanul is rálátok a dupla DD önbizalmukra és ez elrontja az egész napomat.

A vízből kiágaskodó fa körül minden zöld, mintha bokrokat vitt volna magával oda. Az évről évre vegyes sikerrel próbálkozó szárcsa-pár kapott az alkalmon, és fészket készített ott. Csóváltam a fejem, hiszen macska is, patkány is könnyen elérhetik a “települést”, de a szárcsák nyilván illetékesebbek fészekhely választási ügyekben, ezért hát legyintettem lemondóan.
Ma reggel, a szokásos szárazkenyér-szórás alkalmával a szárcsa-tyúk is elhagyta fészkét egy rövid étkezésnyi időre. Ekkor pillanthattam meg a három szép, nagy tojást.

Íme a tanulság: a Húsvéthoz tojás is tartozik, de talán méginkább a remény és a jövőbe vetett bizalom.


Cím: Re: Szalon
Írta: matter - 2004. Április. 11, 16:35:09
Bizony. Még ha az emberek jó része krokodil-külsejű is.


Cím: Re: Szalon
Írta: Bodobács - 2004. Április. 11, 19:42:57
Nincsen nekik fiatal lányuk, akit örömmel szemlélhetnél?:-)


Cím: Re: Szalon
Írta: vig-ur - 2004. Április. 11, 20:35:24

Meg a krokodil-tojás sem elhanyagolandó...


Cím: Re: Szalon
Írta: Bodobács - 2004. Április. 12, 09:11:53
Rántottának?


Cím: Re: Szalon
Írta: KapitányG - 2004. Április. 12, 09:52:26
(Azért ide, mert a mesélős-Makkában lekéstem a csatlakozást.)

„Az ünnepek érkezését illatok, ízek, izgatott készülődések és villogó kirakatok jelezték. Ezeknek a nevezetes időszakoknak először a színét jegyeztem meg: a karácsony ezüst volt, csillagszóró sziporkás, a húsvét csodakék ég előtt jegesen villogó fehér, mint a kirakatba tett tojáskák jégvirágos ablakokhoz hasonlító cukorfala, melyek hátlapján báránykép lapult… A pünkösd skarlátszín volt, csapkodó, élő, remegő piros, mint a kályatűz, hajladozó lángnyelvei közé képzeletem bomló orgonaágakat, bazsarózsát és tajtékos fellegeket festett…
Nagyapám szigorú pap volt, apámat úgy nevelte, hogy kisfiúként is tudja: a karácsony a szeretet ünnepe ugyan, ám a fenyőfával, ajándékokkal érkező Bambinó-Jézuska fogalma összebékíthetetlen Jézus magasztos alakjával, és a karácsony semmit sem veszít ragyogásából, ha hús-vér emberek gyújtják meg a fényeit, nem mennyei kezek. Apám így szokta meg, így plántálta át a maga otthonába… Micsoda büszke és boldogító érzés volt, amikor ott kopogtam a jeges utcán, mentem vele karácsonyfát venni, szagolgattam, öleltem, simogattam, s előre láttam, még ott a piacon, amint majd feláll fektéből, megrázza magát, sziporkázni kezd a szobában. Külön boldogság volt, hogy láthattam kialakulni végleges formáját, hogy díszíthettem, dolgozhattam rajta. Kevés ért fel későbbi élményeim között azoknak a délutánoknak az elragadtatásával, mikor az asztal körül ültünk valamennyien, diót aranyoztunk aranyfüsttel, papírláncot ragasztottunk apám ügyes keze útmutatása mellett, vattapelyheket fűztünk cérnára, s hintettünk meg ragacsos ezüstporral. Engem karácsony estéjén nem csukott ajtószárnyak mögül kihallatszó csengőszó hívott be a szikrázó fához, ott állhattam, mikor anyám meggyújtotta a gyertyákat, a csillagszórót, s érezhettem, hogy a semmiből, a papír-ezüstszál-üveg élettelenségéből, egy feldíszített fa fényei között hogy lesz csakugyan ünnep, a családé, az otthoné, a biztonságé.
…
De a legszebb, az örök, az igazán üdvösséges, a kettőnk – apám és én – közös titkaként kedvenc ünnep mégsem a karácsony volt, hanem egy kisebb jelentőségű nap, egy másik ünnep voltaképpeni előkészítője, bevezetője, a virágvasárnap. Apám nemigen hívta ezen a néven, gyerekkoromban minden idegen szót hűségesen utánamondtam, ezt is így jegyeztem meg, ahogy ő tanította: Palmarum. Miért szerette annyira, fűződött-e ifjúságában valami különleges élmény hozzá, vagy egyszerűen csak mindig örömre kész természetét ragadtatta el, hogy olyankor többnyire már jön a tavasz, kivirítanak a kertjében tárolt virágok, illatozni kezd a föld, más lesz a napok színe, jönnek a böjti szelek, hozzák a langyos esőket, nem tudom. Mi köze volt hozzá, mit vállalt végül is a húsvét ideológiájából, sose jöttem rá, szenvedélyes, de mindig szemérmes egymáshoz ragaszkodásunk alaptörvénye volt, hogy egyikünk se kérdezett a másiktól semmit, amiről a másik nem jelezte, hogy szívesen nyilatkoznék. Hogy protestantizmusa valami egészen specifikus, a maga gondolkodásához szabott, cseppet sem ortodox valami volt, azt lehetetlen lett volna nem észrevennem, hogy hitünk teológiai tételeit csak részben fogadta el, s bizonyos kérdésekben meglepő módosítást végzett Kálvin tanain, abból se csinált titkot. Néha már azt hiszem, a virágvasárnapban egyszerűen a nagy tablót szerette, az óriási, százszor elképzelt látomást, a Megváltót váró sokaság képét, és Krisztus nagy királyt, aki bekocog halála színhelyére, jól tudva, mi vár rá, s mi felé halad egy jámbor kis szamár hátán átvágva egyazon tömegen, amely nem sok idő múlva hasonlóképpen megbámulja és a Golgotára kíséri. ’A nagy király jön, hozsanna, hozsanna, zeng a kiáltás előtte-utána, zöld ágakat szeldnek útjára, békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe’…Ha apám énekelte, mindig láttam, amit énekelt, ott álltak azok a jeruzsálemiek az út mentén, erősen süt a nap, kiáltani szeretnék Jézusnak, milyen gyalázat, hogy nem lovat adtak alá, ez is csúfság, nálunk minden gazdának lova van, szólni kellene, nagyot sikoltani, menekülj, kedves Jézus, áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa lépünk az Isten kedvébe, és kiáltok is belül, önmagamban, de Jézus, sajnos, nem hallja meg, csak kocog a szamarán, mi meg csak énekelünk, és mindenki velünk énekel, kinn az ég és a habos fellegek és a kert, amelyben kibomlottak a lombok, és már nyílik a virág.”
(Szabó Magda: Ókút)


Cím: Re: Szalon
Írta: Bodobács - 2004. Április. 12, 10:30:20
Nem lehet lekésni a csatlakozást.
Keresztöltés is van!


Cím: Re: Szalon
Írta: methus - 2004. Április. 14, 23:34:05
Csaknem 300 évvel ezelött, 1707 április 15-én született Leonhard Euler. Minden idők legnagyobb matematikusa volt (és valószínűleg marad is), bár az ilyen szuperlatívuszokkal vigyázni illik, hiszen Gauss is és Euklidesz is sikerrel pályázna a címre.
Viszont az vitán felüli, hogy messze a legtermékenyebb alkotót tisztelhetjük Euler személyében.
Több, mint 500 könyvet és értekezést írt, évi átlagban 800 oldalt. 400 publikációja postumus kiadásként jelent meg. Összes művei egyelőre 73 vaskos kötetet tesznek ki, oldalak tízezreit, és még messze nincs mind nyomtatásban!

Az alkotásokban gazdag élet egyik titka az, hogy korán kell kezdeni a munkát! 14 évesen iratkozik be a bázeli egyetemre és két év mulva már a filozófia doktora. Ezután teológiát tanul protestáns pap apja kívánságára, de nem fűlik a foga hozzá, bár a nyelvekkel nincs baja (héberül is, görögül is beszél, a latint meg ugye mindenki tudja, svájci lévén olaszul is, németül is anyanyelveként társalog, angolban és franciában hibátlan). Inkább a matematika érdekli, olyannyira, hogy 19 évesen már Pétervárra hívják matematika-professzornak. Előtte még a bázeli fizika-tanszéket is megpalyázza, de zsenge kora miatt ellene döntenek, holott az akusztikáról írott könyve – klasszikus mű – kvalifikálta őt a pozicióra.
Ezért csak 1727-ben érkezik Pétervárra, ahol a két évvel korábban alapított Akadémia azonnal levelező tagjává, 1730-ban pedig rendes tagjává választja. Eredetileg az orvosi tagozatot szánták neki, de végülis a matematikai és fizikai tagozatot kapta. Ez a kinevezés jelentette a búcsút az orosz flottának, amelyet orvos-hadnagyként szolgált csaknem három évig (mire nem képes egy matematikus?). 1733-ban tanszékvezető professzor, ami anyagilag is lendít rajta, meg is nősül azon nyomban. Euler nemcsak szellemiekben volt termékeny: 13 gyermeket nemzett, ám ebből nyolc nem élte túl a csecsemőkort. Saját bevallása szerint legnagyobb matematikai felfedezései akkor születtek, amikor legalább egy, de inkább két gyereket is tartott a karjában, a többi meg a lába körül szaladgált.

1730 után, tehát 23 éves korától állami projekteken dolgozott, ezek között legfőbb helyen a térképészetet, a tudomány-oktatást, a mágnesesség kutatását, gépek és hajók építését kell említeni. Mellékesen szakított időt matematikára is, például számelméletre, végtelen mennyiségek analízisére, differenciálegyenletekre, variációszámításra és elméleti mechanikára. Cikkek özönét publikálta, és 1736-ban a Mechanika c. könyvet is, amelyben a newtoni dinamika matematikai analízis segítségével való első igazi tárgyalását olvashatjuk.

1735-töl kezdődően egészségével viaskodik, néha kevés sikerrel. 31 évesen egyik szemét elveszíti, és a másiknak is csak csökkent hasznát veszi. Késöbb teljesen megvakul, amit így kommentál: Ennyivel is kevesebb figyelem-elterelő hatás ér majd ezután!
Vakon matematikát művelni kb olyan lehet, mint süketen zenét szerezni, ha ilyen összehasonlításnak egyáltalán volna értelme.

1738-ban és 1740-ben a párizsi Akadémia Nagydíját nyeri el (később még tíz másik alkalommal is!), majd 1741-ben – részint az orosz politikai zavargások miatt – Nagy Frigyes meghívására Berlinbe megy. Ottartózkodása alatt gondját viseli az orosz Akadémia könyv- és eszköz-beszerzéseinek, oktatja az orosz diákokat, sajtó alá rendezi a publikációkat, Nagy Frigyes akadémiai könyvtárát tartja karban, kormánytanácsadó az állami lottó ügyeiben, biztosítási, jelzálog-, és nyugdíj-ügyekben, továbbá a tűzérséget illetően :-). A Berlinben töltött 25 év során Euler 380 tudományos munkát is publikált, ezenkívül könyveket a variációszámításról, bolygók pályaszámításáról, ballisztikáról, analízisről, hajótervezésről és építésről, navigációról, a Hold mozgásáról, tankönyvet a differenciálszámításról, és egy népszerű tudományos munkát Levelek egy Német Hercegnőhöz címmel (három kötetben, a cím Anhalt Dessau hercegnő számára tartott tanórák anyagára utal).

1766-ban otthagyja a berlini Akadémiát, amelynek évek óta vezetője volt, és visszatér – immár teljesen vakon – Pétervárra (Nagy Katalin cárnő hívására. Valahol olvastam, hogy egy tábornok méltatlankodott, amikor Euler a legmagasabb kitüntetést kapta, amire a katonatiszt eddig hiába vágyott. A cárnő azt válaszolta: Kedvesem, tábornokaimból van vagy másfél tucat, de Eulerem csak egy van!). 1771-ben tűz emészti el a házát, de neki sikerül magát, és matematikai műveit kimentenie. Mindezt tapogatózva. Hogy az arányokat érezzük: Pétervárra való visszaérkezése után, tehát 59 éves kora felett, vakon, Euler műveinek csak kb felét tudja magamögött! Algebra, optika, biztosítási matematika, egy újabb “tanulmány”a Hold mozgásáról (775 oldal), jó 250 egyéb cikk és tudományos munka következik. Utólsó napját is tanítással, kutatással, cikkek diktálásával töltötte, a halálos agyvérzést estére halasztotta. 1783 szeptember 18-án, 76 éves korában szüntette be a munkát, az alkotást. Halála után még 50 évig folyamatosan dolgozta fel és adta ki Euler addig publikálatlan műveit a pétervári Akadémia.

Euler munkássága olyan óriási, hogy reménytelen dolog lenne bármiféle elnagyolt felsorolás is. A modern